Új Szó, 1963. március (16. évfolyam, 60-90.szám)

1963-03-02 / 61. szám, szombat

A szlovák zenei élet fény- és árnyoldala szerzemény. Általában az az érzésünk, mintha a legújabb kis zenei alkotásokat is már régóta Ismernénk, s ez abban az esetben is fennáll, ha időszerűsített szövegű, például Kubáról stb. írt dalokról vagy tánczenéről van szó. A cseh tánc- és dzsesszzene legújabban meglepően tudta bebizonyítani, hogy túlhaladta azt a fejlődési fokot, amikor még csak az elgondolások tisztázása időszerű, és ma már valóban széleskörűen, sokoldalúan kibontakozódva tesz szert mind nagyobb népszerűségre. A cseh zeneszerzők rugalmasan oldották meg a valóban korsze^ rű, és nem egy esetben szellemesen szatirikus dalköltészet problémáját Is. A színvonalas zenéi műveltségű cseh szerzők a kis színházak adta lehetőségekkel élve úgyszólván a „térdükön" vagy a legjobb esetben a zongora fedelén írják dalaikat, melyek közül a legtöbbre nemcsak a teljesen újszerű, friss ütemű hangszerelés jellemző, hanem igazi zenei és irodalmi érték csillan meg bennük. Sajnos, Szlovákiában a szó szorosabb értelmében nincsenek ilyen, a valóban tehetséges szerzők rátermettségéről, alkotókészségéről tanúskodó új táncdalok s olyanok sem, amelyek a kis színházak műsorát tarkíthatnák. Szórványosan voltak ugyan bizonyos kísérletek — különösen ami a dalszövegeket illeti —, de a szlovákiai táncdalok döntő többségének jellege kimondottan hagyományos, még mindig túl érzelgős s még mindig azt a kispolgári beállítottságot sejtetik, miszerint a szerzők olyan dalokat költsenek, amelyek „mindenkor" tetszenek a közönségnek. ÖSSZEHASONLÍTHATATLANUL kedvezőbb légkörben születnek a hivatásos együttesek számára írt szerzemények, —#és ez nem is szorul különösebb magyarázatra. Sok e téren a követésre méltó példa, de az új utak keresésének lehetősége is. A hivatásos művészegyüttesek jövőbeli célkitűzéseiről folytatott vitában több oly értelmű javaslat hangzott el, hogy a szerzők továbbra is aknázzák ki a népművészet aranybányáját. Sajnos, az ezzel kapcsolatos kísérletezések eredménye többnyire nem eléggé meggyőző, mert az érzékelés egyszerre kétirányú, egyrészt a régies zenei, másrészt a korszerű színpadi megnyilvánulásra összpontosul. Ha jelenleg is, az az elv érvényesül, hogy a zeneszerzők rendszerint ragaszkodnak bizonyos zsánerekhez, akkor az operettek, a daljátékok és a zenés vígjátékok terén szinte már állandósult válság arra a következtetésre jogosít, hogy Szlovákiában egyetlenegy zeneszerző sem összpontosítja alkotómunkáját az említett zsánerekre. Ez a megállapítás természetesen nem lehet megnyugtató, mert számos fontos kérdést hagy nyitva. A zsánerek kérdésében is gyakran megnyilvánuló dogmatikus álláspontok hirdetői határozottan elutasítják a mindmáig nagy zenei értékekkel ékes klasszikus operetteket. Ennek következtében nagyon hézagos még a legnagyobb operettegyütteseink [például a Prága-karlíni Zenei Színház) játékrendje is. A klasszikus operetteket ugyanis eddig semmi sem pótolta. A gyakran kontár módra összetákolt zenés vígjátékok magától értetődően korántsem léphetnek olyan zenei alkotások helyére, amelyek évszázados törekvések ragyogó eredményeit csillogtathatják ma Is. Káros továbbá, hogy gyakran nagyon sok nézőpont figyelembevételével, sőt nem ritkán kicsinyeskedve latolgatják a dalművek szövegkönyveit, moralizálva mérlegelik a humoros részek fajsúlyát stb. Ez tehát az említett válság egyik oka. Másrészt a fogyatékosság a zeneszerzők rovására is írható, mert csak elenyészően kevesen rendelkeznek a „hétköznapi igényeket" kielégítő zenei alkotásokhoz múlhatatlanul szükséges felkészültséggel. KÜLÖNBÖZŐ ELEMZÉSEK legújabban arra utalnak, hogy általában még a legkiválóbb zene- és énekkarok sem tartanak fenn a zeneszerzőkkel valóban alkotó tevékenységre serkentő kapcsolatokat. A szerzők időnként egy-egy új alkotással gyarapítják a Szlovák Filharmónia műsorát (a legjelentősebb ez Idei alkotások — E. Suchofi: Az emberről és Z. Mikula: Szülőföldem — című szerzeménye), de többnyire a Bratislava! Rádió gyermekénekkara számára írnak. EBBEN AZ ÉVBEN . előreláthatólag az eddiginél több bemutatóra számíthatunk. Elsőrendű szerepük lesz a Szlovák Zeneszerzők Szövetsége tavaszi hangversenyeinek, amelyeken mintegy harminc — túlnyomórészt a CSKP XII. kongresszusának tiszteletére írt — zenei alkotás nak lesz ősbemutatója. Ezek a hang versenyek kiváló alkalmat adhatnak a legkülönfélébb árnyalatú zenemű vek szemléjére. ZDENKO NOVACEK MILYEN VISSZHANGOT keltettek a szlovákiai zeneművészeti alkotások és mivel gazdagították életünket? Erre magától értetődően csak árnyalati részletek elemzésével adhatnánk megfelelő választ. E helyen azonban csak Szlovákia múlt évi zenei életének néhány legfontosabb e se Kényéről, Illetve egyes pozitív és negatív jelenségeiről számolhatunk be. Az országos viszonylatban is legkimagaslóbb események sorában kétségkívül Cikker „Feltámadás" című operájának bemutatóját kell megemlítenünk. Ennek az operának nemcsak zenei értékét hangsúlyozzuk, hanem egy vele kapcsolatos további, szerfölött érdekes tényt Is. Cikker ugyanis ezzel az operájával bebizonyította annak valótlanságát, hogy a zenekedvelő közönség általában igénytelen. Bratlslavában állandóan telt házban adják elő a Feltámadást Sok esetben a dolgozók egész kollektívái látogatják az előadásokat, és rendszerint arra Is Igényt tartanak, hogy a szerzővel elbeszélgethessenek alkotásáról, mert azt kellőképpen érzékelték s meg Is értették Ez annál Is örvendetesebb, mert valóban modern operáról van szó, amelyben az új színárnyalatok s jellegzetességek keresésé nyilvánvalóan fontos, mint az operazene közismert hagyományainak érvényesülése. Nagyon érdekes jelenség tehát, hogy ez a közönséggel szemben valóban nagy Igényeket támasztó opera oly váratlanul gyorsan keltett visszhangot a zenekedvelők körében. CIKKERNEK e klasszikus anyagot modern zenei eszközökkel kifejező alkotását ismertetve nem hallgathatjuk el, hogy nem minden zene értékes, egészséges, korszerű, — amit egyesek annak tartanak. Megnyilvánulnak e téren olyan irányzatok Is, amelyek ellentétesek társadalmunk célkitűzéseivel, és a zeneművészet szerepéről alkotott elképzeléseinkkel. Az Ilyen „zeneművészet" mindjobban eltávolodik eszméinktől, és ezért megalkuvás nélkül el kell ítélnünk, 3 egyben azokat Is, akik sugallják vagy támogatják az Ilyen káros következményű irányzatokat. Ami a szimfonikus zenei alkotások bemutatóit illeti, a múlt év folyamán nem volt részünk meglepő ajándékokban. Kevés volt a bemutató, s a hangversenyeken többnyire már közismert, bár jelentős zenei alkotások hangzottak el, pl. Kardog III. szimfóniája, Eugen Suchofi „Ad astra" című dalciklusa és' Alexander Moyzes „Ősszel" című zeneműve. A jelentősebb bemutatók közül Ján Zimmer IV. zongorahangversenye keltett nagy érdeklődést. Kardoá szimfóniájának mindegyik előadása után az az érzésünk, hogy ennek az alkotásnak számos apró, de mesterien érzékeltetett része korunk zeneművészeti fejlődésének egyre újabb irányzataira utaló Jellegzetességeit tükrözi vissza Suchofi és Zimmer viszont egyre újabb színárnyalatok fáradhatatlan keresésével nyeri meg a közönség rokonszenvét TÖBB SZERZŐ új szimfóniákkal és kantátákkal méltatta a CSKP XII. kongresszusának történelmi jelentőségét. Ezeknek a szerzeményeknek jelentős része azonban még nem hangzott el a közönség előtt, mert gyakran több hónapig is eltart, amíg egy zenei alkotás a dobogóig juthat. A szlovákiai zeneszerzők új alkotásainak csupán márciusi szemléjén és további nyilvános hangversenyeken lesz alkalmunk az említett zeneművek megismerésére. Ezeknek a — mondhatnánk vitaindító — hangversenyeknek, illetve előadásoknak megrendezése után kerülhet majd* sor annak mérvadó elemzésére, mi vált értéktelenné a zeneművészet fejlődése folyamán, és minek van mindinkább Indokolt létjogosultsága. Örvendetes a kamarazene egészséges fejlődése. A múlt évben rendszeresen megismétlődő vasárnapi matinékon számos ú] kamarazenei szerzeményt adtak elő, s ez teljesen új jelenség a szlovákiai zeneművészet történetében. Ami a kis zenei formák mennyiségét és minőségét Illeti, a legutóbbi években úgyszólván változatlan a helyzet. Túl kevés az újszerű, a kellemesen meglepő, a nem sablonos 1963. március 2. * ÜJ SZO 5 A Suchá Hora-i televíziós adóállomás. (Foto: Oldrich Raikovec felv.) EDUARDAS MEZIELATIS:* Jflil Me&e^ek • (Jziíldne/i ? Nem is tudom már, földnek mit nevezzek, hogyha házam falai így felelnek, ha faggatózom: kő voltunk, föld, anyag, aztán emberek jöttek egy nap értünk, kifordítottak, vízzel elkevertek ... Nem is tudom már, földnek mit nevezzek, ha az eresz alatt a fecskefészek azt mondja: sár, föld, anyag voltam én, most szalmaszállal köriilszövögetve madarak csőre fészekké rakott... Nem is tudom már, földnek mit nevezzek, ha a darun a tégladarahok így szólnak: voltunk ásvány, föld agyag, de rajtunk emberkéz munkálkodott és fij éleire támasztott a tűzben... Nem is tudom már, földnek mit nevezzek, hogyha az alma azt mondja kezemnek, belesimulva: kicsiny vagyok, gömbölyű, apró mása a földgolyóinak, a föld alatt nyugodtam láthatatlan, a zsenge fa munkálta sorsomat: gyökér a törzsbe, a törzs az ágra küldött virulni, érni — s lettem apró földgolyó. Az almafa meg így susog: a földből fogantam én is, ifjú ágam az ég felé kívánkozik, de szép gyümölcseim a föld teremti nektek ... Nem is tudom már, földnek mit nevezzek, mikor az alma édes nedvei soká, soká bolyongnak sejtjeimben, és lesz belőlük élő mozdulat... Hogyha az alma is föld, mi vagyok akkor én? Többé nem kérdezem soha, hogy földnek mit nevezzek. Tudom a nevét, már tudom: csoda. RAB ZSUZSA fordítása • Eduardas Mezielatís szovjet-litván költő. Természeti szépség és társadalmi haladás témái egyaránt nagy dinamizmussal, filozofikus elmélyiiltséggel szólalnak meg költészetében. 1962-ben Lenin-díjjal tüntették ki. /SfSSSSSSSSSSSSSrSfSSSSSSS/SfS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS'SSSS/JfSSS/fS/S?SSSfSS/{S/SSSSS///S/S//S//SS//SS/ß? HIÁBA ÁSSÁK EL A RÉGI SZEMETET — A FÖLD ALATT IS BŰZLIK Erich-Maria Remarque nyilatkozata a nácizmus maradványairól — wem tuaom megerteni, nogy a regi nácibűnösök még ma is, és ma ismét vezető helyet tölthetnek be a kereskedelemben, politikában, jogéletben — nyilatkozta a közelmúltban a Nyugaton a helyzet változatlan Svájcban élő világhírű írója a hamburgi Die Welt munkatársának. — Végtelenül zavar az a habozás, mely.et ezeknek az embereknek a közéletből valS eltávolításánál tapasztalhatunk — mondta Remarque, majd így folytatta: — Alig múlik el hét, amikor ne olvasnék valami efféle botrányról. Hiába ássák el a régi szemetet — a föld alatt is bűzlik. S a külföld épp ezért gyanakvó. Azt valahogy nagy nehezen még csak megértik, hogy a németek nem lázadhattak fel a náci uralom alatt, de azt már senki sem tudja megérteni, hogy azokat, akik meggyalázták Németország nevét, még ma is dédelgetik, védelmezik és óvják". Bogatirjov professzor megnyitja a vitaestet A. Dunajevszkij: Hasek nyomában című könyvéről. Balról jobbra: A. Dunajevszkij, Bogatirjov professzor, L. Barák csehszlovák nagykövetségi tanácsos, Sz. Nyikolszkij, a történelemtudományok kandidátusa. (Szajkov felvétele, Novosztyi). lYaiullCLi es Ii las la^unuan uicgjcjcni számos írása és sok-sok fénykép. Dunajevszkij éveken át gyűjtögette az értékes anyagot. Nagy utat tett meg Hagek nyomában Horupany falutól (itt adta meg magát Jaroslav Hagek, az osztrák—magyar hadsereg őrvezetője az oroszoknak) Irkutszkig, ahol Jaroslav Hasek, az 5. vörös hadsereg politikai biztosa leszerelt. Dunajevszkij sok olyan emberrel beszélt, akik ismerték Haseket, találkoztak vele, munkatársak voltak. Irodalmi kutatásának anyagát dolgozta fel a Hasek nyomában című kisregényében. Sok olvasó szélalt fel a vitában. Különféle kérdéseket vetettek fel. Egy dologban azonban azonos volt a véleményük: a kisregény érdekes, lebilincselő, Hasek életének egyik legérdekesebb időszakával ismerteti meg az olvasót. Ezt a véleményt legszebben Leonyid Lenes, neves szovjet szatirikus fejezte ki: — A kisregény nagy anyagot tartalmaz Hasek életének szovjetunióbeli időszakáról. Az események érdekes meseszövésével leköti az olvasó figyelmét. Dunajevszkij irodalmi kutatásának módszere is megkapó. Teljes képet ad jaroslav Hasekról, akit a szovjet emberek kedvelnek, szívesen olvassák műveit és akikről mind többet akarnak tudni. Az Oj Sző számára írta: Sz. Molcsanov. Jaroslav Hasek, a nagy cseh szatirikus tisztelői az idén jubileumi ívet ünnepelnek. A nagy író áprilisban lenne 80 éves. Hasek Barátainak Társasága, mely nemrégen alakult meg a Szovjetunóiban, a Szovjet—Csehszlovák Baráti Társasággal karöltve több rendezvénnyel készül a jubileum megünneplésére. Behatóan foglalkozik az iró életével és alkotásával, szovjet—oroszországi működésével. A jubileumi év rendezvényei vitaesttel kezdődtek, amelyen A. Dunajevszkij Hasek nyomában című kisregényéről beszélgettek a jelenlévők. A mű a Szibirszkije ognyi irodalmi folyóiratban látott napvilágot, a közeljövőben könyv formájában is megjelenik. Haäek számos tisztelője jelent meg a moszkvai Barátság Házában rendezett esten. — Annak a nagy szatirikusnak jubileumi évét nyitjuk meg, akit az egész világ ismer. Nem túlzok, ha ezt állítom, mert Hasek Svejkjét számos nyelvre lefordították és ismerik minden földrészen — mondotta megnyitó beszédében P. Bogatirjov szovjet filológus, Hasek Barátai Társaságának elnöke. A. Dunajevszkij érdekfeszítően Ismertette műve születését. A kiállítási állványokon különféle okmá nyokat láthatunk Hasek szovjetoroszországi életéből; itt volt pártIgazolványának fényképmásolata, a