Új Szó, 1963. március (16. évfolyam, 60-90.szám)

1963-03-02 / 61. szám, szombat

t EGRI VIKTOR 'J A könyv nyomában A januai talun a pihenés ideje. ** Az udvarokon ilyenkor vidám szalmalángok, szürkén kunkorodó füstcsíkok jelzik, hogy estére disznótor készül Puskavégre került a téli vad java és a sűrű vendégjárás meg apasztja a szüretkor savanykás vinkóval, „háromemberes" kesernyés otellóval színültig töltött hordókat. Mindez csalhatatlanul mutatja — akár a szövetkezeti irodában készülő zárszámadás —, hogy hamarosan beköszönt a jégtörő február: az igazi évkezdés hónapja. Ám az idei kemény tél beleszólt az élet megszokott rendjébe. Kint havas, elhagyott még a határ, s a hegyek felől seprő szélben nem érzed még a jóízű, szinte harapható frisset, a közelítő tavasz tüdői tágító jelét. Vajon ebben a hosszúra, túlhosszúra nyúlt kényszerű pihenőben hogyar készül a betűt értő, okos szóra szom jas falusi ember az új kezdetre? A; új házak legtöbbjén antenna adjí tudtodra, hogy odabenn a melej konyhában vagy a tiszta szobábar órákig nézik hallgatják a színesen pei gő adásokat, de vajon közben — az üres estéken — gondolnak-e arra hogy a könyv is hozhat szellemi felfrissülést, üdülést, épülést? Ez a gondolat foglalkoztat, amikor fiatal társammal a hóba taposott keskeny ösvényen'át a b í iskola felé botorkálunk Este egy kis beszélgetés vár itt ránk; fiatalokkal és idősebbekkel jövünk össze, akik az új munkát már nem a tegnap emberének szemével kezdik el. Odabent az iskolateremben barátságos melegben ismerkedünk Jól fűtenek a kályhák és talán még jobban a lélekből fakadó meleg, melyben akkor sincs hiány, amikor támadnak minket, írókat, ős panaszok hangzanak eL [V em először hallom, hogy rossz J-* a falusi könyvtárak könyvellátása; az olvasó nem kapja kezébe azt, amit olvasni szeretne. A legtöbb esetben nem a könyvtár vezetője a hibás. Az évek folyamán sokan közülük szakértelemre tettek szert és jól el tudják látni feladatkörüket A falu évente új könyveket vásárolhat, a járási központok boltjaiban azonban kevés a magyar könyv vagy egyáltalában nincs. A kevés hamar elfogy — szépirodalmi kiadványokra gondolok — és utánpótlásról a boltok vezetői ritkán gondoskodnak. Nem először történik meg velem is, hogy egy új könyvem megjelenése kapcsán valahová meghívnak. Megállapítjuk a találkozás idejét, aztán |ön a lemondás azzal a sajnálkozó magyarázattal, hogy, a kérdéses könyvből egyetlen példányt sem tudtak beszerezni. Alacsony volna könyveink példányszáma? Á könyvterjesztő szervek állandóan bizonygatják, hogy kielégítő . és igazolásul közvéleménykutatásuk tapasztalataira hivatkoznak. A mi közvetlenebb tapasztalataink azonban merőben mások és ezt nem először tesszük szóvá. Nem vitás, hogy a bratislavai Magyar Könyvesbolt a hozzáértő vezetés jóvoltából kitűnően el van látva könyvekkel, jól propagálja irodalmunkat, gondoskodik gyors utánpótlásról, ha keletje van egy könyvnek, de ha valamely vidéki könyvesboltban elfogy az odairányított néhány példány, alig akad utánrendelés. Részben talán azért, mert a korábbi felesleges kiadványok éveken át eladatlanul terhelik a leltárt, részben pedig azért — és ez volna a legfőbb ok — mert a könyvek gyors eladása a fontos, és nem kívánatos, hogy egy új kiadvány hónapokig heverjen a boltok polcain. Nem vonom kétségbe, hogy fontos a pénzügyi terv teljesítése, de az akkumulációnak, a prémiumrendszernek mégiscsak más formát kellene találni, mint a televíziós készülékek vagy motorkerékpárok eladásánál. Hiba itt az is — és ezt ne hallgasA fasizmus áldozatainak új emlékműve Louis Bancel, párizsi szobrász a napokban mutatta be a sajtó előtt a buchenwaldi megsemmisítő tábor áldozatainak emlékére készített szoborművét. A megrázó kompozíció három csontvázszerű alakból áll: ketten erőlködve tartják az elhanyatló harmadikat. Az emlékművet a Péretachalse temefőben fogják . elhelyezni. • V. Ivasovova szovjet irodalomtörténész tanulmányt adott ki „Az utolsó tíz év angol regénye" cimmel. A könyvben részletesen foglalkozik az angol rsgénv fejlődésével 1950-től 60-ig; értékeli az egyes irányzatokat és külön fejezetben foglalkozik G, Green: J. Lindsay-, J. Brain- és J, Aldrldge-el. suk el — hogy a központba hívott vezetők a könyvek példányszámának megállapításánál nagyon szükkeblűek, nem ismerik eléggé irodalmunkat és annak hatáskörét, s nem rajonganak a verseskönyvekért. Olvasóink zöme falun él és nehezebben értesül az ' új kiadványokról, mint a városi olvasó. Nyáron, a munka dandárja idején, többnyire tájékozatlan, hiszen még újságolvasásra is ritkán van ideje, télen akarja pótolni a mulasztottakat és erre könyv híján nem kerülhet sor. Szerintem a találkozások lényege, hogy felébresszük a könyv iránti igazi szeretetet. Ha kifogyok érveimből, nem egyszer Gorkijt idézem, őt hívom segítségül: „Igaz meggyőződésem hitével mondom mindenkinek: szeressétek• a könyvet, ez megkönnyíti az életet, baráti segítő kezet nyújt ahhoz, hogy eliga- \ zodjatok a gondolatok, érzések, ese- < mények sokszínű viharában, megtanít ' az ember és saját magatok tiszteleté- i re, eltölti a szívet és az elmét az élet, az ember szeretetének érzésével. Szeressétek a könyvet, a tudás for- 1 rását, mert csak a tudás válthat meg, \ csupán a tudás segítségével válhat belőlünk erőslelkű, okos, becsületes ember, aki igazán szereti embertár- < sail, tiszteletben tartja munkáját és szívből tud gyönyörködni szünet nélkül alkotó munkája pompás gyümölcseiben." ^ okszor érzem, és ez örömmel tölt < ^ el, hogy, Gorkij szava hat, hiszen szeretni a tudás forrását, ez életünk lényege, és tisztelni a munkát, ezt köszöntésünk, a szocialista ember üdvözlése is mondja. De ugyanakkor fájdalmasan érint, hogy még igen Szűkre határolt olvasóink száma. Aki a közkönyvtárak olvasóit figyeli, a könyvkölcsönzök életkorára kíváncsi, hamarosan a következő megállapítá- [ sokat teheti: i A fiatalság azokban az esztendők- [ ben olvas, amelyekben nyílni kezd az értelme, kalandéhsége csillapításra, tudásszomja kielégülésre vár Szereti a kalandos regényeket, felfedezők, 1 utazók könyveit, amelyek idegen és előtte ismeretlen tájakra vezetik, idegen népeket ismertetnek meg vele, szereti a jövőben lejátszódó fantasz- . • tíkus történeteket, amelyek képzeletét felgyújtják Az élet érzelmi oldala inkább a serdülő leányokban ver visszhangot. Amint a szakma megismerése előtérbe kerül, megcsappan a szépirodalmi művek iránt az érdek- , lődés. Ismert tények: a fiatal felkészül az életre, foglalkozást választ és | kevés szabadidejét megosztja a sport és a technika megismerése között. A munka éveiben, amikor a férfit leköti a hivatása, az asszonyt a család gondjai, harminc és ötven között a könyv elveszti vonzóerejét, hogy aztán az élet delén túl ismét előtérbe kerüljön. Akik ifjúságukban megsze- rették a könyvet, ismét könyvek után nyúlnak. Űk a leglelkesebb [ókai- és Mikszáth-rajongők, és ha okát kuta tod, hogy miért éppen ezek a régi nagyok és nem napjaink írói kötik le őket, a válasz kézenfekvő: ők a nagy mesemondók, a varázslók, akik bajt és gondot feledtetve az álmok világába vezetnek. Ezekkel az álmot kedvelő öregekkel nem szállunk perbe. Nehéz is volna megértetni velük, mennyire fontos a mai olvasmány, az igazi valóság művészi megismerése mai életünkben Annál érdemesebb a vita azzal az ' olvasóval, aki már belekóstolt az újba, de viszolyog a nehezebb koszttól, nem szívesen nyúl a nagyobb elmélyülést követelő művészibb olvasmány után. Nem lep meg különösebben, amikor éppen ez az olvasó nehezményezi, hogy először lát írót a falujában Talán joggal panaszkodik, hogy sűrűbbé kellene tenni ezeket a talál- ; kozásokat. Kölcsönösen hasznunkra válnának, és elejéi vehetnénk annak a gyakran szenvedélyesen hangoztatott vádnak, hogy nem látjuk a falu igazi problémáit, és azért nem olvasnak bennünket, mert nem írunk róluk. Helyben vagyunk, mondom ilyenkor magamban: valóban sok mindent nem látunk, de megesik, hogy azért nem látjuk a problémákat, mert sokszor csak célzások esnek, és sok mindent elhallgatnak. Találkozunk, beszélgetünk, de a problémák okát és gyökéréi nehezen hámozod ki. V

alljuk be, ez, így nem jó. Meg kellene tanítani a panaszoso'Kat, hogy jobban, merészebben éljenek a szocialista társadalom adta lehetöségekkel és kellő összefogással ! maguk teremtsenek rendet a portá jukon. És mit segíthet ebben az író, a toll embere? Talán abban, ha szüntelenül hangoztatja: olvass és művelődj. Minél nagyobb a műveltséged és tudásod, annál jobban tudsz élni azokkal a lehetőségekkel, amelyeket szocialista társadalmunk teremtett számodra. i G

yima és Szája együtt járt iskolába. Együtt játszottak az ud.varban, » együtt reggeliztek, ebédeltek, vacsoráztak Egy lakásban laktak, a két édesanya ugyanabban az iskolában tanított és [ mind a két kisfiút ugyanaz a nagyi mama, Gyima nagymamája nevelte. Nem maradt más választásuk: össze kellett barátkozniuk, tekintet a korkülönbségre és a társadalmi helyzetre. Gyima ugyanis harmadosztályos, volt és pionír, Szása első éve járt iskolába és csak álmodhatott a pionírnyakkendőről. Szásának hízelgett a harmadosztályossa való barátsága és Gyima szívesen gyámkodott volna a kisebt felett, ha Szásának nem letl volna olyan kiálhatatlan modora Most is alighogy kiléptek az iskolj kapuján, Szása izgatott hangon megszólalt: — Nézd csak, ugye mennyire hasonlítanak az egynapos csirkére? — Kik? — kérdezte hűvösen Gyima, noha pontosan tudta, mire vonatkozik barátja felkiáltása. Az iskola kertjének vaskerítése mögül egy jávorfa karcsú ágai nyúltak ki a mellékutcába, tele -aranyos zöld levelekkel. November eleje volt, a többi fa már mind elhullatta leveleit, csak a hársfa őrizte meg fénye díszét. — Egyáltalán nem hasonlítanak — válaszolta borúsan Gyima —, a csibék gömbölyűek, a levelek pedig csipkézettek. — Igazad van — egyezett bele készségesen Szása. — Inkább kiterjesztett ujjú kezekre hasonlít. Nézd csak, ezek a kezek mér régen nem mosakodtak! — mutatott egy csomó elfeketedett levélre. Gyima semmit sem felelt. Bosszan-; totta Szása viselkedése, aki minden-: fajta váratlan és Gyima szerint ér-i teímetlen dolgokat fecsegett össze. A legsértőbb az volt, hogy ezek a sü-' letlenságek gyakran tetszettek a felnőtteknek. tgy például tegnap mama slmesélte apának, hogy ünnepkor eljön hozzájuk az unokatestvére, Veronika. Veronika? — kérdezte elgondolkozva Szása. — Nagyon szép név. Mintha egy madár repülne a tó felett. És amikor Szása kiment a szobából, édesapja elgondolkozva jegyezte meg: Mulatságos gyerek! — Majd megváltozik — szólt közbe féltékenyen Gyima, de lelke mélyén érezte, hogy Szása nem változik neg. Mindamellett be akarta bizonyítani, hogy Szása egyáltalán nem szórakoztató, hanem a világon a legelentéktelenebb hazudozó és affektáló. — Ez a bácsi pedig — hallotta 3yima újra Szása hangját — mindlárt elrepül a bajszán! Gyima felemelte a fejét és egy eme-: etes ház tetején óriási, vörhenyes bajuszú, élemedett korú férfit pillantott meg. A férfi egy csapat kamaszEiúr irányított, akik a ház párkányán színes lámpafűzért helyeztek el. Pompás bajusza lengedezett a szélben, valóban el lehetett hinni, hogy hamarosan elrepül rajta. — Magam is rájöttem volna erre, na előbb látom — gondolta dühösen jyimka. Körülnézett. A csöndes kis nellékutca a közeli ünnepre készüődött. A házmester fehér köpenyben i kaput festette, két asszony, egy jreg meg egy fiatal, vörös vászonra trétával írt jelmondatokat erősített j falra. A mellékutca végén egy hatsmeletes ház tetejére transzparenst «ereitek fel. Kis, titkos mosoly játszott Gyimka ajkán. Szására sandítva negszólalt: — Apa megígérte, hogy elvisz a elvonulásra! Együtt megyünk, mi, férfiak! Mély sóhaj volt a válasz. Szása jdesapja meteorológus volt egy észaíi-sarki állomáson és Szása már második éve csak rádión át, hallotta. Né na meg sem ismerte a hangját. Lehet, lOgy azért, mert a rádión édesapa így beszélt, mintha nemcsak Szásá:oz, hanem Moszkva valamennyi kisfiához szólna. — Apa zászlót vesz nekem — jeentette ki elégedetten Gyima. — És i mi oszlopunk vonul a legközelebb i mauzóleumhoz. — Szerencsés vagy! — sóhajtott új:ól Szása., Elszomorodott. De nem szeretett szomorkodni. Örülni szeretett és elcsodálkozni az életen. Körülnézett, tekintete befutotta a mellékutcát, hátha felfedez valamit, aminek megörülhet. De körülötte mindenki az ünnepről beszélt és az ünnep az édesapjától való távolságra emlékeztette. — Tudod, tegnap mulatságos álmom Jurij Nagibin: Álmok volt — kezdte Szása lassan, mintha most kotorná össze az emlékeket s újból mosolygott. — Mintha hajón ,mennék, a kékes-kék' tengeren s hirtelen a hajón egy csapat repülőhal jelent meg, aranyos, ezüstös, piros színűek ... Uszonyaikat ügy lengetik, mintha szárnyaik lennének. És repülnek a hajó felett. Horgot kaptam-s feldobtaiji az égre, mintha a vízbe dobnám és halászni kezdtem. Már so-: kat összefogtam, amikor a horog hirtelen, egyszerre csak az árbocban megakadt. Kihúztam a horgot és akkor felébredtem. Mulatságos, nem? — Mulatságos... — bólintott Gyi-' ma és azon töprengett, hogy 'ő miért álmodott egész éjjel két unalmas vízmedencéről, amelyek színültig tele voltak számtanpéldákkal. A szürke víz lustán folydogált egyik medence-, bői a másikba. Hirtelen merően Szására nézett. — És a tenger nagyon kék volt? —.kérdezte ellenségesen. — Igazi égszínkék — erősítette meg Szása. — A halak aranyosak, ezüstösek és még milyenek voltak? — Pirosak, rózsaszínűek ... — Szürkésbarna pettyes nem volt? — Nem volt. — Szóval nein voltl — jelentette ki kárörömmel Gyima. — Semmi sem volt, ha! sem volt, tenger sem volt, sőt az álmod sem volt! Szásának összeverődtek a fogai. — Miért? — kérdezte alig hallhatóan. — Nem tudod, tatán, hogy az álmok szürkék? Bizony szürkék! Kérdezd meg apát... te közönséges füllentő vagy! Szása megsemmisülten hallgatott. — Most már mindent tudok rólad! — folytatta Gyima diadalmasan. — És te festetted be Makszim farkát 1 Az együttműködés eredménye Az egyre szélesebbkörű gazdaság együttműködés mellett sikeresen fej lődik hazánk és Kuba között a kul turális együttműködés is. Ami a fii met illeti, dokumentációs filmün két fiatal munkatársa — Bruno Sei ranka és Jan Spáta mái tavaly a év elején ellátogatott amerikai bará taink hazájába és öt rövid filme készítettek ott. Azóta még szorosabl lett az együttműködés, elkészült a első csehszlovák—kubai koproduk ciós filnn a „Kinek táncol Havanna" A mi részünkről rendező, forgató könyvírő és műszaki dolgozók vettel részt a forgatásban. Mivel kubai tör ténetről van szó, a színészeket é: környezetet barátaink szolgáltatták Nem a szokásos koprodukciós film készült. Az egyik ország lakosa nen látogat el a másikba és nem ezer keresztül mutatták be a két nép barátságát. Vladimír Cech rendező és f.- Procházka forgatókönyvíró Kuba mai életéből merítik történetük cse lekményét. Tavaly az év elején anyagot gyűjtöttek Kubában. Keresztülkasul járták az országot, számos dolgozóval, milicistával, diákkal beszélgettek. „Öt fiatal történetét választottuk — mondja Vladimír Cech —, akik valamikor illegális Batista-eltenes csopoi'to't alakítottak. Amikor leleplezés fenyegette őket. szétosztottak s csak néhány év múlva találkoztak egy havannai karneválon. Egyesek nem is ismerték meg egymást, a forradalom annyira megváltoztatta életüket, nézeteiket. Mások az ellenforradalmárok oldalára álltak. Ezen nincs mit Makszim, a fehér barnafoltos kéfcl hónapos terriér néhány napja lila tintával bemázolt farokkal futkározott. A lettest nem sikerült felfedezni. Szása merész elméletet állított fel, hogy azok a galambok a tettesek, akiket nagymama az ablakpárkányon morzsákkal etet. A galambok belökték az ablakszárnyat, az ablakszárny feldöntötte a tintatartót, a tin-: tatartó pedig leesve, Makszim farkára loccsant, mivel állandóan az ab-, lak körül sündörög. — De nem, pionír becsületszavamra, nem! — tiltakozott hevesen Szása. — Elsősorban még nem vagy pionír! — megfontoltan állapította meg Gyima — és nein is leszel mindaddig, amíg színes álmaid lesznek. Másodsorban szándékosan mázoltad be Makszim farkát, hogy kitalálhasd a galambokat és mutasd, hogy milyen okos vagy! Gyimát diadala nem tette nagylel-í kűvé: Szása még aznap megtudta, hogy „Füllentő" csúfnevét az egész udvar megtanulta. Az- otthoniak sem mutattak nagy érdeklődést a „színes álmok" iránt. — Mi vagyunk a hibásak — mondottá Gyima édesatyja. — Megszokta, hogy mindenki lelkesedik a kitalálásaiért. — Csak hadd találjon ki annyit, amennyi jólesik neki — vette védelmébe a mamája —, csak nenn sza-i bad a fantáziáit igaznak elfogadni... Csak Makszim dörgölőzött teljes hittel Szása lábához. És amikor a kisfiú a kutya lila farkát nézte, zavartan töprengett: Lehet, hogy igazán én mázoltam be a farkát? E

gyszóval, a nap nem hozott Szásának örömet. Viszont az éjszaka bőven kárpótolta minden? megpróbáltatásáért. Azt álmodta, hogy édesapja sítalpon hozzájuk repült és ejtőernyőn egyenesen az udvarra ereszkedett le. „Féltem,. hogy elkésem a felvonulást" — mondta a papa és kézen fogva Szását, magával vitte a felvonulásra. A kisfiúnak káprázott a szeme az ünneplő, jókedvű tömeg láttán, gyönyörű kéken csillogott az égbolt, és kis fehér bárányfelhők úszkáltak rajta. Fénylettek a réztrombiták, vörösen lobogtak a zászlók és plakátok, s kék, vörös, zöld léggömbök emelkedtek a levegőbe. Ű is vörös zászlót vitt a kezében, a mellén pedig — beszélhetett Gyima, akármit — igazi piros pionírnyakkendő virított. Mellette büszkén lépkedett Makszim. (Kertész Erzsébet fordítása) csodálkoznunk, gondoljunk csak az 1948-as évre nálunk. A kubai forradalom hasonló helyzetbe került. A burzsoá elemek, akik a forradalom alatt egyet értettek a diktatúra elleni harccal, most természetes ellentétbe kerültek vele. Castro útja túlradikális számukra. A csehszlovák művészekkel egy időben más országok filmszakértői is dolgoztak Kubában. Kalatoz,ov, szovjet rendező Jevtusenko fiatal költővel filmet készít a forradalom első napjairól. Kurt Maetzig NDK-beli rendező, a Giron-i inváziót örökítette meg filmen és Armand Gatt francia művész fantasztikus komédiát forgat. A kubai filmipar tulajdonképpen csak a forradalom után kezdett fejlődni. Azelőtt az Egyesült Államok és Mexiko filmesei jártak Kubába forgatni. Havannában már felépült a korszerű filmlaboratórium. Csehszlovák műszaki dolgozók 'is részt vesznek a filmváros tervezésében, melynek építését rövid időn belül megkezdik. ' „A kubai filmszínészek nagyon jó munkát végeztek, sok tehetséges színész van köztük. Űgy hisszük, a jövőben nem kell színészeinket feketére kenni, mint például a Halál a Cukor-szigeten cínnfi film forgatásához, barátaink szívásén kisegítenek", — mondotta Vladimír Cech. A '„Kinek táncol Havanna" filmet rövidesen bemutatják. Prágában a kubai , filmhét alkalmából, Havannában pedig a csehszlovák filmhéten. — is — Zdenék Vesely: Szénhegyek (fametszet)