Új Szó, 1963. március (16. évfolyam, 60-90.szám)

1963-03-14 / 73. szám, csütörtök

A magas fokú eszmeiség és művészi tökély a szovjet irodalom és művészet nagy ereje N. Sz. Hruscsov beszéde a párt és a kormány képviselőinek találkozóján a kulturális dolgozókkal 1963. március 8-án MAI SZAMUNKBAN HRUSCSOV ELVTÁRS BESZÉDÉNEK BEFEJEZŐ RÉSZÉT KÖZÖLJÜK Nem az a fontos, inl a neve ennek vagy annak a szervezetnek, hanem az, milyen politikát folytat és melyik osztály érdekeit védelmezi. Franciaországban pl. rég léteznek kommunák. Mint látják, e közigazga tásl szervek neve forradalmi, de lényegük kapitalista, s a monopolisták érdekelt védelmezik. A forradalmi „kommuna" kifejezés csöppet sem nyugtalanítja a francia burzsoáziát, xndrt tudja, hogy e név az ő közigazgatási szerveit leplezi. Hány burzsoá politikus igyekszik ma különböző országokban szocialista frázisokkal leleplezni burzsoá politikáját! A szocializmus építéséről ágálnak, s ugyanakkor bebörtönzlk, kivégeztetik a kommunistákat, illegalitásba kényszerítik a kommunista pártokat s ezt állítják, hogy e szocializmusért harcolnak. Mindezt azért teszik, mert a szocializmus eszméi egyre inkább meghódítják valamenynyl ország néptömegeit. A Szovjetunió nemzeteinek példája megvilágítja a nemzetek forradalmi útját. Éppen ezért a burzsoá politikusok, főleg a baloldali burzsoázia képviselői a dolgozók megtévesztésére használják fel a szocializmus i építésének jelszavát. Ideológiai téren nincs békés együttélés A történelmi tapasztalat arra tanít, hogy a politikai és az ideológiai harcban nem bízhatunk szép szavakban és nyilatkozatokban, különbséget kell tennünk, ki és kinek a nevében beszél. Éhhez elsősorban az kell, hogy marxisták—leninisták legyünk, meggyőződéses kommunisták, akik életüket és tehetségüket a világ dolgozói boldogságáért folyó harcnak szentelik. Nem tekintheti magát a dolgozó nép érdekelért küzdő harcosnak az olyan ember, aki félúton áll a harcoló felek között, s közömbös a jó és a rossz Iránt ls. Az osztályharcba bekapcsolódik a társadalom valamennyi rétege, e harc még a családokat ls szétválasztja. Előfordul, hogy ugyanannak a Családnak a tagjai egymással szemben állnak a barrlkád két oldalán. Vannak emberek, akik valamiféle humánus" Indokokkal magyarázzák, miért nem vesznek részt a forradalomban, úgymond nem emelhetnek kezet felebarátjukra. De ki gyilkolja az embereket, ha nem az ő felebarátaik? A forradalmat társadalmi osztályok hajtják végre, A munkásoknak és a parasztoknak a tőkésosztály hatalmának megdöntéséért Indított forradalma a leghumánusabb, legemberségesebb tett. A legmagasabbrendű humanizmus megnyilvánulása, ha valaki e forradalomban a munkások és parasztok oldalán vesz részt. A kizsákmányolók rendszerének megdöntése nélkül nem lehet felszabadítani a dolgozókat, nem lehet megteremte n iy boldog életüket. Lehetetlen talán megérteni, hogy azok, akik nem vesznek részt a harcban a dolgozók oldalán, lényegében a burzsoáziát támogatják? Aki nem tart a munkásokkal és a parasztokkai. elkerülhetetlenül ellenük lordul. Ezt jól meg kell jegyezni, elvtársak! (Taps.) Találkoztunk és ma ls találkozunk olyan emberekkel, akik kijelentik, hogy elfogadják a kommunizmus gondolatát, sőt néha még beszélnek is mellette, de tevékenyen nem vesznek részt a harcban, a harcolók útjában vannak, félrevezetik magukat és másokat is. A forradalom nem jámbor óhaj, hanem kemény és éles harc. A forradalomért nemcsak lefolyása alatt kell harcolni, hanem vívmányainak megszilárdítása idején is, egész a kommunizmus felépítéséig. Ehhez nem elegendők a beszámolók, előadások és jelentések. Ha a körülmények megkívánják, tűzharcban ls részt kell venni. Az Ingadozó emberek az osztályharc bonyolult körülményei között — néha önhibájukon kívül — csöppet sem irigylésre méltó helyzetbe kerülnek. Hadd említsek meg egy esetet, amely A. V. Lunacsarszkijjal történt. Attól félt, hogy a fegyveres munkások az ellenségre tüzelve golyóikkal esetleg kárt tehetňek bizonyos történelmi emlékekben, ezért elment V. I. Leninhez, elmondta kifogásalt, sőt azzal fenyegetőzött, hogy kiiép a szovjet kormányból. Vlagyimir Iljics nevetett rajta, hogy llyert nyárspolgári módon képzeli el a, forradalmat, s ezt Lunacsarszkij később maga is belátta. Ezzel kapcsolatban szeretnék néhány szót mondani Ehrenburg elvtársról. Volt idő, amikor Ehrenburg elvtárs Párizsba ment V. I. Leninhez, és Lenin megértéssel fogadta őt, m!nt maga Ehrenburg írja. Ehrenburg elvtárs még a pártba ls belépett, de aztán megint kilépett. A szocialista forradalomban közvetlenül nem vett részt, nyilván a félrevonuló megfigyelő álláspontját foglalta el. Azt hiszem, nem vétek az igazság ellen, ha azt mondom, hogy Ehrenburg elvtárs „Emberek, évek, életem" című emlékirataiban e szempontból értékeli forradalmunkat és a szocwlista országépítés egész utána következő időszakát. A szovjet író, művész, zeneszerző, minden alkotó dolgozó elsőrendű feladata, hogy ott álljon a kommunizmus építőinek soraiban, tehetségével szolgálja pártunk nagy ügyét és harcoljon a marxizmus-leninizmus eszméinek győzelméért. Nem szabad szem elől téveszteni, hogy világszerte heves harc folyik a két engesztelhetetlen ideológia, a szocialista és a burzsoá ideológia között. A művész feladata, hogy műveivel tevékenyen hozzájáruljon a kommunista eszmék megerősítéséhez, megsemmisítő csapásokat mérjen e szocializmus és a kommunizmus ellenségeire, harcoljon az Imperialisták és a gyarmatosítók ellen. Kiváló írónk, Mihail Alekszandrovlcs Solohov művében nagyszerű példáját láthatjuk annak, hogyan értelmezze feladatát a művész hazafias és pártos módon. Vegyük például „Csendes Don" és „Feltört ugar" című regényelt, „Embersors" című novelláját és „A hazáért harcoltak" elmű regényének eddig közölt fejezeteit. Nagy művészi értékű alkotások ezek, amelyek óriási erővel hatnak az olvasókra. Forradalmi pátosz, kommunista pártosság hatja át őket, annak az osztályharcnak a szelleme, amelyet országunk munkásai és parasztjai vívtak a forradalom és a szocializmus győzelméért. Solohov elvtárs maga ís tevékenyen részt vett a polgárháború harcaiban a kulákságnak mint utolsó kizsákmányoló osztálynak a felszámolása Idején, résztvett a Nagy Honvédő Háború küzdelmeiben ls a fasiszta megszállók ellen. Nem megfigyelőként vett részt a harcokban, hanem mint katona, s a béke esztendeiben is lankadatlanul harcol a dolgozók boldogságáért. (Viharos taps.) Mihail Alekszandrovics Solohov óriási tehetségével a társadalmi jelenségek és események mélyére hatol, jól látja barátait, felismeri az ellenséget, és pártos szempontból írja le a való élet megkapó történeteit. Nagy szeretettel ábrázolja műveiben a kommunistákat és a dolgozó embereket. Engesztelhetetlen osztálygyűlölettel álcázza le és állítja pellengérre társadalmi rendünk ellenségeit. Mily kifejezőn és meggyőzőn írja le á csatajeleneteket! Ha pedig hősei csatában csapnak össze, kirántják kardjukat, összecsapnak, hogy csakúgy szikrázik és a nép igazságáért vívnak. És ez az igazság győz. M. A. Solohov művének példáján mindenki látja, hogy az író kommunista pártossága nem korlátozza művészi egyéniségének megnyilvánulását, ellenkezőleg, tevékenyen elősegíti a tehetség kibontakozását, és a lehető legmagasabbra emeli művének társadalmi jelentőségét. Osztályharcos pozíciókat foglalunk e! a művészetben és határozottan ellenezzük a szocialista és a polgári ideológia együttélését. A művészet az ideológia körébe tartozik. Akik azt hiszik, hogy a szovjet művészetben békésen tengődhetnek egymás mellett a szocialista realizmus és a formalista, absztrakt irányzatok, azok kétségtelenül a tőlünk idegen ideológiai békés együttélés lejtőjére kerültek. Efféle elképzelésekkel találkoztunk az utóbbi időbeh. Sajnos néhány kommunista író és művész, sőt az alkotó művészek szervezeteinek egyes vezető dolgozói is erre a hely• telen útra tévedtek. Ugyanakkor meg sztrakcionizmus Hruscsov elvtárs beszédét mondja a találkozón. (CTK — TASZSZ felv.)' kell állapítanunk, hogy egyes pártonkívüliek, például L. Szobolev elvtárs, kitartón védelmezik az irodalom és a művészet pártósságának vonalét. Ehrenburg elvtárs nemrég azt mondta, hogy levelében tréfából említette az együttélés gondolatát. Tegyük fel, hogy. így van. De még akkor ls rossz tréfa volt. Az ideológia területén nem engedhetünk meg maguknak ilyen tréfákat. Nézzük csak, ml történnék a szovjet művészetben, ha túlsúlyba kerülnének a különböző irodalmi és művészeti eszmei Irányzatok békés együttélésének hívei. Először ls lecsapnának a szocialista művészet területén elért forradalmi vívmányainkra. A harc logikájújából következik, hogy a dolog ezzel még aligha érne véget. Nem lehetetlen, hogy ezek az emberek összeszednék erőiket és megpróbálnának szembeszegülni forradalmi vívmányainkkal. Mondtam mér, hogy az ideológia területén a békés együttélés egyet jelent a marxizmus-leninizmus elárulásával, a munkások és parasztok ügyének eiárulásával. A szovjet társadalom jelenlegi fejlődési szakaszán eljutott az ország valamennyi szocialista nemzetének, a nép valamennyi rétegének, a lenini párt vezetésével a kommunizmust eredményesen építő munkásoknak, kojhozparasztoknak és értelmiségieknek teljesen egyöntetű egységéhez. Népűnk és pártunk nem tűri, hogy bárki kezet.emeljen erre az egyöntetű egységre. Az efféle támadások egyik megnyilvánulása, hogy megpróbálják ránk kényszeríteni az ideológiák békés együttélését. Ezért tüzet kell nyitnunk e bomlasztó gondolatok és hordozóik ellen. Ebben, remélem, mindnyájan egyet értünk. (Hosszan tartó taps.) Felhívjuk azokat, akik még téves utakon járnak, hogy lássák be hibáikat, értsék meg, miben állnak és miből erednek e hibák, küzdjék le tévedéseiket, és a párttal együtt, a a marxizmus—leninizmus vörös zászlaja alatt egy sorban tevékenyen építsék a szocializmust, gyarapítsák a szocialista kultúra, irodalom és művészet eredményeit. Az abszírakcionizmus és formalizmus — néhány hívük létjogot kér nére szeretném védeiepibe venni e régi időket." Látnivaló, hogy az emlékiratok szerzője nagy rokonszenvvel viseltetik az úgynevezett „baloldali" művészet képviselői Iránt, sőt arra is vállalkozik, hogy e művészetet védelmébe vegye, Kérdezzük: ki ellen akarja megvédelmezni? Nyilván a ml marxista-leninista kritikánk ellenében. De miért? Nyilván azért, hogy megvédje az efféle, vagy hozzájuk hasonló Jelenségek létjogosultságát mai művészetünkben. Ez a szocialista realizmus és e formalizmus együttélésének elismerését jelentené. Ehrenburg elvtárs durva ideológiai hibát követ el s kötelességünk segítségére lenni, hogy hibáját felismerje. Legutóbbi összeg jövetelünkön Jevtusenko elvtárs nyilatkozott az abVédelmében. Állásfoglalását azzal próbálta Indokolni, hogy a realisták és a formalisták kőzött is vannak jó emberek, és két kubai művész példájára hivatkozott, akik szöges ellentétben álló elveket vallottak a művészetről, de a lövészárokban egymás mellett áldozták életüket a forradalomért. Az ilyen példa az életben egész egyedülálló lehet csak. Jómagam éppen ellenkező példával szolgálhatok. Artyemovszk ukrajnai városban a polgárháború után ronda formalista emlékművet állítottak tel, amelynek tervezője Kavalerldzo kubista szobrász volt. Az ember rosszul lett, ha csak ránézett, de a kubistáik el voltak ragadtatva az emlékműtől. (A háború alatt az emlékmű elpusztult.) A formalista emlékmű tervezője a fasiszták megszállta területen maradt, s ott szovjet emberhez méltatlanul viselkedett. A Jevtusenko elvtárs említette példa nem komoly érv. Jevtusenko elvtársnak az absztrakt művészettel kapcsolatban elfoglalt álláspontja lényegében megegyezik azokkal a nézetekkel, amelyeket Ehrenburg elvtárs védelmez. Ez a költő még fiatal ember, pártunk politikájában nyilván sok mindent nem ért meg, ezért ingadozik, ezért kiforratlanok a művészet kérdéseiről vallott nézetei. Az ideológiai bizottság ülésén mondott beszéde azonban bizonyosságot ébreszt bennünk, hogy képes lesz leküzdeni Ingadozását. Szeretném azt tanácsolni Jevtusenko elvtársnak, és más fiatal irodalmároknak, hogy becsüljék meg a tömegek bizalmát. Ne keressenek olcsó szenzációkat, ne hódoljanak be a burzsoázia hangulatainak és ízléseinek. (Hosszan tartó taps.) Ne szégyellje beismerni hibáit, Jevtusenko elvtárs, ne féljen attól, amit az ellenségek mondanak majd önről. Világosan fel kell ismernie, hogy ellenfeleink agyondicsérik, mihelyt amiatt bíráljuk, hogy elvi pozíciókat adott fel. Ha ügyünk ellenségei dicsérni kezdik olyan műveit, amelyek kapóra jönnek nekik, úgy joggal bírálja meg önt a nép. Válasszon, mi felel meg önnek inkább. (Taps.) A kommunista párt harcol és harcolni fog a művészetben az absztrakt irányzat és minden más formalista elferdülés ellen. A formalizmussal számukra a szocialista művészetben : szemben nem lehetünk semlegesek, a polgári ideológia egyik formája. ' Amikor Amerikában jártam, valamiSajnálni kell, hogy ezt egyes alkotó művészek nem látják be köztük olyan emberek Is, akiket bölccsé tehetett élettapasztalatuk. Ehrenburg élvtárs emlékirataiból idézem a következőket: „Sžámtelan irodalmi irányzat volt: komfutlsták, imaglnísták', proletkultisták, expreszszionisták, fuísták, absztraktak, prézentisták, akcidendisták, sőt nyicsevisták. Igaz, egyes teoretikusak sók ostobaságot követtek el. Ennek elieféle festők képeket ajándékoztak ne kem — azt sem tudom, ismert nevűek-e vagy ismeretlenek. Tegnap megmutattam önöknek azokat a mázolmányokat. Azok az emberek bizonyára nem ez ellenségeim, mert ha azok lennének, nem ajándékoztak volna meg munkájuk gyümölcseível. De még így sem mondhatom, hogy ez az ajándék a képzőművészet legnagyobb kincse vagy egyáltalán valamiféle kincse lenne. Mondják, mit ábrázol? Egyesek úgy vélik, 1103y egy város látképét valami hídról nézve. De bármelyik oldalról is néz! az ember, tarka csíkokon kívül mást nem lét. És ezt a mázolmány t hívják festménynek. Van még egy Ilyen „kincsem" Négy, sőt több szem látható rajta. Azt mondják, a kép iszonyt és félelmet fejez ki. Milyen rondaságokba viszik a művészetet- az absztraktok. Es még ők az amerikai festészet példaképei. Még néhány példa építőművésze tünk területéről. Moszkvában, a Szokolnyikl negyedben van a Ruszakovklub, amelyet Melnylkov elvtárs építész tervel szerint építettek fel. Csúnya, alkalmatlan épület, a pokolbeli ördögökre emlékeztet. (Élénkség a teremben.) Annakidején azonban haladó újdonságnak tüntették fel. Az építőművészet értelmetlen for-: maiizmusának példája a Szovjet Hadsereg moszkvai színháza is, amelyet Aiabjan és Szlmbircev építészek tervel alapján építettek. Kaganovtcs rákényszerítette az építészeket, hogy a színházat értelmetlenül ötágú csillag alakjában tervezzék meg. Más az ötágú csillag mint jelkép, mint címer, s megint más egy gyakorlati célokra szánt csillagalakú épület. Mennyi fölösleges szöglet és kihasználatlan felület van abban a színházban! A Szovjet Hadsereg Színháza kétségtelenül a Iegesztelenebbül megszerkesztett épület. A dolog a következőképpen történt: Kaganovics jelentette ötletét Sztálinnak, Sztálinnak megtetszett, és ezzel el is határozták, hogy a színházat ötágú csillag alakjában építik fel. A csillagot nem láthatja és sohasem fogja látni senki. Legfeljebb akkor, ha a mennyországból néz le rá. (Derültség). Ostoba Ötlet volt, ezzel az épülettel adóztúnk a szépségről és a Célszerűségről a művészetben é« az életben kiagyalt éretlen elképzeléseknek. Érthetetlen, miért és minek a nevében csinálnak értelmes és művelt emberek őrülteket és komédiásokat magukból, műalkotásnak hirdetve a leglehetetlenebb torzsszüleményeket. Hisz az őket körülvevő élet csupa természetes, felemelő szépség. Ojév előestéjén vidékről jöttem vissza Moszkvába. Egész december 31-ét kora reggeltől kezdve az erdőn töltöttem. Gyönyörű nap volt, az orosz tél egyik meseszép napja, hangsúlyozom, az orosz télé, mert nem mindenütt van olyan tél, mint nálunk Oroszországban. Ez természetesen nem nemzeti sajátosságunk, hanem éghajlati és természeti tünemény, kérem, ne értsenek félre. (Nevetés, taps.) Gyönyörű volt aznap az enúo. Azért volt szép, mert lehelet finom zúzmara lepte a fákat. Emlékszeirti fiata! koromban olvastam egy elbeszélést az „Ogonyok" című lapban. Nem emlékszem az elbeszélés szerzőjére, de emlékezetemben megragadtak belőle e szavak: „Kedves, ezüstös árnyak". A szerző leírta a téli pompájába öltözött kertet. Az elbeszélést nyilván jól megírta, ugyan az Is lehet, hogy akkoriban még nem voltak oly nagy irodalmi Igényeim. De az írás tetszett nekem, az akkori benyomás mindmáig megmaradt emlékezetemben, Főleg az tetszett, ahogy a szerző leírta a fák téli köntösét. A téli erdő azon a december végi napon erősen hatott rám — olyan gyönyörű volt. Lehet, hogy az árnyak nem ís voltak ezüstösek, nem találok rá szót, hogy kifejezzem, milyen mélységes benyomást tett rám az erdő. Néztem a nap leikeltét, a fákat zúzmara lepte. Ezt a szépséget csak azok érthetik meg, akik az er-: dön jártak és maguk is látták eleven szépségét. A művésznek éppen az az erénye, hogy képes megragadni e megkapó képeket. Ám nem mindenkinek van tehetsége hozzá. Azt mondtam kísérőimnek: nézzétek azokat a fenyőfákat. Hóköntösüket, a nap sugaraiban csillogó hópelyheket, milyen csodálatos szép látvány. Most meg egyszerre a modernisták és absztraktok gyökerükkel felfelé akarnák festeni a fenyőfákat és azt mondják, hogy ez új és haladó művészet. Lehetetlen, hogy épeszű emberek valaha is elismerjék az efféle művészetet, lehetetlen, hOgy megfosz3zák az embereket annak lehetőségétől, hogy gyönyörködjenek a ter(Folytatás'a 4 oldalonl 1963. március 14. * 0' 3 I