Új Szó, 1963. március (16. évfolyam, 60-90.szám)

1963-03-09 / 68. szám, szombat

RIPORT RÉUNIONBÓL | FRANCIAORSZÁGI RIPORTUNK: phalet-né nyit ajtót. Az ^ egész család éppen a televízió műsorát nézi. A nap­pali szoba bútorzata korsze­rű és Ízléses: hosszú és ala­csony könyvszekrény, karcsú lábú négyszögletes asztal, magas támlájú székek. „Ez a könnyű, furnfrlemezes bú­tor jóval mögötte marad a réginek" — mondja Chalet. „De a hajdani jó bútor túl drága. Egy jó ebédlőbútor áráért teljes évig kellene dolgoznom." A televíziókészülék feltűnő helyen áll az egyik sarok­ban. Csak nemrég vették. „Télapó hozta nekünk" — magyarázza Chalet-né. . „Há­rom gyermek mellett nem érünk rá este eljárni. Ez mégis csak egy kis szórako­zást nyújt nekünk, mégha a műsor nem is mindig jó. Hi­telre vettük ... Mások is így teszik. 1500 frankba kerül. Ennyit keres a férjem kb. másfél hónap alatt." Mi lesz Jean-Paule-lal? Roger Chalet szakképzett munkás. A Thomson elektro­nikus műszereket gyártó üzemben dolgozik, alig egy kilométernyire lakásától. Egy mérsékelt áru bérlakásban él Párizs peremén. „Szerencse, hogy ehhez a lakáshoz jutottunk" — meséli Chaletné. „Tíz évig egyetlen szobánk volt csak, s az utóbbi három évben mór öten szo­rongtunk benne." „Anyagi szempontból most nem Is panaszkodhatunk, de a gyermekek nevelése gondot okoz. Jean-Paule, a legidősebb 14 éves. jó tanuló és az Idén kellene letennie a felvételi vizsgát a műszaki középisko­lába. A tanév eleje óta azon­ban már négyszer kaptak új tanítót s két hétig egyálta­lán nem volt tanítójuk. De ha sikerül is letennie a vizs­gát, vajon lesz-e hely számá­ra a középiskolában? Tavaly helyszűke és tanltóhiány miatt több mint százezer gyer­meket kellett visszautasíta­ni." Látogatás két párizsi fémmunkásnál • mondjuk Le Tellec-nek, utal­va arra, hogy a Renault mű­vek most engedélyezték a ne­gyedik hét szabadságot al­kalmazottaiknak. A francia munkásoknak nap mint nap meg kell véde­niük jövedelmüket a munkaadókkal és a kormánnyal szemben. Gyakran nincs más kiútjuk, mint a sztrájk Ké­pünkön a bilancourti Renault-művek egy sztrájkösszejö­vetelen résztvevő munkásai. „Elilmunkás" A Chalet-család (amint ezt már az olvasó bizonyára ki­találta), kissé „elitnek" szá­mít. Mert minden ilyen, havi 1000 vagy 1100 frankot kere­ső Chaletra húsz sokkal ke­vesebbet kereső munkás esik. Általában még a fele annyit sem keresik. Chalet órabére 5 frank, s kb. ötven órát dolgozik egy héten. Franciaország 13 millió bér­munkásának 32 százaléka (4 millió) csak 2 frank 30 cen­times órabért kap. TTgyanabban a lakótömb­íj ben meglátogattuk Le Tellec-et, a Renault művek munkását. Nős, két gyerme­ke van — négy és kilenc évesek. Hozzávetőleg 750 frankot keres egy hónapban, heti 48 óra munkával. Akár­csak az előbb Chalet-éknél, itt is csinos, jól berendezett lakást találtunk, de Le Tel­lec-nek még gépkocsija is van. „A kocsi alkalmi vétel volt" — magyarázza Le Tel­lec. Jó szolgálatot tesz, mert nemcsak magam járok rajta munkába, hanem három ba­rátomat Is viszem, és így csökken a költség Fél óra alatt ott vagyunk. Autóbu­szon vagy földalattin másfél órát tartana az út." Egy kis konyha-szánran Csodálkozunk az alacsony béren. „Jó hírnevük van a Renault műveknek — válaszolja erre Le Tellec-né — de a bérek nem olyanok, mint ahogy az ember elvárná. Számítsák csak ki, mi maradt a férjem béréből, n^iután félretettem a pénzt a villany- és gázfo­gyasztásra, valamint a lak­bérre — csak a lakbér több mint 200 frank havonta." „De az idén legalább hosz­szú szabadságuk lesz" — A bérek az árak mögött kullognak „Bárcsak ki tudnánk hasz­nálni! Tavaly csupán egy hét­re utaztunk el Bretagneba édesanyámékhoz" — mondja erre Le Tellec-né. „A többi tizenöt napon férjem taxiso­főrként dolgozott!" „A bérek ugyanis állan­dóan az árak mögött kullog­nak, ezek pedig egyre emel­kednek" — teszi hozzá Le Tellec Fokozott termelés ­kisebb jövedelem A munkások mindenekelőtt magasabb béreket követel­nek. Hogy ezt elérjék, gyak­ran kell sztrájkba lépniök, mert a munkaadó kényszer nélkül nem ad semmit. A munkások nem tudnak előre jutni, egyre azt kell megvé­deniük, amit már elértek, és az elértek ellenére is egyre rosszabodik a helyzetük. A fémmunkások vásárlőké­pessége a háború előtti idők óta 30 százalékkal csökkent — 6 százalékkal De Gaulle hatalomra jutása óta. Ha a munkás ezt a veszteséget fe­dezni akarja, többet kell dol­goznia. 1938-ban a fémmun­kás legfeljebb heti 40 órát dolgozott. Most 47 óra a heti átlag-munkaidő, annak elle­nére, hogy 40 óra alatt egy munkás annyit termel, mint 1938-ban 68 óra alatt. A két meglátogatott ember — fémmunkás. Vezető szak­ma ez, erős a dolgozók szak­szervezete és jól védi jogai­kat. De az átlagmunkás jóval alacsonyabb szinten él ennél a két példánál, * hiszen Pá­rizsban sem ritkaság az 1 frank 80 centimes órabér. Vidéken persze rosszabb a helyzet. Az Oj Szó számára írta: PIERRE CAMES A szigetország tragédiája RÉUNIONT gyakran „cu­korszigetként" emlegetik. Rá is szolgál az elnevezésre, mert kivitelének 85 százalé­kát a cukornádból készült termékek alkotják. A monokulturálls jellegű mezőgazdasággal rendelkező Réunlonnak a cukorgyártáson kívül nincs is más ipara. Eb­ben az esetben is csak kez­detleges feldolgozásról be­szélhetünk, mert a réunioni nádcukor finomítása sok ezer mérfölddel távolabb, a fran­cia Marseille kikötővárosban történik. Ezért Réunion élel­miszerekben és iparcikkek­ben állandóan behozatalra szorul, tehát az Imperialista kereskedelmi társaságok esz­ményi piaca. A gyarmati rendszer nem engedi meg, hogv Réunion szabadon választhassa szállí­tóit. A francia Imperialisták monopolárakat kényszeríte­nek gyarmatukra. A francia gőzhajózási társaságok a vi­lágméretben legmagasabb díj­szabást alkalmazzák Réunion kiviteli és behozatali forgal­mának lebonyolításánál. Ezért például a szomszéd Mauritius szigeten kg-ként 20 észsk­afrikal frankért árult francia liszt Réunlonon 32 észak­afrikai frankba kerül. Réu­nion cukornáddal, több tonna vanília- és Illóolaj-növény­szállítmánnyal fedezi behoza­talát. Ezért a cukor ára lét­fontosságú a szigeten. A cukor franciaországi kis­kereskedelmi árától függet­lenül az utóbbi években Réu­nlonon állandóan csökken a cukor felvásárlási ára Az ár­alakulás összehasonlítása fel­tárja a vásárlóerő rohamos hanyatlásának okait. Termék 1938 (1 kg ára frankban)' 1961 az áremelkedés koefficiense Cukor 2.00 Rizs 0.70 Tőkehal 3.50 Szemes termé­nyek 0.80 Az utóbbi években ez a ha­nyatlási folyamat meggyor­sult. A Franciaországból be­hozott közszükséglett cikkek ára gyorsan felszökik, ugyan­akkor Réunion kiviteli cik­keinek ára érzékenyen csök­ken. MEDDIG ÉL EGY RÉUNIONI? Az anyaország és a gyar­mat egyenlőtlen kereskedel­mi viszonyai következtében szörnyű nyomor uralkodik a szigeten. 1945-ben egy réunioni átla­gos kosztja mindössze 1800 kalóriát tartalmazott a fel­tétlenül szükséges 3 ezer ka­lória helyett. Ezért nem meg­lepő, hogy a szigeten az élet átlagos korhatára alig halad­ja meg a 26 évet. Még a hivatalos körök sem tudják palástolni a szigetla­kók tragikus sorsát. A gyar­matügyi miniszter nemrégen tett látogatása során kijelen­tette, hogy a rénuloniak hely­zete „rosszabb a koldussors­nál", 28.22 35.00 200.00 60.00 13.11 50 57 75 TÚLNÉPESEDÉS? Á francia gyarmattartók a „túlnépesedés" elméletével próbálják magyarázni a réu­nionlak szomorú sorsát. Pedig a baj oka nem a lakosság természetes szaporulata, ha­nem a féktelen gyarmati ki­zsákmányolás és fosztogatás következménye. Ezt bizonyít­ja néhány gazdasági adat is. Például 1938 és 1961 között a cukorgyártás több mint négyszeresére növekedett. Vagyis a cukor gyártása hat­szorta gyorsabban növekedett a lakosság természetes sza­porulatánál. f A parasztvédelmi bizottság tavaly több sikeres akciót szervezett a gyarmati kizsák­mányolás ellensúlyozására. A megfigyelők szerint vihar előtti csend jellemzi a hely­zetet. A társadalmi és gaz­dasági problémák nemcsak a belső osztályellentétekben gyökereznek, hanem a fran­cia imperializmus gyarmati rendszerében is, mely lehetet­lenné teszi Réunion termelő­erőinek és gazdaságának fej­lődését. DANIEL LALLEMAND ROMÁNIAI RIPORT | Háromszáz év a Herastrau partján H erastrau — tő a buka­resti Kultúra és Pihe­nés Parkjának egyik festői zugában. Ide látszik a Scin­teia kombinát palotája, a oio­dern építőművészet egyik leg­újabb alkotása. A tó tükrében nemcssak a Scinteia palotája, hanem háromszáz éves törté­nelmi múlt ls visszavetítődik. A bukaresti egyetem a két háború között itt rendezte kiállításalt, amelyek a taná­rok és diákjaik néprajzi és népművészeti kutatómunkájá­nak eredményeit szemléltet­ték. A legutolsó kiállításon — 1936-ban — született meg az 1948-ban alapított mai Fa­lumúzeum létesítésének gon­flolata. Románia minden részéből ide szállították a falusi háza­kat komplett berendezésük­kel, hogy a falusi ezermeste­rek itt ismét felállítsák a há­zakat eredeti formájukban. Ma több mint 200 épület és több mint ötezer különféle tárgy látható itt. Kárpáti és alföldi hajlékok, halász- és pásztorkunyhók, kertészhá­zak, szabadparasztok tágas épületei és olténlal sárkuny­hők tekinthetők meg. ... Be­csességnek számít a 240 éves öreg fatemplom. A román falu háromszáz éves történelme A kilenc hektáron felállí­tott 57 komplexum hitelessé­gével szépítés és színpadias rendezés nélkül erős életva­lóságként hat. A házak körül akác- és szilvafák nőnek, az utak men­tén keresztek, a háztetők zsindelyesek. Hasonló múzeu­mokkal csak a skandináv ál­lamokban találkozunk. A Szovjetunióban 75 hektáron létesítettek ilyesmit. Natalia Popovska történe­lemszakot végzett, 22 éves és úgy Ismeri a Herastrau menti falut, mint szülőföldjét. Diva­tos ruhája szembetűnően el­üt a valahonnan Kolozsvár környékéről ide szállított ház berendezésétől. A házban nincs mennyezet, mert Romá­niában is létezett kémény­adó. A kemence fölött nyílást vágtak a tetőn, ezen keresz­tül távozott a füst. A ház háló- és vendégszobából állt, köztük volt a konyha a ha­gyományos rokkával. A szo­bákban keresztek, a falakon üvegfestésű ikonok — szent­képek, — cserépbögrék, a polcokon mintás és színes tá­lak, különféle formájú szőt­tesek és párnák. Az ablako­Román gyerekek kon gyönyörűen beleszőtt vi­rág- és madármlntájú díszes függönyök. Minden olyan itt, mint hajdanában. A házítil mentén a fajárdát is kitet­ték, az ember szinte várja, mikor jelenik meg az áimbl­tuson a varrott zekés vagy talpig érő bő ködmönbe bújt házigazda. Ködmöne hosszú ujjában szokta vinni az élel­met, amikor a juhokat kihajt­ja a hegyekbe. A kút mellett kemence van. ebben sütik az asszonyok a kenyeret, amit azután a férfiak után visz­nek a legelőre, ahol kora tavasztól késő őszig együtt tanyáznak a juhokkal. A le­gények gyönyörű guzsalyokat faragtak kedveseiknek, volt rá idejük, hisz naphosszat üldögéltek és csak arra vi­gyáztak, hogy ne bitangoljon el a nyáj. A lányok tavasszal összetörték a guzsalyokat, s a legényeknek újakat, még szebbeket kellétt faragniuk, hogy megmutassák, mennyire szeretik a lányokat. A nyugati turisták szorgal­masan kattogtatják fényképe­zőgépeiket, közben azon so­pánkodnak, hogv odalett a román falu néprajzi jelleg­zetessége, mert már nem olyan az élet, mint volt, csupa hajsza és robotolás az élet, nincs Idő hímzésre, guzsalyfaragásra. Micsodn kár... Az új történelem Popest Leordenl Bukarest másik oldalán van, vagy tíz kilométerre a várostól. Itt aligha talál a turista folklórt. Tavaly voltam Itt és most is eljöttem, mert megígértem Lucescu zootechnikusnak, hogy felkeresem. Becsület­szavamat kellett adnom rá, mert esküdözött, hogy a tehe­nek tejliozama tovább növel­hető. Tavaly átlag 4400 liter tejet adott egy tehén. Azóta Lucescu haja ls de-: resebb lett. Mosolyogva fo­gadja megállapításomat és azt válaszolja, hogy én sem fia­talodtam tavaly óta. Kétszáz­zal több tehenük van, jövőre pedig ötszázzal nagyobb ál­lományuk lesz. A tejliozam növelésében nem értek el va­lamilyen szédítő számot, át­lag tehenenként 54 literrel növekedett az évi tejhozam, naponta 12 liter jut egy te­hénre. Itthon olvastam vala­melyik lapban, hogy egy szö­vetkezet vállalta: hét literre növeli a tehenek átlagtejho­zamát. A Herastrau partján a Fa­lumúzeumban nincsenek olyan lakások, mint Itt, Po-: pest Leordeniben, ahol mo­dern családi házak és istálló­komplexumok fogadják a lá­togatót, ahol a takarmányt a magas silóból szalagon szál­lítják az állatokhoz, az istál­lók között pedig virágok pompáznak. Még egy Ismerősöm van Popest Leordeniben: Florica Dobroclu. A növendékbikákat gondozza. Télen férjhez ment és most egyszerűbben öltöz­ködik, mint tavaly. A felén rózsaszínű viseltes selyein­kendő, ruhája egyszerű fe­ketepettyes piros anyagból készült. Tavaly az istállóban ismerkedtem meg vele, éppen trágyát teregetett. Lakkozott köröm, halványpiros rúzsos ajalí, karóra, könnyű tarka ruha, mely vasárnapi kimenő­ruhának is belllett volna... Megengedte magának azt a fényűzést, amit valaha az úrilányoktól látott, s kissé túlzásba vitte. Amikor meg­kérdeztem, hány ruhája van, gondolkozott egy kicsit, majd azt válaszolta, hogy így fej­ből nem tudja megmondani. Florica tavaly óta Jobban keres, viszont nem öltözködik olyan feltűnően, júliusban 1600 lejt kapott. Igaz, ez csak a prémium volt, mert a ke­resete úgy havi 1 200 lej kö­rül van. A férje traktoros, szintén ezer lejen felül keres. Florica 32 növendékbika gondját viseli. Nőnek, mint a gomba, naponta több mint egy kilót híznak. Az állami gazdaság 126 ezer lejt kapott a fajnemesítésre eladott 17 bikáért. Versenyfutás az idővel Florica lelkemre kötötte, feltétlenül látogassam meg őket. A házaspár kétszobás, konyhás régi házban lakik, az udvaron kacsák hápognak. Gyerekük még nincs, de már állítólag útban van. Florica kérte a címemet, hogy meg­táviratozhassa, ha majd fia születik. Határozottan állítja, hogy fia lesz és várnak a ke­resztelőre. Most a háziasszony szerepé­ben tetszeleg, fehér kötényt kötött. Nem tudom, végzett-e szakácstanfolyamot, de amit hirtelen főzött, nagyon finom volt, nem szólván az ízléses terítésről. Poharakban szépen összehajtott szalvéták, bizarr alakú palackban meggylikőr, porcelán tányérok, rozsda­A falumúzeum egyik része (A szerző felvételei) mentes evőeszközök, szardí­nia. Szöges ellentéte annak, amit a Falumúzeumban lát­tam. A szoba sarkában két­személyes heverő, a polcon hazai gyártmányú Chopin tranzisztoros rádió szolgáltat­ja a zenét. TV-készülékük még nincs, előbb motorkerékpárra taka­rékoskodnak, majd csak az­után lehet róla szó. Harminc­öt állatgondozó közül a csa­ládok felének már van TV­készüléke. A falumúzeumban egy fia­tal történész olyasmit beszélt, hogy éppen most dolgoznak a mai román falu életét szemléltető kiállítási részleg tervein. Ezzel kapcsolatban kételyeim vannak: aligha si­kerül megörökíteniük a ro­mán falu jelenét, mert nincs olyan történész, aki lépést tudna tartani a Romániában rohanó élettel Mire elkészül­nek a tervek, már el is avul­tak MILAN RAJSKÝ ŰJ SZŐ 4 Ü 1983, március 9,

Next

/
Oldalképek
Tartalom