Új Szó, 1963. február (16. évfolyam, 32-59.szám)

1963-02-01 / 32. szám, péntek

T Ha a hegy nem megy Mohamedhez Egyik-másik gyárban, ha az emberek a gépek több műszakos kihasználásáról beszélnek és ugyanakkor a továbbképzés kérdései is szóba kerülnek, gyakran igy vélekednek a két problémakör viszonyáról: — Vagy az egyik valósítható meg, Vagy a másik. Ha két, vagy három műszakban dolgoznak az emberek, akkor a gépeket, jól ki lehet hasz nálni, de ez csaknem kizárja a továbbképzés zavartalan menetét. Meri azért, hogy valaki iskolába jár, nem lehet az illetőt állandóan csak az első műszakba beosztani a többiek rovására, akikre ily módon gyakrabban kerülne sor az éjszakai, vagy a délutáni műszakban. Tehát: vagy az egyik, vagy a másik jöhet számításba. Fogas kérdés Ä címben talányosnak tűnő félmondatot (és az utána következő, természetesen kevésbé talányos többi mondatot) Veselý Oldŕich mérnök, az üzein gyártásvezetője mondta.'A hegy ezúttal a termelést jelenti, Mohamed alatt pedig — természetesen képletesen — az iskolát kell értenünk. Ennek a teljes magyarázatát azonban hagyjuk későbbre. — Volt egy időszak, amikor az iskolaügyi osztály vezetője állandóan amiatt panaszkodott, hogy ha az érdeklődés nagy is az iskolák Iránt, évközben sokan hiányoznak az előadásokról. Mindezt a több műszakos termelés okozza, mert akik délutáni vagy éjjeli műszakban dolgoznak, azok nem vehetnek részt az oktatásban. — De hiszen, úgy hallottam, hogy a szerszámgépeken dolgozóknak több mint fele most is az esti ipariskolába jár. Tizennégyen jövőre érettségiznek Az iskola kedvéért csak nem számolták fel a második és a harmadik műszakot? A gyártásvezető mosolyog a kér désen. — A termelőmunka a mi első és legfontosabb feladatunk. De emellett azt is tudjuk, hogy ha a dolgozók továbbképzését elhanyagolnánk, a jövőben távolról sem tudnánk azt elérni, amit a múltban a műszaki fejlesztés terén elértünk Különben, ha akarja, megnézheti az egyik osztályt Akár rögtön is. Órámra pillantottam. Alig múlt kilenc óra. Délelőtt üzemi ipariskola? Ki látott már ilyet? Ez az, ez a legfontosabb: végre sikerült legyőznünk ezt a „ki látott már ilyet" gondolkodást. Mert valóban, ki látta már, hogy az olyan „semmiségért", mint a dolgozók továbbképzése évtizedes hagyományt fordítsunk a feje tetejére Eddig minden üzemi iskolában csak délután volt tanítás ... •é MMIMMMNNMMMNM A harmadik út A nagy dolgok mindig igen egyszerűek. Az egyszerűséget azonban észre kell venni. És az új lehetőségeket is. Mert hány terméketlen gyűlésre jöttek össze a múltban az iskolaügyi osztály vezetői, meg a tanulni vágyó munkások, hogy végre eldöntsék: a termelést állítsák-e át egyműszakosra, vagy az iskola kapuit csukják-e be. Egy ilyen gyűlésen szót kért az egyik vasesztergályos. p — Mi állandóan csak ezt a két lehetőséget emlegetjük. Én egy harmadik utat javasolok. A közmondás — persze egy kicsit módosítva azt mondja: ha a hegy nem megy Mohamedhez, menjen Mohamed a hegyhez. Másszóval: a termelés az elsőrendű feladat, annak kell minden mást alávetnünk Hol van az előírva, hogy az üzemi ipariskolákban csak délutáh, vagy este lehetnek előadások? Az iskolaügyi osztály dolgozói megvakarták a fejüket. — Nem tudom, mit szólnának a javaslathoz pedagógusaink az iskolából. Azt hiszem nem örülnének, ha megváltoztatnánk a sokéves gyakorlatot. Ezt a megjegyzést az egyik iskolaügyi dolgozó mondta, de ma már aligha örülne, ha megemlítenénk neki, hogy ez a két mondat az ő agyában született. Mert Mohamed — másszóval az iskola — valóban odament a hegyhez. A tantervet szépen átdolgozták: az egyik héten délelőtt, a másikon pedig délután volt tanítás. Persze téved, aki azt gondolja, hogy olyan könnyen ment minden. Mert volt olyan pedagógus, aki a javaslatra így válaszolt: — Végre egy épkézláb ötlet. Kevesebb hiányzó lesz az osztályban. De olyan tanár ls akadt, aki így fogta fel a dolgot: -— Felesleges hercehurca lesz ebből. Az egész tantervet át kell dolgozni. Átdolgozták a tantervet. Ez sem ment könnyen, mert Uherské Hradišten sem bővelkednek ma tantermekben, de végül aztán mégis sikerült a doigot nyélbeütni. A mostani tanévet az üzemi műszaki iskola már a javaslat szellemében nyitotta meg. A siker magyarázata Novemberben a járási pártkonferencián a Mikrotechnika küldötte szólásra emelkedett: — Az újító mozgalom segítségével jó eredményeket értünk el az utóbbi években a műszaki fejlesztés terén. A dolgozók újítójavastataival 1962-ben csaknem másfélmillió koronát takarítottunk meg. Olyan árammegszakítót állítottunk elő, amire a külföldi szakemberek is felfigyeltek, mert elektromotor helyett, elsőként a világon, félvezetőket alkalmaztunk a berendezésnél. Olyan szakembereink vannak, mint például Sedlár elvtárs, vagy Nejezchleb Viliam, akik több százezer koronát adtak népgazdaságunknak ... Beszéde további részében is hasonló sikerekről tájékoztatta a pártkonferenciát. A szünetben az egyik szomszédos üzem küldötte odament hozzá és megkérdezte: — Hogyan csináljátok ti, hogy évről évre ilyen újdonságokkal lepitek meg a világot? Külföldi szaklapokban is gyakran olvasom az üzemetek nevét. A Mikrotechnika küldötte így válaszolt: — Nem mindig a kitaposott út a legjobb. Különben, ha akarod, gyere el hozzánk, nézd meg. Az Uherské Hradište-i küldött válaszában nem beszélt szervezési kértlésekről meg az üzemi műszaki iskoláról, de biztosan tudom, hogy erre 8°

ndol

t- ' TÖTH MIHÄLY 13 old i b acsi... Az anekdota gyűjtemények sok jurjangos, ízes történetet őriznek a falu lakosainak életéből. Ám ki hiszi el manapság, hogy a bodoki gyerek eltévedt a búzában, vngy hogy az egyik őslakos szőlőtermelő egykor kétszázötven liter bort szorított be a százliteres hordóba? Ma már csak nevetnek ezeken a humoros történeteken az emberek, hiszen új kultúrház, minden igényt kielégítő önkiszolgáló bólt, korszerű vendéglő, villához hasonló családi házak beszélnek a dolgozó parasztok megváltozott életéről. Ezek a vívmányok és a közös gazdálkodás a falubeliek gondolkodásmódját is úi irányba terelték, nemesebb tulajdonságokkal gazdagodott jellemük. Olvasnak, művelődnek a szövetkezetesek s kiváltképpen a szakkönyveket lapozgatják. Hiába, a szövetkezetben mások az igények, nagyobbak a követelmények. A búzát, kukoricát és mást sem lehet már termelni a sok évtizedes módszerek szerint. A kisparaszti gazdaságban még lehetett valahogyan boldogulni nagyobb szaktudás nélkül, bár a hozzáértés ott is meghozta gyümölcseit. Ám ha a közösben van Francia zongoraművésznő a Szlovák Filharmóniával Francé Clidat, francia zongoraművésznő mellett még egv francia- vendéget vártunk: ]ean Witold karmestert. aki meg ls érkezett Bratislavába, de az első próba után megbetegedett és váratlanul visszautazott Párizsba. A karmesteri pálcát Zdenek Bílek vette át. A francia muzsika estje így némi csalódással indult, ami minden váratlan műsorváltozás elmaradhatatlan kísérője. Pedig az elgondolás igazán érdekes volt: francia zene. francia művészek tolmácsolásában. De Zdenék Bílek, bár kevés próbaidő állt rendelkezésére, biztonsággal és művészi hévvel állt a zenekar élén, és Francé Clidat nagyszerű művész? 1 • teljes mértékben kárpótolt a másik vendég elmaradt produkciójáért. A fiatal művésznő 1957-ben mutatkozott be először a bratislavai hangversenvközönségnek. Akkor is finoman, ízlósesen, érzéssel zongorázott, de játékából még hiányzott a belső tartóerő, a felépítés nagyvonalúsága. A zongora kedvesen, melegen csevegett a keze alatt, a hallgatónak mégis az volt az érzése, hogy az előadott műben több a mélység, mint amennyit a művésznő feltárt előttünk. És íme: azóta hat esztendő telt el, s a fiatal művésznő időközben „megszólalt" a szó legszebb és legmélyebb értelmében. Éspedig egyéni hangon s?ólalt meg, sokszínű beszédességgel, lebilincselön egy finom női lélek gyöngédségével és az igazi muzikalitás erejével. Francé Clidat Camille Salnt Saens II. zongoraversenyét adta elő (g-moll, op. 22). Saint Saens az elegáns forma, a gazdag hanghatások mestere. Zenei nyelvezete könnyed, színes, csillogó, de Francé Clidat nagyvonalú, fantáziadós és igazi gall ,.esprit"-vel fűszerezett előadása feltárta, hogy Saint Saens Sokat bírált virtuozitása nem mozog légüres térben, ha nem is a legmélyebb, de élvezetes zenei gondolatok tartják és viszik előre. Fiatal francia véndégünket a közönség vastapssal ünnepelte és esak három ráadás szám után engedte le a dobogóról. A hangversenyt Berlioz Római karneválja nyitotta meg, befejezésül pedig Debussy Tenger című szimfonikus költeményét hallottuk. Szóljon e műről maga a zeneköltő: „A tenger morajlása, a liorizont hajlata, a szél a levelek között, egy madárkiáltás sokrétű impressziókat kelt bennünk. És egyszerre, anélkül, hogy az ember a világon bármit is tett volna érte, emlékeink közül az egyik elválik tőlünk -és zenei alakot ölt. Harmóniáit magában hordja ..." Így öltött alakot Debussy ]-'kében a napsütötte, kék vizű Földközi-tenger varázslatának élménye, így szólalt meg a zene nyelvén a tenger „lelke", amelynek szavát Debussy hallotta, értette, érezte. Filharmóniánk előadásában ezúttal különösen a Hullámok játéka című második rész poézise érvényesült, és Bílek vezényletével élőn szólaltatták meg a harmadik tételt, amelyben a zeneköltő nagy fényerejű zenekarral vetíti elénk a szél és a tenger örök párbeszédét. HAVAS MARTA baj a szaktudással, akkor az nagyőri hiányzik, de ha megvan gazdagon kamatozik. Patay Boldizsár, állatgondozó, ki tudja mikor, de már régen eljegyezte magát a könyvekkel. Nincs az a szakmai kérdés, melyhez nem tudna hozzászólni, jártassága, sok évtizedes gyakorlata jól érvényesül a közösben. Tavaly történt ugyan, de mégis érdemes feleleveníteni az esetet. Fialás közben elpusztult a szövetkezet anyakocája, miután tíz egészséges malacnak adott életet. Akad-e aki gondozásba veszi őket? Persze, hogy akadt, holdi bácsi személyében, pedig ő harminc hízóbika körül végzi el a napi teendőket. A szakmában jártas állatgondozót nem kellett külön kioktatni, miként kell az elárvult malacokat táplálni. Egyéni gazda korában sok szép gömbölyű hízót nevelt jel és adott el a vásáron. Igaz, közelebb állt hozzá a csikótenyésztés, dehát — ha akar — mihez nem ért a parasztember? Elmés újítással csakhamar megoldotta a szoptatás kérdését. Szalmával bélelt zsákba varratta feleségével a dudlis üvegeket, ezzel igyekezett pótolni a kismalacok számára az elveszett anyát. Fejlődtek is szépen a malacok, gondozójuk nagy örömét lelte bennük. Hathetes korukban valaki — most sem tudni ki volt, a vezetőségből — az állatorvossal beoltatta őket. Néhány nap múlva — azt mondják az oltás hatására — a tíz malacból mindössze kettő maradt életben. Boldi bácii „felboncolta" — a hullákat s megállapította, hogy miben követte el az orvos a hibát. Az oltás helyén gennyesedett. Tehát nem a szérum, hanem a piszkos tű okozta az elhullást. Az állalgondozó még most is kesereg, jiedig a malacok elpusztulásáért a szövetkezet vezetősége nem rá hárította a felelősséget, a történtek után is megbíznak benne. Vo.jon miért? Munkájában nemcsak a foglalkozást látja, hanem a hivatást, amely felelősséggel jár, s nagy hozzáértést is követel. A kezelés alatt lévő bikák súlya naponta egy kilónál is többel gyarapszik. Megbecsülik-e szakmáját a szövetkezeiben? Erről lehetne vitatkozni, mert bizony a fiatalabbak nem becsülik eléggé. Amikor Patay Boldizsár ezekről a kérdésekről beszél, megfontoltan ejt ki minden szót, jobban tud lelkesedni, mint akárhány fiatal. Ezért nem látszik meg rajta a hetven esztendő. Munkájába tudását, szívét is oda adja. Otthon még mindig olvas, tanul. Kár, hogy ilyen gyorsan elfutottak fölötte az évek. [thj A hol a kék Adria mélyen benyomul a szSrazföldbe és a Lovcsen sziklája egyre beljebb sorvad a dagály ostroma elől, ott képződött a norvég fjordho^ hasonló Boka Kotorszka, a Cattarői öböl. Vize ott csillámlik az egykori Montenegro, a Fekete Hegyek komor birodalma és Dalmácia határán, a „szkipetárok földjétől" északnyugatra. Cattaro öblét a természet is eszményien védett kikötőnek alkotta Nem csoda tehát, hogy már a régi rómaiak, a bizáneiak, a velenceiek, később a franciák és osztrákok vetélkedtek birtoklásáért, illetve bttorlásáért 1916. január 10-én az osztrák—magyar csapatok elfoglalták a hadikikötőt uraló 1760 méter magas Lovcsent. Ez volt a Montenegro átmeneti elfoglalását célzó bevezető hadművelet. Kotor dicső történelmi múltja az 1918. február 1-i és 3-i eseményekhez fűződik..— Nem messze a kis kikötővárostól, a Lovcsen hatalmas hegyvonultához vezető út mentén fekszik a szkaljarii régi katonatemető. Falának tövében számos bátor tengerész rogyott össze a kivégző osztagok golyóitól kerek 45 évvel ezelőtt. 1952-ben a jugoszláv kormány egyszerű emlékműve; állíttatott kegyelete jeléül A Kőbe vésett felirat arról tanúskodik, hogy: Itt nyugszik Franz Rasch, Jerko / Sisgoric, Matye Bernicsevic, Anton Graber — akik a Nagy Októberi Szocialista Forradalom eszméjének közvetlen hatására az osztrák-magyar haditengerészet matrózainak forradalmi felkelését szervezték és irányították a kotori öbölben, amiért 1918. február 11-én agyonlőtték őket. Porlepte okmányok - kifakult fényképek A kis Kotor, régebben Cattaro, óvárosának kellős közepén csinos barokk épületre bukkanunk: a tengerészeti múzeumra. Rég letűnt időkből fennmaradt, elnyűtt iratok, sárgult fényképek beszédesen szemléltetik a tengerész-zendülés okait, lefolyását és gyászos levsrését. A zendülés a monarchia „St. Georg" nevű vezérhajójának legénysége között tört kl A hadihajó kicsinyített mása a múzeumban látható — Néhány hónappal a Nagy Októberi Szocialista Forradalom kirobbanása után, pontosan 1918. február 1-én, eldördültek a cirkáADRIA H A cattaro

i zendülés 45. évfordulója A Cattarői öböl lő ütegei. Vörös lobogók szökkentek az árbocok csúcsára. Ezt megelőzően Gyenoviéi és Baosiéi községekben határozták el a felkelés megindítását. Ma is mutogatják még azokat a helyeket, ahol a forradalmár tengerészek tanácskoztak. A falvak mögött emelkedő sziklákba vájt erődítmények is megvannak, ahol annak idején Zelenika magasságából a parti ütegek tűz alá vették a felkelőket. A szemtanúk emlékeznek A tengeröböl környékén ma is élnek még az akkori események szemtanúi Ezek közé tartozik a Prcsany-ból származó Don Nyiko Lukovió; akit mint tábori lelkészt a négy halálra ítélt forradalmár börtöncellájába küld tek — néhány órával agyonlövetésük előtt Lukovié élénken visszaemlékszik a szociáldemokrata Franz Rasch cseh villanyszerelőre, aki az egész megmozdulás élén állotl Lelkes bizakodásával újságolta a lelké .rnek, hogy új fény gyulladt ki Oroszország egén, amely majd az egész világot beragyogja. Rasch bekötetlen szemmel állt a szkaljarii temetöfal elé és emelt fővel nézett a rámeredő puskacsövek ^sötét torkába. És mielőtt elhangzott vofnä a tiszt vezényszava, elkiáltotta magát: — Ez gyilkosság! Éljen a szabadság! A forradalmárok rettenhetetlen bátorságának láttán a kivégző osztag legénysége kétszer megtagadta a tűzparancsot. Amikor pedig Jesko Sisgorié — mellén széttépve ingét — odakiáltott nekik: „Hát ti ellenünk vagytok?" — az egyik katona eszméletlenül összeesett... A kivégzett matrózok hagyatékához híven Don Nyiko arról is beszámolt, hogy a négy szabadsághőssel a siralomházban eltöltött órák, valamint a kivégzésük előtt lejátszódott idegtépő jelenetek hatására, benne is gyökeres változások mentek végbe. Ezek a változások eleinte csak a nemzeti felszabadulásért folytatott küzdelem iránti rokonszenvben nyilvánultak meg. De ez az érzés az évek múlásával a fasizmus elleni harcban való tényleges részvétellé fejlődött, 1945-ben f>edig Lukovič az elsők között volt, akik tagiai lettek a megújhodott Jugoszlávia Föderatív Népköztársaságának alkotmányát megszavazó népgyűlésnek. A kotori tengerészeti múzeum emléktárgyai között a „Zagreb" nevű torpedóromboló hajótörzsének egyik roncsát is őrzik. Ehhez a következő történet fűződik: 1941. április 6-án Hitler hordái megrohanták Jugoszláviát, amely április 17-én aláírta a feltétel nélküli fegyverletételt. Állami és katonai vezető személyek árulása folytán a hadsereg alig tanúsított ellenállást. Így az egyetemes jugoszláv haditengerészet is megkapta a hazaáruló utasítást, hogy a hajóhad valamennyi egységét sértetleitül kiszolgáltassa az ellenségnek. Akik nem teljesítették az árulók parancsát A „Zagreb" nevű torpedóromboló a cattarői öbölben horgonyzott. A víz felöl az olasz flotta zárta el a kikötő kijáratát, a szárazföldön pedig harckocsik fejlődtek fel az öböl körül. A hajó személyzetét előzőleg már partra vezényelték a fedélzetről, ahol csupán két ember maradt vissza: Szpaszió főhadnagy és Szergej Masera korvett-főhadnagy. Az előbbi zsebében lapult meg a parancsnok gyűlöletes utasítása: „Aláirtuk a fegyverletételt... Valamennyi hajót sértetlenül át kell adnunk... A parancs teljesítésének megtagadóit zendiilőknek minősítjük..." De a két tiszt elhatározta, hogy a hajót nem adja az ellenség ke-: zére. A nyílt tengeren veszteglő olasz hajók fedélzetéről hiába lesik a feketeingesek, mikor tűzik ki a torpedórombolón a fehér zászlót. A parton felfejlődött harckocsik ágyúcsöve a kikötőben rekedt hajó felé irányul. A polgári lakosság a kazamatákba menekül a várható tűzharc elől. És ekkor váratlanul felszökken az árbóc tetejére a nemzeti trikolór, diadalmasan, utoljára. Szpaszió és Masera "jobbja a tisztisapka ellenzőjéhez lendül. Utoljára tisztelegnek hazájuk zászlajának, feszes vigyázzállásban. A gombnyomást követő iszonyú robbanást százszorosan visszaverik a Lovcsen sziklái. És nemsokára csak egy fehér tajtéktól sistergő víztölcsér emlékeztet arra a helyre, ahol két szabadsághős kapituláció helyett a tengerészhalált választotta. K. E. Úf SZÖ S M 2963, feheuÍP &