Új Szó, 1963. január (16. évfolyam, 1-31.szám)

1963-01-26 / 26. szám, szombat

A nyelvtudás a megértés eszköze SZOCIALISTA TÁRSADALMUNK politikai, gazdasági és kulturális szükségletei, valamint egyre szélesedő kapcsolataink a külfölddel megkövetelik, hogy ifjúságunk és dolgozóink egyre nagyobb számban ismerkedjenek meg az orosz nyelvvel és egyéb idegen nyelvekkel. Az idegen nyelvek ismerete segítségünkre van más népek kulturális értékeinek megismerésében és megértésében, lehetővé teszi a tudomány és a technika legújabb ismereteinek átvételét és hasznosítását szocialista hazánk építésében. A múlt év júliusában közzétett kormányhatározat, valamint az Iskola és Kulturális Ügyek Minisztériumának e határozat alapelveit szem előtt tartó irányelvei új alapokra fektették az orosz nyelv és egyéb idegen nyelvek iskolai és iskolán kívüli oktatását és örvendetes távlatokat tártak mindazok elé, akik általános műveltségük fejlesztésének egyik igen hasznos és hatékony eszközéül az idegen nyelvtanulást kívánják felhasználni. Rádiónk és televíziónk máris igen Jelentékenyen kiveszi részét az idegen nyelvek oktatásából. A Csehszlovák Rádió a népszerű orosz nyelvtanfolyamokon kívül francia és spanyol nyelvtanfolyamot indított, a Csehszlovák Televízió pedig az új tanév kezdetétől az orosz nyelvtanfolyamon kívül angol nyelvleckéket is sugároz, kezdők részére. Fokozatosan lehetővé válik dolgozóink számára az idegen «nyelvek csoportos tanulása ls a művelődési otthonok keretében létesítendő nyelvtanfolyamokon, az űn. népi nyelviskolákban és nagyobb városáinkban, ahol megfelelő szátaú szakképzett tanító van a nyelvtaniskolákban. Ezek egyben a fordítók és tolmácsok képzésének a központjai is. AZ IDEGEN NYELVEK tanulásának legfontosabb feltételeit mindenki, aki idegen nyelv tanulására szánja magát, magában hordozza. E két legfontosabb feltétel pedig a szorgalom és a kitartás. A legkorszerűbb könyvek és segédeszközök sem segítenek ott, ahol a szorgalom és kitartás hiányzik. Aki idegen nyelv tanulására szánta magát, annak tudnia kell, hogy az eredmény csakis akkor mutatkozik meg, ha rendszeresen és következetesen, minden gyakorlási és beszélgetési lehetőséget kihasználva foglalkozik a nyelvvel. A napi 10—20 perc általában eredményesebb a heti 1—2 óránál. Aki tehát naponta következetesen 10—20 percet szentel nyelvtudása gyarapítására, új szavak, kifejezések megtanulására, a tnár elsajátított nyelvi készségek begyakorlására, az általában Jobb eredményej ^Hj ^^p MIRSP lif '>WK§B Ipli M | 1 M | 1 . " : , tw. - A Íri- Vjf-t&V < < " ,» £ 1 1 1 % mm A moszkvai Akadémia Színház nagy sikerrel vitte színre Kohout Harmadik nővér című színmüvét, amelyet a moszkvai művészek Manyukov rendező sajátos felfogásában A ház, amelyben születtünk címmel tűztek műsorukra. Felvételünkön a darab egyik jelenete. (CTK—TASZSZ felv.) ket ér el, mint az, aki hetenként csak egy meghatározott napon szentel 1— 2 órát a nyelvtanulásnak. Persze, ha időbeosztásunk másképpen nem engedi, ezt az utóbbi módszert és lehetőséget sem szabad elvetnünk. Felmerül talán a kérdés: melyik idegen nyelvet válasszuk, melyik nyelv tanulása a leghasznosabb? Erre a kérdésre egyértelmű választ adni igen nehéz. Akadnak talán, akik nehezen szánják rá magukat valamely világnyelv tanulására, mivel az iskolából ezek tanulásához nem rendelkeznek alapokkal, az iskolában nem tanultak semmiféle idegen nyelvet. Dolgozóink — főként a fiatalabbak — azonban Jelentékeny számban megismerkedtek az iskolában a béke és szocializmus világnyelvének, az orosz nyelvnek alapelemeivel. Ezeknek ma minden lehetőségük meg van ahhoz, hogy az iskolában szerzett orosz nyelvtudásukat továbbfejlesszék és tökéletesítsék. AZ OROSZ NYELV ismeretének hasznosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni. Ha figyelembe vesszük, hogy a szovjet tudomány a legkülönfélébb tudományágakban világelsőségre tett szert, nem kétséges, hogy műszaki és tudományos dolgozóink számos kiváló szakkönyv eredetiben történő olvasása által jelentékeny mértékben továbbfejleszthetik szakmai tudásukat. De hasonló a helyzet a művészetek barátainál Is, hiszen számos kiváló irodalomtörténeti, irodalomelméleti, film-, színház-, zene- és képzőművészeti- szakkönyv ls jelenik meg, szinte hetenként a Szovjetunióban. A szépirodalom kedvelői száméra bizonyára nem közömbös az a tény sem, hogy a világirodalom valamennyi kiválóságának művei megjelentek és megjelennek orosz nyelven. Az UNESCO nemrég közzétett jelentése szerint más . nyelvekre ls világszerte orosz szerzők műveit fordítják legnagyobb számban és 1960ban például Lenin és Hruscsov volt az a két szerző, akiknek művel különböző nyelvekre fordítva a fordítások közül a legnagyobb példányszámban Jelentek meg. A Szovjetunióban kiadott orosz könyveket nálunk ls megvásárolhatjuk. PERSZE AZ OROSZ NYELVEN kívül más idegen nyelveket is választhatunk. Ez igen helyes, hiszen számos országgal és néppel tartunk fenn baráti kapcsolatokat és a kapcsolatok ápolása megköveteli, hogy dolgozóink közül sokan ismerjék e népek nyelvét. SÁGI TÖTH TIBOR •iiiiiiiiiieiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiriiiiiiiigiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiMiiiiiiisiiiiiiiiiiii kor, már-már lemondtam arról, hogy behívom. Lemondok? Hát akkor miért csináltam mindazt, amit csináltam?... Hátha be sem jön? Az is megtörténhet. Akkor aztán állhatok itt a virágaim között szégyenemmel, meg a mit tudom én mivel?... Már hallottam cipőinek kopogását. Hirtelen nagyon melegem lett. Nem csak a Júniusi napsugár melegített. Valami mást, más forróságot éreztem. Olyasfélét, amiben el lehet égni. Közben Julika a kiskapu elé ért. Felémforditotta a fejét. Mosolytalanul köszönt: — Jó napot, Andris! Azt, hogy Andris, még édesanyám se tudja olyan szépen kimondani A lépte odébb vitte, igyekeztem hát gyorsan belekapaszkodni a szavammal: — Nagyon sietsz, Julika? Lelassult, megállt, félig-meddig felém fordult: — Nem nagyon... Miért kérded? — Bejöhetnél! — mondtam ki hirtelen, s gyorsan megtold tam, hogy pl ne szaladjon ijedtében, mert láttam, hogy az arca elfelhősödik. — Gyere no, mondani akarok valamltl Mintha megállt volna a pillanat. J

ulika zavartan végiglesett az utcán, mint valami tolvaj. Szíven ütött, mégis tudtam, éreztem, hogy bejön. Benne volt a nézésében és a mozdulatában. Talán túl gyorsan ugrottam a kiskapuhoz, hogy kinyissam előtte. Észrevehette. Arra következtettem apró mosolyából. Törődtem is vele. Fontos, hogy bejött. Megállt az előszobába vezető betonjárda közepén. Kíváncsi, gyönyörködő szemmel nézett végig a virágoskerten. — Nagyon szépek a virágaid ... Innen még szebbek, mint az utcáról nézve... Jaj, az a rózsabokor!... Honnan szedtél össze ennyi virágot, Andris? — Ha valamit nagyon akar az ember...!? — mondtam hangosan, s valami jóféle érzés borította el a szívem táját. Lám, máskor is megnézte a virágokat meg a házat. Az útcáról. Biztosan tetertk neki minden, ha egyszer kimondta Miért is ne tetszene? Ami szép, az másnak is pzép, talán neki még szebb! — Egy bimbót adhatnál róla, Andris! — Húszat is, ha kellI — Nem kell több, csak egy... Otthon imajd vízbe teszem és kinyílik ... Elővettem a zsebkésemet: — Válassz! Választott. Lenyisszantottam és a kezébe adtam. Megköszönte és nyomban az orra alá tartotta. Tudom, megszokásból csinálta, nem az illatáért. Illatozni csak odahaza fog majd, ha kiteljesedik, ha el nem dobja. Miért is dobná? Nem azért kértei A ház felé fordította a fejét: — A tiéd már elkészült... — mondta csendesen. Sóhajtott is hozzá nagyot. — Belül ls rendben van? — Megnézheted... Elindult az előszoba felé. Én utána. Közben felhő mögé bújt a napocska. Előttem mégis fényben fürdött a betonjárda. Odabent mindent megnézett. A fürdőszobát is. Kipróbálta a vízcsapokat. A víz csobogása a kacagására emlékeztetett. Ja), hogyan tudott kacagni! Vajon tud-e még? ... Még a falhoz erősített bojlerről ls érdeklődött. Ámult, bámult, csodálkozottl I A

bolondos eszemmel beleképzeltem őt a hófehér fürdőkádba. Szinte látni véltem, ahogyan a víz párája körülöleli a testét, s szégyenkezve mosolyog felém a hibátlan fogaival ... Egy gondolat nyűgösködött a nyelvemen: „Látod, Julikám, mindezt érted, neked csináltam!" Nem mondtam kl. Nem mintha a büszkeségem fékezett volna meg. Nem. Egyszerűen gyáva voltam. Nem volt hozzá erőm. Menni készült. Marasztalásomra mégis leült egy kicsit a konyhában. — Boldog lehetsz, Andris... — mondta hosszú hallgatás után. Lehajtotta a fejét, s a rózsabimbót nézte alig rebbenő szemmel, mintha elköltözött volna belőle az élet. — Hát... tulajdonképperi... Hm, boldogság ... ? — Mért?... Talán nem vagy az? — Hát... ahogy vesszük . . A ház még nem minden. Julika .. Nagyon hiányzik belőle valaki... Hallgatott... Idegesen forgatta ke zében a rózsaszálat. Láttáin, hogy kínlódik, hogy szenved Az arca sápadt volt, szeme 'alatt sötétkék mező, feketébe hajló árnyék ... Sajnáltam A szívem majd meghasadt. Vigasztaló szót kerestem. Nem találtam. Végül megszólalt. Alig hallatszott a hangja, pedig rettenetes csend vett körül bennünket: — Boldogtalan vagyok, Andris, nagyon boldogtalan... Szemét ellepte a könny. Aztán hangosan felsírva az asztalra borult. N

em tudom, várta-e, hogy csitítgassam? Nem tudom, mire gon dolhatott. Egy ideig nem zavartam a beszéddel. Hagytam, sírja ki magát kedvére, otthon nem teheti. Talán megkönnyebbül, mint én. Határozottan azt éreztem, hogy éTdemes volt tizenkét évig gürcölnörp, hogy megérte. Nem mondom, nagy-nagy vágyat éreztem magamban. Szerettem volna felállni, hozzá menni, az ölembe venni és ezret csókolni az arcán Hirtelen és váratlanul valahonnan nagyon mélyről kéredzkedett föl belőlem a sző: — Még mindig nyitva áll az ajtóm előtted, julika ... Felemelte a fejét. Ijedt csodálkozást láttam a szemében, meg bánatot, hitetlenséget. Ugyanakkor melegséget is. — Azt nem lehet, Andris, lehetetlen!... Nyolcéves fiam van, jól tudod...!? — Tudom, hogyne tudnám... Talán én nem tudnék Jó apja lenni, azt hiszed!? Nem válaszolt. Felállt Tovább nem marasztaltam. De még egyszer megjegyeztem: — Az ajtóm mindig rfyltva áll, Julikám ... Elment. Nyomában csendesen becsukódott az utcaajtó, s a nagy mindenség elnyelte távolodó cipőkopogását. TVTégy év telt el azóta. Remény-L* kedve várakozom. Ha kell, tíz évig is. Nem számít. Valahol olvastam, meg tudom is, hogy a boldogtalan emberek boldogságra vágynak Hát ez táplálja bennem a reményt Egyszer talán Julikéban is győzedelmeskedik ez a vágy és megmutatja neki a nyitott ajtómhoz vezető útját... Még ökölbe szorul a fonnyadj férfi kéz, az ártatlan gyerek csak tiltakozva néz és árnyként nyúl végig a bevérzett falon öt halvány női újj, de nincsen irgalom. Nem, még nincs felejtés, még nem jött el a nap — Ide a gyilkossal! — hangzik a föld alatt. Nem, még nincsen béke. Még élő friss a sir, .üldözöttek nyomán felbuzgó vérrel ír az össze nem forrt seb torz vádoló jelet még friss a fájdalom, feledni nem lehet. Nem, még nem száradt fel sehol a könny patak. Egyre kisértenek az ismerős szavak. A koporsók alól még felzokog újra: Nem kell a martírok tövis koszorúja! A földalattiak még gyilkost követelnek: Hol van a gyilkos?! S az élők "nem felelnek. Meggyötört halott már többé vissza nem tér Veszteség sorát nem hozza helyre hóhér. De világot fon át éjjel a holt csapat. Szívtépő jajukra az alvó felriad. A borzalmak könyvét csukjuk be, csnkd be már, Rab mosd meg arcodat, nézd hull a napsugár. Valóság volt vagy bennünk álmok réme dult? Álmoknál ijesztőbb valóság volt a múlt! Monoszlóy M. Dezső fordítása. A kö!tő kopogtat... MONOSZLÓY M. DEZSŐ: KÉT LÁNYOM VAN Monoszlóy M. Dezsőt irodalmi közvéleményünk, sőt nagyobbára írótársal ls Inkább műfordítónak tartják, mint saját alkotásokkal Jelentkező költőnek. Megalapozottnak tűnő következtetés ez, mivel a Magyarországról származó költő önálló kötettel nálunk eddig csak egy Ízben Jelentkezett. Az, aki az irodalom zajló életét figyelemmel kíséri, még emlékszik arra, hogy 1959-ben' megjelent Csak egyszer élünk című versgyűjteményét kritikánk — beleértve s sorok íróját is — lényegében elmarasztalta. Tegyük hozzá, hogy néhány túlzott, elnagyolt megállapítástól eltekintve, lényegében igaza volt. Hiszen ezek a versek életünk valóságának legfeljebb a pereméig jutottak el, hangvételük szinte feloldhatatlan borúlátásról, ernyedtségről, sőt ittott formai légtornászásról tanúskodott. I A szerző sajtónkban azóta is aránylag ritkán jelentkezett saját verselvei, aminek úgy hiszem elsősorban objektív okai voltak, főleg az a körülmény, hogy képességeinek, energiájának, idejének javát a műfordítás szolgálatába állította. Cseh és szlovák költők verseinek légiói jelentek meg átköltésében és talán Ideje leszögezni, hogy egy-két vitatható eredmény ellenére nincs a hazai magyar Irodalomban még egy költő, aki annyit tett volna népeink Irodalmának szellemünket dúsító tolmácsolásáért, mint éppen Monoszlóy. Mégis úgy érzem, és hiszem, hogy ez a műfordítói „beskatulyázás", nem egészen igazságos. Monoszlóyt az elmondottak ellenére is saját mondanivalójú és sajátos hangvételű költőnek tartom. A figyelmes olvasó már első kötetének néhány versében felfedezhette, hogy ez a költészet, mégha eszmei tisztánlátás szempontjából nem is kristályosodott ki s életIsmereti alapja hézagos, a gondolati elmélyülésre törekszik. Monoszlóynak már ekkor néhány alkotásában sikerült szétfeszítenie eszmei korlátait. Elsősorban az ars poeticáját kifejező verseiben hitet tett a ma valósága mellett. Ahol az élet realitását érintette, ott Igyekezett azt teljes összetettségében ábrázolni. Ez éppen úgy igaz, mint az, hogy az ilyen konfliktusos ábrázolásmód éppen az eszmei rövidlátás miatt nem egy hefyen ellenkező előjelű semďtizmussá sekélyesedett. Kétségtelen továbbá az, hogy formai ötvözöttség tekintetében nálunk újszerű, képekben gazdag és verstanilag példásan fegyelmezett volt ez a költészet. Az eltelt három esztendő alatt Monoszlóy költészete felfelé Ívelő utat járt be. Főleg az utóbbi hónapokban megjelent költeményei tanúskodnak arról, hogy kitartóan és fáradhatatlanul halad a szocialista költészet irányában. Olyan verseket olvashattunk tőle a folyóiratokban, amelyek Jelző bóják a mi partunk felé közelgő csónak útján. Nem állítjuk azt, hogy ez a csónak sima vizeken és gyorsan halad, sem azt, hogy útja töretlenül nyílegyenes. A lényeg viszont az, hogy ha evezőse is úgy akarja, előbb vagy utóbb révbe ér. S hogy hazai magyar költészetünk vizein ez az új csónak nem lehet nem kívánt vendég. Szilárdan lehorgonyzott jelzőbóját látok Monoszlóy M. Dezső új kötetében is, mégpedig az elsők egyikét. A „Két lányom van" ugyancsak tavaly jelent meg, de kéziratban majd három évvel ezelőtt olvashattam. Elbeszélő költemény, amelyben a szerző két lányáról s egyben a mi szocialista társadalmunkban nevelkedett sok-sok gyerekről vall a gyöngédség, a szeretet, a büszkeség és az öröm messzehangzó szavával. A serdülőkorúak olykor kitárulkozó belső életéről, de olykor rejtett titkairól ls hiteles képet fest a vjrs. Hogyan tekintenek a világra, a ml világunkra a tizenhárom, tizenöt évesek, miben hiszenek és miben nem, mi a jelenük és ml a vágyuk? Ezekre a kérdések.re ad világos, egyértelmű választ a költő. Mélységes derűlátás uralja versét, néha úgy érezzük, hogy talán túl sok benne a könnyedség, a vidámság, a. szép és a jó — hiszen a gyenmek lelkében is akadnak ellentmondások, van jó és rossz, s örök küzdelem a fény és az árnyék között. De ezt a kétséget felszívja a felismerés — ennek a kitűnő költeménynek konfliktusát máshol kell keresnünk. Abban, ahogy az apa szinte árgus szemmel figyeli és meglepődve felfedezi: új emberpalánták nőttek és mások, mennyire mások, mint ő volt és - kortársai gyermekkorukban. Mennyivel szabadabban szárnyaló, őszintébb, társasabb, mennyivel avult felfogástól mentesebb Yvette és Ilona. S az apa büszke öröme azonosul a társadalom emberformáló erejét igenlő költő legértékesebb felfedezésével: szép az élet és élni jó ebben az új világban. A kötet előszavában szándékát így fogalmazza: „Ha írok, hát csak Ilonáról, meg Yvette-ről s víg kacajáról. Egy tűnt gyerekkor szól a mához, amely nem szólhat így magához, hiszen készen kapta minden titkát, s én megtaláltam, mint talizmánt". S amikor letesszük a könyvet, ekkor mégis valahogy úgy érezzük, hogy nemcsak Ilonáról és Yvetteről, meg a többi kis társakról szól az ének, hanem a költőről is. Űjabb állomása Monoszlóy emberi és művészi gazdagodásának, annak az érési folyamatnak, amelyet kötelességünk figyelemmel kísérni s táplálni. A Két lányom van szerzőjének magas hőfokú, lírai erényeket csillogtató és minden melldöngetést kerülő szerény vallomása saját metamorfózisáról — meggyőző tanúbizonyság a költő mellett. S ezért, a régen olvasott kéziratra gondolva, felötlik bennem Kis József egyik verssora: „Ő, mért oly későn ..." GÁLY IVÁN "63. január 28 * Ü! SZÓ 7 I