Új Szó, 1963. január (16. évfolyam, 1-31.szám)
1963-01-26 / 26. szám, szombat
A Nemzetgyűlés jóváhagyta az 1963-as évi tervet és költségvetést [Folytatás az 1 oldalról) határozat is csak akkor válik valósággá, ha minden pontját következetesen teljesítjük. A nemzeti bizottságok annak ellenére, hogy a toezőgazdaság szervezését az év második negyedében új szervek veszik át, továbbra is felelősek a mezőgazdasági politika érvényesítéséért, fej lesztéséért. A jelenlegi fogyatékosságok eltávolításának egyik legcélravezetőbb eszköze a demokratikus centralizmus elveinek következetes érvényesítése. Alois Polednak képviselő, felszólalásában kulturális életünk kérdéseit érintette. A XII. pártkongresszus nagyra értékelte azt a szerepet, amelyet a művészet tölt be szocialista társadalmunk építésében. A művészet fejlődése szorosan összefügg a mával, a nép életével s munkájával. A kommunizmus anyagi-műszaki alapjait lerakó társadalomnak olyan művészi alkotásokra van szüksége, amelyek hűen ábrázolják a jelenkor minden szépségét, dinamtká ját, gazdagabbá teszik az emberek lelki életét, gondolkodásmódját, — és amelyek aktívan harcolnak a kommunista jövőért. Társadalmunk óriási összegeket fordít a kultúra fejlesztésére. Az új kultúrházak falvalnkon, a könyvtárak, a színházak hálózáta, a gyakori hangversenyek, stb. mind azt bizonyítják, pártunk nagyon fontos feladatának tartja különösen a vidéki lakosság kulturális színvonalának magasabbra emelését. Andrej Žiak képviselő beszédében egészségügyi problémákat elemezett. Az állami költségvetés évről évre megfelelő összegeket biztosít az egészségügyi gondoskodás céljaira. Az idei költségvetés szerint 360 millió koronával több jut egészségügyi oélokra, mint tavaly. Joggal állíthatjuk tehát, hogy hazánk világviszonylatban is azoknak az országoknak a sorába tartozik, ahol elsőrendű a lakosság egészségéről való gondoskodás. Ezt tudatosítva a lehető leggazdaságosabban kell felhasználnunk az egészségvédelemre, a beteg- és szociális biztosításra előirányzott eszközöket. Gyorsabban kell befejezni az egészségügyi beruházást építkezéseket, erélyesen kell fellépni a gyógyszerpazarlás ellen, széleskörűen ér-\ vényesíteni a legkorszerűbb gyógymódokat és nem utolsó sorban tökéletesíteni a betegségmegelőzési eszközöket. A foglalkozásból eredő betegségek száma a múlt évben emelkedést mutatott. Ennek egyik oka az, hogy a munkahelyeken nem fordítanak kellő figyelmet a higiéniai szabályok s a munkabiztonsági intézkedések betartására. A' népszaporulat nincs kellő arányban hazánk gazdasági és szociális lehetőségeivel. Bár tavaly csökkent a terhességek mesterséges megszakításának száma, mégis elgondolkoztató, hogy a mesterséges beavatkozások közvetlen oka csak el enyésző százalékban egészségügyi A nemzeti bizottságok, az üzemek a földművesszövetkezetek nem telje sitik a bölcsődék s az óvodák hálózatának kibővítésére vonatkozó kormányhatározatot. A jövőben tökéletesebbeknek kell lenniük a szolgáltatásoknak, bővülnie kell a félkész-ételek eladása s a közős étkeztetés lehetőségeinek, hogy a dolgozó anyák több Időt szentelhessenek gyermekeiknek. Iparunk hatalmas fejlődése következtében mind nagyobb méretű a folyók és a levegő szennyeződése, ami különösen az ipari körzetekben, — lényegesen felülmúlja a megengedett méreteket. Ez a probléma világszerte sok gondot okoz az egészségügyi dolgozóknak. Hazánkban, mint belterületi országban még égetőbb ez a kérdés A kórházi ágyak száma 1963-ban 2655-el (ebből Szlovákiában 1395-el), az orvosi és a fogtechniku si helyek 810-el, (Szlovákiában 326al), a bölcsődék férőhelyeinek száma 6598-al, (Szlovákiában 2190-el) emelkedik. A betegbiztosításra fordított összeg az 1963-as költségvetési évben 7957 millió korona, vagyis a költségvetésben előirányzott kiadások 7 százaléka. Helena teflerová, a külügyi bizottság elnöke felszólalásában hangsúlyozta: Pártunk XII. kongreszszusa a béke megvédését tartja a feladatok feladatának, Csehszlovákia külpolitikája marxi—lenini elveken alapszik és támogatja a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élését. Csehszlovákia népe maradéktalanul egyetért a Szovjetunió kormányának egy újabb világháború kitörését megakadályozó intézkedéseivel és tőle telhetőleg támogatja érvényesülésüket. Csehszlovákia a szocialista tábor egyik országa és ezért a szocializmus és a kapitalizmus közötti békés gazdasági versengés híve. — Tudatában vagyunk annak — mondotta Helena Leflerová — hogy a Szovjetunióhoz és a többi testvéri államhoz fűződő megbonthatatlan szövetségünk hazánk további békés fejlődésének legmegbízhatóbb kezessége. Antonín Krček képviselő hangsúlyozta, hogy a béke megőrzése csak akkor lehetséges, ha minden szükségeset megteszünk honvédéiA CSSZBSZ hozzájárul a CSKP XII. kongresszusa határozatának megvalósításához (CTK) — A Csehszlovák—Szovjet Baráti Szövetség Központi Bizottságának plénuma Prágában, január 25-én, ülést tartott, hogy megítélje, milyen feladatok hárulnak a szövetség munkájára a CSKP XII. kongresszusának tárgyalásaiból és határozatából. Az ülés résztvevői szívélyesen fogadták körükben a szovjet vendégeket — M. V. Zimjanylnt, a Szovjetunió rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét a nagykövetség postáva A ZAVARMENTES KÖZLEKEDÉSÉRT • A štúrovói állomásfőnökség mindent ! megtesz a zavartalan közlekedés biztosítása érdekében. Erről az állomásról I a vonatok a kemény bideg időjárás 1 alatt ls pontosan indulnak. Erősített ! őrjáratok ellenőrzik a pályatestet, a 1 síneket. Körzetükben egyetlen törés sem fordult elő. A pályakarbantartók állandóan készenlétben vannak, hogy hófúvás esetén azonnal megkezdjék a pálya tisztítását. MEIDLIK KÁLMÁN, Nána tagjaival, a Szovjet—Csehszlovák Baráti Társaság küldöttségét, N. I. Makejevet, a társaság vezetőségi tagját, a Krasznaja Zvezda szovjet napilap főszerkesztőjét, továbbá V. F. Horohordint, a külfölddel való baráti és kulturális kapcsolatokat ápoló szovjet társaság osztályvezető helyettesét. ZdenSk Fierlinger, a CSSZBSZ KB alelnöke, megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy a CSKP XII. kongreszszusa kitűzte a Szovjetunóival való további szoros gazdasági együttműködés szilárd irányvonalát is, s manlfesztációs módon fejezte ki egyetértését a békés együttélés lenini politikájával. Ezután dr. Jan Nemec, a CSSZBSZ központi titkára, vázolta a Csehszlovák—Szovjet Baráti Szövetség fő feladatalt a XII. kongresszus után. A CSSZBSZ fő feladata és küldetése, — mondotta — továbbra ls az lesz, hogy népünket megismertesse a Szovjetunió életével, a szovjet nép sikereivel, az SZKP nagy szervező munkájával s hozzájáruljon ahhoz, hogy példamutatásuk és tapasztalataik segtségünkre legyenek szocialista társadalmunk továbbfejlesztésében és a kommunizmus éptésében. Gondoskodnak az utak járhatóságáról A közép-szlovákiai kerületben naponta több mint 5300 km-es szakaszon mintegy 1500 állami útkarbantartó dolgozó gondoskodik az utak járhatóságáról Jóllehet, e hegyes vidéken az útkarbantartóknak sok. gondot ad a hó és a hótorlaszok eltakarítása az utakról, áldozatkész munkájukkal s a gépek segítségével eddig idejében és sikeresen eleget tettek feladataiknak Az utakat bővítik s rendszeresen felhintik a jeges hegyi szakaszokat. Például csütörtökön, január 24-én, homokszóró gépek és teherautók segítségével mintegy 700 köbméter sa lakot szórtak a síkos útszakaszokra. A Kremnica—Kunešovi útszakaszon, ahol több mint 3 méteres hótorlaszok keletkeztek, egy hómaró is működik. Egy másik hómarógéppel csü törtökön kiszélesítették a senohradyi, Modrý Kameň felé vezető útszakaszt. Ezenkívül a téli útkarbantartók gondoskodnak arról ls, hogy a távolabb fekvő községekhez és tanyákhoz vezető utak ls járhatók legyenek, s ne legyen zavar a lakosság folyamatos ellátásában. A közép szlovákiai kerületben az útkarbantartó dolgozók az utak példás karbantartásával akarnak hozzájárulni' a közlekedés gyorsításához és biztonságához, főként a tehergépkocsi-közlekedés javításához, amely most a vasúti közlekedést tehermentesíti. (tk) münk és hazánk biztonsága érdekében. Egyetlen pillanatra sem szabad elfelejtenünk, hogy az Imperialisták lázasan fegyverkeznek és a háborútól remélik rendszerük győzelmét. Mi a költségvetésben előirányzott kiadások 9 százalékát — vagyis a tavalyi összegnél 0,2 százalékkal többet ordítunk honvédelmi célokra. Ebből íövetkezik, hogy szocialista társadalmink további építésére, népgazdaságunk fejlesztésére, hazánk lakossága életszínvonalának biztosítására, kulturális és szociális céljaira fordítjuk az államháztartás rendelkezésére bocsátott összeg túlnyomó részét. A NATO-tagállamokban ennek ellenkezője történik. Míg 1958-ban 437 milliárd koronát költöttek katonai célokra, addig 1962-ben már 510 milliárd koronát! Az USA-ban az 1963—1964-es évekre a költségvetés szerint tervezett kiadások 52,6 százalékát irányozzák elő katonai célokra. Ez az arány az NSZK-ban 32,4 százalékot, Nagy-Britanniában 31,5 százalékot, és Franciaországban 24,1 százalékot tesz kl. Elsősorban ez az oka annak, hogy biztosítanunk kell hazánk megvédését s elegendő anyagi eszközt kell e célra folyósítanunk. František Jurčák képviselő, az erdőgazdálkodásban előforduló hibákra figyelmeztetett. A fa kitermelése már évek óta túlméretezett. Népgazdaságunk minden szakaszán takarékoskodni kell a fával és az erdőgazdálkodásban az eddiginél szélesebb körűen kell érvényesülnie az új technikának és a gépesítésnek. Ez elsősorban a terv teljesítése érdekében, de főleg a nagy munkaerőhiány következtében szükséges. Gyakran nehézségekbe ütközik a fa elszállítása ls, mert kevés a vagon, ami sok esetben fölösleges késedelmeket okoz. JurCák elvtárs felszólította a gépipari dolgozókat, hogy nagyobb gondossággal készítsék az erdőgazdálkodás céljaira gyártott gépeket, fordítsanak figyelmet minőségükre s ne feledkezzenek meg a pótalkatrészek gyártásáról se. Miután több felszólaló nem jelentkezett, Való elvtárs lezárta a vitát és szavazásra szólította fel a nemzetgyűlés tagjait, akik az állami tervet és a költségvetést egyhangúlag jóváhagyták. , A tárgysorozat utolsó pontjaként Zdenék Fierlinger, a nemzetgyűlés elnöke, ismertette a nemzetgyűlés elnökségének törvényerejű intézkedéseit, melyeknek értelmében megalakult a központi helyt gazdálkodás-fejlesztési igazgatóság, az állami árbizottság, és átszervezték a tüzelőanyag és energetikai, közlekedés és póstaügy központi irányítását A Nemzetgyűlés 17. ülésszakának befejezéséül egyhangúlag megszavazta az új törvényerejű intézkedéseket. Üdvözlő távirat (ČTK) — Antonín Novotný, köztársaságunk elnöke, dr. Sarvapali Radhakrisnannak, az Indiai Köztársaság elnökének, üdvözlő táviratot küldött az Indiai államünnep alkalmából. Új svéd nagykövet Prágában (CTK) — Pénteken, január 25-én Prágába érkezett Harry A. M. N. Bagge, a Svéd Királyság új csehszlovákiai nagykövete. Az állomáson dr Bohumil Verner a Külügyminiszté rium diplomáciai protokollfőnöke és Jan Ottó Hansson af Sillén svéd ügyvivő üdvözölték az új nagykövetet. Tanácskozott a csehszlovák és vietnami pártküldöttség A világ nagy részén tovább tart a kegyetlen hideg (CTK) — A Francé Presse hírügynökség január 25-én közli, hogy „a tél túlszárnyal minden rekordot. Szélviharral, jéggel, hóval és köddel a XX. század súlyosan próbára tett Európájának számos táját a középkorba sodorja." A fagy csupán az európai kontinens északi részében enyhült. Nyugaton és délen ismét mínusz 30 fok C alá zuhant a hőmérséklet. A tüzelőanyag, a villanyáram, a gáz és az Ivóvíz hiánya a nyugateurópai városok javarészének íö problémája lett. A köd és a szélviharok az Atlantióceán partvidékétől egészen a Távol-Keletig megbénították a légi közlekedést. A hírügynökségek szerint a vonaton való utazás Is valóságos kalandot jelent. Az óriási vonatkésések, a szerelvények veszteglése a nyílt pályán, sőt „berekedése" a hótakaró alatt, úgyszólván mindennapi Jelenség Közép-Olaszországban 2,5 méter. Törökországban 3 méter vastagságot Is elért a hótakaró. Az Egyesült Államokban is olyan er5s fagyokat észleltek, amilyenekre az USÁ ban egy évszázadon át nem került sor Legrosszabb a helyzet az ország keleti, déli és középnyugati részében. Számo san életüket vesztették. Az üzemek vtl Ianyáram, gáz, tüzelőanyag és nyers anyag hiányában beszüntetik a munkát. (Folytatás az 1. oldalról) naml Dolgozók Pártja vezetésével érnek el. Hangsúlyozta, hegy a cua duongl üzem Délkelet-Ázsia egyik legmodernebb és legnagyobb üzeme, s ezért jelentős helyet foglal el a VDK iparosításának fejíődésében. Majd jókívánatait fejezte ki az üzem dolgozóinak az elért nagy sikerekhez. A továbbiakban a szocialista országok együttműködéséről beszélt. Hangsúlyozta, ,hogy ez hozzájárul ezen országok gazdasági fejlődéséhez. A helyes nemzetközi munkamegosztás és a saját tartalékok alapos kihasználása biztosíthatja az igényes feladatok teljesítését s a szocializmusnak a kapitalizmussal folytatott gazdasági versenyben való győzelmét. Szívélyes és baráti fogadtatásban részesítették a csehszlovák vendégeket a giang-bieni földművesszövetkezetben is. A vendégek üdvözlésére az egész falu lakossága összegyűlt. A helyi pártszervezet titkára beszédében megemlítette, hogy szövetkezetük baráti kapcsolatokat tart fenn a Kaőlni Egységes Földművesszövetkezettel. Szövetkezetük a jövőben a Vietnami—Csehszlovák Barátság Szövetkezete nevet fogja viselni* A csehszlovák küldöttség nevében Lenárt elvtáss üdvözölte a fulu lakóit. Beszédében hangsúlyozta,, hogy a mezőgazdasági termelés fejlesztése mind a VDK-ban, mind Csehszlovákiában a szocializmus építésének egyik alapvető feladata. Megállapította, hogy a CSKP XII. kongresszusa nagyon részletesen foglalkozóit a mezőgazdaság kérdéseivel és hlpgy hazánkban a falvakon is sikerült győzelemre vinni a szocialista nagyüzeipi termelést.• Lenárt elvtárs azután hangsúlyozta, hogy a mezőgazdaság jelenlegi legfőbb feladata biztosítani a lakosság maximális élelmiszer-ellátását s nyersanyaggal ellátni az élelmiszeripart. Beszéde zérórészében elismeréssel* nyilatkozott a giang-bieni szövetkezet eredményeiről és gazdálkodásáról. Az ünnepség végén a szövetkezet dolgozói munkájuk gyümölcsével — új évi rizskenyérrel — ajándékozták meg a vendégeket, azután Novotný elvtárs megköszönte az ajándékot s közölte, hogy a szövetkezet a következő hetekben csehszlovák traktort kap ajándékba. Novotný elvtárs a hanoi pionírok újévi ünnepségén Hanoi (CTK) — Január 25-én a reggeli órákban a pionírok a hanoi elnöki palettában gyülekeztek, hogy hagyományosan megünnepeljék az újévet. A fogadóteremben a testvérpártok vezető képviselői, a Vietnami Dolgozók Pártja Központi Bizottsága politikai irodájának tagjai, a nemzetgyűlési képviselők, a miniszterek és más személyiségek ls megjelentek. A gyermekek között álló köztársasági elnököket a vietnami első tavaszi nap alkalmával Truong Hlnh, a nemzetgyűlés elnöke, a Vietnami Dolgozók Pártja Központi Bizottsága politikai irodájának tagja köszöntötte. Ezután Ho Si Minh elvtárs forró szavakkal kívánt Novotný elvtársnak és a csehszlovák párt- és kormányküldöttség minden tagjának jó egészséget és sok sikert. A vietnami elvtársak üdvözlésére Novotný elvtárs válaszolt. A többi között kijelentette: — „Köszönöm önöknek, elvtársak, az újévi üdvözlést. Ezt a napot Önök között töltöm. Ismét hangsúlyozom, ragaszkodtunk ahhoz, hogy éppen a múlt Moszkvában értekeztek a KGST tagállamainak geológusai Moszkva (CTK) — A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa tagállamai — Bulgária, Magyarország, a Német Demokratikus Köztársaság, a Mongol Népköztársaság, Lengyelország, Románia, a Szovjetunió és Csehszlovákia — központi geológiai intézeteinek vezetfl dolgozói január 15-től 19-ig tanácskoztak Moszkvában. Megtárgyalták a Központi geslógiai szervek múlt évi együttműködésének eredményeit és kidolgozták az 1963. évi munkatervet. Az értekezlet baráti légkörben és a kölcsönös megértés szellemében folyt. évi eredmények értékelésének és a most következő év munkája tervezésének napján legyünk Önök között. Sok sikert kívánunk önöknek az 1963. évben azzal a tudattal, hogy az önök sikerei egyúttal a mi sikereink is. Kívánjuk, hogy egységünk mind gazdasági, mind kulturális téren erősödjön, és, hogy fokozzuk erőnket a kapitalista világgal szemben. Nálunk is a pionírok jelennek meg először az újév! köszöntésre, mert mi is azt óhajtjuk, hogy az ifjúság kezdje meg az új évet. Mi is sokat teszünk gyermekeink érdekében, Iskolákat építünk, mindent megteszünk boldog életük biztosítására. A mi gyermekeinkre vár az a feladat, hogy fejlesszék a kommunizmust." Novotný elvtárs a párt- és a kormányküldöttség többi tagjaival a délelőtti órákban rövid városszemlét tartott és megtekintette a történelmi emlékműveket. F. Hamoüz miniszter Lengyelországban Varsó (CTK) — František Hamouz, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság külkereskedelmi minisztere január 25-én Varsóba érkezett. Miniszterünket Pjetr Jaroszewicz, a Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsa elnökének helyettese fogadta. F. Hamouz ezután felkereste Witold Trampczynskit, a Lengyel Népköztársaság külkereskedelmi miniszterét. A csehszlovák-lengyel külkereskedelem Időszerű kérdéseiről folytatott tanácskozáson jelen volt Oskár Jeleň, Csehszlovákia lengyelországi nagykövete. F. Hamouz miniszter az esti órákban visszautazott Prágába. A Neues Deutschland közli Németország Szocialista Egységpárfiának programját Berlin (CTK) — A Neues Deutschland január 25-én közölte Németország Szocialista Egységpártjának programját, amelyet a párt VI. kongresszusán részt vett küldöttek egyhangúlag jóváhagytak. A program bevezetésből és három fő részből áll. A bevezetés rámutat arra, hogy a német nemzet történelme során új korszakba, a szocializmus korszakába lépett. A program első része a munkásosztály útjáról é% céljairól szól. Bebizonyítja a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet és a német imperializmus pusztulásának törvényszerűségét, értékeli a párt harcát és ismerteti a párt békepolitikáját. A második rész azokról a nagy feladatokról szól, amelyek a szocializmus fejlett építésének időszakában várnak a dolgozókra. A harmadik rész a marxista-lenini értelmezés szellemében hangsúlyozza a kommunizmusnak, mint az emberiség jövőjének szerepét. Az amerikai katonai szervezeteket ki kell vonni Laoszból Vientiane (CTK) — Foumi Vaungvihit, laoszi tájékoztatási miniszter, levelet intézett Qinim Polsen külügyminiszterhez, hogy terjessze a nemzetközi bizottság elé az Air America és az Usom amerikai katonai szervezeteknek Laoszból való kivonása kérdését Ez összhangban volna az 1962-es genfi értekezlet jegyzőkönyvével. AUSZTRIÁBAN a két koalíciós párt — a néppárt és a szocialista párt — november óta húzódó tárgyalásai csütörtökön véglegesen zátonyra futottak. A fö vitás kérdés továbbra Is a külügyminiszteri tisztség. 1959 óta a szocialistáké volt a külügyminiszteri tárca, a novembert választósikerre hivatkozva azonban most a néppárt tart rá Igényt. A JEMENI ARAB KÖZTÁRSASÁGOT mér 42 állam Ismerte el. (CTK) A BELGIUMI SZENÁTUS határozatot szavazott meg Nagy-Britanniának a Közös Pacba való csatlakozása érdekében. (CTK) A KERESKEDELMI ALKALMAZOTTAK kubai szakszervezeti szövetsége ünnepi est rendezésével fejezte ki szolidaritását a szabadságáért küzdő venezuelai néppel. (CTK) öl SZft 2 * 1BR3. január 5»