Új Szó, 1962. december (15. évfolyam, 332-359.szám)
1962-12-30 / 359. szám, vasárnap
Diadalmaskodik a szőtt tudomány * * Negyven évvel ezelőtt a fiatal szovjetköztársaságok egyesültek és megalakították a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségét, a világ első szocialista nagyhatalmát. A Szovjetunió fennállásának négy évtizede alatt bebizonyította az új, szocialista társadalmi rend életerejét. A Nagy Október egyik nagy vívmánya a hatalmas szovjet tudomány, melynek jelképe a világűrt ostromló szputnyik lett. * • OLTHATATLAN LÁNG Képzeljünk el egy kis máglyát, mely szinte olthatatlan lánggal ég; elenyésző mennyiségű fűtőanyaga közben megmarad, sőt súlyban gyarapszik is és évek múltán két egyforma máglyát táplálhat. Abszurdum? Nem csodálkozunk olvasóink kételkedésén. Pedig megvalósítható. Eltalálták, ugyebár, hogy nem közönséges, hanem nukleáris fűtőanyagról van szó. A reaktor, melyben az a csodálatos örök láng ég, nemcsak a tudományos elme képzeletében, hanem a valóságban is létezik: a Szovjetunió Állami Atomerőbizottságának" egyik intézetében, a világ első atomerőműve tőszomszédságában működik. BR-5 jelzés olvasható az emberi lángész e nagyszerű alkotásán. A két betű azt jelenti, hogy ez különleges, ún. gyors reaktor, és öt megawattos teljesítőképességű. Már három éve hasznos munkát végez. A modern fizika szoros kapcsolatban van az élettel, s ezért az olvasóban méltán felötlik a kérdés, mi haszna van ebből a gyakorlati életnek, a gazdaságnak? Óriási, mert a BR-5 nem csupán „szűk tudományos'" célokat szolgál. Sínnek szemléltetésére egy példa. Egy kg természetes urán csak hét gramm U-235 izotópot tartalmaz — ez ugyanis az alkalmas atom-fütőanyag. A többi 993 gramm tehát értéktelen. A BR-5 éppen azzal tesz nagy szolgálatot, hogy benne a gyors neutronok hatására a közönséges U-238 értékfelen érc értékes atom-fűtőanyaggá — plutóniummá alakul át. Sokkal csodálatosabb átalakulás megy végbe, mint amilyennek titkát a középkori alkimisták keresték. A holt anyag életadó energiaforrássá változik. • AZ EMBER A VILÁGŰRT FÜRKÉSZI Hatvankét tonnát kézzel megmozdítani — ügye nem kicsiség. Pedig ez. sem boszorkányság, hanem a szovjet technikusok diadala. Hatvankét tonnát nyom ugyanis a krimi csillagvizsgáló intézet óriási teleszkópja. Golyóscsapágyon és hidrosztatikus párnákon nyugszik a tengelye, ez teszi lehetővé könnyű forgatását. Az eredeti szerkezetű — maga nemében a világon legnagyobb — teleszkóp legérdekesebb része az a 2.6 méter átmérőjű tükör, melyet méltán neveznek a világűrt kutató Szemnek. Minél nagyobb átmérőjű a tükör, annál több fényt gyűjt és így élesebb lesz az égitestekről készülő fénykép. • CSODÁLATOS LÁMPÁK Ki nem látott korszerű villamos és egyéb berendezéseket, amelyekben különböző színű pislákoló lámpák fénye jelzi az irányító szakembernek, mit kell tennie. Mindez az elektronikával, ezzel az új tudományos ággal függ össze. Elektroncsöveket találunk a TV-készülékben, a rádióban, a tudományos műszerekben stb. Persze ezek a hasznos kis szerkezetek nem örök életűek. Élettartamuk elég korlátozott, már pedig az elektronika és a kibernetika fejlődésével arányban alkalmazásuk mind elterjedtebb. A moszkvai Lenin-hegyi Állami Lomonoszov Egyetem föld alatti fizikai laboratóriumaiban, a csodálatos technikai berendezésekben egy idő óta kissé eltérő elektronlámpák villognak a belépőre. Alkotóik gáztöltésű hidegkatód lámpáknak nevezik. jobb-e a közönséges elektronlámpánál a gáztöltésű hidegkatód lámpa? A tudományos körök határozott igennel válaszolnak. Először is egyszerűbb a szerkezete, másodszor megbízhatóbb a működése, ami nagyon fontos, mert a mai kibernetikai és elektronikus berendezésekben, számítógépekben sok ezer ilyen lámpa működik, s bármelyik üzemzavara komoly bajokat okozhat. Az új lámpa tizedannyiba kerül, ugyanakkor százszorta nagyobb az élettartama, mintegy százezer óráig kifogástalanul működik. Nagy jövőt jósolnak a szovjet tu'dósok találmányának, melyet több száz változatban kezdtek gyártani, hogy a lehető legnagyobb mértékben érvényesülhessenek a technikában. A szovjet kutatók újabb komoly lépést tettek az elektronikában, felfedezésük igazi technikai forradalom s a jövőben milliós megtakarításokat eredményezhet" — így értékelte a gáztöltésű hidegkatód lámpák alkalmazását a berlini National Zeitung. • A HÓLÉ TITKA Atomfizika és állattenyésztés? Hogy kerül a csizma az asztalra? De ne csodálkozzunk! A tomszki atomfizikai intézet biológiai laboratóriumában Borisz Nyikolajevics Rogyimov érdekes felfedezést tett. „Varázserőt" fedezett fel a hőiében, amely különösen kedvező hatással van a háziállatok fejlődésére. Tyúkokon végzett kísérletei meglepő eredményekre vezettek. A megfigyelés ideje alatt a hőiével itatott tyúkok kétszer annyit tojtak, mint a közönséges vízzel itatottak. Súlygyarapodásukban is lényeges különbség mutatkozott. Kedvező eredményeket értek el a malacoknál is. A hólével itatott malacok napi súlygyarapodása 600 gramm volt, a többieké 360 gramm. Amikor egy anyasertés tizet malacozott (egyenként másfél kilós malacokat], két hónapon át figyelték fejlődésüket. A hólével itatottak két hónap múlva 17 és fél kilogrammot, a többiek 12—13 kilogrammot nyomtak. Mi a titka a hólé erejének? Rogyimov röviden és érthetően így magyarázza: a hólé kevesebb „nehézvizet" tartalmaz és megkönnyíti az emésztőszervek munkáját, jobb az emésztés... A hólé alkalmazása már terjed a szovhozokban és- kolhozokban. fl GYÓGYÍTÁS ORVOSSÁG NÉLKÜL Hallottak-e már olvasóink a biotronról? Akkor nem is csigázzuk a kíváncsiságukat, eláruljuk: ez egy olyan kórházi szoba, helyesebben nagyméretű acélkamra, melyben tetszés szerinti éghajlat uralkodik. A kamrát csak rádió és mikrofon köti össze a külvilággal, az ételt is egy különleges nyíláson adják be. A biótron tervezői: Jurij Iszakov főmérnök és Dmltrij Ivanovics Pancsenko professzor nagyon elégedettek művükkel. A betegek pár napi kúra, — azaz állandó ott tartózkodás után normális vérnyomással, jobb életkedvvel távoznak. Ogy érzik magukat, mintha valahol a Kaukázusban üdültek volna. Különösen eredményesen kezelik a biotronban az idegbajokat, légzőszervi betegségeket stb. • RÁDIÓJELZÉSEK A VILÁGŰRBŐL Igen, ez Is lehetséges. A szovjet tudósok műve az a gigászi méretű rádióteleszkóp is, amelynek segítségével felfogják a világűrből érkező jelzéseket. Nyolc hektáron terül el az óriási berendezés. Érzékenységére jellemző, hogy a leghatásosabb csillagászati eszközökkel sem észlelhető messzi galaxiákat és csillag csoportokat is felfedezi. A rádióteleszkóp eredetisége — kereszt alakja. A keresztben elhelyezett antennákkal a Napon például egyszerre 64 pont figyelhető meg. A rádióteleszkóp Segítségével a kozmikus rádiósugarak forrásait is meg tudják különböztetni egymástól. Ha közönséges teleszkópon figyelik a Napot, akkor csak felszíni rétegét, az ún. fotoszférát láthatják a csillagászok. Márpedig a bolygók életére igen nagy befolyáss.al van a kromoszféra és a napkorona. A plazmából kitörő sugarak, elektron- és protonáramlatok a Föld mágnesmezejébe kerülve mágnesviharokat idézhetnek elő, s ez sok bajjal jár. A viharokkal kapcsolatban viszont .csakis a rádioasztronómia szolgáltathat pontos adatokat. Hisz a napkorona sokszor méteres hullámokat bocsát kl magából. — Tudja, milyen messzire tekint vissza a múltba a rádióteleszkóp szeme? — kérdi a látogató újságírót Jurij Petrovics Ujaszov mérnök. — Mintegy tízmilliárd fényévre! Ezek a rádióhullámok ugyanis akkor keletkeztek, amikor bolygónk még nem ls létezett. A kozmikus rádióhullámok energiája a legkisebb földi adóállomáséhoz képest annyi, mint egy csepp víz az óceánnal szemben. Mi azonban a rádióteleszkóp segítségével ezt a cseppet is fel tudjuk fogni, hogy elárulja nekünk, mi történik a mi Tejút-rendszerünktől meszszire a világűrben. (Összeállította: L. L.) Először sikerült felfogni a Venustól visszaverődő rádióhullámokat Moszkva (ČTK) A moszkvai Pravda december 29-i számában közli, hogy a szovjet tudományos folyóiratok nyilvánosságra hozták a Merkúr és a Venus rádiólokációs megfigyelésének 1962. évi eredményeit. E megfigyeléseket a Szovjetunióban tervezett és gyártott hatalmas kopniikus rádiólokátoron végzik. A szovjet tudósok a világon elsőkként valósították meg a Merkúr rádiólokációs megfigyelését. Az emberiség történelmében első ízben november 19-én és másodszor november 24-én sikerült felfogni a Venus bolygóról visszaverődő rádióhullámokat. A „béke" szót november 19-én távirókulccsal sugározták a Földről a Venus bolygóra innen visszaverődött, s 81 millió 745 ezer km-nyi távolságot megtéve 4 perc, 32,7 másodperc műlva ismét felfogták a Földön. November 24-én ugyanilyen módszerrel sugározták a „Lenin" és az „SZSZSZR" szavakat a Venusra. E szavakat a Venus felülete visszasugározta. Az űrben 85 360 0D0 km-nyi utat megtéve 4 perc 44,7 másodperc múlva felfogták őket a Földön. A Szovjetunióban most dolgozzák fel a Venus és a Merkúr bolygó október, november és december havában végzett rádiólokációs megfigyelésének eredményét. Ä 4 Ettl A prerovi „ - < -,- I üvegházaiban EFSZ/ fiadolgoz-) nak, akik elhatá- ü rozták, hogy be- ] kapcsolódnak a szocialista munkabrigéd címérti folyó versenybe. Képünkön a leá- > nyok Cerná elv-1 társnővel (jobbról fi a második), a szövetkezet vezetőségi J tagjával a CSKP { XII. kongresszusán í részt vett küldöttel beszélgetnek munkájukról. (ČTK — B. Lomoz J felvétele) az árak ellenőrzésében A párt- és kormány már többször foglalkozott az árak kialakításával és betartásával. Tavaly augusztusban a kormány határozatot fogadott el arról, hogy a lakosok nagyobb mértékben vegyenek részt az árak betartásának és a gyártmányok minőségének ellenőrzésében. Ezen a szakaszon az utóbbi időben jelentős sikert értünk el. Ennek ellenére ínég nem tartják be mindenütt pontosan az árakat. Az irányító nemzeti bizottságok még nem teremtették meg azokat a feltételeket, melyek biztosítanák azoknak a problémáknak a megoldását, melyek az árak betartását feltételezik. A dolgozók sokszor jogosan bírálják a javítások és szolgáltatások magas árát. Vegyük példának a nyugat-szlovákiai kerületet. A štúrovói Közszolgáltatási Üzem fényképészetében 50 százalékkal fizették többet a vevők, mivel a JNB tudta nélkül nem vették figyelembe azt, hogy a megrendelés három nap, vagy hosszabb idő alatt készült el. Ezzel ez évben 13 000 koronával károsították meg a megrendelőket. Ugyanennél a vállalatnál helytelenül szabták meg a szemételszállítás árát. Egy szemétládáért 60 korona helyett 84-et kértek. Ez a vállalat még ;más téren is megkárosította a lakosságot. Dunajská Stredán a mosodában mindenkivel 3 koronát fizettettek a ruha házhoz szállításáért, amit egyáltalában nem valósítottak meg. A tisztítóban a ruhafestésért is többet kértek, mint az általánosan megszabott ár. A šamoríni Közszolgáltatási Üzem mosodájában külön összeget kértek a keményítősért. Több borbélynál helytelen árakat kértek. Igy a nyírás általánosan 3 koronába és a borotválás 2 koronába került. A helyi gazdálkodás árjegyzéke szerint a nyírás 2, a borotvál-* kczás 1 korona. Csak akkor emeU kedhet ez az ár, ha a vendég külön szolgáltatásokat, például fertőtlenít tést, krémet stb. igényel. A borotvál* kozás azonban nem lehet 1,60-nál drágább. A galantai cipőjavítóban sem tartotiák be az árakat, 32 szá-: zalékkal drágították az elvégzett munkát, a lakosságnak el nem vég-: zett munkákat is számlázták. Ez a néhány példa is azt bizonyíts ja, hogy az árak betartása terén még 1 sok a hiány, javítani való. Ez ellen leghatásosabban úgy küzdhetünk, ha az árak ellenőrzésébe a lakosság mi-; n-él nagyobb tömegét kapcsoljuk be. Elsőrendű feladat ezen a téren, hogy a kirakatokban, vagy ha ez nincs, a műhely, vagy üzlet feltűnő helyén tartsák az árjegyzéket, hogy a dolgozók maguk ellenőrizhessék az ára-: kat. Az NB bizottságainak, valamint a közszolgáltatási üzemek vezetőinek egyre nagyobb figyelmet kell szentel-, niök az árak betartásának ellenőrzésére, valamint arra, hogy minden üzemben tartsák be az árjegyzéket. dg) Az ember alakja semmivé törpül a rádióteleszkóp óriás szerkezetén. Megkezdődött a Szovjetunió közigazgatásigazdasági területeinek egyesítése Moszkva (ČTK) — A Szovjetunióban megkezdődött a gazdasági-közigazgatási területek egyesítése. A hazánknál 135-szűrte nagyobb OSZSZSZK-ban az eddigi 67 helyett csak 24 gazdasági-közigazgatás^ terület lesz. Ukrajnában hét, tehá't az eddigihez képest feleannyi marad. A mostani átszervezés tökéletesíti a szovjet népgazdaság irányításának öt évvel ezelőtt bevezetett új rendszerét. Akkor az egyes iparágakat irányító minisztériumokat szüntették meg, s helyettük a népgazdasági tanácsok vették át az ipar irányítását mintegy száz gazdasági-közigazgatási területen. Ez az átszervezés lehetővé tette a szakosítás és kooperáció fejlesztését. Az eddigi tapasztalatok igazolták, hogy a nagyobb gazdasági területek több lehetőséget nyújtanak az új irányítási rendszer előnyeinek kihasználására. A területek mostani egyesítésénél tekintetbe vették az eddigi gazdasági övezeteket és az újak fejlődési irányzatát. ÜZEMBE HELYEZTEK a bratszki oízierőmű tizedik gépegységét. Ezzel az erőmű teljesítőképessége 2 250 000 kilowattra emelkedett. Az erőműnek összesen 20 gépegysége lesz. Goromba nekrológ „...haszontalan vagyl nem-lenni igyekszel" (JÓZSEF ATTILA] •\regyvenbt év alatt sem tanultad •IV meg a jómodort s az etikett szabályait. Egyetlen fejbiccentés nélkül hagytad jaképnél a világot. Ez jellemző rád, mindig így csináltad, ha valami fontos dolgod akadt: nem akartad, hogy magasztaljunk. Ha ilyenkor melletted voltam, megsúgtad: „Most lelépek " Es eltűntél... Mondom, a távozásnak ez a módja jellemző rád, ezért meg se lepődtem, amikor hallottam a hírt. Nem jól mondom! Egyszerűen ezt gondoltam: humbug az egész. „Most lelépek. .." — ez jutott eszembe akkoris, de azért telefonon felhívtam a szövetkezeti irodát. Biztosra vettem, hogy te jelentkezel. Tévedtem. Modortalanabb vagy, mint gondoltam. Már el is temettek. Ismerem a figyelmeztetési: „Halottról jót, vagy semmit!" De mi jót mondhatnék én rólad? Eddig legalább nem voltál ennyire tolakodó. De most! Reggel óta itt vagy, nem hagysz dolgozni. Mintha magnótekercsről hallanám a hangod: „Meg kellene próbálni..., .. . nem olyan nagy dolog talán ..." Csupa határozatlanság vagy, csupa „talán". Szövetkezeti elnök így nem beszélhet, hányszor mondtam. „Nem vagyok alispán!" Jó, jó nem akartalak megsérteni. Mi jót mondhatnék rólad? Amikor megtudtam, hogy elnökké választottak, mosolyogtam. Egyébként, mindenki mosolygott, aki csak meghallotta. Nem volt titok, hogy csupán azért lettél te az elnök, mert más nem vállalta ezt a tisztséget. Nagyon rosszul állt a szövetkezet szénája. De az idén teljesítettétek a tervet. A munkaegységre is rendesen fizettetek. jó termés volt -r- mondták a tagok. —Az állatállomány ís sikerült — jegyezted meg csöndesen —, talán jövőre már teljesen rendbejövünk . .. Az utolsó •szavakat nem ls hallottuk. Mosolyogtunk. Ki tudja, milyen lesz jövőre az időjárás? . .. Negyvenöt év alatt nem tanultad meg a jó modort. Most is: eljöttél minden előzetes bejelentés nélkül s reggel óta itt ténferegsz körülöttem a szobában. Nem tudom, mit akarsz. Kíváncsi vagyok? Lehet. Emlékezz viszsza, mit mondtál ötvenháromban! Amikor — elől az elnök — a tagság jele kilépett a szövetkezetből. Te, mint újonnan választott elnök, akkor azt mondtad „Mi, volt cselédek, hűek maradunk!" S még hozzátetted kedves szavad: "... cocialízmushoz". Mert egy csöpp nyelvérzéked sincs. Ezt annak Idején is megmondtam s csak ennyit válaszoltál: „En, barátocskám, ezt cocializmusnak tanultam, még tízéves koromban. Az apámtól." Hát ez az a hűség, amiről ötvenháromban beszéltél? . Nem vagy a barátom, ha jól meggondolom, alig ismerlek, hát miért zaklatsz most? Írni akarok. Találkoztam néhány emberrel, akikről azt mondták, igazi hősök, a murtka hősei. Róluk akarok írni. Miért zaklatsz? Te nem vagy hős, remélem nem gondolsz ilyet magad felől ... Gyönge, szikár, kis ember vagy, s egyébként is, r^ir eltemettek. De azelőtt láttalak zsákolni: roskadoztál a hatvan kiló alatt s folyt rólad a veríték. Nincs tekintélyed, alig hallant a hangod, mindig túlkiabálnak. Ha néha mégis szóhoz jutsz — ez leginkább olyankor van, ha mások, a nagyhangúak félnek beszélni, vagy már megunták —, akkor is csak a hűségről, a szocializmusról beszélsz, — s ez utóbbit cociálizmusnak mondod, annyira rossz a nyelvérzéked. Néha elnökké választanak. Persze, sok tekintélyed akkor sincs, csak mintha az időjárás javulna meg ilyenkor. De ki tudja: összefügg-e az elnökségi funkció meg az időjárás. Az ilyen kapcsolat még nincs kiderítve, talán nem is létezik, éppen ezért — kár róla beszélni... Azt mondják, répát szállítottatok az állomásra, te a pótkocsin ültél s megfáztál. Tüdőgyulladás vitt el. Mindenesetre ... ez ís jellemző rád: a pőtkocsízás. December közepe táján, kora hajnalban. Behúnyom a szemem és magam előtt látlak. Be kell vallanom, egyetlen szövetkezeti elnököt sem tudok elképzelni ilyen helyzetben. De téged látlak, amint behúzott nyakkal, feltűrt gallérral, görnyedten ülsz a a pótkocsin, háttal a hajnali szélnek; szemöldöködre, apró bajuszodra zúzmara rakódik, sovány tested meg-megrázkódlk a dermesztő hidegben. / tt vagy még? Hát akkor ne. haragudj ezért a sok gorombaságért, hanem ismerd be: megérdemelted. Egyetlen fejbiccentés nélkül hagytad faképnél a világot, még csak ezt se mondtad: „Most lelépek". ZSÉLYI NAGY LAJOS ÜJ SZÖ 4 * 19 82- december 19.