Új Szó, 1962. december (15. évfolyam, 332-359.szám)
1962-12-30 / 359. szám, vasárnap
A romániai Bacau városában az elmúlt évben megnyitott tanítóképzőben az idén 400 fiatal készül a pedagógus pályára. Képünkön a tanulók laboratóriumi kísérleteit látfük. (CTK — Agerpres felv.) lomónio Hogy Nemzetgyűlésének ünnepi ülése Bukarest (CTK) — A Román Népköztársaság Nagy Nemzetgyűlése szombaton, december 29-én ünnepi iilést tartott a Román Népköztársaság kikiáltásának 15. évfordulója alkalmából. Az ülésen, amelyre a bukaresti Köztársasági Palota nagytermében került sor. több ezer meghívott vendég is részt vett az ipari és mezőgazdasági üzemekből, a központi kulturális, társadalmi, tudományos és politikai szervezetekből, jelen voltak a diplomáciai képviseletek vezetői is. A Román Népköztársaság kikiáltása óta eltelt 15 évről Gheorghe Gheorgliiu-Dej, a Román Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára számoit be. A Román Munkáspárt KB Amerikai egyetemi tanárok mozgalma New York (CTK) — A kolumbiai egyetem négy tanára aláírásokat gyűjt arra a feliratra, amely követeli uz Amerikaellenes tevékenység kivizsgálásával foglalkozó parlamenti bizottság megszüntetését. A feliratot New York állam par lainenti képviselőinek küldik. Felszólít ják őket, hogy a kongresszus januárban kezdődő ülésszakán a bizottság felszá molása mellett szavazzanakA Columbia Spectator, a kolumbiai egyetem diáklapja szerkesztőségi cikké ben élesen állást foglal az amerikai bé kevédőnők üldözése ellen. Mexikói vállalkozók háborúellenes mozgalma Mexikó (CTK) — A mexikói megmunkálóipar nemzeti kamarája, amely 18 000 vállalkozót egyesít, riyilatkozatot adott ki. Nyilatkozatában hangsúlyozza, síkra kell szállnia a leszerelésre irányuló törekvések mellett és felszólítja a világ valamennyi nagyiparosát, csatlakozzon a háborúellenes keresztes hadjárathoz. A mexikói nagyiparosok nyilatkozatukban állást foglalnak a békés együttélés mellett. Hangsúlyozzák, hogy a fegyverkezésre fordított kiadásokat békés célokra kell felhasználni. Táirjogatják Dope Mateos mexikói elnök kormányának külpolitikáját, amely a be nem avatkozás elvén alapul. ) perui parasztok bátran harcolnak a földért Lima (ČTK) — A hírügynökségek jelentése szerint Peruban egyre terjed a parasztok harca a földért. A nagybirtokosok ós a hatóságok elutasító magatartására adott válaszként a parasztok erőszakkal foglalják el a földet, amint ez részben a Cerro de Pasco amerikai társaság esetében történt. Ez a harc főképpen Cuczo, funfn és Pasco megyékben éleződött ki, ahol a kormány kihirdette a rendkívüli állapotot. Cuzco közelében a convencióni völgyben a rendőrség összetűzött a felfegyverzett parasztokkal. Az öszszeütközésuek 5 halálos paraszt-áldozata volt. és a Román Népköztársaság Államtanácsa nevében jókívánatait fejezte ki a nemzetgyűlési képviselőknek és a román népnek azokiioz a sikerekhez, amelyeket 15 év alatt elértek. Megállapította, hogy mind a városokban, mind a falvakban győz'ött a szocializmus. A valaha elmaradott agrárállamból virágzó, modern iparral rendelkező ország lett. Jelenleg a román nép a szocializmus építésének befejező szakaszához ért s hatalmas léptekkel halad a kommunista társadalom alapjainak lerakása felé. Az' ország ipari termelése 1948— 1982 között a nyolcszorosára nőtt. Gheorghe Gheorghiu-Dej hangsúlyozta, hogy Románia gyors iparosításában komoly szerepet játszik a baráti szocialista országokkal való szoros együttműködés. Ezzel kapcsolatban rámutatott a KGST Bukarestben tartott XVII. ülésszakának jelentőségére, amely hozzájárul a tagállamok népgazdasági tervelnek összehangolásához, az Ipari termelés szakosításához. Ez lehetővé teszi Románia részére, hogy egyre jelentősebben járuljon hozzá a szocialista tábor erejéhez a kapitalizmussal folytatott gazdasági versenyben. Beszéde zárórészében G. Gheorghlu-Dej a jelenlegi nemzetközi helyzettel foglalkozott. Rámutatott, hogy beigazolódott az 1957-es és 1960-as moszkvai dokumentumok alapvető tételeinek helyessége az imperializmus válságának elmélyüléséről és a szocializmus erőinek gyors növekedéséről. A SZOVJETUNIÓ ÉS SZÍRIA egyezményt kötött közvetlen légiösszeköttetés létesítéséről Moszkva és Damaszkusz között. Az új vonalon január végén indul meg a közlekedés. (CTK) ALBERT WATSON tábornok, NyugatBerjin amerikai parancsnoka elítélte a robbantási merényletet, melyet péntekre virradó éjszaka a nyugat-berlini fasiszták hajtották végre az NDK berlini határán. Kijelentette, hogy a tettesek nem számolhatnak azoknak az embereknek a rokonszenvére, akiknek most hideg lakásokban kell ülniök, mert a robbantás által okozott légnyomás kitörte a környező házak ablakait. (CTK) Terjed a sztrájk az Egyesült Államokban New York (CTK) — Az Atlantióceán és a Mexikói-öböl partvidékén már hatodik napja tart a több mint 60 000 kikötőmunkás sztrájkja. 10D óceánjáró teherhajó tétlenül vesztegel a kikötőkben. A New York-i kikötőben, ahol a múlt héten naponta 150 hajó rakományát rakták partra, most naponta csupán hat hajót intéznek el. A nyomdászsztrájk New Yorkban tovább folyik. Az Humanité a CSKP kongresszusáról Párizs (CTK) — Az Humanité szombati számában közölte tudósítójának Gustáv Ansart elvtárssal, a Francia Kommunista Párt Központi Bizottsága politikai irodája tagjával rendezett Interjúját. Ansart elvtárs az interjú bevezető részében kiemelte, hogy a Francia Kommunista Párt küldöttségének tagjaira mély benyomást tett Antonín Novotný elvtársnak, a CSKP KB első titkárának a kongresszusi emelvényről elhangzott kijelentése, miszerint Csehszlovákiában véglegesen győzött a szocialista rendszer. Ansart elvtárs a legnagyobb elismeréssel nyilatkozott azokról a sikerekről, amelyeket Csehszlovákia népe a szocializmus építésében elért. Interjújának befejező részében Ansart elvtárs megelégedését fejezte kl a fogadtatás felett, amelyben a Francia Kommunista Párt küldöttségének tagjait részesítették Csehszlovákiában. Az amerikai energetikai küldöttség nagyra értékeli a Szovjetunió sikereit N. Sz. Hruscsov levelét kiadták az ENSZ hivatalos okmányaként New York (CTK) — Az ENSZ-ben közölték, hogy a szovjet küldöttség az ENSZ titkársága sajtóosztályának rendelkezésére bocsátotta annak az üzenetnek a szövegét, amelyet N. Sz. Hruscsov, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke intézett Adenauer bonni kancellárhoz, Hruscsov üzenete főképpen a berlini kérdéssel foglalkozik és ismét konkrét intézkedéseket javasol a berlini helyzet normalizálására. Az üzenet szövegét az ENSZ hivatalos okmányaként megküldik az ENSZ-tagállamok valamenynyi küldöttségének. Washington (CTK) — Az Udali, amerikai belügyminiszter vezetésével ez év szeptemberében a Szovjetunióban járt amerikai energetikai küldöttség közzétette utazásáról és a szovjet energetikai iparról szóló beszámolóját. A beszámoló megemlékezik a Szovjetuniónak az energetikai ipar fejlesztésében elért hatalmas eredményei ről, az új energetikai kapacitások gyors üzembe helyezéséről, a szovjet mérnöki, tervező- és tudományos munka magas színvonaláról. A magas fokú centralizáció és az ésszerű tervezés, a villanytelepek és a vezeté kek hálózatának egységes rendszerben történő egyesítése biztosltja a Szovjetunió energetikájának fölényét az Egyesült Államokéval szemben. A világ legnagyobb vízierőműveinek és gátjainak építésekor a szovjet mérnökök nemcsak az eddig öszszegyűlt nemzetközi tapasztalatokat, hanem saját, tökéletesen új és eredeti módszereiket is felhasználják — hangsúlyozza a beszámoló. Az erőművek és gátak építésénél alkalmazott módszerek Igen jók és előnyösek. A beszámoló megállapítja, P. Popovics szovjet űrhajós Kubába utazott Moszkva (CTK) — Pavel Popovics szovjet űrhajós a december 29-re virradó éjjel repülőgépen Kubába utazott. Az űrhajós tagja annak a 'szovjet küldöttségnek, amelyik részt I vesz a kubai forradalom győzelme negyedik évfordulójának ünnepségein, j A szovjet küldöttséget P. Fedoszejev, i a Szovjetunió Tudományos Akadé1 miája elnökének helyettese vezeti. Kotongo fövóroso QZ ENSZ-csopofofc kezében Elisabetviile (CTK) — A december 29-re virradó éjjel és szombaton délelőtt Katangából csupán szűkszavú hírek érkeztek. Az elisabetviile! üzemek beszüntették a munkát. Csupán néhány élelmiszerüzletet hagytak nyitva, amelyek előtt hosszú sorokban állnak a Vásárlók. Csőmbe katangaf „kormányának" tagjai már több napia egyáltalán nem mutatkoztak a városban. A Reuter hírügynökség jelentése szerint az ENSZ-csapatok megszállták a katangai rádió épületét, s Elisabetviile bennszülött városnegyedét. Az AP jelentése szerint az ENSZcsapatok december 29-én megkezdték az előnyomulást a város szívébe. Az amerikai hírügynökségek leopoldvillei tudósítóinak jelentése szerint az ENSZ-csapatok teljesen elfoglalták Elisabetvlllét, ahonnan a katonai csendőrséget kiszorították. m • • • A MONTREAL MATIN francia nyelvű kanadai lap közölte Hruscsov elvtársnak, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa ülésén tartott beszámolóját. Ukrán nyelven az Uratnszké Zsltya haladó szellemű lap hozta a beszédet. Hamarosan brosúra formájában angol nyelven is megjelenik. (CTK) A katangai csendőrök Elisabetviile környékén garázdálkodnak. A Reuter hírügynökség az ENSZ képviselőinek nyilatkozatára hivatkozva közölte, hogy az ENSZ-csapatok elfoglalták Csőmbe „elnöki" palotáját és hogy a katangai „elnök" házi fogságban van. Későbbi jelentések szerint Csőmbe kiszökött palotá Jából és Katanga gazdaságának meg semmisítésével fenyegetődzlk. Adoula tervei a kongói parlament megbénítására New York (CTK) — A New York Times leopoldvillei tudósítójának jelentése szerint a Kongói Köztársaság fővárosában az a hir kelt szárnyra, hogy Adoula kongói miniszterelnök „hosszú szünidőre" bocsátja a parlament tagjait. A lap szerint Kaszavubu elnök és Mobutu tábornok a parlament feloszlatására vonatkozó javaslatot támogatják, mert az Adoula-kgrmány nem rendelkezik a képviselők többségének bizalmával. Egy hónappal ezelőtt a 99 jelenlevő parlamenti képviselő közül 50 szavazott a komrány ellen. A tudósító szerint most már a képviselőház tagjainak háromötöde vonult ellenzékbe. Uj esztendő a sztrájkok jegyében N iw Yorkban az új év két nagy sztrájk jegyében kezdődik (— nem számítva a kisebb sztrájkokat —), ha csak nem történik valamilyen csoda, esetleg erélyes felsőbb beavatkozás. A sztrájkoló nyomdászokhoz a kikötőmunkások is csatlakoztak. A fejlemények egyrészt a tőkések és a dolgozók megoldhatatlan ellentéteit, másrészt az amerikai szakszervezetek óriási lehetőségeit bizonyítják. A Philadelphiából, Bostonból és más városokból szállított kisebb újságok nem tudják pótolni azt a kilenc New-York-i napilapot, mely a nyomdászsztrájk következtében már három hete nem jelenik meg. A negyedik hete tartó sztrájk New York történetében eddig a leghosszabb volt. Wirtz munkaügyi miniszternek, de még Kennedy elnöknek sem sikerült kibékíteni a szemben álló feleket. A sztrájk óriási veszteséget jelent az alkalmazottaknak, akik hetente összesen hárommillió dollár bértől esnek el. Az áruházak, a színházak, nagykereskedések, klubok, vendéglök is érzékenyveszteséget szenvednek, mert Amerikában az üzlet alapja a nagy reklám. Mindezt az okozza, hogy a 2xĽ W YORK-I TUDÓSÍTASDNK munkaadók nem hajlandók heti 18 dollárral emelni a nyomdászok bérét. Az egy hete tartó másik nagy sztrájkot is eléggé megsínyli az amerikai gazdaság. A hatvanezer dokkmunkás sztrájkja megbénította az Atlanti-óceáni partvidék kikötői forgalmát. A dokkmunkások tulajdonképpen folytatják előző sztrájkjukat, melyet 80 napra azért szakították félbe, mert Kennedy elnök a Taft-Hartley törvény alapján elrendelte a munka felvételét. Most nem béremelésért, hanem az ésszerűsítés káros következményei miatt sztrájkolnak. A hajótársaságok ugyanis azt követelik, hogy a szokásos 20 tagú csoportok helyett 17 tagú munkacsoportok rakják ki a teherhajókat. A szakszervezet sztrájkkal válaszolt, mert a munkacsoportok csökkentése további három fővel újabb ötezer munkanélkülit jelentene. A sztrájk annyira veszélyezteti az amerikai gazdaságot, hogy Kennedy elnök megbízta a munkaügyi minisztert, mielőbb békítse kl a sztrájkolókat és a munkaadókat. J \ szakszervezet nem fogadta el kompromisszumos javaslatokat és „•lesen szembe fordult a charlestoni sztrájktörökkel. A központi vezetőség ugyanakkor megígérte Kennedy elnöknek, hogy a hadianyagszállltmányokkal, a sürgős, például gyógyszerszállltmányokkal kivételt tesznek. A sztrájk az Egyesült Államok és Európa közötti postai forgalomra is kihat. A tőkések igyekszenek megbontani a sztrájkolók egységét. Erélyes lépésre tüzelik az elnököt. A nagytőke sajtója olyan hangokat ütött meg, hogy Kennedy kezéből hiányzik a törvényes eszköz, amellyel véget vethetne a nagy és veszélyes sztrájkoknak. A lapok olyan törvényt sürgetnek, amely felhatalmazná az elnököt a kötelező döntőbíráskodás elrendelésére. Ebben lappang a szakszervezeteket fenyegető veszély. A kongresszus ilyen törvény elfogadásával megakadályozna minden sztrájkot. Az elnök valószlnülegmegfontolja, rászánja-e magát ilyen lépésre. A múltbeli és a mostani sztrájkok tapasztalatai ugyanis azt bizonyítják, hogy roppant erő van a szakszervezetek kezében. EMIL ŠlP hogy a szovjet mérnökök a feszitett betonelemek felhasználásával nemcsak az építkezés idejét rövidítik le, hanem a foglalkoztatottak számét is csökkenthetik. Az amerikai energetikusok felhíviák a figyelmet arra, hogy a szovjet mérnökök az új áramfejlesztő-telepeken nagy kapacitású generátorokat létesítenek. Ezzel kapcsolatban megemlékeznek a kujbisevi és a volgográdi erőművekről s megállapítják, hogy az Egyesült Államokban pillanatnyilag nincsenek ilyen nagy kapacitású generátorok. Ugyancsak megemlékezik a beszámoló a Szovjetunióban kiépített nagyfeszültségű távvezetékrendszerről, s megjegyzi, hqgy a Szovjetunió ebben is az Egyesült Államok előtt jár. A szovjet energetika fejlődésének fontos alkotóeleme a moszkvai diszpécserközpont, amelynek hatásköre a Szovjetunió európai részére terjed ki. Az amerikai energetikusok hangsúlyozzák az ilyen egységes és központosított energetikai rendszer műszaki és gazdasági előnyeit. A beszámoló megállapítja, hogy az áramfejlesztő-telepek kapacitása és az elektromos energia termelése tekintetében az Egyesült Államok megelőzi a Szovjetuniót. Ezzel szemben a villamosenergia-termelés és -fogyasztás a Szovjetunióban majdnem háromszor olyan gyorsan növekszik, mint az Egyesült Államokban. Az afrikai felszabadító mozgalomnak értekezlete Leopoldville (CTK) — December 28-án kezdődött l.eopoldvillében Kelet-, Középés Dél-Afrika pánafrikai felszabadító mozgalmának értekezlete, amelyen Tanganylka, Etiópia, Szomália, Uganda, Kenya, Észak- és Dél-Rhodesia, Mocam* blque, Nyaszaföld és más afrikai orszá gok képviselői vesznek részt. A hírügynökségek leopoldvillei tudósítóinak közlése szerint az értekezlet fő tárgyát a kataiťgal separatizmus és Kon gó egységének kérdése képezi. A küldöttek ezenkívül megtárgyalják Portugália afrikai gyarmatain, valamint a Dél-Afrikai Köztársaságban uralkodó helyzetet, továbbá Kelet-, Közép- és Dél-Afrika problémáit. Adenauer javíthatatlan Bonn (CTK J — Adenauer nyugatnémet kancellár a Politisch-Soziale Korrespondenz bonni tájékoztató munkatársának december 28-án interjút adott. N. Sz. Hruscsov levelével kapcsolatban a Szovjetuniót nem reális és helytelen politikával vádolta a német kérdésben. Interjújának további részében kijelentette, ha a Szovjetunió újabb megfelelő javaslatokat terjeszt elő az eddig rendezetlen kérdések megoldására, úgy „azokat figyelmesen áttanulmányozzák". Azonban éppen a Német Szövetségi Köztársaság volt az, amely eddig mindenképpen meghiúsítani igyekezett a szovjet javaslatok megtárgyalását és valóraváltását. Adenauer interjújának befejező részében sajnálattal volt kénytelen beismerni, hogy a Német Szövetségi Köztársaság a Spiegel folyóirat elleni rendőrségi hadjáratával „elvesztette a bizalmat . JUSCELINO KUBITSCHEK volt brazíliai elnök kijelentette, hogy az észak-amerikai monopolisták uralta Nemzetközi Valuta-Alap politikájával megkárosítja valamennyi latin-amerikai ország gazdaságát. Brazília és az Egyesült Államok kapcsolataiban rossz légkör uralkodik, mely alapjaiban megingathatja a „Szövetség a haladásért" fejlesztési segély tervét. (CTK). KRÉTA SZIGETÉN körülbelül 500 görög földműves tüntetett azért, mert a hatóságok kártérítés nélkül ttlkobozták földjeiket egy NATO rakétatámaszpont felépítésére. (CTK). FRANCIAORSZÁGBAN a vasútállomási postahivatalok alkalmazottainak sztrájkja pénteken érte el tetőfokát, amikor úgyszólván az egész országra kiterjedt. A legtöbb helyen csaknem az egész személyzet sztrájkolt, .úgyhogy a részvétel kb. 90 százalékot tett ki. (CTK). AZ NDK LEGFELSŐBB bírósága szómbatoii életfogytiglani börtönre ítélte Harry Seidel, nyugat-berlini gonosztevőt. Az elítélt volt disszidens az NDK-ból, nyugat-németországi kémügynök lett, erőszakos támadásokat intézett az NDK határai ellen, terrorista akciókat szervezett és embereket csempészett át a határon. A KÁLLAI GYULA miniszterelnök-helyettes vezette magyar kormányküldöttség afrikai útjáról visszatért Budapestre. Kállai Gyula kijelentte, hogy a meglátogatott afrikai államok vezető képviselőivel folytatott tárgyalások nagyban hozzájárultak a baráti kapcsolatok és a gazdasági együttműködés elmélyítéséhez. (CTK) 1982. december 30. * (Jj SZÖ 7.