Új Szó, 1962. december (15. évfolyam, 332-359.szám)

1962-12-22 / 353. szám, szombat

József Attila nem halt meg! „A versek mindig külön hangsúlyt kapnak a halállal", Irta Radnóti Miklós, a fasizmus gyilkos áldozata. fis ezt a kijelentést József Attila halála váltotta kl belőle. Az igaz költő és a halál viszonylata — maga Radnóti Miklós a legjobb példája nem ponterősltő lezárás, de feloldás. A halállal és halálban megcsikordul a kapu — a halál testet fojt, öl, tép, merevít — de az egyszer már kitárult kapu soha többé nem csukódik be; a halhatatlanságba érkezett költő: a mindenütt és mindenkor jelenvaló. Igaz élete a halállal kezdődik: a testetlen, kötetlen próbával. A mű beszél, és semmi más, az Ige tanúskodik, és senki más. A költő próbája a halál. A halál kisebbít és nagvít. Pontot tesz, vagy kaput tár. A költő halála: költészetének Ítéletnapja. Petőfi után még a valóság sem tehetett pontot; nincs sírja, csak sír- és halálnélküll léte: legenda, mint örök megtartó realitás. Amikor Ady meghalt, koporsójánál egy egész ország ismert önmagára: múlt vétkére és jövő feladatára. A halál ponttevését a költészet nagyobb ereje magyar joggá és kötelességgé oldotta fel, Ady továbbérő, példázó, summázó sugallat lett: ifjú szívekben való megállíthatatlan, megszakíthatatlan továbbélés. Radnóti minden versét a halálszorongás váltja kl: a halállal, az embervétkes, dögletes halállal, a fasizmus embertelen gyilkos valóságával való szembeszállás és perlekedés. A halálraítélt embfer és emberség tárulkozik itt. „Járkálj csak halálraítélt": járkálj és beszélj, de úgy, hogy halálod után a vád százszorosan éljen, bűnt, bűnöst büntessen és életet szépítő jö vőt jelentsen: „Ring a gyümölcs, lehull, ha megérik: elnyugtat maid a mély, emlékkel telt föld. De haragod füstje még szálljon az égig s az égre ír], ha minden összetörtl" És József Attila? öngyilkos lett. De ez az öngyilkosság valójában: gyilkosság. Minden, ami e korban rossz volt, nála és benne önemésztő kórrá nehezült. József Attilát kora a halálba lökte: tehervonat kattogó kerekei vércsatakos síneken zúzták, tépték, marták hullává. A balatonszárszói állomásfőnök berohant az irodába, és más híjján, a falon lógó térképet kapta le és azzal fedte be Attila szétroncsolt holttestét. Magyarország térképe volt! Egy ország borult tetemére: egy ország fedte be önön vétkét, szégyenét, gyalázatát, és siratta, ölelte, gyászolta legnagyobb kincsét, fiát, áldozóját, áldozatát: József Attilát. „Országos volt a pusztulásban": verssor soha így nem igazolódott még! A balatonszárszói tragédiának kellett jönnie, hogy országos legyen a feltámasztásban, a feltámadásban. A balatonszárszói tragédiával csak a segesvári, a fehéregyházai csatatér titka és hatása vetekedhet. József Attila és Petőfi a kibírhatatlanság elől menekültek a halálba Petőfi a már minden-mindegy rezignációjával belesétált a csatatér anonimitáséba, József Attila a pillanat agyforraló hevében belerohant a vonatba. Petőfi utolsó, Arany Jánoshoz írt levele egy nagy halálos sikoly, melyet Arany János hitelesítőn zárhatott le utőiratával: „s ö sietett — meghalni". A nemrég elhúnyt Petőfi-kutató, Dienes András írta erről a halálbasietésről: „A gyűlölök voltak azok, akik kisürgették a frontramenetelt, a barátok közömbösen nézték ezt a halálmarsot... A nemzetnek az lett volna a kötelessége, hogy ezt a csodát, a müveit világnak ezt a kincsét ne engedje a harctérre — még akarata ellenére sem. Mint katona mondom, hogy okos nemzet műemlékeit ts homokzsákokkal védi a bombaszilánkok ellen, mért nem védte meg nemzedéke a költőt, miért állította a lándzsák, ágyúk és a halál egyéb gépei elé őt, aki a magyarság legnagyobb dísze és értéke volt?" Petőfi sietett meghalni: több mondanivalója nem lehetett. Amikor a csatatér — a színtér — már kiürült, amikor már mindenki, aki futni tudott, menekült, Petőfi egy híd korlátján át a patak vizét nézi, majd tovább megy, sétál tétován, szinte holdkórosan fényes nappal, és várja, lesi a végszót vagy a végmozdulatot, a végzet suhlntását: a kozák lándzsát. Meghalt, mert mindent elmondott, akárcsak Kurt Tucholsky, az emigráció öngyilkosa, aki búcsúlevelében ugyanazt Irta: „En már mindent elmondottam". Egy Petőfi nem élhette túl negyvennyolc-negyvenkilenc bukását. Egy volt vele, együtt nőttek és magasodtak, egymást erősítették és — sorvasztották: Az egyiknek a pusztulása a másikat is magával rántotta Petőfi nem lehetett bújdosó, nem lehetett emigráns. Aki mindent átélt, megélt és elmondott, az reménykedni, altatni, újból és másként kezdeni már nem tudott. Magyar talajból nőve, végzetesen bele volt ágyazva keretébe. Máshol elsenyvedi volna, kiszáradt volna. A magyar táj nem véletlenül nála kapott hiteles végszövegezést, ö lett, 6 volt a hűségese: „Mit nekem te zordon Kárpátoknak Fenyvesekkel vadregényes tája"... József Attila „országos volt a pusztulásban", akárcsak Petőfi, és ez az ó esetében nem jelentett sem többet, sem kevesebbet, minthogy az ország pusztította. Horthy-Magyarország a „hárommillió koldus" országa volt, és e három millió koldus egyike József Attila volt: „Nekem sikerült... hogy csupán száraz kenyeret egyem az isten testén való osztozásnál." Petőfit mindenki látta, nézte: egy egész ország napirendje volt, de József Attila esetében „táborokba gyűlt bitangok" üldözték „versei rendjét". Ki látta őt?, kérdezte a halál pillanatában lapja, a Szép Szó: „Néhány barát, d munkás, akí azt írta részvétlevelében, hogy úgy szerette verselt, mint gyermek az anyja tejét; a vtüamoskalauzok, vidéki sofőrök, utódállambPlí diákok, névtelenek". Akit országa pusztít, azt csak annak az országnak bűntudata támaszthatja fel Zelk Zoltán ily értelemben tudatosította az általános, az országos bűntudat maró keserűségét: „Gonoszok voltunk, öccsök, bátyák, Nem szerettük őt szilajon, — ajkán, mint vér, csordult az ének, szép szívéből a fájdalom. Szeretjük már. De vezekelni egy nemzedék élte kevés." E halálban kicsit mindenki bűnös volt, ezért indult meg a halál hírére a feltámasztás. Soha még magyar költőt olyan spontán döbbenettel, annyi Jajjal és tudatos méltósággal nem temettek, mint József Attilát. Szlovákiában úgy temettük, mint egy elzuhant fejedelmet. Soha halál nem fordult át olyan gyorsan és természetesen a halhatatlanságba, mint itt és ekkor: a „nincsen apám, se anyám" árvája, minden magyar „édes Attilája" lett. Szelídkeserű csillagdidergése végleg feloldódott: „A semmi ágán Cl a szívem, kis teste hangtalan vacog, köréje gyűlnek szelíden s nézik, nézik a csillagok" Aki a csillagok távlatába énekelte be magát — Írtam volt itt, tizennégy év előtt a meginduló 0] Szó első számaiban — akit a csillagok néznek és óvnak, arra az ország is igent bólinthat; önmagát becsüli meg a nép, mely József Attilát vállalja: „Mert énvelem a hűség van leien, az üres térben tántorgó világban Enutánam repes a hűség. Enértem sír, kit rág a rák. Énbennem ölelt meg hősét az újnak készülő világ." Maga tudta,mondta élte továbbfolyását, jövőjét. Igaz költő mindig az önmaga jósa: maga a cáfolhatatlan jövő-bizonyosság. Az újnak készülő világnak önmagát testálta el! És aki országos volt a pusztulásban, feltámadásában, feltámasztásában — világhős lehetett. És József Attila ma tényleg a világirodalom egyik legnagyobb alakja Huszonöt év múlt el halála óta és az öngyilkos magyar költő ma mindenkié: olvasottságában a világé. A költő halhatatlansága: világirodalom A világirodalom a világhoz tartozó, a világhoz beszélő legnagyobb szellemerkölcsi valóság: vox humana! József Attila országos volt a pusztulásban és országos lett a feltámadásában, mert az ország ő volt, általa volt, benne volt. És ország, nép, ha tíz igaza van, nem pusztulhat. De költőnk pusztulása ugyanakkor és ugyanúgy világméretű is volt. Világ pusztította: a tőke és a fasizmus kegyetlen embertelensége, értelem-és emberölő gyilkos valósága. És világ támasztotta fel: az antifasizmus világvalósága és hite, ereje, erkölcse: a szocialista humanizmus. Kellett, hogy világ pusztítsa, kellett, hogy világ támassza fel, mert benne volt, ő volt a világ embersége és útmutatója, daca és vétója, szorongása és vészkiáltása: „En túllépek a mai kocsmán az értelemig és további Szabad ésszel nem adom ocsmány módon a szolga ostobát. Ehes, ihass, ölelhess, alhass! A mindenséggel mérd magad! Sziszegve sem szolgálok aljas, Nyomorító hatalmakat." Kit ország pusztított, kit vi lág pusztított: feltámadásában, feltámasztásában sebezhetetlen. A ma gyar költő világ magatartás lett: példázó példa, ki a mindenséggel, az egésszel övezi magát sebezhetetlenné, igazzá, hűséggé, bonthatatlan egységgé, egésszé! És József Attila, akinél a magyar népdal éltetőn, szervesen és színezőn szívódott fel költészetébe, akárcsak Bartóknál a zenébe, József Attila, aki a magyar proletárlét legnagyobb költője volt, végső fokon világmondanivaló lehetett, aki világméretben lát és világősszefüg' gésben mond mindent: „Forgolódnak a tőkés birodalmak, csattog világot szaggató foguk. Lágy Ázsiát, borzolt Afrikát falnak s mint fészket ütik le a kis falut. Egy nyál a tenger! Termelő zabálás, kis, búvó országokra rálehel a tátott tőke sárga szája. Párás büdösség-felhő lep bennünket el." Már nem elég a magyar kórkép, a magyar szegénység megváltatlansága, kivertsége, útilapuja — „Sok urunk nem volt rest, se kába, birtokát óvni ellenük, s kltántorgott Amerikába másfél millió emberünk" — a világ beront a magyar glóbuszra: a láthatár kitágul, egyforma lesz, véres lesz: „ ... Dúl a banda Spanyolhonba és fosztogat; Kínában elűzi egy bamba tábornok a parasztokat kis telkükről. Had fenyeget, vérben áznak a tiszta vásznak. Kínozzák a szegényeket. Hadi uszítók hadonásznak." A tőkésvilág — ki tagadhatja még? — hadi uszítók gyilkos hadonászása. A kapitalizmus a fasizmus fokán világbűn lett: világkatassztrófa állandó lehetősége. József Attila sose volt aktuálisabb! Tegnap Thomas Mannt köszöntötte, az antifasizmus világhullámhosszát: „s együtt vagyunk veled mindannyian, kinek emberhez méltó gondja van." Thomas Mann sose felejtette el jszt a köszöntőt: haláláig beszélt 'róla, újra és újra olvasta, becézte kóstolgatta Izét, melegét, Igazát, emberségét — közös szorongásuk vllágmondanivalóját. Németországnak Hitler általi okkupálása óta, „az emberségen egy szörnyállam iszonyata rág", Hitler az „új rend Európájával" a félelem, halál és gyilkosság birodalmát valósítja, de József Attila Thomas Mannban — aki azt mondotta: „Ahol én állok, ott van a német kultúra" — a hitleri szörny-állam antipólusát látja: „fehérek közt egy európait"I Thomas Mann és József Attila közös gondú Európáját ma az Adenauerek, De Gaulle-ok bitorolják és uszítják háborúba. A harmadik világháborúba. Itt ne lenne szava és visszhangja József Attilának?! Az emberhez méltó gond összegező tette és neve: a béke. A bé-k ^ ke ma minden Jóakarat közös ügye: világgond, világjövő, világmondanivaló. Minden a jelenétől függ: a béke sorsa velünk, általunk dől el. És e jelenben — mint az emberhez méltó gond szövegezője — ott van, velünk van a tegnap halottja, a jövő éltetője: József Attila immár mindenkor és mindenütt élő és ható jelenvalósága, aktualitása. József Attila nem halt meg. Vele „a hűség van jelen" a világban, és e hűség nem más, mint az emberhez méltó gond —' a béke! József Attilát széttépte a balatonszárszói tehervonat, de a halál pillanatában mondanivalója egésszé, teljessé, kincsünkké vált: József Attila életünk tartozéka lett, eszmélkedésünk tartalma. Nélküle szegényebbek gyengébbek lennénk. Vele életet őrizhetünk, békét strázsálhatunk. Élete, győzhetetlensége, velünk-léte immár huszonötéves folyamatosság, megszakíthatatlan Jelenés Jövővalóság. Szava világos, törvénye egyértelmű: „De erősebbek vagyunk gyönge életünknél, Mert a fűszálak sem csorbulnak ki, Csak a kardok, tornyok és ölő igék.' József Attila erősebb volt gyönge életénél: halálában óriássá magasodott. A kérlelhetetlenség óriásává és a gyengédség óriásává, aki tudja és őrz' a háború és béke nagy titkát és paradoxonét: a fűszálak nem csorbulnak! Jaj neked most már csorbuló kard és hazugságba marasztalt ölő igei Az igaz Ige testet öltött és József Attila világvalóság lett: világtényező, világhatalom. Az ő szava és törvénye az, mellyel az életnek győzni lehet a halálon, és a békének győznie kell a háború felett! Fábry Zoltán Tvardovszkij Tyorkin katona című poémáját A. Sapsz rendezésé-* ben már a moszkvai színházlátogatók ezrei teikintették meg. A nagysikerű darab főszerepébein B. Novükov, a darab rendezőjével (balra) beszélget. (CTK — TASZSZ felv.) šrefavi žány: A jövendő embere Te, a jövendő korszak embere, kinek alakját, akár a begység körvonalát, gondolatom csápja követi, sose légy öntelt, dölyfös, gőgös! Sose légy öntelt bölcsességed, sose légy büszke szépséged miatt, amíg százmillió ember közt akad egyetlen egy is, ki nem tudja nevét papírra vetni, amíg egyetlen ember a százmillióbői sárban, tacsakban ténfereg! ... Ember, ki lelépsz az első rakétáról, amelynek orra csókot nyom marsbéli rögökre, galamb köszöntését hozzad, béke olajágát, nem gyilkos sugarat, hélium borzalmát! Te, jövőnk embere, • a szépség új elképzelése szerint hatalmas fejeddel, melyet a nemiség és az emésztés szervei rovására határtalan leleményesség növesztett, talán uralkodóként felmagasztosulsz! ... Baj lenne azonban, ha nem volna szíved, e csöpp izom, melyből tűz lobog, amellyel hőn szeretsz és vonzôdol *a Földhöz ... ŕ SÍPOS GYÖZÖ fordítása ^ S WA////////////^^^^ Egy készülő filmről Ä szovjet filmművészek decemberi össz-szövetségi értekezlete előtt egymás után szólaltak meg a sajtó hasábjain a leghíresebb szovjet rendezők és színészek. A Szovjetszkaja Kultura egyik tudósítója például Mihail Kalatazovval, az Ismert rendezővel beszélgetett terveiről, elképzeléseiről. Az Interjú végén Kalatazov a szovjet—kubai kooprodukcióban készülő ű) filmjéről is beszélt: „Olyan képrendszert kerestünk, amely szervesen egyesíti magába a filmművészet „költői" és „intellektuális" vonásait. Ez mindennél fontocabbl E két „oldalt" semmiképpen sem választhatja el áthághatatlan szakadék egymástól. Ellenkező esetben a „költői" filmet a leegyszerűsítés veszélye fenyegetné, az „intellektuális" film pedig száraz lenne, hatástalanul racionális . -. Oj filmünk négy filmnovellából tevő-; dik össze — a novellák a kubai népnek a Batista-dlktatúra ellen vívott harcáról szólnak. A cselekmény köz-: vetlenül a forradalom előtti napok-: ban játszódik le. A film hőseit a közeli diadal reménye lelkesíti: legendás harcosok döntő ütközetre készülnek. . Számomra és társam Uruszevszkij számára a Kubáról szóló film mintegy betetőzése azoknak az alkotó útkereséseknek, amelyeket „Az el nem küldött levél és a Szállnak a darvak teleztek", —' mondotta Kalatazov. J. B. Priestley nemzetközi együttműködési c'vet javasol A Daily Worker hosszabb tudósításbaft számol be arról a sajtókonferenciáról, amelyet J. B. Priestley, a neves angol író szovjetunióbeli látóFERNAND LÉGERKIÄLLÍTÁSOK Nizzában nagyszabású tárlaton mu tatták be a modern művészet egyik úttörő forradalmárának, Fernand Légernek faliszőnyegeit, részint figuratív, részint absztrakt műveket. A kiállítás katalógusának bevezetőjét Jean Cocteau Irta. Egy másik hír ar ról számol be, hogy a moszkvai Pus kin-múzeum külön kiállítást rende? Fernand Déger életművéből, s e célra több franciaországi gyűjteményből kölcsönöz festményeket, gatása alkalmából Moszkvában tar-i tott. Priestley elmondotta az újságíróknak, hogy felhívással akar fordulni a világ értelmiségéhez, és pártállásra való tekintet nélkül minden tisztességesen gondolkodó embert felszólít: csatlakozzék a béke megóvásáért folyó harchoz. Meggyőződésem, hogy felhívásom •tem marad visszhang nélkül, hiszen mindannyiunknak elegünk volt a háborúból — mondotta a több! között. •\z angol író javasolja, hogy rendezőnek nemzetközi „együttműködési 4vet", (Year of co-operatlon), és te?venek meg minden lehetőt, hogy a kapitalista és kommunista világ köiött a békés egvmás mellett élés politikája íusson diadalra. 1962. december 22. * C| SZÖ 7, S