Új Szó, 1962. december (15. évfolyam, 332-359.szám)

1962-12-13 / 344. szám, csütörtök

Ülésezett a Nemzetgyűlés Elnöksége (CTK) — Köztársaságunk elnöke szerdára, december 12-re összehívta a Nemzetgyűlés Elnökségének ülését. A Nemzetgyűlés Elnöksége határoza­tot hozott, hogy a Nemzetgyűlés ple­náris ülést tart december második felében, hogy megtárgyaljon néhány törvényjavaslatot és nemzetközi egyezményt. A Nemzetgyűlés Elnöksége érté­kelte a tervezési és költségvetési bi­zottság tevékenységét, s javasolta, hogy a bizottság még következete­sebben foglalkozzék a Nemzetgyűlés konkrét feladataival, ugyanakkor ha­tékonyabban ellenőrizze, hogyan tel­jesítik az illetékes ágazatok a java­solt Intézkedéseket. A Nemzetgyűlés Elnöksége a bi­zottságok további tevékenységével kapcsolatban a bizottságok elnökei­nek feladatává tette, hogy a CSKP XII. kongresszusának határozatai alapján nyújtsák be az 1963 első fél­évére vonatkozó munkatervüket. Az elnökség az ülés további részé­ben a tervezési és költségvetési bi­zottságnak a lakosság közszükségleti árucikkekkel való ellátásával kapcso­latban hozott határozatáról, a kul­turális bizottságnak az Ifjúság Isko­lái felvételével és elhelyezésével kap­csolatos határozatáról, valamint az egészségügyi bizottságnak a főváros légköre tisztaságáról és higiéniájáról hozott határozatoktól tárgyalt. Az ülés végén az elnökség meghallgatta az Interparlamentáris Unió üléséről szóló beszámolót és jóváhagyta a Nemzetgyűlés külföldi kapcsolatainak tervét. Közlemény a nemzetgyűlési pótválasztáso^at intéző központi választási bizottság üléséről (CTK) — A központi választási bi­zottság szerdán, december 12-én megtárgyalta a bratislavai 214-es szá­mú körzetben (nyugat-szlovákiai ke­rület) és a krnovi 178-as számú vá­lasztási körzetben (észak-morvaor­szágl kerület) lezajlott pótválasztások eredményeit. ^ A 214. számú választókörzetben a Jogosult választók 96,37 százaléka vett részt a választásokon. A nemzet­gyűlés képviselőjévé dr. Pavol Ma­cúch tanárt,, a bratislavai Körzeti Hi­giéniai Intézet Igazgatóját választot­ták meg az érvényes szavazatok 99,96 százalékával. A 178. számú választókörzetben a jogosult választók 98,32 százaléka vett részt a választásokon. A Nem­zetgyűlés képviselőjévé Oldrich Vole­nlkot, a CSKP KB tagját, a CSKP észak-morvaországi kerületi bizottsá­Külföldi pártküldöttségek látogatásai (CTK) — Claude Jones, az Ausztráliai Kommunista Párt KB politikai bizottsá­gának tagja ét Wilton John Kown, az Ausztráliai Kommunista Párt KB poli­tikai bizottságának póttagja, akik részt vettek a CSKP XII. kongresszusán, szlo­vákiai látogatásuk folyamán december 12-én a komárnói Steiner Gábor Szlovák Hajógyár dolgozói közé látogattak. Meg; tekintették a tóherhajók építését, ame­lyeket az lizem főként a Szovjetunió számára készít, s elbeszélgettek az üzem képviselőivel. Ezután az ausztrál vendégek Sliáíra és a Magas-Tátrába utaztak, ahonnan Krompachyba és Košicére látogatnak. A CSKP XII. kongresszusán részt vett finnországi, uruguayi és nicaraguai kül­döttek kedden, december 12-én megte­kintették a Vysoké Mýto-i világhírű Ká­rossá autóbusz-üzemet. Délután a chru­dimi Elite harisnyagyárba látogattak. Az algériai és réunioni küldöttek a jlčíni járásban levő slatíni szövetkezetesek kö­rébe látogattak. Kuba Egyesült Forradalmi Szervezetei­nek küldöttségét december 12-én Gott­waldov látta vendégül. A küldöttség tag­jai a Svit vállalatban megtekintették a cipőmúzeumot s megismerkedtek a cipő­gyártással. Japán Kommunista Pártjának küldött­sége december 12-én megtekintette Gott­waldovban a Svit vállalatot, majd pa­dig Brnóba utazott. Olaszország, San Marino, Argentína, Paraguay, Guadeloupe és Martinique Kommunista Pártjainak küldöttei decem­ber 12-én Pieífanyba látogattak, ahol felkeresték a mechanikai üzemet. Dél­után a külföldi vendégek a hlohoveci Slovakofarma üzembe látogattak. * * * Spanyolország, Kanada, Új-Zéland, Irak, Jordánia, Észak-Írország, Ceylon, Irán és Guatemala kommunista és mun­káspártjainak a dél-morvaországi kerü­letben időző képviselői szerdán, decem­ber 12-én a brnói Kráiovo Pole-i Gép­gyárba látogattak. Délután a küldöttek felkeresték a Prušánskyi és Týneci Egy séges Földművesszövetkezetet. gának ostravai vezető titkárát válasz­tották meg az érvényes szavazatok 99,87 százalékával. A nemzetgyűlési pótválasztásokat intéző központi választási bizottság a választás eredménye alapján a vá­lasztási okmányok felülvizsgálása után nyilvántartásba vette az új kép­viselőket. A testvérpártok újabb küldöttségei utaztak el hazánkból (ČTK) — Szerdán, december 12-én a Csehszlovákia Kommunista Pártja XII. kongresszusán részt vett további külföldi vendégek utaztak el hazánk­ból. Délután repülőgépen elutazott Prágából Bert Ramelson, Nagy-Britan­nia Kommunista Pártjának küldötte, a párt végrehajtó bizottságának tag­ja. A ruzynél repülőtéren Bedflch Kozelka, a CSKP KB tagja s ä KB nemzetközi osztályának dolgozói vet­tek tőle búcsút. Ugyanazzal a repü­lőgéppel utazott el Brynsolfur Bjar­nasson, az Izlandi Szocialista Egység­párt politikai bizottságának tagja, akitől Václav Uhllŕ, a CSKP KB El­lenőrző és Revíziós Bizottságának tag­ja búcsúzott. Űj rektor kinevezése (ČTK) — Antonín Novotný, köztár­saságunk elnöke dr. Gustáv Janíček tanárt nevezte ki a prágai Vegyésze­ti Technológiai Főiskola rektorává. A kinevezési oklevelet dr František Kahuda iskola- és kulturálisügyi mi­niszter adta át december 12-én Janí­ček tanárnak. Kisorsolták a könyv­sorsjegyeket Prágában az Egyesült Csehszlovák Könyvkiadó és Könyvkereskedelmi Válla­lat üzemi szakszervezeti klubjában szer­dán, december 12-én az állami közjegyző és a Prágai Nemzeti Bizottság pénzügyi osztályának képviselője Jelenlétében nyilvánosan kisorsolták a könyvsorsje­gyeket. Az első díjat, 30 000 korona ér­tékű, kulturális jellegű árut a 755 822 számú sorsjegy nyerte, összesen 5555 nyereményt sorsoltak ki, több mlnt fél­millió korona értékben. Az idén e hagyományos akció Igen I sikeres volt: 800 000 könyvsorsjegyet ad- ! tak el; ami 8 millió korona értékű könyv eladását jelenti. ŰJ SZÖ 2 * 1S62. decembei 13. Az istebnéi és trineci kohászok felhívása (ČTK) — Csehszlovákia Kom­| munista Pártja XII. kongresszusán J i a Központi Bizottság beszámoló­jában bírálat hangzott el az anya-< | gl-műszaki ellátás fogyatékossá­gaival kapcsolatban. E bírálat az) Istebnéi Kovohuty vállalat és aj trineci Vasmű dolgozóit arra ösz-£ | tOnözte, hogy egyesített szocia­i lista kötelezettségvállalást tegye­j 1 nek „A szocialista szállitói-átve­I vői kapcsolatokért". Az Istebnéi 1 i Kovohuty * és a trineci Vasmű \ j.megállapodott abban, hogy köl­csönös szállítási kötelezettségei­j | ket 100 százalékra fogják teljesl-( ! tenl, a szállítmányok mlnőségé­j nek, választékának és -egyenletes-) Jségének betartása mellett. Ugyan­i ) akkor tapasztalatcserét folytatnak í | az anyagok elemzése, raktározásai és megmunkálása terén. Az egye-; ' sitett kötelezettségvállalás to­i vábbi pontjaiban a két fél az í > együttműködés javítását tűzi ki j íaz anyagi-műszaki ellátás hosszú j ) tartamra szóló terveinek kidolgo- j ŕzása és az e téren fennálló ko­Jmoly problémák megoldása tekln- ] ! tetében. E szocialista kötelezettségvál-1 | lalás egyik előnye az, hogy az' ) átvevő mindig Idejében megkap­| ja a megrendelt árut, s nem kell < ] nagy mennyiségű és gyakran j 1 szükségtelen anyagkészletekkel j J biztosítania magát más vállalatok; > rovására. Az Istebnéi és trineci kohászok egyesített szocialista kötelezett- i ségvállalása ugyanakkor felhívás j ty köztársaságunk valamennyi válla­latéhoz, hogy kössenek hasonló < egyezményeket, s ezzel járuljanak j . hozzá a kölcsönös kapcsolatok < >; javításihoz és a döntőbírósági el- J v járások lényeges csökkentéséhez.* A szovjet javaslat megfelelő alap [Hruscsov elvlors fogadta az egyezmény megkötésére Genf (Č^KJ — A 18-hatalmi lesze­relési bizottság december 12-1 ülésén folytatták a vitát az atomfegyver-hor­dozók felszámolásáról. Az ülésen fel­szólalt Karel Kúrka, a csehszlovák küldöttség vezetője. K. Körka beszédében hangsúlyozta, hogy a nukleáris háború veszedelmét csupán a leszerelés első szakaszában megvalósított következetes Intézkedé­sekkel lehet kiküszöbölni. A veszedelem kiküszöbölésének megbízható útja mindenfajta nukleá­ris fegyverhordozó felszámolása, az idegen területeken létesített katonai támaszpontok megszüntetése és az idegen haderők visszahívása ezeknek az államoknak a területéről, amint azt a Szovjetunió kormánya javasol­ta. E kérdés rendezésében a nyugati hatalmak elutasító állásfoglalása miatt nem juthattak előre. A csehszlovák küldöttség ezért örömmel fogadja azt a szovjet javas­latot, hogy az általános és a teljes leszerelés első szakaszában a Szov­jetuniónak és az Egyesült Államoknak meghagyják a rakétaeszközök korlá tozott, pontosan meghatározott szá­mút. A szovjet javaslat szerint csupán néhány fajta rakéta szigorúan korlá­tozott számát hagynák meg, s ezek kizárólag védelmi célokat szolgálná nak. A szovjet javaslat szerint e ra kéták kizárólag az USA és a Szovjet­unió területén lennének. Feltétel az, hogy az idegen területen létesített katonai támaszpontokat megszüntet­nék. Sajnos, a nyugati hatalmak a Szov­jetunió újabb kezdeményező lépésé re nem adtak kielégítő választ. Vilá gos állásfoglalás helyett a tárgyalá­sokat kezdettől fogva mellékvágányra terelik. Számos műszaki jellegű kér­dést vetnek fel, amelyek rendezése további tanácskozásokat Igényel. A csehszlovák küldöttség vezetője beszédének befejező részében felszó­lította a nyugati államok küldöttsé­geit, foglaljanak el reális álláspontot és a szovjet javaslat alapján töreked­jenek a megegyezésre. A Szovjetunió biztonsági szerv ei amerikai kémet lepleztek le Moszkva (CTK) — A Szovjetunió Állambiztonságának szervei letartóztatták O V Penykovszkijt, a Szovjetunió Minisztertanácsa mellett működő Állami Tu­dómányos Kutatási Együttműködési Bizottság dolgozóját. Penykovszkij kapcsola­tokat tartott fenn az angol és az amerikai hírszerző szolgálattal és utasítá­saik szerint az 1981-1982 években a Szovjetunióra vonatkozó titkos tudomá­nyos műszaki, politikai és katonai Információkat gyűjtött és adott át nekik. misított szovjet személyi igazolványokat Megállapították, hogy az amerikai hír­szerző szolgálat Penykovszkij hírei szá­mára a moszkvai Puskin utcán az 5/6 ház átjárójában lsvő titkos rejtekhelyet jelölte ki. R. K. Jacobot, az USA moszk­vai nagykövetségének dolgozóját novem­ber 2-án abban a pillanatban tartóztat­ták le, amikor a rejtekhelyből kémanya­got vett ki. Letartóztatását november 5-én közölték. Penykovszkij kém Wynne angol állam­polgár segítségével tartott fenn kapcso­latokat a hírszerző központokkal. Wynne kereskedelmi tárgyalások ürügyével több ízben látogatott a Szovjetunióba. Peny­kovszkij segítőtársa volt még Carlsson, az amerikai nagykövetség titkára, vala­mint az USA és Nagy-Britannia diplomá­ciai képviseleteinek további dolgozói. Wynne angol állampolgárt letartóz­tatták és bíróság elé állítják. Penykovszkij letartóztatásakor az el­lenséges hírszerző központokkal fenn­álló tevékenységének következő tárgyi bizonyítékait találták: három Mlnox véd­jegyű miniatűr fényképezőgépet a köz­pontból érkező rádiójelentések megfej­tésére és a kémjelentések titkos írásra való átültetésére szolgáló kódokat, lát­hatatlan feljegyzésekre szolgáló eszkö­zöket, rádiókészüléket külföldi címeket a hírszerző szolgálat fenntartására, ha­arra az esetre, ha veszély Idején ille­galitásba kellett volna vonulnia. A biztonsági szervek folytatják a vizs-. gálatot. India Kommunista Pártjának elnökét Moszkva (ČTK) — Shrlpa Amrlt Dange, Indiai Kommunista Pártjának elnöke szerdán meglátogatta Hrus­csov elvtársat és számos kérdésről, többek között India és a Szovjetunió kapcsolatairól beszélt vele. Hruscsov elvtárs kijelentette, hogy a szovjet nép forró baráti érzelmek­kel viseltetik az indiai nép iránt. A szovjet emberek nagyra becsülik a két ország gazdasági és kulturális kapcsolatalt. Meggyőződését fejezte ki, hogy országaik Jelenlegi gazda­sági és kulturális egyezményei elő­segítik kapcsolataik további fejlődé­sét. Nyikita Hruscsov végül kijelentet­te: Reméli, hogy az indiai—kínai ha­tárviszály tárgyalások útján oldódik meg. Ünnepi gyűlés a csehszlovák—szovjet szövetsági szerződés évfordulója alkalmából Moszkva (ČTK) — A csehszlovák­szovjet barátsági,* kölcsönös segítség­nyújtási és együttműködési szerződés aláírásának 19. évfordulója alkalmá­ból ünnepi gyűlést rendeztek a moszkvai Cskalov Művelődési Otthon­ban. A gyűlésen részt vettek a vá­rosi pártbizottság képviselői,- a Szovjet—Csehszlovák Baráti Szövet­ség vezetői és a moszkvai csehszlo­vák nagykövetség munkatársai. Az ünnepi beszédet V. I. Kocsema­szov, az OSZSZSZK Minisztertanácsá­nak elnökhelyettese mondotta. Washingtonban megkezdődött a bírósági eljárás a Kommunista Párt ellen Washington (ČTK) — Ked­den, december 11-én Washington­ban - a szövetségi bíróság meg­kezdte az Egyesült Államok Kom­munista Pártja ügyének tárgyalá­sát. A tárgyalás megnyitásánál gondosan ügyeltek az amerikai igazságszolgáltatás minden formá­lis szabályára, bizonyára azért, hogy ennek a politikai pernek, amely az amerikai demokrácia el­len irányul, meg legyen a szük­séges „demokratikus" köntöse. A keddi tárgyaláson megválasz­tották az esküdteket. A kommunista párt védőinek nyomáséra esküdtnek egyetlen állami hivatalnokot sem Elkeseredett harcok Bruneiben Labuhan (ČTK) — A nyugati hír­ügynökségek labuhani tudósítói köz­lik, hogy az angolok további széles körű hadműveleteket hajtanak végre brunei és a sarawaki felkelés elfoj­tására. Nlgel Poett tábornoknak, a távol-keleti angol szárazföldi had­erők főparaflesnokának kijelentése szerint a legkorszerűbb fegyverekkel felszerelt tengerészeti gyalogságnak és lövészegységeknek elkeseredett harc után december 12-én sikerült el­foglalni Lawaso és Limbango sarawa­ki városokat és Kula Belaito brunei várost. Seria fontos kőolajközpontban még folynak a harcok. Poett tábornok szerint az angol ha­tóságok attól félnek, hogy a felkelés partizánháborúvá változik. A parti­zánháború az angoloknak rendkívül súlyos veszteségeket okozna. Azt a területet, amelyen a harc folyik, sűrű őserdők borítják, amelyekben az an­gol- csapatok nehezen vezethetnének tervszerű hadmüveleteket. AZAHARI NEM UTAZHAT AZ ENSZ SZÉKHELYÉRE Washington (CTK) — Az Associated Press hírügynökség közölte, hogy az amerikai külügymi­nisztérium elutasí­totta Azaharinak, a Brunei Néppárt ve­zetőjének azt a ké­rését, hogy adjanak neki beutazási enge­délyt az Egyesült Ál­lamokba. Azaharl tá­jékoztatni akarta az ENSZ-et a brunei na­cionalisták követelé­seiről. A külügymi­nisztérium képviselője megjegyezte, hogy Azaharl „nem mutatott fel semmilyen útlevelet". A hírügynökség hozzáteszi, hogy Azaharl angliai útlevelét a brit ha­tóságok „érvénytelenítették". r Ujabb katonai zendülés Argentínában választottak, mivel ezeket azzal fe­nyegethetnék, hogy elbocsátják ál­lásukból, ha a kommunista párt el­ítélése ellen szavaznának. Az államügyész kérésére Holtzoff, a bíróság elnöke utasítást adott mindazok letartóztatására, akik a tárgyalások idején a tárgyalóterem előtt röplapokat terjesztenek, ^me­lyek a MacCarran-törvényt leplezik le. Az esküdtbíróság megválasztása után a tárgyalást december 12-re halasztották. A tárgyalás napirendje szerint tegnap csupán két tanút hall­gattak ki. Az egyik Zoltman József magyar ellenforradalmár, aki öt év­vel ezelőtt telepedett le az Egyesült Államokban és az FBI hivatásos ügy­nöke lett. A másik Lissner, a New­York Times lap tudósítója. A kommunista párt védői kijelen­tették, védelem során mindig abból fognak kiindulni, hogy a MacCarran­törvény ellentétben áll az amerikai alkotmánnyal. A SZOVJETUNIÓ honvédelmi minisz­tériuma bejelentette, hogy december 15-e és 25-e között északi flottilája a rakétaegységekkel és a légierőkkel együttműködve a Barenst-tenger és a Kara-tenger térségében hadgyakorlatot rendez. (CTK) A BONNI EGYETEMI kórházban meg­halt Popovlcs, a godesbergt Jugoszláv kereskedelmi képviselet altisztje, aki november végén a fasiszta elemek tá­madásakor súlyosan megsebesült. (CTK) 8E0FRISSEBB Nyugati hírügynökségek jelentik, hogy kedden újabb katonai lázadás tört kl Argentínában. Reggel levál­tották tisztségéből Alslna brigádtá­bornokot, a légierők főparancsnokát; ő azonban visszautasította a döntést, Cordobába repült és ott rendezte be főhadiszállását. A kormány Armanini brigádtábor­nokot nevezte ki a légierők új fő­parancsnokává Armanini leváltotta Oliva tábornokot, a légierők hadmű­veleti parancsnokát is. A helyzetet bonyolítja, hogy argen­tin hírügynökségi jelentések szerint Soracio Aniel kapitány szintén fel­lázadt a kormány ellen és a légi­erők főparancsnokává kiáltatta ki magát. Aniel szintén Gordobában, a tisztiiskola épületében ütötte fel fő­hadiszállását. így kedd délben Argentínában há­rom ember állította magáról, hogy a légierők főparancsnoka, viszont nincsenek jelentések arról, hogy kit támogat ténylegesen ez a fegyver­nem. A légierők parancsnokainak láza­dása nyomán Argentínában kedden betiltottak minden repülést, kivéve a rendes kereskedelmi járatokat. A hadsereget és a haditengerészet erőit ismételten utasították, marad­janak szállásaikon, illetve támasz­pontjaikon. Kivonták a kínai egységeket Bombilla városából Peking (ČTK) — Az Oj Kina hír­ügynökség tegnap közölte, hogy de­cember 9-én a kínai határőrség egy­ségei elhagyták Bombilla várost, amely a kínai—indiai határ keleti részén fekszik. Az I. jégkorong-liga eredményei 2:2 4:4 5:4 4:4 4:6 4:3 VTŽ Chomútov TJ VŽKG Slovan CHZJD Sp. Sokolovo ZJŠ Brno SÍ. Č. Budejovice CHZ Litvinov Spartak Plzeň T. Pardubice ZKL Brno SONP Kladno Dukla Jihlava Európa Kupa mérkőzés Bp. Vasas /v-g Feijenoord u.I

Next

/
Oldalképek
Tartalom