Új Szó, 1962. november (15. évfolyam, 302-331.szám)

1962-11-10 / 311. szám, szombat

H

ázasságuk harmadik évében Jelentkezett. Már volt szépen berendezett lakásuk újvonalú bútorokkal, hűtőszekrény, mosógép, televízió és mindenféle háztartási felszerelés, amit a fejlett technika a hétköznapok megkönnyítésére kitalált. Volt kis nyaralóházuk a szenei tónál, szörmebundájuk, sportfelszerelésük, hangversenybérletük és „gramorádiójuk". Éppen sportkocsira gyűjtöttek, amikor az eset bekövetkezett. Neracsak saját erejükből jutottak — aranviö'g rövid idő alatt ilyen szép eredményhez. A fiatalasszony szülei egv életen át gyűjtöttek, takarékoskodtak, munkálkodtak, hogy egyetlen gyerekük boldogulását elősegítsék, de a fiú szülei sem voltak kicsinyes emberek, tehát a fiatalok az előre kifizetett szövetkezeti lakást rögtön az esküvő után birtokba vehették. De ők maguk is igyekeztek, mert szorgalmasak és tehetségesek voltak mind a ketten. Azonkívül szerették egymást. Már a főiskolán, — ahol megismerkedtek — tervezgettek. Kiszámították, hogyha a vizsgák után mind a ketten előnyösen elhelyezkednek (és miért ne helyezkednének el?)... szorgalmasan dolgoznak és tervszerűen élnek, akkor négy esztendő szükséges ahhoz, hogy mindenük meglegyen, ami a kényelmes és nyugodt családi élet előfeltétele és biztosítéka. Csak a négy esztendő. Ami végeredményben nem nagy idő, különösen ha az ember fiatal és derűlátó. És ők mind a ketten azok voltak. De a „kicsi" már a harmadik év közepén keresztülhúzta számításaikat. Mikor az asszonyka észrevette — Ilyen dolgokban kissé még tapasztalatlan lévén — vért egy ideig, hogy teljes bizonyosságot szerezzen. Ügy vélte, minek vaklármával „félre verni a harangokat". Am a „bizonyosságig" nemcsak az idő telt, múlt, de a lelkében is különös átalakulás ment végbe. Figyelni kezdte önmagát. És egyidejűleg ismeretlen érzések vertek gyökeret a szívében. Legelőször valami jóleső büszkeség töltötte el. Amiért tudója már a „nagy titoknak". Miként fogamzik az élet f Eddig is tudta. Ki mondana olyat, hogy ne tudta volna, de ez ... mégis, valami más 1 Magzatával együtt az anyaság érzete ls fejlődött testében. A gyermek, akit a szíve alatt hordott, egyelőre csak az övé volt és senki másé. Még a férfié sem, ameddig nem tud róla. Az utcán kisgyerekeket kezdett figyelni, ami azelőtt sohasem Jutott eszébe. Elképzelte, milyen lenne az övé, ha világra hozná. Észrevett olyasmit is, amit azelőtt meg sem látott. Hogy — például — nem mindegyik kisgyerek egyforma. Az egyiknek dús haja szemébe göndörödik, a másiknak gödröcske kerekedett az állán, a harmadiknak... no, mindegyiDÁVID TERÉZ? A GYEREK ken volt valami, amitől egészen más lett, mint a többi. G

ondolatban éjszakákon keresztül társalgott még alig lélegző magzatával. Megszülte és felnevelte. Elképzelte, milyen lenne ha fiú, és milyen ha kislány? Nevet kereset neki, ilyet is, olyat is, Az is megfordult agyában, hogy kettő is lehet egyszerre. Akkor bizonyosan Péternek és Paulinának keresztelik, esetleg Jancsinak és Juliskának. Hovatovább játszadozott a gondolataival, egyre jobban megszokta, hogy a gyerek létezik, a gyerek él, valóság, cél, fejlődés, öröm... minden 1 És egyre inkább késleltette férje előtt a vallomást. Amíg ő így játszadozott az érzéseivel, a férfi mit sem sejtve hőrdta a takarékba az összegyűjtött koronákat. Annak értelmében, ahogy azt a főiskolán elhatározták. És ő is ábrándozott. Minden félrerakott koronánál ki-. számította... ez a tengely... ez egy kerék, ez a második ... harmadik, negyedik, fék, jelzőlámpa, reflektor, rúgózat... Buta játék volt, kicsit restelte is, ezért a feleségót be sem avatta. Egy napon az asszony baba-kelengyét kezdett vásárolni. Mire a férfi észrevette az állapotot, az orvosoksemmiféle elfogadható indokkal nem akarták erőszakosan megszakítani a terhességet. A férfi ezért — először házaséletük alatt —• tombolni kezdett. Feleségét szentimentális libának nevezte, félbolondnak, következetlennek és lelkiismeretlennek, aki nem gondol családja jóvoltával, mert hiszen amíg autóra gyűjtenek, a gyermek eltartására nem telik. Papiroson, ceruzával kiszámította, mibe kerül a névadási ünnepség, a kiskelengye, gyerekágy, gyerekkocsi, bölcsőde. És mibe kerül az a néhány hónap, amíg az asszony anyasági szabadság címen elesik keresete egy részétől.; Mindent ki tudott számítani, mint annak idején a főiskolán, mert kitűnő matematikus volt és remek gazdasági szakértő ... Csak azt nem tudta kiszámítani, ménynyire távolodik ez alatt tőle az asz szony. Bár meglehet, nagy dühében nem is volt erre kíváncsi. Mire ráeszmélt, az asszony már hazaköltözött az anyjához. Kissé elhamir^ndva, de megtörtént. M

'kor az elhagyott lakásban a búcsúlevelet megtalálta az asztalon, furcsa szorítást érzett a szíve tájékán. De sietve elhessegette magától, vagy legalább is úgy tett, mintha nem venne róla tudomást. Később szántszándékkal félremagyarázta. Azt mondta, hogy a nyomasztó érzés a szíve körül a sok munkától van, túlzott dohányzástól, erős feketekávétól és sok minden olyasmitől, amiért csakis az asszony vonható felelősségre. Attól a naptól kezdve olcsóbb cigarettákat szívott, gyengébb feketekávét fogyasztott és még több pénzt hordott a takarékba mint azelőtt. Hogy a válás után a vagyon miképpen oszlik meg, arra gondolni sem akart. Annak idején a lakást az aszszony szülei fizették- kl. Bizonyára ragaszkodni fognak a befizetett összeg megtérítéséhez. A mosógép és hűtőszekrény ... közös szerzemény ugyan, de az „irha"-bundát, meg a briliáns gyűrűt ő maga vette mellékkeresetéből. Viszont saját szülei bőkezűsége folytán jutottak a tóparti nyaralóhoz. Ettől az időtől kezdve minden szabad idejét jogi könyvek tanulmányozásával töltötte és nem vallotta be saját magának, sem, hogy a kényelemmel berendezett „örök" lakás rideg és elhanyagolt. Mikor egyik kolléganője figyelmeztette, igyekezett társaságot toborozni oda. Felesége fényképét levette a falról ^és nagy hangon hiídette, hogy „fütyül az egész dologra". De a válókeresetet mégsem adta be, mintha még reménykedne, bár maga sem tudta volna megmondani, hogy miben ... Józan pillanataiban mégis a felesége bizalmatlanságától szenvedett legjobban, amiért „kész tények" elé állította. Tulajdonképpen mit is gondolt felőle? Mielőtt az asszony lebetegedett, felkereste az anyósa. Azt tanácsolta, térjenek észhez. Amire ő nejn volt hajlandó. Térjen észhez az asszony 1 Talán ha másképpen közelednek hozzá... Ha azt mondják, az asszony belátja ... hibázott... De mennyire hibázott 1 Keresztülhúzta számításait. Titkolózott. Nem gondolt a jövőre ... A kórházba se ment el, amikor hírül kapta, hogy fia született. De azon a napon — először életében — leitta magát. Ezek után az asszony szülei benyújtották a válókeresetet. A férj most már akkor sem érezte jól magát komfortos lakásában, ha társaságot vitt oda. Sőt már akkor sem, ha csakis a kolleganőjét. A lakás mintha megváltozott volna. Tágas volt,, soha olyan tágas nem volt azelőtt a kissé szűkre méretezett két szoba. Azt ajánlotta valaki, cserélje ki. De tudta, hogy már ez sem segítene rajta. Egy másik lakásban sem lesz mire várakoznia... De ezt sajátmagának sem vallotta be. Miközben egyre ritkábban járt a takarékba. Az asszony közben sírt és fogyott. A gyerekét úgy nevezte: „te szegény kis árva", és irigyelte a cigányasz-szonyt, aki az urának már a hatodik porontyot szüli. A betegszobában megismert valamit, ami asszonnyá érlelte és pontosan tudta, hogy „ezekután" többé sohasem tudna „azzal az emberrel" élni. Bár jobban kívánta min! valaha. A

hogy azelőtt meg nem született gyermetével, — ezekben az időkben távollevő férjével beszélgetett gondolatban. Jóságosan mint a valóságban — soha. Az anyja rábeszélésére mégis aláírta a válókeresetet. Azután fél éjszakán keresztül zokogott. A doktor azt mondja, hogy a hangulata nem tesz jót a gyermeknek, és ő mégsem tudott megváltozni, pedig a gyerekért történt minden. Az anyatejjel együtt mélységes szomorúságot szívott magába a csecsemő. \ Egy ideig ugyan még remélte, hogy a gyerek majd közelebb hozzá őket, és sejtelme sem volt arról, hogy férjében a harag lassacskán daccá változott és legalább úgy szenved a történtek miatt, akár ő maga. De láthatólag ment minden a maga rendjén. Illetve, maradt minden a maga rendetlenségében. A férfihez lecsatlakozott egy új nő, és az asszony megszokta, hogy egymaga járkál sétálni a kiskocsival. A rokonok — mindkét részről — nagyon rendesen viselkedtek. Amit csak lehetett, összehordtak a kicsinek, mert az asszony akkoriban csakis a táppénzből élt. Közben azzal vigasztalták, hogy majd a bíróság kényszeríti „azt a gazembert" gyermektartás fizetésére. Az asszony legszívesebben visszautasította volna, de amikor észrevete, hogy a gyerek számára összehordott ajándék között sok a viseltes, sőt a gyerekkocsi is kopott, nem is újvonalú ... akkor elhatározta, hogy a gyermeke érdekében legyőzi majd a büszkeségét. Addig a nagymama gondoskodott a kicsiről. Ä nagymama vitte a bölcsődébe és ő hozta onnan vissza. A kisfiút ez úgylátszik cseppet sem zavarta, mert hízott, gömbölyödött és vidáman nevetett a napsugárba, ahová az asszony — elég gondtalanul — néha óraszámra kifektette. A fiatal mama, — aki minden idejét gyermekével töltötte, — megtiltotta, hogy férje nevét előtte kiejtsék. Még azt sem akarta meghallani, hogy már szakított „azzal a nővel" és hogy mimféteiíáf)

0részegre issza magát. — Úgy kell neki — mondta kissé bizonytalanul. Végre egy napon idézést kaptak mindketten. Mindketten tudták, miről esik majd szó a bíróságon. Sejtették és félték a viszontlátás pillantát. Az asszony legszívesebben meghalt volna gyermekével a karján... A férfi? ö sem érezte magát sokkal jobban. Különösen mióta ráeszmélt arra, hogy a sportkocsitól messzebb van, mint valaha. Pedig a gyerek részére setu adott semmit. Ettől is szenvelJett. Bántotta, hogy nem is^ kérnek tőle, és hogy nem is hívják többet magukhoz. Hogy láthatólag minden befejeződött ... A

kkoriban pillantotta meg az ut> cán véletlenül a feleségét. Gyermekkocsit tolt maga előtt és — észre sem vette őt. A gyerekből csak a két magasra emélt lábacskája és hadonászó kezecskéi látszottak. Szeretett volna közelükbe férkőzni, megnézni a fiát... mondani valamit... De mit? Ennyi .idó után! És hogyan kezdjen hozzá? Az asszony csak ment és ment. Mindebből mitsem sejtett. Sápadt volt. És mintha meghízott volna. A járása... a járása sokkal fáradtabb, mint azelőtt... a haja pedig ... nos, a haja ápolatlan. Pedigi valamikor selymes volt és puha ... És mégis.. mégis szép volt. Nagyon szép 1 A férfi tekintete ismét a gyerekkocsira tévedt. Világoskék tüllfodor villant elő... De a kocsi... hirtelen a sportkocsit látta maga előtt, amelyikről annyit ábrándozott. Világoskék sportkocsi, krémszínű tetővel. Rádióval, lebocsátható ülésekkel... A gyerekkocsi is krémszínű volt. Viaszosvászon vagy valamiféle műanyag. Helyenként már lehorzsolódott. És nem is áramvonalas. Persze! Hiszen nem is új 1 Anélkül, hogy az asszony észrevette volna, lemaradt. Tudta, másnap úgyis találkoznak. Szembekerülnek egymással és mindenféle ocsmányságot halmoznak egymásra. Te vagy az oka. — Mondja majd neki az asszony. Ö pedig... ő pedig... mit is mond majd ő? Megfordult és elindult az ellenkező irányban. A takarékpénztár felé. Este mulatni fog. Csak azért is! Egye fene! Még egy kerék a kocsiból. Guruljon a többi után! A

z autólerakat kirakata előtt soká búcsúzott a kiállított „Octáviától", amely nem is volt az övé, de amely az övé lehetett volna. Amelynek annyi rossz percet köszönhetett és egész boldogtalanságát. Állt, ácsorgott egy ideig, végül is- megfordult és egyre határozottabb lépésekkel ment a játéküzlet elé. Ahol gyermekkocsikat is árusítanak. Benyitott és kiválasztotta a legszebbet, legdivatosabbat. Éppen annyiba került, mint egy autóülés huzatja ... Nem! — mondotta az elárusító nőnek — nem kell elküldeni 1 Majd magam viszem haza... És elindult ... Sohasem hitte volna, hogy az egész ilyen egyszerű ... A

naptárak 1918 nyarát mutatták. A vízmosás legmélyebb részén, egy földbe süppedt géppnska mellett idősebb vöröskatona hajladozott. Sorba számlált vagy féltucat lőszerrel telt faládát s aztán odaszólt a közelében kuporgó kilencéves forma szők3 kisfiúnak: — Legény vagy a talpadon, Genykal Tizenegy ládát hoztál. Amilyen cingárka vagy, azt se tudom, hogyan csináltad ... hisz a harmadik üteg vagy hatvan méter ide ... s te onnan ... egyedül... hm — veregette meg nagy, kérges kezével a kisfiú folt hátán folt inggel takart vállát és Genyka fülig pirult a dicséret hallatára. — Hát... vizet tudnál még hozni, Gennagyij Antonovics? Addig, amíg tűzszünet van. Mert én innen nem mozdulhatok — folytatta aztán kissé tétovázva a katona, de a kisfiú már fel is tápászkodott: — Hozok, Szemjon bécsi... szomjasak a harmadik ütegnél ls nagyon — válaszolta, s felkapva egy ponyvával letakart pléhvödröt, kimászott a vízmosás partjára. Fenn óvatosan körülnézett s aztán hason csúszva igyekezstt a városka felé, ahol tiszta vizű kút volt: — Szemjon bátya Gennagyijnak nevezett. Gennagyij Antonovicsnak ... mintha felnőtt lennék már ... igyekezni is kell... mint a felnőtteknek — fordult m/>e • fejében, s amikor odaért a varosvégre, futásnak eredt. Hanem az első keresztutca sarkán, egy törött ablakú házikó előtt mégis megállt. A zsebéből előszedett kulccsal sebtében kinyitotta a viskő ajtaját, s az egyetlen kis szobában 3gy festetlen fenyőfaágy előtt megállt: — Anya ... anyuka . . . ! Milyen mozdulatlanul feküdt itt, amikor utoljára láttam. Szemjon bácsi azt mondta: Szárazbetegségben halt meg, kisfiam És... apa sincs már ... ő még anya előtt... majd egy évvel ... a forradalomban maradt. Csak ... Szemjon bác-, van helyettük, mert neki apa elvtársa volt... de az öreg harcosnak nincs senkije, azért viszi magával mindenüvé... a harcba is... és vajon visszajövök-e még ide lakni? Az udvaron jól lehetett golyózni — futotta el a gondolatokra a kisfiú szemét a bénát párája s' erre hirtebn sarkon fordult. Hisz a vízmosásban vártak a szomjas katonák ... H

asonlóképpen segített Genyka a Vörös Hadsereg harcaiban hosszú hónapokig. Ha kellett vizet, lőszert hordott, ha kellett lövészárkot ásott. S amikor hosszú, harcokban telt hónapok után végre béke lett, el se akarta hinni, hogy iskolába járhat. Mert a cári uralom idején nem nyílt meg a földhözragadt szegény kisfiú előtt az Iskolakapu. Ekkor azonban — valami kis baj történt. A tizenegyéves Genya az első békés szeptemberben pöttöm, hat év körüli elsősök közé k3rült. — Szemjon bácsi! Alig férek be a padbal És csúnyábban írom a betűket, mint akár melyik csöppség... azt mondják, nehéz a kezem — járt haza az iskolából naponta panaszkodva, meg egyre jobban elszontyolodva Genyka és egy tavaszi napon Végkép megmakacsolta magát: — A számolási Nem és nem megy. Sose fogom tudnil És ma kórusban nevetett ki az egész osztály . .. nem megyek többé iskolába 1 Nem megyek I — rázta a fejét nagyon határozottan, s ha nem szégyelli magét, elpityeredik. — Gyere csak ide, Genyka, ülj ide mellém! — ültette le ekkor maga mellé egy székre Szemjon bácsi és megsimogatta búsan 13szegett szőke fejét: — Emlékszel-e, Gennagyij Antonovics arra, amit már olyan sokszor meséltem neked ..., hogy édesapád azért áldozta életét, hogy elvehessük a gyárosoktól a gyárat, földbirtokosoktól a földet és odaadhassuk azoknak akik dolgoznak rajta. Emlékszel? — kérdezte. — Persze, hogy emlékszem, Szemjon bácsll — hangzott a válasz. — Akkor jó! Akkor arra is emlékszel még, hogyan harcoltál vslem együtt és meg fogod érteni, hogy nem elég elvenni csak a gyárat meg a földet. El kell tőlük venni a tudományt is. Azt, amivel uralkodni tud jnk a gépek fölött és amivel ú] gépeket, házakat tudunk tervezni. Meg azt, amivel egyre több termést kaphatunk a szántóktói meg legelőktől, fs a tudományt az Iskolában kell megszerezni. .. Kell I Még ha közben egy ideig ki is nevetnek. Kell, Gennagyij! — Érted? — simo gatta m3g újfent a kisfiú fejét s az lassan bólintott. Aztán odament az asztalhoz, elővett egy füzetét és verébfejnýi betűkkel írni kezdte bele a másnapi leckét ,Tgy mesélte ezt nekem ezen •l a nyáron egy a hazánkba látogatott szovjet turista. Egy nagy vízierőmű építésvezetője, Gennagyij Antonovics Bozskov. Az egykori Genyka, aki mégis megbarátkozott a tudománnyal. KOVÁCS ISTVÁN: aooatÄJ BELSEJÉBEN üdvözlet van, S barátság a fénye. Ezzel írta üdvözletét Hazánk dolgos népe. CSEHSZLOVÁK és orosz, magyar, Közös hittel tartja, Közös, nagy cél hívja őket Munkára, és harcra. MBEG-LOBOG a staféta, - —, ...„„o.,,, Mint egy égő fáklya, A csillagos, napfényt hozó S amerre megy, minden népet KÜD borítja körös-körül Az

v erdőt, a rétet, Foga van má.' az északi, Kalap-lopó szélnek. A FELHŐ is mélyre hajlik, Hosszú a szakálla, Néha könny is csurran róla, De senki se bánja. AZ ORSZÁGÜT tarka, hangos, Vidám csoport járja, És előttük magasan leng Egy szalagos fáklya. MUNKÁS fiúk és diákok Viszik messze, messze, Piros napkeletre. Egybeköt a lángja! VIRÁGVÁSÁR Egy pajtás kezében kis kosárk»t tart, melybe az ábécé k»rtonalapocskákra rajzolt betűi vadnak. Találomra kihúz egy betűt — mondjuk az R-et, és megkérdezi: •— Milyen virágot árul a kertész R-rei? A játékban résztvevők egymás után bemondják: Rózsa, rezeda, rozmaring stb. Jól oda kell figyelni, mert ismételni nem szabad. — Ki tud még R betűvel kezdődő virágnevet mondani? —. kérdezi a játékvezető, — Egykettő-három! Ezzel a virágvásárt lekopogja. A nyertest, aki a legutolsó vlrágnevet bemondja, pontozással jutalmazza. Akinek a játék végén a legmagasabb pontszáma van, az a nyertes. TÖRD A FEJED • TÖRD A FEJED • TÖRD A FEJED TÖRD A FEJED * TÖRD A Vízszintes. A megfejtés első része (folytatás a nyíl Irányában) 9. Nevelő. 10. Rácz Sándor. 11. Ételízesítő. 12. Női név. 13. Egyszer — szlovákul. 14. Lakat. 16. Állóvíz. 17. Indulatszó. 19. Tiltószó. 20. Olasz folyó. 21. Igaz. 24. Szlovák tündér (keverve). 26. Nem rossz. 29. Nem szlovákul. 30. Az egyik egyszerű gép. Függőleges: 2. Akadályoz G-vel (kevervej 3. Én szlovákul. 4. ENÉ. 5. Színvonal idegen szóval. 6. szlovákul Szovjet város Alma.. kérdősző. 8. Korszak. 11. A megfejtés második része (a nyíl irányában) 13. Görög betű. 15. Helyhatározórag. 16. Egész. 18. A megfejtés harmadik része (a nyíl irányában,) 20. Görög betű. 22. Halló magánhangzói. 23. 28. Helyhatározó-rag. 7. Cseh 30. Tüzet fog. (Beküldte Torpis József, Filakovo) MÚLT HETI FEJTÖRŐNK MEGFEJTÉSE V. I. Lenin Morvaországi síkság. 25. Azonos Téli Palota magánhangzók. 27. Kérdez eleje Aurora 2. Feri, Laci és Pista brigádra jártak. Laci kétszer annyiszor volt. mint Feri. Pista pedig csak negyedrészét dolgozta le, mint Feri. Hány napot dolgoztak külön-külön? Találjátok ki, melyik nagy magyar költő írta az alábbi versrészletet és mi a címe. Ki minket üldöz, szívét vágja ki, Ki minket nem ért, önmagát , gyalázza. Mert ott vagyunk mi immár mindenütt: Gj a világ nálunk is már, hozsánna. Tűi. vér, láz, újság, boldog változás, Csupa teremtés lángol a szemekben, Örök tavasz, örök forradalom Úh, ékeskedjél, mindig ékesebben. KIK NYERTEK? Múlt heti fejtörőnk megfejtői közül könyvjutalomban részesülnek: 1. Szerencsés Mária, Kysellca, 2. Kocsi Valéria, Čierna, 3. Bozó Magda, Firakovo, 4. Takács Sándor, Lela, S. Szendy Zsuzsanna, Nové Zámky. tjj SZÖ 0 £ 1882, ODvembuf Uh t