Új Szó, 1962. szeptember (15. évfolyam, 241-270.szám)

1962-09-13 / 253. szám, csütörtök

» Fidél Castro az amerikai imperialisták agresszív fenyegetőzésérői A haza vagy a halál Havanna (CTK) — Fidel Castro, a kubai forradalmi kormánv miniszter­ülnöke hétfón este a kubai helyi mnvelndesi tanácsok III. országos kong resszusának zárénlésén elhangzott beszédéhen hangsúlyozta, hogy Kuba népe megvédi nemzeti szuverenitást az észak-amerikai imperialisták min­den támadása ellen. „A mi országunk^ minden szükséges lépést megtett és megtesz azért, hogy az imperialisták agresszív fenyegető­zéseivel szemtől szembe biztosítsa biz­tonságát," .— mondotta Fidel Castro fe figyelmeztetett arra, ha az USA most megtámadná Kubát, ez semmi­ben sem különbözne Hitlernek 1939­ben Lengyelország ellen végrehajtott támadásától. Az Ilyen agresszió az észak-amerikai imperialistákat háborús bűnösökként a nemzetközi jog törvé­nyén kívül helyezné. „Más alkalommal is kijelentettük, nem akarjuk, hogy az imperializmus a mi számlánkra kövessen el öngyil­kosságot," mondotta Kuba miniszter­elnöke. Mivel azonban a hozzánk in­tézett fenyegetőzések választ érde­melnek, a következőképpen felelünk az USA kormánvának és az amerikai szenátoroknak, akik hisztérikusan ag­resszióra uszítanak országunk ellen: MI, e forradalom vezérei készek va­gyunk. hogy népünkkel együtt meghal­junk. Nem hátrálunk, nem ingado­zunk, szilárdak maradunk. Nem tud­Az USA ismét megsértette Kuba légiterét Havanna (CTK) — A kubai fegyve­res erők minisztériuma szeptember 11-éii közölte, hogy egy amerikai ka­tonai repülőgép vasárnap a Matanzas tartománybeli Cidra községtől délnyu­gatra a Las Villás tartománybeli Cie­naga de Zapata községig megsértette Kuba légiterét. Ez a' Kuba területe felett július ele­Az amerikai sajtó provokál New York (CTK) — A Hearst saj­tókonszern nem elégszik meg azzal, hogy háborút szít Kuba ellen, hanem szankciókat követel'azon nyugati or­szágok ellen, amelyek hajói árut szál­lítanak e fiatal köztársaságnak. A New York lournal American nem átall beavatkozni más országok bel­ügyeibe és szerkesztőségi cikkében követeli, hogy Olaszország, Norvégia, Görögország, Libéria, Libanon és más államok tiltsák meg hajóiknak, hogy befussanak Kuba kikötőibe. A lap szerint, ha ezek az államok visszauta­sítják e követelményt, az USA kény­telen lesz megtorló intézkedéseket foganatosítani és megtiltani minden hajótársaságnak és minden teherszál­lító hajónak, amelyek Kubába és Ku­jétől elkövetett amerikai provokációs bából szállítanak árut, hogy az ame­és kémrepülés 156. esete. rikai kikötőket használhassák. Udall amerikai belügyminiszter a szovjet energetika színvonaláról juk azonban, hogy készek-e meghalni az USA kormányának tagjai, a had­ügyminiszter tábornokai és a szenáto­rok is, akik háborút szítanak hazánk ellen." „Mir» van szüksége forradalmunk­nak? Mire van szüksége népünknek, mit akar népünk?" — vetette fel Fi­günk — folytatta Fidel Castro —, amelyben eddig nem volt részünk. Sár sok erőt és eszközt' fordítottunk isko­láinkra, az egészségügyre és gazdasá­gunk fejlesztésére, az imperialisták arra kényszerítenek bennünket, hogy sok embererőt és anyagi eszközt for­dítsunk országunk védelmére és biz­tonságára. A szabotázsok, a közvetlen és közvetett támadások veszélyének jegyében élünk. Fidel Gastro ezután megemlékezett az észak-amerikai szenátoroknak a Kuba elleni agresszióra szólító bábo­déi Castro a kérdést. - Bekére van ! rú s nyilatkozatairól. Az USA kongresz­szuksége, dolgozni akar, hogy leküzd- | SOTSá ban elhangzott kijelentések an­je a nyomort, amely az imperialisták ' nak f zűrzavarnak ň megnyiivánulá­örökségeként maradt reánk, dolgozni j ^ fimely a z uSÁ-ban uralkodik és akar, hogy elérje azt az eletszínvona- e gy,jttai az amerikai közéleti szemé­lat, amelyre vágyik és hogy kihasz niiliassa országunk természeti kin­cseit". „Békére és biztonságra van szüksé­Washington (CTK) — Stewart Udall, az USA belügyminisztere, a Szovjetunió­ban járt amerikai energetikai küldött­ség vezetője, a keddi sajtóértekezletan kijelentette: „Utunk rendkívül hasznos volt. Mindent láttunk, amit csak akar­tunk és minden kéťdéstinkre választ kaptunk. E látogatás után sokkal pon­tosabb elképzelésem van arról, hogyan dolgozik a szovjet rendszer, hogyan él­nek és munkálkodnak a szovjet embe­S. Udall rendkívül dicsérôen nyilat­kozott a szovjet energetika fejlődésé­nek színvonaláról, lóképpen a vízerő­művek építéséről. Példaképpen felhoz­ta a bratszki vízerőművet, amely a maga nemében a legnagyobb a világon. E vízierőmíi turbinái, amelyeket a szovjet dolgozók e vlllanyerőmü szá­mára készítettek kétszer nagyobbak, mint az amerikaiak A miniszter kijelentette, hogy a Szovjetunióban mindenütt a lejíbR-átsá­gosabb fogadtatásban részes!'ették az amerikai küldöttséget. Az egvtk újság­író kérdésére adott válaszában kijelen­tette, hogv N. Sz. HÍT.S :sovval, a szov­jetunió Minisztertanácsa elniiná'.-el rendkívül érdekes eszmecserét fotvra­tott. Hozzáfűzte, hogy az auierikí-iak már jól ismerik Hruscsovot „szeretnňm azonban kiemelni elevenségét, emberies­ségét és humorérzékét," fűzte hozzá a miniszter. lyiségek felelőtlenségének kifejezője, akik a háborús tűzzel játszanak, né­pünket és az egész világot esztelen javaslataik következményeinek teszitt kl. Fidel Castro beszédének befejező részében emlékeztetett a kubai nép függetlenségi és szabadságharcára és hangsúlyozta, hogy ez a nép kész visszavetni minden agressziót, bár békében óhajt élni és hazája felvirá­goztatásán munkálkodni. Az Algériai Nemzeti Felszabadítási Front politikai bizottságának programja Algír (CTK) — Ben Bella, az Al­gériai Felszabadítási Front politikai bizottságának (FLN) tagja, az Euró­pa francia-rádióáliomás munkatársá­nak interjút adott, amelyben kijelen­tette, hogy a politikai válság Algé­riában véget ért és hofey az FLN po­litikai bizottságának minden eszköz rendelkezésére áll, hogy megvaló­síthassa az Algériai Nemzeti Forra­dalmi Tanács júniusi tripolíszi ülé­sén elfogadott határozatát. Ben Bella szavai szerint az FLN politikai bizottságónak megbízatá­sa az FLN országos pártkong­resszusáig tart. amelyet ez év végén rendeznek. Ben Bella közölte, hogy Tyitov őrnagy a Holdra utazás lehetőségeiről Belgrád (CTK) — Germán Tyitov őr­nagy, szovjet űrhajós, aki szeptember 11-én Belgrádba érkezésekor ünnepelte 27. születésnapját, ugyanaznap este ko­szorút helyzeit el a Jugoszlávia 'elsza­badulásáért elesett szovjet és jugoszláv katonák emlékművéhez. A Borba cimfi lap közölte szerkesz­tőiének Germán Tyitov őrnaggyal foly­tatott beszélgetését. Az őrnagy nyilat­kozata szerint a Szovjetunió 1965-re tervezi az ember stazását a Hotelra. Nagy-Britannia a bírálat kereszttüzében a Brit Nemzetközösség értekezletén London (CTK) — A Brit Nemzetkö­zösség tagállamai miniszterelnökeinek és minisztereinek londoni értekezle­tén a küldöttek keddi vitája az éles bírálat hangnemében folyt. A bírálat a Macmillan-kormány ellen irányult, mert politikája a nyugat-európai Kö zös Piac kérdésében sérti a Brit Nem­zetközösség tagállamainak érdekeit. A szónokok felszólították az angol kormányt, hatékonyabban védelmezze a Brit Nemzetközösség tagállamainak politikai és gazdasági érdekelt a to­vábbi tárgyalások folyamán. Diefenbaker, kanadai miniszterel­nök beszédében mély csalódását és aggodalmát fejezte kl afelett, ha az angol kormány elfogadja a hat állam feltételeit, a kanadai áru nem juthat majd angol piacra. A kedd délelőtti ülésen Dlefenba­keren kívül a vitában Afub, pakisztáni elnök, Fernando, a ceyloni igazság­ügyminiszter helyettese és Holyoake 0j-7,élandl miniszterelnök vett részt. Az értekezlet zárt ajtók mögött fo­lyik és a tanácskozások tartalmáról szűkszavú jelentéseket adn«k ki. An­nál nagyobb meglepetést keltett Pa­kisztán londoni főbiztosa titkárságá­nak eljárása, amely a küldöttségek Váhiás a Mongol Népi Forradalmi Pártvezetésében A Központi Bizottság határozata • ROMA A mezőgazdasági munkások sztrájkja Ferrara olasz tartomány­ban már' a második hete tart. Nyugat-Szicília egy községében már több mint 30 napja sztrájkol­nak a mezőgazdasági munkások és a bérlők. A dolgozók MaFsalá­ban hétfőn általános sztrájkot rendeztek a sztrájkolók Iránti szo­lidaritásuk jeléül. Több mint 6000 sztrájkoló tüntető menetben felvo­nult a város utcáin. • BUENOS AIRES Argentína posta és távíró alkal­mazottai Buenos Airesben hétfőn határozatot hoztak, hogy mind­addig folytatják az augusztus 24-én megkezdett sztrájkot, amíg kl nem fizetik visszatartott fize­tésüket. A hatóságok megkísérlik, hogy elbocsátássa) félemlítsék meg a sztrájkolókat. már 1500 alkal­mazottat elbocsátották. • MONTEVIDEO Az uruguay dolgozók egységes központja hétfőn általános sztráj­kot hirdetett tiltakozásképpen ez eľlen, .hogy a főváros kikötőjébe a rendőrség behatolt és lehetővé tette a sztrájktörőknek, hogy hajó­rakományt tegyenek partra az Aluminio del Uruguay S. A. ame­rikai-kanadai társaság számára. • ISTANBUL Az istanbuli gépgyár dolgozói sztrájkba léptek tiltakozásképpen az ellen. hogy a vállalkozók mái­több hónapja nem fizették ki bé­rüket. ULAN BÁTOR (CTK) — A Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizott­sága szeptember ,10-én tartotta plenáris ülését. Megtárgyalta D. Tumurocsir páitellenes tevekenységét és úgy dön­tött, hogy megfosztja őt a párt Köz­ponti Bizottságának politikai Irodáiában és a Központi Bizottságban betöltött tagsági funkciójától és a titkári funk­ciótól is. A plenáris ülés résztvevői a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizott­ságának titkárává B. Lharnsürent vá­lasztotta meg. D. Tumurocsirt a politikai iroda tag­jává és a Központi Bizottság titkárává ez óv januárjában választották meg. D. Tumurocsir a párt harcát a személyi kultusz következménye! elien saját kar­rierista céljaira, a pártvezetőség te­kintélyének aláásárára akarta felhasz­nálni. Demagóg módszerekkel egészség­telen hangulatot keltett a közvélemény­ben és nacionalista szenvedélyeket szí­tott. D. Tumurocsir teljes mértékben be­Ismerte tevékenységének politikailag ká.os voltát és kötelezte magét, hogy hibaját konkrét tettekkel is jóváteszi. A Központi Bizottság glénumának határozata a többi között hangsúlyozza, hogy a pártszervezet legfontosabb fel­adata az ideológiai munka fokozott ja­vítása, a párttagoknak, és a dolgozók­nak a marxizmus-leninizmus nagy elvei szellemében történő nevelése a pro­letár Internacionalizmus és a szocialis­ta hazafiasság szellemében. megegyezése ellenére a kedd délelőt­ti vita után nyilvánosságra hozta a pakisztáni elnök beszédének szövegét. Ajub elnök éles beszédében felve­tette azt a kérdést, vajon nem fenye­get-e az a veszedelem, hogy a Közös Piac hatalmas nemzetközi kartellé vá­lik, amely piacáról kiűzi a gazdasági­lag elmaradott országos áruját és nem szán-e nekik uszályhordozó szere­pet a gazdaságilag fejlett országokkal szemben, amelvek dik'álni fogják a kereskedelmi feltételeket, úgy hogy a gazdaságilag elmaradott országok kénytelenek lesznek drágán fizetni az ipari gyártmányokért. Ha valóban fennáll ez a veszedelem, folytatta Ajub, ez az imperializmus feléleszté­séi jelenti legrosszabb formájában. Holyoake Oj-Zélandi miniszterelnök hangsúlyozta, hogy Új-Zéland nem tá­mogatja Nagy-Britannia csatlakozását a Közös Piachoz a Brit Nemzetközös­ség kárára. Ezért tartózkodó állás­pontot foglal el, míg nem látja bizto­sítva Oj-Zéland fontos gazdasági ér­dekeit. Londonban a palota előtt, amelyben a tanácskozások folynak, a Közös Piac ellenzői ismét tüntettek és röp­lapokat osztogattak, amelyekben til­takoznak Nagy-Britannia csatlakozása ellen. iÉffiÄláŽÄiS: Az ecuadori rendőrség durván támadja » szlrájkuló banktisztviselőket, akik tiltakoznak társaik elbocsátása ellen A banktisztviselők sztrájkja egyúttal an­nak a nagy mozgalomnak része, amely követeli, hogy Arosemena ecuadori elnök szüntesse be az amerikabarat magasrangó katonatisztek beavatkozását a politikába. Képünkön egy rendőr a tüntetés során kicsavarta a Banktiszt­viselők Szakszervezeti Szövetsége titkárának a kezét. (CTK — felvétele.) NYIKITA SZERGEJEVICS HRUSCSOV, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke Gagrában, ahol jelenleg szabadságát tölti, fogadta Hans Krollt, az NSZK nagykövetét és barátságos beszélgetést folytatott vele. Hans Kroll a legköze­lebbi Időben végleg elhagyia a Szov­jetuniót. (CTK) ÉTIENNE FA)ON, az Humanité Igaz­gatója bejelentette, hogy félmillió em­ber vett részt szeptember 8-án és 9-én az Humanité ünnepségein. Ez a töme­ges részvétel a nép bizalmát fejezi ki kommunista párt és lapja iránt. (CTK) ACCRÁBAN néhány afrikai politikai párt és nyilvános szervezet képviselői megalakították az Afrika Szabadságáért Harcolók Szövetségét. (CTK) GHANA nemzetgyűlése kedden jővá­hagyta-„az egypárt rendszer bevezetésé­ről szóló törvényjavaslatot. Az új tör­vény érteimében Ghana egyedüli poli­tikai pártja az Alkotmánvos Néppárt. (ČTK) VIENTIANE több ezer lakosa szep­tember 11-én Laoszban nagygyűlésre jött össze a nemzeti egység ideiglenes kormányának támogatására. Souvana Phouma miniszterelnök és helyettese Szufanuvong szólott a néphez. (ČTK) A KÉTMILLIÓ tagot sgvesítfi 32 an­gol szakszervezet főtitkárai n'vilatkoza­tatot adtak kl, melvbnn követelik az általános választások kiírását. Ezek során a lakosság szavazással döntené el, hogy csatlakozzék-e Angiia a Közös Piachoz, -.agy sem. (CTK) AZ í.VENING Standard londoni esti lap elítélte a Kuba tengerpartja kö­zelében történt támadást ssv angol ke­reskedelmi hajó ellen, mely cukrot szállított Kubából a szocialista orszá­goknak. (CTK) A MARINER II. amerikai űrhajó a Venus felé közeledik. Még a* millió kilométert kell megtennie. lelzéseit tisztán lehet hallani. (CTK) TAYLOR tábornok, aki szeptember 10-én Saigonba érkezett, Ngo-Dinh-Diem dél-vietnami diktátorral a partizánok elleni harc megerősítéséről tárgvalt. (CTK) A BIZTONSÁGI TANÄCS szeptember 12-én tárgyalja meg Jamaica, valamint Trinidad és Tobago felvételi kérvényét az ENSZ-be. (CTK) a választások után 10 napon belül összeül az Algériai Nemzeti Fórra-, dalml Tanács, amely valószínűleg ki-, bővíti a jelenleg öttagú politikai bi­zottságot. Ben Bella ismételten kijelentette, hogy az algériai hadsereget rövid időn belül átszervezik és hogy a 3. és a 4. vllaja parancsnokságai, amelyek ellenzése kiváltotta a legutóbbi vál-. ságot. egyetértenek az átszervezés­sel. A parancsnokságok képviselői tagjai a politikai bizottság mellett létesített katonai bizottságnak, amely a hadsereg átszervezését irányítja. Ben Bella; a legsürgősebb feladatok­ra vonatkozó kérdésre adott válaszá­ban hangsúlyozta, hogy a fő dolog a tanév október 1-én való megkez­désének biztosítása, valamint az őszi munkák idejekorán történő befejezé­se. Az NSZK legnagyobb költségvetése Bonn (CTK) — A bonni kormány ked­den este 11 órás rendkívüli ülésén Adenauer kancellár elnökletével jóvá­hagyta az 1963. évi költségvetést 58,8 milliárd márka összegben. Ez a Német Szövetségi Köztársaság történelmében a legnagyobb költségvetés, amely az 1962, évi költségvetést 3,3 milliárd már­kával múlja felül. A költségvetés egyes tételeit későb­ben állapítják meg. Csak most kezdőd­nek majd el a huzavonák az egyes mi­nisztériumok között. Most is, mint min­dig, Strauss hadügyminiszter állt elő a legmagasabb követeléssel. A DPA szerint 18 milliárd márkát, vagyis 3 milliárd márkával többet kér, mint amennyit a parlament az 1962, évre ál­lapított meg. Az új költségvetés, amelyet október elején terjesztenek a parlament elé jó­váhagyásra, a lázas fegyverkezés kere­tében a nyugatnémet lakosság élet­színvonalának további csökkenését idé­zi elő. Csak 400 márka! Amikor évekkel ezelőtt bejárta a világot a megdöbbentő hír, hogy a dél-koreai diktátor gyerekeket ad el az amerikai ültetvényeseknek, össze­szorult minden jóérzésű ember szive és önkéntelenül is a rabszolgakeres­kedelem szörnyű korszaka jutott eszünkbe. De mit is várhatnánk egy , elmaradott, nyomorban tartott ázsiai ' ország kegyetlen diktátorától! Pedig | — amint ez kiderült — a gyermek­i kereskedelem nem is olyan egyedül­| álló eset a „szabad világnak" titulált i nyugati félteke dzsungeljében. | A nyugatnémet saftó kiderítette, i hogy a gazdasági csoda, az égig ma­\gasztalt jólét országában ts dívik a i gyermekkereskedelem. Rájöttek, hogy >a német iparcikkeken kívül a szőke i hajú, kék szemű német gyerekek is i Igen keresettek az USA-ban. A Hong­| Hongból beszerzett majmok, vagy a i gyorslábú angol agarak helyett az \ utóbbi időben egyes gazdag családok i inkább német gyerekeket vesznek. A | Mittag szerint Nyugat-Németország a \ legnagyobb gyermekexportáló. Évente i hivatalosan több mint 2500 gyereket \ „adoptálnak", ezenkívül azonban a „fekete piacon" is igen sok gyerek cserél „szülőt". A Stern című képes­lap becslése szerint a háború óta tíz­ezrekre rúg az USA-ba eladott gye­rekek száma. Ha egy amerikai hölgy gyereket akar venni, felveszi a telefonkagylót és rendel egy jó magaviseletű, szor­galmas és szép szőke német gyere­ket. Befizeti a négyszáz-ötszáz már­kát és a szerencsétlen gyerekeket házhoz szállítják. Honnan kerülnek erre az emberte­len „piacra" a gyerekek? Elsősor­ban az amerikaiak által megszállt nyugatnémetországi területek szállít­ják. Az amerikai katonák ígéreteinek áldozatul esett szerencsétlen lány­anyák örülnek, ha megszabadulnak hiszékenységük következményeitől, mivel az NSZK-ban nem könnyű do­log a gyermeknevelés, és különösen nem irigylésre méltó a megesett lá­nyok sorsa. Az álszent adenaueri rendszer szemforgató keresztényi er­kölcsi alapon ítéli el a szerencsétle­neket és kényszeríti őket a természet alapvető törvényeivel ellenkező el­határozásra; hogy megváljanak gye­rekeiktől. Megdöbbentő adatok ezek: A kol­dusszegény dél-koreat diktatúrában és a dúsgazdag Nyugat-Németország­ban szabadon folyik a gyermekke­reskedelem. A két ország között szinte összehasonlíthatatlanok a kü­lönbségek. Valami mégis közös ben­nük: ez pedig a kapitalizmus határ* tálán erkölcstelensége. SZ. B, 1962. szeptember 13, * ÚJ SZÖ 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom