Új Szó, 1962. szeptember (15. évfolyam, 241-270.szám)

1962-09-13 / 253. szám, csütörtök

tí K«<ľrHi N A3F7Hu FAUSTI \>ÍiL KOMMENTÁRUNK: Meg kell hiúsítani a Kuba elleni agressziót , M arx Károly egyik művében az A Szovjetunió kormánya lépésé­amerikai rabszolgatartóról ír, nek első visszhangja világszerte és akinek angliai látogatása Idején a magában az USÁ-ban is arról ta­múlt században az angol törvények nüskodik, hogy a szovjet kormány megtiltották, hogy megverje rab- akciója kellő időben, hatékony tor­szolgáját. „Ezt nevezitek a szabad- mában történik. Humphrey és Sal­ság földjének. — mérgelődött az tonstal! szenátorok a Kennedy eljá­amerikai polgár, ha az ember saját rását támogató határozatot javasol­rabszolgáját nem páholhatja el ké- )' ák u«y a n. azonban már óvatosabb nye-kedve szerint?" szövegezést ajánlanak. Egyes ame­Elmölt 100 év, a törvények az rftai iapok. mint a New York Ti­USÁban. legalábbis formálisan tilt- "»es és a New York Herald Tribúne ják ugvanezt. Az amerikai szenáto- józanabb kifejezéseket használnak, rokat azonban más dolog hozza iz- A New York Times véleménye sze­galomba, mégpedig az, hogy ez rmt a knba i probléma nem oldható egyik latin-amerikai országban a erőszak útján. Az USA eljá­nép forradalom útján vette kezébe rásával 'kapcsolatban az angol saj­sorsa irányítását és nem vett$ fi- t ó teljesen negatív módon viselke­gvelembe az amerikai szenátorok di k- A Guardian az amerikaiaknak véleményét. Washingtonban ennek az t ajánlja, hogy „Kubát írják le folytán valóságos Kuba-ellenes ot* számlájukról, giákat rendeztek. A törvényhozó A szovjet nyilaktozat befejező ré­atyák feljebb állva izgatottan hado- szében hangsúlyozza, hogy „a békét násznak és felszólítják az USA kor- csupán minden nemzet elvitatbatat­mánvfit. hogy „állítsa helyre a ren- l an függetlenségi jogának tlsztelet­det Kubában". ben tartásával, a más országok bel­Felvetödik az a kérdés hogy mi- ügyébe való be nem avatkozás el­ért teszik ezt éppen a szenátorok vének szigorú betartásával lehet és a kongresszus tagjai, akiknek biztosítani". Napjaink változatlan szem előtt kellene tartaniuk az törvényszerűségei közé tartozik, USA alkotmányát. Napoleon annak hogy azok a nemzetek, amelyek idején kijelentette: „az osztrák tá- hosszú éveken át idegen uralom bornokok butaságával számolni ala ft éltek és fokozatosan felsza­kell". Vajon milyen véleménve len- badulnak, saját maguk válasszák ne az amerika! szenátorokról? m eS kormányformájukat és szoeiá­A világ közvéleménye, amelye? lis-politikai rendszerüket. Ez olyan joggal nyugtalanított az amerikai áramlat, amelyet fel nem tartoztat kormány előkészülete a kubai for- a régi világ ereje. Ezért nem he­radalom erőszakos ..felszámolásá- tyén való az esztelen nagyzolás és ra", nagy jelentőségű okmánnyal, a a va k düh. józan ésszel kell mérle­szovjet kormánvnak a TASZSZ út- gelni a helyzetet. Az USA kormány­ján kiadott nyilatkozatával ismerke- köreinek tudniuk kell, hogy nincs dett meg. A szovjet kormány kife- erejük a folyamat megállítására és jezi a világ minden demokratikus minden erőszakos beavatkozás a háborúellenes erejének álláspontját, pusztító háború kockázatával jár. nyomatékosan figyelmezteti az USÁ-t A szuverén nemzetek szabadsága arra, hogy az agresszió nem ma- imperialisták és a gyarmatosí­radhat büntetlenül. A szovjet kor- tők számára érinthetetlenné válik, mány nyilatkozata nyomatékos A Szovjetunió határozott fellépé­hangneme ellenére is nyugodt és a sével, amellyel Kuba védelmére helyzet reális értékeléséből indul kelt, a nemzetek békés együttélése kl. A szovjet kormány nem lép ar- és jogai tiszteletben tartása elvé­ra az útra, amelyet az USA kormá- nek megőrzése érdekében, ismét nva elhirtelenkedve választott. Nem megerősítette azt a világtörténelmi hívja be a tartalékosokat, ellenke- szerepet, amelyet a szocializmus ma zőleg hazabocsátja a szovjet hadse- a világon betölt. Csehszlovákia köz­reg kiszolgált katonáit és behívja véleménye fenntartás nélkül támo­az útoncokat. A Szovjetunió kormá- satja a szovjet kormány e lépését nya utasítja azonban a nemzetvé- és teljes mértékben csatlakozik ah­delmi minisztert, hogy a helyzet- hoz a figyelmeztetéshez, amelyet az nek megfelelően biztosítsa a fegy- okmány tartalmaz. A Kuba elleni veres erők legmagasabb harci ké- agressziót meg kell hiúsítani! szültségét. R. P. A gazdasági helyzet Algériában Algír f CTK) — Algériának két hónap­pal a függetlenség kihirdetése után ko­moly gazdasági problémái vannak, ame­lyek az évszázados francia gyarmati ura­lom örökségeként, valamint a franciák ipa'ri és kereskedelmi vállalatai bezárá­sa folytán álltak elö. Az Algériai Dolgozók Altalános Szö­vetségének adatai szerint Algériában je­lenleg mintegy 2 200 000 személy a mun­kanélküli, vagyis az aktív lakosság csak­nem 70 százaléka. Ezért az állapotért el­sősorban a francia vállalkozók a felelő­sek, akik tömeges távozásukkal szándé­kosan idézték elő a gazdasági aktivitás hahyatlását. A termés Algériában ez Idén nagyon Jő volt, és idejekorán takarították be, azonban nehézségek merültek fel a ga­bona eladása és szállítása körül egyes távoleső körzetekbe, amelynek lakossá­ga éhezik. Az ipari ágazatok közül csupán a kő­olaj termelése folyik szünet nélkül a Szaharán, mert ez iránt a francia kon­szernek nagy érdeklődést tanúsítanak. A többi ipari termelés alig 50 százalék­ban van üzemben, mert a francia műsza­ki személyzet Javarésze Franciaországba távozott. Számos francia vállalkozó tör­vényellenesen leszerelte az egész ?épl berendezést és elszállította Algériából. Tekintettel arra, hogy az OAS elpusztította az adójegyzékeket és veszélyeztette az adószedőket. 1982. március 19-e, vagyis az algériai fegyverszünet kihirdetése óta Algériá­ban nem szedtek be egyenes ariőt. A tő­ke átutalása Algériából Franciaországba hivatalos források szerint 200—250 mil­liárd régi frankot tett ki. Az algériai lakosság egészségi állapo­ta is rossz. Mintegy B millió vidéki em­ber csaknem teljesen orvosi kezelés rőt­kül tengődik, mert az 1800 francia orvos 70 százaléka elhagyta az országot. Algé­ria népe tüdöbajban, maláriában és tra­cliomában szenved. Az algériai hatóságok egyelőre a leg­sürgősebb intézkedéseket foganatosítják, hogy helyreállítsák a normális gazda­sági életet. Nyugat-Németországban 1957-től 1981-ig 17 kőszénbányát zártak le, ame­lyekben évente 8 millió tonna szenet bányásztak. Ez alatt az idő alatt a bányászok száma mintegy 15QOOO-el csökkent. A széntermelés „raciona­lizálása" a Ruhr-vidéken, a bányászok elbocsátását és a szociális problé­mák kiéleződését jelenti Képünkön az 1982. augusztus 30-án bezárt Ca­rolus Magnus-bánya bejáratát látjuk. (ČTK — Zentralbild felv.] Az SZLKP KB üdvözlő levele Dénes Ferenc elvtárshoz fCTKJ — Karol Bacílek, a CSKP KB politikai irodájának tagja, az SZLKP KB első titkára, szerdán, szep­tember 12-én Pavel Davidnak, a CSKP KB politikai irodája tagjának, az SZLKP KB titkárának és Matej Lú­éannak, az SZLKP KB tagjának jelen­létében Dénes Ferenc elvtársnak, az SZLKP KB tagjának, a Szlovák Nem­zeti Tanács elnöksége tagjának 80. i születésnapja alkalmiból átadta Szlo­vákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága üdvözlő levelát. Az SZLKP KB levelében értékeli a jubiláns pártfunkciókban, a munkás testnevelő és kulturális szervezetek­ben, valamint közéleti tisztségekben, főként a magyar nemzetiségű dolgo­zók körében végzett hosszú éves munkáját. A Nemzetgyűlés elnökségének ülése (ČTK) — A Nemzetgyűlés elnöksé­ge szeptember 12-én tartotta rendes ülését. Elsősorban az 1963. évi átla­mi költségvetés megtárgyalásával foglalkozott. A Nemzetgyűlés bizott­ságai az állami költségvetés javaslatát a kormányban való megtárgyalása előtt megvitatják, hogy a képviselők érvényesíthessék választóik észrevé­teleito a pénzeszközök népgazdasá­gunk egyes ágazataira való elosztá­sával kapcsolatban. táplálkozásának megjavítására, tekin­tetbe véve az üzemekben és az EFSZ­ekben folyó közös étkeztetés fejlesz­tésének távlati követelményeit. A Nemzetgyűlés elnöksége 1962. no­vember 18-ra tűzte ki a bratislavai 214. számú választókörzet nemzetgyű­lési képviselőjének pótválasztását. Az ülés végén értékelték a Nemzet­gyűlés nemzetközi kapcsolatait. A 4500 km hosszú Barátság kőolajveze­ték a világ leghosszabb kőolajvezetéke lesz. vegyi ipari nyersanyaggal látja el Magyarországot, a Csehszlovák Szocia­lista Köztársaságot, a Német Demokra­tikus Köztársaságot és Lengyelországot. Képünkön a Volga-menti olajmezők fúró­tornyait látjuk, amelyek a Barátság-kő­olajvezetéket látják el kőolajjal. (CTK — ANP felvétele] Az elnökség az ülés további részé­ben megtárgyalta és jóváhagyta az egészségügyi bizottságnak a nép élel­mezésével kapcsolatos határozatát. A határozat konkrét intézkedéseket ja­vasol a táplálkozás, főként ifjúságunk Magyar író a csehszlovák újságírók körében (CTK) — A prágai magyar kulturális központban szerdán, szeptember 12-én Mesterházy Lajos Kossuth-díjas magyar író és drámaíró — akinek vígjátékát előző nap mutatta be a 'Zdenék Nejedlý Színház — a csehszlovák újságírókkal találkozott. Beszámolt a magyar iroda­lom, főként a drámairodalom fejlődésé­ről. Elutazott az ENSZ közgyűlésén résztvevő csehszlovák küldöttség (ČTK) — Äz Egyesült Nemzetek Szervezete 17. közgyűlésén résztvevő csehszlovák küldöttség Václav Dávid külügyminiszter vezetésével szeptem­ber 12-én New Yorkba utazott. A cseh­szlovák küldöttség tagjai dr. Jirí Há­jek nagykövet a Csehszlovák Szo­cialista Köztársaság ENSZ beli állandó bizottságának vezetője, Helena Leí­lerová, a Nemzetgyűlés külügyi bi­zottságának elnöke, dr. Zdenök Trh­lík, Csehszlovákia nagy-britanniai nagykövete és dr. Jan Gudlák kül­ügyminisztériumi osztályvezető. A ruzynéi repülőtéren a küldöttség­A Nemzetgyűlés ipari bizottsága a munkaerők állandósításáról tárgyalt (ČTK) — A Nemzetgyűlés ipari bi­zottsága szerdán, szeptember 12-én államunk legfejlettebb ipari körzete, az észak-morvanrszági kerület dol­gozói állandósításának problémájáról tárgyalt. Az egyes ágazatok képvise­lőinek részvételével az ülésen Dra­homír Golder képviselő tartott be­számolót. Többek között rámutatott, hogy az észak-morvaországi kerület ipari fejlesztésére fordított összegek az állami beruházásoknak mintegy 20 százalékét teszik ki, ugyanakkor a la­kásépítés a kerületben az országos építkezés egyötödét képviseli. A kerület műszaki fejlesztése első­sorban a fő termelőágazatokban a Véget ért a Seifert-módszerről folyó tárgyalás (ČTK) — A csehszlovák gépipari üzemek gazdasági és szakszervezeti funkcionáriusainak Erich Seifert NDK-beli újító módszeréről tartott országos aktívája szeptember 12-én véget ért. A Mariánske Odolí-i Mo­ravia vállalatban tartották az aktí­vát, mert ebben az üzemben használ­ták fel a legjobban Seifert módsze­rét. E módszer abban áll, hogy a munkások fokozottan részt vesznek a munkatermelékenység növelésében és a prémiumrendszer érvényesítésé­ben. Az értekezlet résztvevői arról beszéltek a mesterekkel, a szakasz­bizalmiakkal és a munkásokkal, ho­gyan vesznek részt a veszteségldök okainak feltárásában és kiküszöbö­lésében, valamint a normák megálla­pításában és a technológia felülvizs­gálásában. munkaerő-megtakarításra irányul. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a munkaerő következeti ál­landósítása nélkül nem lehet biztosí­tani a korszerű technika és techno­lógia hatékony kihasználását. A dél-csehországi kerület teljesítette a gabona felvásárlását (ČTK) — A dél-csehországi kerület kedden, szeptember 11-én este, 14 nappal a határidő előtt 100,3 száza­lékra teljesítette a gabona felvásár-' lását. Ez a szövetkezetesek és az ál­lami gazdaságok dolgozóinak érdeme, akik az aratás befejező fázisában a kombájnokat maradéktalanul kétme­netes aratásra használták fel, s ezál­tal lényegesen meggyorsították ez aratási munkákat és a gabona fel­vásárlását. Az új technológia sikere főként a Český Krurnlov-1 járásban nyilvánult meg. amely 14 nappal a határidő előtt teljesítette a felvásár­lást, s a fő gabonafajtáknál túlszár­nyalta a beadást. A békevédők kerületi bizottságának ülése (ČTK) — A nyugat-szlovákiai ke­rület békevédőlnek kerületi bizott­sága EZ üzemek, szövetkezetek és más munkahelyek funkcionáriusainak és dolgozóinak, valamint a társadalmi szervezetek képviselőinek részvételé­vei szerdán, szeptember 12-én Bratis­lavában plenáris ülést tartott. Dr, h. c. Alexander Horák, a Békevédők Szlovákiai Bizottságának elnöke a moszkvai béke kongresszuson részt vett csehszlovák küldöttség tagja az ülés résztvevői előtt isntertette a moszkvai leszerelési és béke-világ­kongresszus eredmériyeit. A plenáris ülés napirendjén szerepelt továbbá Oldŕich Bendának. a békevédök ke­rületi bizottsága elnökének beszá­molója a „Szocialista társadalmunk további fejlődése távlatai ól" szóló dokumentumról. tői dr. František Kaliuda, iskola- és kulturálisügyi miniszter, dr. Alois Neuman igazságügyminiszter, a CSKP Központi Bizottságának képviselői és a Külügyminisztérium vezető dolgozói vettek búcsút. Csehszlovákia új nagykövete (ČTK) — Csehszlovákia és Irán diplomáciai képviseletének nagykö­vetségi rangra emelésével kap­csolatban Antonín Novotný köz­társasági elnök Zdenék Karmelita ed­digi követet a Csehszlovák Szocia­lista Köztársaság rendkívüli és meg-* hatalmazott nagykövetévé nevezte ki az iráni Császárságban. A marokkói nagykövet megérkezett hazánkba (ČTK) — Abderahim Harkett, a ma­rokkói királyság első rendkívüli és meghatalmazott csehszlovákiai nagy­követe, szeptember 12-én Prágába ér­kezett. A nagykövetet a repülőtéren dr. Bohumír Verner, a külügyminiszté-, rium diplomáciai protokollfőnöke üd­vözölte. Sírur áiininr Jrant Kambodzsai küldöttség Prágában Az ENSZ 17. közgyűlésén résztvevő kambodzsai küldöttség Huoto Sam­bath külügyminisztériumi államtitkár vezetésével szeptember 11-én és 12­én Prágában időzött. A küldöttséget fogadta dr. Václav Škoda, a Nemzet­gyűlés alelnöke. A küldöttség tár­gyalásokat folytatott a Külügyminisz­térium képviselőivel, majd szeptem­ber 12 én folytatta útját az ENSZ székhelyére. Csehszlovák szakszervezeti dolgozók külföldi üdülése (ČTK) — Szerdán, szeptember 12­én a kora reggeli órákban a bra­tislavai kikötőből útra kelt a fény­űzően berendezett Amur szovjet sze­mélyszállító haió, a FSZM külföldi üdültetésének 185 résztvevőjével fe­délzetén. A csehszlovák szakszervezeti dol­gozók, kiváló példás dolgozók 14 na­pot töltenek a hajón. Magyarorszá­gon. Jugoszlávián, Bulgáriában. Ro­mánián és a Szovjetunión át Iztnail szovjet kikötőbe utaznak, onnan pe­dig a Fekete-tengeren át a Belitisz­kij szovjet tengerjáróhajón Ogyesz­I szába mennek. • CARACAS LAKOSAINAK EGY­i NEGYEDE NYOMORTANYÁKON J ÉL \ A nyomor és szegénység öveze - < te nevetségessé teszi Venezuela j j fővárosának, ennek a hallatlanul i gazdag városnak modern csillogá-j sát. Több mint 360 000 kiéhezett j lés félmeztelen, írástudatlan c'ara­j i casi — többsége indiánus — pisz- | kos, düledező nyomortanyákon, az i i úgynevezett ranchokban él. Ezek j a tanyák a várost körülvevő dom- í I bokon, a hulladék- és szeméthe-j gyek között vannak szétszórva, de j ! a várost szétszelő völgyekben, sőt i i a legelőkelőbb lakónegyedekben is ! | megtalálhatók. A tanyák gyermek­j lakói meztelenül szaladgálnak a j porban, cipőt tisztítanak, vagy a! | város forgalmas utcáin koldulnak.) Caracas lakosságának egyne- j gyede a nyomortanyákoh él. Több­i ségük az Andok vidékéről került) | a városba. A város vezetősége I i szerint évente több ezren jönnek í 1 a fővárosba, hogy munkát, köny- j | nyebb megélhetést keressenek, an-) nak ellenére, hogy a kormány fel­hívta őket, maradjanak lakóhe­lyeiken. NEW YORK HERALD TRIBÚNE • VALAMIKOR EGY GYILKOSSÁG* NAPONTA, MA KILENC HE­TENTE j „Lastexnadrág, szoknya, paróka, | ezek a New York-i rendőrség i legújabb kellékel a növekvő bűn- J [cselekmények elleni harcban. A i több évi átlaggal szemben, amikor j [egy gyilkosság esett egy napra, ( I ma hetente ktlenc gyilkosságot j [tartanak számon és minden har-1 J rnadik letartóztatott gyilkos 20 év­nél fiatalabb. Néhány napja női ] [ruhába öltözött rendőrök cirkál-* inak a rosszhírű helyeken. Ezek j [a rendőrök eddig 23 bűnözőt tar- i tóztattak le, ezek között két olyan ] | rablót ís, aki szintén női ruhába t ' öltözött..." | DER SPIEGEL 0j SZÓ 2 * 1962. szeptember 13,

Next

/
Oldalképek
Tartalom