Új Szó, 1962. szeptember (15. évfolyam, 241-270.szám)

1962-09-12 / 252. szám, szerda

Kémény nélküli gyár tTa gyárról beszélünk, általában ják az adagoló 1 "-magunk elé képzeljük hatalmas alá, hogy aztán kéményeit. Vannak azonban kéménynélküli gyárak is Ilyen például a bratisiaval nagypékség. Kémény sehol sem látható, még csak füst sem. Futószalagon készül a kenyér ezer számra villanyáram segítségével. A hatalmas csarnokban embert csak itt-ott látni. A gépek dolgoznak... Demeter Károly mester íróasztal mellett ül, ahonnan az üvegfalon keresztül jól látni minden mozzanatot, munkamenetet, úgyhogy szemmel kísérheti a termelést. Ez egyszer azonban nem ezt teszi. Papír fölé hajol s számokat jegyez rá. Oszt és szoroz ... De nem a hasznot számolja, mint a hajdani pékmesterek, hanem azt, hogy a szombat délelőtti műszak alatt 'hány kenyeret kell gyártaniuk, illetve sütniük. — Ha minden jól megy, délután két órára készen lesz a szükséges' kenyérmennyiség — mondja, miközben körülhordozza tekintetét az üzemrészlegen. — ??? — Ogy, ahogy mondom — neveti el magát. — Igaz, hogy szombat van és a legtöbb üzemben csak délig dolgoznak. Ml azonban addig, amíg a megrendelt kenyérmennyiséget kisütjük. Holnap ugyanis vasárnap, mi csak délután dolgozunk, így hát most, szombaton kell megsütnünk a vasárnapi kenyeret ls. Amit vasárnap sütünk, az hétfőn hajnalban kerül az üzletekbe. Hót éve dolgozik az üzemben, 21 éve pék. Prešovban szerezte meg a segédlevelet, jól emlékszik arra az időre, amikor még kézzel dagasztottak. A fát is maguk hasogatták, egyszóval kemény fizikai munkát végeztek. Egy pék napi teljesítménye 300 kg kenyér volt. — A mi korszerű üzemünkben egy műszak alatt közel hét és fél ezer kétkilós kényeret készítünk. Bratislava kenyérszükségletének 70—75 százaszállítószalagon továbbítsák a kemence felé a nyers kenyeret. Bielčiková Emília pedig az automatamérleget ellenőrzi. Le-le mér egy-egy adag kenyértésztát s eszerint állítja be az adagolót. — Néha sűrűbb a tészta — mondja s ekkor igazítani kell a mérlegen. Ez az én munkám az egész műszak alatt. Én vagyok a felelős azért, hogv a kenyérnek meglegyen az előírt súlya. • Eddig nem adtunk okot a panaszra. — Nem bizony — veszi át a szót a mester, aki egy* ben a brigádvezető ís. Mindjárt meg is toldja. Nem is adunk okot rá. A CSKP XII. kongresszusa üzemrészleg címért versenyezünk. Mindent megteszünk, hogy e megtisztelő címet kiérdemeljük. Ahol akarat van, ott a siker nem maradhat el. De nemcsak ennyiből áll kongresszus előtti vállalásuk. Elsősorban is a minőséget, vették fontolóra. Így született meg az elhatározás, hogy a minőség tervét 103 százalékra teljesítik. Az újítási mozga'lom széles körű kibontakozásával három munkaerőt takarítanak meg, amely pénzben mintegy 30 000 koronát jelent. Az üzemi nyaraló építésénél pedig 1400 óra ledolgozását vállalták. Vállalásukban külön hangsúlyozzák, hogy a napi megredeiéseknek mindenkor 100 százalékra eleget tesznek. A szocialista társadalmunk k u 1 r ű r iK <x2»00c>00c>0 Qisszharig...| Visszhang... Visszhang.,. Ladislav Šfmek újítása az önműködő szórógép, amelynek segítségével évente 73 000 koronát takarítanak meg félig vannak tésztával, mire azonban a mintegy 25 méteres utat megteszik, — amely 45 percig tart — a kosár teli van. Megkelt a tészta. A kemence előtt Bakáričová Anna és Imrlčová Terka fiírgén kiborítják, lemossák a nyers kenyeret, s vala milyen drótból készült „pecséttel" 'látják el. — A szám jelzi, hogy melyik napon sütöttük a kenyeret — tájékoztat Bakáričová. A mellete levő pont pedig azt jelzi, hogy a kenyeret melyik műszak sütötte. Ha netán kifogásolnák' a minőségét, a jelzés elárulja a „bűnösöket". A

kemence mellett senki sem látható, illetve nem látszik, hogy valaki irányítaná a munkát. Itt a gépé, az automata berendezésé a szó. Az idegen csak azt látja, hogy lékát fedezzük. Pár hónappal ezelőtt, továbbfejlesztésének távlatairól szó- a nyerskenyér a szállítószalag útján amikor még a harmadik kemencénk is működött, a fehér kenyéren kívül tni láttuk el Bratislava lakosságát kenyérrel. A harmadik kemencénél üzemzavar állott be, amelynek eltávolításán jelenleg is dolgoznak a szerelők. ]Yi egyven év körüli asszony lép •L* az irodába. Leül az egy.ik asztalhoz, táskájából tízórait szed elő s enni kezd. „Milyen üzem lehet ez, ahol egyenként tízóraiznak". — gondolom. A mester észreveszi csodálkozásom. Mosolyog, jóétvágyat kíván az asszonynak. Aztán magyarázni kezdi. — így van ez nálunk, másképp nem is lehet! Nem állíthatjuk le a termelést egy percre sem, először a tészta készítők, majd az adagolók tízóraiznak. A szállítószalag ekkor 8—10 méteren át üresen fut, s amikor a kemencéhez ér, az ott dolgozóknál akkor kerül sor az evésre. De gyerünk, nézzünk szét az üzemben — Indítványozza. Liften kerülünk fel e legfelső emeletre. A pékség szomszédságában malom van. Innen indul útjára a liszt A legfelső emelet alatt Planka József pék kovászt készít automatikus mérőrendszer segítségével. Mindent e gép végez, a liszt- és a vízadagolást éppúgy, mint a kovászolást. Tőle, a kovászkészítőtől függ a kenyér minősége Két emelettel lejjebb Buchmann František a kovászból liszt hozzáadásával' tésztát készít. — Hpj, régen de belefáradt az ember a dagasztásba! — mondja. Most meg csak nyomkodom a gombokat... Mégis többet termelünk, s a minőség ls jobb. Gyár ez kérem, nem pékműhely. 32 éve dolgozom a szakmában. Ez idő alatt sokat láttam és próbáltam, no meg sokat Is dolgoztam. Most meg ezek a gombok ... Hangosan elneverl magát, vele nevet a mester is. Miért is ne örülnének. A tervnek, illetve a megrendelésnek mindenkor eleget tesznek. A pékség ugyanis olyan üzern, hogy itt csak annyit lehet termelni, amennyi a rendelés Hiszen mlryinyájan friss kenyeret akarunk az asztalunkon látni naponta. A minőségről sem lehet azonban megfeledkezni. De erre nem is igen van panasz. Mi sem bizonyltja ezt jobban, mint az a tény, hogy az üzem mindhárom műszakjában dolgozók"a szocialista munkabrigád büszke cím viselői S ez munkájuk légjobb bizonyítéka. ridám beszélgetés hallatszik a termelőszalag felől. Pedig csak három asszony látszik az automata adagoló mellett. Ketten egy-egy szalagnál a kenyérkosarakat tartló pártdokumentum megvitatása során is a termelés megjavításáról tárgyalnak. Csigalassúsággal, de tízesével viszi a szállítószalag a kenyérkosarakat a tésztával. Amiikor elindulnak, csak a lányok közreműködésével a ketfiencébe kerül. A másik oldalon pedig a ropogós, foszlós bélű kenyér a raktárba jut, ahonnét az autók pár órán belül széthordják az üzletekbe. . N. I. Tükör szilánkok Tl Mintha néha elhomá\ lyosodnék az embert lélek tükrének foncsora, és torzképet mutató szilánkokra törne a fényt visszaverő ragyogó felület... - * Körzeti orvost rendelőintézet váróterme. Nagyon homályos, csaknem sötét. A falak menti székeken különböző korú betegek. Az orvosa ra várakoznak. Idegesek. Nemcsak azért, mert betegek, hanem azért is, mert nincs mivel tölteniük a hoszszü várakozási Időt. Bizonyára szívesen olvasnának, de nincs mit, és ebben a homátyban egyébként is alig lehetne. A váróterem két asztalkáján nincsenek napilapok, s>em képes folyóiratok, csak egy, az egészségügyi dolgozók számára kiadott szaklap 1957-és évfolyamának néhány elkoptatott példánya. Az emberek jobb híffán kezükbe veszik ezeket a már időszerűtlen füzeteket, de lemondóan visszateszik az asztalkára. Minden reményt feladva még egy pillantást vetnek a mennyezeten szinte csak felképesen derengő fényű világítótestre. Itt-ott suttogó beszélgetés veszi kezdetét, de egyhamar elnémul. Valahogyan furcsa, nyomott a hangulat! A rendelőből néha kiszüremlő szófoszlányok felfigyeltetik a bóbiskoló embereket. A nővér beszélget valakivel. — Ez bizony szemfüles asszony lehet. Besurrant előttem, pedig ma én főttem ide elsőnek — szólal meg inkább kedélyesen, mint korholóan egy köpcös bácsi. — Az ilyeneket ütntvernt kénét — mordul rá a mellette ülő, borostás állú, szemüveges fiatalember. — Ugyan kérem, miért mindjárt ütnt — válaszol méltatlankodva a bácst. — Igaz, hogy illetlenül viselkedett, no de ütni? Ugyan kérem! — De igen, az Ilyen megérdemelné — kardoskodik dühösen, felcsattanó hangon a máátk. A bácsi hirtelen felpattan, szétterpesztett lábakkal, előreszegezett fejjel odaáll a nála sokkal fiatalabb ellenfele elé. — Hallja, maga vagy már ütődött, vagy énegérdemelné, hogy üssék, ...ha így beszél — harsogja most már harciasan a szemüveges fiatalember arcába. Az pedig elsápad, rángatózik az ajka, de hall-' gat... Néhányan mosolyognak, -mások helyeslően bólintanak. — * — Kisfiam a nyári szünidőben üdülni volt az édesanyjával. Szegény nagyon póruljárt. Oj pajtásaival „gyephoktzott" üres bádogdobozokkal. Az egyikben egy Ismeretlen, de nagyon lelkiismeretlen ember maró folyadékot hagyott. Felfröccsent a gyerek mindkét lábárci "és karfára. Másodfokú égést sebeket okozott. Kisflamat egy hétig kórházban kezelték, de otthon is még néhány hétig nyomta az ágyat. A lelkiismeretlen ismeretlen megfosztotta a szünidő örömeitől és fcls híján a szemevilá gától. Nem is beszélve arról, hogy bennünket — a szülőket — ís hosszabb Időre megfosztott nyugalmunktól, a nemtörődömség okozta baleseteket kizáró, „józan észbe" vetett hitünktől. Hiszen azt az ominózus bádogdobozt felnőtt ember hagyta ott, miután tartalmának egy részét tisztogatásrq vagy kl tudja mire felhasználta... — * — Amikor kisflamat a baleset részleteiről faggattam „férfiasan" így vetett véget a firtatásnak: „Ez még semmi ahhoz képest, ami ott egy fiúval történt. Lezuhant egy magas körtefáról, eltörte a karját, de úgy, hogy az belefúródott a földbe. Cudarul fájhatott neki, mégisl kibírta — mondotta — és sápadt arcán röpke mosoly suhant át, mintha ó is részese lenne a másik „hősiességének". Elképedtem. Ilyen súlyos nyílt csonttörésről még sohasem hallottam. „Hogyan történt?" — kérdeztem. — Hát úgy, hogy a fickó gyakran megdézsmálta egy bácsi körtefáfát. Az pedig egyszer megleste a fiút, éppen amikor a körtefán csücsült. A bácsi létrát támasztott a fának és utána mászott. El akarta csípni a „tolvajt", s már előre jó néhány nyaklevest helyezett neki kilátásba. A fiú félt, hát egyre magasabbra kúszott. Egyszerre csak reccs, eltört alatta az ág... és neki is így lett fuccs a vakációból. Ennyi az egész. Így történt. Igen ez ls megtörtén- 0 hetett. Annak a „bácsinak" többet ért néhány körte, mint egy rosszul nevelt, nyalánk ktsfiú egészsége, aki talán örök életére nyomorék lesz... KOLÁR MARCELL Vita színházi kérdésekről Még augusztus derekán olvashattuk a KULTÜRNY ŽIVOT-bati Ján Rozner sajátságos "észrevételekben és következtetésekben gazdag cikkét, amely a színház és a drámaírás három fontos kérdését boncolgatta. A folyóirat 36. számában .napvilágot látott az ell ső polemikus hangvételű vitacikk is, Rudolf Mrliau tollából, aki ugyan egyetértését fejezi ki Rozner számos megállapításával, de éppen oszlopos állításaival ellentmond. Miről van szó? A nézetek összecsapását elsősorban Roznernek az a véleménye váltja ki, hogy a színikritika elveszítette legmegbízhatóbb mércéjét és ezért hatástalanná vált. Az érv az, hogy a kritikusok a kész művet vizsgálják, ahelyett, hogy egybevetnék ezt magával a darabbal, mint 'irodalmi alkotással. Mrllan ezzel szemben azt állítja, habár helyes az Ilyen konfrontálás követelménye, ez még nem döntő mérce a bíráló számára. Még a legtökéletesebb irodalomtörténeti vagy irodalomesztétikái elemzés sem mutathatja kl tökéletesen a legfontosabbat, azt, hogy milyen az előadás társadalmi hatása. Márpedig ezt csak akkor érheti el a kritikus, ha felméri az előadást létrehozó valamennyi tényező hozadékát, mégpedig a közönségnevelés követelményeinek szemszögéből. Ebben a pontban szinte maradéktalanul aláírhatjuk Mrllan véleményét. Ugyanez nem vonatkozik a vita másik sarkalatos csomópontjára. Mrllan Itt már kissé szélmalomharcot folytat, olyan valami elleti küzd, amit Rozner lényegében nem állít. Rozner ugyanis leszögezi, hogy talán helyesebb volna a régi darabok előadásánál éltekinteni az erőszakos, spekul a-' t í v időszerűsítéstől. Mrllan ezt úgy fogja föl, mintha Rozner általában ellenezné a szocialista színház jogát és kötelességét tevékenyen hozzájárulni ahhoz, hogy minden színrevitt darab gondolataiban a mához szóljon. Ez nincs így, Rozner kifejezetten az erőszakolt aktualizálásra céloz és ebben igaza van. Más lapra tartozik viszont az, hogy az elmélyültebb fejtegetés hiánya esetleg olyan színházi szakemberek malmára hajthatja a vizet, akik szívesebben, járják a már kitaposott ösvényeket, illetve a göndolati transzponáláshoz nincs elég tehetségük. Végül újra inkább Mrliannak adunk igazat abban, hogy védelmére kell azoknak a rendezőknek, . akik igyekeznek a rendelkezésükre . álló művészi eszközökkel főleg a metafora segítségével többet kihozni a da-: rabból, mint amennyi benne van. Több konkrétumot várunk Hazai magyar irodalmunk s zárná-: ra ünnep, ha egy-egy alkotásával behatóbban foglalkozik a szlovák és cseh kritika. Hogyne örülnénk annak is, ha- elvétve felfigyelnek ránk a határokon túl' is. Semmiképpen sem vagyunk rövidlátók, önmagunkkal szemben elfogultak és így felmértük már azt, hogy az Ilyen események ritkasága elsősorban — bár nem kizárólag — irodalmunk zsengeségével magyarázható. -Most is felcsillant a szemünk, amikor az ÉLET ÉS IRODALOM 35. számában recenziót olvastunk Fábry Zoltán Emberek az embertelenségben című könyvéről, E. Fehér Pál tollából. De valljuk be őszintén, nem először érzünk ilyen esetben az örömben egy kis ürmöt is. Nem akárun.k teljesen általánosítani, de a bírálatok zöme valahogy így skatulyázható: ha fiatalabb, új jelentkezőről van szó, akkor lényegesen többe benne a túlzottan tapintatos szó, mint a hiányosságokra bátran rámutató, segítő szándékú, de egyben kemény ép szakszerű bírálat. Ha pedig kiforrott egyéniségről írnak, akkor az adott mű részletesebb és konkrét elemzését helyettesíti az egész művészi út glosszálása, amely nincs híján a szebbnél szebb és rendszerint helytálló jelzőknek s mégis hiányérzetet ébreszt. Fehér Pál is nem egy olyan mondatot ír le, amely jogos büszkeséggel töltheti el nemcsak Fábry Zoltánt, hanem mindazokat, akiknek irodaimurik szívügyük. Csak néhány idézet ennek bizonyítására: „...az idő Fábryt igazolta, a magyar írástudók közül ő ismerte fel szinte legelsőként a kor legfenyegetőbb veszélyét, a fasizmusba átváltó militarista őrületet." Vagy: „...Alig'van még magyar író, aki merte volna vállalni az egyetlen nagyszerű cél, a humánum magyar beteljesítése érdekében, mintegy személyes példBadásként — egy torzuló életmű veszélyét, aki az eredmény érdekében az újságírás látszatra igénytelenebb * köntösében merészelt volna jelentkezni." Ez is komoly dicséretként könyvelhető . el, bár erősen vitatható Fehér. Pál megállapítása annyiból, hogy Fábry jellegzetes esszé-író és így életművé semmiképpen sem nevezhető torzulónak, másrészt az esszé legalább olyannyira tartozik az Irodalomhoz, mint az újságíráshoz. De idézzünk tovább: „Fábry írásainak fölényes biztonságát éppen az adja meg, hogy a napi eseményekben mindig megtalálja az általánosan kötelező eszményekkel a kapcsolatot" s végül: „Fábry Zoltán művészete még az Adyval kartárs újságírás erényeit őrzi a lehető legmagasabb színvonalon. Politikai aktualitás és irodalmi kifejezés kapcsolódik szerves egységgé írásaiban." Az utóbbi \cét idézet éppen úgy, mint az előbbiek vonatkoztathatók. Fábry bármelyik művére, viszont a recenzióból nem tudjuk meg, hogy ml az az új, ami az- Emberek az. embertelenségben című könyvet jellemzi, mik az erényei és esetleges fogyatékosságai. Túlságosan sokat akar%nk, amikor több konkrétumot várunk kritiku-, saiektól? Napsugaras hajó úszott kikötőnkbe Kevesen tudják, hogy egy-két hét-í tel ezelőtt az EAK-hoz tartozó Ale-f xandrlában megtartották a televíziófilmek nemzetközi fesztiválját. Még kevesebben, hogy ezen a rangos szemlén komoly sikert aratott otthon agyoncsepült (többnyire joggal!* televíziónk ls. A versenynek három kategóriája volt. Az elsőben a szórakoztató műsorok vetélkedtek. A tizenegy-tagú nemzetközi zsűri a legjobbnak Podskalský csehszlovák rendező Elveszett revü címtí műsorát tartotta, amely el ls nyerte a Napsugaras hajó aranydíjat. Eduard Hofman, aki erről a sikerünkről a RUDÉ PRAVO — minapi számába írt cikket, a többi között megjegyzi, hogy a külföldi szakemberek ennek az alkotásnak főleg eredetiségét, ötletességét, meleg atmoszféráját emelték ki, hangsúlyozva, hogy világviszonylatban ez az egyik legjobb televíziófilm. A második díjat is szocialista ország, az NDK művészei kapták a Tavaszi revü című szórakoztató műsorért. A drámai alkotások kategóriában öt Csehov novella alapján készült szovjet televíziófilm vitte el a pálmát. Harcos szocialista prózát Kétségtelen, hogy a szlovák Irodalmi kritikusok között a fiatal Pavol Števček rangos helyet foglal el. Ezt elsősorban annak köszönheti, hogy • széles látóköre, tehetsége és felkészültsége mellett bátran mondja ki eredeti és szellemes gondolatalt, nem fél attól, hogy esetleg téved. A SLOVENSKÉ POHĽADY 8. számában ts olvashattuk egyik ilyen merész ívelésű írását, amelyben találó megjegyzésekkel körvonalazza mai prózairodalmunk helyzetét és kibontakozásának követelményeit. A kritika húséba tép az a megállapítása, hogy a bírálók jelentős része ma már inkább védelmezi, magyarázza a műveket, ahelyett, hogy segítséget nyújtana az elmélyültebb gondolatiság térhódításának. Ez a magyarázata annak, hogy a prózaírók egészséges többetakarása szinte kiveszett, túl sok az Igénytelenebb alkotás. Tömören így vonja le ebből a következtetést: „Vannak új nevek és új tehetségek, de nincs új irodalom... A próza vonatja késik." Pedig -»- szögezi le a továbbiakban — a próza igénylése napjainkban a történeti csúcsponthoz közeledik. Egy kicsit túlzottan általánosít ugyan, de végeredményben igen közel jár az Igazsághoz az a véleménye is, hogy az irodalom és a kritika nem tudja részleteiben, hogy mi is a szocialista élet. Előtérbe került a tények uralma, a faktokrácia, amely következményeiben feltétlenül elsekélyesíti, semlegesíti és szellemileg lefegyverzl a prózát, hiszeh nem nyújt elegendő életteret a művészi fantáziának, a tényekre épülő, azokat kifejlesztő művészi alkotásnak. Hátráltató tényező továbbá a tematikai regionalizmus ls, ami abban nyilvánul, meg, hogy írunk az egyes vidékekről, gyárakról, Járásikról, legfeljebb a kerületekről, de érintetlenül maradnak a bennünk, körülöttünk forró problémák.. Števček átvitt értelemben

f az ország geográfiája helyett életünk geológiáját követeli. Végül szót emel az ellen, hogy a tervekhez igazodó kiadók az esztétikai, a társadalmi szükségletekkel nem mindig összhangban jelentetnek meg prózai, műveket. • Különben az írásban a legrokonszenvesebb az, ami vörös fonalként húzódik rajta végig, s ami leszűrt formában kifejezésre jut a cikk zárósoraiban: „A szocializmusban a prózának szívéhen és tollában kell hordoznia a szocialista élet harcos eszményét. így válik nagyon szükségessé, nélkülözhetetlenné." G. I. 1902. szeptember 12. * ÜJ SZÓ 5 I