Új Szó, 1962. szeptember (15. évfolyam, 241-270.szám)

1962-09-05 / 245. szám, szerda

A CSKP XII. Kongresszusa kollektívája címért versenyeznek Megérte a fáradságot A Lučenec melletti ruzinai tó part­ján egymás után épülnek az üzemek „nyaralói". Újabb csinos „nyárilakok" díszelegnek a tó partján. Egyik ilyen építmény a luueneci Benzina kis munkaközösségének szorgalmát di­cséri. 1961 májusában önsegéllyel kezd­ték építeni. A napokban történt ün­nepélyes átadása után Bagó László, a žilinai vállalat lučeneci raktárának vezetője megjegyezte, hogy maguk sem számítottak arra, hogy az ere­detileg fából tervezett üdülőházból ilyen szép épület válik. A vállalat­nak volt egy rossz fabódéja, melyet az üzemi bizottságnak ajándékozott. Ez volt az építkezés alapja. Az első elgondolás az volt, hogy ezt a fa­bódét kijavítva helyezik a tő part­jára. Munka közben azonban rájöttek, hogy ezen a s?#p helyen mégiscsak szebb lenne egy komoly kőépület. így Az új módszerek eredménye ^ Szövetkezetünk napokkal ezelőtt % fejezte be a gabonabetakarítást, s ^ olyan termésre, mint amilyen az idén ^ volt, még az idősebbek sem emlékez­^ nek. Átlagosan 33,5 mázsa gabonát S> takarítottunk be hektáronként. A r tíj technológia és az agrotechnikai irányelvek betartása jelentős mérték­ben hozzájárultak e szép sikerhez. Szövetkezetünk határában mindenütt lekötetlenek a parcellák, az aratással együtt a tarlnhántást is elvégeztük. KÚCS GYULA, Dolná Seč aztán a raktár 17 dolgozója nekilá­tott a most elkészült 2 hálószobából, társalgóból, konyhából, folyosóból és pincéből álló üdülőház felépítéséhez. A 40000 korona értékű építkezésen a 17 alkalmazott 5000 órát dolgozott le 15 hónap alatt. A fabódén kívül az üzem csupán 12 000 koronás se­géllyel járult hozzá az építkezéshez. A lučeneci raktár dolgozói és hoz­zátartozóik szabad idejüket és sza­badságukat kellemes környezetben tölthetik. Sólyom László, Lučenec Jó munkát végeztek A nitrai Mezőgazdasági Főiskola hall­gatói termelési gyakorlaton vettek részt Nitrán az állandó országos kiállítás bir­tokán. A cséplési munkálatokban vettek részt. 36 főiskolás Horná Malantán dol­gozott. Minden reggel munkacsoportokat alakítottak, aszerint milyen munka várt rájuk. Leggyakrabban a szalma begyűj­tésénél, a gabona szárításánál és el­szállításánál dolgoztak. A legjobb telje­sítményt azok a csoportok érték eL melyek a gabona tisztításánál segltet tek. Naponta 360—400 mázsa gabqnát tisztítottak meg és készítettek elő szállí­tásra. A Mikov Dvor-i központban 30 főisko­lás dolgozott. Ök sem akartak lema­radni. Ki kell emelni Dušan Kováč és Ján Volek munkáját, akik mint segéd­munkások kombájnnal dolgoztak. Ezek a fiatalok megértették az aratást munkák jelentőségét és példásan végez­ték munkájukat. A gazdaság vezetősége meg van elégedve segítségükkel. im. Miért sírt Dezsőke? Bese Dezsőke 5 éves. Fekete szeméből nagy könnyek peregtek. Ez késztet arra, hogy le­tegyem a könyvet, ame­lyet olvastam. Dezsőke lés még hat nálánál valamivel idő­sebb gyermekI szoba­társam a komárnói kór­ház egyik osztályán. Dezsőke — mivel a leg­fiatalabb — az osztály kedvence. Elérkezett a látogatási nap, akinek hozzátartozója van, lá­togatói jönnek. Eljött Dezsőke apukája és anyukája ls. A gyermek boldogan szedte apró lábalt, és kapaszkodott az apja, majd az any­ja nyakába, nagy volt az öröm, a gyermeki szeretet sugárzott nagy fekete szeméből. Bol­dogan ölelték a szülők is gyermeküket. De De­zsőke öröme csak két óráig tartott. Letelt a látogatási idő, a látoga­tóknak távozniuk kel­lett. A gyermekek, ha nehezen is, de belenyu­godtak, hiszen majd el­jönnek szüleik újra, mert holnap vasárnap, szintén látogatói nap. A látogatók elmentek, és a kis Dezső sírt, pedig nála a sírás ritka ma­dár. Magamhoz hívtam és rövidesen megtud­tam a sírás okát. Ezt mondja a gyermek nagy könnyeket hullajt­va és keservesen zo­kogva: — Apukám azt mond­ta, mindjárt visszajön, csak elmegy cukrot meg csokoládét venni, és nem jött vissza — már nem is jön. Bizo­nyára becsapott. Minek hazudik? A zokogástól alig le­hetett szavait érteni, nagyon fájt a megcsalt kisgyermek szíve. A .,minek hazudik" szónál letettem a könyvet, meglepett a gyermek fájdalmának oka, csöpp­nyi, és már tudja, érzi, hogy becsapták, még­hozzá saját szülei. Hogyne fájna ilyen nagy csalódás az ártat­lan gyermeki szívnek, mikor tudatában van, hogy szülei őt szándé­kosan becsapták. Próbál­koztam megvigasztalni, de igyekezetemnek csak nagysokára lett eredménye, amikor a sírástól kimerült Dccsö­két elnyomta az álom. Sajnáltam Dezsőkét — akinek az ígért cu­korka helyett vígaszta­lásra és igazmondásra volt szüksége. A gyermeket már pi­ci korától szoktassuk rá az igazmondásra, ne vezessük félre még ak­kor sem, ha sír, mert ha rájön, hogy becsap­ták, kétszeresen fog sírni, és megcsaltnak érzi magát. Gál László, Marcelovo Az alkotó munka poczise Sikeresen alkalmazzák a szovjet tapasztalatokat • A kubrai Gépgyárban sok ezer korona értékű alkatrészt mentenek meg az újítók — Vigyázz, mondták többen is, ami­kor felöle érdeklődtem, mert nehéz vele szót érteni. Mielőtt találkozol vele, jő lesz, ha néhány napot a ko­hászat tudományának szentelsz. Van­nak Itt az üzemvezetőségen jó szak­könyvek, lexikonok, miegymás. Hasonlóképpen nyilatkozott Tren­čínben májdnem mindenki Opršal mér­nökről. Sokan ismerik őt a városban, de kevés kivétellel mindenkitől csak ilyen véleményt hallottam. Volt olyan is, aki lakonikusabban csak ennyit mondott: — Szakbarbár. Csak az anyagszem­csék, meg a fémek kristályosodásá­nak a világában él. Nehéz dolog lesz vele az újságírónak. jlf'unkahelyén találkoztam vele, ott vártam rá vagy tíz per­cig. Valóban — gondoltam magamban, mikor körülnéztem — ilyen környe­zetben az ember nem is gondolhat ró­zsák nyílására, csörgedező patakra, virágos rétre. Egyszóval: aki ide be­lép, aki itt tölt egy életet, annak hogy is járhatna az esze poézisen, az va­lóban szakbarbárrá válik, olyanná, aki csak a hideg vasat, a gyárat, a gé­peket látja. A bejárattól jobbra hatalmas ko­hászati szakítógép áll. Két karja kö­zött vastag acélrúd. Ha a gép halk zümmögése nem árulná el, hogy tíz­ezer kilónyi erők dolgoznak a hid­raulikus hengerekben, azt is gondol­hatná az ember, teljes a nyugalom a masinában. No meg a gépen grafikon ábrázolja, milyen megterhelésnél ho­gyan „viselkedik" az acél. A grafi­kon eddig szabályos fűrészfog formá­jú vonalból áll, de nézzük csak, most hirtelen felszökött a grafikon szára, az acél nem bírja tovább a megterhe­Dpršal Pavel mérnök, a szocialista munkabrigád veze­tője az anyag szerkezetét vizsgálja. lést, a közepe egyre vékonyabb lesz, majd hirtelen elszakad. A hidraulikus gép szinte félnyög, amikor automati­kusan kikapcsolódik a nagy megter­helés alól. A laboratórium másik sarkában ke­ménységmérő szerkezet, meg egy rönt­gengép áll. Azokon is grafikon rögzí­ti az anyag jellemző tulajdonságait. Ezek a gépek a kohászat legfőbb kí­sérleti eszközei. Grafikonokkal, anyagmintákkal — további mérőberendezések tucatjaival, a kísérletezés mennyiségben kifeje­zőivel, számoszlopokkal van itt min­den tele. Hol kapna hát Itt helyet a poézis, gondolom magamban. Hogy is lehetne másmilyen egy mérnök? És egy kicsit félni kezdek a találko- tett a ny ag kitűnően bevált. nak idegennek tűnő kifejezést kíván megtanulni. Itt van például ez a szakkifejezés: difúziós kénezés. Mennyi szépség rej­tőzik benne. Igaz, a szép szavak sze­relmesei, a poéták talán nem illesz­tenék be verseikbe, mert az ő fülük­nek e szavak túlságosan profánul hangzanak. Röviden megmagyarázom, mi is az a difúziós kénezés. A laiku­sok is tudják, hogy a csapágyakat általában bronzzal bélelik, mert an­nak éppen olyan tulajdonságai van­nak, melyek a csapágyakban a leg­jobban megfelelnek. Bizonyos kemény­ség, rugalmasság szükséges oda — egyszóval: Jók a bronz kohászati tu­lajdonságai. Azt is tudja mindenki, íiogy a színes fémek, köztük a réz is, mely a bronz egyik összetevője, az egész világon drága hiánycikk I Kísérleteztünk hát és tanulmányoztuk, hogyan, mivel lehetne a bronzot he­lyettesíteni. A tervezőmérnökökkel is összeköttetésbe léptünk. Olvastam, hogy a Szovjetunióban is folytattak hasonló kísérleteket. Utánanéztem a dolognak, kipróbáltuk és hogy tovább ne untassam, mindjárt megmondom az eredményt: az öntvények felületére egy teljesen új eljárással, melyet a szovjet tapasztalatok alapján dolgoz­tunk ki, bronz helyett kéndioxidot sikerült alkalmaznunk, amely nagy­szerűen helyettesíti a drága fémet. Mi több, az új eljárással háromszorta nagyobb' ellenállóképességű 1 csapágya­kat sikerült gyártani. Egyszerűbb a technológia, olcsóbb az anyag. Tech­nológiai vonalon az újítás százezer koronát, anyagmegtakarítás révén pe­dig több mint százezer koronát nyer az üzem. Évente és egyelőre — teszi hozzá a mérnök. — Az üzem nyeri azt a kétszáz­ezer koronát? — kérdi önmagától Opršal mérnök. Ez nem pontos kifeje­zés, állapítja meg végül. Én nemcsak a koronákat né­zem, ha arról az évi 200 000 koronás megtakarításról van szó, hanem ar­ra gondolok : ,fi b­ból az összegből, már három gyö­nyörű lakást lehet építeni. Három csa­ládot tehetünk ez­zel boldoggá I — Pedig ez még csak a kezdet. Az új technológiát nemsokára már a sorozatgyártásnál is alkalmazni fog­juk. Milliókat je­lent majd az or­szágnak. És lakások tucatját, hogy újra ebben a „mértékegységben" fe­jezzem ki magam. |Z ésőbb a szocialista munkabrl­gád naplóját mutatja a mér­nök. A brigádnapló egyik fejezete szerényen csak ennyit mond: „Elfo­gadtuk a párt Központi Bizottságának a felhívását. Bekapcsolódtunk a fém­megtakarítási mozgalomba". Néhány lappal odébb egy másik fe­jezetben ezt olvasom: „Megoldottuk az acélötvözetek megtakarításának kérdését. Kidolgoztuk a közönséges acél edzésének új eljárását. Az ebből az anyagból készített alkatrészeket kétműszakos üzemeltetés során pró­báltuk kl. Az új eljárással előkészí­zástól. Az ilyen szakemberek — gondolok visza az egyik egyetemi matematikatanárra — mindent, a legnehezebb problémákat is oly egy­szerűnek látják. És én, egyszerű ha­landó, mit is tudok a kohászat tudo­mányából? Ki tudja, nem becsüli-e majd le az én kíváncsi kérdéseimet, melyek nem hemzsegnek majd a szak­kifejezésektől ... Nyílik az ajtó, egy mondatfosz­lányt hallok: — ... az volt a baj, hogy a felü­let valamilyen zsiradékot tartalma­zott. Különben a nikkel... És belépett az ajtón Azt még lát­tam, bogy egy fiatal lánnyal beszélt, aki nyilván a másik szobában dol­gozik. — Újságíró — mondja — és azzal küldték ide, hogy Opršal mérnök be­gyepesedett fejű szakbarbár. Ugye igazam van? , z ember rendszerint meglepő­dik, ha valaki eltalálja a gondolatait. Én is meglepődtem. — Valóban, én sok. nagyon sok szakkifejezést használok, mondja a mérnök. Aki nem érti azok értelmét, száraznak, érthetetlennek tart. Aki azonban megérti a kohászat nyelvét, azt viszont a fémek titka csakhamar hatalmába keríti. És még több, sokak­— Ez is jó néhány ezressel gazda­gítja majd a népvagyont — büsz­kélkedik a mérnök. Igaz, az új anya­got csak a jövő év márciusától kezd­jük használni, hiszen az edzéses el­járással készült acélt tökéletesen ki kell próbálni. Ez a próbaidő nyolc hónapig tart. A próbaalkatrészeket januárban szereltük be a gépekbe. Három SV-18-R mintájú esztergagép azóta ezkkel az alkatrészekkel dolgo­zik. A kétműszakos megterhelést is kitűnően bírják a gépek. Azóta szinte fehér holló ezeknél a gépeknél az üzemzavar. — Ez hány lakást hoz majd a „konyhára"? — kérdem a mérnököt. — Ezrével gyártjuk évente a szer­számgépeket. A gépnél 125 koronás megtakarítást érünk majd el az új eljárás segítségével. 100 koronát az anyagmegtakarltás, 25-öt pedig az új technológia hoz majd a munkabrigád számlájára. Mert az új eljárás leegy­szerűsíti a megmunkálást. Ezer gép­nél ez már 125 000 koronát tesz ki. És hány ezer gépet gyártunk mi egy év alatt! te Fiatal lány Jön be. — Pavel bácsi — szól —, a kés­acélokról is mondjon valamit az elv­társnak. — Ez meg az ő vesszőparipája, mondja nevetve Opršal mérnök. Iga­za van, érdemes ezzel foglalkozni, mert az üzemnek eddig nagy gondot okozott a szerszámgépkések problé­mája. Nem tudtuk betartani a gépek késelnek élettartamnoi'máját. Felada­tul tűztük ki, hogy megfelelő eljárás­sal módosítjuk a késeket. Az elhatá­rozást sikerült megvalósítani. A szer­számgépkések azóta még egyszer any­nyi ideig szolgálnak, pedig a gépek fordulatszámát is fokoztuk. Nehéz lenne pénzben kifejezni, mennyit je­lent ez az újítás. — Figyelje meg néha — magyaráz tovább Opršal mérnök — az ócska­vasszállító vasúti kocsikat. Néha, ha az ember jobban belenéz a vagonok­ba, meglepődik. Egészen jó tenge­lyek és más drága ötvözött acélból gyártott alkatrész hever a vasúti ko­csikban. És: irány a nagyolvasztó. — Mi ez, mi okozza ezt a nagy pa­zarlást? — kérdi az, aki nem ért a dolgokhoz. — Dehogyis pazarlás! Ez az alkat­rész már megszolgálta az árát. Né­hány tizedmillimétert megkopott, így a tengelyt újra kell olvasztani, önte­ni, megmunkálni, hogy megfeleljen a követelményeknek. — És nem lehet megmenteni a drá­ga alkatrészt? — kérdik sokan. — Nem, — hangzott a válasz. — Az lehetetlen. Álljunk csak meg egy pillanatra, és a „lehetetlen" helyett mondjuk ezt: eddig lehetetlen volt. L zt a kérdést is az Opršal mér­*­J nök vezette szocialista mun­kabrigád oldotta meg. Azaz hogy már régebben is meg­oldották a Szovjetunióban. De hoz­zánk ök hozták el az újítás hírét. Igaz, már itt is többen próbálkoz­tak a kérdés megoldásával, de ered­ménytelenül. Az alkatrészről lekopott fámfelületet nikkelbevonattal akarták helyettesíteni. Az elgondolás Jó volt. De a gyakorlatban senkinek sem si­került átvinni. Az anyagot ugyan be­vonták a kívánt vastagságú nikkel­felülettel, de az a használat alatt csakhamar levált. A kubraiak is eleget törték a fejü­ket, amíg a brigád valamelyik tagja egy szovjet szakfolyóirat tanulmányo­zása közben a homlokára nem ütött: — Milyen egyszerű. Mint Kolumbusz tojása. — Valóban ! Egy pillanat alatt rá­jött az egész brigád, hogy a siker­telenség oka főleg az volt, hogy a nikkelfelület alatt a tengely, vagy más alkatrész felülete tükörsima volt. A nikkelnek nem volt miben „meg­kapaszkodnia". Ezen aztán könnyű volt segíteni. Ma már — egyelőre talán még egye­dül az országban — százezres érté­keket mentenek meg a kubraiak ez­zel a módszerrel. Érdemes volt ta­nulmányozni a szovjet lapokat. * Bevallom, eleinte tartottam az Opršal mérnökkel való találkozástól. Attól féltem, hogy a gépek, a terv­rajzok és a számadatok mögött nem látja az embert. . Az üzemből távozva azonban meg­változott a véleményem. Bárcsak na­gyon sok ilyen „száraz szakember" lenne ebben az országban! TÖTH MIHÁLY A 2 A héttagú szocialista munkabrigád. KOMLÖSZÜRET A közép-csehországi kerület déli részében javában folyik a komlószedés. Mint minden évben, az idén is sok ezer fiú és lány segít a bőséges komlótermés betakarításában. (Mevald — CTK — felvétele) ©I SZÓ 2 * 1962. szeptember Z.

Next

/
Oldalképek
Tartalom