Új Szó, 1962. szeptember (15. évfolyam, 241-270.szám)

1962-09-05 / 245. szám, szerda

HARMAN A HÁROMSZÁZ KÜZÜL k u l r ú r a Mondhatnánk úgy ls: megnyitotta kapuit a čalovól mezőgazdasági isko­la. Am ez Így nemigen fedné telje­sen a valóságot, mert ennek az Isko­lának egyáltalán nincsenek kapui. Kapunyitásról ez esetben csak kép­letesen beszélhetnénk. Mi szükség azonban Itt a példázgatásra, hisz úgyis akad elég trntvalő. Talán több ls, mint másutt. Szeptember harmadikán, vagyis az Iskolaév megnyitásakor Itt ls meg­pezsdült az élet. Háromszáz „diák" foglalt helyet az iskola padjaiban. Háromszáz diák, akik közül a legfia­talabbak tizenöt esztendősek, az Idősebbek közül pedig már nem egy­nek deresedik a halántéka. A cél azonban egy: jő, hozzáértő szakem­berekké válni, olyanokká, akik gaz­dagabb termésre szorítják majd a ha­talmas szövetkezeti táblákat, akik megfelelő szaktudással a tarsolyuk­ban igazán forradalmi változást visz­nek majd a mezőgazdaságba. Az öreg diák Magas, jól megtermett ember. Csé­falvay Lászlónak hívják. Ahogyan ő is mondta, már a harmincnegyedik esztendejét tapossa. A Cechovái szö­vetkezet küldte a kétéves^ érettségi­vel végződő iskolába. Ö már öreg diáknak számit. Jövőre fog érettsé­gizni. Arra a kérdésre, hogy miért Jött Ide, röviden így válaszolt: — Zootechnikus voltam a szövet­kezetben. A feladatok esztendőről esztendőre növekedtek. Beláttam, hogy tudás nélkül nem tudnék lépést tartani a követelményekkel. Meg az­tán a szövetkezet tagsága ls bizta­tott: eredj Laci, menj csak, fiatal vagy még, a tudásnak mindig hasz­nát veszed. Az igazat megvallva, a Cechovál szövetkezetesek nem választottak rosszul. Cséfalvay László nemcsak Jó zootechnikus volt, de mint diák sem vall szégyent. A múlt évet kitünte­téssel végezte. Az idén sem szeretne lemaradni a tanulásban. Az elsős Tömzsi, széles vállú ember lép az Igazgatói Irodába. Telt pirospozsgás arca frissen borotvált. Tekintete vi­dám, szeme szinte gyerekes pajkos­sággal csillog. — Berecz Árpád vagyok, a hrobo­ftovól szövetkezetből — mutatkozik be. Otthonosan helyet foglal az egyik kényelmes karosszékben, azután ne­vetve mondja: — Elsős vagyok, kérem, elsős ... Közel harmincöt esztendős fejjel... Csak éppen a pionírnyakkendő hiány­zik a nyakamból... Na, de mit tehet az ember, ha egyszer így hozta a sors? Szövetkezetünkben lassan már valamennyi vezetőnek érettségije lesz. Miért ne legyen az elnöknek is ... Ahogy a további beszélgetésből ki­derül, Berecz Árpád a területi át­szervezéskor került az említett szö­vetkezet élére, maga választotta új munkahelyét. Akkoriban így mondta: — Ha valahol kell a segítség, ez a hrobofíovói szövetkezet. Megyek hát odal A sereghajtó szövetkezet azóta a közepesek közé küzdötte fel magát. Ebben nagy része van Berecz Árpád­nak. A fejlődés azonban nem Ismer megállást. A feladatok egyre nagyob­bak, egyre bonyolultabbak. A jövő már nemcsak szorgalmat, az ügy Iránti odaadást, hanem tudást ls kö­vetel. Ezt látta és megértette Berecz Ár­j?ád is. Ma már hárman tanulnak a családjukból. A két gyerek, meg ő. Berecz Árpádnénak szeptember 3-án három gyereket kellett útra bocsá­tania. A három közül egy még el­sős Az „óriás" Miklós Géza még csak tizenöt esz­tendős. Az iskola legfiatalabb nemze­dékéhez tartozik. Termete azonban már most ls párját ritkítja. Csupa erő, izom ez a fiú. Ilyenekre szokták mondani: olyan, akár egy óriás. Egyenesen az alapfokú Iskola padjá­ból jött Ide. Magának ls kedve volt a mezőgazdasági Iskolához, meg azt is jó szívvel vette, hogy a palkovl­Covóí szövetkezet vezetői többször bíztatták: „Ha végzel, nálunk mindig lesz számodra helyi" És Géza most itt ül az igazgatói irodában. Tekintetét kíváncsian legel­teti a bútorokon. Beszélgetés közben többek között így nyilatkozik: — A „Szocialista társadalmunk to­vábbi fejlődésének távlatairól" című vitaanyag is azt mondja: Sok szak­ember kell a mezőgazdaságnak. Hát ha kell, miért ne lennék én is egy a sok közül. A földnek gazda kell, jó, hozzáértő gazda ... • • • Az eddig elmondottakat talán még azzal kell kiegészítenünk, hogy esz­tendőről esztendőre nagyobb az ér­deklődés a mezőgazdasági iskolák iránt. Táncos Tibor igazgató szerint a felvételi vizsgákon ma már ők is megválogathatják a jelentkezőket. Az előző évekhez viszonyítva ez már nagy haladás. Tükörképét nyújtja annak a gyökeres változásnak, amely az ifjúság gondolatvilágában végbe­ment. Ma már nemcsak az idősebb korosztály, hanem a fiatalok ls jövőt látnak a mezőgazdaságban, jövőt, életcélt, pályát. SZARKA ISTVÁN Bratislava legújabb múzeuma Á múzeum az Óváros egyik leg­jellegzetesebb műemlékében, a Mi­hálykapu tornyában nyílt meg rövid­del ezelőtt. A torony belsejének há­rom szintjén Jól összeválogatott gyűjtemény, korabeli metszetek és tervrajzok tájékoztatnak városunk középkori és későbbi védelmi rend­szeréről — falakról, bástyákról, ár­kokról s a Várról, mely a feudális osztály erős támasza volt. Innét védekeztek a XV. század­ban a husziták támadása ellen, kik­nek vallási ós szociális hittől fűtött szenvedélyes magatartása nagy aggo­dalmat keltett az uralkodó osztály­ban. A polgárság s a nép inkább pártfogóját, jobb holnapok hírnökét látta bennük. Hatalmas szablyák, sú­lyos buzogányok és kelevézek, harci bárdok és hosszúnyelű dárdák, ne­hézkes páncélok komor feketén vál­nak ki a fehér fal háttérből. A XVII. és XVIII. századot már lő­fegyverek Jellemzik. A törökök görbe kardjai, tőrei és puskái berakásos díszes markolataikkal tűnnek ki. Képek és további fegyverek, kis ágyúk adnak hírt a Habsburg-elnyo­más ellen lázadó rendi felkelésről. A XIX. században a napoleonl sere­gek bombái, és a magyar szabadság­harcot elfojtó cári hadsereg pusztít­ja a védekező várost. Mert minden háború véres élet- és anyagi ál­dozattal Jár. Nyomor és Járvány tl-: zedelték a népet. Csak a plébános köztársaságnak és a fasizmusnak véget vető szovjet fegyverek hozták meg a békét és az emberi igazságos élet feltételeit. Ezt példázza Ihriskynek a gyűjteményt lezáró Felszabadulás című szobra Is. A torony kilátóerkélyéről az Óvá­ros máig ls gazdag építészei emlé­keiben gyönyörködhetünk. Ezen túl a békésén növekvő, terjeszkedő, mai város új lakónegyedeivel, Iparte­lepeivel, s a jövő ígéretes távlatá­val tárul elénk. Bárkány Jenöné A rádió és televízió nyelvtanfolyamai KI KÖVET! ŐKET? A" szocialista munkabrigádok véd­nökséget vállalnak a pionírrajok fe­lett. Ez ls társadalmunk új nemze­dékünkről való gondoskodását bizo­nyítja. Napról napra több az ilyen védnökség. A pionírolj becsülik véd­nökeiket. Megértik köztük, milyen magas képzettséget kell elsajátíta­nia a szocialista ipar és mezőgazda­ság dolgozójának, ha jól akarja vé­gezni munkáját. A Považská Bystri­ca-1 Klement Gottwald Gépgyár szer­számrészlegének szocialista munkabri­gádja Pedej elvtárs vezetésével véd­nökséget vállalt az alapfokú kilenc­éves iskola VIII. B. osztályának pio­nírraja felett. A védnökség a kilen­cedik osztályban is folytatódott. A pionírok krónikájában ezt olvas­hatjuk: „Tanulmányi kiránduláson voltunk az üzemben. A szocialista xnunkabrigád tagjai munkahelyükre vezettek és ott elbeszélgettünk. Egy skúter famodelljét kaptuk ajándék­ba. Több műhelyt néztünk meg: a a szerszámrészleget, csiszolóműhelyt, mérőközpontot, lakkozóműhelyt, a skúter és pionír szerelését." A pio­nírok jól láthatták, hogyan érvénye­sül az iskolában elsajátított elmélet a gyakorlatban. A brigád tagjai a szülői értekezletekre is eljártak. Itt a tanulók pályaválasztásáról beszél­tek. A kilencedikesek már CSISZ-ta­gok lettek, de barátságuk a brigád­dal nem szűnt meg. Az elvtársak se­gítséget nyújtanak nekik egészen az érettségiig. A dubnlcal vasgyár Nálepka kapi­tány nevét viselő szocialista munka­brigádja a kilencedikesek felett vál­lalt védnökséget. A brigád tagjai gondosan készítették elő a tanuló­kat a CSISZ-avatásra. A pionírok krónikájukban gyakran írtak bará­taikról. Büszkék közös munkájukra. A komárnói Nyugat-Szlovákiai Ba­romfi feldolgozó Üzem szocialista munkabrigádja harmadikosok és ötö­dikesek felett vállalt védnökséget. A brigád 8 tagja törődik védenceik­kel. Sok mindenre kíváncsiak pio­nírjaik, ha meglátogatják munkahe­lyüket. Hány fokos a meleg a kelte­tőben, mit csinálnak a kikelt kis­csirkékkel, egyszóval minden érdek­li őket. A pionírok szívesen látogatják meg védnökeik munkahelyét. Megis­merkednek a dolgozók alkotó tevé­kenységével, megtanulják becsülni munkájukat, Ismerkednek az űj technikával, s mindez hatással van tanulásukra. Gustáv Machata elvtárs, a Béke­bánya szocialista munkabrigádjának vezetője, KoSba járt az ottani nyol­cadikosokhoz. Felajánlotta a tanu­lóknak, hogy kölcsönösen ellenőriz­zék munkájukat. A védnökök felsze­relték a tanulók műhelyét és sport­körét, s bányászérdekkört létesítet­tek számukra. A pionírok esztrádmű­sort rendeztek a bányászok gyerekel­nek és a bányászoknak műhelyük­ben készült kicsi bányászlámpákat ajándékoztak. A tanulók és a szo­cialista munkabrigád tagjai közti Megiegyzé s Nemcsak a tejcsarnok címére... Ä Komárnói Állami Gazdaság pál­pusztal üzemrészlegén igen gyakori volt a borjúk megbetegedése, a kényszervágás és az elhullás. A be­tegségen átesett állatok pedig igen lassan fejlődtek. Ml volt ennek az oka? Sokáig törtük a fejünket míg rá­jöttünk a betegségek igazi okára. A tejcsarnokból visszakapott szepa­rált tej minősége nem felelt meg a követelményeknek. Különösen a nyá­ri hónapokban savanyú állapotban szállították a gazdaságba és ez — mert Itattuk őket — rendszerint bél­hurutot okozott. A megbetegedett borjúkat állatorvosi beavatkozással sem sikerült kigyógyítanunk. Hiába figyelmeztettük a tejcsarnok vezető­ségét, a szeparált tej minősége to­vábbra sem változott. Természetesen nem állottunk tétlenül, sürgősen cselekednünk kellett. Néhány hét óta a borjúk számá­ra visszakapott tejet hagyjuk meg­aludni és csak azután etetjük fel. Eljárásunk a következő: Az ellés után a borjút az anyától elvesszük, tisztára kifejjük a tehén tőgyét, de ezt a tejet nem hasz­náljuk fel, mert emésztési zavarokat okozna. Hat óra után újból kifejjük a felgyülemlett föcstejet és ezt meg­itatjuk az újszülött borjakkal. Az el­ső hónapban naponta nyolc liter tel­jes tejet kapnak a borjak. Harminc­napos koruk!ól hatvan napos korig felére csökkentjük az előző tejada­got, az elvett részt pedig négy liter aludttejjel pótoljuk, melybe húsz deka darakeveréket adagolunk. Két­hónapos koruktól fogva aztán telje­sen áttérünk az aludttej etetésére. Kilencven nap eltelte után aztán már az aludttejet is elvonjuk — el­választásra kerülnek a borjak — és takarmányozásukra jó minőségű lu­cernát, rétiszénát biztosítottunk. Ma szépen fejlődnek a növendékállatok, naponta 0,92 kilogramot szednek ma­gukra. Meg kell még jegyeznem, hogy a szeparált te] megalvasztásánál 360 liter teljes tejet takarítunk meg, Il­letve ennyivel adunk többet a közel­látásnak. Kísérletezésünk ezután sem hagy alább, úgy gondoltuk, hogy már 15 napos kortól rátérhetünk az aludttej itatására. Beke Antal, a Pál-pusztai gazdaság vezetője. barátság a tanulók pályaválasztásá­ra is hatással volt. A brigádok tagjai gondoskodnak róla, hogy a pionírok érdekesen és örömteljesen töltsék szabad idejüket. Az elvtársak képességeik és kedv­telései szerint foglalkoznak fi pio­nírokkal. Pieštanyban a finommecha­nikai üzem brigádjának tagjai gyak­ran járnak kirándulni a pionírokkal, Stolár elvtárs [a Béke-bányából) még a nappali műszakját is elcse­rélte, hogy pionírjaival elmehessen a betervezett kirándulásra. A Tatra­svit brigádjának tagjai is szívesen járnak pionírjaikkal a Magas-Tátrába. Valika Sertlová, aki szintén ennek a brigádnak tagja, a tüzoltalom szabá­lyait ismerteti meg pionírjaival. Té len ez a kollektíva együtt jár sízni a gyerekekkel. Van, aki repülőmo­delleket készít a pionírokkal, sak­kört, vagy más kört vezet. Az ilyen kapcsolatok nagyon hasz­nosak a gyerekek számára. Erős aka­ratot, kollektív érzést, munkafegyel­met és sok más hasznos tulajdonsá­got sajátítanak el. A brigádok tagjai ez­zel erkölcsi kötelességüket teljesítik a társadalommal szemben. A pionírok arra vágynak, hogy elérjék a kiváló dolgozók színvonalát, s erre már az Iskolapadokban és a pionlrrajokban készülnek. —p— „Habla usted espanol?" — „Beszél spanyolul?" szólalt meg a rádió ked­den, szeptember 4-én 11,25 órakor a Csehszlovákia I. rádióállomás mű­sora keretében. Ezekkel a szavakkal kezdődik a rádió első spanyol nyelv­tanfolyama, amely Iránt a rádió sok í ezer hallgatója rendkívül nagy ér­deklődést tanúsít. Az 1962 szeptem­berétől 1963 júniusáig tartó spanyol nyelvtanfolyam első évfolyaménak hallgatói 30 tanóra alatt mintegy 600 szót sajátíthatnak el. A tanfolyam három évig tart és túlnyomórészt társalgás formájában lehetővé teszi a hallgatóknak a spanyol nyelv oly mértökű elsajátítását, hogy a min­dennapi életben spanyolul ls megér­tethessék magukat, olvashassanak spanyol nyelvű lapokat s egyéb ki­adványokat. A tanfolyam további célja, hogy felkeltse a hallgatók ér­deklődését azoknak az országoknak KULT URÁLIS HÍREK • ZDENEK VOSTRAK vlgoperájá­nak, az Eltörött korsónak (Heinrich Kleist novellája nyomán) rádió-válto­zata ötödik díjat nyert az UNESCO ! zenei tanácsa által Párizsban rende­zett nemzetközi versenyen. A verseny szabályai értelmében Vostfak operá­ját 20 ország rádiója közvetíti. Hazai bemutatásra szeptember 13-án kerül sor. • A SECULULE román világirodal­j mi folyóiratban megjelent Peter Kar­vaš Antigoné és a többiek című drá­Jmája, J. Grossa fordításában. A fo-: lyóiratban kisebb tanulmány foglal­kozik a cseh és szlovák színházi élet­tel. • KIJEVBEN kiadták Jozef Nesvad­; ba könyvét az „Arany budha esetét". , Nesvadba több fantasztikus elbeszé­) lését egy New York-i lap ls közölte. • SZEPTEMBERBEN 32 csehszlo­vák zenekar és szólista látogat kül­földre. A legtöbben a Német Demok­I ratikus Köztársaságba készülnek. A csehszlovák művészek Svájcban, Új­Zélandban, Japánban, Argentínában, Izlandban, Belgiumban, Kínában, Nor­végiában, Magyarországon, Lengyel­i országban és Romániában lépnek fel. politikai és kulturális élete Iránt, ahol a spanyol nyelv honos. A Csehszlovák Televízió is újdon­sággal — kezdők számára rendezett angol nyelvtanfolyammal — ked­veskedik a közönségnek. Az oktatás októberben kezdődik. A rádió és a televízió nyelvtanfolyamának anyaga nyomtatásban ls megjelenik. A spa­nyol nyelvórák tananyagát „Habla usted espanol"? címen, a Práce könyvkiadó jelenteti meg és szeptem­ber első felében már kapható lesz a könyvkereskedésekben, ahol a te­levízió angol tanfolyamának hallga­tói is megvehetik a szükséges tan­könyvet. A rádió és televízió ez év őszéri is folytatja a közkedvelt orosz nyelvtanfolyamok közvetítését. A rá­dió két társalgásszerű tanfolyama közül az egyiket a haladók, a má­sikat pedig a középiskolák IV. és V, osztálya tanulói számára rendezi. A Csehszlovák Televízió az 1960— 1961-es tanév elején kezdte meg egy orosz nyelvtanfolyam közvetítését kezdők számára. Statisztikái adatok szerint már abban az évben mint­egy 150 000 . Uandó hallgatója volt a tanfolyamnak, akik mintegy 20 000 levélben köszönték meg az orosz nyelv elsajátításának ezt a lehetősé­gét. Az 1961—62-es tanévben meg­kezdődött az orosz nyelvtanfolyam a haladók részére Is, amelyet a te­levízió ez év októberétől meglsmé-: tel. A hallgatók ez Idén ls kérdé­sekkel fordulhatnak a tanfolyam ve­zetőihez. Űj kultúrház a martini járásban (CTK). — A Szlovák Nemzeti Fel­kelés 18. évfordulójának alkalmából TurCianská Belá községben a napok­ban új kultúrházat nyitottak meg, amely a „Z" akció keretében épült. A helyi szövetkezet tagjai, a község lakossága és a védnökség! üze­mek dolgozói a kultúrház építésénél csaknem 68 000 órát dolgoztak le. A kultúrházban 450 férőhelyes szín­ház, bábszínház, előadási terem, klub­helyiségek és könyvtár van. Brnóban teljes ütemben folynak a nemzetközi vásár előkészületei. Képünkön a francia Simca-gyár autói a kiállítás „Z" pavilonja előtt. (E. Biča n « ČTK felvétele.) 1962. szeptember 5. (Jj SZŐ 5 É

Next

/
Oldalképek
Tartalom