Új Szó, 1962. augusztus (15. évfolyam, 210-240.szám)

1962-08-04 / 213. szám, szombat

H

einz az orosz fronton harcolt négy hosszú esztendeig. Jó és engedelmes katonája volt a Eührer-. nek tanulékony, szorgalmas alantasa az őrmestereknek, akik éppen ezért sohasem feledkeztek meg rőla, ha osztagukicai parttzánvadászatra. vagy a falvakba, büntetőexpediciórd indultak. Heinzt az elismerés mind nagyobb odaadásra, leleményességre buzdította. Az egyik SS-örmester pa-. rancsára vastag, Jobbra-balra dülöngélő betűivel pontos kimutatást vezetett arról, naponta hány orosz ag-: gastyánt, asszonyt, gyereket küld a másvilágra a német élettér növelése érdekében, s ezt a papirost csak fogságbaesése elótt egy nappal semmisítette meg. A céllövésben nagy gyakorlatra tett szert. A második év végén már a cikk-cakkban futó ember tarkóját is sikerült eltalálnia. De legjobban mégis a tömeges ki-végzéseket kedvelte. „Ilyenkor moz-: dulatlanul áll előtted a célpont" — magyarázta neki valamelyik SS-őrmester — „nem Izzadsz bele a mun-: kába, s nem történhet meg, hogy amíg az egyik partizánra a bokor mögül fegyvert fogsz, addig a másik hátulról a nyakadba esik. Kényelmesen dolgozhatsz, s úgy megtanulsz a puskával bánni, mint valami szibériai mesterlövész". Heinz Igazat adott felettesének. A falvak piacterein felállított eleven, de mozdulatlan célpontok valóban hozzásegítették képességeinek teljes kibontakozásához. Azt a tudatot, hogy emberek, főképpen nők és gyermekek állanak a puskacső előtt, hamarosan elveszítette, csak bábokat látott és szorgalmi feladatként jelölte ki magának, bcrvá, a szívbe, agyba, vagy a has közepébe röpítse-e a golyót. Mégis Jóleső érzéssel, s furcsa kis borzongással várta a lövést követő zajt, az oldalt, vagy hátra-: hanyatló test nehéz, tompa puffanását. Később, mikor a falusiak kivégzése ilyen módon túlságosan megszokottá vált, felettesei, néhány jó-: pajtása, s valami belső, különös parancs ösztönzésére a késdobálásban is szorgalmasan gyakorolta magát Nem csoda hát, hogy az előnyomulás során két kitüntetést is kapott. A negyedik év vége felé, a vis-sza-: vonulásnál félig megfagyva és kiéhezetten orosz fogságba esett. Egy Ideig ,míg vissza nem nyerte erejét, a fogolytábor lakója volt, azután mezőgazdasági munkára vitték. A faluban, mezőn, szántóföldön furcsán érezte magát; az eleven célpontok százával mozogtak körülötte, s ő eleinte minduntalan nem létező puskájához kapott. Pihenőidőben pedig, de sokszor kaszálás, "agy kukortcatörés közben is el-eltűnődött, hogy ezt vagy ázt az aratót, marokszedőt hogyan és hol találná el a legbiztosabban. DR ez csak Játék volt. amire a megkedvelt naDi foglalatosság hiánya kényszerítette képzeletét. Lassacskán mégis megszokta az új, nehéz, és kitartást követető munkát, hiszen odahaza ls paraszti sorban élt. ÜJra érezte, hogy él, hogy egészséges, őrült izmai játékának, a friss levegőnek, a napnak, a szélnek, s örült annak, hogy az oroszok emberszámba veszik, jószlvvel közelednek hozzá, vidám nevetéssel/ tréfálkoznak rossz kiejtése fölött — s nem utolsósorban örült a jókora adag kenyérnek, az ételnek, amely visszaadta erejét. A

kkoriban úgy érezte, hogy újjászületett. Köd borította a múltat, gyermek- és Ifjúkorát és a háború eseményekkel zsúfolt, változatos éveit. Három évi fogság után egyszerre csak megnyílt Heinz előtt az út Ababhagyta a munkát, vonatra ült, s ha-: zafelé indult. Az oroszok ellátták fehérneművel, ennivalóval. Egy Öreg parasztasszony, akitől időnként tejet, gyümölcsöt vásárolt, még meg Is sí-: ratta. Ezeknek az anyai könnyeknek az emléke a hosszú út alatt néhányszor el is érzékenyítette Heinzt, miközben azokat az almákat rágcsálta, amelyeket az öregasszony ajándék-, képpen csúsztatott a zsákjába. A falujában Heinz úgyszólván semmi változást nem talált. Apja ugyan meghalt, de a ház megmaradt. Anyja gondosan ügyelt mindenre, a villámháborúk idejéből származó holland tehén kétszer megellett, a magyar pusztá'kon nőtt mokány lovacska szép csikót fiadzott, a gazdaság nőtt, vi-; rágzott, gyarapodott. Heinzt ugyan maga elé idézte a iá-; rási székhelyen működő nácitlanító, háborús bűnösöket kutató és büntető bíróság, de ebből sem lett baj. Heinzre nem lehetett semmit rábizonyítani, szürke kis katonája volt a nagy német ármádiának — csak a kötelességét teljesítette. A felmentés után Heinz visszagyalogolt a falujába. Kitüntetéseit becsomagolta és gondosan eltette az ágy alá dugott kis ládába a führer fényképe és a „Szovjet partizánok akasztása" feliratot viselő. egv mér megszűnt folyóiratból kivágott színes műmelléklet közé. Heinz ezután körülnézett a falubari. Ogy gondolta, itt az ideje, hogy megházasodjék. Anyja már elgyengült, a háborús izgalmak és az egyetlen fiáért átsírt napok kiszívták életerejét. Bihari Klára: ^/////zW/W/IW////^^^^ A növekvő gazdaság friss erőt, szüntelen gondoskodást kívánt Oe nem siette el a, dolgot. Épkézláb férfi lévén, tisztában volt az értékével. Azokat a családokat, amelvek visszahúzódtak tőle, mélyen megvetette, férfiaik, asszonyaik elől köszönés nélkül, félrefordított fejjel tért ki az utcán. De nevüket gondosan megjegyezte, mintha arra a messzeségben kődlő, de bizonyosan bekövetkező napra várna. amikor a lenézésért kamatostul visszafizethet. Önérzete mégsem szenvedett csorbát. Tudta, hogy a faluban jónéhány eladó lány és özvegy szívesen venné közeledését, s a szeretője Is sóvárogva kívánja, hogy törvényesen, isten és ember előtt ís az övé lehessen. De Heinz úgv gondolta, hogy ez a nő, aki egy francia fogolytábor felügyelője volt, s a háború után két évet börtönben töltött, már nem elég fiatal és rugalmas nagv feladatok elvégzéséhez. A szerelemben tanúsított türelmetlen mohósága nem tévesztette meg Heinzt. „Gréte már kiégett gránát" — állapította ineg magában „Eddig jó volt, de most már csak füstölög, el kell dobni, Itt az ideje". A

válogató rostán már majdnem minden helybeli nő keresztülesett. Végre is ketten akadtak fenn. Az egyik Dietelné volt, az özvegyasszony, aki férjétől szép házat és terjedelmes szőlőbirtokot örökölt, csak az volt a baj, hogy nyolc évi házassága alatt sem szült gyermeket. Márpedig Heinz az istállóban sem tűrt meg meddő tehenet, tgy azután, ha fájó szívvel is, de le kellett mondania Dietelné takaros. Jól jövedelmező birtokáról. A másik alkalmas nő Emma Pau volt, Heinz közeli szomszédjának huszonhétéves leánya. Nem volt szép, de nagy csípője, erős karja, vaskos combja azt a megnyugtató bizonyosságot ébresztette Heinzben, hogy a gazdaságot nem kell féltenie. A meddőség réme sem fenvegetett, Emma a háború alatt egy átvonuló bajtárstól másállapotba került, meg is szülte a gyereket, de a fiúcska valami ragályos betegségbe esett, amibe kéthónapos korában belepusztult. Heinz tehát Emma mellett döntött. Az esküvőt nagy vidámsággal ífuék meg. Emma szüle! ugyancsak kitettek magukért. Kenyér- és hűshegyek, tészta- és gyümölcshalmok borították a kertben felállított asztalokat, s csapra ütöttek egy másfélakós hordót is. A rokonság idősebb, tekintélyes férfitagjai elismerően méltatták Heinzt. a derék német polgárt, a jő gazdát, a haza felemelkedésének egyik ^álogát. Heinz a pukkadásig jóllakct

1 zsíros húsokkal, meg dicséretekkel, s fénylő, kivörösödött arccal, kigombolt kabátban járta a táncot. Emma szótlanul, de bámulatra méltó kitartással topogott, forgott, keringett, ugrált, s mikor a iódlizásra került sor, nagy keiével csattanósakat ütött hatalmas combjaira. Már sápadtan tünedeztek a csillagok, mikor Heinz átizzadt kabátjában, véreres szemekkel, túlságosan ís merev háttal odaállt unokafivére elé, elkérte tőle a buzgón keringőző fiatalaszszonyt és derekát átölelve, ünnepé-: lyesen bekísérte a házba. A zajos ünnepséget dolgos hétköz-: napok követték. Emma minden tekin-. tetben beváltotta a hozzáfűzött reményeket. A lakásban, kamrában, baromfiudvarban példás rendet tartott. Hajnaltól késő estig talpon volt, maga végezte az esti és reggeli fejést, etette a szárnyasokat, a szépen fejlődő malacokat, ápolta a gyümölcsöst, kapáit, öntözött, mosott, vasait, fő-: zött fáradhatatlanul, s ugyanilyen fá-: radhatatlanul adta át magát éjsza-: kánként Heinz öleléseinek. Kötelességét itt is pontosan és kifogástalanul teljesítette, s látszólag nem lepték meg Heinz szokatlanul furcsa kívánságai sem. Lelkiismeretesen Igyekezett kedvére tenni, s a furcsaságokat a világlátott ember magától értetődő szeszélyének tartotta. P

ontosan kilenc hónappal á nász után megszületett a gyerek. Szép, izmos fiúcska volt, erőteljesen rugdalózott a csipkés, keményre vasalt pólyában. Keresztelőién a boldog apa mámorosre itta magát, éltette a gyermekét, a hazát, s nyomban utána a Führert. A vendégek óvatosan csitították. Heinz elhallgatott, de néhánv perc múlva rázendített azokra a keményen pattogó Indulókra, melyeknek dallamára katonakorábari egyik országból a másikba menetelt. Másnap, kijózanodva a hideg víztől, már nem emlékezett semmire. Kettőzött szorgalommal folytatta a munkát, hiszen most már nemcsak magáról és feleségéről kellett gondoskodnia, hanem a kis Heinzről ís. Emma kifogástalan anyának bizonyult. Nagy mellében olyan bőségesen buzgott a tej, hogy elvállalta szoptatásra egy Berlinből idetelepült hajdan! főhadnagy vézna útszülöttjét is. A gazdaságban pedis; buzgóbban tevékenykedett, mint vaiaha. így teltek egymás után a munkában töltött bónapok. Nagy események nem rázkódtatták meg a család megszokott életmódját. A vagyon nőtt, gyarapodott ós nőtt, gyarapodott a Kis Heinz ls, öröm voit nézni. Lassacskan kikerült a pólyából, a földön csúszkált, kis kezével a csipogva futkározó csirkék, a negédesen lépkedő cicák után kapkodott, szájába vette gumiiátékalt. a súlyos kulcsokat, a felnőttek uijaiL s nemsokára kibújtak elől fehér, rizsszemeshez basortló fogai. Egy napon megkapaszkodott az udvarra kitett zsámoly szélében, lábra állt, többszöri próbálkozás után elengedte az alkalmi támasztékot s megtette első, bizonytalan, reszketeg lépéseit. Mindez szép volt, megnyugtató és boldogító, s így haladt volna továbbra is az élet a megszokott vágányokon. ha ez 8 dolog ei nem kezdődik, s meg nem zavarta az összhangot és az események nyugodt, egyenletes hömpölygését. De elkezdődött. Heinz éppen a konyhaajtó előtt ült az alacsony, zöldre festett zsámolyon. Világos szemével hunyorogva nézett a lemenő napba és fehér szempilláival szaporán pislogott. A gyerek az udvar közepén előrenyújtott karokkal egyensúlyozta magát, s óvatosan rakta egymás mellé kövérkés lábait. Láthatólag az esővízzel telt hordót akarta elérni. Heinzet ebben a pillanatban Különös káprázat fogta ei. Mintha nem otthon lett volna, hanem az orosz parasztház udvarán. Annak a parasztháznak az udvarán, ahol... Ott ls így totyogott a fiúcska és éppen egy hordó mellett. Ingecskéjének két szárnya hátul nem ért össze, kilátszott erős, kövér kis teste, gyűrűs combocskája. Heinz gyakorlottan felmérte a maga és a reszketeg lépéseit próbálgató orosz gyerek közt a távolságot. Kezében hoszszú kést szorongatott, az övén függő bőrtokból vette eiő Felemelte kezét és célzott. A gyerek, kövér kezecskéit előrenyújtva már egészen közel ért a hordóhoz. Ebben a pillanatban velőtrázó, nem emberi orditás hangzott fel. Az udvar mélyéből fiatal asszony rohant előre Bő szoknyája szárnyként repdesett körülötte. A gyerekhez repült, lehajolva, kiterjesztett karokkal, hogy magához rántsa és ráboruljon Heinz felnevetett, A kés süvítve vágta át a levegőt és pontosan a gyerek hátgerincébe fúródott, odaszegezve a penésztől lepett, hasas hordőhaz. Kis karja. Iába néhány pillanatig furcsán rángatózott. — Mint valami béka — gor^olta Heinz megvetően. Az anya mindkét kezével a fejéhez kapott, mintha csak kemény, szőke, koszorúba fésült hajfonatait akarná megigazítani, ajkát felhúzta, úgy, hogy ínyéig kilátszott hibátlan, fehér fogsora, felsőtestével félfordulatot tett és hangtalanul végigvágódott az udvar keményre taposott földjén. Heinz odament hozzá, lábává"! az oldalába rú-: gott, de az asszony nem mozdult. Arcára ráfagyott a különös, ijesztő mosoly. — Szívszélhűdés — gondolta Heinz. Még egyszer meglökte csizmája hegyével. Jóleső, mámorhoz hasonló érzéssel nézte a kést, melynek nyele még mindig ott rezgett a fiúcska rózsaszínű hátában. S

most, hogy a saját gyerekét nézte, arra kellett gondolnia: vajon biztos-e még a keze, vajon eltalálná-e olyan pontosan, mint azt a másikat? Oda tudná-e úgy szegez-: ni a hordóhoz, mint akkor amazt. — Az ördögbe is — eszmélt fel —, hiszen ez Heinz, a kicsi Heinz. — A gondolat mégsem hagyta nyugton, akár akarta, akár nem, a kést ott látta a kisfiú rózsaszínű hátában, pontosan a két lapocka között. Emma éppen ebben a pilianatban lépett ki a veteményeskert lécekből összerótt ajtaján. Sietve ment a fiúcska felé és lehajolt, hogy megcsókolja. — Most kellene — futott át Heinzon megint a gondolat — most kellene... A karjában görcsöt érzett, de ez hamarosan elmúlt, s ő bambán nézett körül. — Itthon vagyok — ismételgette —, itthon vagyok, az ott Emma és a fiam. De éjszaka álmában a szovjet fiúcskát és az anyját látta, s újra meg újra átélte azt ,a bizonyos pillanatot. Másnap, mikor a gyerek a hordó körül játszott, megint csak arra kellett gondolnia: eltalálná-e olyan pontosan, mint azt a másikat. Benn a konyhaasztalon ott hevert a hosszúpengéjű kenyérvágó kés. Heinznak megint görcs állott a karjába. Hirtelen felJEVGENYIJ JEVTUSENKO: Nem akarunk háborút! c § Akarják-e — ezt kerdezed — ^ A háborút a szovjetek? ^ 11a kérdezed, halljad ma hát Š Halott bőseink válaszát c . . „Nem és nem akarunk) Többé nem akarunk I ^ A választ a fejfák alól, ^ Honnan a síri beke szól & És kérdésedre válaszol: § § „Nem es nem akarunk! Š Tbnbé nem akarunk! ! ^ Öt kérdezd meg, e katonát, ^ Ki vitte íél világon él ^ Két kezéneu a kézfogást ^ Hiszed, bog* válaszolna mást, ^ Feladva győztes elveit, § Feledné azt az ethait, / ' X A találkozás szavait?... | Több háborút nem akarunk!" fc ! És kérdezd a fegyvereket: A védtelent ki vádi meg? Mi lesz veled, mi les* velem, Ha a béke fegyvertelen? Ki óvja meg? — ezt kérdezed, Töbd háborút nem akarunk!" S fegyverként szól a felelet, Felelnek rá a szovjetek: „Nem és nem akarunkl Többé neiB akarunk! Több háborút nem akarunk!"^ RAJCSANV1 KAROLY átköltései Jevtusenkónek ez a verse a moszkvai leszerelési és béke-világ- ^ kongresszus dalává vált. A költeményhez Kolmanovszkij szerzett ze- & nét Angol, francia, német nyel vű fordítása még a moszkvai tanács- fc kozás kezdetén elkészült, szövegét a küldöttek között kiosztották. ^ A kongresszus díszelőadásán is bemutatták és hanglemezfelvételé- ^ vei a delegátusokat megajándékozták. A dal órák alatt hatalmas § népszerűségre .ett szert: az egész kongresszus énekelte. És a dalt, ^ amely először a Kreml üvegpalotájában csendült fel, a történelmi § Jelentőségű tanácskozás részvevői szétvitték a földkerekség száz- ^ húsz országába, hogy az egész világ megismerje. § állt, reszkető lábakkal a hordóhoz ment, kidöntötte belőle az esővizet, s a földre fektetve a fészerbe gurította. Visszaült a zsámolyra és kissé megnyugodott. A célpont már nem állott előtte. A szovjet asszony és gyerek kísértete eltűnt. De éjszaka újra kezdődött az egész. Heinz fogcsikorgatva, verejtékesen ébredt. ÁlmáDan az asszony mintha Emmához hasonlított volna. S mintha Emma arcára ült volna kí a hangtalan, iszonyú nevetés. Heinz egész nap lomhán, zsibbadt testtel dolgozott. A kapa lassan, nehézkesen fordulta kezében. Apósa még tréfálkozott is, hogy a mézesbetek régen elmúltak már, éjszaka aludni ls kéne valamicskét. Heinz mogorván hallgatott és válasz nélkül hagyta az öreg ember kedveskedését Délután, amint a zsámolyra ült, hogy vigyázzon a gyerekre és megvárja Emmát, aki mindennap ebben az időben locsolta meg a palántákat, megdöbbenve látta, hogy a hordó ismét a régi helyén áll, s a gyerek megint csak ott topog körülötte. — Biztosan eltalálnám — gondolta Heinz, s valami kínzó, édes vágyat érzett, hogy hallja a kés éles süvöltését és lássa, arnint barna nyele rezegve hajlik jobbra-balra a puha kis testben. A háború jő volt, nagyon jó — gondolta elérzékenyülve. — Sok újat tanult az ember, és mindent kipróbálhatott. Arra eszmélt fel, hogy Emma papucsa végigcsattog az udvaron. Az asszony a hordóhoz ment és belenézett. — Oda a finom esővíz — mondta bosszúsan. — Nem tudom, ki volt az a bolond, aki kiöntötte és még a hordót is elgurította. Pedig milyen jó lett volna az a víz a nagymosáshoz. Heinz így letett arról a szándékról, hogy a hordót a fészerbe vigye. Elhatározta, hogy ezután nem ül a zsámolyra. De a nehéz álmokkal terhes éjszaka után valami húzta, vonzotta az alacsony szék felé. A hordő makacsul, szinte hivalkodóan állt az udvar közepén, szemtelen biztonsággal, mint valami terebélyes családtag, aki tudatában van nélkülözhetetlenségének. A gyerek ott topogott, játszott körülötte. Heinz hirtelen felkapta a hosszú konyhakést, célzott, s a hegyes acél rezegve állt meg a hordó barna dongájában. Heinzt elöntötte az öröm forrósága, mintha valami nagy súly szakadt volna le róla. Emma. aki a kertajtóban állott, bámulva nézte. — Kipróbálom, vajon biztos-e még a kezem — kiáltotta oda az asszonynak. Emma bólintott. Igen, nagyon fontos, hogy Heinznak biztos legyen a keze. Nem beszéltek ugyan rőla, de szüntelenül készültek arra a nagy napra, amikor Heinz újra elővehet! kitüntetéseit. Igen, csak gyakorlatozzon Heinz, ha másképpen nem, késdobálással. "LTeinz boldog kimerültséggel fe•f a kijeit le. De álma megint Izzasztóan nehéz volt. mintha boszorkányok nyomták volna a mellét. Gjra a fiatal, koszorúsfejű szovjet aszszonyt látta, meg a gyereket, amint egyre ernyedtebben rángatózik a hordó oldalán. Másnap a késdobálásnál már nem érzett semmi örömet Valami hiányzott, valami, ami értelmet ad az egésznek Csak hajigálja a kést, mint valami vásott suhanc. S hirtelen ráébredt, hogy az öröm érzése hiányzik, az a furcsa, vad kielégülés, amelyet akkor érzett, amikor az orosz gyerekeken gyakorolta szemmértékének pontosságát, kezének ügyességét, s mikor azt a fiúcskát odaszegezte a hordó barna hasához. Vajon a kis Heinzzal is sikerülne? — ötlött úira az eszébe Ellapulna ez is, mint a béka ... Hideglelősen vicsorította össze a fogát. De hiszen Heinz az én gyermekem! Mindegy — válaszolt rá azonnal egy tompa, közömbös hang, — azért csak úgy szétlapulna, mint az a másik. — Miért akarod ezt látni? —• kérdezte önmagától rémülten. — Mert ez jólesne nekem, megszoktam és kívánom — válaszolt a hang csúfondárosan. Emmával torkig jóllaktam. Már csak ez esne jól. Heinz közben verejtékes homlokkal, némán dobálta a késeket. Az egyik a gyerek feje felett repült el, aki visongva kapkodott utána kövér kezével. Heinz nekibátorodott Egyik kés a másik után süvöltött el a fiúcska mellett. Emma most bukkant fel az udvar mélyén. Egy pillanatig meghökkenve állott, azután odakiáltott Heinznek: — Vigyázz te, még megsebzed a gyereket. Heinz félszemmel az asszonyra nézett, de nem őt látta, hanem a szőke szovjet nő magas, kékszoknyás alakját. Káröröm fogta el: — Ne félj, most megfizetek a rossz éjszakáimért — mondta. Ne félj — ismételte és ravaszkásan hunyorított — egy felesleges karcolás sem esik rajta. Elnevette magát, nyála szétfrecscsent, s felemelt kezéből süvítve szökkent ki a kés. A gyerek nyekkent egyet, s a következő pillanatban már ott rugdalózott a hordó oldalán. Heinz ujjongó, vad boldogságot érzett. A fiúcska rángatózott, s hátában ide-oda táncolt a kés fényes szegektől csillogó nyele. — Akár egy béka — gondolta Heinz. Eltorzult arcát Emma t'elé fordította, aki a földön ült, két öklét n halántékához szorította és hosszan kitartott hangon, szinte unalmas egyhangúsággal ordított. Heinz bambán ránevetett. Még akkor is nevetett furcua. magasan visongó hangon, s nyálát csorgatva, mikor a szomszédok körülfogták éá megkötözték. KULTURÁLIS HÍREK A Berliner Ensemble társulata, a világhírű Brecht-színház a VIT ideje alatt Helsinkiben vendégszerepel. Az együttes Brecht-költeményeket, dalokat és drámarészleteket mutat be a finn fővárosban. Albert Camus Nobel-díjas író 1935től haláláig feljegyzéseket készített az utcán vagy vonaton ellesett beszélgetésekből és regényeinek, színdarabjainak vázlatát is piszkozatokban örökítette meg. A Nouvelle Revue Francaise érdekes és izgalmas részleteket közöl Camus piszkozetfüzeté'oől. A két füzet teljes tartalmát rövidesen közzéteszik. Szvjatoszlav Rihter szovjet zongoraművész, aki a bécsi ünnepi heteken nagy sikerrel vendégszerepelt, az edinburghi fesztiválon vesz részt, majd ismét visszatér az osztrák fővárosba. Októberben Rihter Párizsban és Olaszországban ad hangversenyeket • • . 0] SZŐ 4 * 1962. augusztus 5.