Új Szó, 1952. július (15. évfolyam, 179-209.szám)

1962-07-12 / 190. szám, csütörtök

»»y.>, ...tá _ Hz általános és teljes leszerelés - a léke és a nemzetközi biztonság záloga Tegnapi számunkban közöltük annak a beszédnek első részét, melyet Hruscsov szovjet kormányfő a moszkvai leszerelési és békevilágkongresszuson mondott. Mai számunkban a beszéd befejező részét közöljük. Tisztelt Küldöttek I Engedjék meg, hogy most néhány szót a német kérdésről szóljak. Ez a kérdés nem érinti közvetlenül a leszerelést, de szorosan összefügg vele. A német kérdés békés megoldása és ennek alapján a nyugat-berlini helyzet rendezése enyhítené a nemzetközi feszültséget és jó alapot teremtene a leszerelés ügyének előbbrevitelére. Ezt minél több államférfi felismeri. A béke híveit komolyan nyugtalanítja, hogy Európa közepén a háborús veszély egyre fenyegetőbb góca alakul ki. Az a nyugatnémet militarizmus a revansizmus, mely temérdek szenvedést okozott a népeknek, újra és egyre nyíltabban az agresszió, a kaland útjára tér. Adenauer kancellár a hitleri rendszer ellenfelének adja ki magát, de a hitlerista tábornokokra és tisztekre támaszkodik és a valóságban Hitler politikáját folytatja. íme a tények : Adenauer hivatalba lépése óta többet fordított Nyugat-Németország felfegyverzésére, mint Hitler a második világháború előkészítésére. Hitlerék katonai kiadásai az 1933—39-es években 90 milliárd márkát tettek ki, Adenauer kancellár kiadásai csak az 1950—61-es években meghaladták a 100 milliárd márkát E számok gondolkodóba ejtik a békeszerető emberiséget, mert mögöttük a halál és a nép szenvedése rejlik. A hitlerista tábornokok jogot kaptak, hogy parancsolhassanak a NATO európai szárazföldi csapatainak. Egyes európai országokban a bonni revansisták sípszavára masíroznak, sőt hovatovább a nagyhatalmak is úgy táncolnak, ahogy a bonni revansisták fütyülnek. A nyugatnémet militaristák dühösen ellenzik a leszerelést és a nemzetközi feszültség enyhítését. Moltke, a német militarizmus egyik ideológusa 1874-ben cinikusan kijelentette: „Az örök béke csak álom, mégpedig nem valami szép álom." Azóta sok minden megváltozott a világon. A német militarizmus barbár Ideológiája azonban változatlan maradt. Strauss hadügyminiszter minden erejével ellenzi a leszerelési terveket A bonni militaristák az atombomba megszerzésére törekednek, s mint a NATO-tanács athéni gyűlése bizonyította, nincsenek már messze attól, hogy elérjék. Bonn nem titkolja terveit, hogy erőszakkal akarja megmásítani a második világháború következményeit, a a potsdami egyezményben megjelölt német határokat. Seebohm bonni miniszter kijelentette: „Csehszlovákia, Lengyelország és a Szovjetunió ne ringassa magát abban a reményben, hogy lemondtunk az Oderán és a Neissen túl eső területekről". Ugyanazt hangoztatja von Hassel, Schleswig-Holstein tartomány miniszterelnöke : „Területi követeléseink jóval túllépik az Odera—Neisse határvonalat. Vissza akarjuk szerezni a német birodalom régi területeit." Egyes revansista politikusok — köztük Brandt úr is — annyira elragadtatják magukat, hogy fenyegetni merészelik a szocialista országokat. A bonni politikusok beszédei hallatán és tettei láttán nem tudjuk elhinni, hogy 1962-ben élnek. Úgy fest a dolog, mintha órájuk mutatója a hitleri hódítók hadifelvonulása idején megállott volna. A Szovjetunió azt akarja, hogy egyszer s mindenkorra pontot tegyünk a második világháború után, hogy mindkét német állammal békeszerzőL Sz. Hruscsov elvtárs beszéde dést kössünk, s ennek alapján rendezzük a robbanással fenyegető nyugat-berlini helyzetet. Ügy tűnik, hogy ez az egyedül lehetséges és ésszerű álláspont. Ám az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország még mindig szembehelyezkednek a német békeszerződés megkötésével. Véglegesíteni akarják NyugatCsehszlovákia és sok más olyan ország ellen irányul, amelyek a hitleri Németország ellen harcoltak. Amellett vagyunk, hogy NyugatBerlin, mint önálló politikai egység a legszilárdabb nemzetközi biztosítékot kapja arra, hogy lakosságának joga legyen életmódját szabadon megválasztani. A nyugati hatalmakN. Sz. Hruscsov beszéde közben Berlin megszállási rendszerét és ott akarják hagyni csapataikat. De lehet-e beletörődni abba, hogy Európa közepén megmaradjon a puskaporos hordó, melyhez gyújtózsinórt is tettek. Megfelel-e ez Nyugat-Berlin vagy más országok lakossága érdekeinek? Ez csak a gyilkos fegyvereket gyártó vállalkozók és a nyugatnémet revansisták céljainak felel meg. Ezt már a nyugati országok államférfiai ls látják, akiktől a békeszerződés megkötése függ. Csak azért zárkóznak el a szerződés megkötése elől, hogy meg ne sértsék Adenauer kancellárt. Nyugat-Németország fegyveres erői ma már a NATO agresszív erőinek magvát képezik, s mindinkább döntenek a tömb politikájáról. Azok, akik azt hiszik, hogy vezetők,.jüindenre rábólintanak a nyugatnémet revansistáknak, s azt azzal magyarázzák, hogy nem szabad megbontani a nyugati egységet. A nyugati országok a NATO egysége megőrzésének jelszavával a nyugat-németországi agresszív erők kívánságainak tesznek eleget. Más tényt is látnunk kell. NyugatBerlin jelenlegi megszállása már régen megszűnt az lenni, aminek a szövetségesek a hitleri Németország leverése után kötött négyhatalmi egyezmény aláírásakor gondolták. Ennek az egyezménynek a német militarizmus és a nácizmus felszámolása és egy újabb háborús veszély elhárítása volt a célja. Ma azonban a megszállt Nyugat-Berlin a NATŐ-nak afféle katonai támaszpontja, amelyen az agresszív tömb csapatai állomásoznak. Ez a támaszpont a volt szövetségesek — a Szovjetunió, Lengyelország, nak azonban nem a nyugat-berlini lakosság sorsa, hanem az a fontos, hogy megőrizzék ottani katonai támaszpontjukat. A szovjet kormány számos lépést tett kölcsönösen elfogadható megoldás elérésére, s beleegyezett abba, hogy a nyugat-berlini megszálló csapatokat bizonyos feltételek mellett az ENSZ, vagy a semleges államok alakulatai váltsák fel. Mivel e kérdésben nem történik megegyezés, javasoljuk, hogy Norvégia és Dánia, vagy Belgium és Hollandia, valataint Lengyelország és Csehszlovákia csapatait helyezzék el ott. Természetesen az ENSZ zászlaja alá tartoznának és semmilyen katonai csoportosulásokat sem képviselnének. Az idő múlik. Ha a nyugati hatalmak továbbra sem lesznek hajlandók elősegíteni a második világháború maradványainak felszámolását, akkor a szocialista államok és a többi békeszerető állam nem tehetnek mást, mint hogy megkötik a békeszerződést az NDK-val, az ebből eredő öszszes következményekkel. Laosz példája azt bizonyítja, hogyha fennáll a megegyezési törekvés, akkor a legbonyolultabb nemzetközi kérdések megoldásának útját is meg tudják találni. A második világháború maradványainak felszámolása a béke érdekében létfontosságú, s e kérdés megoldása tovább nem halogatható. A leszerelés, a háborúk kiiktatása a társadalom életéből és a tartós világbéke megteremtése — ez a szovjet nép és kormánya egyik leghőbb vágya és célja. 3. A fegyvgrmentes világ - az emberiség boldogsága Martin Andersen Nexö, a világkultúra kiváló képviselője azt mondta, a béke azért szükséges, hogy dolgozhassunk, örülhessünk, széppé tegyük az életet. A leszerelés és a béke valóban kimeríthetetlen erőforrásokat nyújthatna az építésre. Ezeket most a militarizmus emészti fel. A háborús előkészületekre kidobott óriási erőforrások az emberiség megannyi nélkülözhetetlen szükségletének kielégítésére szolgálhatnának. A leszerelés kérdése az utóbbi időben a Nyugaton, tehát az Egyesült Államokban is a lakosság mind nagyobb rétegeinek figyelmét köti le. Sok tudós józanul elemzi pz általános leszerelés szociális és gazdasági következményeit. Figyelemre méltó annak a szakértő csoportnak következtetése, amely az ENSZ megbízásából nemrégen jelentést dolgozott ki a leszerelés gazdasági és szociális következményeiről. A jelentés kiemeli, hogy a leszerelés hasznos eredményekhez vezetne és elősegítené a világ népei helyzetének megjavulását. Ha a kormányok határozottan átcsoportosítanák az eszközöket a katonai területről a békés építés területeire, akkor — mint a beszámoló megjegyzi — „egyetlen országnak sem kellene félnie a leszerelés következtében létrejövő erőforrások békés felhasználása lehetőségének hiányától." A katonai pénzeszsák ideológusai, különösen az amerikaiak a szó szoros értelmében az emberek fejébe verik, hogy az állam óriási fegyverkezési kiadásai a „gazdasági felvirágzást" szolgálják, a leszerelés következménye viszont a gazdasági bomlás és a munkanélküliség fokozódása lenne. Nem visszataszító és rettenetes-e már annak puszta gondolata, hogy a pusztító fegyverek tömeggyártásától teszik függővé a gazdaságfejlesztés és a munka lehetőségét? Az élet leleplezi a leszerelés ellen 1 zőinek hamis gazdasági érvelését. A katonai kiadások növekedése az ipari termelésnek csak rövid ideig tartó egészségtelen bővülését idézheti elő, ugyanakkor gazdasági pangást és tömeges munkanélküliséget okoz. Valóban, az utóbbi években mely tőkés országok növelték legjobban fegyverkezési kiadásaikat? Elsősorban az Egyesült Államok, majd utána Anglia. S mely tőkés országokban volt ugyanezekben az években legkisebb az ipari termelés növekedésének üteme? Az Egyesült Államokban és Angliában. A fegyvergyártáson hihetetlenül nyerészkedő militaristák és monopolisták azzal rémítik a tömegeket, hogy a leszerelés esetén milliók maradnának munka nélkül, hogy „gazdasági katasztrófa" következne be. Ez alaptalan nézet. Ellenkezőleg, a leszerelésből reális gazdasági haszna volna a tőkés országok lakossága összes rétegeinek, mindenekelőtt a munkásosztálynak, a parasztságnak és a városi középrétegeknek, mert megszabadítaná őket az elviselhetetlen adótehertöl. Azoknak a vállalkozóknak, tudósoknak, munkásoknak és mérnököknek, akiknek jóléte ma a lázas fegyverkezéstől, a hírhedt „halálkereskedelemtől" függ, figyelembe szeretnénk ajánlani Bertold Brecht német antifasiszta író érdekes darabját, a Kurázsi-mamát. A darab egy markotányosnő tragikus sorsát írja le. A háborúból él, de a háború egymás után elveszi gyermekeit, elveszi életének értelmét és célját. Ugyanúgy a csalóka és átmeneti előnyöket hajhászó mai háborús előkészület holnap kegyetlenül behajtja az adót az életeken, a gyermekek és unokák jövő nemzedékének egészségén. A leszerelés természetesen nem old meg minden szociális problémát. Ha azonban megszűnne az erők és eszközök őrült pocsékolása pusztító fegyverek gyártására, és ha ezeket az eszközöket békés célokra használnák fel, ez kétségtelenül jó hatással lenne valamennyi állam gazdaságára. Még az olyan gazdag tőkés ország, mint az Egyesült Államok, lakossága millióinak is égetően szükségük van lakásokra, kórházakra és iskolákra. Az amerikai elnök szerint Amerikában „túl sok az írástudatlan és műveletlen ember" és több mint 127 000 tanteremre van szükség. Iskolák és kórházak építésére, az emberek életének megjavítására nincs pénz, romboló fegyverekre azonban sok milliárd dollárt dobnak ki. A leszerelés lehetővé tenné megtalálni az amerikai nép nélkülözhetetlen szükségleteinek kielégítéséhez szükséges eszközöket. Az amerikai közgazdászok számításai szerint az amerikai kormány a leszerelést követő 5 éven belül 330 milliárd dollárt fordíthatna e célokra. 160 milliárd dollárt a kunyhók eltávolítására, a lakásépítésre és a vízellátásra, 30 milliárdot iskolaépítésre és közoktatásra, 35 milliárdot az egészségügyre és a kórházakra, 105 milliárdot útépítésre és más célokra fordíthatna. E számok megcáfolják azt az állítást, hogy a leszerelés után nem volna mivel kárpótolni az úgynevezett állami katonai piacot. A leszereléssel valamennyi nyugati ország gazdasága nyerne. Csak a maroknyi fegyvergyáros vallana kárt, mert katonai szállítmányokkal nem tudnák kirabolni a népeket. Minél előbb esnek el ettől ^ lehetőségtől, annál kedvezőbb lesz ez a népek számára. Ám a fegyvergyárosok, ha egy szikrányi emberiesség van bennük, átalakíthatják vállalataikat, és emberpusztító eszközök helyett a nép szükségleteinek kielégítésére szolgáló eszközöket gyárthatnak. A nemzeti megújhodás óriási feladatainak teljesítését megkezdő gazdaságilag elmaradott országok, valamint a gyarmati iga lerázásáért, felszabadulásukért küzdő népek is óriási előnyökhöz jutnának a leszerelés folytán. A népek felszabadulása' a gyarmati rabság béklyója alól nagy, haladó Irányzatú folyamat. A Szovjetunió határozottan támogatja a népek magasztos, igazságos antikolonialista harcát. A Szovjetunió álláspontja határozott és világos: sem Ázsiában, sem Afrikában, sem Latin-Amerikában, sem más földrészen egyetlen népet sem szorongathatnak a gyarmati rendszer béljlyói. Valamennyi népnek fel kell szabadulnia! A nemzeti felszabadulásért, a leszerelésért és a békéért vívott harc szorosan összefügg egymással. Az egyetemes leszerelésért vívott harc megkönnyíti a nemzeti függetlenségi harcot. A nemzeti felszabadító mozgalom sikerei pedig szilárdítják a békét és hozzájárulnak a leszerelési mozgalom erősödéséhez. A gyarmattartók mindenkor fegyverrel erősítették meg és támasztották alá uralmukat. Érthető, hogy a gyarmati fenevadak agyarai kihullanának és soha többé nem vállalkozhatnának kolonialista revansra, ha elvennék tőlük a fegyvert. Ez véglegesen és megmásíthatatlanul aláásná uralmuk alapjait a még létező gyarmatokon. Ojra hangsúlyozom, a szovjet általános és teljes leszerelési javaslatok mindenekelőtt a modern, tömegpusztító fegyverek felszámolására irányulnak. Az antikolonialista harcosok kezében nincsen ilyen fegyver. A leszerelés a háborús erők leszerelését, a militarizmus felszámolását, az országok belügyeibe való katonai beavatkozás kizárását, a gyarmati rendszer összes "formáinak teljes és végleges felszámolását jelenti. Ezért a leszerelés teljes mértékben megfelel a nemzeti felszabadító mozgalom további kibontakozása érdekeinek. A tartós béke körülményei között mi sem gátolhatná meg a népek nemzeti felszabadító harcának előretörését, s azt, hogy a teljes politikai és gazdasági függetlenség kivívása koronázza harcukat. A gazdaságilag elmaradott országok ma évente mintegy 5—6 milliárd dollárt fordítanak katonai szükségletekre. Ez óriási összeg azoknak az államoknak, melyeknek úgyszólván j minden fillérre szükségük van; ; hogy megszabaduljanak a nyomor! tói és elmaradottságtól. Nem két; séges, hogyha az elmaradott orszá< gok élhetnének és mentesülhetnének I a katonai kiadások terhétől, gyor! sabban tudnák fejleszteni gazdaságu; kat és kivívni gazdasági függetlenségüket. A leszerelés megteremtené a szükséges feltételeket a fiatal nemzeti államoknak nyújtott segítség nagyméretű kibővítésére. Ha a 120 milliárd dollárt meghaladó katonai világkiadásoknak csak 8—10 százalékát fordítanák e célra, húsz éven belül a világ nyomorgó részein felszámolhatnák az éhínséget, a kóror kat és az írástudatlanságot. A katonai célokra fordított eszközöknek az ötöde is elegendő volna ahhoz, hogy 96 olyan kohászati óriásmű létesüljön, mint az évente 2,5 millió tonna acélt gyártó bhilai kombinát Indiában, vagy 17 olyan óriási erőmű, mint az asszuáni duzzasztógát az Egyesült Arab Köztársaságban. Ez az összeg elegendő lenne 30—40 vllágjelentőségű energetikai és iparközpont, például hatalmas ipari komplexumok létesítésére a Nílus, Niger, Kongó és Zambézi afrikai folyók vidékén, a Szaharában, az Indus, a Gangesz, a Mekong nagy ázsiai folyók vidékén, az Andok előhegységében, és a dél-amerikai folyókon. Fölösleges bizonygatni, milyen kedvezően befolyásolná ez a fiatal nemzeti államok fejlődését, mennyire meggyorsítaná iparosításukat és haladásukat. A legközelebbi 20—25 éven belül ezek az államok jelentős mértékben leküzdhe'nék gazdasági elmaradottságukat, és megközelíthetnék Anglia és Franciaország, s hasonló országok ipari színvonalát. A fiatal nemzeti államok fejlődése kétségtelenül megkövetelné szoros együttműködésüket a fejlett ipari államokkal. Ennek az együttműködésnek fő feltétele azonban a teljes egyenjogúság és a kölcsönös előnyök. Ez lehetővé tenné a termelés kibővítését, és munkát adna sok millió embernek a világ valamennyi országában. Kiszámították, hogy azokkal az eszközökkel, melyeket a legutóbbi 10 évben világszerte katoni célokra fordították, valamennyi országban véget vethetnének a lakásínségnek. Az általános és teljes leszerelés után 20—25 éven belül több mint kétszeresére gyarapodhatna a jelenlegi világgazdaság. Fölösleges bizonygatni, hogy a leszerelés a Szovjetunió és a szocialista országok népeinek létérdeke. Mint már mondottam, a Szovjetunió és a többi szocialista ország a lázas fegyverkezés miatt kénytelen nagy eszközöket fordítani honvédelme erősítésére. A leszerelés folytán felszabaduló eszközöket nagyon jól fel tudnánk használni az emberek boldogságát szolgáló békés építési célokra. A Szovjetunió Kommunista Pártjának XXII. kongresszusa tavaly ősszel éppen ebben a teremben fogadta el az új pártprogramot. A pártprogram az anyagi és szellemi javak megteremtéséért végzendő olyan óriási munka elvégzését helyezi kilátásba, amilyet az emberiség évszázados történelme eddig nem ismert. Engedjék meg, hogy néhány számot és adatot említsek, melyek képet adnak a szovjet nép által kitűzött feladatok nagyságáról. El akarjuk érni, hogy a Szovjetunió 20 év múlva mintegy kétszer annyi ipari terméket gyártson, mint amennyit ma az egész nem szocialista világ gyért. Például 1980-ban körülbelül 3 billió kilovattóra villamos energiát fogunk gyártani, azaz felével többet, mint amennyit az egész tőkés világ 1961-ben termelt. Nagyszabású feladatot tűzünk ki: meg akarjuk teremteni az összes javak bőségét, és biztosítani akarjuk az átmenetet ennek az elvnek érvényesítésére : „Mindenki képességet szerint, mindenkinek szükségletei szerint." Alkotó terveink rendkívüli nagysága önmagában is beszédes tény. Sőt, ellenfeleink közül is ma sokan beismerik, hogy azoknak, akik ilyen terveket tűznek ki, létérdekük a tartós béke. Nagyszabású terveink vannak, évekre és évtizedekre tervezünk. Nincs helye a háborúnak terveinkben és számításainkban, építésünknek ebben a fokozódó ritmusában, mely (Folytatás a 4. oldalon) 1962. július 12. Ü] SZÖ 3 *