Új Szó, 1952. július (15. évfolyam, 179-209.szám)

1962-07-21 / 199. szám, szombat

Italo Cah'ino: A SZÉGYENTELENl Hajnalban Indult,K; hogy valahol még neki ts fusson : >« hely. Mire két mankójával végigkopogott a külvárosi utcákon, már virradt. Ej szaka nem tudott aludni. Azan töp-' rengett, merre is j menjen, hol ke ressen magánakt. p/j,helyet, ahonnan í: t nem űzik el. Két nappal ezelőtt szánta rá magát, hogy belevág, de' tegnap is csak. végigbandukolta azt a hosszúf utat, be egészenj>. a város közepéig aztán vissza, de sehol nem talál \ olyan helyet, ahol megtűrték volna. — Majd talán ma. m •• Éjszaka kisütöt-'i te, hogy ma c|| divatnegyedbe megy. Ott -sofcjj a kirakat, sok a| kapualj, sok az | üvegvitrin, meg a| nap is gyorsabban múlik. Nézelődni ls lehet. A szöveget is megfogalmazta már. Magasan ]árt már a nap, mire beért. Az út szélére húzódott, ott lépkedett. Egyet a mankóval, egyet a lábbal. Még jó hogy az egyik lába megmaradt, hogy csak a másikat vágta le a gép. Láb nélkül bevánszorogni sem tudna. A beleset után vette észre, még a kórházi ágyon, hogy egészen más ember lett. Egyszeriben hogy megkoptak az álmok.. Egyszeriben milyen kevés is már, amit az élettől vár és kérni mer. Nem is merne mást, csak azt a kis midennapit... A kapualj foglalt volt. A ffiüsik Js. A harmadik is. . — Milyen hosszú lesz visszafelé az út — gondolta és egyre reménytelenebbül nézegetett a kapualjak felé. Amott az út végén magasba szökő templom. Talán annak a lépcsőjén lesz maradása. Talán ott leülhet és elkezdheti. Már nem ts ügyelt a kapualjakra. Nézte a magasba szökő tornyot és ment, mintha az az irdatlan kőtömeg csalogatta volna. Odaért. A lépcsőn egyetlen ember ült. Előtte kalap, mellette két mankó. Szúrós szemmel nézte, amint felfelét lépkedett. A templom bejáratánál nem ült senki. Fél szemmel nézte a férfit. Amaz követte tekintetével. — Talán nem zavarom, ha odaülök. Fáradtan tette le a mankót és leereszkedett a lépcső kövére. Hideg volt a kő, de mit is érdekelte most, hogy fázik. Végre egy hely, ahol leülhetett. A templomajtón emberek jöttek kt. Elkezdte: — Könyörüljetek rajtam emberek. Két gyermekem van és beteg feleségem. Munkát nem kapok. Az emberek elmentek mellette. Nem is tudta befejezni. Mikor a szövegen gondolkozott odahaza, elhatározta, hogy nem túloz. Nem mond mást, csak a szinigazat. Elmondja, hogy a vállalat kijelentette: egyedül ő a hibás a balesetért, hogy még kártérítést sem kapott, hogy kitették az utcára egy kevéske pénzzel és azóta sem kapott munkát sehol. Ojabb emberek. Megint kezdi. Végre egy pénzdarab hullt a sapkába. Nézi. Az első kereset a baleset óta. Milyen öröm is ez a pénz. Mennyi mindent lehet rajta venni. Két szelet kenyér, igaz, hogy nem vastag, de mégis kenyér. Ofabb emberek. Rá sem néznek. Aztán egyszer csak egy komor, magas ember jön. Megáll előtte és nézi. Kezdi a mondókát. Az ember csak áll, hallgat és néz. Nem nyúl a zsebébe. Csak hallgatja. Hallgatja, míg bt nem fejezi. Aztán egyszeriben összeszorul a to>ka. Ez az ember nem adakozó, ez nem azért állt meg. Ez mást akar. De mit? • — Magát még nem láttam itt. — Ma jöttem először. — Es egyszerűen csak letelepedett ide. Igaz? , — Ll. — No, szedje szépen a sátorfáját. — De kérem, itt nem ül most senki. Ha foglalt, én elmegyek, amikor jön az illető. — Mondom: szedje szépen a sátorfáját. Ide csak azok ülhetnek, akiknek mi adunk engedélyt. Akiket ismernek a környék lakót... akik maguk is hívők... Emberek gyűlnek köréjük. Kíváncsian hallgatják a párbeszédet. Várják a döntést. A magas, komor férfi érzi hivatásának magaslatát: most megmutathatja, milyen nagy úr is ő. ,Az emberek felé fordul. — Kitúrná a ml koldusainkat. A külvárosból jött. Miért nem koldul ott? — De hiszen ott nincs miből adni az embereknek.' Maguk is koldusok. — Miért nem dolgoznak? — Ha dolgoznak is... mm- " " i Érzi már, hogy § minden veszve. '^Nyúl a mankója !%J

utá

n- A torkát sírás szorítja. Menekülni szeretne. Futna, de a fél •láb még a menés: hez is kevés. i Koppan a mankó. Még hallja, i amint mondják: . a szégyentelen. Odalent a napfényben fürdő i úton tolonganak az emberek. Egy 'uxusautóba két 'dáma száll be. •Koppan a mankó. . Nekivág a hosszú .fényes utcának, i aztán az első \ mellékutcán befordul balra. Ar" w v';-, ra közelebb a —külváros, hama~ --*• az út vége. MATH JÁNOS DÖMÜK SÁNDOR metszetei fordítása MILAN RŰFUS: Vallomás Anyám, mint búzaszem a kalászok bronz tengerében, csendes szőkehajú lányok között külünös utakra járt. Mezítláb, .szégyenlősen állt a patrícius kapu előtt a zugban. S Üdvözlégy Mária helyett éhes szája egy szelíd kérés penészes kérgét majszolta szüntelen. F. kérés az emlék t6 hegyével szívemet ma is sebzi, bántja. Kérem, nagysága.., Kérem, nagyságos asszony, vegyen.., Kérem, nagysága... Vadul habzott az évek árja. Az apám álmodozott gyakran. Fehér iskolákról merengett, és vonatokról, mint gyerek. És a kőműves-barakkban álmából keltegették a tetvek keményen, kíméletlenül. És így az apám minden reggel kinyitva harmatos szemét, — szertefoszlott száz mérési terve — fiimait párnák közé rejtve a napok torkába szaladt. Eletet oltó kínnal, lázzal proletár vászonruhában rakta a téglafalat. Üjjaim között morzsolódik az idő, mint a dohánylevél. S apám nyomorult véréből vétetve itt fillok én. Régmúlt évek fátylán keresztül elnézek nebéz útja felett. S érzelmekből kovácsolt hanggal, acél-szilárd plebejus daccal vallom szerelmemet. Családok gőgös kiváltsága előtt, felhőkarcolók rideg arcába, értelmetlen csillogástól üres, rongyos, ócska lelkekbe kiáltom: Szeretem! Szeretem az elnyűtt, kemény apákat, s az apró anyák csupasz lábait a kapu előtt a zugban, hol sápadt kéréssel álltak az úri kények színe előtt. Szeretem! Szeretem a vászonruhás, sziirkc kőművesek gyűrött, barázdás homlokát, akik a karcsú állványokon süket követ rakosgatlak, s akik oly nehezen fizettek az életérti Ujjaim között morzsolódik az idő, mint a dohánylevél. Üj hajtásokat termett a nyomorult apai vér. Esztendők fátylán át elnézek keserves útjuk felett. Könnyes szemmel e megtört, fáradt fehérhajú, kemény apáknak vallom szerelmemet. KULCSÁR TIBOR fordítása. Slosariková felvételén, a kežmaroki Magura dal- és táncegyüttes tagjai közül Eva Hozzová, Marta Baranová és Gita Sirotüáková a Duna-parton SAS ANDOR: A szlovák irodalom történetének új kezikönyve Sziklay László monográfiája mint korszerű teljesítmény A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA Irodalomtörténeti Intézetének kiadványaként jelent meg A szlovák irodalom története Sziklay Lászlótól. Impozáns alaposságú és terjedelmű munka, legalább negyedszázados felkészülés — kutatás gyümölcse. Az alapot hozzá a szerző 1942-ben a budapesti Franklin Társulat kiadásában megjelent, a szlovák irodalom fő irányait tárgyaló müvében rakta le, tovább épített ezen az alapon mint főiskolai tanár, és 1954-ben két kötetbe foglalta szlovák nyelven a szlovák irodalomról tartott pedagógiai-főiskolai előadásait. Közben a tanulmányok és cikkek egész sorában szemmel tartotta a szlovák irodalom jelenségeit s az irodalomtudományi feltárás és feldolgozás eredményeit. A szerző művét ismételten mint szerény teljesítményt emlegeti, az olvasó benyomása azonban ellenkező, hiszen a szövegrész nem kevesebb mint 750 oldal s ehhez járul több mint 130 oldalon jegyzetanyag, áttekintést nyújtó táblázatok és névjegyzékek. Nem túlzás, ha Sziklay könyvére a monumentális megjelölést alkalmazzuk. Tudományos fáradhatatlanság egyesül benne frisseséggel, felkelti az érdeklődést és kielégíti, mert tudás és megártó átélés asövődik össze abban, amit előad. A munka időrendben halad a legrégibb időktől 1945-ig, sőt ezen túl is ad áttekintést. A feldolgozás arányos; búvópatekként indul Cirill és Metód korától, majd a tárgyalás egyre szélesebbé és elmélyedobbé válik, az irodalmi fejlődés folyama felszínre tör s átküzdi magát a társadalmipolitikai akadályok szikláin, tekintettel van a szlovák nyelv fejlődésére, az írók tipológiájára, népi törekvésekkel összeszövődő munkálkodásukra s közben mindenütt értékesíti a szlovák és a magyar irodalomtudomány eredményeit. A megírás grafikusan tömör ott, ahol — mint a korképnek szentelt részletekben és öszszefoglalásokban — erre van szükség, antológiaszerűen mutatványokat idéz, ahol az írókat így lehet legjobban az olvasó közelébe hozni. És szinte életrajzi méretű esszékre kerül a sor, amikor kiemelkedő tehetségek nagyszerű teljesítményeit tárgyalja. Az anyag korszakokra tagolásában kétféle szempont érvényesül. Keret gyanánt részben a társadalom és politikai történet szakaszai, részben a művelődéstörténet döntő jelentőségű áramlatai szerepelnek. Az egyes főcsoportokon belül a társadalomtörténeti rajzot kiegészítik a sajátszerűen irodalmi jelenségekkel foglalkozó fejezetek, míg ott, ahol a kiindulópont irodalmi áramlat, például a klasszicizmus és a romantika, a belső tagolásban érvényesül a társadalomtörténeti kapcsolatok megvilágítása. így meglehetősen szaporodik a részletekkel foglalkozó alfejezetek száma, sőt a munka vége felé mintha az egyes életrajzokra tagoltság atomizálná az előadást. A mű egységét és áttekinthetőségét fokozta volna, ha például a NagyMorva Birodalom irodalmi vonatkozásai nem külön fejezetben, hanem mint a korai középkor jelenségei, beolvadtak volna a középkori irodalom tárgyalásába. A humanizmus átsugárzása a reformáción és az ellenreformáción áttekintést nyújt a klasszicizmusig, itt is egy nagyobb egység összefoglalása fokozná a szemléletességet, aminek feltüntetése kiválóan sikerült a könyvben ott, ahol felmutatja a nemzeti ébredés összekapcsolódását a felvilágosodással és a romanticizmussal. KIVÉTELES JELENSÉG, hogy egyetlen szakember dolgozzon fel évszázadokra nyúló és kapcsolataiban sokfelé ágazó irodalmi fejlődést. Ilyen vállalkozás erőpróbát jelent, a társadalomtudományi és szépirodalmi anyag kitartó, rendszeres, mondhatni fáradhatatlan gyűjtését, nemkülönben rendszerezést és tervezetes összefoglalást. A magyar irodalomtudományban ilyen szintetikus munkára Toldy Ferenc, a szlovák és a cseh irodalom-történetírásban pedig Jaroslav Vlček a példa. Hogy Sziklay munkája már arányaiban -is mit jelent, azt felismerheti egy pillantás Jozef Škultéty munkájára a szlovák irodalomról, amely 1911-ben jelent meg az akkori Egyetemes Irodalomtörténet IV. kötetében. Komoly és tartalmas kísérlet volt Hviezdoslavig rávilágítani a szlovák irodalom fejlődésének útjára, de 24 oldalnyi terjedelmével mai szemmel nézve hamupipőkének illik be, míg Sziklay műve főnix-jelentőségűvé válik, meglepő lendülettel szárnyat bont, meglepetést és örömet keltve. A magyar nyelven megjelent részletes szlovák irodalomtörténet a népközi művelődési- kölcsönösséget szilárdítja, mert e kölcsönösség kiindulópontja egymás megismerése. A megismerés híd a megbecsüléshez s a becsülésből ered a humánus eszmeiségű égyüttműködés áldása, a béke szolgálata. Hogy ennek útja megnyílt, s egyre élénkebb kulturális mozgalom színterévé válik, az 1945-ös felszabadulásnak köszönhető. Ez hozta meg a barbár parancsuralomban tetőző feudális csökevényeknek és a burzsoá uralom kíméletlenségének teljes felszámolását. Az önrendelkezés megvalósulása bámulatos erőket szabadított fel. Ha csak a könyvtermelést, a tudományos és a szépirodalmi munkálkodás méreteit vesszük szemügyre, a szlovák könyvkiadás bősége műfaji, művészi és bibliofil tekintetben kivételes lendületben mutatkozik. A népi Magyarország felénél kisebb hányada az első világháború előttinek, de elnyerve az önrendelkezést, irodalmi és irodalomtudományi téren teljesítményei felülmúlják régivilágbeli teljesítőképességét. A szóban forgó könyv enciklopédikus látóköréről még csak annyit, hogy mindazzal foglalkozik, ami a szlovák írókat és az irodalmi irányokat a társadalmi és a kulturális élettel összekapcsolja, a nyelvművelés, a könyvkiadás, a színjátszás, a hírlapés a folyóiratirodalom, az irodalmi kritika és az irodalomtörténet mind olyan terület, amelyre a feldolgozás megfelelő formában figyelemmel van. Nemcsak dokumentációs értékű bőséges jegyzetanyagra támaszkodik, hanem marxista módszerrel törekszik értékelni a tárgyalásra kerülő tényeket és jelenségeket. Rámutat a még tisztázandó problémákra, s ezzel útbaigazítást nyújt azoknak, akik a szerző által művelni kezdett területen további munkát készek végezni. HELYESELHETŐ SZIKLAY PROFESSZORNAK az a törekvése, hogy nemcsak a szakemberek, hanem általában az érdeklődő olvasók látókörének kiszélesítésére törekszik, csupán kissé régiesen fejezi ezt ki, amikor „művelt nagyközönséget" emleget széles olvasótömegek helyett. A marxista szemlélet világába nem illik a „művelt nagyközönség" megjelölés, mert a népi demokráciában a műveltség nem megkülönböztetően hangoztatandó kiváltság. Ha e szerző feladatát ismeretterjesztő szolgálatként jelöli meg, általában eléri célját, mert felmutatja a szlovák irodalom küzdelmes kibontakozását nyelvi, társadalmi, politikai, világnézeti nehézségek leküzdése közben s viszonyulását azokhoz a hatásokhoz, amelyek cseh és magyar oldalról érintik. Hogy ezen újszerű és tervezetes tudományos munka megszületett, hogy benne kifejezésre jut a szerző rokonszenvvel átjárt elfogulatlansága, jele annak, hogy korunkban az eszmei tisztulás a gazdasági és politikai fejlődés szocialista menetével tud lépést tartani. A szocialista országok között nemcsak a kölcsönös gazdasági segítségnek, hanem a szellemi javak és értékek egymáshoz juttatásának új és eddig ilyen mértékben nem ismert folyamata nemcsak megindult, hanem termékenyítő bőséggel egyre mélyebb és szélesebb medret ás. Végre tehát azok, akik térben oly közel éltek és élnek egymáshoz, elfogulatlanul egymás szemébe nézmek, szakítanak a balga hagyományokkal, amelyeket az osztályönzés és az idegen, nyers hatalmi erők rájuk kényszerítettek. Mint fö probléma foglalkoztatja Sziklay Lászlót a patriotizmus és a nemzettudat módosulása, élesen megkülönbözteti a fokozatokat a területi, a nemesi, a polgári és a népi patriotizmus között. A marxizmus szemszögéből vizsgálódva meg lehet állapítani, hogy a közlekedési technika fejlődésére szélesíti ki a nemzeti összetartozás horizontját. A földesurak lovon, kocsin járhattak szerte a világban, tudták, hol élnek hozzájuk hasonlók, míg a dolgozó jobbágy és polgár élete elszigetelt körben telt be s számukra a közlekedés fokozódó lehetősége teremt széles horizontú hazát. Á patriotizmus minden társadalmi szinten, minden életkörülmény között kialakult, mégpedig nem egyetlen formában, hanem kétféle képpen. A jogosítottak és a jogtalanságban élők hazafisága, a hatalmat tudatosan birtokolóké és a nekik kiszolgáltatottaké, az osztálytársadalmakban ridegen külön vált egymástól. Haza csak ott van, ahol jog is van, írta Petőfi és a népnek nincs joga, teszi hozzá. A szűk keretekbe szorított hazafiság rést akar ütni az uralkodó osztály kiváltságait biztosító sáncon. Hányszoros sáncon kellett a szlovák népnek átküzdenie magát, míg megnyílt előtte a gazdasági, a politikai, a nyelvi és általában a művelődési önrendelkezés. Ebben a küzdelemben a szlovák írók népük javára eszmeileg, gyakorlatilag és művészileg igen jelentős munkát vállaltak és végeztek. Miközben a szlovák irodalmi fejlődéssel ismerkedve egy tudását érdekfeszítően felhasználó cicerone vezetésére bíztuk magunkat s megismerkedünk a klasszikusoknak tanulmányokká szélesedő elemzésével, majd gondos miniatűrökjDen tűnik fel régebbi és modern úttörők írói arcképe, felmerülnek értékelési problémák. A társadalmi és a művészi mérlegelés folyamán a kritika mérlege néhol Ingadozik, sőt mintha az utóbbi felé billenne. Hogyan foglalkozzék az Irodalomtörténet olyan költővel, aki nagy tehetség, azonban sodródott a fasizmus felé (mondjuk egyfelől elképesztően klerikális beállítottságú, másfelől azonban gazdag tematikájú lírája van), de utóbb észbe kapott, öntudatra ébredt. Vajon a formaérzék ellensúly-e a ŰJ SZÖ 6 * 1962. július 21.