Új Szó, 1962. június (15. évfolyam, 149-178.szám)

1962-06-07 / 155. szám, csütörtök

Összefogott a falu népe BEFEJEZÉSÉHEZ KÖZELEDIK a čučomi művelődési otthon. A színpaddal, több száz férőhelyes nézőtérrel és a számos klubhelyiséggel rendelkező épület már tető alatt van. Most a belső munkálatokat végzik. Még néhány hónap és egy hatalmas, minden tekintetben korszerű épület fogja hirdetni az összefogás erejét. Ezt azért jegyezzük meg, mert Cučomban egy

t olyan művelődési otthon épül, amely akármelyik városnak büszkesege lehetne, az kimondottan a falu- népe összefogásának az eredménye. Ennek a magas hegységek közé ékelt, falunak a népe már a múltban sokat gondolkodott és töprengett azon, milyen jó is lenne a falunak egy kultúrház. A bányákban elfáradt emberek esténként szívósén jártak volna -szórakozni, kellemesen eltölteni a munka utáni szabad időt. A kocsmán kívül azonban erre nem nyílt más lehető-, ség. Hiába szőtték a terveket. A kultúrház csak elképzelés és óhaj maradt. Ami azonban nem sikerült régen, az sikerült ma. A kultúrház — a falu népének összefogása révén — valósággá vált. Vagy három éve fogtak munkához. Nagy fába vágták a fejszét, mert azon a helyen, ahol ma az épület áll, mo-: csár volt. így előbb a talajlecsapolás-. sal járó fáradságos munkát kellett elvégezniük. Néhol három-négy méter ípélyre rakták le a vadvizet levezető csöveket. Aztán az ugyancsak nehéz alapozás következett. A rossz talaj következtében sokkal vastagabb alapbetonozást kellett végezniük, mint kellett volna más, talajvíztől mentes helyen. A nehézségekkel azonban sikeresen megbirkóztak. Az áldozatot, amit azért hoztak, hogy a rossz talajt beépíthetővé tegyék, nem sajnálják. A fáradságot kárpótolja az, hogy a kultúrház melletti domboldal viszont nagyszerű szabadtéri nézőtérré alakítható. A szabadtéri színpadot a kultúrház befejezése után készítik el. Tévednénk, ha azt állítanánk, hogy a čučomi kultúrház csupán csak a falu népének önerejéből épül. Részesülnek anyagi támogatásban is. Csak-: hogy amit az államtól kapnak, azt az anyagra és a berendezésekre fordítják. A falu népe a munkát adja. Ezt azonban úgyszólván egyedül és ingyen. Naponta hat család dolgozik az építkezésen. Sokszor apa a fiával, anya a lányával rakja a téglát, keveri a maltert és végzi az építkezéssel járó egyéb munkát Ogy dolgoznak, mintha maguknak dolgoznának, mintha, a saját házukat építenék. És így is van. A čučomiak a saját kultúrházukat saját maguk építik fel A falu egyik leglátogatottabb helyén versenytáblát helyeztek el. Ezen a falu lakóinak névsorát olvashatjuk, feltüntetve, ki hány órát dolgozott az építkezésen. A versenytábla nagyon szép jelét mutatja a falu dolgozóinak igyekezetéről és önfeláldozó munkájáról. Egyegy család eddig átlag már 50—60 munkaórával járult hozzá az építkezéshez. Vannak azonban kivételek is. Egyes családok már kétszáz, sőt háromszáz órát is ledolgoztak. Tavaly Kerekes József, Gyenes Lajos, Hajdú József, Németh József és Ondrej Márton, ez Idén pedig Szöllős József, Kelemen Sándor és Rusznyák József voltak az elsők. A FALU ÖTSZÁZ LAKOSA közül mindössze két család nem dolgozott még egyetlen órát sem az építkezésen. Pedig ők szintén élvezni fogják majd a szép és modern kultúrházat. Hisszük azért, ha késve is, belátják, hogy hasznosan cselekszenek, ha munkájukkal ők is hozzájárulnak az építkezéshez. Az egész falu tulajdonát képező és szórakozását szolgáló művelődési otthonból miért hiányozna éppen az ő munkájuk ... ? A čučomiak munkája — ha össze is fogott a falu népe, és ha kaptak is anyagi támogatást — nehéz és körülményes volt. Az egyik legnagyobb gondot a faanyag beszerzése okozta. Hiába övezik a falut erdőségek. Fához nehezebben jutottak, minttármely más nyersanyaghoz. Megnehezítette munkájukat a gépi felszerelés hiánya is. Malterkeverőt is csak most sikerült beszerezniök. Eddig minden munkát kézi erővel végeztek. Az erős akarat és az összefogás ereje azonban legyőzte a nehézségeket. A művelődési otthon már mai állapotában is olyan munkateljesítményről tanúskodik, melyre bármely közösség jogosan lehetne büszke. BÜSZKÉK A CUCOMIAK IS. S ami fontos: teljesítményük nem maradt visszhang nélkül. Tudnak róla a járási szervek, sőt néhány felsőbb hivatal is. A Csemadok Központi Bizottsága által 1961-re meghirdetett falu- és városszépítési versenyben például önfeláldozó munkájukért a čučomiak kapták a második díjat. A pénzjutalomból, ha befejezik az építkezést, televízió-készüléket vásárolnak. A falu művelődési otthonának története egyébként szoros kapcsolatban van a Csemadok munkájával. Szöllős Sándor, a Csemadok járási titkára és Kerekes József, a Csemadok helyi szervezetének alapító tagja, a legtöbbet tette a kultúrházért. Szöllős Sándor szerezte be a tervrajzot és ő végezte a legnagyobb szervező munkát. Kerekes József, akt ott volt az első kapavágásnál, ma is a legtöbbet dolgozik az építkezésen. Rajtuk kívül természetesen még sokat segítettek és segítenek mások is. A dolgozók Hadovszky Gyula építészmérnök segítségét dicsérik, aki lelkiismeretes munkájával és szakszerű tanácsaival járult hozzá az építkezés megkönnyítéséhez. Sok dicséretet hallottunk a szakmunkásokra is. A dicséret általában mindazokat illeti, akik időt, fáradságot nem sajnálva mindent megtesznek, hogy mielőbb felépüljön a falu büszkesége: az új művelődési otthon. A čuč^miakat most többnyire az építkezés foglalkoztatja. Ennek ellenére a kulturális életről sem feledkeznek meg. Legutóbb például két esztrádmüsort és négy irodalmi estet rendeztek. Ezenkívül más kulturális rendezvényeik is voltak. BAR MOSTANI EREDMÉNYEIK is szépek, az a véleményük, hogy igazi kulturális élet a faluban csak akkor lesz, ha felépül a művelődés hajléka. BALÁZS BÉLA. E

ZERKILENCSZÄZNEGYVENHÁROM késő őszén a belorusz vasútvonal egyik csöndes szakaszán felrobbant egy német katonai szerelvény. Másnap, hideg, nyirkos reggelen a robbantás színhelyéhSj közel fekvő falut körülfogta egy német büntetőosztag. Még alig világosodott, amikor a körzeti központból öt teherautón sisakos és tarka esőköpenyes tábori csendőrök és fekete köpenyeges, elázott hazaáru- ^wssssssssssssssssssssfssssssss ló rendőrök érkeztek. A falu nagy volt, de sikerült gyorsan és alaposan elintézni. Mire teljesen kivilágosodott, a faluból mindössze két élő ember A kályhás räďľ- e'éľsuhanc* akľ a szé- Š J

3^

3 elbeszélése í van a felesége, raat. egy suhanc, aki a szé- s / s — Mondja meg neki, hogy — A Sonderführer azt mondja, hogy maga, bácsi élni fog. És azt kérdezi, hogy akarja-e maga ezt? A kályhás vértelen ajkai éppen csak hogy megvonaglottak. — És mondja meg neki... illetve kérdezze meg, kije vap neki ott közöttük? — A Sonderführer úr azt kérdezi: kije van ott benn magának? Ott a pajtában? Az öreg ajkáról nehezen jött a szó: — Ott... az én ... felesé gem... — Azt mondja, hogy ott rű mögötti bokrok közé kúszott, és egy öregember, aki éppen egyik rokonánál aludt egy távoli tanyán. A lakosságot odahajtották a falunak ama részébe, ahol egy óriási öreg szénapajta állt — ez volt minden, ami a kolhozgazdaságból megmaradt. A Sonderführer, a büntetőosztag parancsnoka úgy találta, a „banditákat" arra kényszeríteni, hogy gödröt ássanak, maguknak, hosszadalmas história lenne. Sokkal egyszerűbb lesz elégetni őket ebben a pajtában. Amíg alárendeltjel behajtották a népet^ a faépítmény három tágas ajtaján, ő oldalt állt egy kis dombocskán és elégedetlenül fintorgott a fülsiketítő kiabálás és sírás hallatán ... Mellette állt a tolmácsnő. • — Gyorsan elintézzük ezeket a disznókat, és akkor Fräuleín Vera, hazamegyünk. Megint meleg lesz... Öh, igen I A bőrkabátos és fehér kötött kendős lány arcán megjelent egy torz, hivatali intim mosolyhoz hasonló valami. Minden úgy ment volna, mint rendesen, de ahogy a Sonderführer egy pillantást vetett az áldozatok tömegére, mely a kapuk fekete barlangjához közeledett, egy ismerőst fedezett fel. — Honnan ismerem? — Áh 1 De hiszen ez a kályhás I Mondja meg Fräulein Vera, hogy hajtsák őt ide hozzám. A kályhást odahajtották. — Bist du doch auch hier lieber Kerl? — nevetett a parancsnok. — . Hát te is itt vagy, kedves Kerl? Az öreg semmit sem értett. De úgy látszott, nem is halotta Sápadt, kopasz, ősz borostával benőtt, feje fedetlen volt, valami szürke rongyban, mereven bámult, kialudt tekintetével a németre ós hallgatott. Csak vértelen ajkai rángatóztak, láthatóan Igyekeztek, de nem bírtak hangot adni. Nyáron ez a csendes öregember rakta a Sonderführer kályháit, öt napon át minden reggel az ügyeletes csendőr megkereste és változatlan vidámsággal rakta kl zsebéből ugyanazokat a semmiségeket, szűzdohányt és szeletke fekete kenyeret. A kályhák kitűnőnek bizonyultak. A szakács dicsérte a tűzhelyei — a házigazda pedig a fehér cserépkályhát. Most is, majdnem hogy felsóhajtott gyönyörűségében, ahogy felmerült benne a kályha finom egyenletes me lege — Mondja meg neki, Fräulein Vera, hogy őt nem égetjük meg. Kérdezze meg tőle hogy akar e élni? SZQ 6 * 1962. június 7. a felesége sem ég meg. Elviheti. — A Sonderführer úr azt mondja, hogy a feleségét is kiviheti onnan. , Az ősz, borostás arcban az ajkak újból megmozdultak: — Ott... a lányom ... a kisgyermekekkel... — Azt mondja, hogy a lánya is bent van a kisgyermekeivel. — Az ördögbe is... Lehet, hogy még van valakije ezeken kívül? 1 — A Sonderführer elégedetlenségét fejezi ki. Azt kérdezi : Kije van még ott bent magának? — Mondd meg neki.. .Ott vannak a szomszédok is ... meg a rokonaim ... — Azt mondja, hogy sok rokona van bent. És a szomszédai ls. — Szomszédai? Csak nem kívánja azt, hogy átadjam neki az egész bandát? Kérdezze meg tőle utoljára: mit akar ez az őrült? — A Sonderführer úr haragszik. Maga bácsi, ne Játszsza itt a bolondot, ha élve akar maradni. A pajtát mindJárt felgyújtják. Azt mondja, hogy maga, ügy látszik az egész bandát ki akarja onnan hozni. Az ősz, bozontos szemöldökök alatt végre megélénkültek a szemek. Az ajkak remegése megszűnt. És valahogy nem a saját, megszokott mozdulatával — valószínűleg először életében — az öreg felkapta a fejét: — Hát mit gondol ez? Persze hogy mindenkit! Minden embert — az egész falut. Talán azt képzeli, hogy ezek is olyanok, mint ő? Pfuj! Az öreg kiköpött a lába elé, megfordult és sokkal szilárdabb járással, nem olyan erőtlenül, mint ahogy idevánszorgott, pajta felé tartott |GY PILLANTRA valami zavarféle állt be, de aztán a Sonderführer letépte jobb kezéről a nedves bőrkesztyűt, felhúzta a ravaszt és célzott . .. A jajveszékelő hangok zajában a lövés alig hallatszott. De a kályhás elesett. Még egyet rándult, amikor felemelték és a küszöbön át bedobták a falubeliek lábai elé. Aztán az ajtó becsukódott — örökre. És ő is megégett, az egyetlen aki meg tudott volna aznap menekülni... Fordította : Csontos Ilona A mű

kedvelő színjátszás kiútja Sok sző esik mostanában a műkedvelő színjátszásról, főleg arról, hogyan tölti be társadalmi küldetését, milyenek további fejlődésének mulaszthatatlan feltételei. Jelenlegi helyzetéről már kialakult az egységesnek minősíthető diagnózis: a felszabadulás óta nagy utat tett meg, közönsége jelentősen megnőtt, dramaturgiája időszerűbbé, tartalmasabbá vált, viszont az előadások színvonala általában sok kérdőjelet vet föl. A csehszlovákiai magyar műkedvelő színjátszásra is teljes egészében érvényes ez. Mi sem tanúskodott erről jobban, mint a komárnói színművészeti fesztivál, amelynek művészi hozama bizony igensze-; gényes volt. A TVORBA 20. számában a fenti kérdéssel foglalkozó kollektív cikk szerzői nem maradnak meg a hiba megállapításánál, hanem keresik az okokat is. A legkomolyabb hibaforrást abban a körülményben látják, hogy a műkedvelő színjátszó együttesek munkájának módszerei és formái a felszabadulás óta alig változtak, ezzel szemben jelentősen megnőtt a közönség kulturális-esztetikai igénye. Erre a megállapításra bátran rábólinthatunk mi is. Hiszen kl ne tudná, hogy hazai magyar együtteseink zömében is az elvitathatatlan és dicséretre méltó lelkesedés, áldozatkészség nem párosul céltudatos többet-akarással. Ki ne is-, merné azt a nézetet, hogy a színját-: szás mesterségbeli követelményeit el-: sajátítani nem kell, de nem is lehet, minden a tehetségtől függ, azon túl elég megtanulni a szerepet és esetleg mozgástechnikában igazodnia rendezői utasításokhoz. A szakmai önművelődés iránti hányaveti álláspont többnyire kéz a kézben jelentkezik a rendezői felületeséggel. A rendezők nagy része nem arra helyezi a hangsúlyt, hogy idejében és jól kiválassza a darabot, figyelmes előtanulmányozást végezzen és minél több próbán beidegezze a szereplőkkel a helyes játékmódot, hanem csak azt tartja szem előtt, hogy minél előbb színre kerüljön a darab és minél több előadást érjen meg, természetesen megfelelő anyagi eredménnyel. A cikk szerzői a műkedvelő színjátszás küldetését elemezve arra a következtetésre Jutnak, hogy az együttesekben a szakmai továbbképzés elmélyítése mellett gondoskodni kell az általános műveltség fejlesztéséről, a politikai és az esztetikai nevelésről is. Követendő kezdeményezésnek tartják a kisebb műfajok érvényesítését a siínpadi gyakorlatban, az állandó műkedvelő színpadok létrejöttét, valamint — szovjet példára hivatkozva — az ún. Népi színházak alakítását. Az utóbbiakban egy szakember (rendszerint rendező) vezetésével működnek a műkedvelők. Ezenkívül melegen ajánlják színművészeti körök megszervezését, ame,lyek keretében azok is érvényesül-; hetnének és mélyreható színművészeti ismeretekre szert tehetnének, akiknek tehetségéből nem futja a nyilvános fellépésre/ Szóhoz jutott a kerámia A TVORBA következő számában a kerámiai nemzetközi kiállításról olvastunk érdekes cikket Jiíí Šmíd tollából. Cannes és Ostende után ez idén Prágában rendezték meg ezt a kiállítást, amely képet nyújt a világ kerámia-művészetének helyzetéről és törekvéseiről. J. Šmíd felfigyeltető" gondolattal vezeti be méltatását, ötletként felveti, vajon Prágában nem lehetne-e rendszeresen megrendezni nagy képzőművészeti tárlatokat, amelyek bizonyos értelemben a nyugati világszemlék ellenpólusát képeznék és főleg a haladó képzőművészeti irányzatokat juttatnák komoly nemzetközi fórumhoz. A prágai nemzetközi kerámiai szemlén különben a Szovjetunió volt a legnagyobb külföldi kiállító. Nagy fiE' • MEGKEZDŐDÖTT az idei glyndebournei fesztivál, melynek megnyitóján Claude Debussy egyetlen oporáJát, a „Pelléas és Melisande"-ot mutatták be, a nagy francia zeneszerző születésének 100. évfordulója alkalmából. • PÁRIZSBAN, a Galerie du Nouveau Siécle kiállító termében nyitották meg a nagy mexikói festőművész Siqueiros műveinek kiállítását. A nyolc évi börtönre ítélt forradalmár művész kiállítását megtekintette Maurice Thorez, Jacques Duclos, feanette Vcrmerrsch, Georges Soria, valamint a francia politikai és kulturális élet szátnos neves képviselője. gyeimet keltett a szovjet kerámia művészi felfogásának további elmélyülése, valamint a modernség találó egybehangolása az ország nemzeti kultúráinak hagyományos stílusaival. Legnagyobb meglepetést az argentin vázák gyönyörű kollekciója keltette és komoly sikernek örvendett mind a szakemberek, mind a közönség körében az olasz, venezuelai, Japán, lengyel, svájci, ghanai és francia részleg. A csehszlovák kiállítás már hagyományosan elismerést váltott ki és jogosan nyerte el az egyik aranyérmet. A cikkíró azonban megjegyzi, hogy a kevesebb több lett volna, túl sok volt az exponátumunk és így — képletesen szólva — a közönség a fák miatt néha nem láthatta az erdőt. Beszédes számok Kissé furcsán hangzik, de talán a legtartalmasabban a számok beszéln nek. Persze érteni kell a nyelvüket, de ha így van, akkor aztán minden kommentár kissé szőszátyárságnak hat. A számok önmagukban ugyan érdektelenek lehetnek, hidegen hagyják főleg az elvont matematikát nem kedvelők sajnos, eléggé népes táborát mindaddig, amíg az értelem fel nem fedezi bennük anyagi életünk sok-sok titkának kulcsáfvagy a mögöttük sze-. rényen meghúzódó tartalmat. S a leg-i szebb számok azok, amelyek lakonH kus rövidséggel, de annál meggyőzőb-t ben tanúskodnak arról a nagy fejlődésről, amelynek nemcsak tanúi, han -nem egyben létrehozói vagyunk. Ilyen számokat sorol föl a SLOVENSKÉ POHĽADY 5. számában Ka-: rol Peknik mérnök. A számok kifejezően tanúskodnak Szlovákia második világháború utáni kulturális kibonta-; kozásának néhány fontos szakaszáról. Első a színházkultúra. Míg 1937-ben összesen három kőszínházunk volt, ma már 19 és a látogatottság majd-, nem meghétszereződött. A második ötéves tervben évente átlag 2 millió érdeklődő lépte át állandó színháza^ ink kapuit. A film elterjedéséről kifejezően be-i szél az a tény, hogy lényegében min-: den község rendelkezik vetítőgéppel. Ez a magyarázata annak, hogy Szlovákiában 1960-ban a mozilátogatók száma 50 milliót tett ki, vagyis min-: den egyes lakos (beleértve a csecsemőket, a gyerekeket és az aggokat is) évente átlag 13-szor tekintett meg filmelőadást. A filmpremierek száma ugyanabban az esztendőben 191 volt, és 173 külföldi művet mutattunk be közönségünknek. Ma Szlovákiában 20 rádió- és négy televíziós adóállomás működik. Gyakorlatilag minden háztartásban megtaláljuk a rádiót (több mint 700 000 darab) és 120 ezer dolgozó vallhat-, ja magát televíziós készülék tulajdonosának. A konfliktus elillant Még tavaly nagy feltűnést keltett Vladimír Mináč, Sohasem vagy egyedül című kisregénye, amelyet folyta-: tásban közölt a Kulturný Život. A vé-i lemények eléggé ellentétesek voltak. Az olvasók zömének tetszett a mű, míg a kritikusok Jelentős része fenntartással élt. Elsősorban azt kifogásolták, hogy Marina (a kisregény fő-: hőse) konfliktusos életsorsa befejezetlenül hat. Akkor még valószínűen nem tudták, hogy Mináč maga sem tartja művét lezártnak. Azóta a befejező rész is nyomdafestéket látott a Plameň-ben, címe: Zoržík. Jozef Bob kritikus a KULTÜRNY ŽIVOT 21. számában elemzi ezt a szerves egységet alkotó kétrészes kisregényt. Megállapítja, hogy Mináč lényegében egy frontban áll a fiatal írőnemzedékkel, amely a mát, korunk fiatal emberének lelki világát kívánja teljességében érzékeltetni. Még ebben a „könnyebb fajsúlyúnak" minősített művében is jelentősen magasabb színvonalat ér el a tőle fiatalabb prózaíróknál. J. Bob szerint különösen az első részben vált ki erős hatást, főleg ott, ahol a fiatalok Jellemrajzát kiegészíti életünk társadalmi-politikai és erkölcsi problémáinak művészi tükrözése. Főhőse itt epizódszerűen ugyan, de igen hitelesen száll szembe a karierizmussal, az alakoskodással, a cinizmussal ás más kispolgári vonásokkal. Sajnos, a kisregény befejező része már gyengébb, mivel itt elillan a konfliktus ereje, Marina is feladja a harcot, nyugodtabb hullámokon beevez a szerelem és a házasság révébe. Ennek ellenére mi is aláírjuk a kritikusnak azt a véleményét, hogy Mináčnak ez a műve a háború utáni országépitésben részi vállaló nemzedék életéről mába érősn és irodalmi szinten szól az olvasóhoz. Ezérl rokonszenves, hasznos és érdekes olvasmány. G. I. I