Új Szó, 1962. június (15. évfolyam, 149-178.szám)
1962-06-04 / 152. szám, hétfő
* A baloldali erők nagy lehetőségei Az Olasz Kommunista Párt vezetősége az olaszországi helyzetről Róma (CTK) Az Olasz Kommunista Párt vezetősége a belpolitikai helyzetről folytatott vita befejező részében határozatot fogadott el, amelyben rámutat az olaszországi politikai helyzet romlására. Ezért a felelősség a Kereszténydemokrata Pártra és a kormányra hárul, mert nem hajlandó teljesíteni kötelezettségüket a parlamenttel és az országgal szemben. A kormány halogatja az energetikai források államosítását és ezzel meghosszabbítja a bizonytalanság Időszakát. A pártvezetőség hangsúlyozza, hogy a baloldali erők együttesen megakadályozhatják, hogy a „balkőzép" köpönyegként szolgáljon az eddigi politika folytatására. A Kereszténydemokrata Pártnak választania kell a Jobboldallal, vagy a parlamenttel és egyes baloldali pártokkal kötendő szövetség között. Ennek a döntésnek elsősorban olyan Intézkedésekben kell megnyilvánulnia, mint a villanyerőművek haladéktalan államosítása és a föld átadása a bérlők tulajdonába. Véget ért a Szakszervezeti Világszövetség végrehajtó bizottságának ülése Budapest f CTK J — Budapesten júhlus 2-án este végetért a Szakszervezeti Világszövetség végrehajtó bizottságának 25. ülésszaka. A végrehajtó bizottság tagjai a záróülésen befejezték a vitát azokról a kérdésekről, amelyek az ülésszak napirendjét képezték és változásokat javasoltak a titkárság összetételében. A végrehajtó bizottság tagjai egyhangúlag jóváhagyták az ülésről szóló közleményt, valamint a világ dolgozóihoz és szakszervezeteihez intézett kiáltványt, amelyben felszólítják őket, folytassák a harcot a békéért és a leszerelésért. Jóváhagytak több további okmányt is. ORLYBAN Párizs repülőterén röviddel felszállás után lezuhant egy Boeing 707 típusú amerikai gyártmányú repülőgépRoncsai között 131 ember lelte halálát. A DPA megjegyzi, hogy az Idén ez már az Ilyen típusú amerikai repülőgépek harmadik katasztrófája. OLASZORSZÁGBAN megünnepelték a köztársaság napját. Rómában ez alkalomból katonai díszszemlét rendeztek. (CTK) A nyugat-nemet és nyugat berlini egyetemeken újra felélesztették a „Burschenschafť'-ukat, amelyek mindig a sovinizmus melegágyai voltak. Ezek a legényvagy diákegylet címen mfikíidö szervezetek a legszélsőségesebb revansizmust hirdetik és ápolják. Nem csoda — az ,,úri gyerekek" közül nem egynek az apja vissza szeretné szerezni Csehszlovákiában. Lengyelországban, vagy az NDK-ban államosított nagybirtokát. Képünk egy ilyen Burschenschaft revansista szellemű parádéján készült. (CTK felv.) Hruscsov elvtárs beszéde a szovjet-kubai ifjúsági gyűlésen A Kreml kongresszusi palotájában szombaton nagyszabású szovjet—kubai ifjúsági gyűlést rendeztek abból az alkalomból, hogy ezer kubai fiatal a Szovjetunióban folytatott tanulmányai során elsajátította a mező' gazdasági gépkezelés szakmáját és hamarosan visszautazik hazájába. A nagygyűlés elnökségében helyet foglaj^ak Nyikita Szergejevics Hruscsov miniszterelnök, Jurij Gagarin és Germán Tyitov űrhajós pilóták, Szergej Pavlov, a Komszomol Központi Bizottságának első titkára, és a szovjet ifjúsági szervezet más vezetői. Ott volt Benito Besada Ramos Kuba moszkvai nagykövetségének ideiglenes ügyvivője is. A Kubai Köztársaság Ideiglenes moszkvai ügyvivője a gyűlésen mondott beszédében népe nevében üdvözölte a szovjet kormányt, valamint annak az iskolának tanárait és oktatóit, amelyen a fiatalok tanultak. A barátsági gyűlésen felszólalt Nyikita Hruscsov miniszterelnök. A hamarosan haza .induló kubai Ifjakhoz szólva hangsúlyozta: igen nagy munka és harc vár rájuk, amelyet a belső ellenséggel és a nehézségekkel kell megvívniuk, s amely „az országban végbemenő folyamatok mély megértését követeli." Hruscsov emlékeztetett rá, hogy a szovjet népnek az Októberi Forradalom győzelme után nagy nehézségeket kellett átélnie. „A nép felkel, mert szegény és mert kirabolják, de a nép győzelmével az anyagi jólét nem születik meg azonnal. Dolgozni kell, hosszú utat kell megtenni, gépeket kell alkotni, üzemeket kell építeni és fejleszteni kell a műveltséget" — hangsúlyozta. A szovjet kormányfő ezután rámutatott, hogy a kubai népnek valamivel könnyebb legyűrnie a nehézségeket, minthogy forradalma után nincs egyedül, ahogy a szovjet nép volt. „A Szovjetunió ma segít Kubának és a jövőre nézve is megígéri ezt a segítséget." Hruscsov ezután a Szovjetunióban végrehajtott árrendezéssel kapcsola1 tosan arról beszélt, hogy egyes élelmiszercikkek árának felemelése szükséges, de ugyanakkor ideiglenes jellegű intézkedés, amely elősegíti a mezőgazdaság gyors fellendülését. A A spanyol kormány engedményekre kényszerült Madrid (CTK) — A hivatalos spanyol lap közölte, hogy megszűnik a bányászok és vasutasok munkabérének a földrajzi kerületek szerint való megállapítása, emelik az építőmunkások bérét és fizetett szabadságuk 10 nap helyett 15 nap lesz. Az Associated Press hírügynökség becslése szerint ily módon a bányászok 40 százaléka, mégpedig javarészt a legroszszabbul fizetett kategóriákban 5—10 százalékos béremeléshez jut.. A Franco-kormány kénytelen-kelletlen határozta el magát erre a lépésre. Ez legjobban abból a nyilatkozatból tűnik ki, amelyet Ullestres kereskedelmi miniszter mondott a barcelonai nemzetközi vásár megnyitása alkalmából. Elítélte az általános béremelés követelményét, mert állítólag ez komolyan veszélyeztetné Spanyolország gazdasági életét és inflációt idézhetne elő. meggyőződését, hogy a Szovjetunióban létrejön az élelmiszercikkek bősége. Mint rámutatott, a szocializmus ellenségei azt szeretnék, ha a szovjet kormány másfajta döntést is hoznai csökkentené a honvédelmi kiadásokat és ezzel olyan feltételeket teremtene, amelyekre az ellenség hiába vár" — hangsúlyozta Hruscsov. Hozzátette, hogy egyetlen öntudatos' munkás, egyetlen öntudatos paraszt és értelmiségi dolgozó sem egyezne bele a jelenlegi körülmények között a védelmi kiadások csökkentésébe. Hruscsov végül jó utat. kitartást és bátorságot kívánt a fiatal kumlniszterelnök kifejezte azt a szilárd : baiaknak. A szovjet haditengerészeti repülőgépe k ütőereje A Krasznaja Zvjezda szombati száma Ruban repülő vezérőrnagy, első osztályú katonai pilóta cikkét közli a szovjet haditengerészethez tartozó légierők hadgyakorlatáról. A cikkíró megállapítja, hogy a repülőgépanyahajó-egységek az óceán bármely pontján, bármely időpontban sebezhetők, tekintet nélkül az időjárási viszonyokra. A szovjet haditengerészet rakétavlvő repülőgépeiről, aminőket tavaly a tuslnói légiparádén bemutattak, Sok száz kilométer távolságból ls észre lehet venni és pontosan el lehet találni a ha.dihajókat, anélkül, hogy e repülőgépek az ellenség légelhárításának hatókörébe kerülnének. Ruban vezérőrnagy Idézi az amerikai tengernagyoknak azt az állítását, hogy a magas fokú manőverezési képességű repülőgépanyahajók és a ja rejtőző képességű tengeralattjárók erőinek egyesítése nagy ütőerőt és sebezhetetlenséget eredményez. „Ezek az urak saját magukat csapják be" — jegyzi meg a fenti állítással kapcsolatban a cikkíró. Lemond a brazil kormány Rio de Janeiro (CTKJ — A brazil kormány szombaton nyilatkozatot közölt arról, hogy benyújtja lemondását a képviselőháznak. Döntését azzal indokolja, hogy a kormány egyes tagjai fellépnek az október 7-i választásokon, és az alkotmány értelmében a választások előtt három hónappal le kell mondaniuk nyilvános funkciójukról. Ezzel kapcsolatban a munkáspárt parlamenti csoportja különnyilatkozatot adott ki a párt programjáról. A kormányon levő munkáspárt úgy véli,hogy az új kormány köteles folytatni az eddigi külpolitikát, amellyel a nemzeti kongresszus és a brazil nép túlnyomó többsége egyetért, ^ Venezuelai tengerészek felkelése a kormány ellen A nyugati hírügynökségek egybehangzó jelentése szerint a venezuelai Puerto Obfilln víros tengerés7eti támaszpontján egy katonai egység fellá zadt Betancourt elnök kormánya ellen. A felkelők létszámát egyes jelentések 400-ra, mások 1200-ra becsülik. Élükön Pedro Medina Silva fregattkapitány, a támaszpont parancsnokának korábbi helyettese áll. Puerto Cabello. Venezuela legnagyobb tengerészeti támaszpontja Caracastől mintegy 200 kilométerre nyugatra fekszik. áll, Bea felkelők ellenőrzése alatt azonban „feltételezik", hogy a tanoourt-kormányhoz lojális tisztek parancsnoksága alatt álló hadihajók elhagyták a kikötőt, mielőtt a felkelők elfoglalhatták volna őket. Ugyancsak caracasi közlések szerint, a felkelést a városban állomásozó más katonai erők nem támogatják. A tengerészeti támaszpont víz- és villamos energia szolgáltatását elvágták. A támaszpont felé kormányhű csapatok indultak. Ugyanakkor az AFP jelentése szerint Moron városéban, Puerto Cabellótól 30 kilométerre leckét látják, melyet a gyarmati rendszer nemzetünknek adott. Si Sliman ezredes, a hadsereg vezérkari főnökének helyettese így jellemezte a történteket: „Sétif után végleg elveszítettünk minden reményt, hogy békésen is megegyezhetünk Franciaországgal. Csak egy út maradt: a nemzeti felszabadító háború. Idő kérdése volt, mikor érnek meg ennek összes feltételei." Si Sliman ezredeshez később még visszatérek. Nagyon haladó, művelt és meggondolt ember, izig-vérig közgazdász, emellett a „toll embere" közíró, politikus, egykor Mascara város polgármestere Algéria nyugati részén, Oran vidékén. Most ls, mint minden alkalom-mai, amikor algériaiakkal beszélgettem, az vplt az erős benyomásom, hogy ez a nép nem cél nélkül ment háborúba, csupán a hadakozás kedvéért, hanem azért, mert a büszke és hős nemzet másképp már nem tárgyalhatott. Ű is, mint az előbb említett Allaua, a forradalom előtt a nacionalista UDMA [Union Démocratique Musultnan Algerien — Algériai Demokratikus Muzulmán Unió) párt, Ferhat Abbasz pártjának tagja volt. Tapasztalataik alapján százezrekkel egyetemben mindketten ráébredtek, hogy a nacionalista pártok eddigi meddő parlamentisdije mit sem változtathat a gyarmati valóságon. Ezért támogatták a Forradalmi Egység- és Akcióbizottság (CRUA) 1954. évi felhívását, csatlakoztak a forradalomhoz, mely a gyarmati elnyomás ellen, a nemzeti szuverenitásért és szociális igazságosságért harcra egyesítette az egész népet. Si Sliman ezredes, akinek barátságát rendkívül nagyra becsülöm, órákat szentelt személyemnek. Nyílt eszmecserét folytattunk. A hadseregben, a vezérkarnál tett látogatásom már a vége felé közeledett, összeszedtem jegyzeteimet, s amikor le akartam rögzíteni a következtetéseket, sok kérdés merült fel. Az ezredes türelmesen, fiatalos mosollyal, nagy tárgyismerettel válaszolt kérdéseimre. Közben valaki mindig megzavart minket, a szerencsésebbek közé Kormányforrások szerint a tenge részeti támaszpont teljes mértékben | egyes katonai egységek csatlakoztak a felkeléshez. 'sssssAfsssss&ssssssssssssssssssssssssssssssssssssMssssssssssssssi A felkelés egy hónapon belül a máfc sodik katonai megmozdulás Betantartoznak, dító hadsereg legközelebbi zászlóal- S court elnök ellen, aki Latin-Amerikávagy talán még nem tudják, hogy jának parancsnokával és durván rá- § ban egyike a Kuba-ellenes amerikai szeretteik is a halottak milliói kö- ripakodott, hogy „tűnjék el" a zászló. ^ politika leghívebb támogatóinak, zött vannak. Nem kell mondanom, hogy nem tűnt ^ Mint emlékezetes, május 4-én CaruAz algériaiak szeretik zászló- e1- Ezt nem egy szá I- hanem esy vo- ^ pano városában lázadt fel egy katojukat, bár a nemzeti lobogóhoz való n a'szerelvényre való ezredes nem i nal egység és a kormánycsapatok jog nem az egyedüli ok volt, amiért í^íf elérni a háború egész ld ej e Š csa k > éS ier ö bevetésével tudták h/rth* c^i^iTc^ nJn alat t" fc visszafoglalni a várost, s leverni a attam teDegni durván ácsolt —o— —• ——" j, , a déli sziklás hegységek leg- hadsereg válogatott alakulatai április S kormánycsapatok vasárnap levertéK a i pontjain, vagy az északi 21-én abból az alkalombői, hogy Ben $ te nserész felkelést. 20 ember életét — úgy látszik, az ezredes 24 órát dolgozik naponta. Utána mindig pontosan visszatért oda, ahol beszélgetésünk félbeszakítottuk, s logikusan egymás mellé sorakoztatta a ténye-: ket. Megemlítette a kezdeti nehézségeket, az első partizánosztagok óriási áldozatait, ugyanakkor a forradalmi hullám feltartóztathatatlan előretörését. 1955 augusztusában a kabíllal Suman völgyben rendezett forradalmi kongresszus első ízben világosan kitűzte a forradalom fő szociális céljait, elsősorban a földreformot. Beszélt az erőkről, melyek lehetővé tették a francia támodások kivédését, a partizánhadsereg megőrzését és kibővítését, a hegyek megvédését. Elmondta, hogyan alakult ki politikailag a forradalom apparátusa. Beszélt a forradalmi egység elvi jelentőségéről, a forradalom hűségének, a nép hűségének alapvető jelentőségéről, arról, hogy nem szabad megállítani a forradalmat, hanem tekintettel a lehetőségekre, tovább kell fejleszteni és előbbre kell vinni. Beszélt a győzelemmel kapcsolatban most felmerülő és mindjobban jelentősebbé váló kérdésekről. Egyszer, jóval azután, hogy csatlakozott a partizánokhoz és utoljára hírt kapott a családjáról, éjjel valamilyen megbízatást teljesített városában. „Kétszáz méterre voltam a házamtól, a feleségemtől és gyermekeimtől — mesélte. — Mégsem mehettem haza. Szigorúan parancsba adták, hogy kerüljem otthonomat. Viszszatértem a hegyekbe anélkül, hogy megtudtam volna, élnek-e. Ma sem tudom, mi van velük." Sli Sliman jól tudja, hogy nem ő az egyetlen. Algéria hegyeiben ezrével vannak olyanok, akik semmit sem tudnak családjuk sorsáról. Élnek? Vagy talán koncentrációs tábor lakói? Hol raboskodnak? Esténkint megelevenednek az emlékek. Előkerülnek a kopott, régi fényképek, melyek annyiszor jártak már tűzben, aztán újra visszakerülnek a zsebekbe. „Ma már nyolc éves, — mondja az egyik. — Amikor elmentem, kétéves íj volt, s pár szót már gagyogott," űk A Nemzeti Felszabadító Hadsereg díszszemléje Melekben. Az algériai nemzeti felszabadító S felkelést. Az AP jelentése szerint a hadba szálltak. Sok ezer ilyen zászlócskát láttam lebegni durván ácsolt rudakon magasabb ^.„juu*, bouim — — * — — s t mn k hegyek erdőóriásaiban. Néhol már a Bella és társai ellátogattak az algé- § veszten e- lu u megsebesült, fegyverszünet előtt is lengtek, rend- rlai-tunéziai határ mentén fekvő Me- ^ szerint ott, ahol a katonák biztos me- i ek városba, díszszemlét tartottak. A ^ és dfé kgiLrők á^ kz támadásai ellen 5'! kele t" a l^ al h e^ ekbe n °P erá1 0 I fegtöbb heíyen azonban t:sak március tanosztagok öt-tíz embert küldtek 19-én, a tűzszünet napján tűzték ki ld e< aki k hallatlanul rövid idő alatt ^ A lA0SZI katonal kald(msé K Le az algériai lobogókat. gyakoroltak be a díszlépést. Ez volt az ^ tábor noknak, a nemzeti katonai tanács Ez is szálka volt a franciák sze- els ö díszszemléjük. Kivágták a rezet. ^ elnökének vezetésével június 2-án MOSZKmében .. - . .. . . .« , a Challe kolt kl - —. , ^ nan a szocialista tábor országaiba uta\ i zik. Felkeresi a Szovjetuniót, LengyelorS szágot, Csehszlováklát, és Magyarországi ^got. (CTK) i HÁROM BUNDESWEHR-KATONA szom^ haton átszökött a Német Demokratikus ^ Köztársaságba. (CTK) ^ A NEUES DEUTSCHLAND, Németország ^ Szocialista Egységpártjának központi laps ^ ja Berlinben szombaton megrendezte az - i 5. sajtó ünnepélyt, amelyen részt vettek s a külföldi testvárlapok képviselői ls. S (CTK) ^ NOSAVAN lázadó hadserege május fo^ lyamán 69 ízben Intézett támadást a lao^ szí királyi hadsereg és a Pathet Lao egy% ségek hadállásai ellen. A Laosz Hangja fc jelentése szerint a lázadók támadásait si^ került visszavetni. (CTK) i TOKIÓBAN Ikeda miniszterelnök szék^ háza előtt háromezer ember tüntetett az > USA légköri atomfegyver-kísérletei ellen. $ (CTK) ^ LAGOSBAN június 2-án véget ért az af^ rikai államok monrovlai csoportja kül^ ügyminisztereinek értekezlete. A Reuter 'wí ' ^ hírügynökség közlése szerint az értekez« J* > léten kidolgozták az afrikai államok szer,„>, ! :|É||I|1|||É ^ vezetének alapokmányát. ^ AZ AMERIKAI atomenergia-bizottság i jelentése szerint az Egyesült Államok a ^ Nevada sivatagban június 1-én néhány ^ ezer tonna ,,kts hatóerejű" atomrobIA szerző felv. J s bántást hajtott végre. (CTK) 1862. június 4. Oj SZÖ 3 *