Új Szó, 1962. április (15. évfolyam, 90-118.szám)

1962-04-14 / 103. szám, szombat

A nagyüzemi módszerek bevezetése az építészetben napjaink egyik fontos feladata, mert lényegében ennek segítségével oldhatjuk meg 197G-ig a lakáskérdést. Otovicén (nyugat-csehországi kerület) az épületelemeket győrtó üzem dolgozói ezt jól tudják. Annak ellenére, hogy az üzem kapacitása évente ezer lakásegység elkészítése, elhatározták, hogy az idén 1620 lakáshoz szükséges építőelemet gyártanak. Sőt mi több, pártunk XII. kongresszusa tiszteletére annyi cementet, vas- és faanyagot takarítanak meg, hogy az 12 lakásegység felépítésének anyagszükségletét fedezi. (B. Krejčí — ČTK — felv.) NAPFÉNY A BÁNYÁBAN nünket, mert ml vagyunk az egyedüli csoport, amely e XII. kongresszus brigádja elmért versenyez. Aztán csak próbálnánk valami rosszat tenni! Ujjal mutogatnának ránk: nézd az új csoportot! Dehát erről szó sem lehet ... Ketten vagyunk a csoportban, A TECHNIKUS, VÄJÄR ÉS A SEGÉD. Minél messzebb megyünk a felvonótól, annál fullasztóbb a meleg, ragadósabb a pára és nehezebb a levegő. A sziklafalakról csurog az izzadtság ... Néhol víztócsába süllyedünk. — Néhány évvel ezelőtt még félcipőben is sétálhatott itt az ember. Most meg! De kell víz! Mielőtt a bányász munkához lát, lelocsolja a faladat, a „plafont" — mindent. 1954-őta alkalmazzuk a locsolós módszert. Egyébként vízöblítéses fúróink vannak, így harcolunk a por, a szilikózis ellen. Mondatai rövidek. Hangja érdes, mély, mint a bánya. — Az egy kilométeren már túl vagyunk — élénkül fel az egyik jelzésnél. — Naponta, míg körbejárom a vágatokat, a munkahelyeket, le ls telik a műszak — a hát óra. Eléggé kimeríti az.embert. Nem ls a távolság nagy. "hanem az út nehéz, mint látja; tíol térdig, hol bokáig a vízbep hol hason csúszva ... Ilyen a bányásísórsl De Feckóék már nincsenek messze! Zubbonyomból csavarni lehetett a vizet. A kremnical Ferdinánd Bánya mélyén ... — Szeretem ezt a műszakot — folytatja kísérőm. — Feckó Péter, e »a»ető olyan ember, aki még tűzbe le ttgrana, csakhogy teljesítse a tervet. Így van, ne csodálkozzék! Tudom, mert én vagyok a védnökük ... A kongresszus tiszteletére nyolc méter folyósót hajtanak terven felül. Nyolc métertl — Ismétlem magamban! Ebben a sziklafalban... Itt a föld mélyén... Egy folyosóhajtó csoport napi teljesítménye legfeljebb másfél méter I A szellőztető berendezés néhol felfrissíti a levegőt s itt nagyot szippantunk belőle. Gépmorajt hallok. Ogy tűnik, mint ha a föld dübörögne s a hangot hosszan, félelmetesen visszhangozzák a sziklafalak. Hallja — fordul felém a technikus — ez már a Fecko-brigád. Meggyorsítja lépteit, alig tudom UJABB TETTEKRE Vidám napbarnított arcú falusi emberek beszélgetnek a topolöanyl Járási Népművelési Otthon tágas udvarán. Kisebb-nagyobb csoportokba verődve hasznos célokra, tapasztalatcserére használják ki a szünetet is a járás legjobb mezőgazdasági dolgozóinak értekezletén. Az egyik népesebb csoportban fölfedezem régi ismerőseimet, Zatyko Bertalant, a partizánskei AG deresedő hajú fejőgulyását, az alacsony termetű Ján Vavakot, a Nitrianská Streda-i EFSZ kiváló traktorosát, Sedlár elvtársat, a sokszor emlegetett Horné Štitáre-i szövetkezet elnökét és másokat. Közelebb húzódom hozzájuk, beavatatlanul hallgatom eszmecseréjüket. — A kötelezettségvállalásokkal azért — szól közbe a bošanyi szövetkezet elnöke — nem kellett volna az egész ország elé kirukkolnunk. Most mindenkinek rajtunk a szeme, még a legelemibb hibáinkat ls észreveszik. — Szerintem nem kell zokon venni, hogy járásunk versenyre hívta ki az ország szövetkezetelt a harmadik ötéves terv négy év alatti teljesítésére — veszi át a szót Vavak Jenő traktoros. Inkább nézzünk körül a szövetkezetekben, hol milyen színvonalra emelték a termelést. Alkalmazzák-e az új módszereket, felhasználják-e a tudományos kutatások eredményeit? Egyébként nincs titkolni valónk, szívesen fogadjuk a bírálatot és tanulunk a fejlettebb mezőgazdasági üzemek tapasztalataiból. Tagadhatatlan, sok bajjal, szervezési, termelési és egyéb problémával kell megbirkózniuk a járás szövetkezeteinek, hogy a kezdeményezőkhöz híven példásan teljesítsék tervfeladatalkat. Am azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy tavaly, a harmadik ötéves terv első évének globális feladatait 12 százalékkal túlteljesítették. Olyan szövetkezetek, állami gazdaságok vannak mér a járásban, mPlyek 1961-ben húsból 200—250 kilogrammra, tejből 500 literre emelték egy hektárra számítva az árutermelést, ugyanakkor néhány meSARKALL AZ ÉLET zőgazdasági üzem a termelésben már az 1964-es esztendőre kitűzött színvonalnál tart. — Ez az, ami előttünk szinte érthetetlen — magyarázza Sedlár elvtárs, — Jó néhány szövetkezet, áliami gazdaság előretört, egyes helyeken pedig még annyit sem termelnek, hogy saját szükségleteiket fedezzék. E szövetkezetek fellendítéséről is fokozottabban kell gondoskodnunk, hogy egy szégyenfoltja se legyen járásunknak. Az elmaradásból való kivezető utat — saját példánkkal támasztom alá — a takarmánytermelés kérdésének megoldásában látom. Mi sem tudtunk sokra vergődni, míg nem biztosítottuk a takarmányalapot. Ma azonban szántóterületünk 25 százalékát az évelő takarmányok foglalják el, a kukorica vetésterületét pedig ez idén 30 százalékkal bővítjük. Elmondhatom elvtársak, a mi szövetkezetünk két év óta nem szorul erőtakarmány-kiutalásra, a baromfik számára alkalmas takarmánykeverékeken kívül mindenben önellátók vagyunk. A gyümölcsözően indult vita közben Jozef Kšinan elvtárs, a járási pártbizottság titkára is a csoporthoz szegődött és nagy figyelemmel hallgatta az élenjárók fejtegetéseit. — Azt hiszem — szúr közbe egy megjegyzést — az elvtársak már ismerik az eladási terv teljesítésének első negyedéves eredményeit. Az évi tervet húsból 20,1 százalékra, tejből 19,2-re, tojásból pedig 31,8 százalékra teljesítik a járás mezőgazdasági üzemei. Ezen a téren a legszebb eredményekkel a bošanyi, pažiti, chynoranyi szövetkezetek és állami gazdaságok dicsekedhetnek. A többi mezőgazdasági üzemekben az állattenyésztés mennyiségi és minőségi javításának, hasznossága gyarapításának ezelőtt és most is a takarmányhiány, de legtöbb helyen az elavult, maradi etetési technika a kerékkötője. Jelenleg különös hangsúllyal a tejtermelés és a súlygyarapodás fokozásénak módjairól, további emelésének lehetőségeiről kell beszélnünk. Hiába rendelkeznek például szövetkezeteink jó tehenekkel, — hízómarhákkal, ha azokat szakszerűtlenül takarmányoz< zák és így nem használják ki hasznosságukat. Természetesen jó példákért nem kell szomszédba menniük a Járás szövetkezeteseinek, hiszen Nitrianska Streda példája megmutatja, milyen úton-módon lehet fokozni a hízómarhák súlygyarapodását. Ciprich elvtárs, a kísérleti és kutatóállomás mérnöke elmondotta, hogyan értek el az említett szövetkezetben 1,40 kilogrammos napi súlygyarapodást. — Az év elején a szövetkezet kísérletképpen húsz, átlag 275 kilogramm súlyú vágómarhát sorolt be hizlalásra. A takarmányadagokat a következőképpen állították össze: 2,5 kilogramm szénát, 3 kg szalmát, 10 kg silózott répaszeletet, 10 kg tejesérésű kukoricasllót, 2 kg darakeveréket és 0,5 kg melaszt mértek ki naponta állatonként. Az erőtakarmányba — konyhasó formájában — minden hízó számára 7 dkg karbamidot adagoltak. Tudják-e, hogy 50 napi hizlalás után milyen volt az eredmény? Az állatok súlygyarapodása 1585 kilogrammot tett ki, vagyis 1,41 kilót szedtek fel naponta. Hasonló súlycsoportú hízómarháknál, ahol a takarmányadagokból csupán a karbamidot fagyták ki — ugyanennyi idő alatt csak 1,20 olt a napi súlygyarapodás. A szövetkezet tehát karbamid alkalmazásával 224 kilogramm hússal termelt többet, 1700 koronával növelte bevételeit. Rövidesen — úgy hallottam — az urmincei, práznovcei és egész sor szövetkezet tér rá a karbamid alkalmazására. A hasznos eszmecsere közben egy-kettőre letelt a cigarettaszünet, a vitások elfoglalták helyüket a teremben, lényegében tovább folytatták az udvaron abbamaradt eszmecserét. Peter Ondrášik elvtárs, a JNB elnöke zárószavában Ismét az élenjáró dolgozókhoz, fejőgulyásokhoz, traktorosokhoz, a növénytermesztési csoportok vezetőihez fordult és tapasztalataik, munkamódszereik átadására serkentette őket. Ez idén még többet kell termelnünk — mondotta — mert mindnyájunk jobb életéről, országunk felvirágzásáról van szó. Újabb tettekre kell hogy sarkalljon bennünket az élet, mert ez valamennyiünk és az egész ország érdeke. SZOMBATI! AMBRUS pekete, „speciális" gumicsizmába, " durva szövésű kék munkaruhába bújtattak, bányászsapkát nyomtak a fejembe és karbidlámpát adtak a kezembe. — Így, mcst már indulhatunk — mért végig Jozef Golha technikus, s kezével jelezte az útirányt. A felvonóhoz érve megnyomott egy piros gombot, mire a gépházban és a fejünk felett is egy-egy harang kezdett csilingelni, s néhány pillanat múlva simán, hangtalanul megérkezett a le- és felszáguldó „vasketrec". Beszálltunk. Lámpám parányi fénye mintha egyszerre nagyot nőtt volna. A sötét „ketrecben' kellemes világot árasztott, de jóformán még körül sem néztem, szemügyre sem vettem a kétoldalt elsuhanó sziklafalat, az emeletek villódzó, becsapódó fényét — a függőleges Irányban haladó jármű máris megállt. Kísérőm széles mozdulattal a kezét nyújtja: — jó szerencséti Háromszáz méterre vagyunk a föld alatt... Előttünk vaksötét lyuk, azaz folyosó tátong — a végét még sejteni sem lehet. A felvonó tövében világító égők fényét már az első kanyarban elvesztettük. Karbidlámpánk az egyedüli fényforrás. A csillepálya közepén lépkedünk, s az agyagsárban ütemesencuppog a csízmánk. Dúcolás sehol. Csupasz sziklafalak és kőmennyezet mered ránk. Néha derékig kell hajolni, hogy tovább juthassunk. Balkéz felől két rozsdás csővezeték húzódik. — Az egyikben víz, a másikban levegő „közlekedik" — kapom a választ. követni. A gépzúgás irányába figyelve két fénypontot fedezek fel. Feckóék karbidlámpái. Csalogató, biztató fény ez a bányában ... Zömök, „acéltermetü", negyven év körüli férfi fogadja köszönésünket. Kezében fülsiketítőén csattog a légnyomásos, vízöblítéses fúrógép. A másik, a segéd fiatalabb. A rakodógépet kezeli, mely 5—6 „lapáttal" megtölti a csillét. Kísérőm a falra mutat. Lent keskeny, vörössárgás, csillogó, feljebb megduzzadó ér. Arany ... Sejtelmesen „ül" ott a sziklafalban. Karbidlámpáink fényét sziporkázva veri vissza. A vájár megmerevedett óriásként tartja a fúrógépet. Félmeztelen tesléről patakzik a verejték. Apró kőszilánkok pattognak szanaszét. Alig látható porfelleg úszik a levegőben. A legfinomabb porszemecskéket nem fogja fel a locsolás ... Golha technikus int a kezével, s ez azt jelenti: leállni 1 Az üregben összetákolt kis padkán foglalunk helyet. — Ha megálltunk, hát pihenünk egy kicsit — mosolyog a vájár. Cigarettára gyújtanak. .— Tizennégy év... Hosszú idő! — mondom. A vájár felfigyel: — Honnét tudja? — kérdi. — Vagy nem rám gondol? Mert én már épp tizennégy éve dolgozom itt! — De igen, erre gondolok! S csodálom, hogy mégis ilyen jó erővel bírja a bányászkodást. Még csoportot is alakítottak! Ugye ezt is jól hallottam? — Igen, így van. Versenyzünk. És tudja milyen felelősségteljes érzés ez? A többiek mind figyelnek bennem nehéz fegyelmet tartani. Nem részegeskedünk, nem civakodunk, nem ellenségeskedünk, rendes családi életet élünk, „televíziózunk", színházba járunk, olvasunk, tanulunk stb., stb. A

lig győzöm jegyezni „elszabadult" gondolatait. — És a munka? Nem sok az a nyolc méter terven felül? — kérdem kisvártatva. — No, az a nyolc méter egy kicsit kemény dió, az biztosi De mi nem ismerünk akadályt, ml a munkától nem félünk, igaz-e Marian? — Ez Daubner Marian segéd, a csoport másik tagja felé szólt, kicsit szónokiasan, de nem cinikusanI A fiatalember kihúzta magát s némi tettetett büszkeséggel, de szemében az őszinte lelkesedés csillogásával fellelte: — Naná! , Elismeréssel bólintok. Majd hirtelen azt kérdem: — Milyen érzés aranyércet bányászni? — Bányászmunka ez, mint a többi! Semmľ különös... válaszolja közömbösen a vájár! — Milyen a lelőhely? Mindenütt más. Itt dúsabb az érc, máshol több benne az ezüst! Ml úgy vagyunk vele, hogy sokszor nem is gondolunk arra, aranyat-e vagy másvalamit bányászunkI Csak teljenek a csillék, ez a fontos 1 Mosolyognak, hogy csodálom tetteiket, a szemük fényesebben csillog, mint az arany, ott a sziklafalban. De miért? Hol a magyarázat? Hogy lehet vidám, tréfás az ember, amikor ilyen nehéz munkát végez? Ml adja ehhez az erőt, a munkakedvet, a lendületet, a kitartást? — ötlik fel bennem váratlanul a kérdés! A vájár előrehajol. Térdére könyököl és mint egy halk lehelet röppen ajkáról a mondat: — Mert szeretjük ám ezt a munkát! Sokan talán meg sem értik. Pedig ez az igazság! Nemzedékeket láncol magához a föld mélye. Apám is bányász volt... Valahogy a vérünkbe ivódott a bányászkodás. Némán Ülök a padkán. Ez hát a magyarázat! Szeretni kell a munkát és csodákat művelhet az ember, még a bányában is. Félszemmel hol az egyikre, hol a másikra pillantok és lelkem mélyén őszinte tiszteletet érzek a kérgestenyerű, de aranyszívű aranybányászok iránt. Felállnak. — Induljunk, mert este lesz! — mondja tréfás mosollyal a vájár. — Este? — csodálkozom —, hiszen itt mindig este vanl — Csak az idegennekI A bányász, ha jól megy a munka, napfényt érez még a sötétben is ... B

arátságosan kezet szorítunk. A vájár marokra fogja a fúrógépet, és határozott mozdulattal irányozza a sziklafalnak. A segéd fellép a rakodógép lépcsőjére ... A csattogó, morajló géplárma hoszszan, s most mér egy kicsit vidámabban visszhangzik a földalatti folyosókban. SZABÓ GÉZA A Kelet-Szlovákiai Vasmű építői közül sokan ismerik a fiatal, jómegjelenésü Tóth László szereifit. Jóformán mindenütt ott van, ahol „ég" a határidő, ahol férfias munkát kell végezni. Csoportjával kiváló munkát végzett a központi szereifiműhely, az adminisztrációs épület, a konyhák építésénél, valamint a külső vízvezetékek szerelésénél is. Jól végzett munkaeredményei alapján a Tóthcsoport már tavaly elnyerte a szocialista munkabrigád cimét. Ez a hat fiatalember a munka lendületében példás munkaközösséggé vált. Amikor a központi szerelőműhely építkezésein lemaradás mutatkozott, sokszor nem aludtak, kisebb pihenővel éjjel-nappal dolgoztak. Maga Tóth elvtárs hat hétig haza sem ment, pedig őt is várta fiatal felesége. A Tóth-brigád semmi áron sem akarja, hogy bacsületén csorba essen. Feladatait ebben az évben is példásan teljesíti. Igaz, nem minden nehézség nélkül. Míg januári tervét 100 százalékon (elül teljesítette, a februári szeles idő a Tóth-brigádnál is lemaradást okozott. A brigád tagjai azonban nem csüggedtek. Harcot Indítottak a lemaradás behozására. becsületük megvédésére. Habár a kedvezőtlen időjárás újabb akadályokat gördített eléjük, kitartó munkájukkal első negyedévi tervüket 113 százalékra teljesítették. Hasonló lendülettel láttak a másftdik negyedév tervfeladatainak teljesítéséhez, mert a félévet is lemaradás nélkül akarják zárni. K. G. A Tóth-brigád becsülete 1962. április 14. 0] SZÖ 5 *