Új Szó, 1962. április (15. évfolyam, 90-118.szám)

1962-04-21 / 110. szám, szombat

X^wsssrsff/wssw * Lenin tanítása meghódítja a világot * \ HJA EHREJMBURG: TALÁLKOZÁS LENINNEL Párizs — 1909 január ... A gyűlésen mintegy harminc ember volt, de én csak Lenint lát­tam. Sötét ruhát viselt, álló gal­lérral. Gondosan öltözködött. Nem emlékszem már, miről beszélt, csak arra, hogy elég szemtelen voltam, szót kértem és ellent­mondtam neki. Nem fedett meg, elnézően válaszolt, megmagyaráz­ta, hogy félreértettem őt. Ljud­milla elvtársnő szerint elég bu­tán viselkedtem. A gyűlés után Vlagyimir Iljics megkérdezett: „Ön moszkvai? ..." És én elmond­tam, hogy az elmúlt év januárjá­ig a moszkvai szervezetben dol-' goztam, akkor letartóztattak. Pol­tavában megpróbáltam talpra áll-: ni. Elvtársakat kerestem ott. Le­nin meghívott magához. A Monsouris-park mellett egy kis utcában kerestem a házat (később megállapítottam, a Bo­nier-utca voltl. Álltam az ajtó előtt és nem tudtam rászánni ma­gam, hogy becsengessek. Szemte­lenségemnek nyoma sem maradt. Nagyezsda Konsztyantinovna nyi­tott ajtót. Lenin dolgozott. Gon­dolatokba merülten ült egy nagy ív papír előtt. Szemét könnyedén összehúzta. Diákszervezetünk balsikeréről meséltem neki, cikkemről: Az egyesített párt két évéről (Az egyesített párt két éve című cik­kemet letartóztatásomkor elvette tőlem a rendőrség.) és a poltavai helyzetről. Érdeklődéssel hallga­tott, néha alig észrevehetően mo­solygott. Mintha észrevette volna, hogy még nagyon tapasztalatlan vagyok, és ez teljesen megzavart. Azt mondtam, tudok még néhány címet ,ahová újságot lehet külde­ni. Nagyezsda Konsztyantinovna feljegyezte a címeket. Amikor el akartam köszönni, Vlagyimir Il­jics visszatartott. Kérdezősködni kezdett — milyen az ifjúság han­gulata, mely íróktól olvasnak a legszívesebben, a „Znányie" kö­tetei népszerűek-e, milyen elő-" adásokat láttam Moszkvában a Művész-Színházban? Fel- s alá sétált a szobában, én egy tám­látlan kis széken ültem. Bejött Nagyezsda Konsztyantinovna és figyelmeztetett, hogy ideje volna ennem. Rájöttem, hogy már elég sokáig maradtam, és el akartam búcsúzni, de nem engedtek el, velük kellett étkeznem. Lenin szobájában megbámultam a példás rendet: Könyvespolcán nyílegyenesen sorakoztak a köny­vek. íróasztalán semmi sem volt egymásra dobálva. Lenin szobái nem hasonlítottak sem moszkvai Lenin drága arcvonása Az ÚJ SZÓ számára írta: Szemjon Csertok, a Novosztyi sajtóiroda tudósítója Kevés fénykép maradt a szovjet Lenin portrékép, mely Brodszkij fest­állam alapítójáról. Ez nem véletlen, ményének alapjául szolgált, mert Lenin nem szeretett fényké­pezkedni. Ezt bizonyították a csa­lád tagjai és barátai és a fényképé­Lenin elfoglaltsága ellenére soha. sem tagadja meg a messziről jött kül­döttek kérését, hogy fényképezkedjék ".„i/ľľ.'"i' i .. " je velük. Egyszer a parasztküldöttek szek, akiknek s.kernll ot néhányszor i Vetté k , e r iábáró l" Hirtelen annyi ember gyűlt össze, hogy képtelen megörökíteni: Nappelbaum, Boltyan szkij, Levickij, Zsukov. A legtöbb fel­vételt Pjotr Adoifovics Ocup fotori­porter készítette Leninről. A sovány, élestekintetű, töpörödött voltam beállítani a gépet. Lenin ész­revette kínos helyzetemet és kimen­tett. — Elvtársaki Most a fényképész ősz ember sorra mutogatta fénykép- diktatúrája érvényesüli Hiába, kény­gyüjteményét, azután ' mesélni kez- «lenek vagyunk alávetni magunkat dett akaratának! Vezényeljen, Ocup elv­'''„,_ • „, , társi — szólt általános derültség kö­— 1917-ben a Finn pályaudvaron Zepette ifrom /-« I„ ^ !,.•;! ťKI 4 A A. láttam először a külföldi emigráció­Utoljára 1922* őszén fényképeztem bó. hazatérő Lenint. Soha sem feiej- Leni n, dolgozószobájába n. Akkor má r tem el ezt a napot. 1917. november hal á| os tetcg vol t. Halála után az 10-én a Szmolnij folyosóján ismét emlékének megörökítésére alakult bi­találkoztam Leninnel. Vállra vetett zottsá g megbízásából Lenin-albumot feloltoben, iratköteggel a hóna alatt állítottam össze, melyben felvételeim sietett valahová. zöme is h ei yet kap0t t. — Vlagyimir Iljics, engedje meg, Pj 0t r Adoifovics nemsokára betölti hogy lefényképezzem! 80 évét> de még ma is triss tü l. ge i — Nem, most nincs időm, s nem aktív. Fotokrónika-kiáilításával be­is érdemes. Majd ha ismét megnő a járja ez egész szovjetországot és szakállam és visszanyerem rendes büszkén mesél a régi epizódokról, külsőmet... Ezzel gyorsan tovább amikor sikerült megörökítenie Lenint ment. (Lenin ugyanis az ideiglenes az utókornak, kormány rendőrkopói elől bujkálva levágatta a szakállát.) ••• wmm amm mm m Más alkalommal 1917 végén talál- (gyermekkorában Vlagyimir Iljics koztam Leninnel, a Szmolnljban, a vj zongorázni tanult. Anyja közlé­népbiztosok tanácsának egyikkülésén. se sz erint kitűnő hallása volt, gyor­Magnéziumfény villant, Sikerült meg- sa n haladt zenetanulmányaiban. örökítenem Lenint lelkes beszéd köz- Nyolcesztendős korában már ügyesen be n- ' ailott elő ifjúsági zongoradarabokat, Minden vágyam az volt, hogy port- négykezest látszott a nagyobbakkal. rét késztíhessek róla, hogy az em- Amikor azonban gimnáziumba került, berek milliói számára megörökítsem abbahagyta a zenetanulást. Valón vonásait. Lenin azonban nem szere- miért? Semmi esetre sem azért, mert tett fényképezkedni és ideje sem volt ne m győzte volna gimnáziumi tanul­rá. Nemegyszer kértem, engedje mányai mellett. meg, hogy hivatalos képet készíthes- Vologya rendkívül tehetséges volt sek róla, de csak 1918 ban sikerült minden téren. Igen könnyen tanult. elérni vágyamat. Minden valószínűség szerint csupán Akkoriban a Központi Végrehajtó azért hagyta abba a zongorázást, Bizottság képzőművészeti és fényké- mert elfogadta az akkoriban elter­pészeti osztályát vezettem. Fel alkar- ledt nézetet, hogy a zenetanulás nem tam hívni Lenin figyelmét történelmi- fiúhoz méltó. De azért egész életé­forradalmi tárgyú képeimre. Lenin ben szerette, értette a muzsikát. nagy figyelemmel nézegette felvéte- 1888 telén egyszer operába men­leimet. A júliusi pétervár! véres tün- tünk Vlagyimir lljiccsel. Jegyünk a tetést megörökítő felvételeknél meg- kakasülőre szólt. Az az este örökre jegyezte, hogy történelmi szempont- emlékezetembe vésődött. Gyalog men­ból nagyon értékes dokumentumok, tünk haza az operából, s otthon te­Hlrtelen előállottam kérelmemmel. Le- jet meg kenyeret vacsoráztunk. Volo­nin szabadkozott, azt mondta, nem gya még egészen a muzsika hatása érdemes őt fényképezni. Inkább a alatt volt, egész idő alatt halkan — történelmi eseményeket, a tömegeket mert már mindenki aludt — dudo­örökítsem meg, de én nem tágítottam, rászta azokat a dallamokat, amelyek — Hát jó, mint csináljak magá- a legjobban tetszettek neki. Nem csó­vál... Amíg beállítja a gépet, el'oi- da, hogy eriielkéüett hangulatban volt: vaspm az újságot. Ä gépet 'már előre előkészítettem. Lenin belemélyült a Pravdába, én pe- (Az írást a Moszkvában 1955-ben dig három felvételt készítettem rő- megjelent Emlékezések Leninre című la. Így született meg a Pravdát olvaső kötetből vettük át.) elvtársaim, sem Szavcsenko vagy Ljudmilla otthonához. Vlagyimir Iljics feleségéhez fordulva több­ször elismételte: „Egyenesen on­nan jön... Tudja, mi hat a fiata­lokra ..." Megnyilatkozott a történelem Már akkor megigézett engem Lenin feje. Tizenöt évvel később, amikor Lenini a koporsóban lát­tam, visszaemlékeztem a régi idé­zetre. Sokáig néztem csodálatos koponyáját: és nem az anatómiá­ra, hanem az architektúrára gon­doltam ... ...Sohasem felejtem el a Le-: nín temetését megelőző négy éj-: szakát. Moszkva búcsúját VlagyH mir Iljicstől. Keményen fagyott. A tereken tüzek lobogtak. A te­rembe lépve mint gyermekek zo-: kogtak a férfiak, a Vörös Hadse­reg katonái. Csoda történt Itt: ezen a négy éjszakán megnyilat­kozott a történelem. Ami tegnap még csak újsághírnek tűnt, — az ma gránit lett. Hirtelen mindenki megértette Lenin alkotását. Vlagyimir Iljics elvtársáivá! szemben egyszerűen és barátian viselkedett. EJz az egyszerűség csak a nagy emberek sajátja. Lenin nagy és bonyolult ember volt. A polgárháború viharos éveiben, amikor Iszáj Dobrovejn előadásában Beethoven szonátád kat hallgatott; így szólt Gorkij-: hoz: Nem hallottam soha szebbet, mint az Appassionata, és naponta meghallgatnám. Csodálatos, már nem is emberi muzsika! Mindig büszkén, talán naiv büszkeséggel azt gondolom; íme, milyen cso^ dákra képesek az emberek!" Azután hunyorított, mosolygott és leheletnyi szomorúsággal fűz­te hozzá: „De túl gyakran nem hallgathatok zenét. Befolyásolja az embert, hatása alatt szívesen mondana kedves, balga dolgokat és megsimogatná az emberek fe-i jét, akik ebben a förtelmes pokol-' ban élnek, és mégis ilyen szép­séget hoznak létre. De manapság senkinek a fejét sem szabad si-: mogatni, — mert rámehet az em­ber keze. Ütni kell a fejekre, kö-i nyörtelenül ütni, habár eszmé-: nyünk az ember megszabadítása minden erőszaktól. Hm... hm... — pokolian nehéz kötelesség". Ezt a hosszú idézetet Gorkij visszaemlékezéseiből vettem át, mert életemmel és gondolataim-' mai — helyesebben századunkkal és sorsunkkal — mélyen össze­függ. (Részletek az Emberek, évek, élet című önéletrajz első kö­tetébűi). N. Zsukovnak, az OSZSZSZK népművészének rajza PAVEL BUNČÄK: H B N Nem ének az, de ágyúk dübörgése, Nem csengők azok — Jegyverek csaholnak. Nem angyal az, ki felhők mögül közeleg Elűzni gyermek irtózatos álmát. Maga Prometheusz, a sziklából szabadult Vasizom-titán lép le a hegységből. Rettegjetek, istenek, láncotok kimarta rozsda, Irgalmatlan ezredévek lázadása csörömpölve nyomul, Ki ellenszegül, pozdorjává töretik. Sújthatja mellbe sűrű tüzes villám, Maga is Nap és otthona Kelet. Sokkal szigorúbb, mint agg Jehova, Ki nincs velünk, húzza be örvény, Szigorú forradalmi törvény. Es mégis ének, noha ágyúk morajlása — Hamvad az ég nyűtt sátorteteje, Bennünk az óceán sodró ereje Es Lenin maga millió. Malomkőhöz tarkó nem nőtt oda soha, Kötéleres kézhez sem királyi korbács. Számunk: sok millió és ebben rejlik erőnk. Öklök pántja körülövezi Földünk, Mely repedt harangként halálos beteg. Számunk: sok millió és ebben van az erőnk Es Lenin maga millió. Ha szeretsz, minden áldozatod csekély. Vesd mérlegre még gyűlöleted is, Az igazságért hullatni vért egyre Oly harcban, melyben minden ember hős. Es ének az, mint ágyúk dübörgése, Mint igazságos szétpufogó golyók, Ügy jön, mint atya gyermekéhez Elűzni félelmet, nyöszörgést. Hát vidulj, világ, ebben rejlik hitünk! Így kong a Kreml legnagyobb harangja: Számunk: sok millió és ebben van az erőnk Es Lenin maga millió. Sipos Győző fordítása S. VLJAŇOV: Lenin és a zene Kokuskinóból, az istenhátamögötti falucskából, ahol rendőri felügyelet alatt élt, egyszer csak az operába, a zene világába került Anyánk, Marija Alekszandrovna, na­gyon szeretett zongorázni. Gyakran játszott, énekelt régi dalokat, román­cokat. Kiváltképp szívesen adta elő az Aszkold sírja című opera egyes részletelt; emlékszem az opera régi, . megsárgult kottájára. Mi, gyerekek, nagyon élveztük énekét, előadását és Vlagyimir Iljics is gyakran dúdolgat­ta az Aszkold sírja dallamait. 1888—1890 között Vlagyimir Iljics gyakran muzsikált együtt húgával, Ol­ga lljinicsnával-, zongoráztak, énekel­tek. Olga Iljinicsnáról kevesen tudnak, pedig ő volt Vologya gyermekévei­nek, ifjúkorának legjobb, leghívebb társa. Fiatalabb volt lljlcsnél, de nem maradt el tőle szellemi fejlettségben. Tizennyolc esztendős korában Olga már jól beszélt németül, franciául, angolul és svédül. Elmondhatjuk róla, hogy csak akkor nem dolgozott, ami­kor aludt, 1891 májusában meghalt hastífuszban. Vlagyimir Iljics mindig csodálta hú­ga szorgalmát, tehetségét. Együtt énekelték például Jazikoo „HajÓs-át — „Végtelen, kihalt a ten­ger ...", ma ís emlékszem rá, mi­lyen mély benyomást tett rám az utolsó versszak: „Elvisz addig, el a hullám, Hogyha szív, erő kitart... Rajta bátran, Jó vitorlám Gyors szelet visz, jó vihart". Szerette Vologya Dargomizsszkij Esküvőjét is: „Nem volt az esküvőnkön Se gyertyafényes oltér, Sem ünnepélyes ének, S te koszorút se hordtál..." Heine-dalokat ts énekelt. Egy bizo­nyos dallamrésznél' — „Elpusztulok, barátom ..." — nagyon magas, hangot kellett énekelnie. Mikor kivágta, ne­veive jegyezte meg: „Máris elpusztul­tam. végképp belépusztultam ..." Úgyszólván nem emlékszem rá, hogy éneklésében valaha is moll hangnem, búbánat hangzott volna fel; mindig bátorság, erő, kihívás és derű csengett belőle. Gyakran énekelte Valentin áriáját is a Faustból: „Véres harcok hajna­lán, válok tőled szép hazám ..." Azt énekelte, amit a kotta előírt, és azt a szöveget mondta, ami hozzá­tartozott és nem volt kihagyható, de az áriának egy bizonyos részét a töb­binél szebben, jobban sikerült előad­nia, mert akaratlanul is beléhelyéz­te harci szellemének egy szikráját: Ahol tombol a harc, ahol legnagyobb a vész. " Megvívok érted, én szép hazám! Azóta is, ha Gounod muzsikáját hallom, mindig eszembe jut a múlt, s az, ahogy Vlagyimir Iljics énekel­te ezt az áriát. 1889 nyarán először hallottam az Internacionálét. Akkor még Oroszor­szágban úgyszólván senki sem ismer­te. Egy alakajevkai tanyán történt, a szamarai kormányzóságban. Olga lljinicsna zongorázott, és előadását a Marseillaise hangjaival felezte be. Odaszaladtam hozzá és kértem, ismé­telje meg. Egyszer csak, délelőtt tör­tént a dolog és olyankor ő sohasem szakadt el könyveitől — és kijelen­tette, hogy ne ezt énekeljük, hanem az Internacionálét. Ketten együtt az­után kikeresték a zongorán az új dal melódiáját, s halkan elénekelték fran­ciául. Később Marija lljinicsna mondotta nekem, Irogy Vlagyimir Iljics végül sajnálta, hogy nem tanult meg zongo­rázni vagy hegedülni. ánrilis 21. (Jj SZO 7 *

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom