Új Szó, 1962. február (15. évfolyam, 31-58.szám)

1962-02-10 / 40. szám, szombat

A mezőgazdaság 1962. évi feladatai (Folytatfis a 4. oldalról) Ennek ellenére az igazat bevallva még mindig sok a nyílt kérdés, és a rejtett tartalékokhoz nem jutunk hozzá oly gyorsan, mint azt a társa-. dalom szükségletei megkövetelik. Nem fogom részletesen elemezni ezeket a kérdéseket, mivel a XII. pártkongresszussal kapcsolatos vitában még visszatérünk rájuk. Ám néhány, Különösen időszerű kérdésre szeretném röviden felhívni a figyelmet. A mezőgazdaság egyik alapvető kérdése a talaj helyes felhasználása. A Központi Bizottság 1959. márciusi ülése például feladatul tűzte ki 130 000—140 000 hektár kishozamú rét és legelő felszántását. E feladatot nem leljesítjük kielégítően. Súlyos körülmény, hogy a Földművelésügyi Minisztériumnak nincs áttekintése arról, mennyi rétet és legelőt szántottak fel. A feladat nem teljesítése miatt évente legalább 200 000 tonna gabonával vagyunk szegényebbek. Még korántsem használjuk fel a termelés körzetesítés alapján való helyes elhelyezését, mint a belterjesség fokozásának fontos eszközét, bár a Központi Bizottság tavaly februári határozata kötelességünkké teszi és végrehajtása nem igényel különleges beruházási és anyagi eszközöket. Mellékes, milyen okok játszottak közre. Tény, hogy még mindig olyan körülmények között termesztünk növényeket, hogy nem adhatnak jó hozamot, vagy pedig nagy területeken még mindig olyan terményeket termesztünk, amelyekből kevés takarmányt kapunk hektáronként stb. Ezzel kapcsolatban a rozsföldek kérdésével akarok foglalkozni. 1S62re több mint egymahú tonna rozs betakarítását tervezzük. A felvásárlást terv 577 000 tonna rozsot irányoz elő. Ha tekintetbe vesszük, hogy a földművesek saját szükségletére és a vetésre, az őszi keverékek nagyobb vetésterületeire szükséges vetőanyaggal is számolva mintegy 350 000 ton'nára lesz" szükségük, körülbelül 100 000 tonna rozs marad a mezőgazdasági üzemeknek takarmányozási célokra. A rozstakarmány nem előnyös és nem is gazdaságos. Ez a tény arra enged következtetni, hogy már 1963-ban legalább 50 000 hektárral csökkenthetnénk a rozs vetésterületét, a búza és a szemeskukorica javára, és így megerősíthetnénk a központi gabonaalapot. Az éveken át szerzett tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a kukoricatermesztő vidéken a szemeskukorica hektáronként úgyszólván kétszer anynyi zabegységet eredményez, mint a rozs. Dél-Szlovákia rozshozamai aránylag 6,8 mázsával kisebbek az őszi búza hozamainál. A répatermesztő és a termékenyebb burgonyatermesztő vidéken viszont a búza hektáronként 14—16 százalékkal több zabegységet tartalmaz, mint a rozs Ezzel szemben a rozs, a burgonyatermesztő vidékek egyes részein és a hegyvidékeken hektáronként 10 százalékot meghaladó mennyiséggel több zabegységet eredményez, mint a búza, melyet a körzetesítés elvével szöges ellentétben termesztenek ott. E szempontból helyes volna, ha újra meghatároznánk az egyes kerületek és járások felvásárlási feladatait úgy, hogy a kukoricatermesztő vidéken rozs helyett több szemeskukoricát, a répatermesztő és a termékenyebb burgonyatermesztő vidékeken pedig rozs helyett több búzát kapjunk az állami alapokba. Ezzel szemben a burgonyatermesztő vidékek egyes részein és a hegyvidékeken a többi gabonafélék rovására növelhetnénk a rozs piaci termelését. Tehát az a fontos, hogy a legmegfelelőbb termelési viszonyok szerint jelöljük ki egyes termények termesztését és a vetésterületek olyan szerkezetét valósítsuk meg, hogy hektáronként maximális mennyiségű terméket «és hatóanyagot nyerjünk. A hosszúérvényű terv számít ugyan bizonyos módosításokra, ám úgy véljük, hogy a javasolt intézkedésekkel korántsem merülnek ki az összes lehetőségek és a vetésterület szerkezetét gyorsabban javíthatjuk. E feladat megoldása közben ml is kénytelenek vagyunk felfigyelni olyan kérdésekre, amelyek ma a Szovjetunióban a figyelem központjában állnak. A füves vetésforgós rendszer bírálatára gondolok. Igaz ugyan, hogy a mi mezőgazdasági gyakorlatunk nem fogadta el a füves vetésforgós rendszert, ám ennek ellenére sok elméleti mű, és a tankönyvek többsége még mindig népszerűsíti, s ezeket összhangba kell hozni a gyakorlattal. A füves vetésforgós rendszernek tehát nálunk is volt táptalaja. Egyes elemei nálunk is érvényesültek és főként a Központi Bizottság 1959. már ciusi üléséig kedvezőtlenül tükröződtek vissza a mezőgazdasági termelés belterjességének emelkedésében. így például a tiszta lóherét sok helyen lóherés füvekkel pótolták, a lóherés füveket éveken át meghagyták, a lóhere kiszorította a lucernát még ott is, ahol nagyobb volt az utóbbi hozama stb. Ezt objektíven az állandó vetőmaghiány, időnként pedig a lucernavetőmaghiány is elősegítette, amit néhány lucernamagtermesztésre szakosított gazdaság létesítésével akadályozhatjuk meg Morvaország és Szlovákia déli részein és az Ohfe völgyében. Már az a tétel, hogy a többéves takarmányok, főként a lóherés füvek, termővé teszik a talajt, mennyiségük sablonos meghatározására vezetett más, nagyhozamú, pillangóvirágú növények és további takarmánynövények rovására, s mint „öntermékenyülés elmélete" következésképpen a műtrágyával szemben támasztott igények csökkenését okozta. Ezért az egyes vidékeken újra vizsgáljuk felül az egyes takarmányfajták arányát, hogy ugyanolyan vetésterületen a lehető legnagyobb mennyiségű takarmányegységhez jussunk. További kihasználatlan tartalékot jelentenek a köztes vetemények, melyeket a szántóterületnek csak 5—6 százalékán termesztünk. Ogy véljük, hogy már az idén meg kell teremteni a feltételeket az őszi keverékeknek legalább 200 000 hektáron, az alávetéseknek és a tarlókeverékeknek legalább 300 000 hektáron való elvetésére úgy, hogy a köztes vetemények százalékarányát évről évre növelni tudjuk. A köztes vetemények mindenekelőtt takarmányozási szempontból fontosak, ám nem kevésbé fontosak a zöldtrágyázás céljaira, főként a burgonya alá. Ez a néhány példa is mutatja, milyen tartalékaink vannak a föld felhasználásban és a vetésterületek szerkezetében. E tartalékok mozgósítása hozzájárul a takarmányalap lényeges bővítéséhez, s ily módon az állattenyésztés gyorsabb fejlesztéséhez. Ezért helyesen tesszük, ha e kérdéseket az egyes termelővidékek szerint oldjuk meg, mert ez az egyik útja á mezőgazdasági termelés belterjessége fokozásának. A konkrét javaslatokat gyorsan terjesszük elő A kemizálás lényegesen kihat a mezőgazdasági termelés belterjességének emelésére. A modern mezőgazdasági termelés nem nélkülözheti a vegyszereket, különösen a növények és állatok táplálásában és védelmében. Ebből indult ki a Központi Bizottság tavalyi februári ülésén is, amikor feladatul tűzte ki a mezőgazdasági célokra történő vegyszergyártás növelésével összefüggő kérdések kidolgozását. Meg kell mondanunk az igazat: e feladatot nem teljesítettük kielégítően. Nem növekedett a műtrágyagyártás, sőt a harmadik ötéves terv egyes éveire előirányzott műtrágyameiinyiséget, növényvédelmi és gyomirtószereket nem tudjuk teljes mértékben biztosítani. A gyomirtószerek és más vegyi védő és serkentő anyagok, takarmányés karbamid konzerváló vegyszerek szállítása terén sem jobb, a helyžet. A többi országokhoz képest komolyan lemaradunk a mezőgazdaságban használatos vegyszerek biztosításában. Azzal szemben, hogy nálunk tavaly csupán 200 tonna karbamidot etettünk fel, a Szovjetunióban 50 000 tonnát, az Egyesült Államokban 100 000 tonnát, Bulgáriában és Lengyelországban körülbelül 3—3000 tonnát használtak fel. Az idén sem jobb a helyzet. Emellett a karbamid takarmánycélokra való felhasználásában, főként a zsírral hizlalt szarvasmarhák etetésében nagyon jő eredményeket értünk el. Így például a litoméficei tangazdaság naponként egy állatra eső nyolcvan gramm karbamid bevezetésével napi 19 dkg-os súlygyarapodást ért el. Bár nehézségeink vannak - a vegyipari üzemek építésében, s tudjuk, hogy egy éven belül nem vagyunk képesek megoldani a problémákat, helyes, ha már az idén megteszünk minden lehetőt mezőgazdaságunk jobb vegyszerellátásának biztosítására. Elvtársak! A továbbiakban az EFSZ-ek fejlesztésére vonatkozó Központi éizottsági irányelvek teljesítésével akarok foglalkozni. A szövetkezetek egyesítésével létrejövő nagyobb termelőegységeknek nagy jelentőségük van a mezőgazdaság* termelőerőinek fejlődésében. A 100—200 hektáros kisszövetkezetek nem tudták teljes mértékben kihasználni a nagyobb gépeket és kellő mértékben érvényesíteni a nagyüzemi termelés tapasztalatait. A beruházási építkezéssel, a gép- és káderellátással is nehézségek voltak. Ezért a Központi Bízottság 1959 végén indítványozta az EFSZ-ek egyesítését megfelelő gazdasági egységek kialakítása céljából, amelyekben érvényesíteni lehet a haladó nagyüzemi termelési technológiát, s teljes mértékben ki lehet használni a technikát. Egyúttal hangsúlyozta, hogy az egyesítés hozzátartozik a szövetkezetek megszilárdítási folyamatához. Ennek a folyamatnak a mezőgazdasági termelés növelésére és gazdaságossá tételére kell irányulnia, s előnyöket kell hoznia mind a szövetkezetesek mind pedig az egész társadalom számára. Igen fontos politikai, gazdasági kérdésről van szó, melynek megoldása alapos előkészítést és megfontolt eljárást követel. 1961 Végéig 5342 EFSZ egyesült 2034 új' szövetkezete, átlag 796 hektár mezőgazdasági földterülettel. Ez anynyit jelent, ha nem vesszük figyelembe a nagyobb területtel rendelkező EFSZ-eket, hogy a szövetkezeteknek körülbelül a fele már nagyobb egészeket képez. Az egyesült szövetkezetek nagyobb részében megjavult a gazdálkodás színvonala. A tagok hozzáláttak a földalap új rendezéséhez, a parcellák összpontosításához és új vetésforgók meghatározásához a nagyobb tagokon, így elérték a föld és a gépek jobb kihasználását, és megvannak a célszerű szakosítás feltételei Is. Az egyesült szövetkezetekben már nagyobb mértékben alkalmazzák a nagyüzemi termelési technológiát. Számos egyesült szövetkezet új utat mutat a munka Irányítása és szervezése terén is. Jóllehet tudatában vagyunk annak, hogy az egyesült szövetkezetek előnyei tekintettel a rövid időre még nem nyilvánulhattak meg teljes mértékben, egyes jelenségek az egyesült EFSZ-ek gazdálkodásában és irányításában arra utalnak, hogy sok helyen még nem használják kí a termelés növelésére a nagy tartalékokat. Az is előfordul, hogy a járási funkcionáriusok és szakemberek kezdeményezése a szövetkezetek egyesülése után gyakran igen gyorsan lelohad. Az egyesült szövetkezetekről való gondoskodás nem kisebb, hanem nagyobb erőfeszítést követel meg. A nagyobb termelési egész kialakulása szükségszerűen új problémákat és nehézségeket hoz magával. Megváltoztattuk az állami gazdaságok szervezetét, hogy egyszerűsítsük irányításukat. Egyes szövetkezetekben azonban épp az ellenkező úton haladnak. A volt kis szövetkezeteket most farmoknak vagy gazdaságoknak nevezik, úgy dolgoznak, mint azelőtt, s a különbség csak az, hogy az irányítás gyakorlatilag egy további láncszemmel gyarapodott. Egyes helyeken az a helyzet, hogy a nagy szövetkezet keretében többé-kevésbé önállóan gazdálkodnak a volt szövetkezetek. Az EFSZ-ek egyesítése során fontos kérdés a javasolt gazdasági egységek nagysága. A Központi Bizottság nem ért egyet egyes funkcionáriusok ama irányzatával, hogy aránytalanul. nagy szövetkezeti gazdaságokat létesítsenek, amelyek közül nem egy többezer hektáron gazdálkodik. Már az előző üléseken megmondtuk, hogy mezőgazdaságunk feltételei között célszerű szakosítás mellett a nagyüzemi termelést már 500 hektáron érvényesíteni lehet. , Egyes járások mezőgazdasági termelési-fejlesztési-távlati tervei 3—5 ezer hektáron gazdálkodó gazdasági egységek létesítését "feltételezik. Például a lounyi járásban, ahol hasonlóképp mint a többi kiválasztott járásban, kidolgozták a szocialista falu építésének területi tanulmányait, a mezőgazdasági üzem átlagos nagyságát 2300 hektárra javasolják, 840-től 6000 hektár földterületig. Hasonló a helyzet más járásokban is. Ezzel nem érthetünk egyet, s következetesen ragaszkodni kell a Központi Bizottság határozataihoz. Egyes helyeken ahelyett, hogy rendszeres intenzív segítséget nyújtanának az egyesült 'szövetkezeteknek, már ma elméleteket gondolnak ki valamilyen második szakaszról, vagyis a már egyszer egyesült szövetkezetek további egyesítéséről. A túlnagy termelési egészek létesítésének irányzata abból ered, hogy egyes szakemberek nem látják tisztán szocialista mezőgazdaságunk fejlődésének távlatait. Azt hiszik, hogy mezőgazdaságunkban a nagyüzemi termelési formák és a város és a falu közötti lényeges különbség kiegyenlítése csupán több ezer hektáros ÉFSZekben és nagy központi községekben valósítható meg. Nem veszik tekintetbe a mezőgazdasági termelés belterjessége további növelésének, a szakosítás feltétlenül szükséges térhódításának követelményét. Gyakran nem veszik tekintetbe a terepakadályokat, a községek egymástól való távolságát, stb.-t. Vajon helyes lehet-e az, ha a mezőgazdasági üzem optimális területének egyesítésénél kizárólag a vállalaton belüli szakosításból indulnak ki, s ha egyetlen üzemben egyidejűleg a tej, a marha-, a sertéshús és a baromfi nagyüzémi termelésére számítanak? Há egy üzem mindent nagyüzemi termelési módszerrel akarna termelni, nyilvánvaló, hogy a nagy állományoktioz sok hektár földre volna szüksége. Ez azonban nem helyes. A mezőgazdaság színvonalának az ipar szintjére való emelése során e kérdéseket tisztáznunk kell, hogy a különféle „szakértők" ne tévesszék meg a szövetkezeteseket és a járási funkcionáriusokat. A nagy egészekben nem lehetne egy helyről naponta és közvetlenül irányítani a termelést, és célszerűen megszervezni a munkát. Különféle feleslegesen szervezeti közbeeső fokok alakulnának ki, bürokratikus formákat honosítanának meg a szövetkezet vezetőségének irányító munkájában.' A tapasztalatok egyben azt mutatják, hogy például az állatgondozók munkájának termelékenysége növekedéséből származó -hatás az állatok, elsősorban a szarvasmarha és a tehenek nagyfokú összpontosításánál gyakran távolról sem ellensúlyozza a takarmány szállításának, az istállótrágya kihordásának stb. fokozott költségeit. Számos nagykiterjedésű szövetkezet ben megbénul a szövetkezeten belüli demokrácia, komolyan megnehezül a taggyűlések rendszeres egybehívása is stb. Ez a szövetkezetesek kezdeményezésének lanyhulásához vezet, s csökken részvételük az EFSZ irányításában és igazgatásában. Ugyanakkor csökken az irányítás és az ellenőrzés hatékonysága is. A/ízövetkezeten belüli demokráciát minden téren el kell mélyítenünk, mégpedig nemcsak ma, amikor az egyesült szövetkezetekben számos fontos kérdésről tárgyalnak a taggyűléseken, hanem az embereknek a szövetkezeti gazdálkodás irányításában és igazgatásában való további fokozott részvétele szempontjából ls. Hasonló a helyzet a pártmunka terén is. A szövetkezetek egyesülésével keletkezett új gazdasági egységnek meg kell felelnie a pártszervezetek szervezeti felépítésének is. A pártmunka új, hatékony módszereit és formáit kell keresni, amelyek lehetővé teszik az egyesült szövetkezetek gyors politikai és gazdasági megszilárdulását. Ezért a Központi Bizottság azt javasolta, hogy mindenütt, ahol erre alkalmas feltételek vannak, közyetle-. nül az EFSZ-ben kell alepszervezetet létesíteni, "s azt részszervezetekre és pártcsoportokra kell tagolni. A pártszervezetek megalakítása az EFSZ-ekben lehetővé teszi a párt befolyásának növelését mind az EFSZ vezetőségében, mind pedig az egyes munkahelyeken, ahol a termelés kérdése eldől. A pártszervezetek ilyen felépítése egyben elősegíti a különféle lokálpatriota nézetek gyorsabb leküzdését a 'községekben s a kommunisták és szövetkezetesek erejét a tervfeladatok teljesítésére egyesíti. Még mindig komoly fogyatékosságok mutatkoznak a kommunisták széthelyezésében a szövetkezetek fő termelési szakaszsaira. .Ma kommunisták vannak a vezetőségben, a raktárokban stb., de igen ritkán találkozunk velük a növényi, különösen pedig az állattenyésztési termelés munkahelyein. A pártszervezeteknek e téren rendet kejlene teremteniük, s a kommunistákat céltudatosan elsősorban a termelésbe kell helyezni, s konkrét feladatokkal megbízni őket. Egyúttal sokkal nagyobb mértékben kellene bevált, főként fiatal szövetkezeteseket felvenni a párt tagjelöltjei közé. Az EFSZ-ek egyesítését alapos előkészítés után, az eddigi tapasztalatok értékelése és minden járásban a mezőgazdasági termelés fejlesztése általános koncepciójának tisztázása után megfontoltan és felelősségteljesen kell tovább folytatni. Határozottan el kell utasítani az olyan helytelen törekvéseket, hogy valamennyi EFSZ-t minden áron még a tavaszi munkák előtt egyesítsünk. Most legfőbb gondunk azon szövetkezetek megszilárdítása, amelyek már egyesültek. Ez annyit jelent, hogy a szövetkezetekben el kell érnünk a technika, és a nagyüzemi termelési technológia érvényesítésének, a munka irányításának és szervezésének jobbrafordulását. Ez a munka nem valósítható meg az egyesült szövetkezetek káderbeli megerősítése és a szövetkezetesek rendszeres politikai és szakmai nevelése nélkül. Elvtársak! Egyes járásokból figyelmeztetést kaptunk, hogy bizonyos nehézségek adódnak azokban a községekben, ahol egyesített szövetkezetek vannak, és ahol több helyi nemzeti bizottság működik.. Felvetjük a kérdést, ne egyesltsük-e ezekben az esetekben a községeket is? Ezzel szemben máshol arra mutatnak rá, hogy ez egyáltalán nem jelent akadályt. Megmondtuk, hogy 1962. végén visszatérünk e kérdéshez. Űgy véljük ez helyes és mi sem gátolhatja a helyi nemzeti bizottságok együttműködésének megszervezését. Miért volna lehetetlen, hogy a HNB plénumai és tanácsai negyedévenként egyszer közös gyűlést tartsanak, hogy megvitassák az egyesített szövetkezet kérdéseit. A községek jövőbeni egyesítését illetően az egyesített szövetkezet nem az egyetlen és nem is lehet az egyetlen szempont, hanem más tényeket is tekintetbe kell venni. Ám ezzel kapcsolatban fontos, hogy következetesebben szabályozzák a falusi lakásépítést, amire a Központi Bizottság már .régebben figyelmeztetett, — elsősorban ott építsenek, ahol az egyesített szövetkezet vezetősége székel és fokozatosan kiépülnek az összes társadalmi Intézmények iskolák, stb. A JNB-knek nem szabadna megfeledkezniök, hogy a falusi lakásépítés az ösztönösség szerint menjen. Rá akarok mutatni arra a helytelen nézetre, mely szerint a fejlett szocialista társadalom építése és a kommunizmusba való jövőbeni átmenet idején a szövetkezeti forma nem olyan haladó, mint az állami gazdaságok formája. Az ilyen nézetek konkrétan abban tükröződnek vissza, hogy gyakran indokolatlanul az állami gazdaságokba olvasztják be az EFSZ-eket. Szükségesnek tartjuk újra hangoztatni, hogy nálunk az EFSZ-ek az állami gazdaságokkal együtt *a szocialista mezőgazdasági nagyüzemi termelés megszervezésének alapját fogják képezni a jövőben is. A szocialista tulajdon mindkét formája — a szocialista állam viszonyai között — nagy lehetőségeket nyújt a termelőerők fejlesztésére. Ez vonatkozik a mára és még hosszú ideig a jövőre is. A további fejlődés — erről kétségtelenül sző lesz a XII. kongresszussal kapcsolatban — nyilvánvalóan a szövetkezetek és az állami gazdaságok fokozatos egymáshoz közlekedésének folyamata lesz, melyben mind a szövetkezetek, mind az állami gazdaságok erősödni és szilárdulni fognak. Ezt a célt szolgálja számos Intézkedés, melyet mind a termelésben, mind a társadalmi fejlődésben — a szövetkezetesek járadékbiztosítására gondolok — foganatosítani szándékozunk. E következtetésekből kell kiindulni annak a javaslatnak megítélésekor is, hogy az állami szektorba vonják-e bg a földet vagy sem. A föld átruházása ott célszerű, ahol előnyösebb tömböket alakíthatnak a hatékony nagyüzemi gazdálkodás céljára, s ahol nagy kiterjedésű talajjavító munkálatok, stb. során állami eszközökből beruházásokat valósítanak meg. Egyes esetekben kivétel is megengedhető, olyan határvidéki szövetkezetekben, ahol a szövetkezetesek kevés száma miatt az állami segítség ellenére sincs remény a gazdálkodás megjavulására. Ám itt sem tehetünk többet, mint amennyi lehetőségeinknek, a tervnek és a költségvetésnek megfelel. A Központi Bizottság annak idején bírálta a hegyvidéki szövetkezetek alakításában követett helytelen módszert. Egyes járási szervek úgy reagáltak erre a jogos bírálatra, hogy mindenütt abbahagyták a parasztok megnyerését a szövetkezeti gondolatnak. Ez bizony helytelen dolog. Nem nyugodhatunk bele, hogy a termékeny vidékeken még sok kisparaszt egyénileg gazdálkodik, s a munkások és a többi kis parasztok számottevő szántó- és mezőgazdasági földje nem tartozik a közös gazdasághoz. Múlt év szeptember 30-ig a mezőgazdasági földek 11,8 és a szántóterületek 8,9 százaléka volt még a szocialista szektoron kívül. A szocialista szektor részaránya a földterületekben tavaly háromnegyed év alatt két tized százalékkal bővült. A járási pártbizottságok törődhetnének vele, hogy minden gazdálkodásra alkalmas föld fokozatosan szövetkezeti tulajdonba menjen át, és megcáfolják egyes szövetkezetek helytelen nézeteit, hogy nem érdemes befogadni a lemaradó parasztokat a közös gazdaságba. Továbbra is az a véleményünk, hogy nem kell elsietni a hegyvidékek szövetkezetesítését. Ott előbb a feltételeket kell megteremteni a termelés heJyes irányának megszabásával, továbbá alapot kell teremteni a helyzet jövőbeni megoldására. Elvtársak I Most' pedig rátérek a szövetkezetesek szociális biztosításának kérdésére. Az országos pártkonferencia 1960-ban elhatározta, hogy a mezőgazdasági termelés fejlesztésével és az EFSZ-ek új formáinak meghonosításával párhuzamosan tökéletesítsük a szövetkezetesek aggsági és munkaképtelenségi biztosítását ies. Novotný elvtárs erről újra beszélt az EFSZ-ek tavalyi kongresszusán és hangoztatta, hogy a szövetke(Folytatás a oldalon) 1982. február 10, ÜJ SZÖ 5 *