Új Szó, 1962. január (15. évfolyam, 1-30.szám)

1962-01-06 / 5. szám, szombat

a ©i y i r« S Az SZKP XXII. kongresszusa és az irodalom AZ SZKP XXII. KONGRESSZUSA a szovjet irodalom páratlan kibontakozásának lehetőségét tárja fel, s egyben az alkotó szellemű viták elindítója lett. Szerte az országban a folyóiratok hasábjain éppúgy, mint az íróklubokban, összejöveteleken arról folyik a vita, hogyan szolgálhatják még jobban az írók a kommunizmus építésének ügyét. Hruscsov elvtárs kongresszusi beszámolájában az irodalomról szólva megállapította: „...Az új ember kialakításában jelentős szerep hárul az irodalomra és művészetre. Az Irodalom és a művészet a kommunista ideológia és az igazi humanizmus hirdetésével kineveli a szovjet emberben az új világ építőinek tulajdonságait, az emberek esztétikai és morális fejlődésének ügyét szolgálja. A párt felhívja az összes írókat és művészeket, vessék fel bátran, új módon korunk témáit... Nálunk megvannak az összes szükséges előfeltételek ahhoz, hogy sikeresen végigjárjuk a kommunista kultúra csúcsaihoz vezető utat". Ezen gondolatok szellemében foglalkozott a közelmúltban a moszkvai írók pártszervezete ls a XXII. kongresszus tanulságaival. Sztyepan Scsipacsov, a taggyűlés előadója, méltatta az SZKP új programjának jelentőségét. Hangsúlyozta, — mint ezt a program is kiemeli, — hogy a kommunizmus minden tekintetben a bőséget jelenti. Nemcsak az anyagi javak bőségét, hanem ma még elképzelhetetlen lehetőséget minden egyes ember' intellektuális és művészi képességeinek kifejlesztéséhez. A múltban az emberiség mindig szegényebbOzsvald. Árpád : Szikince parti fűzfák nek látszott szellemi javakben, mint amilyen a valóságban volt, mert műveletlenül és ismeretlenül élte le életét ezer és ezer tehetséges és valószínűleg sok zseniális ember is. A feladatokról szólva kijelentette: — Az elsőrendű feladat, hogy kifejlesszük a szovjet emberekben az új világ épíjőinek tulajdonságait. A kongresszus népünk s következésképpen az irodalom előtt is határtalan perspektívákat nyitott meg. A mi népünk a földön elsőként építi a kommunizmust, s nagyon korlátoltnak és jelentéktelennek kell lennie annak az írónak, aki képes ezen a nagyszerű' alkotó munkán kívül maradni — hangsúlyozta Scsipacsov. A továbbiakban az előadó rámutatott, hogy a párt programja az irodalomban a főszerepet a pozitív, követésre méltő példáknak szánja. De a program arról is beszél, hogy az írók feladata leleplezni mindazt, ami a társadalom előrehaladását gátolja. Az irodalom nem tudja betölteni hívatá'sát, ha figyelmen kívül hagyja a valóság árnyoldalait, ha nem válik a becsületes emberek erkölcsi támaszává, az alávalóságot elleni harcban. A BESZÉDET KÖVETŰ VITÁBAN a szovjet írók kifejezték egyetértésüket a XXII. kongresszus határozataival. A taggyűlésen sok szó esett a szovjet irodalom nemzetközi jelentőségéről, s az irodalomnak az ideológiában betöltött szerepéről. A két világrendszer között folyó kemény harc megköveteli az írók állásfoglalását. „Ebben a harcban senki sem lehet semleges" — állapították meg a felszólalók. Irodalom és pártosság A most kibontakozó vitázó kedv, polemizáló szenvedély a XXII. kongresszus termékenyítő hatását mutatja. Ezt a folyamatot az 1953-as év, de különösen a XX. pártkongresszus indította el. A most felvetett gondolatok kiindulópontja a kongresszuson elhangzott eszmék és az új idők társadalmi és szellemi életének alkotmánya, az új pártprogram. A vita lényege itt ls mint a kongresszuson, az irodalom és a művészet pártosságának értelmezése. A KONGRESSZUSON TVARDOVSZKlj vetette fel a fontos kérdést, hogyan lehet az iró a párt igazi segítője? Megsemmisítően kigúnyolta K

ULT

URÁLIS HÍREK A SZLOVÁK SZÍNPADOK újdonságai. A košicei Állami Színház Ľ. Filan „Pillangók" című darabjának bemutatására készül. A bratislavai Oj Színpadon bemutatásra kerül J. Örda „Svojedaly — a bűnös falu". A trnavai Kerületi Színház bemutatja B. Brezovský „Veszedelmes éietkor"-át. MOSZKVÁBAN szlovák irodalmi művek fordításai jelentek meg. A moszkvai Szépirodalmi Kiadóvállalat kiadta P. O. Hviezdoslav költeményeinek gyűjteményét. Az utószót N. Zankevlč fordító irta. A kiadóvállalat megjelentette továbbá F. Hečko: Vörös bor című regénvét is. AMERIKA-ELLENESNEK minősíti a nyugatnémet Filmwoche című folyóirat a „Dieci Italian! per un Tedesco" című olasz filmet, amely 300 római zsidó haláláról szól E folyóirat cikkírója szerint az olaszok ne beszéljenek a nácihordák gaztetteiről. azokat, akik a pártosságot úgy értei-: mezik, hogy az írót csak a jelenségek regisztrátorává szűrkitik. Tvardovszkij szerint — a kongresszus nagy tapssal jutalmazta ezt a fejtegetést- — az az igazi segítség a pártnak, „amikor az író szenvedélyesen, éles szemmel igyekszik az életben meglátni valami fontosat, valami újat, amelyről talán még nem is volt szó, sem a pártokmányokban, sem a Pravda vezércikkeiben — becsületesen ős bátran, pártos álláspontról előáll ezekkel a megfigyeléseivel és elképzeléseivel, sőt következtetéseivel is". A pártossággal kapcsolatban kell megemlíteni azt a nyílt levelet is, melyet Vlagyimir Szolouhin szovjet költő írt a Lityeraturnaja Gazeta egyik számában Jiri Sotola csehszlovák költőhöz — hasznos és harcos könyve, az „Ez történt Európában" című verseskötete kapcsán. A levél a formakeresés lényegét érinti, — ítélet a kifejezési formák keresése közben érthetetlenné vált költészetre, — ám a Tvardovszkij által kifejtett gondolat itt is utat talál. „A formát bizonyos vonatkozásban a lőfegyverhez lehet hasonlítani — írja a szovjet költő. — Semlegesnek tekinthetem például a földön heverő puskát. Az a lényeges, hogy ki veszi ezt a puskát a kezébe, ki és milyen Irányba fog vele lőni. És ha olyan ember kezébe kerül, akinek nincs miért és nincs mi ellen harcolnia, akkor ez a fegyver f legyen bár mesterlövészpuska) haszontalan, de veszélyes játékszerré válik, hiszen a véletlenül elsült fegyver golyója ls belefúródik az ember szívébe". A Szovjetunió irodalmi életében elindult vitáknak, Ígéretes folyamatoknak máris látható eredménye! vannak. A kritika szinte egyöntetűen emeli ki Olga Berggolc új könyvét, Fegyin nagy ciklusának most megjelent harmadik kötetét, Szolouhin, Fomenko és Doros prózai művelt, stb. Ha egy-egy mű kapcsán vitáznak is, a hagyománynak és újításnak, a merészségnek és felelősségnek, az egyéni és közösségi mondanivalónak mikéntjéről ,a lényeg — mondanivaló mindig a párt és állam Iránti azonosulás, a kommunista eszmeiség talaján történik. • • AZ SZKP XXII. KONGRESSZUSA magasra emelte az irodalmi igényességet, mert a kommunizmus megva-i lósításának korszaka magasabb mér-i cét követel. A szocialista kultúra fényő fáklyájának világossága a mi lrodalumnk egét is bevilágítja, átmelegítenek sugarai. Tvardovszkij szavait idézve: a hős már éli „cselekszik és hat anélkül, hogy bármit is törődnék azzal, milyennek is kellene lennie egyik -másik kritikusunk vagy írónk elképzelése 'szerint. Gabonát termeszt, nyájakat hizlal, fémet olvaszt, óriási gátakat emel, gyermekeket tanít, betegeket gyógyít, betör a kozmoszba, egyszóval teszi azt, ami ma a feladata, és ellenállhatatlanul halad a jövő felé". Olyan hősök ezek, akik emberi varázsukkal a jó, a szép, az élet nemesebb eszményei felé vonzanak. Ezeket a hősöket megtalálni és művészi módon ábrázolni — ez a mi íróinknak is legnemesebb feladata. (dz) I ÍM Három magyar partizán emlékére Szikince parti fűzfák, göbbedt, néma tanúk, csupasz útjaikkal hiába martok az ég szemébe, törzsetek a jelhők könnye se mossa hófehérre, vér-rózsák nyílnak rajta, eleven tűzvirágok, hegedő, mézgás sebhelyek, dudoros forradások. A gyilkos golyók nyomát őrzi a ráncos kéreg s bévül az élő rostban, mint lassan ölő méreg, vagy fekély a gyomorban, lapul a hamuszürke ólom, s majd egyszer, ha a fürész felsikolt, remegve megáll, gyöngyharmatcs fűre kipattan a kuporgó halál, favágó hajol érte. bütykös ujjával megböki, borzong, míg félredobja, pedig tudja jól, nincs neki mérge már, korcsult fémdarab, béna, szárnyatlan darázs, a vércsöppeket felszívta rég a durva forradás. De emléktavak buzognak, vén fűzek, komor tanúk idézik néha még a véres háborút. A fák nem futhattak el, gyökerük a föld fogta át, dermedt tagokkal állták kegyetlen golyók záporát. Három fogoly partizán testét nem védte semmi sem, lerogytak mind a hárman a fák alatt, a zöld gyepen. Az egyik úgy maradt fekve, hanyatt a fűben, mint lányra gondoló fiatal diák, nyitott szemében felhőtlen Ólmos ég tükre megrepedt s egy lila kis virág, mérges kikirics szorult két merev ujja közé.,. Az ólmos-kék eget valaki megpörgette ... csont-karmú fűzfák vadul hintáztak körötte. A másik futott volna még, de egy korhadt ágon csak a lendület holt ereje dóbta át, előre zuhant, kezét homokba fúrta, így ölelte földjét a mindig mostohát, a vérét elivó, száraz, szélverte homokot.,. Görcsös karja, ja], már így maradt mindörökre, bénán meredt a széthulló homokszemekre. A harmadik a Sziklnce sebes vizében elmerült, kavargó örvény elragadta, forgott egy percig, majd csápos tönkre dőlt s mosolygott fehérhasú bamba halakra ... Ringott a vízen három véres légbuborék, sárga levél pörgött, mint bolond malomkerék,., Teljesült az óhajuk Annak ellenére, hogy a televízió erős vetélytársa a mozinak, falvainkon, akárcsak a városokban, ma is nagy az érdeklődés a filmek iránt. Jelšaván például a legtöbb filmet telt ház előtt vetítik. A megnövekedett igények s az előadások iránt megnyilvánuló érdeklődés szükségessé tette a mozihelyiség átalakítását és kibővítését. A jelšavaiak nemcsak nagyobb, hanem korszerűbb filmszínházat akartak. Az volt a véleményük, ha már hozzáfogtak a nézőtér rendbehozásához, alakítsák át a színpadot is, hogy lehetővé váljék szélesvásznú filmek vetítése. — Minek nekünk szélesvászon — mondták egyesek. — Hiszen szélesvásznú film még kevés van, nem fizetődik ki a színpad átalakítása. Meg aztán mindegy, hogy milyen a vászon ... Az a fontos, hogy a nézőtér legyen nagy ... — Az igaz, hogy ma még aránylag kevés a szélesvásznú film — vélekedett a többség. — A jövőben azonban egyre több lesz. S ha már pénzbe kerül miért ne legyen a mi mozink is korszerű, olyan, hogy évek múlva is megfeleljen a követelményeknek? Mérlegeltek latolgattak. A helyi nemzeti bizottság végül Is úgy döntött: azoknak van igazunk, akik a szélesvászon mailét kardoskodtak ... A döntés után nemsokára mintegy ötvenezer koronával hozzáfogtak a jelšavai Baník mozt átalakításához. A munkát néhány napja sikeresen befejezték. Teljesült az óhajuk: ma már a jelšavaiak is szép, korszerű moziban nézik a filmeket. (b) í\ A P. O. Hviezdoslav Szinhéz a közelmúltban mutatta be Goldoni: A legyező című vígjátékát, K. Zachar rendezésében. A képen: E. Krížiková — Zsuzsanna szerepében. (Foto: HerecJ Ivan Olbracht: Ma, január 6-án ünnepeljük Ivan Olbrachtnak, a cseh irodalom kimagasló egyénisége születésének 80. évfordulóját. Ez alkalomból Olbrachtnak az első világháború utáni cseh proletariátus harcát megelevenítő „Anna" című regényéből közlünk részletet. A

belvárosba érve Anna nem vette le szemét a villamos ablakairól, nem lát-e valahol munkástüntetőket, vagy legalább kisebb csapatokat, amelyek az irányt mutatnák neki. De sehol senkii Beértek az Úvá'rosi-térre. Üres volt. Mégis leszállt. A járdákon és villamossínek között már lucskos sárrá olvadt a hó. Csak Husz János szoborfején volt fehér sapka és a huszita harcosok szoborhátán egy kevés hópor. A nyirkos, hideg idő akasztófára emlékeztetett. Innen átment a parlamenthez. De ott sem volt senki, csak a csönd és a tél. Hol lehet Tóni? Hol, merre keresse? Nyugtalanság fogta el. Ügy rémlett neki, hogy életében egyszer, valaha régen, nagyon régen, már ácsorgott ilyen tétován az utcákon s akkor sem tudta, hogy merre menjen. Vidám női hang lepte meg: — Maga az, Ancsi, Pelhfimóvból, ugyebár? Szilszkinbundás, szép karcsú hölgy állt előtte, nyájasan mosolygott és játékosan forgatta a szemeit. — Jé, Dadla kisasszony I — mondta Anna meglepődve. És abban a pillanatban máris eszébe jutott, hogy valaha régen, hihetetlenül régen, mért ácsorgott ily tanácstalanul az utcákon. — A föld alól is kerítse elő nekem Ruditl — mondta akkor a kisasszony. — Ha nem lesz ott, menjen amoda és még amoda és amoda...! De vajon ma hoľ fogja keresni Tóniját? — Hogy van Ancsi? — Köszönöm kisasszony, jól. — Már nem vagyok kisasszony. Nem olvasta az újságokban? — Nem. A férjem doktor Urbán, az Iparbank elnöke. Dadla nagysága mosolygott s a szeme szögletében huncut vidámság bújkált. Mintha a következő pillanatban azt akarná mondani. Nem akarsz egy tábla csokoládét, Ancsi? De valami mást mondott: — Sőt ismeri a maga férjét ls. Ugye a maga férje kommunista? — Igen. — Ne hisz ezt úgyis tudom 1 — nevetett Dadlinka kellemkedő viszszaemlékezéssel. Egy percig szelíd érdeklődéssel szemlélte őt s Annát ez kellemetlenül érintette. — Rosszul néz ki. Nálunk jobb bőrben volt Családjuk is van? —•Igen. — De most már menjen haza Anicskal — mondta Dadlinka parancsoló természetességgel, amit Anna olyan jól ismert. Anna kérdően nézett rá. — Bizony menjen! — rendelkezett az igazgatóné nagysága s ajkáról nem tűnt el a mosoly. — És vigyázzon az urára is! Mert ma magukba fognak lőni! — Jézus atyám! — bördftlt föl Annából a megrémült falu s két kezével a halántékához kapott. Ijedt és kérő szemekkel nézett az elegáns asszony arcába. Hol találja meg Tónit? De ahogy Anna mereven és kitartóan nézte, a szépséges nagyságos asszony egyszeriben kezdett átalakulni. És már nem Dadla kisasszony állt előtte parancsnokló mozdulataival, nevetésével és kezében a szelet cso(Részlet) kóládéval Már régen nem az. Sőt az a szelíd nagysága sem, aki még a saját táborának elárulása árán is figyelmeztette Annát a veszedelemre. Az osztályellenség gonosz megtestesülése állt Anna előtt a nyirkos decemberi délelőttön. Csak persze ez itt túlkényes ahhoz, hogy puskát fogjon és sajátmaga lövöldözzön és túl gyáva ahhoz, hogy még ebben a véres percben is ne játsza a szeretetre méltó jóbarátot és tanácsadót. De éppen az a habkönnyű szilszkinbunda meggyszínű selyembélésével az, ami miatt ma Tónibe fognak lőni. Éppen az ilyen magassarkú cipellők és selyemharisnyák miatt fognak ma gyilkolni! Éppen ez a bűbájos kalap s amerikai keztyű és a nagyságos igazgatónő keblén díszelgő tarkaselyem művirág az, ami miatt már tegnap is folyt a munkásvéri Anna szemei előtt felrémlett az agyonsanyargatott kőművesasszony régesrég elfelejtett alakja, amint az építésznő lába elé dobálja a „Cseh szív" segélyadományait. Annának úgy tűnt fel, hogy Dandla nagysága szemei gonoszak s a nevetése gúnyos. És ekkor Anria kék szeme is átváltozott. Eltűnt belőle a szorongás, szertefoszlott a rémület s pillantása " Izzó és kőkemény 'ett. Már nem fogta a fejét. Anna, a szőke kis cselédlány itt állt felmagasodva és hatalmasan. S az előbb még ideges, ijedt ajka most ellenségesen szigorú lett, a szeme pedig lángolt. — Belénk fognak lőni?! Úgy?! Hát tudja meg, naccsága, mi pedig viszszalövünkl Hátat fordított és elment. Már tudta, hogy hová kell mennie! Nem Tóni utáni Az övéi közé! Tóni szintén ott lesz! Mindegy, hogy a közelében, vagy valahol néhány háztömbbel odébb. Az övéi közé! Azok közé, akik megajándékozták a kedvesével és férjével, az otthonával és gyermekével, akik mindig segítségére siettek, ha bajba került. • • • Anna a Kolbenka felé tartott. Már nem félt, nem rettegett s a szíve tele volt elszántsággal. A belváros és Karlin határán menetelő munkástömeg tűnt fel. Már messziről feketéllett tőlük az utca. Lelkesedéstől és örömtől dobbant meg a szíve. Igenl Ök azok! Az elvtársaki • * • A tüntetőkkel szemben egy asszony törtet, Anna, a szőkehajú proletárnő. — Itt a Kolbenka? — kiáltja. — Itt feleli valaKi. Anna oldalt lép, a falhoz húzódik, a tömeg tovább hömpölyög, ezerféle arc vonul el előtte s ő feszülten nézi őket. Egy fiatalember ugrik ki e sorból. — Ancsikal — És örvendezve megszorítja a karját. Anna szeme felragyog: — Te?! Jandák Jarda. Ez az első eset, hogy tegezte őt — Jarouska! Beleolvadtak a tömegbe és a tömeg elnyelte őket. — Hol van Tóni? Néhány elvtárssal előre küldtük őket. A parlamentben reggel óta ülésezik a párt végrehajtóbizottsága. Megyünk az or-i szágház felé. Az ezerfejű tömeg tovább vonul át a városon s ütemes lépteitől rezegnek a házak. A háztetőkön hótakaró fekszik. A kereskedők sietve húzzák le a csörömpölő-redőnyöket. A sokaság elözönli az Öváros-teret. A förgeteg közeledtét hirdetve forr a vére. A vére, amely most egyetlen folyam. S a förgeteg közeledtét hirdetve gyorsul az érverése. Az érverése, amely most egyetlen ritmusba dobol. S a sokezres tömeg mint egyetlen fej ágaskodik a magasba. Talpuk alatt dübörög a föld Ezer torokból zeng: „Föl, föl ti rabjai a földnek! Föl, föi te éhes proletár!" UJ SZÖ 7. * 1962. január S.