Új Szó, 1962. január (15. évfolyam, 1-30.szám)
1962-01-23 / 22. szám, kedd
AZ ÚJ SZO A.kukorica meg a prémium A kolárovói szövetkezet 65 hektáros kukorica táblájáról van szó, melynek minden hektárján 90 mázsa csöveskukorica termett. Ez nem a véletlen műve. A Jó szervezés, a gépek kihasználása és nem utolsósorban a csoport tagjainak odaadása a szép eredmény titka. A gondos talajelőkészttés, műtrágyázás, a négyzetes vetés és az idejében végzett munka is közrejátszottak a szép eredmény elérésénél A klsorolás után a traktorosok rótták a dűlőt, s a kézikapák is irtották a gyomot. A gyalogmunkások azt ls érdemesnek tartották, hogy minden egyed tövébe műtrágyát szórjanak. A kukorica olyan ápolásban részesült, .hogy még a szárazságot is jobban bírta. Mikor Forró Jenő és Nagy Vendel nekikezdett a jól kifejlődött kukorica törésének, szaporán telt a kombájn tartálya, a szárból meg 4.600 köbméter silótakarmányt nyert a szövetkezet. A kukoricával dolgozó csoport sem panaszkodhat, hisz 30 ezer korona prémiumot kapott. Szabó Ferenc, Kolárovo NŐHET A SALÁTA A Dunajská Streda-i járásban a Michal na Ostrove-i szövetkezet kertészetének dolgozóit, mint jó zöldségtermesztőket ismerik. Bár tavaly nem, de az azt megelőző években rendszerint többet termeltek a tervezettnél. A 10 hektáros kertészetből 2000 négyzetméter üveg alatt van, amit a téli időszakban is jól kihasználnak a dolgozók. Varga Rózsi, Pammer Erzsi és Dósa Irén jelenleg salátát piklroz, 12 ezret ültetnek ki, s úgy számítják, hogy ezt márciusban már piacra küldhetik". Pongrácz Gábor, Michal na Ostrove Példamutató tűzoltók Az egyik szép téli vasárnap tartotta meg évzáró gyűlését a chlabai önkéntes tűzoltószervezet. A kultúrházban összegyűlt közönséget Tóth István, a tűzoltószervezet parancsnoka üdvözölte. Beszámolójában értékelte a szervezet egész évi munkáját, amelyhez a két járási küldött elismerő szavakkal csatlakozott. A helyi tűzoltészervezet tagjai ugyanis a vasárnapokat és szabad idejüket gyakorlatozásra használták fel. Munkájukat íiker koronázta. A Štúrovón megrendezett körzeti versenyen a fiatal korosztály az első helyre került és ezt a helyét Dvory nad Žltavou, a járási versenyen ls megvédte. Tóth István elvtárs a tűzoltótestület parancsnoka „Példás munkáért", 20 Idősebb tűzoltó pedig „Példás tűzoltó" kitüntetést kapott. Az ifjúság köréből kilencen a „Fiatal tűzoltó" érmet vették át. A szervezetnek 64 tagja van, közöttük 22 nő, akik a rendszeres gyakorlatozás mellett időt találtak arra is, hogy társadalmi munkát végezzenek. Háromszáz órát dolgoztak az EFSZ-ben, és a faluszépltési akcióban. Egy színdarabot Is betanultak és jől sikerült táncmulatságot rendeztek, melynek bevételén egy tömlőszárítót vettek. Az év folyamán kétszer ütött ki tűz a faluban, melyet a tűzoltóknak sikerült gyorsan eloltani. Mácsai Gyula, Chlaba. (CTK) A Vysoké Mýto-i Karosa Autógyár dolgozói az elmúlt napokban bemutatták a városi közlekedés számára készült Skoda M-ll típusú kísérleti autóbuszt. A modern kivitelezésben előállított autóbusz sok tekintetben ÚJ AUTÓBUSZ múlja felül az eddigi típusokat. Például padló alá helyezték a motort, ami nemcsak a befogadóképességet növelte, hanem a motor üzemképességét is. Érdekes megoldást alkalmaztak a rúgók szerelésénél, amelyeket a megterhelés szerint lehet átállítani. Ezenkívül jóval tágasabb az új autóbusz, tökéletesebb a szellőztetése, fűtése, jobbak benne az ülések. Befogadóképessége 90 személy, óránkénti sebessége 70 kilométer. Oborini örömök és gondok A LABORC JOBB PARTJÁN fekvő Oborin 1500 hektárt meghaladó mezőgazdasági földterülettel rendelkező szövetkezeti község. Szántóterülete alig haladja meg a 800 hektárt. Lakosainak száma sem sokkal több nyolcszáznál. A trebišovi járás egyik legjobb szövetkezeteként emlegetik. Ha betekintünk a készülőben lévő évvégi mérlegbe, az elmúlt év gazdasági eredményei is erről tanúskodnak. — A munkaegységekre kifizetett előlegen kívül e hónap végére tervezett évzáró gyűlésen lesz mit kiosztani a tagoknak — mondja Hornyák elvtárs, a HNB elnöke és Hutka elvtárs, a szövetkezet főkönyvelője. — Tapasztalt földművelő, jó munkaerkölcsű emberek dolgoznak ebben a szövetkezetben — vélekednek többen a vezetők közül. — Csak az a bökkenő — jegyzi meg tréfásan Hornyák elvtárs —, hogy igen szalad az idő, vénülünk ... Megtudjuk, hogy bizony a szövetkezeti tagok átlagkora egy esztendővel ezelőtt meghaladta az 50 évet. Azóta javult a helyzet. Furcsának tűnik talán, de így van, ez annakellenére, hogy egy évvel öregebbek lettünk. Mert valami olyan történt Oborin községben, ami vérfelfrissítést jelent a szövetkezet fejlődésében. Ugyanis 14 fiatal leány állt össze, és mint szervezett munkaközösség az év elejétől a szocialista munkabrigád elmért versenyezve olyan jó munkát végez a szövetkezetben, hogy a kerületi pártbizottság titkára is elismerő szavakkal emlékezett meg a kis csoportról. A MUNKAKÖZÖSSÉG BÖLCSŐJE Oborínban ringott, a gondolatot „behozták" a faluba. — Ogy kezdődött az egész — újságolja Hornyák elvtárs —, hogy Fekete Irén tavaly mint CSISZ-tag Prágába kerül<t a fiatalok kongresszusára, és amikor hazajött tollfosztás közben beszélt a lányokkal a Prágában hallottakról, tapasztalatairól... — Aztán a CSISZ gyűlésen is tárgyaltunk ezekről a kérdésekről, Feri bácsi! — kapcsolódik a beszélgetésbe Kiss Margít, a munkaközösség bogárszemű vezetője. — Ott határoztuk el, hogy mi is versenyt Indítunk a szocialista munkabrigád címért... Eleinte nem voltak tapasztalataink, Afrika az afrikaiaké Az afrikaiak nem hajlandók együttműködni az európai kormányzókkal, de vajon azt jelenti ez, hogy az európaiaknak nincs többé helyük Afrikában? Ogy értelmezendő-e az imperializmus felszámolása, hogy valamennyi euróf>ainak el kell hagynia Afrikát? Ezt akarják talán elérni az afrikaiak? Nagy zajt csaptak az „Afrika az afrikaiaké" jelszó körül, melyre a fehérek uralmának és kiváltságainak védelmezői rásütötték az „afrikai sovinizmus" bélyegét. Természetesen a soviniszta eszmék ugyanúgy hatnak az afrikaiakra, mint más népekre. Azt is meg kell jegyeznünk, hogy amíg a helyi középvagy kisburzsoázia fogja vezetni a nemzeti felszabadító harcot, addig fennáll az a veszély, hogy a szélsőséges nacionalista eszmék talajra találnak a nemzeti felszabadító mozgalomban. Äm a legnagyobb afrikai államok nemzeti felszabadító mozgalmának vezetői és a legkomolyabb, széles látókörű népvezérek állandóan harcolnak a soviniszta irányzatok ellen, s nemegyszer világosan megmondták véleményüket e kérdésről. „... Az annak idején betiltott „Afrika az afrikalaké" jelszó csupán azt a törvényes követelést feje zl ki, hogy a többség uralkodjék, — mondja Kennet Kaunda. — Soha sem akartuk és nem is akarjuk elűzni a fehéreket. Nemegyszer hangoztattuk s most is azt mondjuk, hogy igen meleg fogadtatásban részesülnek nálunk azok az európaiak, akik békében és egyetértésben hajlandók tevékenykedni, betartják a demokratikus úton megválasztott afrikai kormány törvényeit." Ruben Um Nyobe, a kameruni nép kiemelkedő vezére, akit 1958. szeptember 13-án bestiálisán meggyilkoltak, válaszolva az imperialista fajüldözőknek, Így jellemezte az afrikai nemzeti felszabadító mozgalom tényleges internacionalizmusát: „Mi nem akarunk egyenlőségjelet tenni az angol nép, és a népeket uraló angol imperializmus között, vagy a francia nép és a francia gyarmattartók között, akik kifosztják és elnyomják hazánk népét. Kötelességünk figyelmeztetni testvéreinket az „antirasszlsta gyűlölet" politikájában rejlő veszélyre. A feketebőrűek felszabadításáért vívott harc leple alatt nem szabad ellenséges érzületet szítani a fehérbőrűek ellen. A fajgyűlölet összeegyeztethetetlen a haladás eszméivel." Mily nemeslelkűség árad Kennet Kaunda, Sékou Touré, Patrice Lumumba, Rubenum Nyobe szavaiból. Hogy érhetnek fel velük a pánik- és 0 gyűlöletkeltően sápítozó konok angol konzervatívok, a Welenskyk és Verwoerdok, a francia és belga gyarmatosítók! Kárpótlást a fosztogatásért Sok jóindulatú angol liberális és néhány munkáspárti vezető gyakran támogatja az afrikai feketék, és fehérek „igazi közösségének" és együttműködésének jelszavát. Természetesen szem elől tévesztik azokat az alapokat, amelyekre az afrikai gyarmati rendszer épül. Hogy lehet beszélni az Észak-Rhodesia-i rézbányákat kiaknázó dúsgazdag amerikai, dél-afrikai, angol társaságok és a heti két fontsterlinget kereső afrikai bányászok „közösségéről"? Beszélhetünk-e a legjobb földeket kisajátító Dél-Rhodesia-i és kenyai fehér gyarmattartók és a rezervációkba kergetett afrikaiak „közösségéről"? Látjuk, milyen éles ellentét van a vélt „közösség" tagjai között. Az európai gyarmattartók és a külföldi monopóliumok mindenekelőtt kötelesek lennének visszaadni az afrikaiaktól elvett földeket és ércbányákat, amelyek használatából éveken át busás profitot zsebeltek be. Az európaiak először is tegyék lehetővé, hogy az afrikaiak maguk hasznosítsák termékeiket és bonyolítsák le kereskedelmüket, maguk szabhassák meg termékeik árát. Természetesen mindent megelőzve adják meg a teljes politikai szabadságot, hogy a lakosság többségét képező afrikaiak dönthessék el a kormányaik megalakításával és politikájukkal kapcsolatos kérdéseket. Az európaiak túl sok lapot írtak tele gyalázattal afrikai basáskodásuk történelemkönyvében, semhogy joguk lenne valamilyen biztosítékokat várni az afrikai néptől. Megérdemlik-e az európaiak azt a Jogot, hogy Afrikában maradhassanak? Ha akarnak, csak tőlük függ, attól, hogyan viselkednek napjainkban, lemondanak-e hosszú időn át fenntartott afrikai gazdasági, társadalmi és politikai uralmukról. Egy cseppet sem vitás, hogy az afrikaiak nem lekötelezettjei az európaiaknak. (Folytatása következik.) de Sedlák elvtárs a CSISZ- kerületi bizottságától segített bennünket. — Akárhogy volt — szól közbe Hornyák elvtárs — igen jól jött a fiatalok kezdeményezése. Már kétségbe voltunk esve, mi ís lesz a kertészettel... A múlt esztendőben nagyobb területen terveztünk zöldségféléket, mint az előző években. Kevésnek bizonyult a munkaerő Kiss Margit no meg a nagy szárazság ls sok gondot okozott. — Félbeszakítva mondanivalóját, gondolatait rendezgeti, majd megjegyzi — ...ha jól Emlékszem, először Cserny Éva tanítónővel, a helyi CSISZ-szervezet vezetőjével beszélgettünk nehézségeinkről. A CSISZ-GYOLÉS UTÁN néhány nappal Rezes Ferenc csoportvezető irányításával megindult a munka a zöldségesben is. Közben a csoportból kivált Fekete Irén. A fejőknél betegség folytán kiesés történt, s önként jelentkezett tehenet fejni. Még ma is ott dolgozik, 21 tehenet fej. Azóta lett Kiss Margit a brigád vezetője. Erdélyi Kornélia, a szövetkezet fiatal könyvelője, számokkal tarkított papírral kezében, készségesen tájékoztat a kertészetben elért eredményekről. — A tíz és fél hektáron termelt zöldségfélékből a szövetkezet 136 ezer korona jövedelmet tervezett az elmúlt évben. Ezzel szemben közel 300 ezer koronát értünk el. Pedig igen száraz időjárás volt — jegyzi meg kellő hangsúllyal, amelyből kiérződik, hogy örül leánytársai eredményeinek. így ls van ez rendjén ... Erdélyi Kornélia is egyike azoknak, akik a faluban maradtak. A középiskolai érettségi és a kétéves szakiskola elvégzése után visszatért falujába, a könyvelésnél vállalt munkát, ott van rá szükség. Emellett tévúton tanulja a mezőgazdasági ökonómiát. Nem „lépett meg" érettségi után, mert öntudatos, értelmesen gondolkozó leány. Bertók Sándor, meg Tirpák István helye is megvan a szövetkezetben, de sajnos csak a helye. Az érettségivel járó mezőgazdasági technikum elvégzése után ugyan hazatértek, de csak rövid időre. Aztán keheket oldottak, villanyszerelő lett belőlük — mezőgazdasági szakképzettséggel. Sajnos, ilyen is van. A szövetkezet vezetősége, személyesen Rezes Sándor elnök is nagyon szereti a falu fiatalságát és nem szívesen vált meg a két szakérettségit végzett fiútól, ám — ahogy mondják — nem volt más megoldás. Keveselték a fizetést, munkájukat meg csak úgy immel-ámmal végezték. Kár értük. Néhány éves gyakorlati tapasztalattal gazdagodva később a szövetkezet vezető helyein gyümölcsöztethették volna mindazt, amit a szakiskolától kaptak. Erre azért még sor kerülhet, mert ahány fiatal elment Oborinból, az még mind visszatért. JELENLEG PIHEN A HATÁR, az istállókban az állatok gondozását korosabbak végzik. A Kiss Margit által vezetett csoport munkán kívül ls öszszetart. Nappal kézimunkázással, házkörüli munkával foglalatoskodnak, este meg a fosztóba mennek. De oda is testületileg. Szó esik ott sok mindenről, de tudomásunk szerint az ls szóba került, hogy tavasztól az állat'-: tenyésztésben is létesítenek egy újabb fiatalokból álló csoportot. Rezes Sándor, szövetkezeti elnök, Hornyák Ferenc HNB elnök, meg a többiek is szívesen támogatják ezt a kezdeményezést. Kell a frissítés, a fiatalos munkalendület a termelés minden szakaszán, a munkában, a szervezés-, ben, irányításban egyaránt. A falu kulturális élete felől érdeklődve megtudjuk, hogy a fiatalság esténként ellátogat a szövetkezeti kultúrhelyiségbe is, ahol ugyan televíziós készülék, lemezjátszó rádió, 200 kötetes könyvtár áll rendelkezésükre, de ez a sötét, szűk helyiség nem elégítheti ki a fiatalok ígé-. nyeit. A szövetkezet vezetősége erejéhez mérten minden, megtesz a falu kulturális életének fejlesztése érdekében, de megfelelő művelődési házat nem képes építeni saját erejéből. Ahhoz segítséget vár az Illetékes szervektől és jogosan, mert Oborinban erre nagy szükség van. A falu fiatalsága és egész lakossága ezt meg ls ér-, demli. — Volt a faluban valamikor kul-: túrterem, — újságolja Hornyák elvtárs, — de olyan állapotban, hogy nem tudtunk vele mit kezdeni, ezért átadtuk a Jednotának, üzlethelyiség lett belőle. A HNB tanácsa tervbe vette a művelődési ház építését az 1962. évben a „Z" akció keretén be« lttl. — Bárki beláthatja, hogy ilyen he-: lyiség, ami most áll rendelkezésünk-; re, nem megfelelő — kapcsolódik a beszélgetésbe Cserny Éva tanítónő. — Szilveszterkor a televíziós készüléknél ültünk, igaz, jól szórakoztunk, de például táncmulatságot nincs hol rendeznünk. Ez év első napján eszt-; rád-műsorral szórakoztattuk a lakosságot. Az ifjúsági alkotóversenyré is készülnénk, de hol? Félős, hogy táncosaink a próbákon leesnek a szín-: padról... Irodalmi estéket is sze-: retnénk szervezni, de ... MENNYI LELKESEDÉS, TENNIAKARÄS, együttérzés, az új iránti, óhaj, a fejlődés utáni vágy van az oborini fiatalokban, akiket törekvéseikben csak támogatni lehet. Sok nehézséget küzdöttek le saját otthonaikban is. A szülők, de főleg a nagymamák nehezteltek az ifjúság új életmódjára. Valamikor a lányok bizony nem jártak sehova — hangzott el nemegyszer a faluban. — Otthon ültek, horgoltak, kötöttek vagy a házkörüli teendőket végezték. — Ezek a nagymamák elfelejtették, hogy annak idején virágzó leánykorukban ők is vágyódtak valami új és szebb után. Ami az ő idejükben álom volt, az má már unokák részére valóság. Fejlődő társadalmunk, szocialista rendszerünk ehhez minden lehetőséget megad. S nem lenne bűn megfosztani őket ettől a lehetőségtől? Amikor ezek a kérdések szóba kerültek, Kiss Margit két fekete szeme felcsillant. Nem is állta' meg szó nélkül. — De van ám különbség az idősebbek között is! — büszkélkedett. — Az én nagymamám, aki már 80 éves, megértő lélek. Amikor szüleimmel a szövetkezetben dolgozunk, ő főz nekünk. Nem kifogásolta azt sem, amikor tavaly Prágába mentünk üdül-, ni. Megcsókolta, megsimogatta az arcom és így búcsúzott: „Csak vigyázz magadra, gyermekem, legalább te menj ilyen szép helyekre, mert nekünk nem volt ilyen lehetőségünk .. ."• — A napokban további négy fiatal, Csizmadia Margit, Ojlaky Ilona, a 15 éves Biláz Ilona és Lukács Katalin kapott a szövetkezettől üdülési beutalót Luhaíovicére. Jól végzett munka után megérdemelt az üdülésük. OBORINBAN A FIATALOKRÓL, főleg a szocialista munkabrigád címért versenyzőkről, mint jó, szorgalmas munkásokról beszélnek, akik a szocialista fejlődésbe vetett erős hittel néznek boldogabb jövőjük elé. KULIK GELLÉRT A jó példa követőkre talál (CTK) — Az üzemek dolgozóinak ama kezdeményezése, hogy a CSKP XII. kongresszusát értékes kötelezettségvállalásokkal üdvözöljék, visszhangra talált a kelet-szlovákiai kerület szövetkezetesei körében is. A prešovi járás hat EFSZ-e közül, amelyek az ötéves terv rövidebb idő alatti teljesítését vállalták, a kongresszus tiszteletére elsőkként a haniskei, Malý Šariš-1 és Šarišské Michafany-i szövetkezetesek tettek munkafelajánlást. A haniskei EFSZ-ben, amely az első negyedévi eladási feladatokat már januárban teljesíti, az idén 20 000 liter tejet és 30 mázsa húst adnak el terven felül,, a Malý Šariš-i EFSZ 50 000 liter tejet, 79 mázsa húst, sok mázsa gabonát és burgonyát ad el terven felül. A kongresszus tiszteletére a bardejovi járás hegyaljai EFSZ-1 is vállalásokat tesznek. A ciglai szövetkezetesek az első negyedévben 6000 liter tejet, 40 mázsa marha- és sertéshúst és 10 000 tojást adnak el terven felül. A Vyšný Hrabovec-i Győzelmes Február EFSZ-ben már januárban bevezetik a hasznosság ellenőrzését a szövetkezet törzsállattenyésztésének szakosítása céljából. A szocialista munkabrigád címéért versenyző mechanikai-építészeti csoport kollektívája, Juraj Uhrín vezetésével, az idén a gépek állandó javításainál 40 000 korona költséget takarít meg. A termékeny zempléni síkságon a michalovcei járás kukoricatermesztői példás kezdeményezést tettek. A michalovcei EFSZ indítványára versenyt indítanak a kukorica magas hektárhozamaiért. 0} SZÖ 4 * 198 2- i anuár 2 3-