Új Szó, 1962. január (15. évfolyam, 1-30.szám)
1962-01-21 / 20. szám, vasárnap
A holnap mesterei Hazánk egyedüli kerámiai iskolája immár 78 éve működik Bechynében. E négyéves középfokú ipariskolán az idén 240 növendék iparkodik azon, hogy az iskola elvégzése után jö szakemberei lehessenek világviszonylatban is kiváló kerámia-gyártásunknak. Az Iskola korszerűen berendezett termeiben a tanulók már is nem e^y művészi alkotást készítettek. A tavaly Lipcsében megrendezett „A holnap mesterei" című kerámiai kiállításon például 7 érmet nyertek alkotásaikkal. Képünk a laboratóriumi aktaMs közben ábrázolja a tanulókat. (J. Dezort — ČTK — felvétele] A Szocialista Kultúra Bizottsága Elnökségének ülése f ČTKJ — A Szocialista Kultúra Bizottságának Elnöksége pénteken, Január 19-én tartott 10. ülésén elemezte azoknak a feladatoknak teljesítését, amelyeket a szocialista kultúra kongresszusa után a CSKP KB tűzött kl a kulturális tevékenységre vonatkozó határozatával. Az ülésen Václav Pelíšek, az iskola és kulturális ügyek miniszterének helyettese tartott részletes beszámolót, mely szerint hazánkban a kulturális témafeladatok nagy részét már teljesítették. A kulturális dolgozók elsőrendű jelenlegi feladata, hogy figyelmüket a gazdaság és a kultúra között fejlődő új kapcsolatokkal összefüggő problémákra összpontosítsák. A beszámolót követő tartalmas vitában központi intézmények és kerületi szervezetek számos képviselője szólalt fel. Hathatós segítség Ä prievidžai járás Ifjúsága úgy tervezi, hogy a XII. kongresszus tiszteletére tizenegy építkezés felett védnökséget vállal. Mit jelent ez a gyakorlatban? — Tavaly a járásban 15 öntözőberendezés állt a szövetkezetek rendelkezésére, de ezek közül' csak hármat üzemeltettek, a többi kihasználatlanul hevert a határban. Az Ifjúsági brigádok az idén majd munkába állítják valamennyit, hogy közel 900 hektáron öntözzék a zöldséget. Három helyen, mégpedig a Handlovai Állami Gazdaság, a kútyi, dubnicai és a poruba! EFSZ határában 154 hektáron Ifjúsági brigádok fogják elvégezni a talajjavítási munkákat. A k'özép-szlovákiai kerületben gyengén halad előre a komposztkészítés. Ebben nagy része van éppen a prievidzai járásnak. Az ifjúság meg szeretné menteni „a járás becsületét", és több mint 16 ezer köbméter komposzt készítését vállalja magára az idén. Nem feledkeztek meg a rétek és legelők gondozásáról sem. Amint az idö engedi, 2500 hektárt hoznak rendbe, hogy a terméshozamok nagyobbak legyenek. A XII. kongresszus tiszteletére tett felajánlások értékei meghaladja az egymillió koronát. C-es) Brazíliai ftépv ;salő!c a got'wa'davi járásban (CTK) — A Brazillal Egyesült Államok nemzeti kongresszusának küldöttsége a dél-morvaországi kerületben tett látogatása második napján a gottwaldovi járásban utazott. A délelőtti órákban a járás és a város képviselőinek kíséretében megtekintették a Svit cipőipari kombinátot. A brazíliai vendégek a lennagyobb elismeréssel nyilatkoztaik aiz üzem műszaki színvonaláról és élénk érdeklődést tanúsították a kombinát szociális és egészségügyi berendezései Iránt. A kora délutáni órákban a Köztársasági Érdemrenddel kitüntettett Jozef Svrček, a gottwaldovi Finommechanikai Üzem igazgatója üdvözölte a vendégeket, akik megtekintették a szerszám és cipőipari gépek gyártátását. A járási székhelyről a brazil képviselők Jesenná községbe, látogattak az ottani EFSZ megtekintésére. A brazil vendégek a késő esti órákig szívélyesen elbeszélgettek a Jesenná! szövetkezeti tagokkal, majd visszatértek Gottwaldovba. Megkezdődtek „A rövidfilm napjai" (ČTK) — Karlovy Vary gyógyfürdőben szombaton, január 20-án immár harmadízben kezdődtek meg ünnepélyes külsőségek között „A rövidfilr>. napjai", amelyek keretében a csehszlovák filmgyártás 100 legkiválóbb rövidfilmjét mutatják be. Valamennyi előadás fölött a Karlovy Vary-i üzemek vállaltak védnökséget. A dolgozók minden előadás után beszélgetést tartanak a bemutatott filmek alkotóival. A rövidfilmek Karlovy Vary-i fesztiváljának szerves része lesz a fílmdolgozók értekezlete, amelyen a csehszlovákiai filmdolgozókkal együtt a Lengyel Népköiztársaság és a Német Demokratikus Köztársaság filmiparának képviselői is megvitatják a a rövidfilm küldetésével kapcsolatos problémákat. A fesztivál bíráló bizottsága a legkiválóbb három alkotásnak ítéli oda a fő dijakat. Á rövidfilmek fesztiválja január 27-én a díjnyertes filmek bemutatásával és a díjak ünnepélyes átadásával ér véget. Milyen idő várható? Ä múlt héten a levegő fokozatos lehűlésére számítottunk, az időjárás azonban általában változatlan maradt. Ezt az Atlanti-óceán fölötti légitérben továbbra is végbemenő, fokozott mértékű légnyomás-zavarok okozták. A Szlovákia északi részében fekvő hegyekben ugyan havazott egy keveset, de az alacsonyabb fekvésű helyeken még mindig nem téli az időjárás. Európában jelenleg ez Izlandtól délre észlelhető nagyon alacsony légnyomás befolyásolja az Időjárás jellegét. E légnyomás déli szegélyén az óceán felől párás aránylag meleg levegő hullámai áramlanak a szárazföld irányában és fokozatosan Szlovákia területét, különösen nyu gati részét is elérik. Az említett- helyzet következtében a jövő hét első felében előreláthatólag változatlan lesz az Időjárás. Túlnyomórészt ködös, vagy felhős, Időnként esős idő, a magasabb és középhegységekben havazás várható. Napközben túlnyomórészt fagypont és 4 Celzius fok közötti hőmérsékletre, éjszaka az alacsonyabb fekvésű helyeken gyenge, a hegyekben pedig mérsékelt fagyra számíthatunk. Az Atlanti-óceán fölötti légnyomászavarok a jövő hét folyamán valószínűleg megszűnnek. Ennek következtében a nyugat felőli légáramlást észak-nyugati és északi Irányból áramló levegőnek kellene felváltania. Ezzel kapcsolatosan a jövő hét második felében Szlovákiában ls azzal számíthatunk, hogy a szél északnyugat, illetve észak felé fordul. Fokozatosan lehűl a levegő az alacsonyabb fekvésű helyeken ls. minek következtében időnként hfviharokra Is sor ke-r rülhet. Az eddigi fejlemények alapján feltételezhetjük. hogv az idei tél máso dik fele hidegebb lesz. P. F. A Lengyel Egyesűit Munkáspárt megalapítása 20. évfordulójának ünnepségei Varsó fC*K) — A kommunisták, a hitlerista megszállók elleni mozgalom dolgozói, 1942 január elején alapították a Lengyel Munkáspártot, amely a Lengyel Kommunista Párt harci hagyományainak követője lett. Január 20-án a lengyel dolgozók képviselői összejöttek a megszállók ellen folytatott harc hőseivel, a párt érdemes tagjaival, a Lengyel Munkáspárt fegyveres erői, a néphadsereg és a népi Lengyelország első hadtestének volt tisztjeivel és katonáival. Varsóban a Tudomány és Kultúra Palotájának kongresszusi termében az elnöki emelvényen helyet foglaltak a LEMP KB politikai irodájának tagjai, Wladyslav Gomulkával, a párt Központi Bizottságának első titkárával és Jőzef Cyrankiewicz-el, a minisztertanács elnökével az élen. Megjelent az SZKP küldöttsége Pavel Demicsovval, az SZKP KB titkárával és a moszkvai pártbízottság első titkárával az Szovjet—mali ká»ös köz emény A. Mikoion Morokkólian Bamako (ČTK) — A. I. Mikojan." a Szovjetunió Minisztertanácsé elnöke első helyettese az SZKP KB elnökségi tagja látogatásának befejező részében Bamakoban. a Mali Köztársaság fővárosában közős szovjet-mali közleményt adtak ki. A. I. Mikojan és Modíbo Keita teljes megelégedésüket fejezik ki a tárgyalátok felett és közlik, hogy elhatározták a két ország közötti kapcsolatok elmélyítését és kibővítését, valamint a küldöttségek gyakoribb kicserélését a Szovjetunió és a Mali Köztársaság kőzött, t * i Rabat (CTK) — Pénteken délután A. I. Mikojan egy IL-18 szovjet repülőgépen II Hasszan király meghívására négy napi hivatalos látogatásra Marokkóba érkezett. Mikojant Gedira, a királyi kabinet vezérigazgatója és belügyminiszter. Busctta igazságügyminiszter és Alavi tájékoztatásügyi miniszter fogadta. A fogadásnál jelen volt Belkassem Krim, az Arab Köztársaság ideiglenes kormánya miniszterelnökének helyettese és belügyminisztere. Mikojan elvtárs tegnap koszorút helyezett V. Mohammed sírjára és Rabatban sajtóértekezletet tartott. élen, továbbá a CSKP küldöttsége Zdenék Fierlingernek, a CSKP KB politikai irodája tagjának vezetésével és Németország Szocialista Egységpártja Központi Bizottságáriak küldöttsége, amelynek élén Gerhard Güneberg, a párt Központi Bizottsága politikai irodájának póttagja áll Az akadémián részt vettek a szocialista államok lengyelországi nagykövetei is. Az ünnepélyt Alexander Zawadzki, az Államtanács elnöke, a LEMP KB politikai irodájának tagja nyitotta meg. A többi között kijelentette, minden túlzás nélkül megállapítható, hogy a történelem teljes mértékben Igazat adott a Lengyel Munkáspártnak, valamint a Lengyel Szocialista Párt balszárnyának. Az ünnepi beszédet Wladyslav Gomulka, a LEMP KB első titkára mondotta. A jelenlevők nagy figyelemmel hallgatták Gomulka elvtárs beszédét és viharos tapssal fejezték ki egyetértésüket. Ezután a testvéri kommunista pártok küldöttségeinek vezetői mondották el üdvözlő beszédüket. Lengyelország egész területén január 20-án a lengyel nép azon dicső fiainak és lányainak sírjára helyeztek el koszorúkat és virágokat, akik a szebb jövőért, a burzsoá kormány és a fasiszta megszállók ellen harcoltak. Varsóban az ünnepélyes koszorúelhelyezésen részt vett a LEMP KB küldöttsége Edward Ochabnak, a LEMP KB titkárának, a politikai iroda tagjának vezetésével. Az elesett lengyel hősök emlékművöt az SZKP, Csehszlovákia Kommunista Pártjának és Németország Szocialista Egységpártjának küldöttségei is megkoszorúzták. Z. Fierlin-jer beszéde i varsói ünnepségen Varsó (ČTK) — Zdenék Flerlinger elvtárs, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság Nemzetgyűlésének elnöke a Lengyel Munkáspárt megalakítása 20. évfordulója tiszteletére rendezett ünnepélyen elhangzott beszédében a többi között kijelentette, hogy a Lengyel Munkáspárt születése, amely párt a legsúlyosabb feltételek közepette állt a lengyel nép nemzeti felszabadító harca élére, történelmi jelentőségű. A lengyel nép haladásáért, szabadságáért és a szocializmusért küzdő bátor harcosok dicső hagyományához hű párt a lengyel népnek megmutatta a nemzeti függetlenség felújításáért és az új, igazságos társadalmi rend megterem-) téséért folyó harc Igazi útját. Az SZKP XXII. kongresszusának határozataiból kiinduló kommunista és munkáspártok kifejezték azon szilárd elhatározásukat, hogy tevékeny-i ségükben szem előtt tartják e hatá-: rozatokat. Csehszlovákia Kommunista Pártja az SZKP programjának szellemében minden erejével hatékonyari részt vesz a szocialista világrendszer egységének, valamint a nemzetközi kommunista mozgalom erejének megszilárdításában. A többi testvérpárttal együtt továbbra ís határozottan küzd az egység megbontására Irányuló minden kísérlet ellen. Az ENSZ közgyűlésén senki sem veszi nyíltan védelmébe Portugáliát New York (ČTK) — Az ENSZ közgyűlés 16. ülésszakának teljes ülésén folytatják az angolai helyzet vitáját. Az eddigi vita azt mutatja, hogy a küldöttségek többsége elítéli a portugál gyarmatosítókat, és követeli az angolai háború azonnali beszüntetéGizenga Leopoldvilleben M szobád megismétlodnielumumbo Irogídiájánok Leopoldville (ČTK) — A leopoldvillei tartomány belügyminisztériumának hivatalos közleménye szerint Leopoldville afrikai negyedeiben mintegy 2000 személyt vettek őrizetbe. A közlemény beszámol arról, hogy az utóbbi időben számos funkcionárius sajtóértekezleteket rendez, nyiA dominikai ellenzék a nemzeti egység kormányát követeli Santo Domingv (ČTK) — A június 14-i forradalmi mozgalom nevű ellenzéki párt nyilatkozatot adott ki, amelyben követeli az úgynevezett államtanács lemondását és o nemzeti egység kormányának megalakítását. A Prensa Latina híríjgynökség közlése szerint Manuel Tabarez, a június 14. forradalmi mozgalom elnöke kijelentette, hogy a politikai válságot a Dominikai Köztársaságban csupán olyan kormány alakításával lehet megoldani, amelyben képviseletet nyerne a lakosság valamennyi rétege. A Dominikai rádió szerint a jelenlegi államtanács elnöke kijelentette, nincs szándékában azonnal bíróság el0 állítani Balaguer Trujillo-párti volt eijiököt és Echavarria! tábornokot, ahogyan azt az ellenzéki erők kívánják. A június 14-1 forradalmi mozgalom ezrei kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy titokban előkészítik Balaguer, Echavarria és társai külföldre szökését. Az USA sietett elismerni a jelenlegi államtanácsot. Csempészbandát tartóztattak le Lengyelországban Varsó (ČTK) — A Lengyel belügyminisztérium állambiztonsági szervei letartóztattak egy csempészbandát, amely 1956 óta működött Lengyelország területén és bécsi irányítás alatt állott. A varsói katonai ügyészség 13 személy vádiratát adta át a bíróságnak. A csempészek Lengyelországba részint valódi, részint hamis aranydollárt és rubelt és órát. csempésztek. Lengyelországból illegálisan szállítottak külföldre ezüstöt, drágakövet, dollárt, rubelt és lengyel bankjegyeket. latkozatokat bocsát, ki és ily módon „rendetlenséget és zavart időz elő". Nem nehéz megállapítani, kihez címezték ezt a figyelmeztetést. A múlt héten közvetlenül a sajtóértekezleten letartóztatták a leopoldvillei tartományi gyűlés elnökét, aki Gizengát támogatta. A legfrissebb jelentések szerint Gizenga tegnap repülőgépen Leopoldvillebe érkezett. A repülőtéren több száz híve lelkes ünneplést rendezett és gyarmatosításellenes jelszavakat hangoztatott. Gizenga a repülőtérről ENSZ-katonák kíséretében szálláshelyére, az ENSZ leopoldvillei székházába ment. Kairó (ČTK) — Kairóban január 19-én jelentették, hogy Magdi Doss és Amine Fahim egyiptomi ügyvédek a jogászok nemzetközi csoportjával együtt fogják védeni Antoine Gizengát, a kongói központi kormány mlniszterelnökhelyettesét, az Adoula kormány elleni perében, amely kormány Gizengát hamisan „szakadársággal" vádolja. Magdi Doss és Amine Fahim az ENSZ titkárságához átiratot intéztek, amelyben hangsúlyozzák, nem szabad megismétlődnie Patrice Lumumba tragédiájának. A két ügyvéd egyúttal bejelentette, hogy a közeljövőben Kongóba érkezik. Az NDK külügyminisztériuma figyelmeztet Berlin (ČTK) — A Német Demokratikus Köztársaság külügyminisztériumának szóvivője Adenauer bonni kancellár, Lübke elnök és Schwarz nyugatnémet miniszter nyugat-berlini útjáról szóló hírrel kapcsolatban kiadott nyilatkozatában a többi között rámutatott a következőre: nem titok, hogy a bonni és nyugat-berlini politikai körök éppen most, amikor a lyugat-berlini kérdés békés rendezésének lehetőségéről van szó, akadályozni szándékoznak a tárgyalásokat. Meg akarják gátolni a nemzetközi feszültség enyhítését és Nyugat-Berlint „frontvárossá" alakítják át. Lehetetlen észre nem venni, hogy a nyugati hatalmak támogatják ezeket a veszedelmes akciókat és repülőgépeiket törvényellenesen bocsátják rendelkezésre nyugat-berlini provokációs utakra. A minisztérium képviselője arra figyelmeztet, hogy számolniuk kell az ilyeu akciókból eredő következményekkel. sét, Angola önrendelkezési jogának elismerését. Egyetlen küldött sem akadt, aki nyíltan védelmébe vette vojna Portugállát, azonban az ENSZ folyosóin tovább tart a gyarmattartó hatalmak kampánya, amelynek célja a Portugália elleni szankciók meggátlása. P. J. Asztapenko, a Belorusz SZSZK képviselője a pénteki plenáris ülésen támogatta a bplgár-lengyel határozati javaslatot, amely konkrét lépéseket tartalmaz az angolai nép függetlenségi jogának elismerésére. Halálos ítélet az észtországi bűnperben Tallin (ČTK) — Kari Kimmel államügyész, a tártul bűnperben mind a három fasiszta gonosztevő ellen halálbüntetést javasol. Juhan Juriste, Kari Linnas és Aervin Vlks 12 ezer ártatlan ember meggyilkolásáért felelősek. Az államügyész elítélte az USA és Ausztrália kormányának magatartását, amely kormányok a hitleri gyilkosokat védelembe vették. Linnas New Yorkban ős Vlks Sydneyben él. A bíróság tegnap ítéletet hozott: a 12 ezer ember haláláért felelős három bűnöst halálra ítélték. TORSTEM RAPP tábornok, a svéd hadsereg főparancsnoka felhívást intézett a körmányhoz: tárgyalják meg annak lehetőségét, hogy a svéd fegyveres erők számára az országban atomfegyvereket gyárthassanak. (CTK) GERMÁN TYITOV szovjet űrhajós Közép-Burma legnagyobb Ipari központjába, Mandalayba érkezett. (ČTK) PIERRE MESSMER francia hadügyminiszter meglátogatja Strauss bonni hadügyminisztert, akivel a NATO-stratégiáról és a francia-német katonai együttműköcjésről fog tárgyalni. (CTK) A legfrissebb SFORI imiiiimMiimmiiiiHiimmiiiiiiiisiiiii, RH Brno—Plzeň 6:1 (2:1, 3:0, 1:0) Sokolovo—Slovan ChZJD ' 1:4 (0:1, 1:1, 0:2) Jihlava—Pardubice 4:3 (1:3, 2:0, 1:0) Kladno—Č. Budejovice 10:3 (4:1, 1:1, 5:1) Chomútov—T] VŽKG 6:3 (1:0, 5:0, 0:3) Litoméŕice—Litvínov 5:3 í.2:0, 1:2, 2:1) ti] SZÖ 'A fí xä6 2- i anu ar ^