Új Szó, 1962. január (15. évfolyam, 1-30.szám)

1962-01-20 / 19. szám, szombat

BOŽENA NÉMCOVÄ: A NA Részletek JANUAR 21.-EN emlékezünk Božena Némcová (eredeti nevén Barbara Panklf a nagy cseh írónő halálának 100. évfordulójára. Müvei ma már világszerte ismertek, s különösen a Nagyanyó című él élénken az olvasók emlékezetében. Mint írónő romantikus témákat vegyített realisztikusokkal, s írásaiban erős az idealizáló hajlam. Alakjai, melyek részben kitalált, részben átformált személyek rendkívül elevenek. Sem anyagi nyomora, sem családi boldogságának hiánya nem nyomta el emberszeretetét. Ellenkezőleg: minél inkább érezte elhagyatottságát s szerencsétlen házasságát, annál nagyobb vággyal idealizálta környezetét. Rendkívül nehéz családi körülményei (apja egy hercegnő szolgája volt/ korán megismertették vele a váló életet, s ennek ábrázolását tekintette művészi hivatásának. A cseh népmesegyűjteményt saját, költött meséivel gazdagította s egészítette ki: néprajzi tanulmányokat végzett, s a nők normális és kulturális önállóságát hirdette. Mint kiváló írónő a cseh nemzeti megújhodás lelkes hirdetője, ő kezdi a híres cseh nők galériáját, mely aztán később több neves, cseh írónővel gyarapodik (így például Karolina Svétlá, vagy EliSka Krásnohorská). Barátságban volt Havlícekkel és Nerudával, Szlovákiában ls többször járt, s itt Samo Chalúpka költővel ismerkedett meg. Az alábbiakban az írónő „A nagyanyó" című művéből közlünk részletet. A könyv bevezetőjében maga mondja a Nagyanyóról: „Képe mélyen belémvésődött, s lelkének minden szépsége tovább él bennem, amíg csak élek Ha az ecset mestere volnék, más módon hódolnék előtted, drága Nagyanyó; így csak egy tollal rajzolt vázlat telik tőlem, s igazán nem tudom, nem tudom, elég lesz-e ahhoz, hogy megszeressenek!" Az utókor azóta szétfoszlatta ezt a kételyt, s „A nagyanyó" minden sora kellemes olvásmányélményként él emlékezetében. A molnár a gát felől jövet betért hozzájuk. Arca gondterhes volt, nem mosolygott, nem hunyorgott, szelencéjét a kezében tartotta ugyan, de nem forgatta, csak a fedelét pöccintgette két ujjával. „Tudjátok, mi újság emberkék?" kérdezte, amint belépett a szobába. — „Mi történt?" hangzott szinte egyszerre Nagyanyó és Prosekné kérdése, s rögtön észrevették, hogy komámuram nem olyan mint máskor. — „Megjött a hegyekből a víz." — „Isten ments, hogy hirtelen szakadjon ránk, s veszélyt jelentsen", mondja ijedezve Nagyanyó — „Én bizony attól tartok," jegyezte meg a molnár, ,napok óta déli szél fújdogál, s ahogy az őröltetők mesélik, esőzés is volt a hegyekben; azt mondják, minden patak megáradt, s a hó hirtelen olvad. Azt hiszem, az idén kicsit zavaros lesz a helyzet. Sietek is haza, hogy mindent eltakarítsak a kellemetlen vendég útjából. Azt tanácsolom, maguk is készüljenek fel rá, az elővigyázatosság sosem árt. Délután majd megint benézek. Figyeljék a víz emelkedését — „de te kicsikém ne menj közel a vízhez", tette hozzá komámuram s megcsipkedte Adélka arcát; aztán elment. Nagyanyó kisiett a gáihoz, hogy megnézze a vizet; a part két oldalán tölgyfacölöpök sorakoztak, s közöttük páfrány nőtt. A partról jól láthatta Nagyanyó, hogy a víz emelkedőben van, már elérte a páfrányok legalacsonyabban lévő zöldjét. A gáton túl, a folyó piszkos sodra fadarabokat, növényeket s ágakat ragadott magával. Nagyanyó gondterhesen tért haza. Ha boKrokat sodort magával az ár, gyakran előfordult, hogy megakadtak a gátnál, s a folyó árja, átzúdulva a kis csatornán, elárasztotta a házat is; ha a jég szakadozni kezdett, mindig féltek, s a molnárék folyton ott őrködtek a parton, hogy a gátról összegyűlő bokrokat szétszedve, lehetőleg megakadályozzák a veszélyt. De a hegyi ár ellen nem volt védekezés. Mint vad lovas zúdult le a hegyekből, mindent elsodort, ami csak útjába akadt, szétrombolta a gátat, s a partokat, fákat csavart ki, házakat döntött, s mindez olyan szélsebesen, hogy az emberek fel sem tudtak ocsúdni. Nagyanyó ismerte már, s eaért hazaérve, rögtön azt ajánlotta, tegyenek meg minden előkészületet a holmik biztonságbahelyezésére, s hordjanak fel a lakásból mindent a padlásra; ez rögtön meg is történt. Közben megjött az erdész is, aki a fűrésztelepnél úgy hallotta, hogy nagy víz jön, s maga ls" észrevette a folyó emelkedését. „A gyerekek csak útban lennének, ha valami baj történnék, inkább felviszem őket magammal" mondotta, s az asszonyok Ilii! megörültek az ajánlatnak. Minden holmit biztonságba helyeztek, s a baromfit kihajtották a hegyoldalba, Riska tehénkét pedig az erdészekhez vezették. „Ti pedig eredjetek a gyerekek után, hogy az erdésznének ne legyen annyi gondja velük," mondotta Nagyanyó lányának és Betkának, mikor már mindent rendbetettek, „én Vorsával itt maradok. Ha a víz a házig jönne, felmászunk a padlásra, olyan nagy baj, Isten ments, tán még se lesz, hogy házastól elvigyen bennünket; itt nem olyan meredek a part, mint a malomnál, azok, szegények, nagyobb veszélyben vannak. Prosekné sokáig nem akart beleegyezni, hogy anyja ottmaradjon, de mikor látta, hogy nem lehet vele beszélni, nélküle indult el. „A kutyák el ne kóboroljanak," figyelmeztette, mikor elment. * « « Sötétedni kezdett, a víz állandóan emelkedett, a kis csatorna medre már alig tudta befogni, a gáton túl a rét már víz alatt állt, s ahol a fűzek nem akadályozták a kilátást, Nagyanyó jól láthatta az ablakból a hullámok játékát, hogy a ház alacsonyan feküdt, s a folyópart magasabb volt... Vorsa bejött a szobába: „Ügy zúg a víz, hogy az ember szíve egészen összeborul; az állatok mintha csak éreznék, hogy valami történni fog, úgy elbújtak, hogy egy árva verebet se látni," mondotta, s közben letörölgette a port az ablakról. Ebben a pillanatban lódobogás hallatszott, lovas közeledett nyargalvást a gát felőli úton, a háznál megállt, s bekiáltott: „Emberek, meneküljetek, jön a vízi", s egy ugrással már a part mentén vágtatott tovább a malom felé, onnét megint tovább egészen a városig. * • t A nap hamarosan felszárította a földeket, réteket és utakat, a szél szét Vitte a hordalékot, a fű még zöldebben nőtt, minden kárt kijavítottak, kevés nyom maradt a pusztító ár után; csak az emberek emlegették még sokáig. A fecskék megint viszszatértek; a gyerekek ujjongva köszöntötték, s már örültek, hogy nemsokára megjön Beyer úr, utána pedig hamarosan apjuk is itt lesz. FülöpJakab estéje volt. Nagyanyó a Háromkirály-napi krétával a ház, az istálló s a baromfiól minden ajtajára üli három keresztet pingált, aztán elindult a gyerekekkel a csupasz várhegyre A fiúk ócska seprűket vittek vállukon. Már- jó későre járt, mikor Nagyanyó a gyerekekkel hazatért. „Nem hall semmit, Nagyanyó?," súg( ta Barunka s megállította az öreg-' asszonyt a ház mellett virágzó kert közepén, „mintha suttogna valaki." „Semmi csak a szellő játszik a lombokkal," válaszolta Nagyanyó, aztán hozzátette: „jól teszi a kis szellőcske." „— Miért teszi jól?" — „Mert egymáshoz hajlítja a fákat. Azt mondják, ha a virágzó fák csókolóznak, dús lesz a termés." „Milyen kár Nagyanyó, hogy most, amikor majd érik a cseresznye s az eper s olyan jó lesz itthon, egész nap az iskolában kell, majd ülnünk," mondotta szomorúan ján. „Az bizony nem megy másképp, fiacskám, nem lehet mindig csak otthon ülni és játszadozni." — „Én szívesen megyek iskolába", mondta Barunka, csak maga után fogok majd búsulni Nagyanyó, hogy egész nap nem láthatjuk egymást." — „Nekem is hiányozni fogtok, gyerekeim, de mit tehetünk ellene, a fácska virágzik, a gyerek növekedik; a fa elvirágzik, gyümölcse lehull, a gyerek felnő s elmegy a háztól... Amíg egészséges a fa, hasznot hajt, mikor aztán elszárad, kidöntik és tűzre vetik Isten tüze megemészti, hamujával a földet táplálja, s abból aztán megint más fácskák nőnek ki. A ti nagyanyátok is befejezi majd egyszer feladatát, s akkor örök álomra fogjátok lefektetni," tette hozzá halkan az öregasszony. A kert bokrai közt megszólalt a fülemüle; a gyerekek úgy hívták: „az ő fülemüléjük", mert minden évben itt rakott fészket, a kertben. A gát felől Viktorka altatódalának szomorú dallama hallatszott. A gyerekek szerettek volna még egy kicsit kintmaradni, de Nagyanyó hazaparancsolta őket. „Jól tudjátok, hogy holnap már iskolába mentek, korán kell kelni, gyertek aludni, hogy anyátok ne haragudjon," mondta s egymás után betessékelte őket a házba. J

UHÁSZ FERKE, akit tavaly, ötödikes karában a rendes, becsületes neve helyett „nagyotmondő Ferkónak" nevezett az egész osztály, tegnapelőtt évfordulót ünnepelt. Egy év óta nem lódított egyszer se. Hogy miként szokott le a nagyotmondásról? A dolog azzal kezdődött, hogy egy reggel felszerelték Ferkóéknáí a telefont. — No. mától fogva annyit telefonálok, amennyi belémfér — újságolta Ferkó aznap délután iskolából jövet két osztálytársának. — Telefon!? Nagy vicc! A mellettünk levő új panelházban, majd minden lakásban van már — legyintett Lali. — Jó jói Tudom! Csakhogy — ez a miénk, ez olyan . .. izé ... olyan nem közönséges telefon. Ennek lila burkolata van és pici televízióskészüléket szereltek belé .. és vitifonnak hívják. Láthatod azt, akivel beszélsz — tódította Ferko. — Ugyan ne beszélj zöldeket már megint! Ez is olyan, mint a múltkori, amikor azt mondtad, bogy olyan töltőtollad van, melyet minden három évben egyszer kell csak megtölteni — torkolta le Ferkőt Lali. — No nézd már! Hogy nekem jött! Láttad talán, hogy többször kellett tölteni — védekezett Ferko. — Nem! Nem láttuk, mert amikor meg akartuk nézni, azt bizonygattad, hogy elvesztetted. „Kivágtad" magad, mint mindig. De most már elég! Ha rájövünk. bogy újra lódítottál, egy egész nap nem beszél veled az osztály — szólt szigorúan Béci. — Hát — kezdte el Ferke, de Lali szavába vágott. — Semmi hát. Itt laktok három lépésnyire. Felmegyünk hozzátok és megnézzük azt e csodabogarat. Indulás! — ve zényelte határozottan, és Ferko nem tehetett mást, gondterhelt arccal bekullogott a kapun. — No, látod?! Közönséges telefon! Most már a Niagara vízesés se mossa le rólad a füllentést. Méghogy lila btirkolat . . . ? — bosszankodott Fer<cóék előszobájában a telefon láttán Lali, de Ferke újra „feltalálta" magát: — Persze, hogy nem lila. Mert ez nem is v i 11 f o n. Ügy látszik nem sikerült felszerelni ... és ezt adták helyette . .. ideíglesen — hadarta gyorsan. De Béci leintette: Lódítottál és kész! Holnap ilyenkorig nem szólunk hozzád egy mukkot se! — mondta s ezzel Lalival együtt kifordult az előszobaajtón. Ferkó elkeseredetten nézett utánuk és egy álló hétig mindig csak igazat mondott. A nyolcadik napon azonban — amikor Lali, meg Béci éppen látogatóban jártak nála, megint beleszállt a dicsekvés kisördöge: — Ha tudnátok . . . már egész télen etetem az udvarunkra tévedt pintyeket meg cinkéket. És tegnapelőtt verebek is keveredtek közéjük. £s az egyik ... ilyet még nem láttatok, ilyen csak a mi udvarunkban van ... A tolla olyan fekete mint a szurok. A nagybácsim, aki természetrajztanár, azt mondta, bogy egy távoli szigetről tévedt ide. ahol nemcsak az emberek feketék, hanem minden a fák, a virágok, a patakok és a madarak is. S amikor Lali és Béci kijelentette, hogy ezt a madarat bizony meg kellene nézni, kivezette őket a havas udvarra: — Az az ott ugra bugrál az esőcsatorna mellett! . . . nini! Igazán fekete . . . Érdekes. Talán ezegyszer nem is füllentettél — susogta hirtelen csodálkozva Lali. s azzal odalapulva a hpz falához, óvatosan megindult a madárka felé. Megindult és négy lépéssel utói is érte, sőt meg is fogta. Igaz, hogy csak egyetlen pillanatra, mert a verébke kisiklott a tenyere alól és felreppent a háztetőn füstölgő kéményre, de füllentésen kapni Ferkőt elég volt ennyi is: — Nézd a tenyeremet, Béci. Csupa karom! És mi majdnem elhittük neki sziszegte. Pedig ez a veréb csak azért fekete, mert kormos. És azért kormos, mert. .. nézd. most is, berepült a kéménybe, odajár melegedni — bosszankodott Lali és megmérgesedett Béci is: — Nna! Azt hiszem, jő a szemed. láthatod Lali tenyerét. És most már úgyse „lódíthatsz" semmit. Mert hiába is tennéd! Három napig úgyse áll veled most már szóba az osztály! Három egész napig — mondta, intett Lalinak, s a zavartan topogó fiút faképnél hagyták. Ferke sóhajtva szegte le a fejét, és így sóhajtozott még három egész napig. Mert Lali, Béci, meg az egész osztály pontosan ennyi ideig nézték őt levegőnek. És mégis ... Ha valaki megkérdezné Ferkót, hogy haragudott-e rájuk, azt mondaná, hogy: nem! Máig is úgy tudja mindenki, bogy jahász Ferkőt a nagyotmondásről egy fekete veréb szoktatta le. AZ EGYIK T BLEN nagyon sok hó esett. Volt is öröme a gyerekeknek, szánkáztak, síztek, hóembert csináltak és néha hógolyócsatát vívtak egymással S a hó állandóan hullt, hullt. Az emberek megsokallták már, a gyerekek meg azt kívánták, hogy már inkább cukor eshetnék. S halljatok csodát! Másnap szép, fehér porcukor hullott hó helyett. Lett is öröm, a gyerekek lehasaltak és úgy nyalogatták', az emberek zsákszámra hordták haza. Mindenki eléaedett, boldog volt. A PORULJART GYEREKEK De a gyerekek egy-kettöre ráfizettek a cukorkára. Megfájdult a hasuk, a joguk. De ez még semmi! jött a tavasz, s akárhogy sütött a nap, a cukor nem olvadt el. Megolvadt és mint kemény páncél befedett mindent. A rét sem zöldült ki, nem lehetett vetrii, ültetni. A víz fogyott, szá'azság lett. Tizenhárom varázsló — Gyerekek, holnap lesz Ljuda születésnapja — szólalt meg hirtelen Roza őrsvezető. A gyerekek egymást kiabálták túl ötleteikkel. Az egyik azt javasolta, hogy vegyenek neki könyvet, a másik bélyegalbummal, Szonya pedig könyvvel akarta őt meglepni. Hoszszas, zajos vita után abban állapodtak meg, hogy mindegyikük a tetszése szerint vesz neki ajándékot. Vova szeme. A smaragdváros varázslója című könyvön akadt meg a könyvesbolt polcán. Megvette, de a kijáratnál gyorsan elrejtette, mert összetalálkozott Rózával. Rózának is megtetszett a könyv, ő is a Varázsló-val a hóna alatt lépett ki az üzletből. Ljuda születésnapfán mindnyájan ott voltak. Felköszöntöt.lék barátnőjüket és áttadiák ajándékaikat. Amikor Ljuda kibontotta az első csomagot, majdnem a mennyezetig ugrált örömében. A másodiknál elmosolyodott. A harmadiknál és a negyediknél elszontyolodott, de az utolsónál harsány kacagásba tört ki. Tizenkét egyforma könyv hevert az asztalon. EbbPn a pillanatban nyílt az ajtó és belépett Ljuda édesapja. Levetkőzött és bement a szobába. Oj könyv került az asztalra: A smaragdváros varázslójának tizenharmadik példánya. KOLJA LEONOV FejfÖrdnk 1. Ha helyesen megfejtitek az alábbi rejtvényt, a vastagabb függőleges sorban a Nagy Októberi Szocialista Forradalom ve zérének nevét kapjátok meg, aki január 21-én lesz 3)1 éve, hogy meghalt. 1 í 3 4 S • 6 t GYEREKJÁTÉKOK S ekkor a gyerekek újra hó után áhítoztak, jobb lenne, ha cukor helyett hó esnék. Alighogy kigondolták, megeredt az eső. Annyi esett, hogy a sok cukrot mind behordta a tengerbe. A rét kizöldült, nyíltak a virágok, az emberek gyorsan elvégezték az elmaradt munkákat, a patakban újra víz csörgedezett, minden a régi lett. Azóta nem kívánnak a gyermekek cukorhullást, csak a hóesésnek örülnek. Szlovákból átdolgozta: Budai Júszef • TEJESKÖCSÖGÖK [Kislányoknak) Van egy gazdasszony, egy cica és a többi a tejesköcsög. A köcsögök leguggolnak, a gazdaszszony meg úgy tesz, mintha tejet öntögetne. Aztán elmegy. Most jön a cica. Elkezdi inni a tejet, egy-két köcsögöt felborít. Mikor hazajön a gazdasszony, látja, hogy a köcsögök fel vannak döntve, tej nincs. Megharagszik, söprűt ragad s elkezdi verni a cicát. Erre a köcsögök is felkelnek s ők ís kergetik a cicát. Ha elfogják, megcsipkedik. Hemerka Olga gyűjtése KICSI CINKE Kicsi cinke didereg A zúzmarás ágon, Madárnyelven csicsereg Jaj, de nagyon fázom. Adjatok jé emberek Egy kis kendermagot. Hideg van, sok hó esett, A ló is befagyott. Másnap reggelre ébredve Vígabb már a cinke. Madáretető az ágon, Kendermag van benne. Énekelve megköszöni Az ablakpárkányon: — Köszönöm jó pionírok S nyáron meghálálom. POLYÁK VALÉRIA ipari tanuló, Strekov 1. Az első embert szállító szovjet űrhajó. 2. A második világháborúban amerikai atombombával elpusztított japán város". 3. A Kaukázus legmagasabb csúcsa. 4. Nagy magyar forradalmi költő. 5. A Guineai-öböl partján fekvő független afrikai ország. 6. Az Ukrán SZSZK fővárosa. 7. Ázsia egyik legnagyobb országa. (Beküldte: Kecskemétby Ottó, Ä s s 0 1 t z t e á k a ó a e • i i * J n § f » • i v i ľ Igazi hőstett jangereja Mubametsina traktorista hazafelé sietett traktorán, de egy óvatlan pillanatban a síkos úton traktorával együtt az útmenti folyóba zuhant. A súlyos teher alatt természetesen betört a jég és a traktor a víz alá merült. Meglátta ezt a közelben tartózkodó baskir fiatalember. Kurbak Arlibajev, kötelet erősített a derekára, a jeges vízbe vetette magát, beúszott a jégtáblák alá, kitörte a traktor ajtajának üvegét, kihúzta belőle az alélt traktoristát és szerencsésen kiúszott vele a partra. Ezt nevezik igazi, férfias hőstettnek. 2. Ha sakk-lóugrás szerint elindultok és minden betűt érintetek, megtudjátok, mire készül egész ifjúságunk. (Beküldte: Kecskeméty Ottó, Vei. Cetín) KIK NYERTEK? Múlt heti fejtörőnk megfejtői közül könyvjutalomban részesülnek: 1. Boross Éva, Číl. Radváň, 2. Pajtás-raj, Bušince, 3 Udvaros Mária, Tešedíkovo. 4. Modroczky János, Cierný Brod, 5. Tiszovcsik Llvla, Lučenec. U] SZO 8 * 1862. január 20. f