Új Szó, 1961. december (14. évfolyam, 333-362.szám)
1961-12-13 / 345. szám, szerda
menye Visszahívták Albániából a szovjet diplomáciai és kereskedelmi képviselőket • A szovjet kormány követeli az albán képviseleti hatóságok személyzetének távozását Moszkvából Moszkva (TASZSZ) — A Szovjetunió kormánya elhatározta, hogy Joszlf Slklnt, a Szovjetunió tiranai nagykövetét, továbbá a szovjet nagykövetség és kereskedelmi képviselet egész személyzetét visszahívja Albániából. A szovjet kormány egyúttal kéri, hogy Albánia moszkvai nagykövete, a nagykövetség és a kereskedelmi képviselet teljes személyzete hagyja el a Szovjetunió területét. A Szovjetunió külügyminisztériumának hivatalos közleménye így hangzik: N. P. Flrjubln, e Szovjetunió külügyminiszterének helyettese e napokban fogadta G. Mazit, az Albán Népköztársaság moszkvai ügyvivőjét, és a' szovjet kormány megbízásából nyilatkozatot tett előtte, amely a többi között így hangzik: Az albán kormány, amely főképpen az SZKP XXII. kongreszusa után élezi a Szovjetunió és Albánia közötti kapcsolatokat, rágalmazó kampányt Indított a Szovjetunió ellen. Szándékosan olyan Intézkedéseket foganatosít, amelyekkel akadályozza a Szovjetunió albániai nagykövetségének és kereskedelmi képviseletének normális tevékenységét. Az albán kormány olyan helyzetet teremtett, amely lehetetlenné teszi a szovjet nagykövet számára, hogy teljesíthesse kormányának utasításait. A Szovjetunió tiranai nagykövetsége gyakorlatilag elzárt, és a vele fennálló kapcsolatok terén megsértik a nemzetközi jog legelemibb normált. A tiranai szovjet nagykövetséget valósággal izolálták, megsértve a legalapvetőbb nemzetközi jogokat ís. A szovjet diplomatákat még attól a lehetőségtől is megfosztották, hogy hivatalos kapcsolatokat tarthassanak fenn az albán hatóságokkal és szervezetekkel. Az albán hatóságok provokációs célzattal Albánia ellenes tevékenységgel vádolják a szovjet képviseleti Intézmények dolgozóit. A szovjet fél több ízben felhívta Albánia kormányának figyelmét az albán hatóságoknak a Szovjetunió tiranai nagykövetsége elleni megengedhetetlen akcióira. Az albán kormány nemcsak hogy nem volt hajlandó Intézkedéseket foganatosítani, hanem tovább nehezíti a szovjet intézmények dolgozóinak albániai tartózkodását. Az egyes államok, de különösen a szocialista államok közötti kölcsönös kapcsolatok terén hallatlan lépés az álbán kormánynak az az alaptalan követélése, hogy csaknem harmadára csökkentsék a szovjet nagykövetség munkatársainak létszámát. A Szovjetunió külügyminisztériuma a legerélyesebben elutasítja az albán kormány teljesen megengedhetetlen követelését a Szovjetunió tiranai nagykövetsége létszámának csökkentésével kapcsolatban. Tudvalevő, hogy a nemzetközi jog szerint egyetlen ország sem korlátozhatja önkényesen és egyoldalúan az akkreditált idegen diplomáciai képviseletek létszámát. Ezzel kapcsolatban szükséges rámutatni arra, hogy Albánia a közelmúlt nemzetközi értekezletein állást foglalt az ellen a kísérlet ellen, amely törvényesíteni igyekezett azt a káros gyakorlatot, hogy ez az ország, amely elfogadja más állam diplomáciai képviseletét, meghatározza a képviselet létszámát Az albán kormány most olyan kapitalista államok módszerelt alkalmazza, amelyek korlátozni igyekeznek a szocialista tábor országainak diplomáciai tevékenységét. A szovjet fé! természetesen nem maradhat közömbös e tarthatatlan helyzettel szemben, amelyet az albán hatóságok a Szovjetunió tiranai nagykövetségének és kereskedelmi képviseletének dolgozói számára teremtettek. A Szovjetunió mindezt szem előtt tartva és tekintettel az albán fél arra az arcátlan állítására, hogy a szovjet diplomatáknak már nincs mit keresniük Tiranában, elhatározta, hogy visszahívja Albániából J. V. Slkln elvtársat, a Szovjetunió rendkívül! és meghatalmazott nagykövetét, valamint a szovjet nagykövetség és a kereskedelmi képviselet teljes személyzetét. A Szovjetunió külügyminisztériumának tudomása van arról, hogy az Albán Népköztársaság moszkvai nagykövetsége az utóbbi Időben fokozott mértékben terjeszt az SZKP és a Szovjetunió rossz akaratú rágalmazását tartalmazó szovjetellenes anyagokat. Ezenkívül a szövetségi köztársaságok kommunista pártjai központi bizottságainak — az általánosan elismert szokásokkal ellentétben — külön megküldték az Albán Munkapárt Központi Bizottsága ez évi október 20-1 ellenséges nyilatkozatának szövegét és más szovjetellenes rágalmazó anyagot. Az albán nagykövetség a közelmúltban számos ország moszkvai nagykövetségének megküldte az Albán Munkapárt Központi BIzottságáA szovjet kormány tiltakozik A görög hatóságok támogatják a görögországi szovjetellenes uszítást Moszkva (TASZSZ) — A moszkvai rádió közlése szerint a szovjet kormány tiltakozott a görög hatóságok azon akció! ellen, amelyek a Szovjetunió és Görögország közötti kapcsolatok romlásához vezetnek. A Szovjetunió külügyminisztériumában Kormányellenes összeesküvést lepleztek le Japánban Tokió (CTK) A japán biztonsági szervek december 12-én artalmatlanna tettek egy összeesküvő csoportot, mely nek tagjai az Imperialista császári hadsereg volt tisztjei. A Tokióban, Fukuokében, Nagasakiban, Tibében és Saitameban végrehajtott razziák alkalmával összesen 13 személyt vettek őrizetbe. A letartóztatottak között van Tokuiaro Sakurai, volt altábornagy és Taku Mínami, az 1932. május 13-i fasiszta puccs résztvevői. Az összeesküvők meg akarták gyilkolni Ikeda miniszterelnököt és kormánya más tagjait „attól félve", hogy ez a kormány „nem képes meggátolni a kommunista forradalmat Japánban". Az öszszeesküvőket nem elégítették k! „a kormány passzív intézkedései azon demokratikus erőkkel szemben, amelyek a Japán-amerikai biztonsági szerződés ellen harcoltak. Valamennyi letartóztatott „A Japán történelmet és a Jelenlegi helyzetet tanulmányozó társaság" nevű szélső jobboldali szervezet tagja volt. fogadták Georglosz Cbrlsztopulosz moszkvai görög nagykövetet és tudomására adták, hogy a szovjet kormány reméli, a görög kormány minden szükséges Intézkedést megtesz a további szovjetellenes akciók megakadályozására. A szovjet kormány több ízben figyelmeztette Görögország' kormányát arra a tényre, hogy a szovjetellenes kampányt Görögországban hivatalos ?örög személyiségek részvételével folytatlak. ,Ez semmiképpen sem Járul hozzá a két ország között a kölcsönös megértés és bizalom légkörének megteremtéséhez. Újabb náci tábornok vezető helyen Bonn (CTK) — Peter von der Gröben vezérőrnagyot, a Bundeswehr 6. harckocsi-hadosztály parancsnokát az újonnan létesített közös ' nyugatnémet-dén parancsnokság helyettes főnökévé nevezték kl. Von der Gröben a második világháború idején a náci Wehrmacht 3. hadosztályának a parancsnoka volt és „aktív részvételéért" a náci hadsereg csaknem valamennyi támadó hadműveletében az „arany-kereszttel" tüntették ki. Felújítják a francia-algériai tárgyalásokat ? Tunisz (CTK) — Ben Chedda, az Algériai Köztársaság ideiglenes kormányának miniszterelnöke és e kormány két minisztere december 11-én négynapos látogatásra Kairóba ér-l keztek, ahol megbeszéléseket folytatnak az Egyesült Arab Köztársaság vezető képviselőivel az algériai kérdésről. Az Algériai Köztársaság ideiglenes kormányának küldöttsége szombaton Burglba tunéziai elnökkel tárgyalt. A küldöttség Líbiába és Marokkóba ls ellátogat. Az algériai kormányküldöttség útját kapcsolatba hozzák annak lehetőségével, hogy az Algériai Köztársaság ideiglenes kormánya és a francia kormány mielőbb újra tárgyalásokat kezdjenek. De Gaulle tábornok az Utóbbi időben több ízben tárgyalt Joxezal, az algériai ügyek intézésével megbízott miniszterrel. Ebből arra ^vetkeztetnek, ho*v a francia kormány képviselői rövidesen összeülnek az algériai Ideiglenes kormány meg| bízottjaival. nak október 20-1 nyilatkozatát, Hodzsa november 7-1 beszámolóját és más anyagot, amely pártunkról, a szovjet kormányról és az SZKP XXII. kongresszusának határozatairól hazugságokat és aljas rágalmakat tartalmaz. Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a Szovjetunió elleni akciók céljaira felhasználják a Szovjetunióban élő albán állampolgárokat. A nagy követség visszaél a Szovjetuniónak azzal az őszinte igyekezetével, hogy segítséget nyújtson a szakemberek képzésében az albán népgazdaság számára és az albán diákokat bevonja a szovjetellenes propagandába. Mindezek a Szovjetunió elleni ak ciók, amelyeknek egyetlen céljuk hogy még jobban élezzék az országaink és pártjaink közötti kapcsolatokat és megbontsák a nagy szocialista tábor országainak egységét, a szovjet emberek jogos felháborodását váltják ki. A Szovjetunió külügyminisztériuma több ízben figyelmeztette az Albán Népköztársaság moszkvai nagykövet ségét arra, hogy nem meg engedhető szovjetellenes anyag terjesztése a Szovjetunióban és erre a Szovjet unióban élő albán polgárok felhasználása. Az albán fél azonban semmiféle intézkedést nem tett az ilyen anyagok terjesztésének megszün tetésére. Az albán nagykövetség az utóbbi időben, amint ezt a tények tanúsítják, arra törekszik, hogy egyre aktívabban terjessze az SZKP és a Szovjetunió elleni anyagot, ami öszszeférhetetlen bármely diplomáciai képviselet normális funkcióival, főképpen olyan ország diplomáciai képviseleténél, amely a szocialista tá bor tagjának tekinti magét. A szovjet fél úgy véli, hogy ilyen feltételek mellett, amikor az albán kormány tudatosan egyre jobban élezi kapcsolatait a Szovjetunióval és a szovjetEllenes tevékenységre felhasználja szovjetunióbeli diplomáciai képviseletét is, nem indokolt az Albán Népköztársaság nagykövetének, valamint a nagykövetség és a kereskedelmi képviselet moszkvai tartóz kodása. A szovjet kormány ezzel kapcsolatban kéri, hogy Albánia moszkvai nagykövete, nagykövetségének és kereskedelmi képviseletének egész személyzete hagyja el a Szovjetunió területét. A SZOVJETUNIÓ LEGFELSŐBB TANÁCSÁNAK elnöksége Iija Csernlsovot nevezte ki a Szovjetunió brazíliai nagykövetének. (CTK) DELHIBEN, 30 ázsiai és afrikai ország kereskedelmi képviselői az afrfikai-ázsiai kereskedelmi kapcsolatok fejlesztéséről és egy esetleges új közös piac létrehozásának lehetőségéről tárgyalnak. (CTK) INDIA KÜLÜGYMINISZTERÉNEK jelentése szerint India kormánya tiltakozó jegyzéket küldött Portugáliának a Goaindlai határon történt Incidensek miatt. (CTK) A HESSENI BEKEVEDŰK 200 küldötte az Offenbachban tartott békekongreszszusoo hangoztatta, hogy tovább folytatja a harcot a nemzetek közti megértésért, a feszültség enyhítéséért, a békeszerződésnek mindkét Németországgal való megkötéséért és a nyugat-németországi militaristák és revansiszták ténykedésének meghiúsításáért. (CTK) EGON SCHUBERT, az NDK állampolgára a bonni ügyészségnél vádat emelt Globke bonni államtitkár ellen, gyilkosságra való felbújtás miatt. (CTK) BEN KHEDDA, az algériai Köztársaság Ideiglenes kormányának elnöke Kairóba érkezése után kijelentette, hogy az algériai probléma döntő szakaszába lépett. (CTK) A BRIT MUNKÁSPÁRT épületének falait hétfőn este nagy horogkeresztekkel mázolták tele. A londoni rendőrség nyomoz a tettesek után. (CTK) SOUVANNA PHOUMA herceg a törvényes laoszi kormány elnöke december 11-én újabb táviratot küldött Boum Oum hercegnek, melyben a három herceg újabb találkozóját Javasolja, mégpedig december 18-án Vlentlanóban. (CTK) A VIETNAMI NÉPHADSEREG főparancsnokságának összekötő bizottsága a vietnami nemzetközi felügyelő és ellenőrző bizottsághoz Intézett levelében élesen tiltakozott a dél-vietnami katonáknak a demilitarizált övezetbe hatolása ellen. (CTK) DÉL-VIETNAMBAN Ngo Dinh DIen hívet „rlzsháborűt" indítottak. A parasztok hazafias harcának elnyomására a dél-vietnami fegyveres erők repüMSgépekről akarják elpusztítani a rizstermést azokon a területeken, amelyeket nem sikerül a saigoni hatalmasok ellenőrzése alá keríteníök. (CTK) AZ ÁLLAMI és községi alkalmazottak, a minisztériumok kormányhivatalok és különféle kormányintézmények alkalmazottainak 250 000 tagot számláló japán szakszervezeti szövetsége az Egyesült Államok kormányánál táviratban tiltakozott az USA Kommunista Pártjának üldözése ellen. (CTK) Hruscsov elvtárs ndvözli a szakszervezeti világkongresszus résztvevőit a tiszteletükre rendezett fogadáson. (CTK — TASZSZ telefoto) Az V. szakszervezeti világkongresszus folytatja munkáját Moszkva (ČTK) — Az V. szakszervezeti világkongresszus folytatja a Louis Saillant és Ibrahim Zacharia beszámolójával kapcsolatos vitát. Manuel Branco, Portugália Demokratikus Szakszervezeti Mozgalmának képviselője vitafelszólalásában kljelentette, hogy Portugáliában nincs szakszervezeti szabadság. Portugália Demokratikus Szakszervezeti Mozgalma súlyos feltételek közepette törekszik a tömegek egyesítésére és mozgósítására, a munkásosztály és az egész nép érdekeinek védelmében folytatott harcra. Manuel Taborda, a Venezuelai Dolgozók Szövetsége végrehajtó bizottságának tagja ismertette a venezuelai munkások — nehéz harcát demokratikus és szociális jogaikért. Fernando Santi, az Olasz Általános Szakszervezeti Szövetség főtitkárának helyettese a dolgozók egysége megszilárdításának kérdésével foglalkozott a munkások jogaiért folytatott harcban. Ezután felszólalt még Anaerson, a Svéd Építkezési Munkások Szakszervezeti Szövetségének elnöke és Kimo Kosani, az Albán Szakszervezetek Központi Tanácsának titkára. Az Orosz SZSZSZK nem fekete földövezete mezőgazdáinak értekezlete Moszkva (CTK) — December 12-én kezdődött Moszkvában az Orosz SZSZSZK nem fekete földövezete mezőgazdasági dolgozóinak értekezlete, amelyen Nyikita Szergejevlcs Hruscsovval, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökével az élen részt vesznek az SZKP és a /szovjet kormány vezető képviselői. Az értekezlet résztvevői a mezőgazdasági termelés fokozásának konkrét módjairól, valamint a tudományos ismeretek és az újítók tapasztalatainak gyors érvényesítéséről tárgyalnak. • A legszörnyűbb bűntettek terhelik Hetssinger lelkiismeretét f Folytatás az L oldalról) vették bűntetteiket. Ezt a négy nagyhatalom (a Szovjetunió, az USA, Anglia és Franciaország) 1945. augusztus 8-án egyezményben megerősítette. Az ENSZ közgyűlése 1946. február 13-án hasonló határozatot hozott. Ezt később, 1947. október 31-én a közgyűlés újra megerősítette. Valentyina Grizodubova, a német fasiszta megszállók gaztetteit kivizsgáló rendkívüli állami bizottság tagja felolvasta a bizottság jelentését Heusinger gonosztetteiről. A jelentés nyomatékosan megállapítja, hogy a négy nagyhatalom 1945. augusztus 8-i egyezményének a német háborús bűnösök bíróság elé állítására és megbüntetésére vonatkozó, ma is jog érvényes rendelkezése Heusingert is érinti. A szárazföldi csapatok vezérkara közvetlenül dolgozta ki az európai országok ellen kirobbantott hitlerista agresszív háborúk tervelt. Ebben nagy része volt Heusinger hadműveleti osztályának. Heusinger 1937 óta az osztály első tisztje, 1940-től pedig főnöke volt. Személyesen felel osztályának bűnös tevékenységéért. Heusinger hadműveleti osztálya dolgozta ki a Szovjetunió, Anglia, Franciaország, Jugoszlávia, Görögország, Belgium, Hollandia, Svájc és sok más állam megtámadásának tervét. Az ő osztálya ellenőrizte azokat a különleges intézkedéseket ís, amelyek megszabták, hogyan bánjanak az Ideiglenesen megszállt területek lakosságával és ott milyen rendszert vezessenek be. A dokumentumok sok békeellenes — Mit csináljunk ezzel a bonni igazságszolgáltatásban tevékenykedő 1Z0 náci múltú biró ellen tett feljelentéssel? — Lakat alá a feljelentőket! (A Tvorba karikatúrája) bűntettet bizonyítanak rá Heusingerre. Ilyen volt a „Tengeri oroszlán" terv, Anglia megszállásának agresszív terve, melynek a kidolgozásával 1940. július 26-án bízták meg Heusingert. Egy hónap múlva már előterjesztette a tervet. Végrehajtását a hitleristák szovjetellenes háborús készülődései gátolták meg. A bizottság jelentésében megjegyzi, hogy Heusinger hitszegő tervet dolgozott ki Franciaország meg nem szállt részének elfoglalására is. Ez volt a hirhedt Atilla terv. Az ő irányításával tervezték Svájc megszállását (Tannenbaum terv). Heusinger aktívan vett részt a Jugoszlávia és Görögország megszállását lehetővé tevő Marita hadműveleti terv előkészítésében és végrehajtásában. Aktív szerepe volt a Barbarossa tervnek, — a Szovjetunió hitszegő megtámadásának előkészítésében és megvalósításában. Heusinger támogatta a szovjet nép leigázásának és megsemmisítésének gálád terveit, javaslatokat dolgozott ki Ukrajna és a balti köztársaságok feldarabolására. A legkegyetlenebb erőszak alkalmazását javasolta a szovjet emberek ellen. Az emberiesség ellen is súlyosan vétett. Az ideiglenesen megszállott szovjet területen aktívan részt vett a kegyetlen bűncselekmények elkövetésében, a partizánvadászatokon. ö rendelte el a politikai személyiségek fizikai megsemmisítését. Helyeselte a békés lakosság „megbüntetését", a túszok agyonlövetését és a falvak feldúlását. Személyesen felelős annak a száz ártatlan embernek a halóiért, akiket 1942. augusztus 30-án Belorussziában végeztek ki. 1943—1944 telén külön alakulatot szervezett a partizánok és a békés lakossőg elgázosításárá. Ezt a szovjet hadifogságba esett Hennecke vezérezredes, a 17. hadsereg parancsnoka és a halál torkából megmenekült tanúk is bizonyították. A bizottság a bizonyítékok alapjón bűnösnek nyilvánítja Heusingert a béke ős az emberiesség ellen elkövetett gaztetteiért és háborús bűntetteiért. Harlamov ezután a jelenlevők kérdéseire válaszolt. Több mint 800 szovjet és külföldi újságíró tekintette meg a Heusinger bűntetteiről rendezett kiállítást. A moszkvai írók Házában rendezett kiállítás anyagában megtalálható a hirhedt Barbarossa terv, az Atilla terv, az angliai Invázió terve, és az ún. büntetőosztagok tevékenységére vonatkozó jelentések és plakátok. UJ SZO 3 * 1981. december 13.