Új Szó, 1961. december (14. évfolyam, 333-362.szám)
1961-12-10 / 342. szám, vasárnap
Világ proletárjai, egyesüljetek! UJSZO SZLQYAKIA KOMMUNISTA PARTJA KOZPONTIBIZQTTSA6ANAK NAPILAPJA Bratislava, 1961. december 10. vasárnap • 30 fillér * XI V. évf. 342. szám. A magas terméshozamokért A CSKP KB novemberi ülése is-: mét foglalkozott a mezőgazdasági termelés továbbfejlesztésének kérdéseivel és hangsúlyozta: dolgozó parasztságunknak minden erejét, a közös gazdálkodásban rejlő összes tartalékokat mozgó-: sítania kell a harmadik ötéves terv következő évi feladatainak teljesítésére. Tagadhatatlan tény, mezőgazdasági üzemeinkben sok a lehetőség a hektárhozamok fokozására, az állatok hasznossá-í gának emelésére, de ezeket a lehetőségeket eddig nem mindenütt használták fel megfelelően. Tapasztalataink igazolják, hogy a termelés fokozásának egyik legfontosabb eszköze a helyesen megszervezett és irányított szo-: cialista munkaverseny, mely szé-3 les lehetőséget nyújt a mezőgaz-) daságban dolgozók kezdeménye ző erejének kibontakozására. Mint a tervfeladatokból kitűnik, népgazdaságunk a következő év-i re is számol a szövetkezetek és az állami gazdaságok áruterme-i lésének lényeges növekedésével. Ez idén több ízben volt alkalmunk meggyőződni a szocialista munkaverseny óriási jelentőségéről, mely sok száz mezőgazdasá-) gi üzemben segítette elő a terv-? feladatok teljesítését. Az északi morvaországi kerület fejőnőinek versenye például nagyban hozzá-: járult a tejhpzam emelkedéséhez és ahhoz, hogy a kerület mező-: gazdasági üzemei a tehenenkénti tejeladást naponta 1 literrel növelték. Ez a mozgalom a csehországi kerületek valamennyi szövetkezetére, állami gazdasági-! ra kiterjedt és több millió liter tej tervenfelüli eladását eredményezte. Ä Mladá Boleslav-i járás szö-: vetkezeteinek versenye ugyancsak nagy érdeklődést váltott ki, mely a tejeladás legszebb eredményei-) nek eléréséért folyt, lényegesen fokozta a versenyző szövetkeze-5 tek árutermelését. Ennek ered-! menyeképpen a járásban ma már 51-re emelkedett azon EFSZ-ek száma, melyek 700 literre emelték az egy hektárra eső tej áru-: termelését. Kerületeink hasonló szép ered? menyei tehát azt bizonyítják, hogy ott, ahol nagy súlyt fek-i tetnék a szocialista munkaver-) seny megszervezésére és felkar rolják a dolgozó parasztok kezdeményező erejét, jelentős mér-: tékben hozzájárulnak a mező 3 gazdasági termelés fejlesztéséhez. Sok szövetkezetben a vezetőség a pártszervezet javaslatára rend-: szerint hétenként, sőt naponként ls értékeli a traktorosok és kom-: bájnvezetők munkaeredményeit, prémiumok kifizetésével támogat-: ja termelési kedvüket. A funkció-: náriusok ezekben az esetekben rájöttek, hogy a dicséret és az anyagi érdekeltség igen nagy haj-: tóereje a termelés növelésének. 'A kerületi és a járási nemzeti bizottságok ezzel szemben még olyan áttekintéssel sem rendel-: keznek a munkaversenyről, hogy az élenjáró dolgozók teljesítményeit érdemben ismernék. A ver-: senyről tehát vajmi keveset tudnak, sőt azt sem képesek meg-? ítélni, kik állanak az élen, kik kullognak a hátsó sorokban. Az idei gabonabetakarításl munkák legalábbis ezt bizonyították, mert a tömegalapokra helyezett mun-) kaversenyt csak 10 gépesítő ered-? ményeinek, teljesítményeinek rögzítésére egyszerűsítették, holott az aratásban több száz traktoros, kombájnos ért el átlagon felüli eredményeket és járult hozzá a termés idejében történő betakarításához. Népünk igen nagyra értékeli és megbecsüli azon dolgozók munkahőstetteit, akik jó példával járnak elől a munkában, az új módszerek és a technológia bevezetésében. A versenynek azonban az a küldetése, hogy a legjobbak vetélkedésének eredményeit vonzóvá tegye a dolgozók tömegei számára. Ez pedig nemcsak a csúcsteljesítmények elérését, hanem a munkához való új kommunista viszony kialakulását teszi lehetővé. A mezőgazdaságban a versenynek még további problémáit is felemlíthetnénk. Nemcsak arról van szó, hogy némely funkcionáriusnak helytelen a viszonya a munkaversenyhez. Olyan esetekkel is találkozunk, amikor a szövetkezetesek kezdeményező erejének kibontakozását akadályozzák, lebecsülik. Ilyen példával a zbrojníkyi szövetkezetben találkoztunk. A kertészet dolgozói ugyanis a paprikából, káposztából és egyéb nagy hasznot hajtó zöldségfélékből túltermelésre vállaltak kötelezettséget. Mi történt ezután? Felemelték a kertészet termelési tervét. Ez a jelenség a lučeneci járás szövetkezeteiben is észlelhető, mert a JNB a kötelezettségvállalást foganatosító szövetkezetesek felajánlásának színvonalára emelte a termelési terveket, s nagyon sok szövetkezetet tartott vissza ezzel az árutermelés fokozására irányuló kötelezettségvállalásoktól. Űgy tűnik, mintha a munkaversenyt támogató ezen intézkedések csak helyenként fordulnának elő. Am milyen segítségben részesítik a mezőgazdaságban a szocialista munkabrigád cím elnyeréséért versenyző kollektívákat? Akadnak olyan járások, ahol félév óta egyetlen egy kollektívának sem ítélték oda a megtisztelő címet, bár való igaz az is, nem mindegyik érdemelte ki ezt az. elismerést. A versenyző kollektívák azonban sokkal több segítséget várnak a szövetkezetek, az állami gazdaságok vezetőitől, a párt- és a szakszervezetektől. A mezőgazdasági szakaszon ez idő szerint 5150 versenyző csoportot tartanak nyilván. Az embereknek ezzel a lelkesedésével, bizalmával helyesen és hozzáértéssel kell gazdálkodnunk. Ezt nemcsak a szervező és az irányító munka alapelve követeli a nemzeti bizottságoktól, a pártszervezetektől, hanem a dolgozók állampolgári kötelességérzetre való nevelése, ápolása is. A mezőgazdaságban sokkal nehezebb feltételek mellett versenyeznek a munkabrigádok a cím elnyeréséért, mint az iparban, éppen ezért hathatósabb segítségre van szükségük. A Földművelésügyi Minisztérium ez idén kiadott rendelkezésével új alapokra helyezte a szövetkezetekben és az állami gazdaságokban az emberek nemes vetélkedését. A munkaverseny arra iráayul, hogy abból haszna legyen az egyénnek, a szövetkezetnek és nem utolsó sorban a társadalomnak, de a legfőbb hivatása az, hogy a magas hektárhozamok és a hasznosság kiváló mestereit nevelje fel. Minél előbb sokszorozódnak meg soraik, mezőgazdaságunk annál előbb teljesíti a társadalom iránti kötelezettségeit. A CSSZBSZ V. kongresszusának első napja A CSEHSZLOVÁK-SZOVJET BARÁTSÁG mélyen gyökerezik népünk szívében & kommunizmus felépítése az emberiség legnagyobb győzelme • Mindent elkövetünk, hogy hazánk mai nemzedéke már a kommunizmusban éljen • A CSKP vezetésével hazánk a világ második szocialista állama lett (CTK) — A prágai városházán szombaton, december 9-én megkezdődött a Csehszlovák-Szovjet Baráti Szövetség V. kongresszusa. A megnyitó beszédet Zd. Nejedlý akadémikus, miniszter, a CSSZBSZ KB elnöke mondotta. Hangsúlyozta, hogy az SZKP új programjának jóváhagyása a XXII. kongresszuson az emberiség új korszakának szilárd alapja. „Mi Csehszlovákiában — jelentette ki — szerencsénknek tartjuk, hogy a kommunista rendszert legnagyobb barátunkkal, a Szovjetunióval együttműködve építhetjük fel." Rudolf Strecha j, a CSSZBSZ szlovákiai bizottságának elnöke, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke meleg szavakkal üdvözölte a CSKP KB küldöttségét, melyet Zdenék Fierlinger, a CSKP KB politikai irodájának tagja, a Nemzetgyűlés elnöke vezet. A küldöttség tagjai Václav Slávik, a CSKP KB titkára és Miloš Hladí k a CSKP KB osztályvezetője. Ugyancsak szívélyesen üdvözölték M. V. Z i m j a n y i n t, a Szovjetunió csehszlovákiai rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét és a Szovjet-Csehszlovák Baráti Társaság küldöttségét, L. P. L i p o v á n a k, az SZKP KB póttagjának, a Legfelsőbb Tanács képuiselőjének, az SZKP szmolenszki területi bizottsága titkárának vezetésével. Résztvesznek a kongresszuson továbbá a Nemzeti Front társadalmi szervezeteinek és számos további intézményének a képviselői. A gyűlés kegyelettel adózott a CSSZBSZ ama tagjai emlékének, akik az utolsó kongresszus óta eltelt időben meghaltak, mint Václav Kopecký elvtárs, aki a csehszlovák és a szovjet nép közötti örök barátság harcosa volt. Oleg Homola képviselő, a CSSZBSZ KB központi titkára beszámolt a Szovjetunió szervezett barátai immár 2,5 milliós hadseregének az 1957. évi negyedik kongresszus óta végzett tevékenységéről. A CSSZBSZ KB beszámolójának első része az SZKP XXII. kongresszusának, az emberiség eme nagy történelmi határkövének a jelentőségével, valamint a Szovjetunió kommunista építésének feladataival foglalkozott. Oleg Homola képviselő emlékeztetett arra, hogy a CSKP Központi Bizottsága az SZKP XXII. kongresszusa következ-' tetőseinek szempontjából megtárgyalta hazánk helyzetét és kitűzte fejlett szocialista társadalmunk kibontakoztatásának további irányelveit. Ezzel kapcsolatban rámutatott korunk legégetőbb kérdésére, a háború és a béiíe kérdésére Hangsúlyozta, hogy a világbéke fenntartásának érdekei megkövetelik a német békeszerződés megkötését és Nyugat-Berlin helyzetének a megoldását. A kommunizmus, amelynek megvalósítását még nemrég csupán elméleti dolgozók mérlegelték, olyan erővé vált, amely meghatározza a világ folyását. A kommunizmus felépítése a szovjet emberek közvetlen feladata. „A kommunizmus felépítése a Szovjetunióban — mondotta — a legnagyobb győzelem lesz, amelyet az emberiség a jelenkori történelemben elért. A Szovjetunió, melynek népe elsőként halad a kommunizmus felé, megkönnyíti és meggyorsítja az egész szocialista világrendszer előrehaladását a kommunizmus felé. A kommunizmus nagy programja számunkra is példamutatás. Örömmel fogadtuk a CSKP ama határozatát, hogy az SZKP programja kijelöli hazánk fejlődésének irányát is. Teljes mértékben állást foglalunk Novotný elvtárs azon kijelentése mellett, hogy mindent elkövetünk, hogy Csehszlovákiában már a mai nemzedék a kommunizmusban éljen". A szónok emlékeztetett arra, hogy még szívósabban kell dolgoznunk, e cél eléréséért, és hogy ezen az úton csupán a Szovjetunióval gazdaságilag szorosan együttműködve haladhatunk. A tisztelet, a hála és a szeretet érzésétol telve — jelentette ki — továbbra is a szovjet néppel együtt fogunk haladni azon feladatok teljesítése felé, amelyeket CSKP-nk tűzött ki". Szoros együttműködésben a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal, Csehszlovákia dolgozó népe a CSKP XI. kongresszusának merész irányelveihez igazodvá nagy politikai, gazdasági és kulturális feladatokat teljesített — hazánk a világ második szocialista országa lett. Mindez megteremtette az alapot arra, hogy még szélesebben és mélyebben kibontakozzék Csehszlovákia és a Szov-i jetunió dolgozóinak testvéri barátsága. A csehszlovák-szovjet barátság mélyen gyökerezik népünk szívében, — hangsúlyozta a CSSZBSZ KB központi titkára. Ez a CSKP céltudatos munkájának az érdeme, amely az elmúlt 40 esztendő folyamán kialakította és megszilárdította az örök csehszlovák-szovjet barátságot. E barátság továbbfejlesztésében a pártnak a CSSZBSZ-szel együtt valamennyi társadalmi szervezet segítséget nyújt". Homola képviselő főként a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom és a Csehszlovák Ifjúsági Szövetség tevékenységére mutatott rá. Megállapította továbbá, hogy a Csehszlovák-Szovjet Baráti Szövetség teljesítette a IV. kongresszus feladatait, megjavította tevékenységét, és tömegesebbé vált. Rámutatott, hogy a CSSZBSZ szerveiben és szervezeteiben elmélyült a politikai, agitációs, propaganda- és kulturális munka, mégpedig azon feladatok alapján, amelyeket a CSKP a tömegek nevelése terén tűzött ki. Büszkék vagyunk — mondotta —, hogy nemcsak a csehszlovák és a szovjet nép barátságá(Folytatás a 2. oldalon) • * Ä nemzetközi munkásosztály történelmileg felelős a béke megvédéséért HRUSCSOV elvtárs felszólalt az V. Szakszervezeti Világkongresszuson Moszkva (ČTK) — Nyikita Szergejevics Hruscsov, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke részt vett az V. Szakszervezeti Világkongresszus szombati tárgyalásán. A küldöttek viharos tapssal fogadták. Nyikita Hruscsov beszédet mondott az ülésen. N. Sz. Hruscsov kijelentette, hogy meghatja őt a szívélyes fogadtatás, amit úgy tekint, hogy a küldöttek egyetértenek a volt Oroszország, a mostani Szovjetunió munkásosztályának akcióval. Ezt a fogadtatást úey tekinti, hogy egyetértenek mindazokkal az eszmékkel, amelyeken a Szovjetunió alapul, annak a népnek üdvözléseként tekinti, amely 44 évvel ezelőtt elsőnek emelte magasra a vörös zászlót s azt győzelmesen viszi előre. A szovjet kormány elnöke kijelentette, hogy azok, akik ma a kommunizmus ellen vannak, holnap bizónyára elérkeznek a kommunizmushoz. A szovjet állam terveit ma már senki sem tartja a képzelet szüleményének. A marxizmus-leninizmus eszméje a leghatalmasabb erő. Az imperialisták és a gyarmatosítók semmilyen jámbor óhaja, vagy átkozódása nem képes visszafordítani e>< történelem kerekét. A különféle irányzatú szakszervezetek képviselőinek részvétele az V. Szakszervezeti Világkongresszust a dolgozók reprezentantív, valóban világfórumává tette. N. Sz. Hruscsov hangsúlyozta a mai társadalom leghaladóbb osztályának, a munkásosztálynak mérhetetlenül fontos szerepét, annak az osztálynak a szerepét, amely a dolgozók valóságos eszményeit testesíti meg, s a legaktívabban harcol megvalósításukért. Az emberiség egész történelme folyamán egy osztály sem volt képes oly nagyszerű dolgok véghezvitelére, mint a munkásosztály. A békét, az együttes haladást, a felvirágzást és boldogságot csupán a munkásosztály és a néptömegek biztosíthatják, ha kezükbe veszik a hatalmat — jelentette ki Hruscsov. A továbbiakban arról beszélt, hogy a szovjet szakszervezeteknek mily nagy érdemük van a Szovjetunió valamennyi sikerében. A szakszervezetek mérhetetlen érdeme a dolgozók egyesítése és megszervezése, a munkaverseny kibontakoztatása és az új munkafegyelem megteremtése. N. Sz. Hruscsov a szovjet nép nevében köszönetét fejezte ki azért a testvéri támogatásért, amelyben a Szovjetuniót a nemzetközi munkásosztály részesíti. A szovjet munkásosztály és népünk sohasem fog visszaélni a nemzetközi munkásosztály bizalmával és sikereivel hozzájárul ragyogó jövőjének eléréséhez. Örömmel osztják meg más országok dolgozóival tapasztalatainkat, mert azok megkönnyítik útjukat. N. Sz. Hruscsov a kommunista társadalom felépítésének az SZKP XXII. kongresszusén jóváhagyott programjáról beszélve hangsúlyozta, hogy e programot maradéktalanul egyetlen cél hatja át — „mindent az ember nevében, az ember javára". A szovjet emberek életszfnvon J a legmagasabb lesz az egész világon. A történelem megerősítette, hogy csupán a munkásosztály képes igazi demokráciát biztosítani. A szovjet állam, amely mint a proletariátus diktatúrájának állama jött létre, a szocializmus felépítése után a kommunizmus kibontokozó építésének időszakában össznépi állammá alakul át. Ez szemléltetően bizonyítja a munkásosztály mélységesen de-. mokratMcus voltát. A kommunizmus építésének időszaka a szakszervezeti és egyéb társadalmi szervezetek feladatai szüntelen növekedésének időszakát jelenti. Fő irányvonalunk valamennyi szovjet állampolgár aktivitásának kibontakoztatása és a társadalmi ügyek irányításába való bekapcsolása, a társadalmi szervezetek aktivitásának növelése és funkcióinak kibővítése. Ha hazánk gazdasági, kulturális és közéleti tevékenységét hajóként képzeljük el, amelyet olyan tapasztalt kormányos irányít, mint a kommunista párt, akkor e hajón a kapitányi hídon mellette állnak a szakszervezetek is" — jelentette ki Hruscsov elvtárs és hozzáfűzte, hogy a Szovjetunióban semmilyen fontosabb kérdésben sem döntenek a szakszervezetek nélkül. A szakszervezeteknek tökéletesíteniük kell tevékenységüket a gazdasági irányításban, segítséget kerl nyújtaniok a dolgozóknak, hogy megtanuljuk az állam és a közügyek irányítását, a kommunista munkáért folyó verseny kezdeményezőivé kell válniok, s mindig törődniök kell a dolgozók anyagi érdekeivel és jogaival. A Szakszervezeti Világszövetség a dolgozók érdekeiért vívott harcával a világ minden részében, kivívta a munka embereinek mélységes tiszteletét. Különösen nagyra becsülik azt a tény, hogy a Szakszervezeti Világszövetség határozottan és következetesen síkraszáll a béke megőrzéséért és megszilárdításáért, a különböző társadalmi rendszerű államok békés együttéléséért, az általános és teljes leszerelésért, a szégyen- ' teljes gyarmati rendszer végleges felszámolásáért. I A jelenlegi feltételek között sarkalatos kérdés a békéért, a termonukleáris háború elhárításáért vívott (Folytatás a 3. oldalon)) íjt