Új Szó, 1961. december (14. évfolyam, 333-362.szám)

1961-12-03 / 335. szám, vasárnap

Äz USA ellenzi Kína törvényes ENSZ-jogainak elismerését A közgyűlés plénuma megkezdte a vitát a Kínai Népköztársaság ENSZ-tagsá­gáról • Románia jövőre tagja lesz a Biztonsági Tanácsnak Az ENSZ közgyűlésének plénuma pénteken délelőtt megkezdte a vitát a XVI. ülésszak egyik legfőbb pontjáról, a Kínai Népköztársaság törvényes ENSZ-jogainak visszaadásáról. A vita előtt befejezték a Biztonsági Tanács tagjainak választását. A három m.egüresedett helyre Jelölt államok közül már szeptember 30-án megválasztották Ghánát és Venezuelát. A harmadik helyért a Fülöp-szigetek és Románia versengett. A képviseletet kompro­misszummal oldották meg: Románia 1962-ben, a Fülöp-szigetek 1963-ban tölti be a Biztonsági Tanács tagjának tisztségét. Zorin szovjet küldött ezután vltanyi­tó beszédében a népi Kína nagy ország­építő sikereit méltatta. Hangsúlyozta: a Kínai Népköztársaság törvényes ENSZ-jogainak elismerése rendkívül fontos a béke megszilárdítása, a nem­zetközi helyzet rendezése, valamint az , ENSZ légkörének normalizálása szem­pontjából. Pozitív megoldása kedve­zően hatna a nemzetközi helyzetre, igen komoly lépés lenne a különböző társadalmi rendszerű államok békés együttélésének megszilárdítására. A küldöttek döntő többsége nagy taps­sal fogadta Zorin beszédét. Utána a csangkajseklsta küldött szólalt fel és körömszakadtáig védelmezte ingatag helyzetét "Az USA és szövetségesei a kínai kérdés vitája előtt taktikát változtat­tak. A nyugati tömb az utolsó pilla­natban lázas tanácskozásokat kezdett. Megállapodtak, hogy ügyrendi kérdé­sekkel fogják akadályozni Kína ENSZ­képviselete alapvető politikai kérdé­sének érdemleges megvitatását. Ezt a taktikát követi az USA, Ausztrália Kolumbia, Japán és Olaszország hatá­rozati Javaslata, mely e kérdés meg­oldásában ragaszkodik a kétharmados szótöbbséghez, amit azzal okol meg, A koreai kérdést nem lehet a nép képviselőinek részvétele nélkül tárgyalni PJÖngjang (CTK) —* A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság külügymi­nisztériuma december 1-i nyilatkoza­tában hangsúlyozza, hogy a KNDK nem Ismer el olyan Koreára vonatko­zó határozatot, amely ellentétben áll a koreai nép igazságos követelései­vel. A koreai kérdést nem lehet a nép képviselőinek részvétele nélkül megtárgyalni. A KNDK külügyminisztériuma nyi­latkozatában rámutat arra, hogy az amerikai Imperialisták koreai ag­resszív akciói éles ellentétben állnak az ENSZ alapokmányával. Észak­Korea népe következetesen harcolni fog az amerikalak mesterkedése el­len, míg ki nem vívja az ország egyesítését és az amerikai haderők kivonását Dél-Koreából. hogy már több alkalommal „rendkí vül égető kérdésként" vetették fel Kína ENSZ-képviseletét, tehát „nem egyszerű szótöbbséggel elintézhető ügyről van szó". A plénum pénteken délután foly­tatta a kínai kérdés vitáját. Steven­son amerikai küldött az utóbbi évek­ben felszólalásaiban bírálta Dul­les merev Kína-ellenes politikáját, most azonban meghazudtolta önma­gát. Dulles szellemében kijelentette, hogy nem fogja támogatni a Szovjet­unió Javaslatát Kína ENSZ-Jogalnak azonnali visszaadására. Ragaszkodott hozzá, hogy Kínát továbbra is a csangkajseklsta bábok képviseljék a világszervezetben. Stevenson nem tu­dott komoly érveket felhozni állás­pontjának Igazolására, ezért szemen­szedett rágalmakkal illette a Klnal Népköztársaságot. Többek között „ko­reai invázióval" vádolta meg a kínai néphadsereget. Zorin szovjet küldött válaszában rámutatott, hogy a Kínai Népköztársaság a koreai fegyverszü­net megkötése után azonnal kivonta alakulatait Koreából, viszont az ame­rikai csapatok máig ls megszállva tartják Dél-Koreát, és a fasiszta tá­A mexikói kormány nem tűr Kuba elleni akciókat Mexikó (CTK) — Lopez Mateos, mexikói elnök a mexikói újságírók előtt kijelentette, „kormánya nem tűri, hogy Mexikóban olyan csoportok működjenek, amelyek célja a kubai kormány megdöntése". L. Mateos hangsúlyozta, hogy Me­xikó külpolitikája az országok szu­verenitásának és az önrendelkezési elvnek tiszteletben tartásán alapul. Az amerikai „fajvédők" garázdálkodása Washington (CTK) — Az amerikai „faj­védők" a Mlsslsíppl állambeli Mocomb városában durván bántalmaztak 5 néger utast, akik a New Orleansba induló autóbuszban ültek. A mocombi „fajvé­dők" pénteken megtámadtak négy újság­írót, akik hírt közöltek az incidensről. bornokok diktatúráját Juttatták ura­lomra. A következő felszólaló, Nhiek Tiou­long kambodzsai külügyminiszter tá­mogatta a szovjet Javaslatot s köve­telte: Itt a legfőbb ideje, hogy a Kí­naf Népköztársaság elfoglalja meg­illető helyét a világszervezetben. Fi­gyelmeztette az ENSZ-t, hogy a népi Kína törvényes Jogainak megtagadása még nagyobb bizalmatlanságot kelte­ne a világszervezettel szemben. Akár tetszik, akár nem, Kína jelentős szere­pet fog Játszani a Jövőben s ezért az ENSZ-ben van a helye. Zorin szovjet küldött válaszjogával élve ismét felszólalt és megcáfolta Stevensonnak azt a koholt állítását, hogy „A Kínai Népköztársaság még a Szovjetunióval sem tud békében él­ni." A plénum hétfőn folytatja a kínai kérdés vitáját. U Thant sajtóértekezlete U Thant, az ENSZ ideiglenes főtit­kára pénteki első sajtóértekezletén kijelentette, hogy behatóan foglal­kozik az ENSZ kongói tevékenységé­vel, a Biztonsági Tanács és a köz­gyűlés Kongóra vonatkozó határoza­tainak végrehajtásával. Elmondta, hogy egy terven dolgozik, amelynek alapján megoldanák a kongói helyze­tet A tervet a napokban az ENSZ kongói tanácskozó bizottsága elé ter­jeszti. A fő tanácsadók kinevezését érintő kérdésre azt válaszolta, hogy most mindenekelőtt helyetteseinek számát kell növelnie, hogy a fő tanácsadók kinevezésekor betarthassák a földraj­zi képviselet elvét. U Thant hangoz­tatta, hogy ez a kérdés valószínűen még az év végéig megoldódik. A szovjet légvédelem minden agresszív kísérletei meghiúsít Moszkva (CTK) A szovjet légvédelmi csapatok képesek meghiúsítani a légt­terünkbe betörők minden kísérletét — írta a Krasznaja zvezda szombati szá­mában Zimin áltábornagy, a szovjet légierők főparancsnokának első helyet­tese, Zimin óva Inti azokat, akik táma­dó terveket forralnak a Szovjetunió és más szocialista országok ellen. A szov­jet légvédelmi csapatoknak minden szük­séges technikai eszközük megvan ahhoz, hogy eredményesen falvegyék a harcot a levegőből korszerű haditechnikával támadó ellenséggel. A csapatoknak kivá­ló parancsnokaik, politikai tisztjeik, mérnökeik és technikusaik vannak. A XXII. kongresszus és a szocialista világrendszer fejlődése (A moszkvai Pravda cikke) Ä moszkvai Pravda szombati szá­mában a fenti címmel cikket közölt Andropov tollából. A cikkíró elemezi az SZKP programjának legfontosabb kéréseit: a szocialista világrendszer, a testvérpártok együttműködésének megszilárdulását, a szocialista orszá­gok többé-kevésbé egyidejű áttérését a kommunizmusba stb. Andropov ki­emeli: az SZKP KB és Nyikita Hrus­csov történelmi érdeme, hogy a lenini normák helyreállításával, a lenini szellem felújításával a párt életében megnyílt az út, hogy a testvériség, az egység és együttműködés elvei a proletár nemzetköziség, a kölcsönös segítség és egyenjogúság alapján kö­vetkezetesen és teljesen érvényesül­jenek a szocialista országok viszonyá­ban. Andropov cikkének Jelentős részé­ben bírálja az Albán Munkapárt vezetőinek magatartását, akik figyel­men kívül hagyják a proletár nem­zetköziség szent elveit, durván szem­befordulnak népük akaratával, elmér­gesítik viszonyukat a Szovjetunióval és a szocialista országokkal. A kong­resszus küldötteit és a testvérpártok képviselőit rendkívül aggasztotta az albán vezetők magatartása, és felszó­lalásaikban elítélték, hogy ellensé­ges hangulatot szítanak népükben az SZKP-val, a Szovjetunióval, a többi testvérpárttal és a szocialista ország­gal szemben. Az albán vezetők elszi­getelt külpolitikát folytatnak, nem vesznek tudomást a Varsói Szerződés­ről és a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsáról. A XX. kongresszus lenini Irányvo­nalának bírálatával és Sztálin szemé­lyi kultuszának ápolásával egyidejű­leg lemásolják Sztálin legrosszabb módszerelt, és a személyi kultusz minden átkát be akarják csempészni a kommunista mozgalomba. A szovjet kommunisták efölött nem hunyhatnak szemet. Pártunk nem azért ítélte el bátran és nyíltan a személyi kultuszt, hogy most közömbösen nézze, hogyan akarják a dogmatikusok és a nacio­nalisták meggyöngíteni a kommunista mozgalmat a személyi kultusz dicső­ségére, és hogyan akarják elvetni mindazt, amit a marxizmus-leniniz­mus az utóbbi években kivívott. Az albán vezetők szépnek akarnak tűnni, ezért úgy állítják be a dolgot, mintha „csak" a XXII. kongresszus, egy párt, az SZKP irányvonalát és új programját elleneznék. Ártatlansá­got színlelve naívul kérdik: Talán jiincs rá joga pártunknak? Talán el­"lentmond ez a marxista-leninista ta­nításnak és a proletár nemzetköziség­nek? Milyen képmutatókI A cikkíró a továbbiakban adatokat hoz fel annak bizonyítására, hogy az albán vezetők rossz Játékot űznek, amikor azzal magyarázzák kísérletei­ket, hogy csak az SZKP XXII. kong­resszusának határozatát ellenzik. Az a helyzet ugyanis, hogy mindjobban szembekerülnek az egész nemzetközi kommunista mozgalommal, elhajlanak irányvonalától a legfontosabb elvi kérdésekben, megszegik saját pártjuk határozatait Egyesek szemére vetik pártunknak, hogy becsületesen, nyilvánosan meg­mondta az igazat az albán vezetők hibáiról. Elhallgatható-e, hogy Enver Hodzsa, Mehmet Shehu és társaik alá­ássák a szocialista tábor egységét, amire minden módszert, felhasznál­nak. Figyelmen kívül hagyták az SZKP és más testvérpártok figyelmez­tetését, durván elutasították próbál­kozásaikat, hogy testvérien oldják meg a felmerült problémákat. Az albán vezetők a XXII. kongresz­szus előtt azzal válaszoltak a baráti felhívásokra, hogy a Zeri i Popullit hasábjain kinyilvánították: A jövőben csakis „a különböző társadalmi rend-: szerű államok békés együttélésének elve" alapján építik ki kapcsolataikat a Szovjetunióval. Hogyan hallgathattunk volna d kongresszus után az Albán Munka­párt vezetőségének álláspontjáról, ho­gyan hallgathattuk volna el lenini pártunk előtt az igazságot, hogy a mostani albán vezetők letértek a szo^ cialista népek barátságának szélesés egyenes útjáról, hogy a nacionaliz­mus és a szakadárság veszélyes útját követik. Az albán vezetők színleg hőséget esküdtek az SZKP-nak és a többi test­vérpártnak, ugyanakkor rágalomhád­járatot indítottak pártunk, a nemzet­közi kommunista mozgalom leninista irányzata ellen. Ha az SZKP KB nem leplezte volna le nyilvánosan képmu­tató magatartásukat, gúnyt űztek vol­na az egységből. Senkit sem akarunk áltatni. Az áltatás azoknak célja, akik gyöngíteni akarják a kommunista mozgalom egységét. Pártunk és lenini Központi Bizottr sága mindenkor harcolt és a jövőbei} is harcolni fog a szocialista tábor egységéért. Akik a halállal kereskednek Nem mindennapos ünnepség színhelye volt november 20-án Essen városa. A Krupp-féle vas- és acél­művek fennállásának 150. évforduló­ján Nyugat-Németország „színe-java", Lübke szövetségi elnökkel, Heuss volt elnökkel és dr. Erhardt al­kancellárral az élén megjelent az Az Angol Munkáspárt egyik vezetője felvételét kérte Nagy-Britannia Kommunista Pártjába London (CTK) — R. K. Hollands, aa Angol Munkáspárt egyik vezetője egy New Town-i nyilvános kftmmunista gyűlésen bejelentette, hogy kilép az Angol Munkáspártból és felvételét kérte Nagy-Britannia Kommunista Pártjába. Of Basildon, a New Town-i városi tanács munkáspárti tagja kö­érni, hogy a nyugati szövetségesek hatálytalanítsák e kikötést, mivel — szerintük — „már idejét múlta". Erre _ , . , utalt dr. Erhardt alkancellár is, ami-« „ „ . ...... . .. Krupp-műveket oszthatatlan magán- újra felépíthesse a romhalmazból a kor a Krupp-művek 150. évfordulóján $.! e R" K. Hollands példáját. A Nevy vállalatnak nyilvánítottá A háború Krupp-műveket is. ezt mondta: „A bosszúnak nincs he- <5.. »» , . A .. " idejen százezer, koncentrációs tábor- 1951-ben McCloy, az Egyesült Ä1- lye olyan emberek között akik r á. | Jelentkezett a kommunista pártba, ból vásárolt fogoly (hatéves gyerme- lamok németországi főmegbizottja jöttek arra, hogy össze kell tarta­kek isi) végzett rabszolgamunkát felülvizsgálta Alfréd Krupp ügyét, niuk." Lübke elnök ünnepi beszédé Kruppéknál. majd szabadon bocsátotta. Vagyonát is ben nem győzte eleget sajnálni „sze­A második világháború romba dön- visszaszármaztatták azzal a kikötés- gény" Alfried Kruppot aki ártatla­tötte a Krupp-művek nagyrészét. Ami sel, hogy 1958. Január 31-lg eladja nul" sínylődött a börtönben "de ter­óriástelepen. Éltették Alfried Krupp megmaradt, azt a győztes szövetsége- rhelnhausenl acélkohóit és szénbá- mészetesen bölcsen hallgatott a kon- f iukfcX^M^ vnn »Rnhipn „nrt Haihachnt. a Krunn- sek a háború után, egyezmény alap- nyált, csupán a gyárakat tartja meg. centrációs táborok foglyainak szenve­f fidaritást ünnep CTK) !l 'Äf™ ÍH„í!f.ľ _ m. ai d _ a z. e! és z déseiről, akiket a hábVrú alatt Krup-f A szíRlAi ARAB KÖZTÁRSASÁGBAN von -Bohlen und Halbachot, a Krupp művek jelenlegi tulajdonosát s azt kívánták neki, hogy még sok-sok évig folytassa „áldásos' ténykedését A Krupp család öt nemzedéken át gazdagodott a világhírű vas- és acélművekből. Barátnak és ellenség­nek szállította a halált hozó fegyve­reket a világ minden részébe. A leg­jobb megrendelő II. Vilmos császár A SZOVJETUNIÓ számos városának lakossága Afrika napját és a szabadsá­szo­s h^ad%eľé!esz aten, ^ ^ fl^ t? 1?*™™* ^ffT^lľ" ^mint r^^ f de^embeľt^nTlytattáTa p^rentl AiMpľ ľn,nľ , m„ Rniiior, „„ H ^s ől egeszen a kész gyártmányokig, k l. Heuss pedig McCloy főmegbízot-1 választásokat, mivel a választások első Alfried Krupp von Bohlen und és kénytelen lesz más szállítókra tá- tat magasztalta azért, hogy Kruppot?napján nem szavazott le csak a válasz­Halbach mint háborús bűnös került maszkodni. megszabadította e „megalázó" börtön- I^SS*! rendelkező egyének 51 száza­bírái elé Nürnbergben. Újkori rab- Kruppnak viszont esze ágában sincs e büntetéstől és visszaadta a német ál­1 lék a- < Ct k1 szolgatartásért 12 évi börtönre ítél- feltételt teljesíteni. Azt állítja, a bá- iámnak vlsszaatHa a nemet a l | KENNEDY ELNÖK december 17-én fele­ték és, vagyonát elkobozták. nyákért és kohókért senki sem kínált „. fsége kíséretében kétnapos látogatásra Már-már úgy látszott, hogy a még megfelelő vételárat Európa első, _ Hitler Utódai — az Adenauerek, g Kolumbia és Venezuela dél-amerikai köz­és Hitler volt. Napjainkban pedig- Krupp-müveknek végleg befellegzett. s a világ második leggazdagabb em- Erhardtok, Heussok' a háborús bűnö- J> társaságokba indul. (CTK) Adenauernek szállítja a gyilkos fegy­vereket. A Krupp-művek bölcsője egy kis, csupán 7 emberrel dolgozó acélöntő­műhely volt, amelyet Friedrich Krupp nyitott 1811-ben. A Krupp-művek hírnevét és a „Krupp­dinasztiét" Friedrich utóda, Alfréd Krupp, az „ágyúklrály" alapozta meg. ö már 12 000 embert foglalkoztatott, akiket valóban úgy kezelt, mint király az alattvalóit Zsarnokként uralkodott a gyárban és családjában egyaránt, ügyeibe senkitől sem tűrt beleszólást. A vállalatot konszernné változtatta, üzemeket, külföldi érc­bányákat vásárolt, hajókat épít­tetett, és úgy bővítette kl a gyárat, hogy a nyersanyagtól kezdve egészen a kész gyártmányokig teljesen ön­ellátó legyen. Fia, Friedrich Alfréd Krupp már nem volt olyan vállalkozó szellemű, mint apja, de 6 is tovább bővítette a hatalmas gyárat. II. Vilmos császár jó embere volt. Amikor Hitlert a monopolkapltalis; ták hatalomra segítették, a Krupp­család járt az élen, és a későbbiek­ben is odaadóan támogatta a Führert. Hitler «í*t ioe>r >» hálálta neki. A De nem sokáig. béréként" erősen kezében tartja az söket sajnálják, nem azok sokmilliós X ARTURO FRONDIZI, Argentína elnök? A nyugati imperialisták, akik óriás-vállalatot, mely ma már 111000 áldozatait. Világhódító terveket ko­1 kétnapos látogatásra Görögország fővá­háborúra készülődnék a Szovjetunió embert alkalmaz és búsás hasznot vácsolnak. Mögöttük pedig, éppen f rosáb a^érkezett. (CTK) és a szocialista tábor ellen, újból fel- hajt. Adenauer és Strauss pedig úgy ügy. mint a múltban is, a monopolka-X PHAH NGOE THACH, a Vietnami De­élesztették a militarizmust Nyugat- táncol, ahogy Krupp fütyül. pitalisták állnak - elsősorban Krup- ± ™° k r B ati k" s 0 hf z" rsa sf t 8, t el n" kf ne k Németországban. A monopóliumok Az eladási határidőt közben egy Pék, akik már 150 éve kereskednek | donéziai einöknek Ho Csi Mlnh T°VDK felszámolásáról aláírt potsdami szer- Franciaországot, Angliát, az USÄ-t és a halállal. A monopóliumok felszá-f elnökének személyes üzenetét melyben ződést felrúgták és a legmesszebb- Nyugat-Németországot képviselő bi- molásával lehetne igazában csapást X ez utóbbi a dél-vietnami veszélyes hely­menő segítséget ny'újtották Nyugat- zottság már több ízben meghosszabbi- mérni a német militaristákra. f zetre mutat rá. (CTK) Németországnak, hogy egy-kettőre totta. Adenauerék most szeretnék el- Bugán Éva g A TITKOS HADSEREG (OASJ francia szervezet Vaucluse tartomány 150 pol­gármesteréhez ultimátumot intézett, melyben arra hívja fel őket, mondjanak le tisztségükről, s ezt azonnal tegyék közzé a sajtóban. (CTK) NEW YORKBAN az ENSZ-palota előtt a Xnők tömegtüntetést rendeztek a le­r szerelés és az örök béke mellett, majd K felkeresték az amerikai és szovjet g ENSZ-missziókat, s ama reményüknek ' adtak kifejezést, hogy az atomkísérle­£ tek beszüntetéséről tárgyaló genfi érte­Z kezlet eredményesen fog végződni. (CTK) A BUNDESWEHR három tisztje november 30-án Strauss hadügyminiszter nevében f koszorút helyezett el Gustáv Noske volt f Reichswehr-miniszter sírjára; akt 1919­£ ben vérbefojtotta a német munkások A forradalmát. Noske, akt saját magát cinikusan vérebnek nevezte — 15 000 1 munkást gyilkoltatott meg. (CTK) J, Az ALGÉRIAI ideiglenes kormány Tu­Yniszban Algéria Presse Service néven X sajtóügynökséget létesített. (CTK) Első képünkön A. Kruppot (fent balról az első) 1948 ban a nürnbergi nemzetközi bíróság előtt látjuk. Második képünkön pedig Heussel, az NSZK volt elnökével a Krupp-művek 150. évfordulóján rendezett ünnepségen. U| SZÖ 3 * 1961. decemb«"

Next

/
Oldalképek
Tartalom