Új Szó, 1961. december (14. évfolyam, 333-362.szám)

1961-12-29 / 360. szám, péntek

Fölfelé is haladhatnának „Csúszunk lefelé, mint hegyről legördülő fa" — ezzel a nem éppen reményt keltő szavakkal fogad Farkas Lajos, a váhovcei szövetkezet elnöke. Kutatom, kémlelem ez elnök arcvonásait, és sehogyan sem tudom megállapítani, vajon tényleg olyan rosszul áll-e a szövetkezet, mint ahogy mondja. — Szerencsétlen a ml határunk, a legszerencsétlenebb fekvésű az egész járásban. Az Idén az árvíz is kárt okozott, de ugyanakkor másutt aszály pusztított, öt hőnapig egy szem eső sem esett. Tavaly járási viszonylatban negyedikek voltunk, az idén a 22-ik helyre estünk vissza. Milyen más az ábrahámovcei határ I Ha esik, ha nem esik, mlnden évben négy mázsával nagyobb hektárhozamot érnek el, mint mi. Különben is — fejezi be az elnök — fél óra múlva termelési értekezletet tartunk, itt lesz valamennyi vezető emberünk, feleletet kaphat mindenre, amire csak kíváncsi. Farkas Lajos nyolc évig a helyi nemzeti bizottság titkára volt, amikor a járás kommunistái átvették a legnehezebb és felelősségteljes funkciókat, ő a szövetkezet elnökségét vállalta. Minden igyekezete a termelés fellendítésére irányul. Tettre kész, igazmondó embernek ismertük. Az egyórás termelési értekezlet világosságot derített a szövetkezet árnyoldalaira. Takács István mezőgazdász nyitja meg az értekezletet. A tágas előszobában 12 embert számlálok. Itt vannak az összes csoportvezetők, s Bakó István, a pártszervezet elnöke is megjelent ezen a fontos összejövetelen. Az első megállapításom az, hogy a váhovceiek együttesen vezetik a szövetkezetüket. A VASMŰ RÉSZÉRE (ČTK) — A ledeči Kovo-Finiš tízem dolgozói e napokban fejezik be az előkészületeket egy elektrolitikus acéllemeztisztltóberendezés gyártására. Ez a Kelet-Szlovákiai Vasmű számára megrendelt berendezés a hengerelt acéllemezeket megtisztítja minden szerves és szervetlen vegyülettől. Teljesítőképességével felveszi a versenyt a hasonló legkiválóbb külföldi berendezésekkel. Az üzem dolgozói a jövő év első felében elkészítik a berendezés gépsorának egyes részeit, amelyeket Košicén állítanak össze, majd a jövő év végéig üzembe is helyeznek. — Miért késtek a tördeléssel — kérdezem Takács Istvánt, hiszen a kukoricának november végén már a szárítóban a helye. — Ez Igaz — válaszol a mezőgazdász — de számításba kell venni azt ls, hogy 93 hektáron cukorrépát termeltünk, és ennek betakarítása hosszabb időt vesz igénybe. — Hogyan fizetett a cukorrépa — faggatom az elnököt. — 270 mázsa hektáronként. Nem éppen sok, de nem is kevés, különösen Ilyen aszályos esztendőben, mint az idei volt. — Öntözték? — Ha öntöztük volna, több termett volna — válaszolja az elnök. önkéntelenül is a kertészetre gondolok. Milyen eredményt értek el? A kertészetben ls pusztított az aszály? Az elnök válaszol: — A kertészetben nem árthatott, mert öntöztünk. Annyi zöldségünk termett, hogy alig bírtuk értékesíteni. A felvásárló üzemmel szerződést kötöttünk, de ennek ellenére nem vették át a meghatározott menynyiséget. És tudja hol adtuk el? Farkasdon, a zöldség hazájában. Az idén ott kevés zöldség termett. A kertészet az idén kissé kihúzott bennünket a bajból. A tervezett bevételt magasan túlszárnyaltuk. A váhovcei földművesek közel ezer hektáron gazdálkodnak. Szerte a környéken ügyes embereknek ismerik őket. Határuk tényleg a Iegmostohábbak közé tartozik, és az elemi csapások sokszor kedvüket szegik. Sem Farkas Istvánnak, a szövetkezet elnökének, sem Takács István mezőgazdásznak nem mondunk semmi újat, ha az öntözéses gazdálkodás előnyéről beszélünk. Adva van erre minden előfeltétel. A kertészetnek az aszály nem ártott, mert öntöztek. Miért nem lehetne a cukorrépát is öntözni? Mennyivel többet termelhettek volna? Mindezzel tisztában vannak a szövetkezet vezetői is. Valamit azonban nem értünk 1 Ha tisztában vannak az öntözéses gazdálkodás előnyeivel, miért nem valósítják meg? Hiszen akkor nem kellene lefelé csúszniok a lejtőn. F. J. Žiar nad Hronomban az elmúlt napokban adták át rendeltetésének a közép-szlovákiai kerület egyik legszebb kultúrházát, amelyben 680 látogatót befogadó nagyterem, több klubhelyiség és szépen berendezett kávéház áll a dolgozók rendelkezésére. Képünkön : az új kávéház. (V. Pŕibyl felv. — ČTK) A dolgozók szakképzettsége - fontos tényező A HARMADIK ÖTÉVES TERV négy év alatti teljesítése a mezőgazdaságban megköveteli, hogy megteremtsük a mezőgazdasági káderek előkészítésének a feltételeit. Pártunk rendszeresen kiemeli, hogy a szocialista termelés gyors ütemű fejlődésének legfontosabb tényezője az ember, a dolgozók szakmai és politikai fejlettsége, elméleti és gyakorlati Ismeretük, tapasztalatuk és szervezőképességük. A CSKP KB határozata szellemében, amely a dolgozók szakképzettsége növelésének kérdéseivel foglalkozik, a galántal járásban ls valamennyi pártalapszervezet rendkívüli tagsági gyűléseken tárgyalta meg a jelenlegi helyzetet ezen a téren és kidolgozta 1970-ig a távlati terveket, amelyeknek alapján hathatós javulást akarunk elérni a dolgozók szakképzettsége emelésének szakaszán. A káderek szakképzettsége terén a helyzet járásunkban nem a legjobb. A legnagyobb hiányosságok a mezőgazdaságban mutatkoznak. A pártszervezetek által végzett elemzés alapján nyilvánvalóvá vált például az, hogy az EFSZ-ek által megművelt 16142 hektárra csak 16 mérnök jut, továbbá 40, középiskolai végzettséggel rendelkező szakember. Ez azt jelenti, hogy 4703 hektár föld esik egy mezőgazdasági mérnökre és 1528 hektár egy középiskolát végzett szakemberre. Nem sokkal jobb a helyzet járásunk területén az állami gazdaságokban sem. Itt 15 773 hektár földre 8 mérnök és 15 középiskolát végzett szakember jut. Ezen a szakaszon is 2629 hektár mezőgazdasági terület jut egy mérnökre és 1048 hektár egy középiskolát végzett szakemberre. Ezek a számok szemléletesen tanúskodnak arról, milyen nagy feladatok várnak a galántai járásra ezen a szakaszon. Ha például el akarjuk érni azt, hogy minden 600 hektár mezőgazdasági területre egy főiskolát végzett szakember kerüljön és minden 150 hektár mezőgazdasági területre egy mezőgazdasági technikumot végzett szakember, akkor rövidesen 92 személyt főiskolára, 495 hallgatót pedig mezőgazdasági technikumra kell küldeni. EZ NEM KIS FELADAT. Mezőgazdaságunk szakkádereit részben a fő és szakiskolák készítik elő. Szükséges azonban, hogy ezekre az iskolákra minél több szövetkezeti tag jelentkezzen. De nemcsak fő és középfokú szakkáderekre van szükségünk. Ez magában véve nem lenne elégséges és nem fedezné minden tekintetben a káderek hiányát. Például a galántai járás a harmadik ötéves terv végéig kb. 1044 új traktort kap. Ez azt jelenti, hogy szükségünk lesz újabb 2000 traktorosra. A járás szakiskolái az ötéves terv végéig csak 590 traktorost — mechanizátort tudnak kiképezni. Ezért az EFSZ-eknek és az állami gazdaságoknak határozottabban kell hozzáfogniuk dolgozóik képzettségének gyarapításához, mégpedig különböző tanfolyamokon a foglalkozás megszakítása nélkül. HELYESEN KEZDTE MEG ennek a feladatnak a teljesítését a 3547 hektár földön gazdálkodó vlőanyi EFSZ, ahol jelenleg csak egy főiskolai végzettségű szakember van. A pártszervezet az EFSZ vezetőségével együtt elemezte a szövetkezet dolgozóinak szakképzettségét, s felülvizsgálta az egyes gazdasági dolgozóknak és funkcionáriusainak szakképettségét is. Ennek az elemzésnek az alapján e pártszervezet és az EFSZ vezetősége kidolgozta a szövetkezeti tagok és funkcionáriusok szakképzettsége növelésének konkrét tervét, amelyben lefektették, hogy az EFSZ dolgozói egy bizonyos részének meddig és milyen szakképzettséget keli szereznie. Például a terv világosan kimutatja, hogy az 1962—65. évben főiskolára — vagy mezőgazdasági technikumba hány dolgozót fognak küldeni. Ez a terv szám szerint van kidolgozva 1970ig. Nem feledkeztek meg a szövetkezeti munkaiskoláról sem. Ezt a tervet ls 1965-ig dolgozták ki és a hallgatók száma évről évre emelkedő irányzatú. Például még az 1961—62. évben a növénytermesztés szakaszáról 140, az állattenyésztésből 90 tanulóval számolnak, addig 1965-ben már a növénytermesztés szakaszáról 190, az állattenyésztés szakaszáról 130 tanuló látogatja majd a szövetkezeti munkaiskolát. Más szakiskolákat is terveznek pl. kombájnosok és traktorosok részére. 1962—65-ig további traktorosokat képeznek ki, akik a megalakítandó komplex gépesített brigádok pillérei lesznek. PARTSZERVEZETEINKNEK a dolgozók szakképzettsége emelésére tett intézkedései azt bizonyítják, hogy tudatában vannak társadalmunk termelőerői gyors ütemű fejlődésének, melyet főképpen a tudomány és az új technika ismereteinek a népgazdaságban való érvényesítése jellemez. Mindez az összes dolgozó szakmai és technikai színvonalának állandó emelését követeli meg. Hiszen végeredményben az emberek teremtik meg az új technikát, ők sajátítják el és szervezik meg ennek legjobb felhasználását a termelés folyamatában. A kulturális forradalom igazi tartalma a magas műveltség, szakmai képzettség és a kulturált munka. Pártunk Központi Bizottsága joggal emeli ki, hogy a kulturális forradalom fő tartalma most a kommunista nevelés, mely magas műveltségű, a jelenkori tudomány és technika ismereteiben kiválóan jártas, a termelékeny szakmunkára felkészült embert alakít ki, aki tudatosan építi, s megvédi a kommunista társadalmat. SZIGETI IŰZSEF, az SZLKP galántai járási bizottságának titkára. „Mi közöm hozzá?" H

ruscsov elvtárs a XXII. kongresszuson igen szép hasonlattal élve a kommunista társadalmat egy nagy kaptárhoz hasonlította, amelybe — mint a méhek — a társadalom minden egyes tagja belehordja azt a mézet, amit munkájával termelt. „Társadalmunkban — mondotta Hruscsov elvtárs — mindenkinek a maga munkájával kell gyarapítania az egész nép gazdagságát és akkor idővel kielégíthetjük az emberek minden szükségletét." Valóban, lehetne-e találóbb és jellemzőbb hasonlatot találni a szocialista társadalomra, mint egy nagy kaptárhoz hasonlítani? Egyrészt azért jó és találó ez a hasonlat, mert ebben a nagy szocialista kaptárban csak az van, amit a dolgozók, a társadalom tagjai munkájuk révén és munkájuk gyümölcseként belehordanak, belegyűjtenek, másrészt pedig azért, mert hiszen amit ebbe a kaptárba belegyűjtöttek, az csak az ő érdekeiket szolgálja, az összegyűjtött mézet — ki-ki érdemei szerint — ők használják fel, ők élvezik. Márpedig mi következik ebből? Csak az. hogy a társadalom minden egyes tagjának legelemibb érdeke, hogy ebbe a nagy szocialista kaptárba minél többet be-, gyűjtsön, mert hiszen adni és osztani csak ott és abból lehet, ahol és ami van. Ismeretes az a népi szólásmondás, hogy ahol nincs, ott ne keress. Ezt lényegében tudja mindenki, mégis, vannak még arra hajlamos emberek, akik bár mit sem, vagy legalábbis nagyon keveset hordtak a közös kaptárba, viszont annál inkább szeretnének onnan kapni, méghozzá minél többet. Ez persze összeegyeztethetetlen a szocializmus elvével és mint ahogy a méhész sem tűri a kaptárban élősködő heréket, éppúgy a szocialista társadalom sem tűrheti a dologtalan parazitákat, az örökké csak kapni akarókat. A szocializmus emberének a dolgos méh szorgalmához hasonlóan azon kell fáradoznia, hogy a nagy közös kaptárba munkája gyümölcseként minél többet begyújtson s akkor mi is el fogunk jutni abba a társadalomba, amelyben mindenki szükségletei szerint részesülhet a közös javakból. Az a kérdés most már, hogy az az ember, aki becsülettel helytáll a munkában, aki képességei és tudása szerint valóban mindent elkövet annak érdekében, hogy a közös kaptárba minél több kerüljön, vajon eleget tett-e már a társadalom iránti kötelességeinek? Ogy is kérdezhetnénk: ha az ember rendesen elvégzi a munkáját, mondhatja-e azt, no, én megtettem a magamét tisztességgel és becsülettel, mi közöm a többihez, csinálja mindenki úgy, ahogy jónak látja. Helyes és elfogadható álláspont ez? Első pillantásra úgy látszik, hogy igen, mert hiszen az előbb azt írtuk, az a lényeg, hogy mindenki, a társadalom minden egyes tagja tudása és képességei szerint hozzájáruljon az élethez szükséges javak előteremtéséhez. De hát éppen ez az, arról van szó, hogy mindenki járuljon hozzá a javak előteremtéséhez, viszont nagyon jól tudjuk, akadnak társadalmunkban még olyan emberek, akik kezüket csak arra szeretnék használni, hogy mit lehetne a zsebükbe tenni, viszont a munkát kerülik, mint macska a forró kását. Persze, erre most azt mondhatja az a bizonyos becsületesen dolgozó ember, hogy mennyiben érinti az őt, ha a másik nem dolgozik, vagy hogy rosszul dolgozik. Márpedig hiába, minden látszat ellenére is érinti, méghozzá igen érzékenyen érinti, mivel — maradjunk csak a kaptár hasonlatánál — a nagy közös kaptárba csak keveset, vagy semmit sem visz be, viszont onnan kap. De kiéből kap? Azokéból, akik oda behordták. És ha kap, ha érdemtelenül többet kap, mint amennyi érdeme szerint járna neki, akkor azokét és azok elől viszi el, akik azt oda behordták s akik tulajdonképpen többre volnának jogosultak. Vajon az a szövetkezeti tag, aki a közös gazdaság minden ügyét-baját a magáénak vallja, s aki mindig és mindenütt a munka nehezebbik végét fogja meg, mondhatja-e azt, hogy miatta a többiek csinálhatnak azt, amit akarnak, ő elvégzi a magáét és mi köze ahhoz, hogy mások mit és hogyan csinálnak? Dehogy mondhatja, dehogy lehet közömbös! Mert ha úgy vélekedik, hogy mindenki csinálhat, amit akar, csupán azt tartja lényegesnek, hogy ő rendesen helytáll a munkában, mégis, különös módon, éppen ő, a becsületesen dolgozó issza meg a levét annak, hogy mások csak tessék-lássék módra dolgoznak. Ez világos és logikus is, mivel ha a roszszul dolgozók nem is kapnak annyi munkaegységet, mint ő, mégis, végső soron a munkaegységek értékét a szövetkezet jövedelme határozza meg, márpedig aligha lehet nagy a szövetkezet jövedelme — s ebből kifolyólag a munkaegységek értéke —, ha a tagságnak csak egy része veszi ki becsülettel részét a munkából, a másik része pedig mit sem törődik azzal, hogy a közös gazdaság földjel teremnek-e, vagy pedig a gaz veri fel őket. F

eltehetjük most már újra a kérdést: — Elégséges-e a boldoguláshoz, az előrehaladáshoz csupán az, ha az ember arra az álláspontra helyezkedik, hogy ha én tisztességesen elvégzem a munkám, akkor miattam a másik csinálhat, amit akar? Amint látjuk, nem elég. Nem elég, mivel a kötelességtudatnak szervesen és elválaszthatatlanul párosulnia kell a társadalmi felelősségtudattal. Ez a társadalmi felelősségtudat pedig arra kötelezi a munkájukat becsületesen elvégző dolgozókat, hogy ne legyenek közömbösek a hanyagokkal, a munkájukat csak ímmel-ámmal végzőkkel, tehát azokkal szemben, akik még nem tudatosították eléggé, hogy csak a becsületesen végzett munka jogosítja fel őket arra, hogy az élethez szükséges közös javakból részesüljenek. Nem kétséges, hogy csupán a társadalom nagy, emberformáló ereje képes arra, hogy az emberek mentalitását és magatartását megváltoztassa, s belőlük a társadalmi érdekekért lelkesedő dolgozókat neveljen. A társadalmi felelősségtudattól elválaszthatatlan a társadalmi tulajdon védelméről és gyarapításáról való gondoskodás. Sok szó esett már nálunk az emberek tudatában és magatartásában megnyilvánuló kapitalista csökevényekről, mint olyan dolgokról, amelyek gátolják előrehaladásunkat, a szocializmus megvalósítását. Beszélünk és írunk az emberi önzésről, az individualizmusról, a pénzhajhászásról, a meggazdagodási vágyról, az emberek maguknak éléséről, mint olyan vonásokról és erkölcsi tulajdonságokról és azok káros voltáról, amelyek a régi világ emberét jellemezhették, de nem lehetnek a szocializmus emberének jellemvonásai. Tény, hogy az emberek döntő többs.ége megértéssel és helyesléssel fogadja ezeket a burzsoá erkölcs megnyilvánulásai elleni megnyilatkozásokat. Viszont az is tény, hogy az emberek egy része — bár jóhiszeműen — úgy vélekedik, hogy ez minden embernek a magánügye, ha pedig valaki valami törvénybe ütköző dolgot csinál, akkor úgyis az igazságszolgáltatás kezére kerül és ott elnyeri méltó büntetését. Valóban így van ez? Lehetséges és szabad a dolgokat így leegyszerűsíteni? Az életfelfogás, a mentalitás és az életmód csupán magánügy ? Lássuk csak! jó egy hónappal ezelőtt az Oj Szó terjedelmes cikkben számolt be egy nagyszabású bűnügyről. Arról volt szó, hogy Bratislavában a Perlička nevű vendéglő és falatozó alkalmazottai hosszú hónapokon keresztül lopták a raktári készleteket, a vevőket ott csapták be és rövidítették meg, ahol csak tudták. Romlott húst és más ételneműket lelkiismeretlen és bűnös módon mértek ki és adtak el, nem törődve azzal sem, hogy ezzel esetleg gyanútlan és jóhiszemű emberek egészségét, sőt, mi több, az életét veszélyeztetik. Felettes szerveiket, az ellenőröket, a vállalati igazgatót ajándékokkal és pénzzel lekenyerezték, s úgy látszott, bűnös életmódjukat semmi sem veszélyezteti. Ámde, mint a közmondás is tartja: Addig jár a korsó a kútra... A csalás, a tolvajlás mégis csak lelepleződött s többnapos bírósági tárgyalás után a bűnösök elnyerték méltó büntetésüket. Azok is, akik loptak, s azok is, akik hagyták magukat megvesztegetni, fedezték őket. I igazságos és megérdemelt volt a bírósági ítélet, ám ennek ellenére, ha az ember olvasta az erről a bűntényről szóló beszámolót, akkor egyszerűen felforrt benne a düh. Emberek, akiknek megvolt a tisztességes munkájuk és megélhetésük, a vezetők, akik jövedelmük folytán valóban gondtalanul élhettek, mi okuk lehetett arra, ml késztette őket a lopásra, más emberek becsapására, a társadalom megkárosítására? Egyikük sem nyomorgott, senkit se kényszerített közülük a szükség a lopásra, egyikük sem volt olyan helyzetben — mert szocialista társadalmunkban nem ls kerülhetett ilyen helyzetbe —, hogy a nélkülözés vigye rá arra, hogy a máséhoz, a társadaloméhoz nyúljon. Mi hát az oka annak, hogy mégis erre az útra léptek? Itt és most jutottunk el a felvetett kérdéshez, a régi világ burzsoá erkölcséhez, — a munka nélküli pénzszerzéshez, a könnyen élés haj(Folytatás az 6. oldalon) 0] SZÖ 5 * 1961. december 23.