Új Szó, 1961. december (14. évfolyam, 333-362.szám)

1961-12-23 / 355. szám, szombat

mmmmgm Is v Ä • - f-^r • |l||i|i;iti Ipli Ä m íém ISI L O ISMBÍRKEIIÉS DlJllV BATORItAL AZ ÜJ SZÖ SZÄMÄRA ÍRTA: HARRY SICHROVSKY ^^ "" V s ^ v SZUHE BÁTOR SZOBKA U LAN BÁTOR FŐTERÉN A modem utas repülőgépen négy óra alatt teszi meg a Peking és Ulan Bátor közötti 2500 km-es utat. A korszerű közlekedési eszközök igen nagy előnye óriási sebességük, hátrányuk azonban, hogy az utas úgyszólván semmit sem lát, a repülőgép fel- és leszállása közötti világ ismeretlen marad számára. Ezért elhatároztuk, hogy egy döcögő személyvonatra szállunk, amely csak kétszer hetenként közlekedik és az említett utat 48 óra alatt teszi meg. Vonatunk éppen akkor gördült ki a pekingi főpályaudvarról, amikor a pályaudvar tornyainak harangjátéka delet jelzett. Estefelé még egy mozdonyt kapcsoltak a vonatunkhoz, amely lassan döcögve és fújtatva kapaszkodik felfelé a Kínai-fal irányában. Fülkénk ablakán kinézve egyszerre homokbuckákat pillantottunk meg, feltételeztük, hogy már itt kezdődik Felső Mohgólia sivataga. Valójában azonban csak másnap reggel értük el a pályatest két oldalán a sok száz kilométernyi távolságba húzódó szürkés füves területet, amely olyan sima, mint az asztal. Időnként kisebb települések bukkanták fel, apró vályogházak jellegzetes csúcsíves tetőikkel, zöldséges kertecskéikkel, sőt egy-egy jurta ts feltűnik a láthatáron. A lakosság ruházata árulja el nemzetiségüket. A mongolok népviseletet, a kínaiak pedig kék munkaruhát hordanak. Pontosan félidőben, tehát 24 óra eltelte után elértük a Kínai Népköztársaság és a Mongol Népköztársaság határát. A vágánytól bálra egy kis gerenda-ház állt. amelynek ablakán három mongol határőr nézett ki. A ház mellett keskeny kocstút vezet, amely itt a „főút" szerepét tölti be. Az utat csíkosra festett sorompó zárja le. Ezenkívül semmi sem látható, mindenütt pusztaság ameddig a szem ellát. Az első mongóliai vasútállomás Samyn-Ude. Este felkeresett bennünket a konyhafőnök és megkérdezte, mit kívánunk reggelire. Orosz és kínai szavakat keverve közöltük, hogy szívesen vennénk, ha kenyeret, vajat és kevés gyümölcsízt és teát kaphatnánk. Amikor másnap reggel asztalhoz ültünk, alig hittünk szemünknek. Fejenként hatalmas tányér vaj, egy egész halom ropogós barna kenyér és teli tál celofánba csomagolt, cukorral megszórt zselébonbon állt előttünk. A vajadag volt az első figyelmeztetés, hogy ebben az országban 23 millió szarvasmarhát tenyésztenek. Kint hírtelen hóv'har támadt, de öt perc múlva ismét kisütött a nap. A fehér jurták között egyszerre csak erdőborította dombokat pillantottunk meg és ezzel véget is ért a végeláthatatlannak tűnő puszta. A pályatest egyik kanyara mögött váratlanul szemünk elé tárult utunk célfa — Ulan Bátor. • A régi Ulan Bátor A Vörös Hős város (Ulan = vörös, Bátor "hősi, új Mongólia nemzeti hősének és felszabadítójának — Szuhe Batornak nevét viselt, aki 1921 nyarán 28 éves korában örök időkre felszabadította hazáját az Idegen uralom alól és a partizán csapatok élén bevonult az ország fővárosába. A főváros —, melynek előbbi neve Urga volt, a felszabadítás előtt Bogdó-Gegennek, a mongol egyház fejének és egyben világi uralkodójának pompás palotáján kívül csak néhány épületből állt. Bogdó-Gegent, Mongóliában élő Buddhaként tisztelték és ugyanazt a szerepet töltötte be, mint Tibetben a Dalai Láma. E palota körül épültek a lakosság faházai és néhány külföldi kereskedő kőháza ts. Az „utak" minden eső után sártengerré változtak. A fővárosban mintegy tucat telefon és három gépkocsi volt, mégpedig egyrészt a Bogdo-Gegen, másrészt a külföldi követségek vagy kereskedelmi kirendeltségek tulajdonában. Ilyen volt a helyzet nemcsak 1921-ben, hanem még sokkal később ts, amíg az új köztársaság annyira megszilárdult, hogy kellő figyelmet szentelhetett a főváros szépítésének is. H Az ú] főváros Ha a mat látogató végig sétál Ulan Bátor utcáin, alig képzelheti el, milyen lehetett ez a város a múltban. A széles aszfaltozott körutakon állandóan özönlenek a személy- és tehergépkocsik és az autóbuszok. A kormánypalota előtti főteret, amelyet Szuhe Bátor lovasszobra díszít, virágos park veszi körül. Egyes épületek, például az új szálloda, a kávéház, stb. bármelyik európai főváros díszére válnának, a továbbiakban pedig, mint a kiállítási csarnok igen korszerű stílusúak és a fövő század építőművészeiének előhírnökei. Természetesen lépten-nyomon láthatók még a dicső múlt lebilincselő maradványa is, amelyeket a szemlélődő idegen nem szívesen nélkülözne, melyek bizonyos romantikus színezetet kölcsönöznek a város látképének. A nagy középületek közötti területeken egész településeket alkotnak a jurták, ezek a fehér nemezzel befedett sátrak, amelyek alakja semmit sem változott Dzsingisz kán, sőt valószínűleg elődjei óta sem. Messzire hallatszik a lovak dobogása, amikor a parasztok lóháton közelednek a városhoz, ahol „egy lóerős" szállító eszközüket a kávéház, vagy a postahivatal előtt megkötik, de gyakran beállnak a felsorakozó járművek közé is. A jurták tetején kidugott kályhacsövekből kis füstfelhők szállnak a magasba, de a lakóházak és középületek kellemes melegéről egy távfűtési berendezés dolgozói gondoskodnak. Ulan Batorban lépten-nyomon keveredik a 'régi az újjal

i Az Ulaň Bator-i egyetemet 1942-ben alapították, azokban a napokban, amikor a Szovjetunió élet-halál harcát vívta a német fasisztákkal, Hitler hadserege Moszkvát ostromolta és a japán fasiszták zavartalanul rabolták Ázsiát. Az egyetemnek akkor 90 hallgatója és 15 tanára volt. Jelenleg már 1900 a diákok és 200 az oktatók száma. A mongol és az orosz nyelv, illetve irodalom kötelező tantárgy az egyetemen. Az idegen nyelvek közül az angol, a tibeti és a mandzsu nyelvet tanítják. Az egyetem mezőgazdasági, népgazdasági és orvostudományi intézetét külön-külön ezer diák látogatja. Az egykor úgyszólván ismeretlen nomádok országa ma azoknak az államoknak a sorába tartozik, ahol a legnagyobb — 50 százalék a diáklányok számaránya. Sőt az Ulan Bator-i egyetem orvostudományi tagozatán a lányok száma 68 százalékot tesz kt! • Százezer semmittevő láma is munkába áll A régmúltról tanúskodik például egy láma-templom, ahol megtekintettünk egy istentiszteletet, öemtnenciája Ombadsava, a mongol lámaisták jelenlegi főpapja, ezüst díszítésű, gyönyörű szőnyegekkel fedett pompás jurtájában fogadott bennünket. Elmondotta, hogy az országban régebben 860 kolostor volt, amelyekben több mtnt 100 000 láma élt. Eszerint minden család adott egy lámát. Ez pedig viszont azt jelenti, hogy az említett 100 000 láma nemcsak mint munkaerő nem jöhetett számításba, hanem a szaporodási folyamatban sem vett részt, úgyhogy a nemzet előbb-utóbb kihalásra volt ítélve. A Iámat hierarchia tulajdonában voltak az ország legnagyobb szarvasmarha-csordái és mind döntő szerepet betöltő gazdasági hatalom, természetesen mindig a hűbéri nemességet és az idegen elnyomókat támogatta. A Mongol Népköztársaságban ma korlátlan vallásszabadság van. A láma templomokról és a szerzetesek eltartásáról a hívők adományaikkal gondoskodnak. Személyesen meggyőződhettünk róla, hogy a szerzeteseknek nincs rossz dolguk. Ezenkívül sok ezer láma találta meg ihelyét kézművesként vagy állattenyésztőként a gyökeresen megváltozott életben. Sokan közülük mint művészek és történetírók fejtenek ki értékes tevékenységet. B Elkerülhetetlen az automatizálás Egy hatalmas ipari kombinát szemléltetően tanúskodik a mongolok új életéről. Ami az iparosítást illeti, Mongólia egész történelmi időszakokat ugrott át és csak ezért lehetséges, hogy az itteni ipari vállalatok csaknem mind teljesen, de legalábbis részben automatizálták. — Ha iparról van szó, akkor legyen a legkorszerűbb, mondják az ipari üzemek építői. Az erre irányuló törekvéseknek azonban más okuk is vgn. Mongóliában ugyanis, a legtöbb ázsiai országgál ellentétben, nincs emberfölösleg, sőt általában igen gyéren lakottak az ország egyes területei. Ahol négyzetkilométerenként csak 1,5 a lakosok száma, ott szó sem lehet arról, hogy sok ezer ember dolgozzon a gyárakban, hanem olyan gépekre van 'itt szükség, amelyeket néhány ember kezel, és sok dolgozó munkáját végezhetik el. A helyi textilüzemben egymás mellett állnak a legkorszerűbb szovjet, angol és olasz gyártmányú gépek. Hasonló a helyzet a cipőgyárban ís, ahol évente 1,2 millió pár lábbeli készül. A bőrgyár dólgozói a legkorszerűbb csehszlovákiai gépekkel s egyéb berendezésekkel végzik munkájukat. B A gazdag ország A Nemzeti Múzeum látogatója alkothat csak magának megfelelő képet az ország gazdagságáról, növény és állatvilágának s ásványi kincseinek sokféleségéről. A természetben vadon él a teve, a szamár, bár ezek az állatok ma már . úgyszólván kihálták. A föld mélye bőségesen rejt aranyat, vasat, rezet, olajat, szenet és drágaköveket, de az ember még álig nyúlt ezekhez a kincsekhez. Az idegen a sík pusztáról alkotott helytelen elképzelését ls kénytelen megváltoztatni. A Mongol Népköztársaság területének csaknem a fele hegyvidék és a hegyek néhol majdnem 5000 méter magasak, sőt a Góbi-sivatag legmélyebben fekvő része is 500 méter magasan van a tenger szintje felett. Ulan Bátor a tenger szintje felett 1300 méter magasságban épült és ezért itt mindig üde, friss a levegő. Ulan Batorban a már említetteken kívül még igen sok statisztikai adatot hallhattunk és olvashattunk. Egyelőre talán túl száraznak tűnnek ezek az adatok, de a legközelebbi hetekben meggyőződhetünk róla, hogy mozgalmas élet és érdekfeszítő élmények rejlenek mögöttük. KÖVETKEZIK: KUMISZ ÉS KOMBAJN A KGST állandó gazdasági bizottságának ülése Varsó (ČTK) — Varsóban december 19-tfil 21 lg tartott a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa állandó gazdasági bizottságának ülése. A bizottság megtárgyalta a KGST 15. ülésszakának határozataiból eredfi újabb munkaterveket. A küldöttségek eszmecserét folytattak és számos kérdésben hoztak határozatot. Ezek közé tartozik a KGST tagállamai gazdasági távlati terveinek összhangbahozása, a beruházások és a munkatermelékenység színvonala hatékonyságának összehasonlítása a KGST tagállamaiban. A bizottság megtárgyalta és jóváhagyta az 1962. óvl munkatervet. Az ülés a testvéri egység és a kölcsönös megértés szellemében folyt. A hét elején meglepő, és a gyarmattartó nagyhatalmakat főbekólintó hír röppent világgá: India erélyes hadművelettel Jóformán órák alatt felszazbadította 450 éve portugál gyarmati megszállás alatt sínylődő területeit: Goát, Damaot és Diut. A szocialista tábort nem érte váratlanul a hír. India többször követelte az ENSZ-ben Goa és a többi portugál gyarmat visszaadását, de a fasiszta portugál rendszer imperialista védnökei segítségével mindig kibújt az igazságos követelés teljesítése alól. Portugália magatartása az ENSZ szellemének, a hatalmas india állami méltóságának és a gyarmati rendszer teljes és végleges felszámolásáról hozott ENSZ-nyilatkozatnak a kigúnyolása volt. Minden reális gondolkodású politikus láthatta, hogy az indiai portugál gyarmatok helyzete egyre tarthatatlanabbá válik. A portugálok a békés megoldás elöl elzárkóztak és egyre kegyetlenebb terrort Indítottak Goa hazafias érzelmű lakossága ellen. Ugyanakkor a portugál gyarmati alakulatok rendszeresen betörtek az indiai falvakba, romboltak ott, és polgári személyeket öltek meg. Miután a békés rendezés minden reménye füstbe ment, az indiai kormány határozott lépésre szánta el magát. A három gyarmati terület aránylag rövid idő alatt felszabadult és a portugál helyőrség letette a fegyvert. Portugália imperialista pártfogói krokodilkönnyeket hullattak és agresszióval vádolták meg az indiai kormányt a Biztonsági Tanácsban. Hogyisne, hisz szűkebb lett ázsiai agreszssív terveik talaja. Goában, Damaoban és Diuban nem vethetik meg többé a lábukat. Ezért összpontosították minden támadásukat Nehru miniszterelnök személye ellen. Állítólag „eldobta békebarát álarcát és megmutatta agresszív lényét". Hiába sopánkodtak a Portugáliát ért vereség miatt. A Szovjetunió a Biztonsági Tanácsban megvétózta Portugália panaszát és a nyugati hatalmaknak azt a törekvéa nagyvilágban sét, hogy a portugáloknak visszaszerezzék a felszabadított indiai területeket. A szocialista tábor közvéleménye örömmel fogadta a goai eseményeket. Hruscsov elvtárs Nehruhoz intézett meleghangú üdvözlőtáviratában azt Irta, hogy „India kormányának határozott intézkedései a gyarmatosítás utolsó erődeinek felszámolására jogosultak és indokolták. A szovjet nép egyöntetűen támogatja ezeket az intézkedéseket és sok sikert kíván a baráti Indiának függetlensége megszilárdításához. India kormányának tette jelentős hozzájárulás a népeknek a gyarmati rendszer teljes és azonnali felszámolásáért vívott küzdelméhez." Azok a nyugati körök és lapok, amelyek gyalázzák Nehru miniszterelnököt, önkéntelenül elárulják félelmük okát. A New York Herald Tribune-ban emlegetett „nagy tragédia" a Deutsche Zeitung szerint abban van, hogy „az ázsiai és afrikai országok követendő példát láthatnak a Goa elleni háborúban". A Die Welt világosabban ír: „Nehru miniszterelnök jelt adott véres zavargásokra, melyek Oj Guineában (Nyugat-lrián), Kuwaitban, Angolában és másutt Ázsiában és Afrikában törhetnek kt." Jogosan tartanak goai példa hatásától. A nyugat-lriánl események világosan bizonyítják, hogy a népek szabadságvágya kiolthatatlan és előbbutóbb minden akadályt elsöpör az útból. A világ közvéleménye biztos benne, hogy Goa után Indonézia holland megszállás alatt sinylődő területe, Nyugat-lrián szabadul fel. A helyzet itt is tarthatatlanná vált. A hollandok a legnagyobb nyomorban és korlátok között tartják a bennszülött lakosságot, mely a független Indonézia megalakulása óta, már 16 éve várja visszacsatolását az anyaországhoz. Sukarno elnök már hónapok óta nyomatékosan figyelmeztette a holland gyarmattartókat, hogy ütött a szabadság órája Nyugat-Iriánban. Nem vették tréfára a dolgot, amit az is bizonyít, hogy csapatösszevonásokat hajtottak végre Nyugat-lrián területén, elrendelték a légierők készültségét és szokásokhoz híven fokozzák terrorjukat a lakossággal szemben. Ezzel csak azt érték el, hogy az indonéz parlament egyetértett Sukarno elnök hármas parancséval, amely így fogalmazta meg a fő feladatokat: „Hiúsítsátok meg a hollandoknak azt a kísérletét, hogy Nyugat-Iriánban megteremtsék a pápuák külön államát, vonják fel Indonézia lobogóját Nyugat-Iriánban és készüljenek fel a hamarosan bekövetkező általános mozgósításra, melynek célja kiszabadítani Nyugat-lriánt a holland imperializmus karmaiból". Az Indonéz kormány Sukarnot állította a most megalakult honvédelmi bizottság élére. Sukarno még nem adott parancsot a hadműveletek megkezdésére s hangoztatta, hogy még nem késő tárgyalni. A Nyugat rögtön mozgósította diplomáciai szolgálatát, Kennedy is megpróbálta eltéríteni Indonéziát eltökélt szándékától. Most is hamis békeszólamokkal operálnak. Céljuk Nyugat-lrián megőrzése a nyugati imperialisták befolyása alatt, hogy sűrűn kiépített támaszpontjaikról ellenőrizhessék az ázsiai országok életét és idejében beavatkozhassanak ott, ahol a nemzeti felszabadító harc veszélyezteti hatalmi érdekeiket. Nem sikerült az a kísérletük sem, hogy az „oszd meg és uralkodj" régi elvet követve, megbontsák az indonéz nép egységét egy külön pápua állam létrehozásával, s az sem, hogy az ENSZ cégére_ alatt megpróbálják kijátszani az indonéz nép jogait azzal, hogy Nyugat-lriánt gyámsági területté nyilvánítanák, melyen a holland gyarmattartók „készítenék elő" a népet a függetlenségre. Ezzel kapcsolatban a kairói Al-Gumhuríja megjegyezte: „A hollandok ugyanolyan taktikához folyamodnak Nyugat-Iriánban, mint a nyugati imperialisták Afrikában. Látszatra független államot szeretnének alakítani, mely a válóságban teljesen a befolyásuk alatt állna". Azt, hogy miképpen képzelik ezt el, világosan bizonyltja a katangai helyzet. Az ENSZ fegyveres erőinek sorozatos győzelme meghátrálásra késztette Csombét. Ugyanakkor nyugati barátai rögtön működésbe léptek, hogy fékezzék az ENSZ akcióit. Az amerikai imperialisták, akiknek épp olyan érdekük a „független" katangal „állam" megmaradása, mint többi vetélytársuknak, éreztették, szívesen látnák, ha az ENSZ tárgyalásokba bocsátkozna Csombéval s olyan megoldás születne, hogy Csőmbe a katangai tartomány minisztereként bekerülne a kongói központi kormányba. Igy került sor az ENSZ katonai támaszpontján Adoula és Csőmbe találkozójára. Tárgyalásukon — az amerikai diplomaták és ENSZ-funkcionáriusok nyomására kompromisszumos megállapodás Jött létre. E szerint Csőmbe eltsmert a központi kormányt, fennhatósága alá helyezi csendőrségét is és szenátorai részt jognak venni a kongói parlament munkájában. Tehát ezzel megszűnik Katanga elszakítottsága. Milyen hitelt adnak Csőmbe ígéretének, Ileo tájékoztatásügyi miniszter nyilatkozata is elárulja. „Nem akarjuk, hogy ismét becsapjanak. Csőmbe a múltban nem tartotta be a megállapodásokat." Egyébként Csőmbe sem leplezi hamisságát. Nyilatkozatában kijelentette, hogy az ideiglenes egyezményt előbb a katangai „kormánynak" és „tartományi gyűlésnek" kell ratifikálnia. Vagyis újabb kibúvót keres szorult helyzetéből. Ezt már ismerjük. A világsajtó jogosan kétesértékűnek tartja a megállapodást. A gyarmati rendszert ért újabb csapások légkörében került sor Kennedy amerikai elnök és Macmillan angol miniszterelnök bermudai találkozójára. A világsajtó feszült figyelemmel várta a bizonytalan helyzetben megvalósuló tárgyalást. A lapok előre találgatták, miről is fog tárgyalni a két kormányfő. Jól sejtették, hogy mindenekelőtt a nyugati tábor? ban fennálló ellentétek megszüntetéséről lesz szó, amelyeket a párizsi NATO-ülésnek sem sikerült áthidalnia. A két kormányfő találkozása azért vált szükségessé, mert közös nevezőre akarják hozni a nyugati álláspontot a legégetőbb világkérdésekben: mindenekelőtt a nyugat-berlint és német kérdésben. Egységes álláspontot akarnak kidolgozni, melynek szellemében újra tárgyalhatnának Hruscsov elvtarssal. A megbeszélésekről kiadott első szűkszavú közlemény szerint teljesen egyetértettek abban, milyen lépéseket tegyenek a kapcsolatok felvételére a szovjet kormánynyal. Persze más kérdések is felvetődnek, köztük a két ország gazdasági ellentétel, melyek az utóbbi időben eléggé kiéleződtek. Macmillan és Kennedy tárgyalásai megmutatják, mennyire néznek szembe a reális valósággal és mennyire képesek hozzájárulni az emberiség legfőbb problémájának megoldásához. L. L. ÜJ SZÖ 4 * 196

1- december 23.