Új Szó, 1961. december (14. évfolyam, 333-362.szám)

1961-12-02 / 334. szám, szombat

Az Alföld festészete Prágában Vladimír Kalitčuk: Egy fényképész naplójából ár-már úgy határoztam, hogy otthagyom a szerkesztőséget és elmegyek a fényképészüzembe fiatal házasokat fotografálni. Az ilyen kun­csaftok szerényen, engedelmesen le­ülnek a lencse elé. Beállítod a fejü­ket, mosolyt vezényelsz — kész. Ez­zel szemben a szerkesztőség csupa fejtörés kitalálás, fantázia, egyszó­val keserves munka. Ítéljék meg eb­ből az esetből: A napokban utasítást kaptam a szerkesztőtől, hozzak néhány élénk felvételt valamelyik építkezésről. Hát ez volna a legkevesebb, mert nálunk igen sok új blokkház épül. A laikus azt hinné, hogy a fényképész munká­ja ilyen helyen játék. Könnyít elkép­zelni, de tessék csak fotografálni.. .1 Szóval, megérkeztem egy ilyen épít­kezésre, körülnézek, bámészkodom, a szemem kinézem — sehol egy élő lélek. Jön végre valami munkás, malterral befröccskölt kezeslábasban, kérdem tőle, vasárnap van-e ma, vagy valami más ünnep? Azt mondja, se vasárnap, se más ünnep és egyéb­ként, mi járatban vagyok? Fényké­pezni főttem, mondom. Hát csak fes­sék, ha ebben telik kedve, azt mond­ja, annyi ház épül itt, hogy válo­gathatok. Jó. 10, csakhogy én kőmű­veseket, munkásokat is szeretnék fényképezni. Jajjaj — sóhajt az em­berem —, hát nem tudtam máskor jönni, csak éppen — hétfőn...? Megértettem, de azzal érveltem, úgy képzeltem, ezek a hétfői, „blau­montági" tradíciók már kimentek a divatból. Azt mondja, jól képzeltem, csakhogy keménykötésű emberek ám az ő emberei, nem tágítanak a régi szép kőműves-szokásoktól. Ott kár­tyázik mind, az új blokkház alagso­rában. A darús pedig ott ül, ni, a ka­litkájában, keresztrefvényt fejt, hogy kéznél legyen, ha szükség lesz rá. Azonban ő maga, mint pallér, szí­vesen áll rendelkezésemre. Köszö­nöm, mondom, bármennyire is tisz­telem a rangot, különösen a pallérét, mégis élénk, aktuális felvételt sze­retnék készíteni, így szól a szerkesz­tőség narancsa. A szerkesztőség em­lítése megtette a hatást. A pallér megköszörülte a torkát és lekiáltott a kongó szuterén-helyiségbe: — Emberek! Kifelé! Fényképész jött az újságtól.. .1 — Rögtön .csak befejezzük a par­tit .. .1 — visszhangzott a pincéből. S zerencsém volt. Ügy látszik, a parti végefelé járt, mert kis­vártatva előbújtak, szemüket dör­zsölték, némelyik óriásit tüsszentett a napon. És azonmód felsorakoztak, kedélyesen átfogva egymás pállát, mint a mafálisokon szokás. — Nyomja már meg, noI — dör­mögte a bajuszos, a legmegtermet­tebb. — Nem oda buda, emberek — mondom —, ilyen beállított csoport­képpel kirúgnak a szerkesztőségből. Nekem valami érdekesre, valami egyénire van szükségem. A kőművesek értelmes emberek. Az egyik nyomban azt tanácsolta, vár­jam meg, elugrik a söntésbe egy po­hár sörért, úgy „vegyem le", a krig­livel, olyan képe még nincs az al­bumban. Néhányan azonban lehurrog­ták, azt már nem, úgymond, a jelszó — egy mindenkiért, mindenki egyértI Hozzon hát mindegyiknek egy üveg pilsentt, hadd lássa a világ, hogy a kőművesek nem isznak akármilyen serttalt! Nagy huzavona keletkezett, néhány tucat jobbnál, jobb indítvány hangzott el. Végül, midőn látszott, hogy a fátszma döntetlen marad, a bajuszos azt javasolta, örökítsem meg mindnyájukat egy rendes kts máriás­parti mellett. A mártás megnyugtatja az idegeseket, aztán én is benevez­hetek, van elég idő, hisj még csak hétfő van, szombat délig én is meg­csinálhatom a normámat, ha ember vagyok a talpamon ... Hiszen az vagyok, mondom, de a képet ma estig be kell adnom, hogy a ,holnapi lapban megjelenjen, így hát jó volna, ha felmásznának az áll­ványokra. A holnapi lap szemmel láthatón hatott rájuk. Felmásztak hát az állványra és felzárkóztak, mint megannyi ellentengernagy, csí­pőre szorított kézzel, szemüket gé­pem lencséjébe meresztették, úgy várták, mi lesz. Most már nagyszerű, mondom, csak ne álljanak úgy, mint az apostolok, hanem lássanak mun­kához, hogy a kép hü legyen. — Ma, hétfőn...? — dörmögte egy rekedt hang, de a többiek tekinte­tükkel elcsendesítették és a bajuszos lerikkantott a pallérnak, hogy gon­doskodjék anyagról. A pallér füty­tyentett a darusnak, az elhajította a keresztrejtvényt és megindult a gép­pel, A segédmunkások, látván, hogy az élvonat üzembelép, szintén befu­tottak és egymással versengve hord­ták a daru szállítóketrecébe a téglát, meszet, maltert. A bajuszos az áll­ványon nótára gyújtott és a munka megindult. De félszemmel engem fürkésztek, dolgozom-e én ts? Cn is belemelegedtem. Valami ismeretlen erő hajtott. Alul­ról, felülről, jobbról-balról csináltam a felvételeket, repkedtem az állvá­nyokon, mint q veréb és könyörtele­nül fotografáltam. Előbb rendes ex­pozícióval, később, midőn láttam, hogy az emberek belejöttek a mun­kába, csak úgy üresen. Mit mond­jak? Tíz éve vagyok fotoriporter, de higgyék el, ilyen „melót" még nem végeztem. Késő délután másztam le az állványzatról, Izzadtan, fáradtan. Ekkor a pallér Jelkiáltott. — Kész, emberek! A bajuszos azonban csak intett a kezével: — Mindegy. Már benne vagyunk... — dörmögte. Esti szürkületig dolgoztak. A pallér oda volt. Ilyen hétfői csodát még nem látott, azt mondta. Később, ami­kor utólag hivatalosan is Igazoltam magam riporteri engedélyemmel, a kantinban megittuk a pertut. Hát így. A keserves hajsza ellené­re mégis úgy döntöttem, hogy a szerkesztőségben maradok. Lássák be: kint a terepen mégiscsak érde­kesebb a munka mint a fényképész üzemben. Például most meggyő­ződtem róla, hogy mindenki jó szer­vezővé válhat a maga helyén. Azt azonban megfogadtam, kőmű­veseket csak hétfőn fotografálok. Ford: V. M. Üj műsor A SZTREZSENYEC RUDOLF KO­REOGRÁFUS és Sárközy Ferenc kar­nagy vezette Dunajská Streda-i já­rási műkedvelő tánccsoport és zene­kar. a Csallóközi Népi Együttes de­cember 2-án este hét órai kezdettel mutatkozik be űj műsorával a helyi üzemi klub nagytermében, (b) „Az Alföld a magyar festészetben" a címe annak a nagyméretű magyar képzőművészeti kiállításnak, amely a csehszlovák—magyar kultúregyez­mény aláírásának 10. évfordulója al­kalmából november közepén nyílt meg Prágában a Valdštejn-palota egy­kori lovardájában s amély már té­máját illetőleg ís egészen saiátos: azt a specifikusan magyar hangvéte­lű festészetet mutatja be, amelyet egy évszázad folyamán a nagy ma­gyar síkság, az Alföld s annak élete ihletett. A kiállítás tehát mint tárgy­körében, mind szellemében egységes, de amellett változatos is, mert az Alföld festői nem a táj külsőségeit, hanem tartalmát ragadják meg, a természet szépségéből, hangulatából és emberi vonatkozásaiból, a nép jel­leméből, magatartásából és sorsából merített élményeiket ábrázolják s ez élmények művészi kifejezésével alakítják ki az Alföld festészetének sajátos nemzeti jellegét. Nem véletlen, hogy a magyar fes­tőművészet közvetlenül az 1848-as magyar szabadságharc után kezd ér­deklődni az alföldi táj költészete s az alföldi ember élete iránt: ek­kor tört felszínre mindaz, amit a látszólag alvó magyar síkság évszá­zadokon át rejtegetett s amit forróra fülledt atmoszférája drámaivá feszí­tett. Ekkor nyert új értelmezést a puszta regényesnek hitt betyárvilá­ga, ekkor látták meg a festők a ju­hászban, a csikósban, a béresben és a parasztban a magyar föld sanyar­gatott népét. Az Alföld-festészet sorát idősebb Markó Károly hangulatos pusztai tájképe nyitja meg, akinek nosztal­giája a gémeskút után még nagy­részt romantikus, de a következő nemzedék élén haladó Munkácsy Mi­hály „Siralomházának" társadalom­kritikáját a művében izzó szenve­dély már egyetemes jelentőségűvé emeli. Munkácsy e festményével Magyarországon Iskolát teremtett, amelynek legjelentősebb képviselői, Deák-Ébner Lajos és Bihari Sándor, Szolnok vidékén festették a korabeli magyar parasztság típusalt, az al­földi falu életét, s bár művészetük­ből hiányzik Munkácsy heves tempe­ramentuma, mégis segítették a fej­lődés útját, amelybe Perimutter Izsák festészete már a huszadik szá­zad színörömével kapcsolódik. Fényes Adolf „Szegény ember" cí­mű, ma már művészettörténeti je­lentőségű képsorozatából a „Nap­számos" szerepel a kiállításon, amelynek egészen különös ízt és súlyt adnak Fornyal János és Rudnai Gyula festményei. Mindkettő művé­szetét a nagy magyar parasztváros, Hódmezővásárhely atmoszférája bon­takoztatta ki. Ott festette meg nagy­erejű színlátomásait Koszta József is, akinek egyéni élményvilága leg­többet szívott magába a magyar föld varázserejéből. Sötét és világos ellentmondásaival szenvedélyesen mondja el mindazt, amit e vidéken igazrrak, fontosnak és jellegzetes­nek érez. A kiállítás külön fejezetét jelzi Csontváry Tivadar „Vihar a Horto­bágyon" című festménye, amely re­gényes képzelettel, délibábszerű sej­telmességgel ábrázolja a puszta drá­mai pillanatát. Csontváry érzésvilágá­nak gyermeki tisztasága, eredetisége, festőmodorának kötetlensége s kife­jezésének emocionális ereje utat nyit az új magyar Alföld-festészet sokol­dalúsága, gazdagodása felé. A hú­szas és harmincas évek Alföld-fes­tőinek sorából aztán messzire kihal­latszik Aba-Novák Vilmos erőteljes és eleven festői hangja. Ö az, aki el­sőnek szakít az olajtechnikával s a tempera átható, friss színeivel festi meg népi életképeit, amelyek közül egy falusi tanítót ábrázoló tanul­mányfej a kiállítás egyik legfigye­lemre méltóbb műve. A népi demokratikus Magyarország festészete is nagy figyelmet szentel az Alföld témakörének. Az Alfôldän ma három állandó jellegű állami művésztelep működik, azok termésé­nek legjavával zárul a kiállítás. Ko­runk magyar Alföld-festészetének élén a hetvenöt éves debreceni Hol­ló László halad, őt követik Boross Géza, Baranyő Sándor, Kurucz D. István, Szurcsik János és Németh József, hogy csak a legjelentősebbe* ket említsük. A sor azonban velük még nem záródik: a kiállítás meg­győzően utal arra, hogy az Alföld festészete olyan válfaja a magyar képzőművészetnek, amely egyre job­ban tágul és gazdagodik s amely tovább képes fejleszteni a magyar táj- és emberélmény művészetformá­ló erejét. (T.) A Szlovák Filharmónia énekkara észak-csehországi vendégszereplésre utazott. Llberecen, Jablonecen és Hradec Královén ad hangversenyt. GYERMEKVILÁG KOVÁCS ISTVÁN A kék alkonyatnak Hosszú a szakálla, S a csípős, hideg szél Kitartőn cibálja. Minden utca csendes. Ember alig járja, S aki most tart haza, — Az is szaporázza. Mert nagyon jő otthon, Ha hosszú az este, S átölel miadenkit A békesség csendje. .... Mosolyog a villany, Duruzsol a kályha, S két buksi fejecske Hajlik az irkára. A cica dorombol, játszani szeretne, De nem lehet addig, Míg kész nincs a leckel S majd fehér ölébe Hívogat a párna, S kívül az irigy szél. Az ablakot rázza. Jégcsontos kezével Ráüt még egy nagyot, Aztán továbbüzik A fénylő csillagok... Talpraesett kérdés Anyuka jártál te is a máso­dik osztályba? - Persze hogy jártam. Nálatok is volt számtan? Volt. ' És kaptál te valaha szám­tánból ötöst? Kaptam — mosolyodott el az édesanya. És nagyon bántott téged? Bizony, Nyinocska, nagyon, de nagyon bántott. Nyinocska mélyet sóhajtott: Engem is nagyon bánt, anyuka. M. AZARH 2000-BEN — Tanító bácsll Pista az enyémről írja le. Saját kezemmel A tanító bácsi arról beszélt a gyerekeknek, hogy öt év alatt mennyire megváltozik városunk. A fiúk lélegzetvisszafojtva hall­gatták. Micsoda gyönyörű háza­kat, utcákat és parkokat képzel­tek maguk elél A tanítás befe­jeztével a fiúk vidáman, lelkesen az utcára tódultak. — Szeretnék este elaludni — szólt az egyik fiú — aztán öt év múlva felébredni, hogy lás­sam. ml lesz. — Azt nem — válaszolta a másik —, abban nem lenne sem­mi érdekesség, ha átdurmolnád az ötéves tervet. Én a két sze­memmel akarom látni, ami tör­ténik. —Én pedig saját kezemmel sze­retnék mindent elvégezni — szólt a harmadik. V. OSZEJEVA rpanítás előtt bemásztam a szekrénybe. Nyávogni akar­tam, hogy az osztály meglepőd­jék. Azt fogják hlnnt, hogy macs­ka. Leültem a szekrény aljára, vár­tam az órákat, és magam sem vettem észre elaludtam. Felébredtem, az osztályban mély csönd. Kinézek egy résen, sehol senkt. Ki akarom nyitni a szek­rényajtót, zárva. Tehát az egész tanítást átaludtam. Mindenki ha­zament/s rámcsukták az ajtót. A levegő fülledt és sötét van, akárcsak éjszaka. Megtjedtem és kiabálni kezdtem: — Hé, hél Segít­ség! Itt vagyok a szekrényben I Hallgatózom, néma csönd. Ojra kiabálok. Lépések hallatsza­nak. Közeledik vala­ki. — Kt ordibál ott? Rögtön felismer­tem, Nyusa néninek, a takarítónőnek a hangját. Megörültem neki és felkiáltottam: — Nyusa néni, én vagyok! — Hol vagy, drá­gaságom? — Itt vagyok! A szekrénybenI — Hát oda meg hogy kerültél, kedvesem? — A szekrényben vagyok, né­nike. — Hallom, hogy ott vagy, de mit akarsz? — Jaj, nénikém, bezárták ide! Nyusa néni elment. Ojra csönd. Biztosan a kulcsért sietett. Óira lépések. Pál Pálics hang­ját hallom, ö a tanulmányt veze­tőnk. Pál Pálics megkopogtatja ujjával a szekrényt. — Nincs Itt senki — mondja. — Hogy ne volna! — mondja Nyusa néni. — De hát hol van? — kérdi Pál Pálics. — Ott van! — feleli Nyusa néni. — De hol? — firtatja Pál Pálics és úfra kopog a szekrényen. Megtjedtem, hogy elmennek, és én ott maradok a szekrényben. Ezért teljes erőmből felkiáltottam. — Itt vagyok I — Kt vagy te? — kérdezte Pál Pálics. — En vagyok ... Clpkln ... — Hogy kerültél oda, Cipkln? — Nem kerültem, hanem be­zártak ... — Hm . .. Bezártak? Nem ke­rült oda, hanem bezárták. Ilyet még nem látott a világ. Micsoda varázslók vannak ebben az isko­lában t Nem bújnak be a szek­rénybe és mégis rájuk zárják a szekrényt. Csodák nincsenek, hal­lod-e, Cipkln? — Hallom. — Régóta ücsörögsz ott benn? — kérdezte Pál Pálics. — Nem tudom ... — Legyen szíves, hozza fel a kulcsot — mondja Pál Pálics Nyusa néninek. Nyusa néni elballagott a kul­csért, Pál Paltcs meg ott maradt. Leült a szekrény melletti székre és várakozott. A résen keresztül láttam az arcát. Nagyon haragos volt. Rágyújtott és megszólalt: — Lám, hova vezet a pajkos­ság: Mondd meg őszintén: miért vagy a szekrényben? Nagyon szerettem volna már kámforrá válni. Ha majd kinyit­ják az ajtót, már nem leszek Itt, mintha itt sem lettem volna. Megkérdezik tőlem: "Te voltál a szekrényben?" Ezt felelem: „Nem én." Azt mondják: „Hát akkor kl volt?", azt felelem: „Nem tudom." De Ilyesmi csak a mesékben létezik. Holnap valószínűleg be­hívatják a mamát... A kedves fia — mondják majd — bemá­szott a szekrénybe és az egész ta­nítást átaludta... Es így tovább... Mintha olyan kényelmes volna itt aludni! Lábam elzsibbadt, hátam megfájdult. Mit felelhettem volna Pál Páltcsnak? Hallgattam. — Élsz-e még, te? — kérdezte. — Élek ... — Maradj csak nyugodtan, mindjárt kinyitjuk. — Maradok. — Ogy — folytatta Pál Pálics. — Megmondod hát végre, miért másztál a szekrénybe? Nem feleltem. Egyszercsak hallom az igaz­gató hangját. A folyosón közele­dett. — Kicsoda? Clpkln? A szekrény­ben? Miért? Szerettem volna köddé válni. Az Igazgató megkérdezte: — Te vagy az, Clpkln? keserveset sóhajtottam. Egy­szerűen képtelen voltam válaszol­ni. Nyusa néni megszólalt: — A kulcsot magával vitte az osztályfelelös. — Törjék fel a szekrényajtón — rendelkezett az Igazgató. Megkezdték az ajtó feltörését, a szekrény megremegett, alaposan bele is vertem a homlokom. Fél­tem, hogy a szekrény felborul és sírva fakadtam: Nekitámaszkod­tam a szekrény falnak, és amikor az ajtó végre kinyílt, úgy ma­radtam ahogy voltam. — No gyere kit — szólt az Igazgató, s magyarázd meg, hogy történt. Nem mozdultam. Annyira fél­tem ... — Mit állsz ott még mindig? — kérdezte az Igazgató. Kiszedtek a szekrényből. Még mindig hallgattam. Nem tudtam, mit mondjak. Hiszen csak nyávogni akartam. De ezt hogyan is vallhatnám be? > SZ. MARSAK < 2x2 = 4 < Hiába, í S A szorzótábla 5 l Minden idők 2 S Tanulsága: S S Sose lelsz benne hibát, S J Bármi van a nap alatt, > S Amig világ a világ. S ? Kétszer kettő négy marad! I WWVWWWTWWWVWWA TOR D a f ei ed 1. Az alábbi fejtörőt azoknak közöljük, akik szeretik az orosz nyelvet. Fordítsátok le ezt a szö­veget: n O C il 0 B H l| bl4 o MeroB/tpvroM HI.IIOI.HMV J TOTO n ca>I HÍ.tw-iü » Ü4 MIC 01014111 llffc, ttb »U 40(OH Htttu Hl OTK.144l.ie4H H l •ITO HOAU O. CAI WI b cti04 .ll H OAYPHOII CM01M4/1— SfcjOi, BCt P4EHO Hl® C04 HJI 2. Osszátok fel a házon kívüli területet négy egyenlő nagyságú és alakú mezőre. (Beküldte: Kónya Sándor, Vei. Cetinj Múlt heti fejtörőnk megfejtése: i.—2. József Attila r Favágó. 3. A hat páratlan szám: 1, 3, 5, 7, 9, 11. m KIK NYERTEK: • Múlt heti fejtörőnk megfejtői köziil könyvjutalomban részesül­nek: 1. tiska András, Gem. Jablonec; 2. Lenyiczky Éva, Hor. Králová; 3. Kovács László, Sahy; 4. Szűcs Attila. Malý HoreS; 5. Mikulás Já­nos, Reca. • Megfejtéseket az alábbi címre küldjétek: Oj Szó Gyer­mekvilág, Gorkého 10. ÜJ SZŐ 8 * 1961. december 2.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom