Új Szó, 1961. december (14. évfolyam, 333-362.szám)

1961-12-18 / 350. szám, hétfő

GQlt&ÉDSli SOKOIOVO 6 S 0 Z ORBIS )inm!^iw^iiiiriiiuiiuniiiii«iuiiiiiitmiHiit<iir A Sokolovo vereséget szenvedett a Slávia Bratislavától • Győzött a Svit Ko­šicén • A Slovan Orbis női együttese veretlenül lett őszi első (ár) A kosárlabdaliga mindkét csoportjában az elmúlt hét végén játszott ket­tős fordulóval befejeződtek az őszi évad küzdelmei. A férfiaknál a Spartak Pra­ha Sokolova együttese szerezte meg az elsőséget az Iskra Svit tavalyi bajnok­csapat előtt. A Sokolovu jobb kosárarányának köszönheti elsőségét. A nőknél a Spartak Praha Orbis együttese veretlenül végzett az első helyen a két bra­tislavai együttes előtt. A két első helyen végzett együttes őszi elsősége azért is értékes, mert ezt szorss küzdelemben érték el és az utolsó fordulóig bizony­talan volt. ki szerzi meg a bajnoki címet. Az FSZM vrsovicei kiiltárotthona , a prágai J. Fučík Központi Pionír-' és Ifjúsági Otthonnal együttműködés­ben, valamint a CSISZ körzeti bi­zottságával karöltve minden héten ' szerdán rendszeresen „Szerdai talál- < kozókat" rendez, amelyeken külföldi együttesek, fiatal munkások, diákok, sportolók, művészek stb. vesznek < részt. Ezeken az esteken különféle ' ügyességi versenyeket és kérdés-fe- ; lelet játékokat rendeznek tánccal egybekötve. Képünkön a szórakozó vršovicei fiatalok. (J. Dezort —CTK— feíV.J 1700 000 KÖBMÉTER komposztot' készítettek ez idén a dél-csehországi | kerület földművesei. TERVEN FELÜL 534 LAKÁS, két iskola,' két bölcsödé és egy óvoda építésének tervét dolgozzák ki ez év végéig a plzeni Kerületi Tervezőintézet dolgozói. A KOŽLANYI KERAMO TERMELŐSZÖ­VETKEZET évente 600 000 virágcserepet készít és egy új munkacsarnok felépí- \ tése után 8 millió darabra növeli ter-! melőképességét. A NYUGAT-SZLOVÁKIAI kerület dolgozói összesen 210 000 egyéni és 56 000 kollektív kötelezettséget vál­laltak az SZKP XXII. kongresszusá­nak tiszteletére. NYUGAT-NÉMETORSZÁGBAN perbe fogtak 92 férfit és 13 nőt, mert tiltako­zó gyűlést szemeztek a áuisburgi lak­tanyák előtt, ahol aa angol rakétaegysé­gek tartózkodnak. M-AGYARORSZÁGI SEObÓG«SOK M#G- ] ÁLLAPÍTOTTÁK, hogy a Dtioa és a Tisza közötti teri-leten aránylag csekély [ mélységben óriási földalatti tevak te-1 rülnek el, amelyek víztartóim® előze­tes becslések szerint áMítól-ag tízszer akkora, mint a Balatoaé. A KELET-SZLOVÁKIAI SÍKSÁG víz­gazdálkodási építkezései keretében < Senné község közelében 308 hektár­nyi területen halastó létesítését ter­vezik. OLASZORSZÁGBAN 120 609 CVPÖIPA-Rl MUNKÁS hosszantartó sztrájkját siker koronázta. A gyártulajdonosok 10 szá­zalékos béremelésre, a fizetett szabad­ság meghosszabbítására s a heti munka­idő 46 órára való lerövidítésére kény­szerültek. ŰJ FOGÁSZATI RENDELŐT ADTAK ÁT rendeltetésének a napokban az adamo­vl gépgyárban. Az tízem 190 009 koronát fordított e cétra. SVÁJCBAN TÖBfl HOLTÉN Iraftavi­nát okozott a szeszélyes időjárás. Montenegro és Dél-Szerbia egyes vi­dékein több mint egyméteres a hó­takaró. MILOS SÁBLO PROFESSZOR, a kínáló csehszlovákiai gordonkaművész a szó­fiai hangversenyteremben december 14­én az Állami Filharmónia kíséretével előadta Sosztakovics szovjet zeneszerző \ alkotásalt. A PRÁGAI INTERNATIONAL-SZÁLLŰ-; BAN múlt héten volt a csehszlovákiai pszlhológusok I. kongresszusa, amelyen \ mintegy 400 pszichológus és a pszicholó­giával rokon tudományos ágazatok dol­gozói vettek részt. „LIMO" NÉVEN narancs-, citrom és málnaízű, alkoholmentes italt hozott a napokban forgalomba a plzeňi sör­gyár szikvízkészítő részlege. JELENLEG 288 MILLIÓ PÉLDÁNYBAN! . 7660 napilapot adnak kl a világ vala­mennyi országában. A CSEH-MORVA DOMBVIDÉK szö­vetkezeteiben nagy károkat okoznak a vaddisznó-csordák. A jihlavai já­rásban Bilý Kamen község közelében az egyik vadászaton 15 átlag 150 kg súlyú vaddisznót lőttek. A környező erdőkben még ennek ellenére is több mint 100 vaddisznó él. ROCKEFELLER, AMERIKAI TÖBBSZÖ­1 RÖS MILLIOMOS legkisebb fia, aki Űj­Guineában egy tudományos expedícióban vett részt, eltévedt az őserdőben. A fia­tal Rockefeller mindeddig nem tért visz­sza az expedícii táborába. HÉT SZOVJET S«6ÁRr>AJ*#»t re­piiíőgép, ejy IL—lS-»6 és ejy ÄC— ÍO-es Moszkvából • Díli-sarla* re­pült. A reptlés célja »ieg teremteni a légiösszeköttetést a két Sarok között. A kettős forduló során a férfiaknál a tavalyi bajnok Svit csapata Košicén ven­dégszerepelt, s biztosan győzte le a Bombic és Kašper nélkül kiálló hazai együttes. Mivel azonban az előző for­dulóban a sviti együttes Ostraván vere­séget szenvedett, csak abban az esetben valt esélye az őszi bajnokság megszer­zésére, h-a a Spartak Sekelevo mindkét bratislavai együtestél vereséget Menved. A Spartak Praha Selcolovo csapata azonban Bratislavában esupá* a Sľáviá­tól kapott ki, a Slovan felett pedig biz­tos győzelmet aratott, így a prágai együttes a Svrttel azonos pontszámmal, de jobb kosáraránnyal előzte meg az Ista-át és végzett az első helyen. A bra­tislavai taiátkozólc közül — színvonal tekintetében — a szombati találkozókat a tegnap játszott mérkőzések lényegesen felülmíplták. Az első nap ugy-anis a Slo­van Bratislava a So­kolovóval szemben csak harminc percig tudott érvényesülni, utána a prágai együt­tes fokozatosan nö­velte előnyét és vé­gül biztosan győzte le a bratislavai csa­patot, melynek tag­jai n<tgy*n pontat­lanul dobtak kosár­ra. Eaael szemben a Slávia a Spartak Praha nagyon gyengén kezdett együttes 5 pontelőnnyel net után azonban a hazaiak sokat ja­vultak, behozták ellenfelük előnyét és végül hárompontos győzelmet arattak. Legifjabb úszóink a; „Hiúsági serlegért ^ Prágátoan két napon át küzdöttek legfiatalabb úszóink az ifjúsági serle­— gért, melynek versenyeit ez idén immár tizenötödször rendezték meg. = A csapatversenyt, a VAAZ Brno fiataljai nyerték 292 ponttal a Spartak Pra­E ha Stalingrad (264,5 p) és a Slovan Piešťany (219) előtt. Az egyes kate­= góriákban a következő volt a sorrend. Fiúk: fiatalabb diákok: 1. Slovan E Piešťany 69 p., 2. Slávia Praha 51 p., 3. Spartak Praha Stalingrad 50 p. E Idősebb diákok: 1. Slovan Piešfany 100 p., Gottwaldov 71 p., 3. VAAZ = Brno 56 p. Lányok: — fiatalabbak: 1. VAAZ Brno 131 p., 2. Spartak Praha E Stalingrad 121,5 p., 3. Slávia Bratislava 50,5 p. Idősebbek: 1. Slávia Bra­E tislava 128 p., 2. VAAZ Brno 63 p., 3. Slovan Piešfany 46 p. 2:01,4, 4X30 m vegyesnszés: Gottwaldov 2:17,4. Fiatalabb láflyok: 18i n». gyors: Pra­žáková (Hr. Králové) 1:27,4. 50 m gyors: Lidmilová (Brno) 34,1, 4X25 m pillan­gó: VAAZ Brno 1:14,9, 4X25 m vegyes­váltó: VAAZ Brno 1:12,3. Žižkov ellen és a prágai fordult. Szü­Másnap azután a Slovan legyőzte a Spartak Žižkov együttesét, a Slávia Bratislava pedig meglepetésre biztos győzelmet aratott a Sokolovo együt­tese felett. A Slávia győzelmét jó összjátékának és pontos kosárra dobá­sának köszönheti. A tegnapi talátkozók közül a leg­érdekesebb a Slávia Praha—Lokomotí­va Prievidza-összecsapás volt. Ezen a talái<kozón a ligaújonc prievidzai együttes Ismét bebizonyította, hogy •tt a helye az első ltgában. Hiszen 15 másodperccel a talátkozó vége előtt a Lokomotíva 58:57-re vezetett, ekkor azonban a prágai Slávia büntetőhöz ju­tott, melyet Mifka értékesített, s így a Lokomotíva egypontos vereséget szen­vedett. A nőknél a két bratislavai együttes Prágában vendégszerepelt. Itt a tabel­laelső Slovan Praha Orbis együttese tett bizonyságot arról, hogy nem a véletlennek köszönheti első helyét. Hubálkováék mindkét együttes felett Jó Játék-ot produkálva harcolták ki a győ­zelmet és szerezték meg az idei őszi elsőséget. A Lokomotíva Ostí csapata viszont egyik bratistavai együttesnek sem tudott ellenállni. Hradec Královén a Spa-rtak Pferov már az eFső percekben bebiztosította győzelmét, így a hTadeci együttes to­vábbra is a sereghajtó szerepét tölti be. A Slávia Prešov az Iskra Kyjov egy«tesét látta vendégül. A Slávia já­tékosai a második félidőben behozták a vendégek előnyét, a hosszabbítás so­rán azonban nem tudtak kosarat elér­M A versenyek során seombaton a leg­értékesebb eredményt a bratislavai Tobi­sová érte el a 100 méteres gyors­észásban 1-07,6 mp-es idejével. Tegnap azután két országos csúcsot értek el. A 100 m-es pMDattgóban Sebők Ani­kó l:14;9-del országos ifjúsági csúcsot úszott. A 4X50 m-es gyors­úszásban pedig a Slávia Bratislava váltója (Je­rábková, Takács, Sebők, Tobišová, 2:10,8 mp-es eredményével ifjúsági rekordot ért el. A tegnapi számok győztesei. — Fia­talabb fiúk: 50 méter gyors: Veste­nicky (Piešfany) (33,2, MO m mell: Mül­ler (Bratislava) 1:31,2, 4X25 m pillan­gó: Slávia Praha 1:10,6 4X25 m-es ve­gyesúszás: 1. Slovan Bratislava 1:11,1. Idősebb fiúk: 200 m gyors: Bohác (Piešťany) 2:21,2, 100 m pillangó: Bo­háč 1:13,0, 100 m hát: Filippov (Hr. Krá­lové) 1:14,8, 4X50 m gyors: VAAZ Brno Szpasszkij a Szovjetunió bajnoka Kedden fejezi* he a Szovjetunió sakk­bajnokságát, a verseny azonban már el­dőlt, nuigpecM® a fiatal Szpasszkij Ja­vára. Szpassakij wz utolsó előtti forduló­ban iMntettentl játszott Averbah-hai és e fél ponttal behozhataUaimá tette elő­nyét. Az utolsó előtti ferdülő néhnáy érdekesebb találkozójának eredménye: Tal győzött Vlagytmirov, Szmiszlov pe­dig Holmov ellen; a Keresz—Bronstein­jótszma dömtetlen*! végződött. Idősebb lányok: 200 m gyors: Tobi­šová (Bratislava) 2:33,4, 1Ó0 m hát: Nováková (Praha) 1:18,8 100 m pillangó: Sebők (Bratislava) 1:14,9, 4X50 m gyors: Slávia Bratislava 2:10,8, 4X50 m vegyes­váltó: 1. Slovan Bratislava, 2:25,4. A szovjet atléták jövő évi műsora A Szovjet Atlétikai Szövetség most tette közzé jövő évi versenynaptárát. Ennek két kiemelkedő eseménye a Szov­jetunió — EgyesMt Államok válogatott viadal (július 21—22, Kalifornia] és az Európa-bajnokság (szeptember 12—16, Belgrád) lesz. A szovjet atléták már február 23-án kezdik az idényt, a Mu­kacsevon megrendezésre kerülő orszá­gos mezei bajnoksággal. A Szovjetunió országos bajnokságát augusztus 4- és 6-a között Moszkvában rendezik meg. A versenynaptár egyik érdekessége az, hogy 1962-től az ifjúsági ver­senyzők két kategóriában küzdenek majd a bajnoki címekért. Az első kate­góriába a 17—18, a második kategóriába pedig a 19—20 éves versenyzők tar­toznak. A jövő év első kiemelkedő ese­ménye a március 23- és 25-e között Leningrádban megrendezésre kerülő or­szágos fedett-pályaverseny lesz. A DuMa Praha labdarúgó-együttese az országos bajnokság elnyerésével, valamint a New York-i nemzetközi labdarúgó-tornán szerzett első helyével az idei legjobb csehszlavák sportegyüttesek rangsorolásánál a jégkorong-válogatott mögött a má­sodik helyre került. (Foto: CTK) ni, s ez megpecsételte sorsukat: ve­reséget szenvedtek saját otthonukban. Eredmények — férfiak: Jednota Ko­šice—iskra Svit 61:70, Slávia Praha — NHKG Ostrava 85:82, Mariánské Lázné — Slávia Brno 69:48, Kralovy Vary—Spar­tak Brno 67:78, Slovan Orbis—Prievidza 72:48. Slovan Bratislava—Sokolovo 62:73, Slávia Bratislava—Spartak Žižkov 84:81. Mariánské Lázne—Spartak Brno 48:6B (34:27), Slovan Praha Orbis—NHKG Ost­rava 97:60 (47:26), Slávia Praha—Loko­motíva Prievidza 59:58 38:28), Karlovy Vary—Slávia Brno 75:51 (32:24), Slovan Bratislava— Tesla Praha Žižkov 79:65 (31:27), Slávia Bratislava—Spartak Praha Sokolovo 89:83 (52:41). Nők: Slávia Brno A—Slávia Praha 49:47, Slávia Brno B—Sokolovo 34:57, Slovan Orbis—Slovan Bratislava 67:56, Lokomotíva Ostí—Lokomotíva Bratislava 37:54, Siovan Praha Orbis—Lokomotíva Bratislava 63:55 (28:30). Lokomotíva tlstí —Slovan Bratislava 43:60 (24:31), Slávia Prešov —Iskra Kyjov 42:48 (10:19. 42:42). Hradec Králové—Spartak Pŕerov 42:58 (17:38), Slávia Brno A—Spartak Praha Sokolovo 54:43 (28:17), Slávia Brno B — Slávia Praha 39:36. A Spartak Praha Sokolovo férfi együt­tese a kosárlabdaliga legutóbbi forduló­ja során Bratislavában csak a Slovant tudta legyőzni, míg a Sláviától heves küzdelemben vereséget szenvedett. Fel­vételünkön: Jelenet a bratislavai kosár alatt. (Alexy felvétele) Bulgária a tizenhatodik résztvevő Esőben, sáros pályákon és hűvös időben kerülnek majd lebonyolításra a világbajnokság mérkőzései? A labdarúgó-világbajnokság selejtező-mérkőzései befejeződtek. Szombaton Mi­lánóban 25 000 néző előtt Bulgária — nagy meglepetésre — 1:0 arányban legyőz­te az esélyesnek tartott Franciaországot és így a bolgár válogatott lett a világ­bajnokság döntőjének 16. résztvevője. A világbajnoki selejtezők során ez volt a harmadik bolgár-francia találkozó. Az elsőt 1960 decemberében 3:8-ra nyerte meg a francia válogatott. A vissza­vágón a bolgárok ez év novemberében l:0-ra győztek. A harmadik találkozót az tette szükségessé, hogy mind a francia, mind pedig a bolgár csapat 4—4 pontot szerzett a csoport harmadik tagjával. Finnországgal szemben és így — a szer­zett pontok tekintetében — holtverseny alakult ki az első helyen. A semleges pályán lefolyt harmadik összecsapáson a franciáknak elég lett volna a döntetlen is ahhoz, hogy beke­rüljenek a világ 16 legjobbja közé, ezt azonban nem tudták elérni. A bolgár csapat nagyobb harci erényeket csillog­tatott ezen a találkozón, mint a francia együttes, amely rendkívül idegesen ját­szott. A mérkőzés egyetlen gólját a 47. percben Jakimov. a bolgár válogatott jobb-összekötője rúgta. A vesztésre állt franciák minden erejüket latbavetették, hogy kiegyenlítsenek, a bolgárok azon­ban szervezett védekezéssel szétrombol­ták a fölénybe került francia csapat minden támadását. A franciák csatárso­rából ezúttal na-gyon hiányzott egy Kopa, aki irányította, vagy egy Fontaine, aki gólokra váltotta voteia a támadásokat. A laliäärégó-világbajnakság tizenhatos döntőjének végleges résztvevői tehát a következők: Amerikábtf: Brazília, Uruguay, Argen­tína, Clrile, Kolumbia és Mexikó. Nyugat-Európából: Anglia, Spanyolor­szág, Olaszország. Svájc és az NSZK. Kelet-Európából: a Szovjetunió, Cseh­szlovákia, Magyarország, Jugoszlávia és Bulgária. A világbajnokság döntőjébe jutott 16 csapatot január 18-án Santiago de Chi­lében sorsolják 4 négyes csoportba. Mind a négy csoportban körmérkőzéssel dön­tik el, hogy mely csapatok jutnak a leg­jobb nyolc közé. Elutasították a Dukla kérését Mint ismeretes a labdarúgó-bajnok­csapatok Európa Kupájában február 28­ig kell lejátszani a negyeddöntő mér­kőzéseit. A csehszlovák bajnok Duklá­nak az angol bajnok Tottanham Hotspur lesz az ellenfele. A Dukla azzal a ké­réssel fordult az Európai Labdarúgó Szövetséghez, hogy az angol csapat el­leni mérkőzéseit február 28-a helyett március 15-ig játszhassa, tekintettel ar­ra, hogy februárban rendszerint még használhatatlanok a prágai pályák. Az UEFA a Dukla kérését elutasította és így bajnokcsapatunknak február 28-ig mindkét mérkőzést le kell játszania. A Dukla most azt a Javaslatot küldte Londonba, hogy a mérkőzéseket február 21-én és 28-án játsszák. A prágaiak egyben arra kérték a Tottenham Hot­spur vezetőségét, hogy egyezzen bele a pályaválasztó jog felcserélésébe és az első találkozó ne Prágában, hanem Londonban legyen. Győzelem az EK-ban A női kézilabda-bajnokcsapatok Euró­pa Kupájáért játszott szombaton este Nantesban a Spartak Praha Sokolovo csapata a francia bajnok SNUC Atl'an­tique Nantes elien, melyet 20:2 (11:1) arányban legyőzött! A mérkőzésre kije­lölt Jung nyugatnémet játékvezető nem Jelent meg, s ezért azt francia játék­vezető vezette. A találkozó végig a cseh­szlovák csapat fölényében folyt, s már a 10. percben 10:1 volt az eredmény. A győztes csapat legeredményesebb Játé­kos* Housková voW, aki 7 gólt dobott. A ŠP0RTKÄ eredményei 1, 8, 29, 33, 42, 47. A négy csoport mérkőzéseit a követ­kező városokban bonyolítják le: Santia­go. Rancagua. Arica és Vina del Mar. A négy város közül Arica 2100 km-re van a fővárostól. Itt nagyon ritkán esik az eső és június ele­jén, amikor a világ­bajnokság mérkőzé­sei sorra kerülnek, 17 fok körüli az át­lagos hőmérséklet. A többi három vá­rosban viszont június elején gyakoriak az esőzések. Ebben az évben például Vina del Marban 128, Ran­caguában 116, San­tiagóben pedig 84 milliméter csapadékot mértek. Könnyen megtörténhet tehát, hogy esős időben, felázott, rossz pályá­kon kerülnek majd lebonyolításra a vi­lágbajnokság mérkőzései. A magyar lab­darúgó-válogatott, amely Jelenleg Chilé­ben tartózkodik. 30 fokos hőségben vív­ta mérkőzéseit, ezzel szemben júniusban csak 8—12 fok az átlagos hőmérséklet az említett chilei városokban. Hétfő, dec. 18. A BRATISLAVAI MOZIK MŰSORA: HVIEZDA: Becses zsákmány (mexikói) 15.30, 18, 20.30, SLOVAN: A groteszk aranykora (USA) 15.30, 18, 20.30, PRA­HA: 800 mérföld az Amazonason (mexi­kói) 10.30, 13.45, 16, 18.30, 21, METRO­POL: Fűre lépni szabad (magyar) 15.30, 18, 20.30, POHRANIČNÍK: Cajal doktor felfedezése (spanyol! 15.45, 18.15. 20.45, TATRA: Sztrogov Mihály (francia-jugo­szláv) 15.45,11.15, 20.45, MIER : Az ötödik ügyosztály (cseh) 16., 18.30, A mi édes­anyánk (szovjet) 21, PALACE: A másod­pilóta és a szerelem (NDK) 22, DUKLA: A gleiwitzi eset (NDK) 18, 20.30, OB­ZOR: A kutyás hölgy (szovjet) 18,20.30, MÁJ: Dzshánszi királynője (indiai) 18, 20.30, STALINGRAD: Júniusi napok (cseh) 17.30, 20, PARTIZÁN: Pique dame (szovjet) 17, 19.30, NÁDEJ: Teréz (cseh) 16.30, 19, A KOSICEI MOZIK MOSORA: SLOVAN: Fűre lépni szabad [magyar), TATRA: A púpos (francia), PARTI­ZAN A szar* -m zűrravaraban 'NDK), DUKLA: Vörös és fekete I.—II. rész I francia), ÚSMEV: A nagy pénz (angol). A BRATISLAVAI SZÍNHÁZAK MOSORA. NEMZETI SZÍHÄZ: A sellő (19), ŰJ SZÍNPAD: Tűzijáték (19), A KOSICEI ÁLLAMI SZÍNHÁZ MŰSORA: MA: Fehér kór (19), HOLNAP: Vihar (19), A televízió műsora: * Bratislava: 18.00: Ványka, szovjet film Csehov elbeszéléséből. 18.30: Telesport: 19.00: TV-híradó. 19.30: A Nové Mesto nad Váhom-i Gépfejlesztési Intézetből. 20.00: Messzi utca (Szerjozsa), film Ve­ra Panova elbeszéléséből. 21.15: Kis­film. 21.25: TV-híradó. Éjszaka erős fagyok várhatók, mínusz 13, mínusz 16 fok, a hegyvidékeken mínusz 17. mínusz 20 fok. Nappal bo­rús idő, helyenként havazás. A nappali hőmérséklet mínusz 6. mínusz 10 fok körül. Északi, északkeleti szél. i« «o « raJ^^o ! Pártjának KOzponfl Bizottság Szerkeszti s szerkesztő bizottság. Felelőst Dénes Ferenc főszerkesztő. Szerkesztőség i Bratislave Gorkého u. 10. Pffi .^r, ^ ^iLi^ĽS ?l zerkeS 3??' 5? 2" 2 0- - '> 550.18, - sportrovat, 505-29. Adóhivatal: Bratislava. Gorkého 8., telefont 503-89. Előfizetési díj havonta 8.- Kčs. Terj HlrlapszoIgSIata. Megrendelheti minden Dostahlvatalnál 6s kézbesítőnél Nyomási Pravda Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának kiadóvállalata Bratislava sz. Telefon: Terjeszti a Posta K-15'12482 t

Next

/
Oldalképek
Tartalom