Új Szó, 1961. december (14. évfolyam, 333-362.szám)
1961-12-17 / 349. szám, vasárnap
Nem válik becsületükre SOW/, A fagyos szántásokon fázósan kuporognak a varjak, amelyek csapatokban lepik el a hótakaró alól kilátszó hantokat. Korán sötétedik ilyenkor. Jóformán még öt óra sincs, de már szürke alkony ereszkedik a falura. Gyermekkoromban sokat hallottam erről a községről. Az öreg „mesefák" tollfosztás idején szívesen örökítették meg a falu históriáját. A rege szerint a lédeciek voltak azok, akik egy száraz fa megközelítéséhez az erdőben keresztbe cipelték a létrát. Még az Idős Varga András is, aki kísérőnek szegődött mellém, jót nevetett a histórián. Útközben András bácsi sokat beszélt a falu új történetéről. Azt is elmondotta, hogy hosszú ideig ő volt az EFSZ állattenyésztésének vezetője s jelentős mértékben gyarapították az állatállományt, korszerű férőhelyeket építettek. Negyedórába telt, míg a szövetkezet telepére érkeztünk. A tehénistállóban Dubaj Jánossal, az új zootechnikussal találkoztunk, aki bizony nem volt a legjobb kedvében. — Most van a fejés ideje — csendül ki hangjából az ingerültség — és az asszonyok csak zsörtölődnek e fejőberendezés felett. A gyönge kompreszszorok miatt az Istálló túlsó végében a fejőgépeket egyáltalán nem lehet használni. Varga András a szakember jártasságával körüljárja, vizsgálgatja a motort. - — Nincs meg a kellő fordulatszám — állapítja meg a működő kompreszszor hangjából, s kezével egyet fordít a feszmérő melletti csavaron. M ost már valamivel élénkebb a motor berregése a nyolc fejőgépet azonban így sem bírja mind működésbe hozni. Bizonyára szerkezeti hibája lehet s mivel nincs szakember a közelben, a fejőgépeknek csak a felét lehet üzemeltetni. — Nem szerkezeti hiba az — gúnyolódik Molnár Anna fejőnő — hiszen mióta csak beszerelték, állandóan bajunk van vele. — Am az ls könnyen lehetséges — veti oda András bácsi — hogy elővigyázatlanságból a tömlők magukba szippantották a tejet s ezért szívnak oly gyöngén a fejőgépek. Az asszonyok, de a fiatal zootechnikus sem veszik figyelembe az útbaigazítást, mindegyik a saját munkáját végzi. Molnár Annának a lánya is segít, így hát rövid idő alatt, könnyebben végez a fejéssel. Sokkal nehezebb a munkája Varga Máriának, aki egészen hátul dolgozik. Míg tizenkét tehéntől kifeji a tejet, nagyon elfáradnak karjai. Bizony megerőltető munkába kerül, míg a sajtárban a friss tej szép habossá válik. — De bárcsak lenne több belőle, mert a jövedelem szempontjából bizony hátrányos, hogy csak 2,5 litert fejünk tehenenként — mondja a fejőnő. Lassan befejezéshez közeledik az etetés, az asszonyok ís végeznek a fejéssel. Az istálló közepén az etetők és a fejők csoportjával beszélgetünk. Miről is folyhatna leginkább a szó, mint az alacsony fejési átlagról. Mindnyájan a takarmányozókat korholják a nem kielégítő hasznosságért. — Miből áll a fejőstehenek napi takarmányadagja — kérdezem Dubaj Jánostól. — Tessék megnézni — lép a vályúban neszező tehenek mellé — szalma répafejjel keverve. Ha már ezt sem eszik, akkor egy-egy tehénre számítva félkilő korpával hintjük be az eleséget. Ez a takarmánymennyiség csak éppen ahhoz elegendő, hogy az állatok létfenntartásukat fedezzék. Súlygyarapodáshoz, a tejhozam növeléséhez bizony már nem futja a szűk eleségből. K evés takarmánya termett a szövetkezetnek s azzal a kevéssel ls, amit a kazlakba tároltak, jól kell takarékoskodnlok, hogy a 387 darabot számláló állatállományukat úgy ahogy átteleltessék. Az etetőkre, és a fejőRéz helyett alumínium (ČTK) — A prešovi Kfižík—Dukla Üzem dolgozói, akik harmadik ötéves tervünk éveiben kizárólag árammérők és áramátalakítók gyártására rendezkednek be, jelenleg a műszaki fejlesztés keretében azzal a problémával foglalkoznak, mily mértékben pótolhatók az áramátalakítók tekercselt rézhuzalai alumínium huzalokkal. A szükséges megoldást František Vargovčík, az üzem egyik gépszerkesztője javasolta. Javaslatának megvalósítása harmadik ötéves tervünk utolsó évéig előreláthatólag több mint 3 millió korona megtakarítását eredményezi. mflBBBi Nincsen dohány pipa nélkül A levicei járásban mindenki tudja, hol van Dolné SemeroDce. Ha a járásban nem is, de a községben mindenki jól ismeri Dorotinová Zuzannát. Hogy ne ismernék, mikor ő a helyt üzlet vezetője, és az üzletben gyakran megfordul a falu apraja-nagyja. A napokban, földi mogyoró érkezett az üzletbe. Természetesen a csemege vonzotta a vevőket. Az üzletvezető gondolt egy merészet, s bár az előírások egyenesen tiltják, kapcsolni kezdte az árut. Csak az kapott egy negyed kiló földimogyorót, aki legalább 10 korona értékű cukorkát is vásárolt, lehetőleg abból a fajtából, amelyik már régebben feküdt a raktárban. Ogy látszik túlsók cukorkát rendelt az üzlet vezetője, s mielőbb meg akart szabadulni tőle. Legutóbb ugyanis már a rizst is cukorkához kapcsolta, s egy fél kilogram rizzsel együtt két korona értékű cukorkát is vinnie kellett a vevőnek, akár akarta, akár nem. Ogy vélem, nem ez a szocialista kereskedelem. S az sem helyes, hogy az üzletvezető hibáját a vevőkkel akarja helyrehozatni. Attól félünk, hogy rövidesen, ha egy páklt dohányt akarunk vásárolni csak a pipával együtt vehetjük meg. Éz pedig rendkívül költséges füstölés lenne. BARTAL GYULA, Dolné Semerovce nőkre szorgalom tekintetében nem lehet panasz. Hiszen úgy dolgoznak, hogy ki sem látszanak a munkából. — Ml haszna azonban — állítják többen is — ha a tagoknak csak elenyésző százaléka dolgozik rendszeresen. Kint ázott, elértéktelenedett a széna, a here... Hiába termett meg a takarmány, ha nem bírtuk Idejében, száraz időben betakarítani... Az állatgondozók -» helyesen — jól megmosták a növénytermesztésben dolgozók fejét. Valóban nagy mulasztást követtek el, hogy a már megtermett takarmányok betakarításával is késlekedtek. Mit tett azonban a vezetőség? Erről a kérdésről már bent az Irodában, Tóth József elnök jelenlétében beszélgettünk. — Nagyon száraz, túl aszályos volt az esztendő — hozza fel mentségül. — Meg aztán nagyon fiatal, mindöszsze csak kétéves a szövetkezet ahhoz, hogy kellő tapasztalatokkal rendelkezzünk a nagyüzemi gazdálkodós szervezésében és Irányításában... Ennél a kifejezésnél az elnök ajkán elapad a szó. Megemlítettem ugyanis, hogy a cukorrépából átlag 350 mázsa termett hektáronként, takarmányrépából pedig még ennél ís nagyobb termést takarítottak be, ugyanakkor a gabonaneműek átlagos terméshozama a 16 mázsát sem érte el. Miért van tehát a kapásnövények és a gabona termelése között ilyen nagy különbség? Varga András is közbeszól, úgy látszik, segíteni akar, de éppen a másik, legkényesebb oldaláról érinti a felvetett kérdést. — Azt hiszem az aratásnál hibáztunk — válaszol. — Nem alkalmaztuk az új technológiát és igen nagy volt a szemveszteség. Későn kaptuk a rendrakó gépet, ennek következtében még azt a 45 hektár árpát is hagyományos módszerrel kellett betakarítanunk, amit kétmenetesen terveztünk. ügyik oldalon a szemveszteség, másik helyen pedig felületes, késedelmes betakarítás vámolta meg a szövetkezet takarmányalapját. Igaz, hogy okultak az elkövetett hibákból, de későn, s ezért az egész tagságnak drága tandíjat kell fizetnie. A csorbát részben úgy köszörülik ki, hogy ez idén nagyobb gondot fordítottak az őszi takarmánykeverékek elvetésére, az idei adagok pótlását a takarmányok ízesítésével, élesztősével akadják előmozdítani. Hasonló eljárással a sertéshízlalás problémáját szintén megoldhatnák, mert mégsem lehet gazdaságos az olyan etetési módszer, mely szerint az erőtakarmányok közel nyolcvan százalékát sertésállományukkal etetik meg, de olyképpen, hogy a súlygyarapodás még a napi 25 dekát sem közelíti meg. Silókukorica, cukorctrok és az intenzívebb répatermesztés lényegesen megoldaná a szövetkezet takarmánykérdését. Erre kell mielőbb berendezkednie, felkészülnie a szövetkezetnek. O reg estébe hajlott az Idő, amikor a szövetkezet vezetőitől, a falutól elbúcsúztam. Hazafelé a furfangos létra históriája jutott ismét eszembe. Mennyivel jobb lehetne a szövetkezet helyzete, ha a gazdálkodás kérdéseit nem a szóban forgó létra gyakorlatával, hanem saját termelési tapasztalataik alapján, józan megfontolások szerint oldanák meg. SZOMBATH AMBRUS "kult Ü tt 2* Egy ifjúsági bemutatóró MittKiOTMmm S A košicei Állami Színház nagy si^kerrel mutatta be vasárnap délután fc Zrotal Jaroslav: „Amit a felvevőgép ^nem rögzített" c. kétrészes ifjúsági | színművét. A detektívtárgyú mű az 5 ifjúság számára készült, bővelkedik ^ érdekfeszítő fordulatokban. Mind a fc fiatalok, mind a pedagógusok fc örömmel vették a bemutatót, hl% szen nem tagadhatjuk, a fía§ talokat mindig érdeklik az izgal^ mas, kalandos tárgyú művek, színmű^ Irodalmunk pedig ritkőn kedveskedik ^ hasonló művekkel. Eltérően a szok^ ványos detektívtárgyú művektől, Itt ^ a bonyodalom leegyszerűsített, csu^ pán egy értékes váza tűnik el. Az ^ igazi tettes leleplezéséig ötletes § szövevényes úton jut el a szer^ zb. A fiatalság fantáziáját he6 lyes Irányba tereli, annál is tnfc kább, mert sok a gyermekszereplő ^ és a tettes leleplezésében az orosz^ lánrész Jindrák Franckóé, a fiatal ^ diáké, aki kiáll a becsületes emberek ^ igazáért. ^ Francko szerepét a bemutatón ÍJKugla László alakította, aki korát ^meghazudtoló otthonosággal mozgott ^a színpadon. Az Állami Színház fiatal S színésznője, Szekeres Anna a bakfis §Emka alakításával eddigi legnagyobb ^ terjedelmi szerepét játszotta. Nem-csak a rendezői kéz, de egyéni adott|sága is hozzájárult sikeres alakításáéhoz. A prózai együttes többi szereplőije: Chmelko Gizella, Grissa Ferenc, ^Kmec Ferenc, Gregus Ferenc, Kautfcnlk Sándor, Odrejka János. 5 A képen: Szekeres Anna — Emka, és Kugla László — Francko szerepében. Grega Antal rendezése szellemes helyzetkomikumokkal tarkította a cselekményt, úgy, hogy nemcsak a serdülő ifjúság, de e kicsnyek is jól szórakoztak. •wM •••fi»üü Az elmúlt napokban nagy sikerrel vendégszerepelt Prágában, Llherecen $ és Bratislavában Suna Korád, az ankarai Állami Opera 2B éves szűlóénekes$ nője. A fiatal török operaénekesnő a Szlovák Nemzeti Színház színpadán ^ Verdi Traviata című operájában Violcta szerepében mutatkozott be. Képün^ kön a vendégművésznő Nina Hazuchová, az SZNSZ szólóénekesnője társa^ ságában. (M. Slosiáriková — CTK — felv.) & Tegyük szebbé otthonunkat Ä karácsony és az újév az ajándékozás ideje. Örömöt szerzünk másoknak és magunknak. Ajándékaink megválasztásától függ, hogy ez az öröm ne legyen múló és felszínes. MKönmw gyermekekről • Neveljük következetességre a gyermeket A GYERMEK ÉRDEKLŐDÉSE nem állandó. Ma a futball köti le minden figyelmét, egy hónap múlva a harmonika érdekli és e közben még rengeteg más dolgot fedez fel, amely nélkül szinte élni sem tud. Ez a változó érdeklődés a gyermek ingatag jellemével függ össze, amely fejlődésben van és ezért az első benyomások könnyen befolyásolják. E tényt megértéssel kell tudomásul venni, s nem szabad afölött elkeseredni, ami természetes. Persze a megértés nem jelent közömbösséget. A gyermekeknek e téren ls szüksége van a felnőttek gondos irányítására. Az a lényeges, hogy a sokirányú érdeklődésből ne fejlődjék kl felületesség, hogy a gyermeknél állandósítsuk azokat az érdeklődéseket, amelyek mind tehetségének, mind a társadalom szükségleteinek megfelelnek. A politechnikai nevelésnek ebből a szempontból ls sok előnye van. Bővíti a gyermek érdeklődési körét. Természetesen ez az „újdonság" sem szabadítja meg a szülőket attól a felelősségtől, hogy figyelemmel kísérjék a gyermek érdeklődési világát, és ha szükséges, beleavatkozzanak ebbe. Nem lehet közömbös a szülő számára, ha gyermeke valamilyen munka iránt nem mutat érdeklődést. Nem szabad azt sem tétlenül nézni, hogy a gyermek hirtelen fellelkesül valamiért, de azután érdeklődése épp olyan gyorsan le ls lohad. Kora gyermekkortól rendszeres munkára kell nevelni a gyermeket, hisz ez alapvető életszükséglet. Ebben is a leghatásosabb a szülők példaadása. Ha a gyermek azt látja, hogy a szülők komolyan végzik munkájukat, munkahelyükön is, otthon a családban is, fokozatosan bennük is kifejlődik az ilyen kapcsolat. Mégsem támaszkodhatunk kizárólag a példaadás erejére. A gyermeket aktívan kell bekapcsolni a munkába, a legmegfelelőbben úgy, hogy a felnőttekkel együtt ő is rendszeresen részese legyen a közös gondoknak és a közös háztartási munkának. A családban ez a politechnikai nevelés. A GYERMEK érdeklődését azzal ls leköthetjük, ha rendes iskolai kötelezettségein kívül még valami másra is irányítjuk figyelmét. Ez a valami lehet a barkácsolás, hangszer. Idegennyelv tanulása, vagy helyesen választott sport Mindehhez azonban mérlegelni kell a gyermek fizikai és szellemi fejlettségét, Iskolai előmenetelét és hajlamait. A szülők helyesen Járnak el, ha e kérdésben a döntés előtt a tanítóval tanácskoznak. Hiszen az is előfordulhat, hogy a szülők maguk is egyetlenkéjük hangulatainak hatása alá kerülnek, befolyásolja őket a pillanatnyi kedvtelés, esetleg nem létező hajlamokat vélnek felfedezni gyermeküknél. Gyakori eset, hogy a gyermeket szinte kínozzák a zongorázással, holott plncs ts jó hallása, sőt semmi kapcsolata sincs a zenével. Az egész csak arra jó, hogy a szülők elmondhassák, zenészt nevelnek a gyermekből. A tapasztalt pedagógus tanácsa fölösleges csalódásoktól kímélheti meg a szülőket és a gyermeket egyaránt. A nevelés szempontjából az a legfontosabb, hogy a gyermek komolyan vegye a rábízott munkát. Egyik ismerősöm 12 éves fiával a következő eset történt. A gyermek könnyen tanult, s így a házifeladat elvégzése után a technika és a sport iránti érdeklődését is kielégítve még bőven maradt szabadideje. Meg kell jegyeznem, hogy a gyermek tulajdonságai közül hiányzott az erős akarat, a kitartás és a következetesség. Az apa talán éppen ezért olyan területet választott figyelme lekötésére, amely Iránt a gyermek nem mutatott különösebb érdeklődést. Az iskolaév kezdetén beíratta fiát nyelvtanfolyamra. Rövid idő múlva a gyermek azt újságolta otthon, hogy néhány barátja már nem jár a nyelvtanfolyamra és ő is alkudozni kezdett, ne kényszerítsék öt sem. Az apa érezte, hogy elérkezett a kritikus pillanat. Részletesen újból elmagyarázta a gyermeknek, milyen hasznos lesz számára más nyelvek ismerete. Hangsúlyozta, hogy minden megkezdett munkát be kell fejezni és szégyen lenne megfutamodni az első nehézségek előtt. Még nagyobb hiba volna a barátok rossz példáját követni, vagy engedni saját lustaságának. Elmesélte, hogy fiatal korában milyen nehezen tanulta a nyelveket, mert nem volt tanára, nem járt tanfolyamra és egyedül tanult. Milyen boldog volt, amikor az első idegennyelvű könyvet elolvasta. Hogy a fiúnak a tanulés vidámabban menjen, megígérte, hogy hetente átveszi vele a tanult anyagot és együtt formálnak majd az új szavakból egyszerű mondatokat. Ez hatott. A fiú kitartott, elvégezte a tanfolyamot, s ez jó Irányban befolyásolta a többi tantárgyakkal kapcsolatban is. HASONLÓ TAPASZTALATAI bizonyára más szülőknek is vannak. Válasszanak bármilyen formát, minden igyekezet, amellyel gyermekeiket következetes munkára nevelik, gazdag gyümölcsöt hoz. h. C. A közösségi ember ís szép meghitt otthonra vágyik, ahol minden tárgy rendeltetése, hogy hasznosságán kívül ízléses és tulajdonosa lényével, a környezettel összhangban legyen. Mert a művészet szellemei életünket gazdagítja, színesebbé teszi hétköznapjainkat és nemesíti az embert. A szocializmus dolgozóinak kulturális szükségletévé vált immár a képzőművészet. Már nemcsak gyűjteményekben és tárlatokon gyönyörködhetnek benne, hanem elérhető áron • meg is szerezhetik jónevű festőink alkotásait. Kedvező feltételek mellett nyílik erre lehetőség a bratislavai Hurbán téri Majerník Galériában. A vételnél a kép árának 15 százaléka fizetendő, a hátralék egy esztendő alatt törleszthető. — Bazovský, Szabó Gyula, Welner-Král, A. Szabó, Medvecká, Grelner Szibil, Abel, Doboš, Dóka és a többiek eredeti festményei várják az érdeklődőket B. 0. Uj iskolát kap a falu Hroboňovén egy évvel ezelőtt kezdték meg egy 14 tantermes iskola építését, s egy pár nap múlva már átadják rendeltetésének a korszerű felszereléssel berendezett középiskolát. Az űj iskola kitakarításával kapcsolatos munkálatok megszervezését a helyi nőbizottság vállalta, s a munkálatokból is a legderekasabban vette kl a részét. S z 1 1 á s 1 Ferenc Ül SZÖ 521 • 1961. december 23.