Új Szó, 1961. december (14. évfolyam, 333-362.szám)
1961-12-17 / 349. szám, vasárnap
Äz USÄ újra megakadályozta Kína ENSZ-tagságának elismerését New York (ČXKJ — Az ENSZ közgyűlésének plénuma december 15-én délután befejezte Kína ENSZ tagságának vitáját. A vitában több mint 50 küldöttség vett részt. A tagállamok alapjában véve három csoportra oszlottak. Az első csoport a Kínai Népköztársaság képviselete és a Csankajsek-klikk eltávolítása mellett foglalt állást A második csoport minden változtatást ellenzett a „kínai kérdésben", a harmadik pedig a két Kína elméletét hirdette. A második csoport álláspontjának főképviselője az USA, amelynek javaslatát 61 szavazattal 34 ellenében elfogadták. Hét küldöttség tartózkodott ^a szavazástól két küldöttség pedig nem vett részt. Tüntetések Guatemalában Guatemala (ČTK) — Guatemalában tovább folynak a tüntetések Ydigoras Fuentes elnök diktatúrája ellen, aki választási csalás alapján a további funkciós időszakban is hatalmon akar maradni. Guatemala fővárosában a rendőrség letartóztatta az ellenzék vezéreit és a demokratikusan gondolkodó polgárokat. A szavazás eredménye, amely lehetővé teszi a Csangkajsek-kllkknek, hogy törvényellenesen még egy további évet töltsön az ENSZ-ben, a világszervezet ENSZ gyengeségének újabb megnyilvánulása, Az Egyesült Nemzetek Szervezete még mindig nem tud megszabadulni a nyugati hatalmak „hidegháború" befolyásától. Délnyugat-Afrika elnyeri függetlenségét New York (CTK) — Az ENSZ közgyűlésének gyámsági bizottsága befejezte a délnyugat-afrikai helyzetről szóló jelentés tárgyalását. 37 ázsiai és afrikai ország, Kuba és Jugoszlávia küldöttségei határozati javaslatukban kérik DélnyugatAfrika függetlenségének és nemzeti szuverenitásának elismerését. A Szovjetunió küldöttsége támogatta az ázsiai és afrikai országok határozati javaslatát. A gyámsági bizottság heves vita után elutasította. 86 szavazattal egy ellenében az ázsiai és afrikai országok javaslatát fogadta el. (Portugália a javaslat ellen szavazott.) Franciaország, Spanyolország és NagyBritannia küldöttségei tartózkodtak a szavazástól. Tovább folynak a harcok Katangában Kennedy és Csőmbe táviratváltása • A katangai diktátor elmenekült Elisabethvilléből (ČTK) — Washingtonban közölték azokat a táviratokat, amelyeket a legutóbbi 24 órában Csőmbe katangai szeparatista és Kennedy, az USA elnöke váltottak. Csőmbe táviratában kijelenti, hogy hajlandó Adoulával, a kongói központi kormány miniszterelnökével a kongói problémáról tárgyalni és Kennedy amerikai elnököt a katangai harc beszüntetése érdekében beavatkozásra kérte. Kennedy azonnal azt válaszolta, hogy haladéktalanul lépéseket tesz a Csőmbe és Adoula közötti találkozó megrendezésére. Amíg a katangai fegyverszünet kérdésében lázas diplomáciai tevékenység folyik, az ENSZ egységei Elisabethvillében december 14-én este a város középpontja felé támadást indítottak. December 15-én a délelőtti órákban az ENSZ-csapatok mindFÖMÁBAN A CSEHSZLOVÁK KÖNYVKIÁLLÍTÁS megnyitásának előestjén, december 15-én PeliSek elvtárs az Iskola és a kulturális ügyek miniszterének helyettese és Innemann elvtárs, az Állami Politikai Könyvkiadó igazgatója sajtóértekezlet rendezett a csehszlovákiai könyvkiadásról. össze negyed mérföldnyire voltak a város középpontjától. Az akcióban mintegy 5000 ENSZ-katona vett részt. A legutóbbi hírek szerint az ENSZ Elisabethville harmadrészét tartja kezében. Cyrllle Adoula, a Kongói Köztársaság miniszterelnöke rádióbeszédélben élesen bírálta a gyarmatosítókat és az imperialistákat, akik Csőmbe diktatúráját támogatták és támogatják, — és ma, amikor Kongó népe a kormány vezetésével elhatározta, hogy testvéreit felszabadítja a zsoldosok terrorja alól, ugynazok a hatalmak tiltakoznak az ENSZ haderőinek hadműveletei ellen és a tűz beszüntetését követelik. A nép nagyon jól tudja, hogy Kongó békéjének helyreállítására elegendő lenne, ha az említett hatalmak íjiegszüntetnék a Csombenak nyújtott támogatást. •• » Elisabethville (CTK) — A Reuter hírügynökség elisabethvillei tudósítójának jelentése szerint Csőmbe, Katanga szeparatista „elnöke" vezérkarával megszökött Elisabethvilléből. A rhodésiai határ felé tart Kipusi város irányában. Az amerikai hatóságok üldözik az USA Kommunista Pártjának funkcionáriusait New York (ČTK) — Az amerikai hatóságok a reakciós McCarran törvény alapján megkezdték az USA Kommunista Pártja egyes funkcionáriusainak üldözését. Róbert Thompson, az USA Kommunista Pártja New York-i szervezetének volt elnökét és Gilbert Greent, az USA Kommunista Pártjának Illionis állambeli volt elnökét felszólították, hogy „december 19-ig vétessék fel magukat nyilvántartásba. mint, az USA Kommunista Pártjának tagjait". Amennyiben nem tesznek eleget a felszólításnak, börtönbüntetés vár rájuk. Thompsont és Green* már 1949 októberében az USA Kommunista Pártjának vezető képviselői ellen folytatott ismert perben magas büntetéssel sújtották. Az USA Kommunista Pártjának mind a két vezető képviselője a bejegyzés elutasítása után is a fasiszta McCarran törvény áldozatéul esik. Meokerdődötl a Béke-Világlanács ülése Stockholm (ČTK) — December 16án délelőtt kezdődött Stockholmban a Béke Világtanács ülése, amelyen 60 ország 230 képviselője vesz részt. A békemozgalom képviselői az általános és teljes leszerelésről, Németország és Nyugat-Berlin problémáiról, valamint a nemzeti függetlenségért folytatott harc kérdéseiről tárgyalnak. Az ünnepélyes megnyitó után a küldötteket a Lenin Béke-díjas Arthur Lundkvist, a Béke Világtanács alelnöke, üdvözölte. Elmélvülnek kapcsolataink az NDK-val Berlin (ČTK) — A Nőmet Demokratikus Köztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság küldöttséget december 8-tól 15-ig tárgyalásokat folytattak Berlinben az 1962. évi kulturális együttműködési tervről. A baráti és szívélyes légkörben folyt tárgyalások befejező részében aláírták az 1982. évi kulturális kapcsolatok munkatervének pótjegyzőkönyvét, amely a többi között a tudomány és kultúra különböző területein működő tudósok és szakemberek cseréjét irányozza elő, és jelentős mértékben bővíti és mélyíti « két ország kulturális együttműködését. Üjabb merénylet a berlini gyorsvasúton Berlin [CTK) — A nyugat-berlini provoltatörök e napokban a berlini gyorsvasúton haladó vonatból gyúlékony anyagot tartalmazó három (lveget dobtak a Bornholmer Strasse-i állomás épületére. E hét elején hasonló mődon két állomáson okoztak tüzet. A Német Demokratikus Köztársaság illetékes szervet rámutatnak arra, hogy a nyugat-berlini szenátusra hárul mlnden felelősség e gaztettekért. A moszkvai golyóscsapágygyárban új automata gépsort szerelnek fel. Képünkön Viktor Volkov ós Vlagyimir Koszakovszkij az automatikus köszörfisort állítják be. (ČTK — TASZSZ — felv.) u Thont : Äz Union Miniére fedezi Csőmbe katonai akcióinak kiadásait New York (CTK) — ü Thant, az ENSZ főtitkára Spaak belga külügyminiszterhez intézett levelében válaszolt az ENSZ katangai akcióinak céljairól. U Thant ismét figyelmeztetett arra, hogy az ENSZ mindaddig folytatja katangai katonat akcióit, amíg nem látja biztosítva az ENSZ közgyűlése és Biztonsági Tanácsa határozatainak teljesítését, amely többek között az idegen zsoldosok Katangából való eltávolítását követeli. U Thant hangsúlyozta, hogy az ENSZ katonai egységeinek akciói megszűnnek, mihelyt biztosítják az ENSZ szerveinek szabad mozgási lehetőségét, felújítják a törvényes rendet és az ENSZ szervei nem lesznek támadásoknak kitéve. Az ENSZ egységei amíg az nem történik meg, önvédelemből erélyesen visszavetnek minden támadást. U Thant levelében azt kérdezi Spaaktól „vajon őszintén hiszi-e, hogy Csőmbe elláthatta a katangai csendőrséget korszerű fegyverekkel, lökhajtásos repülőgépekkel, és kifizethette az idegen katonák magas zsoldját az Union Miniére és más külföldi cégek anyagi támogatása nélkül?" U Thant rámutatott arra ls, hogy az Union Miniére elisabethvtllet tisztviselői nyíltan azzal kérkedtek, togy a társaság műhelyeiben Csőmbe egységei számára páncélautókat és fegyvereket gyártanak. AZ ALGÉRIAI NEMZETI FELSZABADlTÁSI FRONT képviselői Casablanca kikötőben 13 tonna gyógyszert, élelmiszert és ruhaneműt vettek át, melyet Csehszlovákia a sebesült algériai katonáknak küldött. (CTK) AZ ANGERSI BÖRTÖNBŐL sikerült megmenekülnie Ahmed Akkasnak, Algéria Kommunista Pártja titkárának, akit egy francia katonai ítélőszék 25 év börtönre ítélt. (ČTK) DE GAULLE francia elnök megtiltotta, hogy az ENSZ repülőgépei, melyek fegyvert és katonai utánpótlást szállítanak Kongóba, Franciaország légi terén átrepüljenek. (CTK). A SKÓCIAI BÁNYÁSZOK pénteken tartott értekezletén határozatot hoztak, mely szerint február 2-án egy napra beszüntetik a munkát és így tiltakoznak az angol nemzeti széntanács ama rendelkezése ellen, hogy 1902-ben 22 szénbányát bezárnak. í CTK) Korán esteledik, A demokratikus Berlin utcáin kigyúlnak a fények. A fénycsövek között színes villanykörte-füzérek, az utcasarkokon feldíszített fenyőfák égői, a csillogó kirakatok fényei hirdetik — javában áll a karácsonyi vásár. Sűrű emberáradat, omnibuszok, S-Bahn-szerelvények, autók forgataga egészíti ki a nagyváros hangulatát. Egy kislány meglát a kirakatban egy hajasbabát, odavonszolja anyukáját. Szürke kabátos férfi áll meg a játékbolt előtt. A körbefutó villanyvonat kötötte le figyelmét. A határ mentén azonban kevés az ember. Itt csend van. A határvédelmi vonal seeburgi szakaszán egyszerre csak valami mozgolódás támad. Három alak körvonalai bontakoznak kl a félhomályból. Az őr harsány állj-t kiállt. Villanás, dörrenés, a provokatőrök lőnek. A határőrség közbelép, a támadók menekülnek. Az egyiknek elvágják az útját. Reiner Schröter fogva marad. Tizenhét éves. Veszélyes vállalkozásáról vall. Egy magát Kunonak nevező egyén szervezte be és szedte rá, hogy társaival az NDK határán betörést hajtson végre. Már több napja figyelték a határőrök szokásait, viselkedését. Feladatuk az volt, hogy áttörjenek a határvonalon, megtámadják az őrséget, és egy rendőrt hurcoljanak magukkal nyugatra. Kunoról, a felgyújtóról annyit sikerül megtudni, hogy valódi neve Horst Gerstenberg. Főleg a nyugat-berlini műszaki főiskola felelőtlen és duhaj fiataljai között tevékenykedik. Pénzt ígér, beszervez, fegyvert és drótvágó ollókat osztogat. Ezen a szombat estén azonban még valamit megtudunk Kunoról. A szürkekabátos ember közben már megvette a villanyvonatot. A berliniek a televízió esti műsorát nézik, vagy a Friedrich-Palace-ban régi berlini melódiák mellett szórakoznak. Kunóról semmit sem tudnak. És akkor I Kiküldött munkatársnnk berlini telefonjelentése: 1 Kunoról lehullik a% álarc Nyugatnémet ultrák fegyveres provokációja az NDK berlini határán © Ki kergette halálba Diete Wohlfarhtot? • Nem tudnak belenyugodni vereségükbe úgy nyolc óra tájt Kunó újra hallat magáról. A staakeni határszakasz őre mozgolódásra lesz figyelmes. Észreveszi, hogy áttörték a védelmi vonalon. Álljt kiált. Válaszképpen jól célzott pisztolylövések dördülnek. A szolgálatos határtiszt összeesik. Három golyó érte, kettő súlyosan megsebesítette. A határőröknek nincs más választásuk: géppisztolysorozattal válaszolnak. Diete Wohlfahrt provokátor kezéből kiesik a pisztoly. A nála talált tárgyak világosan beszélnek főnökéről Kunóról, annak megbízóiról és céljairól. Drótvágó olló, egy RMF 893635-ös revolver, 30 töltény, egy plasztikbomba és több száz francia frank. Plasztikbomba, francia frank — még ebben sem különböznek a nyugatnémet ultrák párizsi és algériai banditatársaiktól. Megkérdezek egy rendőrszázadost, mit lehet az ilyen plasztikbombával csinálni. Tulajdonképpen semmit, válaszolja A határvédelmi berendezés megrongálására kevés, a városba pedig nem jut el. Kifejezetten provokációs célokat szolgálhat, hisztériakeltést „a berlini kérdés" felszínen tartása a célja. A nyugat-berlini szenátus tanácsosai még mindig nem tudnak belenyugodni vereségükbe. Pedig ők ls láthatnák, hogy hanyatlóban van a csillaguk. Greupner határőr főhadnaggyal beszélek a Friedrich-strassei átjárónál. Saját szemével látta toporzékolni Bmndtot, amikor lezárták a határt. Emlékszik októberre, amikor még sikerült Brandtéknak felvonultatnlok az amerikai tankokat a Friedrichstrassen. Ma már a rohamágyúkból plasztikbomba lett. Klucia hadnagy ls itt állt, amikor az amerikai tankok ágyúi rá meresztették csövüket és a jenkik szuronyt szegezve ültek rohangáló dzsipjeiken. Ma már újra itt teljesít szolgálatot Grossmann őrmester is, aki nem mozdult el helyéről kötelessége teljesítése közben, és a civileket szállító provokáló amerikai autó elütötte. A határőrök szívesen emlékeznek hiszen győzelmet arattak ekkor. Az amerikaiaknak akaratlanul is tudomásul kellett venniök, hogy itt egy szuverén állam határa van. Míg a nyugati oldalon a megszállók zászlaja leng, itt az NDK állami lobogóját lengeti a szél. Ezt nem akarják észrevenni, pedig itt van az orruk előtt. Az átjárónál beszélgetünk. Amerikai kocsi jön, egyenruhás tisztekkel. A sorompó felemelkedik, az autó megállás nélkül tovább robog. Civil ruhában már nem járnak erre az amerikaiak. Ez tölti el büszkeséggel Greutzer főhadnagyot. Csípős hideg van. Az őrszobára indulunk, amikor a túlsó oldalon egy csoport verődik össze. Filmesek. Felállítják felvevő gépüket. A rendező utasításokat ad. Két szereplő kiválik a csoportból és a határ felé tart. Az operatőr ü]Ja az Indítón. Jól tudják, hogy a nyugat-berltniek átjárója a Heine utcában van. Tudják, hogy innen vissza fogják utasítani a két statisztát. Ezt szeretnék filmre venni, hogy bemutathassák a televízióban: „íme a vörös szabadság. így bánnak két békés polgárral." Reuchner főhadnagy villámgyorsan gondolkodik. Megvilian a szeme, gyors parancsot ad. Mire a „színészek" a sorompóhoz érnek, előáll egy fényes személykocsi. Az őr udvariasan figyelmezteti a két embert: — Uraim, önök tévednek, a nyngat-berľiniek átjárója máshol van. De tessék, elvisszük oda. Betessékelik a meglepődött szereplőket a kocsiba és elrobognak. Vagy félóra múlva visszatér és elmeséli, hogy a „színészek" szabadkoztak, hogy nekik eszük ftgában sincs átmenni a demokratikus Berlinbe, de ha már eljöttek, a megfelelő formalitásoknak eleget tettek és átjöttek. De csakhamar vissza is mentek. Az operatőrnek majd lefagynak az ujjai, a rendező topogva, dühöngve hadonászik, hogy bemelegítse magét. A televíziónak azonban nem készül el a film. Sem a fegyveres, sem a filmfelvevőgépes provokátoroknak nem terem rózsa az NDK határán. Azt, hogy a berliniek csak fényképről ismerik a plasztikbombát, azoknak köszönhetik, akik önfeláldozó szolgálatot teljesítenek az NDK államhatárén: Beutnernek, Kluckénak, Grossmannak és a többieknek. A nyugat-berlini urak erőlködése nem zavarja az NDK fővárosának lakóit. Az eseményeket csupán az újságokból tudják meg, a lövések nem hallatszanak a forgalmas utcákig. De a plasztikbomba fényképéről, a hírekből levonhatjuk a tanulságot. Itt ez ideje véget vetni a provokációknak. A banditákat ültessék rács mögé, uraikra húzzanak kényszerzubbonyt.. A berliniek békére, nyugalomra vágynak. Hajasbabára, villanyvonatra és banánra. Nem Kunórai Ezért követelik: Fogják le az ultrák kezét, a békeszerződéssel, Nyugat-Berlin demilitarizált szabad várossá nyilvánításával. VILCSEK GÉZA LIPPE, Norvégia Kommunista Pártja Központi Bizottságénak titkára kijelentette, hogy Norvégia Kommunista Pártja tiltakozik az Egyesült Államok Kommunista Pártjának üldözése ellen. A KÍNAI NÉPKÖZTÁRSASÁG kereskedelmi küldöttsége Csou Chua-mtng külkereskedelmi miniszterhelyettes vezetésével Moszkvába érkezett. (CTK) ANGLIA legnagyobb szakszervezete, az 1300 000 tagot számláló közlekedési alkalmazottak és nem kvalifikált munkások, szakszervezete hivatalosan bejelentette, hogy támogatja az atomleszerelőst. (CTK) A NYUGATNEMET hadügyminisztérium szóvivője elutasította Heusinger tábornok háborús bűnös ellen emelt szovjet vádakról szóló dokumentumokat. A bonni kormány át sem tanulmányozta az anyagot és kijelentette, hogy a vád koholmány. (CTK) ANGLIA KOMMUNISTA PÁRTJA az elmúlt héten további 112'taggal gyarapodott. (CTK) LEONYID BREZSNYEV. a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnöke indiai látogatása során átadta Nehrn miniszterelnöknek N. Sz. Hruscsov, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének személyes üzenetét. (CTK) A FRANCIA ULTRÁK további bombamerényleteket követtek el Párizsban és Bordeauxban. Más városokban több algériait megöltek, illetve súlyosan megsebesítettek. (CTK) AZ AMERIKAI EGYETEMEK 1500 tanára, tanársegéde és lektora felhívást intézett Kennedy elnökhöz, hogy az Egyesült Államok hagyja abba a lázas fegyverkezést és békés úton versengjen a többi országgal. (CTK) A VIETNAMI DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁG a laoszi királyságnak 10 millió dollár segélyt nyújt építkezésre és más célokra. DEAN RUSK amerikai államtitkár Madridba érkezett, ahol Franco diktátorral fog tárgyalni. (CTKJ CLERMONT FERRANDE francia városban harminc politikai és szakszervezet fasisztaellenes felvonulást szervezett a városban, amelyen ötezren vettek részt. (CTK) AZ AMERIKAI aranytartalék a december 13-án végződő héten további 51 millió dollárral csökkent. Jelenleg 16 £25 millió dollárt tesz ki. (CTK) A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG Országgyűlése december 15-ikén kezdődött ülésének napirendi pontjai: törvényjavaslat új büntetőjog bevezetésére, a Legfelsőbb Bíróság elnökének beszámolója, valamint törvényjavaslatok a termőtalaj és az erdők védelmére. (CTK) AZ ANGOL KOMMUNISTA PÁRT walesi bizottságának küldöttsége Cardiffban felkereste az amerikai vicenkonzult és tiltakozott az Egyesült Államok Kommunista Pártjának üldözése ellen. (CTK) THANARAT thaiföldi miniszterelnök parancsára az északkeleti tartományokban 111 faídművest, kereskedőt és tanítót tartóztattak le," kommunista tevékenység" ürügyén, valamint azért, hogy állítólag részt vettek egy összeesküvésben, melynek célja északkelet Thaiföldnek kommunista állammá változtatása lett volna. (CTK) AUSZTRIÁBAN pénteken nem Jelentek meg az újságok, mert az újságírók béremelést követeltek és sztrájkba léptek. (CTK) U] SZO 3 * 1961. december 28.