Új Szó, 1961. november (14. évfolyam, 303-332.szám)

1961-11-04 / 306. szám, szombat

A monopóliumok kialakulása és növekedése következtében az állam a fináncollgarchia érdekében közvetlenül beavatkozik a kapitalista újratermelés folyamatába. A burzsoá állam a fináncoligarchia érdekében különféle szabályozó intézkedéseket foganatosít, felhasználja egyes gazdasági ágak államosítását. A világháborúk és a gazdasági válságok, a militarizmus és a politikai megrázkódtatások meggyorsították a monopolkapitalizmus átnövését állammonopolista kapitalizmusba. A finánctőke nyomása szakadatlanul erősödik. A társadalmi termelés túlnyomó részét saját kezükben összpontosító gigászi monopóliumok uralkodnak a nemzet élete felett. A milliárdosok és a milliomosok maroknyi csoportja ellenőrzés nélkül rendelkezik a kapitalista világ egész gazdagságával, és önző haszonlesésből egész nemzetek életével kalmárkodik. A fináncoligarchia mesébe illő módon gazdagodik. Az állam a monopolista burzsoázia ügyeit intéző bizottsággá vált. Rendkívüli mértékben fokozódik az egész gazdasági élet bürokratizálódása. A monopóliumok további meggazdagodása, a munkásmozgalom és a nemzeti felszabadító harcok elnyomása, a kapitalista rendszer megmentése és az agresszív háború kirobbantása céljából az állammonopolista kapitalizmus egységes mechanizmusban egyesíti a monopóliumok erejét az állam erejével. A jobboldali szocialisták és a revizionisták már-már szocializmusnak próbálják feltüntetni az állammonopolista kapitalizmust. Az élet azonban leleplezi ezt a hazugságot. Az állammonopolista kapitalizmus nem változtatja meg az imperializmus természetét. Nemcsak hogy nem változtat az alapvető osztályoknak a társadalmi termelés rendszerében elfoglalt helyzetén, ellenkezőleg, még el Is mélyíti a munka és a tőke, a nemzet többsége és a monopóliumok közötti szakadékot. A kapitalista gazdaság állami úton történő szabályozására irányuló kísérletek nem képesek kiküszöbölni a konkurrenclát és a termelés anarchiáját, nem tudják biztosítani a gazdaság tervszerű fejlődését társadalmi méretekben, mert a termelés alapja a kapitalista tulajdon és általa a bérmunka kizsákmányolása marad. A jelenkori kapitalista gazdaság fejlődésének egész menete szertefoszlatta a „válság nélküli" és az „irányított" kapitalizmusról költött burzsoá elméleteket. A kapitalista rendszer erősítése helyett, amire a burzsoázia számit, az állammonopolista kapitalizmus még jobban kiélezi a kapitalizmus ellentmondásait, s alapjáig megrendíti a kapitalizmust — ez az őllammonopoltsta kapitalizmus dialektikája. Az állammonopolista kapitalizmus a szocializmus legteljesebb anyagi előkészítése. Az imperializmus fejlődésének új jelenségei igazolják az utolsó szakaszába jutott kapitalizmus fő törvényszerűségeiről, a kapitalizmus rothadásának fokozódásáról szóló lenini következtetések helyességét. Ez a rothadás nem jár együtt a termelőerők teljes pangásával, megbénulásával, s nem zárja ki a kapitalista gazdaság növekedését egyes Időszakokban, egyes országokban, de egészében véve, a kapitalizmus mindinkább gúzsba köti a modern termelőerők fejlődését. Az emberiség a tudományos-műszaki forradalom Időszakába lép, amely az atomenergia hasznosításában, a világűr meghódításában, a kémia, a termelés automatizálásának fejlődésében, a tudomány és a technika sok más nagyszerű vívmányaiban fejeződik ki. A kapitalizmus termelési viszonyai azonban túlságosan szűkek a tudományos-műszaki forradalom számára. Csak a szocializmus képes ezt a forradalmat véghezvinni és gyümölcseit a társadalom érdekében hasznosítani. A műszaki haladás a monopoltőke uralmának viszonyai között a munkásosztály ellen fordul. A monopóliumok új formáiban fokozzák a munkásosztály kizsákmányolását A kapitalista automatizálás a betevő falattól üti el a munkást — növekszik a munkanélküliség és csökken az életszínvonal. A műszaki haladás a kistermelők újabb és újabb rétegeit taszítja a mélybe. Az imperializmus a műszaki haladást elsősorban katonai célokra használja fel, az emberi elme vívmányalt az emberiség ellen fordítja. Amíg létezik az imperializmus, az emberiség nem lehet nyugodt jövője felől. A jelenkori kapitalizmus rendkívül kiélezte a piacproblémát. Az Imperializmus képtelen megoldani ezt a problémát, mert a kapitalizmusban a dolgozók vásárlóképessége törvényszerűen elmarad a termelés növekedése mögött. Az imperializmus fékezi az elmaradott országok ipari fejlődését is. A gyorsabban fejlődő , termelési lehetőségekhez képest a kapitalista világpiac viszonylag szűkül. Atmeg átszabdalják a legkülönfélébb vámhatárok és megszorító sorompók, zárt valuta- és pénzügyi övezetekre tagolódik. Az imperializmus táborában éles konkurenciaharc folyik az értékesítési piacokért, a tőkebefektetési területekért, a nyersanyagforrásokért. Ez a harc már csak azért Is éleződik, mert a kapitalizmus uralkodási területe nagymértékben összeszűkült. 12