Új Szó, 1961. november (14. évfolyam, 303-332.szám)

1961-11-28 / 330. szám, kedd

Világ proletárjai, egyesüljetek ! UJSZO SZLOVAKIA KOHHUNISTA PARTJA K0ZP0NT1 BIZOTTSÁGÁN AK NAPILAPJA Bratislava, 1961. november 28. kedd • 30 fillér • XIV. évfolyam, 330. szám Ifjúságunk teljesíti küldetését Ä Szovjetunió Kommunista Pártjának programja a mai nem­zedék számára a szó szoros értei-) mében kézzelfogható közelségbe hozta a kommunizmust. Amikor a kommunizmusról beszélünk, szinte magátólértetődön egyúttal az ifjúságra gondolunk. A konn munizmus és az ifjúság egymással szervesen egybekapcsolódó fogai-? makká váltak. Hiszen ha ma le-í rakjuk a kommunizmusba vezető üt alapjait, e munkánk során szükségszerűen gondoskodnunk kell az ifjúság nevelésének, az életre való előkészítésének tod yábbfejlesztéséről. Az SZKP programja és a XXII. kongresszus hazánk népében azt a lelkes elhatározást keltette, hogy még a mai nemzedék életé-i ben felépíti a kommunista társai dalmat. E történelmi jelentőségű feladat megoldásának legnagyobb munkája ifjúságunkra vár. Egye­nesen szimbolikus jelentőségűnek tarthatjuk tehát, hogy pártunk Központi Bizottságának legutóbbi ülése két nagyfontosságú határo-i zatot hozott, egyiket az SZKP XXII. kongresszusából a párt munkájára vonatkozó következte-) tésekről, a másikat az ifjúság kö-: rében végzett munkáról. Pártunk mindig nagy figyelmet szentelt az ifjúság nevelésének. Gondoskodik arról, hogy a fiatat lok munkájának, művelődésének és életének minden feltétele biz-a tosítva legyen. Már a XI. kong-i resszus elhatározta, hogy az if-i júsági szervezeteket közvetlenül irányítsák a pártszervek és szer^ vezetek. Ezzel feladatul tűzte ki számukra, hogy minden szakaszon hatékony segítséget nyújtsanak a CSISZ-szervezetek munkájának fejlesztésében, a fiatalok élőké-) szítésében a szocialista társada-) lom építése legnehezebb falada-i tainak teljesítésére. A párt felhívására a szovjet if-a júság példája nyomán ezer és ezer fiatal jelentkezett nép-) gazdaságunk azon ágazataiba, ahol a legnagyobb szükség volt rájuk. Nagy ifjúsági építkezések keletkeztek. így például az utóbbi időben az ifjúság befejezte a je-; senicei vízművet, a lochkovi ce-) mentgyárat és szorgosan munkál­kodik a kralupyi kaucsukgyár építésén. A fiatalok 1686 különféle építkezések védnökségét vállalták hazánk egész területén. Hatalmas® munkát végeztek a föld termé-) kénnyé tételén az aratás során, és így folytathatnánk tovább. El­mondhatjuk, hogy ifjúságunk tet-3 teiben a mérhetetlen hazaszeretet, a mélységesen nemzetközi gon-) dolkodás nyilvánul meg. Ifjúságunk nagy feladatai a kommunizmus építésében megkö-) vetelik, hogy teljesítésükre a fia­talok jól felkészüljenek. Pártunk elvárja az ifjúságtól, kezdemé-) nyezése elsősorban abban mutat-) kőzzék meg, hogy a népgazdaság legfontosabb ágazataiba megy, ahol a legnagyobb erőfeszítést, lendületet, áldozatkészséget kíván meg a feladatok teljesítése. Min-) denekelőtt a bányászatról, építé­szetről és a vasúti közlekedésről van szó. Nagy küldetés vár az if-: júságra a mezőgazdaságban is. Népgazdaságunknak ezen a sza-. kaszán mutatkozik meg leginkább bizonyos konzervatizmus, amely-) nek legyőzésében igen sokat tehet a fiatalok lendülete, az új, a ha­ladó iránti vonzalma. Mezőgazda-) Ságunknak sürgősen szüksége van fiatal káderekre, akik elősegítik a termelés nagyüzemi módszerei­nek gyors ütemű fejlesztését. A mezőgazdaságot fokozatosan a legkorszerűbb technikával, komp­lex gépesítéssel látjuk el. E gé­pek kezelése, a tudomány vívmá­nyainak alkalmazása a mezőgaz­dasági termelésben sok, képzett fiatalt kíván. Az ipari és mezőgazdasági üze­mek az ifjúság számára legyenek a kommunizmus iskolái. A fiata­lok irányításában ezt a követel­ményt kell szem előtt tartani. Eredményes kezdeményezés volt például az ifjúsági- szervezet ré­széről az ifjúsági építkezések szá­mára berendezéseket és anyagot szállító üzemekben az ellenőrző őrsök megszervezése. Ennek kö­szönhetően sok problémát és fo­gyatékosságot sikérült megoldani. Hasonló kezdeményezést kellene kifejtenie a CSISZ-nek a szocia­lista munkabrigád címért ver­senyző kollektívák mozgalmának fejlesztésében ls. Az ifjúságnak azonban a termelésben nemcsak a munkát, hanem az irányítást is meg kell tanulnia. Ennek érdeké­ben fokoznia kell részvételét a termelés irányításában, a szak­szervezetben, a műszaki-gazda­sági tanácsokban, a nemzeti bi­zottságokban és a szövetkezetek vezetésében. A CSKP KB határozatából kö­vetkező egyik legfontosabb fel­adat a CSISZ befolyásának növe^ lése a fiatalok körében, a szer­vezettség növelése és a fiatalok­nak merész faladatok teljesíté­sével való megbízása. Az Iparban és a mezőgazdaságban a technika gyors fejlődése nagy követelmé­nyeket támaszt az ifjúság rend­szeres tanulásával, a szakképzett­ség fokozásával szemben. Tovább kell tehát javítani a tanítás és a nevelés színvonalát az összes is­kolákban és minden segítséget meg kell adni a foglalkozásuk félbeszakítása nélkül tanuló fia­taloknak. A CSISZ előtt sürgető feladatként áll annak elérése, hogy minden tagja növelje szak­képzettségét. A CSKP Központi Bizottságának ülésén hangsúlyozták, hogy az ifjúság kommunista nevelésének elmélyítése mindenekelőtt a poli­tikai és ideológiai nevelés meg­szilárdítását, egyúttal a kulturális munka megjavítását, a testnevelés és a sport fejlesztését jelenti. A nevelés mindezen részei elválaszt­hatatlan egységet alkotnak, hiszen a kommunizmus embere minden tekintetben és harmonikusan, szellemileg és fizikailag szilárd világnézetű ember lesz. A fentiekből látható, hogy fel­adataink az ifjúság kommunista nevelésében nagyok és fontosak. Pártunk ezeknek a feladatoknak teljesítését minden pártszerv és (•-szervezet munkájában az első helyre állítja. Nagy felelősségtu datnak kell áthatnia a CSISZ munkáját is, hogy minden tekin tetben megfeleljen a vele szemben támasztott nagy Igényességnek. Minden erővel harcolni kell az ifjúság életében mutatkozó nega­tív jelenségek ellen. Fontos, hogy a fiatalokba beleneveljük a szo­cialista társadalmunk iránti fe­lelősségtudatot, s a párt által ki tűzött nagy célok elérésében való tevékeny részvételre vezessük őket. Ezzel bizonyítjuk, hogy ifjú­ságunk helyt áll a kommunizmus építője nagy küldetésének teljesí­tésében. Nagyobb támogatást a versenyző kollektíváknak Követik a kommunista munkabrigádok példáját A szocialista brigád, műhely és részleg címért folyó munkaver­seny a kommunista munkabrigá­dok példája nyomán üzemeinkben és más munkahelyeken is egyre nagyobb méreteket Slt. Például csak a nyugat-szlovákiai kerület­ben 4560 kollektíva versenyez a szocialista brigád címért. A moz­galom a kohóipari üzemekben és az ércbányákban bontakozott ki a legjobban, ahol a dolgozók egy­ötöde részt vesz a versenyben. MEGÉRTETTÉK A VERSENY KÜLDETÉSÉT A szocialista címért versenyzők túlnyomó többsége megértette a ver­seny küldetését. Kötelezettségválla­lásaikban figyelmüket főleg a terv teljesítésére és túlszárnyalására össz­pontosítják, de nem feledkeznek meg az új technika és munkamód­szerek bevezetéséről s a szakképzett­ség állandó növeléséről sem. Ezen a téren figyelemre méltó eredménye­ket ér el a Zlaté Moravce-i hütő­szekrény-gyárban Bartoš elvtárs kol­lektívája. A kollektíva tagjai például a csövek összekapcsolására tettek újítási javaslatot, melynek megvaló­sításával nemcsak lényegesen növe­lik a munkatermelékenységet, hanem nagy mennyiségű fémet is megtaka­rítanak. ELSAJÁTÍTJÁK AZ Oj MUNKAMÓDSZEREKET Ugyanakkor üzemeinkben vannak olyan kollektívák, melyek a haladó munkamódszerek bevezetésével érnek el kiváló eredményeket a munkater­melékenység növelése terén. Ebből a szempontból érdemes megemlíteni a partizánskéi Augusztus 29. Üzem dolgozóinak nagy jelentőségű kezde­ményezését. „A harmadik ötéves terv alapjára" nevet viselő mozgalom ma már nemcsak az említett üzemben teszi gazdaságosabbá a termelést, ha­nem számos más vállalatban. Figye­lemre méltó a trenčini ruhagyár több kollektívájának azon kezdeményezé­A doudlevcel elektrotechnikai gyár 62-es részlegében JIH Krajic és JIH Pech (képünkön) az elsők között voltak, akik a plzefii Lenin Müvek pártszerve­zetének felhívására szakmunkára a gépekhez Jelentkeztek. Megelőzően mind­ketten tekercseifi munkát végeztek, most esztergapadra dolgoznak. IL Uhlíŕ — CTK felvsj se, hogy bevezették a hulledéknélkü­li szabást. Ez a módszer szintén gaz­daságosabbá teszi a termelést KÜSZÖBÖLJÜK KI A HIBÁKAT Nem mondhatjuk azonban, hogy a szocialista brigád elmért folyó ver­seny jelentőségét mindenütt megér­tették. A verseny nem vált mindenfitt a terv teljesítésének, a munkaterme­lékenység növelésének és a termelés gazdaságosságának hatékony eszkö­zévé. Vannak kollektívák, melyek csak formális felajánlásokat tesznek. A szakszervezeti üzemi bizottságok, ahelyett, hogy ellenőriznék a köte­70 nap alatt 12 ezer vagon enkor lezettségválletások teljesítését, és irá­nyítanák a munkát, magukra hagyják a kollektívákat. Így a papíron lefek­tetett szép kötelezettségvállalásokat gyakran nem teljesítik, ezek pedig elvesztik értéküket. A tlmačei Kirov Üzemben például 34 kollektíva verse­nyez a szocialista brigád címért, sőt kilenc kollektíva mér el is nyerte a címet — ami azonban nem Jut kife­jezésre a terv teljesítésében. Az üzem nem teljesiti tervezett feladataitl Találkozunk aztán olyan kollektí­vákkel ls, melyek nem teljesítik kö­telezettségvállalásukat a szocialista életmóddal kapcsolatban. A párt- és szakszervezeteknek, valamint a gaz­dasági szerveknek is nagyobb támo­gatást kell nyújtaniok a versenyző kollektíváknak 1 (CTK) — A trnaval cukorgyárak körzetében a .cukorrépatermelők már befejezték a cukorrépa kiszántását. Már az utolsó vagonokat szállítják, az útmenti rakodóhelyekre és köz­vetlenül a cukorgyárakba. A szovjet elektronikus számológép segítségével i (CTK) — A prágai motoros gép­kocsi kísérleti intézet dolgozói az Ural nevű szovjet elektronikus számológép segítségével olyan számítási módszereket dolgoztak ki, amelyek pótolják a kétütemű és négyütemű benzinmotorok al­katrészei legelőnyösebb méretei­nek és alakjának eddig nagyrészt csak kísérleti felülvizsgálását. Az új módszer alkalmazása, amely többek közt főként a gázok és a felszívott levegő áramlása fő tör­vényszerűségeinek igen igényes kiszámításán alapul, e munkához szükséges eddigi időt öttized ére is csökkenti és hozzájárul a mo­torok műszaki színvonalának to­vábbi emeléséhez. Nyolc cukorgyácl üzemben eddig 122 700 vagon cukorrépát vásárol­tak fel, ami a tervezett mennyiség­nek csaknem 87 százaléka. A cukor­répa-kampány eddigi 70 napja alatt hétfő reggelig 89 ezer vagon cukor­répát dolgoztak fel és csaknem 12 ezer vagon kiváló minőségű cukrot gyártottak, vagyis a tervezett meny­nyiség háromnegyedét. Az idei cukor­gyári idény december 20-ig tart. Ha a fiatalok közbelépnek (CTK) — A Vítkovicei Klement Gottwald Vasmüvek rekonstrukciós munkálatainál nagy súlyt fektetnek a Vf. nagyolvasztó építésére. Határ­időre történő felépítésének betartá­sára az üzem fiataljai mozgalmat in­dítottak, s a kohó építését saját ügyüknek tekintik. E mozgalomhoz a kohó építésében résztvevő üzemek fiataljai is csatla­koztak, amennyiben figyelemmel kí­sérik, hogy idejében szállítja-e üze­mük a megrendelt berendezéseket. 'llllIllllllllllllllllllllllllllllllllllllilllllllllHlllllllillllllllllllllllllMllllllllllllllllilllllll ü®í ŠÄ ­Nagy érdeklődést keltett a bratislavaiak körében a Csehszlovák-Szovjet Barátság háza. A Barátság Háza lett a Szovjetunióból Bratislavába érkező vendégek központja. A város lakosai pedig megismerkedhetnek itt — ki­állításokon és más rendezvények keretében — a kommunista társadalmat építő szovjet nép életével és munkájával. Felvételünkön: a Barátság Há­za egyik korszerűen és ízlésesen berendezett helyisége. (St. Petráš — CTK — felv.J V Éjjeli műszakon Tféry János csoportvezető egész nap a káposztalevél sllózásá­val foglalatoskodott. A nemčinanyl szövetkezet két hektáron termelt őszi káposztát, — ezért nyolcvan­kétezer koronát vételezett be — a hulladékokból s a kertészetből Össze­szedett zöldségfélékből ezenkívül 350 mázsa lédús takarmányt stlózott be. A szövetkezet mozgékony csoport­vezetőiét vacsora után találom meg. Mások ilyenkor kényelembe helyezik magukat, ő azonban gumicsizmát vált és a sűrű ködben, a sOtét éj­szakában a határba veszt útfát. Most javítottuk meg a lánc­talpas erőgépet — magyarázza — meg kell néznem, hogyan boldogul­nak vele a traktorosok. fó félórai sáros út után a domb­háti dűlőre érkeztünk. Lábbelink a friss szántásba süpped, a traktor dohogását csak messziről lehet hal­lani. — Pedig a fényszórókat is kija­vítottuk — jegyzi meg kissé felhábo­rodottan, — úgy látszik ismét üzem­zavarral bajlódnak. Az erőgép dohogó hangjának kö­zeledtével azonban kisvártatva elő­bukkannak a reflektorok, s ez meg­nyugtatja Kéry János csoportveze­tőt. Kakody Michal és Maly János traktorosok ktjárnak a barázdából, mielőtt befordulnának, lehalkítják gépüket és örömmel újságolják: — Ügy jár most a traktor, akár­csak az óra. Jó, hogy meglátogatott Jani bácsi, mert a irodában nehezen hiszik el, hogy éjjel sem pihentet­jük a lánctalpasokat. Maly János rövid eszmecsere után Jelül a gép nyergébe, nagyobb gázt ad a motornak, és ötsoros ekéjével ismét eltűnik a sötét éjszakába. — Most volt a váltás, — szól kér­dezés nélkül is Kakody Michal, — János csak azért tett velem egy for­dulót, hogy meggyőződjék a traktor kifogástalan működéséről. Mielőtt hazafelé Indulnánk, a Trak­toros egy höpalackot húz elő táská­jából, megkínál bennünket. — Nem fogyott el a tea, mert kissé megenyhült az idő — mondja tréfásan — kortyantsanak belőle jó egészséggel... — Hát miért nem hagyod itt a felesleget Jánosnak? — így a cso­portvezető. — Ne féltse őt, a brlgádvezető róla ts gondoskodott. Jólesett a forró tea nekünk ts, meg a traktorosnak is, aki a nappali mű­szakban öt hektár friss szántást ha­gyott maga mögött. — János sem marad le mögöttem — mondja Michal, akt magabiztosan halad hazafelé mellettünk. SZOMBATH AMBRUS

Next

/
Oldalképek
Tartalom