Új Szó, 1961. november (14. évfolyam, 303-332.szám)

1961-11-26 / 328. szám, vasárnap

Miért mondott le Kiáori a szíriai kormány elnöki tisztségéről Bejrut (CTK) Az An-NIda, Libanon Kommunista Pártjának lapja leleplez­te a Szíriai Arab Köztársaság ideig­lenes kormánya elnöke, dr. Kuzbarl lemondásának igazi okait. A lap le­szögezte, hogy Kuzbari lemondásának oka az volt, hogy egyre jobban kö­zeledett az imperialista körökhöz, ami a néptömegek, a demokraták és hazafiak körében nagy ellenállást váltott ki. A miniszterelnök lemondását hiva­talosan azzal Indokolták, hogy mint jelölt akar fellépni a mostani par­lamenti választásokon. A valóságban azonban az érvényes szíriai törvé­nyek szerint hivatalának ellátása mellett is jelöltethette volna magát. Kuzbari, miniszterelnökségének ide­jén — irja a lap — az ideiglenes kormány semmit sem teljesített azon ígéretei közül, amelyeket a szeptem­beri események után tett, nem állt a dolgozók jogainak védelmére, sőt antidemokratikus választási törvényt adott kl. Ngo Dinh Diem klikkje meggyilkolta a nemzetközi eiienőrző bizottság összekötő tisztjét Hanoi (CTK) A Felszabadulás nevű dél-vietnami hírügynöksége bejelen­tette, hogy Ngo Dinh Diem klikkje a napokban meggyilkolta Hoang-Hui­Nama ezredest, aki a nemzetközi el­lenőrző bizottság dél-vietnami ösz­szei- • missziójának vezetője volt. A ikosság fő célja az volt, hogy likv.^jlják a francia gyarmatosítók volt kiszolgálóját, aki volt uraival még mindig tartotta az összekötte­tést. Hoang-Hul-Nama meggyikolásával azonban provokációs célt ls követ­tek : diszkreditálni akarták ezzel Dél­. Vietnam felszabadító frontját,a fele­lősséget a gyilkosságért a dél-viet­nami hazafiak róvására írják fel. Ngo Dinh Diem klikkje ezzel a tetté­vel csapást akart mérni a nemzet­közi ellenőrző bizottságra és ki akar­ta erőszakolni, hogy elhagyja Dél­Vietnamot. Az ellenőrző bizottság ki­vonulásával ugyanis lehetővé válna az USA csapatainak nyilt beözönlé­se. A Biztonsági Tanács döntött Kongó ügyében New York (CTK) — A Biztonsági Tanács pénteken délután azzal fejezte be a kongói helyzettel kapcsolatos tárgyalásokat, hugy elfogadta Libéria, az EAK és Ceylon határozati javaslatát, amely többek között meghagyja az ENSZ főtitkárának, tegyen intézkedéseket, hogy az ENSZ kongói be­folyása elsősorban a katangai szeparatista mozgalom beszüntetésére irá­nyuljon. A CSEHSZLOVÁK-SZOVJET Baráti Szö­vetség küldöttségét, melyet M. Novotná asszony, a CSSZBSZ Központi Bizottsá­gának tagja vezet, Szovjetunió körüli útján mindenütt szívélyesen fogadták A küldöttség november 25-én tér vissza Prágába. A Szovjet-Csehszlovák Baráti Társaság november 24-én a moszkvai Ba­rátság Házában Klement Gottwald szüle­tésének 65. évfordulójára emlékestet rendezett. (CTK) VENEZUELÁBAN a dolgozók számos szervezete tiltakozik a kormány határo­zata ellen, hogy megszakítja a diplomá­ciai kapcsolatokat Kubával. (CTK) IVRY-BEN, Párizs külvárosában szom­baton megkezdődött Franciaország Kom­munista Pártja Központi Bizottságának kétnapos ülése. A program fő pontja Waldeck Rochet beszámolója az SZKP XXII. kongresszusának eredményeiről (CTK) A LAOSZ HANGJA rádióállomás Jelen­tése szerint a SEATO-tömb légierői pro­vokációs berepüléseket hajtanak végre Laosz felszabadult területei fölé, ame lyek a törvényes királyi kormány ellen­őrzése alatt állnak. (CTK) A BOLGÁR BÉKEVÉDOK Bizottsága sürgönyt intézett Kennedy elnökhöz, amelyben 1 tiltakozik az USA kormányá­nak az Egyesült Államok Kommunista Pártja ellen foganatosított megtorló In­tézkedései ellen. (CTK) AZ ÁZSIAI és afrikai országokkal való szolidaritás szovjet bizottsága Moszkvá ban Kongó napot rendezett. (CTK) AZ EAK ENSZ-küldöttsége arra kérte a Biztonsági Tanácsot, hogy tárgyalja meg Kuwait ENSZ-be való felvételét. (CTK) A DÁN PÉNZÜGYMINISZTER előter­jesztette az 1962/63. évi állami költség­vetési tervét, amely több mint 8,7 mil­liárd dán korona kiadást irányoz elő. Ebből az összegből egymilliárd a had­ügyminisztérium kiadásaira esik, egyéb nagy fegyverkezésre szánt összegek pe­dig megtévesztő módon más minisztériu­mok tételeiben szerepelnek. (CTK) AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN az arany­készlet az elmúlt héten további 30IJ mil­lió dollárral csökkent Ez az eddig fel­Jegyzett legnagyobb csökkenés. (CTK) A MAGYAR Népköztársaság Elnöki Ta nácsa eleget#tett az első magyar szocla lista város lakossága kérésének, határo zatot hozott Sztálinváros nevének meg változtatásáról Dunaújváros-ra. (CTK) ÉSZAK-KEI.ET IRAKBAN a Diala folyón ünnepélyesen üzembe helyezték a Der bendi Khan duzzasztógátat. (CTK) AZ UKRÁN politikai fíönyvkiadó orosz és ukrán nyelven kiadta Ukrajna Kom munista Pártja történetének vázlatát (CTK) * Tudvalevő ugyanis, hogy e mozga­lom legerősebb támasza az Idegen beavatkozás, a gyarmatosítók és a zsoldosok segítsége, akiket azokból a pénzforrásokból fizetnek, amelyeket a tőkés monopóliumok Katanga ki­zsákmányolásával nyernek. A szovjet küldött vétójogának érvényesítésével megakadályozta, hogy az USA az em­lített úgynevezett kiegészítő adataival olyan döntést kényszerítsen ki, amely gyakorlatilag elterelné a figyelmet a katangai szeparatistákról és gyarma­tosítókról, és azt a Csombeval való további békéltetési kísérletekre össz­pontosítaná. A tárgyalások azt mutat­ják, hogy az USA küldöttsége hosszas habozás után és erkölcsi nyomás kö­vetkeztében nem valósította meg azt a szándékát, hogy vétót emeljen az említett három ország határozata el­len, sőt elfogadása mellett szavazott. Stevenson, az USA küldötte ugyan kijelentette, hogy „nem szívesen" adja szavazatát. Nagy-Britannia és Franciaország küldötte tartózkodott a szavazástól. A szavazás előtt felszó­laló többi küldött hangsúlyozta, hogy az említett három ország küldöttsé­geinek határozata teljesen megfelelő Irányvonalat ad a Kongóban egyre jobban elmélyülő válság legfontosabb problémájának megoldására. A határozat jóváhagyása után U Thant, az ENSZ Ideiglenes főtitká­ra ls felszólalt. Hangsúlyozta a jóvá­hagyott határozat fontosságát és an­nak teljesítésére kötelezte magát. Be­Ismerte, hogy a Kongóban állomásozó ENSZ-csapatok parancsnoksága a múltban több hibát követett el, s ar­ra kérte az afrikai országokat, nyújt­sanak további katonai támogatást az említett feladat maradéktalan teljesí­téséhez. U Thant annak a reményé­nek adott kifejezést, hogy az említett feladat teljesítésével kapcsolatban a jövő év elején olyan előrehaladást érhetnek el, melynek alapján az ENSZ csökkentheti a Kongó területén állo­másozó katonai alakulatainak létszá­mát. A tárgyalás folyamán V. A. Zorin, a Szovjetunió küldötte ts felszólalt. Zorin, aki novemberben a Biztonsági Tanács elnöki tisztségét tölti be, hangsúlyozta, hogy az említett hatá­rozat jóváhagyása még csak az első lépés és az azt követő tettektől függ­nek az eredmények. Nagy Jelentősé­get tulajdonított annak, hogy a jóvá­hagyott határozat értelmében az ENSZ tevékenységének a gyarmatosí­tó katangai tűzfészkek megszünteté­sére kell irányulnia. Zorin figyelmez­tetett a jóváhagyott irányelvek hely­telen magyarázatának veszélyes vol­tára, mert tudvalevő, hogy Ham­marskjöld az ENSZ volt főtitkára az ilyen magyarázatok gyakorlatával mélyítette el a kongói válságot, ami igen súlyos következményekkei Járt az ENSZ számára is. A Szovjetunió ENSZ-küldötte megemlítette, hogy az ENSZ kongói személyzetét túl egy­oldalúan, a gyarmati hatalmaknak kedvezően válogatták össze, és sok esetben e feltételhez Igazodott tevé­kenysége ls. Zorin felszólította az ENSZ ideiglenes főtitkárát, vessen vé­get az ENSZ kongói személyzete ilyen egyoldalú összetételének és helytelen tevékenységének. Hivatalos i elöntés ü SÍ. Hruscsov és II. Kekonnen lirgyitósirál Elhalasztják a szovjet-finn katonai tárgyalásokat (CTK) — A SZOV MOSZKVA JET KORMÁNY LEHETSÉGESNEK TARTJA, HOGY ELHALASSZÁK A KATONAI JELLEGŰ TÁRGYALÁSO­KAT FINNORSZÁGGAL. Ezt Jelenti be a hivatalos Jelen­tés, amelyet N. Sz. Hruscsov, a Szov­jetunió minisztertanácsának elnöke és Urho Kekonnen, a Finn köztársaság elnöke közötti tárgyalásokról adtak ki. A tárgyalások november 24-én zajlottak le Novoszibirszkben a finn koröiány kérelmére és a szovjet kor­mány október 30-1 jegyzékére vo­natkoztak. A Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke megállapította: a Jelenlegi feszült nemzetközi helyzet arra kényszerít! a Szovjetuniót, hogy ki­használjon minden eszközt és lehe­tőséget, amely rendelkezésére áll, hogy biztosíthassa saját biztonságát, és megtegye a szükséges lépéseket a német militaristák Balti tenger fe­lől és Fii.nország légiterén keresz­tül fenyegető esetleges támadásának visszaverésére. Nyikita Hruscsov kijelentette, hogy a szovjet kormány nézete szerint az 1948. év! egyezménnyel összhangban katonai tárgyalásokat kell folytatni a Szovjetunió és Finnország között. Kekonnen elnöke egyetértett azzal, hogy a háború veszélyére való hivat­kozás igen indokolt. Figyelmeztetett azonban arra, hogy e tárgyalások megkezdése a skandináv országok­ban háborús hisztériához vezethet. Honduras Kommunista Pártjának nyilatkozata Tegncigalpa (CTK) — A Kuba-ellenes fegyveres agresszió növekvő veszélyével kapcsolatban Hondurasz Kommunista Pártjának Központi Bizottsága nyilatko zatott tett közzé, amelyben felhívja Hon­duras népét, harcoljon a Kuba-ellenes fegyveres beavatkozás meghiúsításáért. A nyilatkozat részleteket közöl a Kuba­ellenes összeesküvésről és leleplezi Hon­duras kormányapparátusát, amelyet az észak-amerikai központi kémszolgálat ügynökei irányítanak. A kormány azért igyekszik minéi több kommunistát bör­tönbe juttatni, hogy megakadályozza a Kuba-ellenes agresszió ellenzőinek ak­cióit. A nyilatkozat felhívja Honduras népét, egyesítse erőit az észak-amerikai imperialista agresszió és elnyomás elle­ni harcban. • •••••••••a A MAZ-504 B egyike a legújabb szovjet tehergép­kocsiknak. 180 ló­erős Diesel-motor­jával 75 km maxi­mális sebességet ér el óránként, te­herbíróképessé­ge 12 és fél tonna. (CTK — TASZSZ felvétele) DE GAULLE tábornoknak Macmlllan angol miniszterelnöknél tett látogatása alkalmával a gyarmati nemzetek felsza­badításáért küzdő mozgalom hlyei a lon­doni francia nagykövetség épülete előtt Algéria függetlensége mellett tüntettek. (CTK) A HOLY LOCHBAN állomásozó Polá­ris-rakétákkal ellátott amerikai tenger­alattjárók legénysége utasítást kapott, hogy ne látogassa Glasgow munkásnegye­deit, mivel már több ízben került sor Incidensre a munkások és a tengerészek között. (CTK) A GÁZ ÉS ELEKTROMOS MÜVEK, vala­mint a vasutasok sztrájkjához a párizsi városi közlekedési vállalatok dolgozói ls csatlakoztak. (CTK) WWWWWWWWftW^ Az USA karibi politikája avagy: TAPOGATÓZÁS A SÖTÉTBEN L atin-Amerika történelmében so­hasem fordult még elő, hogy az észak-amerikai hajóhad és a ten­gerészgyalogság egy diktatúrát vál­az ország egyetlen iparágát — a cu­korfinomltókat. A múltban a spanyolok és a fran­ciák váltakozó Igáját nyögő szigetor­tott volna le és helyébe demokratikus Szág volt az első latin-amerikai or rendszert segített volna uralomra. S2ági m ei yben fellángolt a nemzeti Márpedig Washington azt állítja, hogy felszabadító mozgalom. A sziget nyu­ennek kellett volna történnie a na- g at I részén a Nagy Francia Forrada­amiről a Biztonsági Tanács már ta valy szeptemberben tárgyalt. Amióta az „öreg" TruJIllo május 30-án merénylet áldozata lett, az ame­rikaiak új cégér alatt próbálják meg­szilárdítani a diktatúrát. Fantasztikus méreteket öltött a rendőrterror. Egy kettő elbánnak a „gyanús elemekkel", akiknek száma nőttön nő. TruJIIlóék szükségszerűen letűnnek a történelem színpadáról. Trujillo „generallsszimuszt" gyanús körűimé nyek között már május 30-án meg pókban a Dominikai Köztársaság ese- i o m hatására már 1804-ben megala- gyilkolták, négy fia pedig — mind "' " " " ' " J" kult a Haiti Köztársaság. A Dominikai tábornoki rangban - „önként" el­Köztársaság később, 1865-ben szüle- hagytak az országot, ámbár egyikü­tett meg. A spanyolok háborús vere- ket a Dominikai Köztársaság állandó sége után az észak-amerikai impéria- képviselőjévé nevezték ki az ameri­lizmus érdekeinek előtérbe került a kako z> f i v é?elmi. tanácsba Trujillóék Karibi tenger térségében fekvő többi távozásának körülményei nem egé­országgal együtt. 1916-1924 években sz e* világosan. Ogy látszik nem ér­amerikal tengerészgyalogság szállta tetté k meg a l e r> kl k szándékát, azt tőben. Az eset — úgy látszik — a do­minikai ENSZ-küldöttet ls kihozta sodrából és követelte, hogy halasszák el a kubai panasz megvitatását. Per­sze. aki egy kicsit Is nyitott szemmel nézi a dolgokat, nehezen érti meg azt az amerikai állítást, hogy a má­sodik amerikai flotta a dominikai partoktól három mérföldnyire hor­gonyzott le, hogy „megszilárdítsa a demokráciát" a Dominikai Köztársa­ságban. meg a Dominikai Köztársaságot. Ak- h°gy az USA továbbra is komolyan kor kénvszerítették rá mai allcotmá- ellenőrizni akarja a Dominikai Köz­társasagot. Az események kétségtele­nül összefüggnek az ország robbaná­nyát és készítették elő a Trujillo csa­lád amerikaibarát reakciós parancs­Ezért azt javasolta, hogy a Szovjet­unió ne tartson ki a katonai tár­gyalásokra vonatkozó Javaslata mel­lett. Kifejezte azt a nézetét, hogy az ilyen megoldás megnyugtatná egész Skandinávia közvéleményét, és csökkentené a háborús előkészü­letek szükségességét, nemcsak Finn­országban és Svédországban, hanem Norvégia és Dánia NATO-államok­ban is. Kekonnen elnök megállapította, bízik abban, hogy a kérdés ilyen megoldása nem élezi ki a nemzet­közi helyzetet és megfelel a Szov­jetunió biztonsága érdekelnek ls. A Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke értékelte Kekonnen elnök politikai tapasztalatait és bizalmát fejezte ki jóhiszeműsége és aziránt, hogy képes támogatni és megszi­lárdítani a Paaskivi-Kekonnen féle külpolitikát, Finnország semlegessé­gét. Kijelentette, hogy a Szovjet­unió kormánya lehetségesnek tartja a katonai tárgyalások elhalasztását. Nyikita Hruscsov hangsúlyozta, a szovjet kormánya reméli, hogy Finn­ország figyelemmel kíséri majd a fejleményeket Észak-Európában és a Balti-tenger térségében, s szükség esetén bejelenti a szovjet kormány­nak nézeteit a szükséges lépésekre vonatkozóan. Moszkva (CTK) — Urho Kekonnen, a Finn Köztársaság elnöke kíséreté­vel november 25-én Novoszibirszkből Moszkvába utazott. A Legfelsőbb Szovjet elnöksége és a Szofjetuniő Minisztertanácsa szombato: ebédet a tére. >fjeti a a iqptt a nagy Kreml-palotában a finn elnök tisztele­Az utóbbi napok híreiből már tel- uralmi rendszerének a feltételeit. A Jes képet alkothatunk a való helyzet- dominikai hazafiak adatai szerint Tru­*ről. Az amerikai titkos szolgálat ha­gyománjios palotaforradalmat hajtott végre a Dominikai Köztársaságban, amit úgy kell érteni, hogy megmen­tette a palotát és megakadályozta a forradalmat. A Dominikai Köztársaság az ame­rikai földrész egyik legkisebb orszá­jillóék uralmuk idején 75 ezer ellen­sig feszült helyzetével és Washing­ton Kuba elleni általános tervével, amelyben különleges szerepet szán a felüket irtották ki. A legdurvább ter- dominikai államnak Az USA már ror ellenére újra meg újra felkelés most lázas diplomáciai lépéseket tesz tört ki. A legutóbbit 1959-ben tör- a Dominikai Köztársaság politikai ték le. Latin-Amerikában gyűlölik a levi­tézlett dominikai diktatúrát. Az ame­rikai kormány — bát saját szüiemé­ga. Keleti kétharmad részét foglalja nye volt a Trujillo rendszer, mely el annak a szigetnek, melyet Kolum­busz valaha La Espaflola-nak nevezett amerikai segítség nélkül egy napig sem tudta volna fenntartani magát el, ma pedig a sziget nyugati részén kénytelen volt már tavaly, legalább elterülő néger köztársaság után Haiti formálisan, távol tartani magát do­néven ismeretes. Több mint három- minikai bábjaitól. A latin-amerikai millió lakosa van, többnyire félvérek országok többsége kikényszerítette, és négerek. Gazdasági Jellege azonos hogy gazdasági szankciókat alkal­a többi szomszéd országéval. A nád- mazzanak a Dominikai Köztársaság- szemfényvesztő kísérlet. Elsősorbán a „megtisztítására", hogy mielőbb leg­szolgalelkűbb bábjai között tudhassa az amerikai államok szervezetében. Különben a közép amerikai országok ún. közös vezérkara, mely névlegesen irányítaná az újabb kubai beavatko­zást, szintén számít terveiben a Do­minikai Köztársasággal A latin-amerikai népek felbuzdul­va Kuba példáján széttörik az ameri­kai imperializmus béklyóit. Ezért aligha vezethet sikerre az újabb cukor elsődleges termelésével és ki­vitelével leginkább Kubára emlékez­tet. Fő üzletfele az USA. (Kivitel 47, behozatal 65 százalék.) Öriásl föld­területeket ellenőriznek az amerikai monopóliumok és kezükben tartják gal szemben, s múlt év júliusában az dominikai nép nem hagyja magái fél amerikai kormány ls kénytelen volt revezetni, hanem a „változások" elle­vele megszakítani a diplomáciai kap- nére folytatja a harcot a diktatúra csolatokat. Az amerikaiak azért to- ellen. Az USA minden további karibi vább támogatták Trujlllót, bandáit be- kalandja valójában egyenlő a sötét­vetették Kuba, sőt Venezuela ellen is, ben tapogatózással. J. H. A nép haragja elsöpri a katonái diktatúrát Dél-Koreában Tjan Ik Chvan, a Koreai Népi De­mokratikus Köztársaság csehszlová­kiai nagykövete tájékoztatta a sajtó képviselőit és a Prágában akkredi­tált külföldi újságírókat a Dél-Koreá­ban uralkodó helyzetről, Pak Csong­hi katonai diktátor kétszínű, népel­lenes politikájáról. Pak Csong-hi látogatásának az Egyesült Államokban és Japánban nem volt más célja, mint Dél-Ko­reában a nép egyre növekvő tilta­kozása ellenére amerikai és japán tőkével megerősíteni , a gyarmati rendszert. Az országban a katonai diktatúra hat hónapos uralma alatt rohamosan romlott a gazdasági hely­zet. Az ipari termelés 8,3 százalék­kal csökkent. Az üzemeknek csupán 30—30 százaléka dolgozik, fél mil­lióval emelkedett a munkanélküliek száma, 10 százalékkal emelkedtek az árak. Ezek a jelenségek óriási elé­gedetlenséget váltottak kl a nép körében. Pak Csong-hi és klikkje üres Jel­szavakkal igyekszik a lakosságot fél­revezetni. Gazdasági felvirágzást, „forradalmat" ígérnek, közben azon­ban még mindig tart a statárium, a szabadságot követelő hazafiak a bör­tönökben sínylődnek. Nyíltan hábo­rúra uszítanak. Állandóan több és több embert mozgósítanak. 700 000 főnyi hadseregük csak színleg tarto­zik az ENSZ parancsnoksága alá, valójában az amerikai tábornokok és instruktorok tartják kezükben. A katonai diktatúra végrehajtói között egyenetlenség, civakodás, torzsalkodás uralkodik, ami még fo­kozza a nép szembehelyezkedését a katoňal uralom ellen. A nyomor, a pusztulás, az éhség az utóbbi időben már olyan méreteket öltött, hogy még az amerikai újságok ls azt ír­ják róla: Dél-Koreában tömegfelke­lés, új államfordulat várható. Az amerikai Imperialistáknak a helyzet ilyen alakulása persze nincs ínyükre, ezért hívták meg Pak Csong­hlt, aki az amerikaiak tanácsára meg­nyitja az utat a japán militaristák­nak Dél-Koreába. Az Egyesült Álla­mok, Japán és a Dél-Korea-1 kato­nai diktátorok elégedettek a tárgya­lások eredményeivel, csakhogy ezek az eredmények nem tükrözik vissza a koreai nép akaratát és éppen ezért nincs Jövőjük. A Dél-Koreában uralkodó jelenlegi helyzet Igazolja a Koreai Népi De­mokratikus Köztársaság többször hangoztatott javaslatának helyessé­gét : békés úton egyesíteni a két álla­mot. A néptől teljesen elszigetelt ka­tonai hatalom, amelyet a hazai és az egész világ közvéleménye elítél, úgy sem tarthat soká A nép haragja el­söpri a bábkormányt, kiűz! az ame­rikai imperialisták agresszív hadse­regét és választások alapján meg­alakul az egyesített Korea. • 01 ° 1 £ist. november 26.

Next

/
Oldalképek
Tartalom