Új Szó, 1961. november (14. évfolyam, 303-332.szám)
1961-11-08 / 310. szám, szerda
A NAGY OKTÓBER 44. ÉVFORDULÓJÁNAK UNNEPSEGEI Jirí Hendrych elvtárs beszéde (Folytatás az 1. oldalról) bnió Kommunista Pártja Központi Bizottságának lenini politikáját. A XXII. kongresszus a pártellenes csoport ezen frakciós egységbontó tevékenységével véglegesen leszámolt, és biztosította, hogy mindazt, ami összefügg a személyi kultusz maradványaival, egyszer s mindenkorra maradéktalanig felszámolják Tette ezt azért, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártja és a szovjet nép teljes energiával láthasson hozzá a kommunizmus építése nagy művének megvalósításához. A XXII. kongresszus újból megmutatta, milyen erős a Szovjetunió Kommunista Pártja, kiváltotta, a világ kommunistái és dolgozói csodálatát, akik teljes joggal a nemzetközi kommunista mozgalom élcsapatát látják a Szovjetunió Kommunista Pártjában, melyet lenini Központi Bizottsága élén Hruscsov elvtárssal vezet. A szovjet néppel együtt mi ls a kommunista holnap felé haladunk Csehszlovákiában. Dolgozóink a kongresszusi tárgyalás napjaiban gyakran kifejezésre juttatták egyetértésüket, és tettekkel támasztották alá Novotný elvtárs szavait, aki mint pártunk küldöttségének vezetője a XXII. kongresszuson kifejtette, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártjának programját saját programunknak tekintjük, hogy e program szerint fogunk következetesen dolgozni, — országunk és pártunk helyzetéből kiindulva — mért e program magába foglalja a mi jövőnk alapvonásait is. Megerősíti bennünk is a biztonságot és elhatározást; mindent megteszünk azért, hogy már a mai nemzedék a kommunizmusban éljen Csehszlovákiában is. E célt követik azok a távlati tervek, melyeket pártunk Központi Bizottsága állít össze. Tekintetbe veszszük ennél, mint mindig hazánkban a szocializmus építése bonyolult kérdéseinek megoldásánál — a Szovjetunió gazdag tapasztalatait. A Szovjetunió nemcsak példaképünk, hanem mindig jő tanácsadónk is volt. A Szovjetunió testvéri segítségének ís köszönhetjük, hogy az elműit években lényegesen meggyorsíthattuk az ipari termelés és az egész népgazdaság növekedésének ütemét, és az alapvető ipari termelésben az egy főre eső termelésben elhagytunk sok Iparilag fejlett országot. A népgazdaság fejlődése lehetővé tette népünk életszínvonala gyors emelését. Pártunk mindig teljesítette fő küldetését — a dolgozó ember javára, a jobb, megelégedett életért dolgozni. A továbbiakban Hendrych elvtárs a szocialista államokkal való együttműködésünk nagy jelentőségéről beszélt. Kijelentette, minél szilárdabbak és bővebbek lesznek kapcsolataink a Szovjetunióval és a szocialista államokkal, annál erősebb lesz a szôcialista világrendszer, és gyorsabb lesz együttes előrehaladásunk is. Ezen a téren is nagy jelentőségű a Szovjetunió Kommunista Pártjának XXII kongresszusa, mely a szocialista államok szilárd egységének a világ kommunista pártjai megbonthatatlan egységének nagy manifesztációja volt. Kifejezte valamanynyíük közös akaratát, hogy végső győzelemre viszik a Nagy Októberi Forradalom dicső eszméit, megvalósítják az eddig létező társadalmak leghumánusabb célját, és biztosítják a világon a békét, munkát, szabadságot, egyenjogúságot és minden nép boldogságát. E nemes célokért harcoló kommunista pártok szilárd egységét nem zavarhatják meg az albán vezetők, akik mint semmirekellő pártütők a történelem szemétdombján fogják végezni. A kommunista mozgalom az SZKP programjával megerősödve tántoríthatatlanul halad előre! Elvtársak! A XXII. kongresszuson elfogadott program egyben a béke hatalmas programja Is. Utat mutat az emberiségnek, hogyan szüntetheti meg örökre a háborút, és hogyan alakíthat kl tartós barátságot a nemzetek között. Itt is kiemelkedik a rx. kongresszus érdeme, ame'.y ismét hangsúlyozta és kidolgozta a békés együttélés elvét, melyet először Lenin vetett fel, s melynek helyességét maga az élet igazolta. A lenini úton, a békés együttélés és a különböző társadalmi rendszerű országok versengésének útján haladunk továbbra is azzal a meggyőződéssel, hogy a mi ügyünk legyőzhetetlen, s azzal a biztonsággal, hogy a történelmi fejlődés igazsága mellettünk áll. Ugyanakkor ébereknek kell lennünk, — ahogy azt a XXII. kongresszus is hangsúlyozta, — őrségen kell állnunk minden szükséges eszközzel felszerelve az imperialista háborús gyűjtogatók megfékezésére. A XXII. kongresszus eredményeivel megerősödött kommunista mozgalom új küzdelmekbe lép a tartós békéért a legégetőbb nemzetközi kérdések békés megoldáséért. A békés együttélés elvének szellemében, a béke megőrzésének érdekében továbbra Is arra fogunk törekedni, hogy megkössük Németországgal a békeszerződést. E követelmény különösen megfelel nemzeti érdekeinknek. Ezért a Szovjetunióval és a többi országgal együtt ragaszkodunk hozzá, hogy aláírjuk a békeszerződést, s ezzel véget érjen az az állapot, amely veszélyezteti Európa és az egész világ békéjét. Nem engedhetjük meg, hogy a német imperializmus hódító céljai érdekében a népeket új háborúba sodorja. A nőmet kérdésnek —, amely ma súlyos teherként nehezedik a népekre, — sikeres megoldása történelmi jelentőségű lesz. Arról van szó, hogy minden lehetőséget fel kell használni a tárgyalásokra, ha a nyugati hatalmak hajlandóságot mutatnak a német kérdés megoldására. Népünk teljesen egyet ért azzal az állásponttal,amelyet a XXII. kongresszuson Hruscsov elvtárs fejezett ki, hangsúlyozva, hogy a német kérdés megoldásában az a lényeges, hogy elérjük a nemzetközi feszültség enyhülését, hogy kialakuljon a légkör az államok közötti békés kapcsolatok fejlődéséhez. Az a politikai és munkaaktivltás, amellyel hazánk dolgozói a XXII. kongresszust fogadták, megmutatta, hogy népünk helyesen látja a kommunizmus nagy céljait. Tudja, hogy a kommunizmushoz vezető utat munkával kell kikövezni, hogy a kommunizmust csak milliók munkájával lehet felépíteni. A programban feltüntetett nagy célok elérésé azt jelenti, hogy mindennapos harcot kell vívnunk a terv teljesítéséért; kitartó munkát és a nép széles skálájú alkotó kezdeményezését jelenti, melyben visszatükröződik a magas színvonalú politikai öntudat és az új kommunista erkölcs. Munkánkban és a jövőre vonatkozó feladataink kitűzésében egy percre sem feledkezünk meg arról, hogy eddigi győzelmeinket a szovjet néppel szoros testvéri kapcsolatban, e nép segítségével értük el. Csehszlovákia és a Szovjetunió népei barátságának mély gyökerei vannak. Alapjait a Nagy Októberi Forradalom eszmét, a marxizmus-leninizmus halhatatlan tanításai képezik. Megedződött e barátság a háború idején a közös harcokban, ôs a szocializmus építése során az együttműködésben. Csehszlovákia és a Szovjetunió kapcsolatai az országok és nemzetek közötti új kapcsolatok példája, olyan kapcsolatoké, melyeknek egyetlen értelme a kölcsönös együttműködés és támogatás, a közös fejlődés és felvirágzás. Népeink testvériségének megszilárdítását — melynek magva a kommunista célok elérése — fejlett szocialista társadalmunk építése törvényszerűségének tartjuk. E testvéri kapcsolatainkat fejezte ki az az „üdvözlet, melyet pártunk és népünk Intézett a XXII. kongreszszushoz: „Szllárdatfí állunk oldalukon a kommunizmus nemes céljaiért, a tartós békéért vívott harcban. Pártjaink egysége, népeink egysége örök és megbonthatatlan. így volt ez a múltban is, így van ez most ls, s így lesz a jövőben is." Ezért ma, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 44. évfordulóján újból egész szívünkkel köszöntjük a testvéri szovjet népet. Kívánjuk, hogy sikeresen valósítsa meg az SZKP programját, amely korunk kommunista kiáltványa — mondotta beszéde befelszéséül Hendrych elvtárs. M. V. Zimjanyin szovjet nagykövet beszéde Drága elvtársaki A szovjet nép önökkel és a világ dolgozóival együtt ünnepli a Nagv Októberi Szocialista Forradalom 44. évfordulóját. Engedjék meg, hogy szívélyesen köszöntsem önöket és a dicső évforduló alkalmából szerencsekívánataimat fejezzem kl a szocialista Csehszlovákia gyönyörű fővárosa, Prága dolgozóinak. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom, melyet népünk a nagy Lenin vezette kommunista párt irányításával valósított meg, új korszakot nyitott az emberiség történetében. 'A szovjet nép önfeláldozó munkájával és hősies küzdelmével 44 év óta teljesíti Lenin útmutatásait. A szovjet nép Lenin pártjának vezetésével óriási, gazdasági, politikai és társadalmi átalakulásokat hajtott végre. Á párt és a nép alkotótevékenységének fő eredménye a szocializmus teljes és végleges győzelme a Szovjetunióban. Hazánk a kommunizmus kibontakozó építésének időszakába lépett. A szovjet néppel együtt már az emberiség egyharmada halad a szocializmus építésének diadalmas útján. A szocialista világrendszer az emberi haladás döntő tényezőjévé válik. A szovjet nép különösen nagy sikereket ért el a XX pártkongresszus után Pártunk és népünk a XX. kongresszus lenini Irányvonalát követve óriási erővel megindította a kommunizmus kibontakozó építését. Pártunk és népünk lenini külpolitikát folytat, s a szocialista országok testvérpártjaival és népeivel, valamint a világ békeszerető embereivel egyetemben képes volt elhárítani a háborút és biztosítani a békét. A XX. pártkongresszus határozottan elítélte Sztálin személyi kultuszát, helyreállította a pártélet lenini szabályait és szabad teret nyitott a dolgozók alkotókezdeményezése kibontakoztatásának a kommunizmus építésében. A Szovjetunió minden évben túlteljesíti a hétéves terv népgazdasági feladatait. Az ipari termelés évi növekedése az előirányzott 8,3 helyett 10 százalék volt. Rohamosan fejlődik a mezőgazdaság, össztermelése 5 év alatt 43 százalékkal növekedett. Népünk nagy hőstettet hajtott végre, 41 millió hektár parlag és ugar megművelésével. Gyorsan emelkedik a szovjet nép anyagi ős kulturális színvonala, jelentős győzelmet arattunk a tudomány és a technika fejlesztésében, amit Gagarin és Tyitov első szovjet űrhajós pilóták űrrepülése ls bizonyít. Pártunk és népünk olyan helyzetben védelmezi a békét, amikor az agresszív imperialista erők ész nélkül fegyverkeznék, a Szovjetuniót és a szocialista tábort fenyegetik. Ezért rendületlenül növeljük a Szovjetunió védelmi erejét. Befejeztük a szovjet hadsereg felszerelését rakéta- és nukleáris technikával. A Szovjetunió a szocialista tábor többi országával egyetemben a béke és a szocializmus védőpajzsa és kész szétzúzni minden agresszort. A Szovjetunió a jövőben is rendületlenül folytatja lenini külpolitikáját a szocialista yilágtábor ereje és egysége szilárdításának és a különböző társadalmi és politikai rendszerű államok békés együttélésének a politikáját. A szovjet állam alkotóereje teljében bizonyítja a szocialista rendszer óriási fölényét a kapitalizmus fölött. A szovjet állam össznépi állam. Lenini pártunk, mely a munkásosztály pártjaként keletkezett, az egész szovjet nép tízmilliós nagy pártjává fejlődött. A XXII. pártkongresszus kitűzte a kommunizmus építésének fényes távlatait, melyek nemcsak a szovjet embereket, hanem a szocialista országok dolgozóit is, a világ haladó embereit is lelkesíti. Célunk nemes és világos: a legigazságosabb és a legszebb társadalom felépítése, melynek zászlajára ez van írva: „mindenki képességei szerint, mindenkinek szükségletel szerint". Teljes mértékben megvalósul a párt jelszava: „Mindent az ember nevében, az ember javára". „Az SZKP XXII. kongresszusa az új program elfogadásával az egész világ előtt kijelentette, hogy a Szovletunló népei a kommunista párttal az élen, a marxizmus-leninizmus tanításától vezérelve magasra emelik a kommunista társadalom felépítéséért indított harc zászlaját. A kommunista társadalom felépítése a Szovjetunióban a párt és a nép gyakorlati feladata !ett" — mondotta Hruscsov elvtárs a kongresszuson. Kongresszusunk egyöntetűen és óriási lelkesedéssel hagyta Jóvá az új pártprogramot. A kongresszus lefolyása Igazolta pártunk határtalan hűségét a marxizmus-leninizmus zászlajához, a proletár nemzetköziség elveihez, igazolta a párt ős a nép rendületlen egységét és felzárkózását központi Bizottsága köré, melynek élén Hruscsov elvtárs, a hű leninista, a béke ős a szocializmus kiváló harcosa áll. A kongresszus teljes mértékben Jóváhagyta a Központi Bizottság politikai Irányvonalát, gyakorlati bel- és külpolitikai tevékenységét. A kongresszus Igazolta a XX. kongresszus elméleti következtetéseinek és pártunk politikai irányvonalának helyességét. A párt és a nép történelmi győzelmeit és az új pártprogram kidolgozását az is lehetővé tette, hogy a párt a Központi Bizottság vezetésével' leküzdötte a személyi kultuszt és következményeit, eszmeileg, politikailag és szervezetileg szétzúzta Molotov, Malenkov, Kaganovics és más árulók pártellenes csoportját, mely le akarta téríteni a pártot a lenini útról. A párt megmondta az igazságot a népnek, leleplezte a pártellenes csoport bűnös üzelmeit, a programban és a szervezeti szabályzatban Intézkedéseket tett arra, hogv a Jövőben ne üthesse fel a fejői többő a személyi kultusz. A párt ezzel még szorosabbra zárta sorait, megszilárdította a megbonthatatlan egységet a néppel, magasra emelte a leninizmus Zászlaját. A XXII. pátkongresszus, melyen 80 kommunista és munkáspárt képviselői vettek részt a nemzetközi kom-i munista és munkásmozgalom egyre szilárduló egységének a manifesztá-, ciója volt. A XXII. kongresszus lel-i kes helyesléssel fogadta Novotný elvtársnak, a csehszlovák pártküldöttség vezetőjének üdvözlő beszédét, melyben kijelentette, hogy a CSKP magáénak tekinti az SZKP programját, hogy a mai nemzedék Csehszlovákiában is a kommunizmusban fog élni. A kongresszus újra Igazolta, hogy igazi testvériség, sokoldalú együttmü-: ködés fűzi össze a kőt népet ős pár-; tot a marxizmus-leninizmus rendít hetetlen alapján. Drága elvtársak! Népünk a Nagy Október ővfordti-^ lója alkalmából szívélyesen köszönti a szocialista országok testvérnőpelt,testvéri üdvözleteit küldi a Csehszlo-. vák Szocialista Köztársaság szocializmust építő dolgozóinak. Engedjék meg, hogy jó egészséget és sok szerencsét, új sikereket kívánjak önöknek és az egész csehszlovák népnek a szocialista társadalom építősének befejezésében és további előrehala-. dásukban a közös cél, e kommuniz4 mus felé. A kommunizmus oi emberiség rogyogó jövője Kiállítás nyílt a prágai Lenin Múzeumban a kongresszus anyagáról (Tudósítónktól.) — Alig fejező- vezető titkára, František Zupka, az dött be Moszkvában a történelmi FSZM elnöke, közéletünk számos jelentőségű kongresszus, a szovjet neves képviselője, nép és vele az egész haladó szelle- Koucký elvtárs megnyitó beszőmű világ, a Nagy Októberi Szocia- dében hangsúlyozta a XXII. konglista Forradalom 44. évfordulóját resszus jelentőségét az egész nemzetközi forradalmi mozgalomban. Rámutatott, hogy az SZKP érdeme a lenini út végleges győzelma. Csehszlovákia Kommunista Pártja Ünnepli. A prágai Lenin Múzeumban a nagv nap évfordulóján A kommunizmus az emberiség ragyogó jövöje címen a XXII. kongresszus anyagát bemutató kiállítás nyílt. , - , , ... , A kiállítás ünnepélyes megnvltá- munkájában is örvényre juttatjuk sán részt vett Vladimír Koucký, a a z örökké élo. alkotó leninizmus CSKP KB titkára, Antonín Krček,a pártja, az SZKP XXII. kongresszuCSKP Prága városi bizottságának sának gondolatait. Kegyelettel adóztak a hősök emlékének (CTK) — A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 44. évfordulójának és a csehszlovák-szovjet barátság hagyományos hónapja megkezdésének napján — kedden, november 7-én — a bratislavai dolgozólf a Slavínon kegyeletteljes ünnepség keretében koszorúzták meg a szovjet hősök emlékművét, hogy kifejezzék hálájukat és szeretetüket felszabadítóik iránt, akik életüket áldozták fel mindnyájunk boldog jövőjéért. Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának képviseletében Karol Bacílek, a CSKP KB politikai Irodájának tagja, az SZLKP KB első titkára, Ľudovít Bertada, Michal Chudík és Jozef Lenárt, az SZLKP KB irodájának taglal, s František Dvorský, az SZLKP KB Irodájának póttagja koszorúzták meg az emlékművet. Hasonlóképpen fejezték ki kegyeletüket a Szlovák Nemzeti Tanács elnökségének tagjai, a Szlovák Nemzeti Front Központi Bizottságának, a i társadalmi szervezeteknek, a hadse-i regnek képviselői, a kerület s a vé** ros funkcionáriusai, e bratislavai üzemek, hivatalok, iskolák ős egyéb Intézmények dolgozói. Ivan Alekszandrovics Sulgin, a Szovjetunió bratislavai főkonzula ls koszorút helyezett a szovjet hösök emlékművéhez. A Csehszlovákia és a Szovjetunió nemzetei megbonthatatlan testvéri szövetségét jelképesen kifejező kegyeletteljes ünnepség a csehszlovák és a szovjet himnusz akkordjaival ért véget. * • »' A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 44. évfordulóján a szovjet hadsereg svldníki és duklai emlékművénél kegyeletteljes ünnepségeket rendeztek, amelyeken a kelet-szlovákiai kerület dolgozóinak képviselői tisztelettel és szeretettel emlékeztek meg a hazánk felszabadításáért ví«f vott harcokban elesett hősökről. A kerületi székhelyeken rendezett ünnepségeken kifeleiésre Jutóit o csehsM-szoviet borótsóg (Tudósítónktól) A koSlcei Járás 105 községében az Ifjúság lampionos felvonulást rendezett, amelyben a felnőttekkel együtt a résztvevők száma meghaladta a harmincezret. Jól sikerült ünnepi gyűlést tartották Velká Idán, Moldaván és további községekben. A műsoros esten elhangzott ünnepi beszédek kifejezték a lakosság megbonthatatlan barátságát a kommunizmust építő szovjet néppel. 17. községben tűzijáték szórakoztatta a lakosságot. Košicén az ifjúság hagyományos fáklyás felvonulásán több mint 20 szer fiatal vett részt. Tegnap a déli órákban a nemzeti bizottságok, üzemek és társadalmi szervezetek megkoszorúzták az elesett szovjet hősök síremlékét. Délután 14 órakor a város különböző részéről zárt sorokban zászló és transzparensek alatt vonultak az üzemek dolgozói a Felszabadítók terén megtartott manifesztácíôra. A hatalmas teret a város és körnvék* dolgozóinak többezres tömege töltötte be. Az Októberi Szocialista Forradalom jelentőségét Emil Chlebec etvtárs, a kelet-szlovákiai kerület pártbizottság vezstö titkára méltatta beszédében Az ünneplő tömeg Odvözlö levelet küldött a szovjet népnek, melyet Ián Jacko, a Kelet-SzlOvákiai Vasmö hegesztője, á szoelallsta raunkabrlgéd tagja olvasott fel. Banská Bystrica és a környékbeli községek lakossága kedden, november 7-én a Szlovák Nemzeti Felkelés terén gyűlt össze nagyszabású manifesztáclóra, hogy megünnepelje a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 44. évfordulóját Az SZLKP közép-szlovákiai kerületi bizottságának Banská Bystrica-i képviselői, a Szlovák Nemzeti Front szerveinek küldöttei, a Banská Bystrioa-i üzemek s hivatalok dolgozói és a tanulóifjúság a manifesztáció meg-, kezdése előtt megkoszorúzták a szov« jet hősök emlékművét. A Szlovák Nemzeti Felkelés térre az emlékmű megkoszorúzásának pH-: lanataiban futottak be a környék-: beli partizánközségek és üzemek stafétái, amelyek magukkal hozták a szocialista kötelezettségvállalások si-. keres teljesítéséről szóló jelentéseket. A manifesztáción Jozef Brveník, az SZLKP közép-szlovákiai kerületi bizottságának titkára méltatta beszé-. dôben a Nagy Október történelmi je^ lentőségét. Az ünnepélyes nagygyűlés résztve-; vői üdvözlő táviratot küldtek a testvér! szovjet nőpnak és közölték, hogy méltók lesznek a Nagy Október örökéhez és mindig tántoríthatatlanul haladnak slőre a szeretett szovjet nép oldalán. 0} SZÔ 3 * 1981. november 8.