Új Szó, 1961. október (14. évfolyam, 273-302.szám)
1961-10-14 / 286. szám, szombat
Egy kínai forradalmár visszaemlékezései KUO MO-ZSO: IFJÚKOR A kínaiak Nejedlýjének nevezhetjük Kuo Mo-zsot, a Kinai Népköztársaság Tudományos Akadémiájának elnökét és a Központi Népi Kormányzótanács tagját. A marxista elmélet e kínai élharcosának Irodalmi és közírói tevékenysége ugyanolyan sokrétű, mint a nagy cseh tudós és történész forradalmi munkássága és egész emberi magatartásában is rokon vele. Nejedlý zenerajongását nála a költészet szeretete jellemzi; finomtollü lírikusként kezdi pályáját, majd a prózára tér át, mint drámaíró jeleskedik, fordítói munkássága ís figyelemre méltó és sokoldalú: Marx néhány alapvető könyvét, Goethe Faustját és Tolsztoj Háború és béké-jét ismerteti meg a kínai néppel. Végül mint irodalomtörténész és forradalmi szemléletű aktív államférfi folytatja az új Kína megteremtése és építése érdekében hervadhatatlan érdemű munkásságát. Kiadónk a közös könyvkiadási egyezmény keretében ezekben a hetekben jelentette meg Ifjúkor című munkáját A ma hatvankilencesztendős nagy kínai tudós és közíró 1928ban írta a két részből álló könyvét. Az első rész gyermekkoráról szól és élete első tizenhét esztendejének eseményeit foglalja össze. Ö maga e rész rövid előszavában ezeket írja: „Gyermekéveim az a korszak, amelyben a feudális társadalom kapitalista renddé vóltozik; ezt ásom most ki a sötétség verméből. Nem akarom Szent Ágostont és Rousseau-t utánozni, nem írok vallomásokat; Goethet és Tolsztojt sem nem a tehetség kibontakozását akarom leírni. Amit én írok, az csupán ennyi: ebben a társadalomban ilyen ember született, vagy — így is mondhatom — volt egy ember, aki ilyen korban született." Ehhez hozzáfűzhetjük, hogy a múltnak, az emlékek felelevenítésének akkor van létjogosultsága az irodalomban, ha ez eleven kapcsolatban áll a mával Kuo Mo-zso visszaemlékezéseit ebből a szempontból a legcsekélyebb kifogás nem érheti; az Ifjúkor kínai visszhangja bizonyára felmérhetetlenül nagy, hiszen Kuo gyermekévei ecsetelésével, a századforduló társadalmi rajzával nemcsak tanulságos és érdekes könyvet ad az olvasó kezébe, hanem történeti ismereteit is gyarapítja. De a mi szemünkben is — akiket e hétszázmilliós nép élete, történelme és felemelkedése érdekel — nagy jelentőségű Kuo könyve, amely sokoldalúan és hitelt érdemlően tájékoztat Kína egykori iskolarendszeréről és tanítási módszereiről. Mindaz, amit a női lábak elkötözése ellen indított mozgalomról ír, ugyanolyan tanulságos, mint a különféle iskolák leírása és tanítóinak jellemzése Elképesztően nagy a japánban iskolázott vagy Európában és Amerikában járt nevelők tudatlansága és nagyképűsége Az ismeretekre szomjas, fogékony eszű Kuo valósággal fizikailag szenved tanítóinak együgyűsége és rosszakarata miatt. Elkeseredettségében nem áll magában Annak idején nem voltak tiszta, világos ismereteik lényegében a hazaszeretet az álláspontjuk. ,,Természetesen azon keseregtünk — írja —, hogy miért kell Kínának egy helyben topognia, s miért van az, hogy minden felszínen levő úgynevezett pedagógus becsapja hazáját, és mesternek, tanítónak kiáltja magát, tanítványokkal szórakozik. Természetesen nem voltunk tisztában azzal, hogy mi okozza ezeket a jelenségeket. Ha az okokat kerestük, akkor is csak az egyéni lelkiismeret vagy a társadalmi erkölcsi normák terén maradtunk Vagyis, ha nem a társadalom rothadásában, akkor az egyén lelkiismeretlenségében véltük fellelni az okokat." Emlegetik az egész kínai kultúra züllését is és őrzik, hogy csak a forradalmi lelkesedés segíthet rajtuk. Ugyanakkor érzik azt is, hogy igazi tettek nélkül ez csak mellébeszélés. Kína feudális társadalmában tanulni azért kell, hogy hivatalnok lehessen az ember Mint hivatalnok uralkodhat az egyszerű, tudatlan parasztok fölött, ehhez pedig nem volt szükség valami nagy tudományra, elég volt, ha bizonyos képesítést „kotyvasztott magának". Kuo Mo-zso rendkívül érdekesen magyarázza, hogyan tör be a kapitalizmus a tengeri kikötők megnyitásával Kína földjére, ám a kapitalista rend úgynevezett tudománya és kultúrája a régi feudális rend talaján nem volt képes gyökeret verni. A külföldről jött nevelők csak kihasználták a jó lehetőségeket és folyt továbbra a rabszolga-nevelés. Reménytelenség, türelmetlenség, elkeseredés és düh forr Kuoban és társaiban. Közönnyé; zülléssé, botrányos kitörésekké fajul végül is az elkeseredettségük. Kegyetlen a leplezésekben, de ugyanilyen kegyetlen őszinteséggel tárja fel ifjúkori botlásait is, nemi eltévelyedéseit ugyanúgy, mint részegeskedéseit. Bánatában a pálinka nehéz mámorát keresi, különösen a csengtui hetvenfokos tacsü pálinka marja szét agysejtjeit és a szesz csak növeli elkeseredését. Belemerül az alkohol önfeledt, halálos nyugalmú eszméletlenségébe, hogy annál keservesebben érezze a szesz bosszúját a kijózanodás után. A mámornak ez a szinte leletszerü leírása korántsem öncélú: nagyon meggyőzően igazolja, hogy az iszákos ember tehetsége megroppan és tulajdonképpen lassú öngyilkosságot követ el. Forradalom előtt és után a címe a könyv másik részének. Kuo itt feljegyzi a kínai társadalomnak a feudális rendszerből a kapitalista rendszerbe való átfordulását az 1910-11es esztendőkben. Kínában ekkor két irányzat uralkodott, az egyik, a lojális Irányzat az alkotmányos monarchiáért harcolt, a másik a Szun Jatszen-féle, a mandzsuk elsöprését, az akkori Csing-kormány megdöntését tűzte ki céljául. A történelemből tudjuk, hogy Szun ]at-szen vezetésével győzött a polgári forradalom, Kína zsenge nemzeti polgársága váratlan győzelmet aratott ellenfelével, a feudális hatalommal vívott harcában. Az akkor mindössze tizenkilenc esztendős Kuo jól látja a polgári forradalom pozitív vonásait, látja ugyanakkor a hibáit is. Tagadhatatlan, hogy az adatokkal, nevekkel, történeti tényekkel túlzsúfolt könyv ezekben a fejezetekben nehéz olvasmánnyá válik. Bár a mondanivaló nem veszíti el egyéni jellegét és frissességét, adatszerűségével és előttünk ismeretlen sok száz novével nem tud úgy lekötni, amint azt a téma megkívánná Egyetlen könyv nem ls adhat teljesen átfogó képet a százfelé szálazó harcokról, az érdekek összeütközéséről, vasúti társaságok, tábornokok, alkirályok harcáról és vetélkedéséről. A lényegre azonban Kuo Mo-zso visszaemlékezései is világosan rámutatnak. Kína polgári forradalma hat esztendővel később játszódott le, mint az 1905-ös, első orosz forradalom, és hat esztendővel korábban, mint az 1917-es, második orosz forradalom. „A forradalom jellege ezekkel nagyjából azonos volt, de eredményeik teljesen különbözők — írja Kuo Mozso. — Ügy gondolom ha Kínának lett volna jó vezére, aki az igazi forradalmárokat, a néptömegeket attól az időtol fogva az igazi forradalom útjára vezeti, akkor Kínának már akkor is lett volna elegendő ereje ahhoz, hogy szembeforduljon az imperializmussal, és a világforradalom élvonalbeli harcosává váljék. Korszakot zár le a könyv — mégis befejezetlen, csupán egy része a szerző múltjának. Az Ifjúkor olvasóját érthetően érdekli az ifjú forradalmár további életútja ugyanúgy, mint az illegális kommunista párt harca, amely végül Mao Ce tung vezetésével a győzelemhez, a Kínai Népköztársaság megalapításához vezetett. Hiányoljuk ezért, hogy Kuo Mo-zso nagyon hasznos és érdekes könyve megfelelő utósző nélkül jelent meg, amely bővebben megismertetett volna azokkal az életadatokkal, amelyeket a könyv nem tartalmaz és körvonalazta volna Kína Kommunista Pártjának történetét is. Ugyanakkor íelyeselnünk kell, hogy közel egy ívnyi jegyzetek próbálják a nehéz szöveget érthetőbbé tenni. Csongor Barnabás, a jegyzetek írója Itt értékes munkát végzett, Miklós Pál, aki kínai eredetiből fordítottta a könyvet, jó magyarságával szintén segítségére siet az olvasónak, hogy ne fárassza túlságosan a szöveg. EGRI VIKTOR A Košice; kamarazenekar idsnytnyitó előadása A košicei Kultúra és Pihenés Parkja az 1981/1962. hangversenyidényt a košicei kamarazenekar felépítésé vei nyitotta meg Roman Škrefko vezetésével Fellépett Zuzana Ružičková, prágai csembaloművésznő és Mar gita Abrahamová szólóénekesnő, a košicei Állami Színház tagja. R. S. Mi A CSEHSZLOVÁK RÁDIÖ MŰSORA: PRAGA: 16,00: Szórakoztató zene, 18,15: Ismerjük meg a természet titkait. 17,00: Hírek. 17,05: Rakétadalok. 18,00: Sportműsor. 19,00: Hangos újság. 20,00: Zenés irodalmi összeállítás. 21,00: Pillantás a nagyvilágba. 22,30: Hírek. 22,50: Tánczene. 23,55: Hírek. 1,55: Hírek. BRATISLAVA: 5,00- Hírek 5,10: Reggeli zene. 6,00: Hírek. 6,10: Időszerű kérdések. 6,20: Reggeli zene. 7,00: Hírek. 7,15: Reggeli zene 8,30: Operarészletek. 9,10: Rádiójáték. 11,00: Hírek. 11,05: Lányok — asszonyok. 13,00: Hírek. 13,20: Szórakoztató zene. 15,00: Hírek. 15,15: Táncdalok. 18,00: Mária Kišoňová-Hubova énekel. 17,00: Hírek. 17,05: Szüreti motívumok a zenében 18,00: Kívánsághangverseny. 19,00 Hangos újság. 20,00: Tarka műsor. 21,00: Mi 61-ben 21,30: Smetana: G-moll zongoratrió. 22,10: Tánczene 22,30: Hírek. 22,50: Szimfonikus müvek. 23,55: Hírek. A MAGYARORSZÁGI ACÖÁLLOMÁSOK MŰSORA: KOSSUTH ADÓ: 8,10: Hangverseny. 9,20: Operettrészletek. 10,00: Hírek. 10,30: Elhangzott műsorainkból. 12,00: Hírek. 12,10: Népzene. 13,20: Könnyűzene. 14.05: Zenés kalendárium. 15,00: Hírek. 16,00:: Szív küldi szívnek szívesen 17 00: Hírek. 17,15: ötórai téa. 18,15: Bizet Carmen. 19,00: Könnyűzene 20,00: Esti Krónika. 20,25: Hangjáték. 21,45' Tánczene. 22,00: Hírek. 22,30: Zenekari muzsika. 23,25: Operettzene. 24,00: Hírek. PET0FI-ADÓ: 14,15: Operettzene. 15,00: Tánczene. 16,00: Hírek. 16,05. A világ minden tájáról 18,15: Az áriától a négyesig. 16,40: Versek. 18,00: Hírek. 18,05: Hétszáz év előtti művészet A román kor. 18,25: Tánczene. 19,00: Hírek. 19,25: Virágének. 19,40: Budapesti Zenei Hetek 1961. 20,55: Hírek. 22,00- Zenei műsor. 22,20: Csárdások. 23,00: Hírek. A CSEHSZLOVÁK RAUlO MŰSORA. PRAGA: 15,00: Hírek. 15,15: Fővőszene. 16,00; Operarészletek. 17,00- Hírek. 17,15: Szovjet dalok. 18,00: Katonák' műsora. 18,20: Szovjet dalok. 19,00: Hangos újság. 20,00: Oj dalok. 21,30: Ritmus és melódia. 22,00: Irodalmi adás. 22,30: Hírek. 22,50: Külföldi zenefesztiválok műsorából. 23,55. Hírek. 1,55: Hírek. BRATISLAVA: 5,00: Hírek. 5,10: ReggeJBene. 6,00' Hírek. 6,15: Reggeli zene. ^Wí: Hírek. 7,15: Reggeli zene 8,05: Népzene. 8,30: Mi 61-ben. 9,10: Rádiójáték. 11,00: Hírek. 11,05: Irodalmi összeállítás. 11,35: Szórakoztató dalok 13,00: Hírek. 13,20: Szovjet dalok. 14,00: Ajándékműsor. 15,00: Hírek. 16,15: Kórusok. 16,30: Halló, Itt Moszkva beszél 17,00: Hírek. -t7,4&: Lányok — asszonyok. 18,00: Népzene. 19,00: Hangos újság. 20,40: Katonák műsora. 21,40: Irodalmi riport Kazahsztánból. 22,00. Táncdalok 22,30: Hírek. 22,50: Sosztakovics: XI. szimfónia, 1905ös év. 23,55: Hírek. A MAGYARORSZÁGI ADÚALLOMASOK MŰSORA: KOSSUTH ADÖ: 8,10: Csárdások. 9,40: Filmzene. 19,00 Hírek. 10,10. Zenekari muzsika. 11,20- Fúvószene. 12,00 Hírek. 12,15: Könnyűzene. 13,05 Egy falu — egy nóta. 13,45: Hangszerszólók 14,35: Tánczene. 15,00 Hírek 15,41. Vígoperákból. 16,30: Szimfonikus táncok. 17,00. Hírek. 17,15: Szív küldi szívnek szívesen 17,45: A budai Sándor palotában történt. 18,00: Yves Montand énekel. 19,25: Operettkettősök. 20,00: Esti Krónika. 20,25: Tánczene. 21,45: Cigánydalok. 22.00: Hírek. 23,30: Könnyűzene. 24,00: Hírek. PETŐFI-ADÓ: 15,25: Mezei csokor. 16,00: Hírek. 16,05: Tánczene 17,35 Időszerű nemzetközi kérdések. 17,45: Fúvósindulők. 18,00: Hírek 18,05: Költők, mint operahősök 18,30: Rádióegyetem 19,00: Hírek. 19,50: Brahms: Esz-dur szonáta. 20,10: Kíváncsiak klubja 21,00: Hírek. 21,10: Zenekari muzsika. 22,00: Operettzene. 23,00. Hírek. SZERDA A CSEHSZLOVÁK RADIO MŰSORA: PRÁGA: 16,00: Operarészletek. 16.30: Halló, itt Moszkva beszél 17,00: Hírek. 17,25: Tánczene. 18,30- Ifjúsági adás. 19,00: Hangos újság. 20,00: Békedalok. 21,10. Pillantás a nagyvilágba 21,25: Tánczene. 21,50: A kommunizmusról, az emberi életről, a jövőről és a békéről. 22,00: Kamarazene. 22,30: Hírek. 22,50: Verses-zenés összeállítás. 23,55: Hírek. I,55: Hírek. BRATISLAVA: 5,00-től 8,05-ig azonos a hétfői műsorral 8.30. Halló, itt Moszkva beszél. 9,10: Fúvószene. 10,10: March Reisen énekel. 11,00: Hírek. 11,05: Szülők iskolája. 11,25: Népzene. 13,00: Hírek. 13,20: Szovjet szerzők müveiből. 14,10: Tfincdalok. 15,00: Hírek. 18,00: Tánczene. 17.00: Hírek 17.15: Pionírok műsora. 18,00: Kívánsághangverseny. 19,00: Hangos újság. 20,00: Rtza Ismuratov: Halhatatlan dal, hősi játék. 22,30: Hírek. 22,50: Éji zene. 23,55: Hírek. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA KOSSUTH-ADÓ: 8.10: Operettrészletek. 9.15: Zenekari muzsika. 10.00: Hírek. 10.30- Filmdalok. 11.00 Rádióegyetem. II.30: Magyar nóták 1? 00. Hírek. 12.15: Operákból. 13.20: Könnyűzene 14.00: Zenekari muzsika. 15.00: Hírek 15.10: Tánczene 15.50: A barátság hullámhosszán. 18.20: Tudományos híradó 16 35: Kodály Zoltán kórusműveiből. 17.00: Hírek. 17.16: Szívesen hallgattuk. 19.25: Mozart: Adür hegedűverseny.' 20.00: Est' Krónika. 20.25: Az Ifjúsági Rádiószínpad bemuta1961. október 16-tól október 22-ig tója. 22.00' Hírek 22.25: Firenzei tragédia, egyfelvonásos opera. 23.20: Slágerparádé. 24 00: Hírek. PETŐFI ADO- 14 15 Baráti népek dalaiból 16.00 Hírek. 16.05: Yves Montand énekel. 18.00: Hírek 18.05' Operettzene. 19.00: Hírek 19.05: Tánczene. 20.00: Ravel: Daphnis és Chloe. 21.00: Hírek. 21.20: Népzene 21.45: Liszt-müvek. 22.25: Tánczene. 23.00: Hírek. A moszkvai rádió magyar nyelvű adásának időpontja A moszkvai rsdlô naponta 20.00,'.0.30 Ss 2IJO-M.OO órílQ tuuäroz Tiauvar nvstvö mfisort a 41. 49 ís ; 577 méteres hullámhosszon A CSEHSZLOVÁK RÁD1Ö MŰSORA: PRAGA: 16,00: Emberek a kamera mögött. 17,00: Hírek. 17,15: Élet és tudomány. 17,45: Gyermekkórusok 18,00: Ifjúsági adás. 18,25: Népdalok. 19,00: Hangos újság. 20.00: Történelmi képek. 21,20: Tánczene. 22,30: Hírek. 22,50: Szovjet zenemüvek. 23,55: Hírek. 1,55: Hírek. BRATISLAVA: 5,00 tői 8,05-lg azonos a keddi műsorral. 9,25: Operarészletek. 9,50. Esztráddalok. 11,00: Hírek. 11,20: Fúvőszene. 13,00: Hírek. 13,20: Csajkovszkij-művek. 14,00: Táncdalck. 15,00: Hírek. 15,15: Ifjúsági együttesek műsorából. 16,15: Népdalok. 17,00: Hírek. 17,30: Ifjúsági adás. 18,00: Orvosi tanácsadó. 18,15: Kívánsághangverseny. 19,00: Hangos újság. 20,00: Szovjet dalok. 20,30: Irodalmi adás. 21,30: Időszerű kérdések. 21,45: Filmzene. 22,30: Hírek. 22,50: A XX. század zenéje. 23,55: Hírek. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA: KOSSUTH-ADÖ- 8..10: Verdi: Nabucco. 9.00: Mesejáték. 9.40: Régi magyar dalok. 10.00 Hírek. 10.15 Zenés ajándékmüsor. 11.25 Tánczene 12.00: Hírek. 12.15: Operettrészletek 13.15: Egy falu — egy nóta 15.00: Hírek. 15.50: Kamarazene. 16.15: Szív küldi szívnek szívesen. 17.00: Hírek. 17.15: A bornak ezer színe van. 18.00: Tánczene. 20.00: Esti Krónika. 20.20: Napfogyatkozás, hangjáték. 22.00: Hírek. 23.00: Hangverseny. 24.00: Hírek. PETŐFI ADÖ: 14.15: Zenekari művek. 15.20: Tánczene. 16.00: Hírek. 16.35: Puccini: A nyugat lánya. 17.20' Kodály: I. vonósnégyes. 18.00: Hírek. 18.05: Édes anyanyelvünk. 18.40: Operettdalok. 19.00: Hírek. 20.20: Oj élet a Nam-U folyó mentén. 20.30: Élőszóval — muzsikával. 21.00: Hírek 23.00: Hírek. PÉNTEK A CSEHSZLOVÁK RADIO MŰSORA: * PRAGA: 15,15: Rádiójáték 17,00: Hírek, 17,40. Szövjet dalok. 18,00: Dvorák: A-dur szvit. 19,00: Hangos újság. 20,00: Majakovszkij: Vlagyimir Iljics Lenin. 20,27: Szvirldov: Patetikus oratórium 21,00: Rádióegyetem. 22,30: Hírek. 22,50 Éji zene. 23,55: Hírek. 1,55: Hírek. BRATISLAVA: 5,00-től 8,05-ig azonos a hétfői műsorral 8,45: Ipari adás 9,20: Kamarazene. 11,00: Hírek. 11,05' Irodalmi adás 12,05: Szórakoztató zene. 13,00: Hírek. 13,20: Dalok. 14,00: Halló, Itt Moszkva beszél. 14,30: Dvofák operáiból. 15,00: Hírek. 16,00: Riport a Kelet-Szlovákiai Vasműről 16,10 Szórakoztató dalok 17,00: Hírek. 17,15: Glinka, az orosz nemzeti zene úttörője. 18,00: Kívánsághangverseny. 19,00: Hangos újság. 20,00: Ajándékmüsor. 20,30: Ifjúsági adás. 22,30: Hírek. 22,50: Tarka műsor. 23,55: Hírek. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA: KOSSUTH ADÖ: 8.10: Könnyűzene. 9.05: Operarészletek. 9.50: Kórusok. 10 00: Hírek. 10.10: Operettzene 11.00 Ravel: Daphnis és Chloe .12.00: Hírek. 12.15 Tánczene. 14.00- Fúvószene 14.40: Opera kórusok. 15.00: Hírek 15.10 Szív küldi szívnek szívesen. 16.40- Tömegdalok 16.59: Hírek. 17.45: Rádtóískola. 18.45: Nótacsokor 20.00: Esti Krónika. 20.25: Hangverseny. 22.00: Hírek. 22.20: Két trió. 23.35: Magyar nóták 24 00- Hírek. PETŐFI ADÖ: 14.15: Könnyűzene. 14.45: Bornézőben 15.00 Zenekari muzsika. 16.00: Hírek. 16.15: Népzene 17.45: Áriák. 18.00: Hírek. 18.05: Esztrádzene. 19.00: Hírek. 19.05: Tánczene 20 00: Budapesti Zenei Hetek 1981 21.00- Hírpk. 22.10 Operettrészletek. 23.00: Hírek. _ i r • ,, yi.v SZOMBAT A CSEHSZLOVÁK RADIO MŰSORA: PRÁGA: 14,00: Rádiójáték. 15,30: Hírek. 15,40: Szerencsés utat. 16,40: A dolgozó nők fóruma. 17,00: Hírek. 17,05: Együttesek műsorából. 18,30: Népi táncok. 19,00: Hangos újság. 20,30: Táncdalok. 21,00: Vidám tarka műsor. 22,00: Tánczene. 22.30: Hírek. 22,50 Éji zene 23,55: Hírek. BRATISLAVA: 5,00-től 8,05-íg azonos a keddi műsorral. 9,45: Hogyan éljünk szocialista módon. 10,00: Szórakoztató zene. 11,00: Hírek. 11,25: Fúvószene 13,00: Hírek. 13,20: Szüreti dalok. 14,00: A kommunizmus fénye. 14,30: Kubai dalok és táncok. 15,00: Hírek. 15,15: Gajdar: A kis dobos sorsa, rádiójáték. 17,00: Hírek. 17,05: Zenei újság. 17,45: Hanzelka és Zlkmund útirajza 18,00: Tánczene. 19,00: Hangos újság. 20,00: Zenés Irodalmi ösz szeállítás. 21,15: Zenés hétvége. 22,30: Tánczene. 23,55: Hírek. A MAGYARORSZÁGI ADÖALLOMÁSOK MŰSORA: KOSSUTH ADÖ: 8.10 Operetthangverseny, 9.20: Schubert: D-dúr zongoraszonáta. 10.00: Hírek. 10.30: Könnyűzene. 10.55: Rádióiskola. 12.00: Hírek 12.15: Dallal — tánccal a világ körül 13.00: Szív küldi szívnek szívesen. 14.00: Operettrészletek. 14.35: Beethoven: II. Lenora, nyitány. 14.50: Moszkvai tudósítónk jegyzete. 15.00: Hírek. 15.10: Élőszóval — muzsikával. 16.50: Hét nap a külpolitikában. 17.00: Hírek. 18.30: Beethovenzongoraszonáták. 19.05: A Szabó család. 19.35: Népdalcsokor. 20.00: Esti Krónika. 22.00: Hírek. 22.20: Tánczene. 24.00: Hírek. PETÖFI-ADÖ: 14.15" Tánczene. 16.00: Hírek. 16.05: A következő tanú, rádiódráma. 16.50: Zenekari muzsika. 18.00: Hírek. 18.05: Könnyűzene. 18.45 A leláncolt óriás. 19.00: Hírek 19.05: Dunajevszkij-operettzene. 20.00: Népzene. 20.50: Hírek. 20.55: Richard Wagner: Istenek alkonya. 23.05: Hírek. VASARNA PA CSEHSZLOVÁK RÁDIO MŰSORA: PRAGA: 19,00: Hangos újság. 20,00: Smetana: Dalibor. 22,40: Hírek. 23,00: Tánczene. 23,55: Hírek. 1,55: Hírek. BRATISLAVA: 6,00: Hírek. 6,05: Reggeli zene. 7,45. Hírek. 8,00: Mesejáték. 8,40: Szovjet Ukrajna gyermekei. 9,00: Élőszavak. 9,10: Tánczene. 9,50: Tudomány és technika. 11,00: Szimfonikus zene. 12,05: Vonósművek. 12,30: Hírek, kommentár. 13,00: Falurádió. 14,00: Kívánsághangverseny. 15,00: Tánczene. 15,30: A vasárnap sportja. 16,30: Tánczene. 17,10: Ernest Strie: Szocsl emlők, útirajz. 18,30: Kubai dalok és táncok. 19,00: Hangos újság. 20,00: Arbuzov: r Irkutszki történet, rádiójáték. 22,00: Táncdalok. 22,30: Hírek. 22,50. Kamarazene. 23,55: Hírek. A MAGYARORSZÁGI ADÖALLOMÁSOK MŰSORA: KOSSUTH ADÖ: 6.00: Hírek. 6.10: Zené? műsor. 7.15: Egy falu — egy nóta. 8.00: Hírek. 8.10: Könnyűzene. 9.50: Édes anyanyelvünk. 9.55: Tánczene. 12.00: Hírek. 13.05: Jó ebédhez szól a nóta 13.35: Nemzetközi kaleidoszkóp. 13.55: Könnyűzene. 14.25: Közvetítés a MagyarországHollandia VB selejtező labdarúgó-mérkőzésről. 13.15: Tánczene. 16.30:' Oj Zenei Újság. 17 00: Hírek. 17.10: Kincses Kalendárium 18.10: Tánczene. 20.00: Hírek. 20.15: Hangverseny. 22.00: Hírek. 22.25: Könnyűzene. 24.00: Hírek. PETÖFI-ADÖ: 9.00: Lehár-müvek. 9.50: Miska bácsi lemezesláctája. 10.50. Útirajzok Lengyelországból, 11.05: Szív küldi szívnek szívesen. 12.20- A Szabó család. 12.55: Művészlemezek. 14.30: Arany János dalai 16.30: Szív küldi szívnek szívesen. 17; 10* Richárd Wagner: Istenek alkonya. 20.05: Hangverseny. 20.50: Századunk szenzációi. 21.20: Könnyűzene. 23.00: Hírek. A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ magyar nyelvű adásának műsora a 202.1, 233,3, 243,5 és 314.7 méteres hullámhosszakon HÉTFŐ: 7.00: Hírek. Sporthíradó. 7.50: Hírek. 12.00: Hírek, 12 10 Hangos újság. 12.30: Zenés képeslap a Szovjetunióból 13.00: Üzemeink'életéből. 13.30: A Szlovák Népművészeti Együttes műsorából. 13.50: Hírek. KEDD: 7.00: Hírek,,az 0) Szó vezércikke 7.50: Hírek. 12 00: Hírek. 1210: Hangosújság. 12.30: Forradalmi dalok. 13.00: Az SZKP XXII. kongresszusa megnyitásának tiszteletére. 13.50: Hírek. SZERDA: 7.00: Hírek, mezőgazdasági tanácsadó. 7.50: Hírek 12.00: Hírek. 12.10. Hangosújság 12.30: Szovjet mozgalmi dalok. 13 00: Faluról falura 13.30: A Hadsereg Művészegyüttes műsorából. 13.50: Hírek. CSÜTÖRTÖK: 7.00: Hírek, az Oj Szó vezércikke. 7.50: Hírek. 12.50' Hírek, 12.10 Hangosújság. 12,30. Csárdások és verbunkosok 13.00: CSEMADOK-híradó. 13.3Ck Szórakoztató zene. 13.50: Hírek. PÉNTEK: 7.00: Hírek. Mezőgazdasági tanácsadó. 7.50: Hírek. 12.00: Hírek. 12.10 Hangosújság. 12.30: Esztrádzene. 13.00: Iskolások műsora. 13.30: Cigánynóták. 13.50: Hírek. SZOMBAT: 7.00- Hírek, kommentár. 7.50: Hírek. 12.00: Hírek. 12.S0: Borogyln- Igor herceg, részletek. 12.30: Hírek 12.40: Hangosűjság. 13.00 Paul Robeson énekel. 13.30: Nyitott szemmel 14 00 Operettzene. 14.30: Ismerd meg hŕ!Žád::t 15.00: Magyar nóták. 15.20: Irodalmi félóra. 15.50: Hírek. VASÁRNAP: 8.00: Hírek, az Oj Szó vezérel «e 8.15: František Havlíček zenekara játszik 8.45: Szlovák nyelvtanfolyam 9.00: A Mazowsze műsorából. 9.20 Mesemüsor. 9.40: Pionírok műsora. 10.10; Sanzonok. 10.30: Nők félórája. 1100: Vers. 1102: Szovjet ember hódította meg az Északiés Déli-sarkot. 11.30: Barangolás zeneországban. 12.00 Egy hét a külpolitikában. 12.10: Zenés köszöntő. 13.00' Faluról falura. 13.30: Liszt-művek 14.00' Blažek: Karácsonyi vőlegény, színmű. ÜJ SZÖ 10 * 1981. október 19.