Új Szó, 1961. október (14. évfolyam, 273-302.szám)

1961-10-05 / 277. szám, csütörtök

Egy poéma nyomában o Oň JŰ SOKÁIG halogattam be­JJJ számolómat erről az utamról. ^ Más írók azóta megjárták Olasz­országot, Indonéziát, Montevi­deot. O En azonban mindegyiknél messzebb jártam a nyáron. Hazám, sorsom múltjába, jelenébe és jövőjé­be utaztam, vonaton, repülőgépen, hajón — Pervorosszíjszk című poé­mám nyomában. Mielőtt elindultam, találkoztam egy pervorosszijszkivel. Már nem tu­dom mikor és hol beszéltek róla, csak arra emlékszem, hogy hallot­tam: Ifjúkorát töltötte ott s most egyike azoknak a mérnököknek, akik gátat építenek s elárasztották a fo­lyó vizével azt a történelmi helyet. Pervorosszíjszk" magját az Obuhov üzem munkásai alkották, a második és harmadik, a Napfény nek neve­zett kommunát ls pityeri munkások szervezték. Valamennyinek — akár­csak nekem — a Nyevszkíj sorom­pón túl volt szűkebb hazája. És most kommunáik helyén a Buhtarminszkij ­tenger vize terül el. Az illető elvtárssal sokáig tárgyal­tam telefonon s megbeszéltük, hogy elutazásom előtt felkeres. Házam né­pével sokáig törtük a fejünket, mi­vel vendégeljük meg a kisöreget, mert hát mi lehet más egy pervo­rosszijszki, mint ő-z öreg, rokkant aggastyán. Elhatároztuk, hogy va­csorára kelvirágot főzünk, mert azt könnyen megrághatja. A családban szeretettel csak így emlegettük: „kisöregünk" ... „jön a kisöreg". S azután elutazásom előtti este, pon­tosan a megbeszélt időben, csenget­tek. Idős, szélesvállú, nemesen őszfe­jű férfi állt az ajtóban. Bemutatko­zott. S én — akár egy papagáj — nevetni kezdtem. S abban a pillanat­ban felvillant bennem: miért ts len­ne aggastyán, hisz csaknem korom­beli. Amikor én kislánykoromban Uglicsban laktam, s féltem lélegez­ni, nehogy kioltsam a , mécsest, ő kamaszfiúként a kommunában élt. A legendássá vált Pervorosszíjszk embereihez tartozott és — nyilván ezért képzeltem öregnek. Persze csodálkozott a furcsa fogadtatáson. Megmagyaráztam neki, mi az oka suta kacagásomnak. Azt hiszem rosz­szul esett neki, tágpupillájú szeme elhomályosult. — A kommuna... igaz, még csak gyermek, serdülő fiú voltam akkor, de tudja ugye, hogy a gyermeki em­lékezetbe vésődnek a legmélyebben a világ jelenségei, s egész életre meg is maradnak benne, fis ugye, azt is tudja, hogy ezek a benyomások for­málják az embert... SZÖVAL, MÁSNAP azután elutaz­tam hazámnak arra a történelmi ne­vezetességű pontjára. Helyesebben, nem annyira oda igyekeztem, mint a Buhtarminszkij vízierőmű­höz, amelynek első gépcsoportját ak­kor helyezték üzembe. Boldogság ne­kem, hogy hihetetlen méretű gépek létrehozása, óriási villanyerőművek üzembehelyezése, erejük és fényük gyermekségem óta kísér utamon csakúgy, mint »qész nemzedékemet. Visszaemléks-í-'ii arra az időre, ami­kor az újszülött Volhovsztroj áram­körébe bekapcsolták a NyevszkíJ-so­rompó negyedet. Arra is, amikor az Elektroszila üzemben elkészült a ha­tos számú generátor, az első, saját kezünkkel, saját anyagunkból gyár­tott — akkori fogalmak szerint — hatalmas erejű gép. Jártam a Volga­Don csatornánál, a nehéz munka óráiban, amikor á Don és a Volga vi­ze egyesült, s a csatorna mindkét oldalán kalavleoéve mentek a mun­kások, ment a nép. Kísérték a Vol­gát és a Dont mindkét oldalról, fe­detlen fővel vezették egymáshoz a két nagy folyót... Szerettem volna a pervorosszijszkiak útvonalát követni, vonaton utazni. Mégis Il-18-on repültem s alattam csak felhők, felhők, felhők vonul­tak. Néhány átszállással eljutottam Uszty Kamenogorszkba, ott megtud­tam, hogy két nap múlva lesz az üzembehelyezés. Taxin utaztam to­vább, egy tisztviselővel és egy lány­nyal, akik minden akadályt hősie­sen leküzdve siettek az üzembehelye­zéshez, mert maguk is résztvettek a tervezés munkájában. Késő este érkeztünk meg. Órámat még nem igazítottam a helyi idő­höz, s a négyórai különbség még nem érződött. De belefáradtam a felhőkbe, nem vagyok én angyal, hogy felhők között röpködjek. El­mentünk a szállodába, ahol utitárs­nómet szoba várta — rám semmi sem várt. De gondjaiba vett egy is­merős újságíró. — Gyere velem Olga, az újságíró­városkába. KÖZBEVETŐLEG el kell monda­nom, hogy az építkezés vezetője, Mi­hail Vaszilijevics Inyustn — tanítvá­• Földműves-kommunárok első oroszországi közössége rövidítve. nya és követője a fény olyan elő­harcosainak, mint Krizsanovszkij, Vlnter és főképp Graftio — az Irtis „vadregényes" partjain kis városfé­lét létesített. Esküdt ellensége a sá­tor-romantikának. Az a véleménye, hogy az építőnek nem sátortáborba, hanem városba kell érkeznie, ahol lakás, fürdő, teázó várja. Az újság­író-városka valójában építőknek szánt jövőbeli városok kísérleti telepe volt, s bármely pillanatban szétszedhető, könnyen és gyorsan szállítható, na­gyon csinos házacskákból állt. A vá­roska megfelelő életkörülményeket biztosít hiszen sajnos már nem va­gyunk abban a korban — és köztár­saságunk sincs abban a korban — amikor boldogan sütöttük tábortűz­nél a krumplit és énekeltük: „Krum­pli, krumpli, finom falat, pionírok szíve vágya, mi a jó, az nem is tud­ja, aki soha sem kóstolta". Annyit már tudtam, hogy a gépcso­portot annak a tengernek a vizével helyezik üzembe, amely a kommunák helyét borítja. De azt, hogy ez pon­tosan mikor történik meg, s mikor kezdik meg a nagyrészt altai bá­nyáknak szánt ipari áram szolgálta­tását — előre senki sem tudta meg­mondani. Az újságírók tömege, köz­tük persze én is, mint el nem hes­segethető szúnyograj cikázott a gyár környékén. A gát alól kiömlő víz úgy dübörgött, mint a teremtés első napján. Félelmetes volt fölötte állni. Az építkezés főnökével átmentünk a felső szakaszra, ahol csendesebben áramlott a víz. Itt már a tenger kez­dődik. S csak ekkor jutottam hozzá, hogy elmondjam Inyusinnak: utazá­som célja poémám nyomait követni. — Jó van, — felelte — holnapután tartjuk az ünnepélyes avatást, utána rendelkezésére áll az Akagyemik Graftio hajó s azzal elsétálhat kom­munái fölött. Már víz alá kerültek. DE MAGÁT az üzembehelyezést, az áramszolgáltatás megkezdését és be­kapcsolását az Altajenergo hálózatba már aznap estére kitűzték. Persze, megint csak ott rajzottunk akár a szúnyogok a helyszínen jóval a pil­lanat előtt. Nem állom meg dicsek­vés nélkül: nagyon kellemes érzés volt számomra, hogy a terveket a mi Lengidep-ünk készítette, s a részleg főnöke, vagyis az, akinek a gépcso­portot el kellett indítania, ugyan­csak a mi Leningrádunkból való. Alekszandr Alekszandrovics Szoko­lovszkij. Sokáig folytak az előkészületek. Az erőműtelep minden egyes részlegét vakító fény árasztotta el. Az elindí­tandó gépcsoport mellől még a szik­lafalat ts láthattuk, amelyre az erő­mű támaszkodik. Izzó hangulat uralkodott. Az embe­rek ráripakodtak egymásra, valaki valamiért hibáztatott valakit, az új­ságírók kíméletlenül félre lökdösték egymást. Az elnökség helyet foglalt abban a teremben, ahol a bekövetkező ese­ményt regisztráló műszertábla s min­denféle más kerek műszerek vannak. Az elnökség mögött munkások, mér­nökök, vendégek tolakodtak. A mun­ka nagy pillanatát vártuk. Egyszer­esük felfedeztem, hogy Jakov Zsar­kov, az Elektroszila volt pártszerve­zője áll mellettem. Utoljára 1941. ok­tóberében találkoztunk, amikor a né­metek Leningrádot rohamozták. Arról beszélgettünk akkor, amiről beszélni kellett ilyen percekben. A végén Zsarkov megkérdezte: — Akarod, hogy elvigyelek a vá­rosig? — Hogyne — feleltem. Kiléptünk az üzemi pártbizottság épületéből. A kapu előtt zúzott ab­lakú óriási dentőautó állott. — Szállj be — mondta. Beszóltam. Két hordágyon ültünk éppen egymással szemközt és én megkérdeztem: — Zsarkov, miért jársz ilyen ko­csin? Mire elmondta, hogy az Elektroszi­la összes autóit elvitték, ezt hagyták ott helyettük, mert a németek már csak öt kilométerre vannak az üzemtől... MOST UGYANEZ a Zsarkov ott állt mellettem s akárcsak én, feszülten figyelte a kapcsolótáblát, amelyen remegtek, Ide-oda lengtek a mutatók. Ö jól értette mt történik — én sem­mit sem értettem belőle. Csipkedtem a karját: — Kérlek szépen, szólj, amikor be­kapcsolódik a gépcsoport. — Semmi különös sem lesz — mondta. — Esetleg megrázkódik ve­lünk az épület, amikor meglesz a szinlcron és a mt áramunk találkozik az altájival. Lehet, hogy Zsarkov és mások mo­solyognak majd rajtam, ha története­sen elolvassák cikkemet, de hiába, képtelen vagyok technikailag ponto­san leírni azt, ami végbement. —- De mégis mit fogok látni? — kérdeztem. — Elősször létre kell jönnie a szinkronnak, vagyis az új gépcsoport áramának össze kell vegyülnie az Altajenergo áramával. Aztán impul­zust adnak, hogy a ml áramunk ki­csit visszaszorítsa az altajit és bejus­son a hálózatba. De azért ne félj, ha megrázkódik az épület, majd meg­foglak. Eszembe jutott a vízesés, amit az ember-úristen a teremtés második napján alkotott. Alekszandr Alekszandrovics Szoko­lovszkíj állt a kapcsolótáblánál vil­lanó lámpák meg más újságíró — szerszámok kereszttüzében, és végez­te a kapcsolást. Belekapaszkodtam Zsarkov karjába s a fülébe sziszegtem: — Magyarázz, kérlek, semmit sem értek. — Figyeld a mutatókat. És ami fő — ne félj. — Cseppet sem félek. Hát nem lá­tod rajtam? A víz dübörgött alattunk, kissé re­zegtette a falakat: az ember-úristen megteremtette a vizet és a földet. A mutató ki-kilengett, nagyon sokáig, az emberek már kimerültek az izga­lomtól, szidták egymást mint a bok rot. Alekszandr Alekszandrovics emel­tyűket mozgatott. Egyszeresük a mu­tató nekivadult. Az én pártszerve­zőmnek persze nem jutott ideje ma­gyarázni, az épület meg sem moc­cant s a teremben felhangzott: — Szinkron, szinkron! EZ AZT JELENTETTE, hogy az el­ső gépcsoport árama beömlött az Altajenergorendszerbe s nyomban el­indult Altaj bányáiba. — Szinkron, szinkron! — kiabálta mindenki és mindenki mindenkivel csókolódzott. Hihetetlennek tünt, hogy néhány perccel ezelőtt vesze kedtek. A szerelők főnökével már labdáztak, s ahányszor a levegőbe dobták, felkiáltottak: — Szinkron! Aztán újra ölelkezés, csókolódzás. S én arra gondoltam: de hiszen itt a kommuna az emberekben. Bármi történt is — bennük van ... Másnap az Akagyemik Graftio-n a rajoni párbizottság két aktivistájá­val és két újságíró-kollegával átha­józtam a Buhtarminszkij tengeren. Az aktivisták — őslakók ezen a helyen — magyarázták: — Most a liget fölött vagyunk ... A második kommuna fölött... Amott terült el Pervorosszíjszk. PERVOROSSZÍJSZK, amelyet Le­nin támogatásával pétervári munká­sok szerveztek, a tenger mélyébe került, csak úgy, mint a pétervári munkások két másik kommunája. Ad­dig az emberek csak álmodoztak a Fény hazájáról, a kommunizmusról. Aztán pétervári munkások itt az al­táji hegynyulványokon kommunákat építettek. És megteremtették őket az emberek szívében is. Szántú Irén fordítása Bemutató Prešovon A Prešov! Ukrán Nemzeti Színház az üj évadban második bemutató elő­adásaként Bardejovban színpadra vitte Anatolij Szofronov Szakácsnő című vígjátékát Jozef Felbaba ren­dezésében R. Stýbar, Košice émm <­: ifit mg 'Ä gJjT I Kulturális & j NYIKOLEJEVA ŰTKÖZBEN ClMÜ REGÉNYÉBŐL filmet készítenek a Moszfilm Stúdióban az SZKP XXII. kongresszusának tiszteletére. • » • A DEMOKRATIKUS BERLIN KUL­TURÁLIS FESZTIVÁLJÁT, a „Berlin ünnepnajai"-t ez idén szeptember 30-a és október 15 e között tartják meg. A fesztiválon számos külföldi művész lép fel. A fesztivál tartama alatt tizenhárom színházi bemutatóra kerül sor, amelyek közül kiemelke­dik Heda Zinner „Ravensbrücki bal­lada" című új műve. * * • A SZOVJET HADSEREG VILÁGHÍ­RŰ ALEKSZANDROV ÉNEK- ES TÁNCEGYÜTTESE nagy sikerrel ven­dégszerepel Mexikóban. Az együttes külön előadásban mutatkozott be a mexikói kormány, s a politikai és kulturális élet más vezetői előtt. ANDRZEJ MUNK, a nagynevű len­gyel filmrendező, autószerencsétlen­ség következtében 40 éves korában életét vesztette. » # • AARON COPLAN-ET, az Egyesült Államok egyik legkiválóbb zeneszer­zőjét, az Edward MacDovel-alapít­vány díjával tüntették ki. A Szovjetunióban állandóan gyarapszik a bennlakásos iskolák száma. Felvételünkön a moszkvai 42. számú bennlakásos iskola első osztályos tanulói. A barátság hónapjának filmjei (ČTK) — A szovjet emberek életét és munkáját hazánk lakosságának legszélesebb rétegeiben népszerűsítő szovjet film éz idén is igen jelentős szerepet tölt be a csehszlovák-szovjet barátság hónapjára tervezett ren­dezvények sorában. A mozik nézőközönségének kiváló alkalma nyílik majd arra, hogy egyéni kívánságának megfelelően válogasson a legkülönfélébb cselekményeket művészi erővel kifejező szovjet filmek között. Előrelátha­tólag Grigorij Csuhraj rendező „TISZTA ÉGBOLT" című alkotása örvend majd a nézőközönség legnagyobb érdeklődésének. Ez a film nagydíjat nyert a legutóbbi moszkvai filmfesztiválon. Alekszander Zarhi rendező „EMBEREK A HlDON" című filmje a kommunizmus egyik nagy építkezé­sének környezetéből meríti tárgyát. „A RÉGI BERJOZOVKA VÉGE" optimis­ta hangulatú film, a mai Moszkva építkezésein dolgozók életét és mun­káját szemlélteti. A Tendrjakov egyik elbeszélése feldolgozásában készített „CSODATEVŐ" című film az ateista nvelég problémáival foglalkozik. A ba­rátság hónapjában számos további film tanúsítja majd a szovjet filmgyár­tás legújabb alkotó sikereit. E filmek sorában különösen a következők méltók említésre: „A CSIKÓS HAJÓZÁS" című filmvígjáték, L. N. Tolsztoj „FELTÁMADÁS" című regényének filmváltozata, az „UTOLSÓ SORTÜZEK" című filmdráma, amely hű képet ad a második világháborúnak a csehszlo­vák-szovjet határon lezajlott utolsó eseményeiről és az „OTHELLO, A VE­LENCEI SZERECSEN" című balettfilm, amely Shakespears tragédiájának egyes jelenetei alapján készült. A csehszlovák-szovjet barátság hónapjában néhány rendkívül jelentős dokumentumfilm is bemutatásra kerül hazánkban. A mozik közönsége nagy érdeklődéssel várja az N. Sz. Hruscsov életét és fáradhatatlan mun­káját, a forradalmi Kubát és a Jurij Gagarin repülőőrnagy hőstettét szem­léltető dokumentumfilmeket. Az utóbbi hetek filmműsorában böngészve sajnos kevés olyan alko­tást találunk, amely különösebben fel­kelti a néző érdek­lődését. Nem vo­natkozik ez termé­szetesen a most műsorra tűzött fesztiváli filmekre mint A búcsú, Holdról pottyant le, Bilincsek, A megbilincseltek, melyeknek értéké­vel a fesztiváli be­mutatók alkalmá­val foglalkoztunk. Bizonyos mértékben csalódást oko­zott a Tavaszelő című új szlovák film is, mert elsikkadt az emberábrá­zolás, alkotói nem tudták a maga tel­jességében kibontakoztatni a főhős lelkivilágát. Ugyancsak még le nem zárt vitát váltott ki Oldfich Danék filmje, a Szemtől szembe. A darab színpadi sikerével szemben a vásznon nem érte el várt hatását. A művész­világ szakértői a film sikertelenségét moralizáló tónusában látják (Danék két nemzedéket állít szembe egymás­sal.) Danék, a színdarabíró nehezen illeszkedik be a forgatókönyvíró és rendező szerepébe. A külföldi filmek közül figyelem­re méltó volt a díjnyertes Vasárnap nem temetnek című francia film. Mi­chel Drach közvetlen emberi formá­ban tudta megeleveníteni a Nyugaton dívó ádáz fajgyűlöletet, mely még századunkban is áldozatokat követel. A Zápor című magyar film, Kovács András fiatal rendező műve nem a legsikerültebb alkotása a magyar filmgyártásnak. A tsz-elnök és az egykori gazda felesége kipattanó sze­relmének hátterében valahogy nem kapunk hiteles képet a magyar falu­ról. A francia Régi gárda és az olasz Megint szorult helyzetben szórakoz­tatásra készült nyugati átlagmű, az elsőnek Jean Gabin, a másodiknak Vittorio Gassman neve ad csábító reklámot Ezekkel az átlagmttvekkel szemben ki­domborodik egy nagysikerű szovjet film: A kolostor titka (Ivanna). Hiteles ada­tokra épülő történet, a kijevi Dovzsenko Stúdiő alkotása. Viktor Ivcsenko, a ren­dező tökéletes emberismerettel fillltja be film főszereplőjét, Ivannát, egy nyu­gat-ukrajnai gürögkatolikus pap lányát. Az érzékeny lelkű, hazáját és népét Ivanna egyik jelenete szerető lányt elragadják az események. Ürömmel fogadja, hogy hazája felszaba­dni a lengyel uralom alől és Nyugat­Ukrajna csatlakozik Szovjet-Ukrajnához. Ám elzárkózott, örök életre megsebzett ember lesz, amikor elutasítják relvételt kérvényét a lvovi egyetemen. Pedig nem a szovjet hatalom rendelte űgy, hogy származása és vallásos lelkülete miatt zárják el előle a továbbtanulás' útját, hanem az ukrán nacionalisták fondorla­tos műve ez, csakhogy Ivanna még nem ismeri őket. A hatásuk alá kerülő lányt kolostorba kényszerítik. S amikor a hit­leri hordák berontanak szovjet földre, s Oberiünder „fülemüléi" gyilkolva röp­ködnek Ukrajna területén, megszólal a fiatal apácában a hazafias érzés. Bár tudja, liogy a főnöknője és Septickij gróf, a lvovi metropolita, együttműköd­nek a nácikkal, felveszi a kapcsolatot a partizánokkal és sok elítéltet segít sza­badsághoz. Illegális tevékenysége kitu­dódik, a kolostor elöljárósága kiadja őt a németeknek és a sokat tévedett lány honleányhoz méltó hősiességgel a bitó­fán végzi életét. Bár a film tendenciája csak közvetve érint minket, tanulságos történet. Ugyan­is lerántja a leplet azokról, akik a val­lás leple alatt népellenes mozgalmat szerveztek és támogatták az ukrán na­cionalisták egyik vezéralakját, Banderát, aki tavaly dicstelenül végezte életét kenyéradóinál: A film másik tanulsága: a vallási ópium sok hívő ember életét megmérgezheti, ha nem nyílik ki ide­jében a szeme. (ÍJ •k Négytagú magyar kulturális küldött­ség érkezett • október 3-án Bratislavába. A küldöttség 14 napos tanulmányúton van hazánkban. •k Stefan Heym német író október 3-án Bratislavában a sajtó képviselőivel foly­tatott baráti beszélgetést. Az író a Szlo­vák Szépirodalmi Könyvkiadó meghí­vására érkezett Bratislavába, ahol most adták kl a „A Glasenapp-ügy" című regényét. ÜJ SZr) 6 * 1981. október 5.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom