Új Szó, 1961. október (14. évfolyam, 273-302.szám)

1961-10-19 / 291. szám, csütörtök

A Szovjetunió Kommunista Pártjának programjáról (Folytatás a 9. oldalról) és szovhozok mezőire több millió középiskolai végzettségű dolgozó érkezett. A munkások és kolhoztagok között több tízezren főiskolai tanulmányokat folytatnak anélkül, hogy félbeszakítanák a munkát a termelésben. A munkások munkája fokozatosan megközelíti a mérnökök munkáját. Vegyük csak például a mestert, aki kétségkívül mérnöki-műszaki dolgozó értelmiségi, egyúttal azonban munkás is. Vagypedig nézzük a termelés újítóinak hadseregét, az ésszerűsítő munkásokat. Gyakran olyan alkotó hozzájárulással segítik elő a technika fejlesztését, amely méltó nagytudású szakértőkhöz. Ugyanezt teljes joggal elmondhatjuk a legjobb mezőgazdasági dolgozókról is, akik munkájuk igazi mesterei. Az osztályok közötti határok elmosódásának már megindult folyamata odavezet, hogy a társadalom szociális tekintetben mind egységesebb lesz. Az osztályok közti határok elmosódása természetesen fokozatos hosszan tartó folyamat. Az osztálykülönbségek megszűnése a kommunista társadalom felépítésével válik teljessé. E folyamattal párhuzamosan s tőle elválaszthatatlanul kialakul az emberek teljes társadalmi egyenlősége — a kommunista egyenlőség, amelyet a termelőeszközökhöz való egyenlő viszony, az elosztás teljes egyenlősége, az egyénnek és a társadalomnak a személyes és társadalmi érdekek szerves egybefonódásával előállt összhangja jellemez. Az osztálymentes kommunista társadalom így az emberek együttélésének legfejlettebb szervezeti formája lesz. 2. A proletárdiktatúra államától az egész nép államához A pártprogram tervezete kitűzi és megoldja a kommunista elmélet és gyakorlat új legfontosabb feladatát — a munkásosztály diktatúrája államának belenövését az egész nép államába, az állam jellegét, feladatait és sorsát a kommunizmusban. Az egész nép állama — a szocialista állam fejlődésének új szakasza, a legfontosabb tetőpont azon az úton, amelyen a szocialista államiság kommunista társadalmi önigazgatássá alakul át. Pártunk fél évszázaddal ezelőtt az egyetlen párt volt, amely felvette programjába a proletárdiktatúra marxista-leninista gondolatát. Megálltuk helyünket a belső és külső reakcióval vívott elkeseredett harcban, valóra váltottuk az emberiség régi vágyát — a szocializmust, s mindezt nagy mértékben annak köv szönhetjük, hogy kezükben tartottuk a társadalom átalakításának hatalmas eszközét — a munkásosztály diktatúrájának államát. A Szovjetunió és a népi demokratikus országok ta• pasztalatai teljes egészében belgazolták a marxizmus-leninizmus tanítását, mely szerint a szocializmus csak akkor diadalmaskodhatik, ha hatalomra jut a proletárdiktatúra. A proletariátus diktatúrája a munkásosztály és a burzsoázia között folyó osztályharcbői születik. A szocializmusnak kezdetben le kell küzdenie a régi világ reakciós erőinek ellenállását, gyakran nagyon kemény ellenállását. Emlékezzenek csak vissza, elvtársak, mily elkeseredetten szegültek szembe velünk a földbirtokosok és a tőkések, akiket a világreakció legtevékenyebb erői támogattak. Rámutathatnánk a közelmúlt eseményeire — például az 1956. évi magyarországi ellenforradalmi puccsra. Ez a példa újfent beigazolta, hogy a munkásosztálynak a szocializmushoz való átmenethez oly hatalomra van szüksége, amely képes elnyomni a kizsákmányolók ellenállását, megszilárdítani a forradalom győzelmét, idejében meghiúsítani a burzsoá hatalom feltámasztására irányuló kísérleteket és biztosítani az ország védelmét a nemzetközi reakció támadó akcióival szemben. Hangsúlyozni kell, hogy a proletariátus az erőszakot kizárólag a tőkésekkel, földbirtokosokkal és kiszolgálóikkal szemben alkalmazza, de sohasem fordítja a dolgozó osztályok ellen. Ez határozza meg a proletár hatalom mélységesen demokratikus lényegét. A burzsoá állam a kizsákmányoló kisebbség diktatúrája a társadalom túlnyomó többsége fölött, a proletár állam viszont a társadalom túlnyomó többségének érdekeit testesíti meg. A munkásosztály vezeti a parasztságot és a társadalom más dolgozó rétegeit, szövetségeseit és fegyvertársalt, elősegíti önkéntes csatlakozásukat a szocializmus útjához. Ez a hegemónia, mint a proletárhatalom jellemző vonása, alapjában megkülönbözteti a proletár államot a burzsoá államtól, amely kizárólag az uralkodás és az alárendeltség viszonyait ismeri. V. I. Lenin arra tanított, hogy a munkásosztálynak a diktatúrára azért van szüksége, hogy felépítse a szocialista társadalmat, megszüntesse az embernek ember által való kizsákmányolását minden formájában. Ezt írta: „É cél nem érthető el egyszerre, elég hosszú átmeneti időszakot követel meg a kapitalizmus és a szocializmus között azért is, mert a termelés újjászervezése nehéz dolog, azért is, mert Idő kell, hogy az élet minden területén megvalósuljanak az alapvető változások, azért is, mert a kispolgári és burzsoá gazdálkodási mód megszokottságának nagy erejét csak hoszszú és szívós harccal küzdhetjük le. Marx éppen ezért a proletárdiktatúra egész időszakáról úgy beszélt, mint a kapitalizmusból a szocializmusba vivő átmeneti időszakról." (V. I. Lenin Művei, 29. kötet.) Marx és Lenin szerint tehát a proletariátus diktatúrájának állama, a kapitalizmusból a szocializmusba vezető átmeneti időszak állama. Természetes, hogy miután országunkban teljesen és végleg győzedelmeskedett a szocializmus, és a kommunizmus fejlett építésének időszakába léptünk, eltűntek azok a feltételek, amelyek szükségessé tették a proletárdiktatúrát, és teljesültek a proletárdiktatúra belső feladatai. A munkásosztály az egyetlen osztály a történelemben, amely nem tűzi célul maga elé, hogy minden időkre fenntartsa hatalmát. Mihelyt eltűnnek azok a feltételek, amelyek életrehívták diktatúráját, mihelyt kimerülnek a feladatok, amelyeket a társadalom csakis a proletárdiktatúra segítségével oldhatott meg, a munkásosztály vezetésével végbemegy az a folyamat, amelynek eredményeképpen az állam a szocialista társadalom dolgozóinak az egész népet felölelő szervezetévé alakul át. A szocializmus győzelme után, amikor az ország a kommunizmus építésének előrehaladott stádiumába lépett, a Szovjetunió munkásosztálya saját kezdeményezéséből és a kommunizmus építésével kapcsolatos feladatok alapján diktatúrájának államát az egész nép államává alakította át. Ez elvtársak olyan tény, amelynek nincs párja a történelemben! Az állam mindig az egyik vagy a másik osztály diktatúrájának az eszköze volt. Nálunk először jött létre olyan állam, amely nem egy osztály diktatúrája, hanem az egész társadalom, az egész nép eszköze. A kommunizmus építéséhez már nincs szükség a proletariátus diktatúrájára. Társadalmunkban minden dolgozó egyenjogú. Természetesen a kommunizmusba való átmenet idején is a munkásosztályé a vezető szerep a társadalomban. E szerep azért illeti meg a munkásosztályt, mert ő a leghaladóbb, legszervezettebb osztály, amely szoros kapcsolatban áll a gépi ipari termeléssel és egyben a kommunista eszmények legfontosabb képviselője. Helytelen volna azt képzelnünk, hogy a proletárdiktatúra államát, amely a társadalom túlnyomó többségének érdekeit fejezi ki, valamiféle gát választja el az egész nép államától. A proletárdiktatúra létrejöttének pillanatától kezdve magán viseli az általános szocialista demokrácia jegyeit. A szocializmus fejlődésével e vonások kibontakoznak és a szocializmus teljes győzelme után döntő fontosságúakká válnak. Az osztályuralom eszközéből az állam az egész nép akaratát megtestesítő szervvé válik. A proletárdiktatúra átalakulása az egész nép államává nemhogy gyöngítené, hanem ellenkezőleg, megsokszorozza társadalmunk és államunk erőit, mivel előbbi erőforrásainkhoz újak járulnak. A gazdasági hatalom állandó növekvésével ugyanakkor megszilárdult és kibővült államunk társadalmi alapja, a társadalom egységesebb, megbonthatatlanabb lett, mint bármikor azelőtt volt. Ebben rejlik az állam erejének fő forrása. Minden munkás, minden paraszt, minden értelmiségi megállapíthatja: az állam — mi vagyunk, politikája — a mi politikánk, hogy fejlesszük és megszilárdítsuk, megvédjük minden fondorlattal szemben, ez mindnyájunk együttes feladata. Tulajdonképpen miért marad meg az állam maga, amikor eltűnt az a legfontosabb tényező, amely létrehozta: a kibékíthetetlen osztályellentét? Ezt azzal magyarázhatjuk, hogy még nem merültek ki mindama feladatok, amelyeket a társadalom csakis az állam segítségével oldhat meg. Pártunk programtervezete pontosan meghatározza a szocialista állam e feladatait és funkcióit. Az állam még sokáig fennmarad azután is, hogy a kommunizmus első fázisa győzött. Az állam elhalásának folyamata igen hosszan tartó lesz, egész történelmi korszakra terjed ki s csak akkor ér véget, ha a társadalom már teljesen megérett az önigazgatásra. Bizonyos ideig érintkezni fognak az államigazgatás és a társadalmi önigazgatás sajátosságai. E folyamat során az állam belső funkciói kifejlődnek, átalakulnak és fokozatosan elvesztik politikai jellegüket. Az állam szüksége csak akkor szűnik meg, ha majd a fejlett kommunista társadalom felépül a Szovjetunióban, s a szocializmus nemzetközi téren is diadalmaskodik és megszilárdul: ekkor következik be az állam elhalása. Az a tény, hogy a proletárdiktatúra nem elkerülhetetlenül szükséges már, egyáltalában nem jelenti a közrend és a törvényesség meggyöngülését. A párt óriási jelentőséget tulajdonít a törvényesség és a jogrend további megszilárdítására, az állampolgárok jogai védelmére. Természetesen a társadalom és az állam szigorúan őrködik a szovjet ember jogain, szabadsága, becsülete és méltósága fölött. Nagyon tévednek azok, akik arra számítanak, hogy államunkban csökken a társadalmi rend szilárdsága. A társadalomellenes és bűnöző eleinek elleni harcban az állami szervek mellett megnő a dolgozók társadalmi szervezeteinek szerepe. A társadalmi tulajdon megdézsmálői, az élősdiek és huligánok ellen vívott harc még hatásosabb lesz, mert valamennyi dolgozó és a társadalmi szervezetek ügyévé válik. Elvtársak I Tudják, hogy az utóbbi években, főleg az SZKP XX. kongresszusa után sokat tettünk azért, hogy helyreállítsuk a párt és az állam életének lenini normáit, kiszélesítsük a szovjet demokráciát. Természetesen nem képzeljük, hogy ezzel kimerült politikai rendszerünk tökéletesebbé tételének feladata. Meg kell tennünk mindent, ami az egész nép államának tökéletesebbé tételéhez, felvirágoztatásához szükséges, ^íogy még nagyobb mértékben megnyerjük a tömegeket az államigazgatás, az állami szervek fölött gyakorolt ellenőrzés dolgának. Elsősorban a közigazgatás népképviseleti szerveinek szerepéről szólok. Kibővítjük a szovjetek jogkörét, a szovjetek még inkább azzá válnak, amire Marx és Lenin gondolt, amikor a valóban népi hatalom jellegét elemezte, „munkatestületek" lesznek, amelyek a gazdasági és társadalmi folyamatok irányításának gyakorlati teendőivel foglalkoznak. A közigazgatási és irányítási végrehajtó szervek hatáskörébe tartozó számos kérdést a jövőben közvetlenül a szovjetek és bizottságaik oldják meg. A kommunizmusba való átmenet megkívánja, hogy szüntelenül javítsuk az állami és gazdasági apparátus munkáját, kiszélesítsük demokratikus alapjait és társadalmi elveit. A szovjetek, a gazdasági és más szervek apparátusát még egyszerűbbé, még olcsóbbá kell tennünk, ezeknek a szerveknek cselekvőképesebbnek kell lenniük, idejében és érzékenyen kell válaszolniuk az állampolgárok szükségleteire. Gyökerében ki kell irtani a múlt olyasféle csökevényeit, amilyen például a bürokrácia, a könnyelműség, a formalizmus és a papirosháború, nemcsak társadalmilag, hanem hivatalosan és bíróságilag is felelősségre kell vonni azokat a dolgozókat, akik bürokratikus magatartásukkal vétettek a dolgozók szükségletei és érdekel ellen. A szocialista demokratizmus fejlődése összefügg a társadalmi szervezetek — szakszervezetek, Komszomol, szövetkezetek, kulturális és közművelődési szervezetek szerepének növekedésével. Lenin a szakszervezeteket a vezetés iskolájának, a gazdálkodás iskolájának, a kommunizmus iskolájának mondta. A szakszervezetek szerepének ez a alapvető lenini értékelése különös jelentőségre tesz szert a kommunizmusba való átmenet időszakában. A munkások és az alkalmazottak a szakszervezetek révén egyre inkább növelik befolyásukat a gazdasági tevékenységre, hozzájárulnak a vállalatok munkájának megjavításához, és a termelés ellenőrzéséhez. A szakszervezetek szerepét növeli az is, hogy felruházzák őket a törvényhozó kezdeményezés jogával s olyan funkciók hárulnak rájuk, amelyeket előzőleg az állami szervek gyakoroltak. Társadalmi életében nagy fontosságú a Komszomolnak, a szovjet ifjúság harcos szervezetének tevékenysége. Az ifjúság a jövendő, elvtársak, országunk holnapja. Tevékeny alkotó erő, amely képes hegyeket elmozdítani az eszményeinkért folytatott harcban. A Komszomol nevelésére valóban mindennapi, atyai gondot kell fordítanunk. Államunkat maguk a dolgozók Igazgatják a dolgozók javára. Feladatunknak tekintjük, hogy minden állampolgárt megnyerjünk a társadalmi ügyek intézéséhez. Hogyan képzeljük el e feladat teljesítését? Először azzal, hogy állandóan javítjuk minden egyes dolgozó ember anyagi és kulturális életfeltételeit. Másodszor azzal, hogy tökéletesítjük a népképviselet formáit, tökéletesítjük a szovjet választási rendszer demokratikus alapelveit. Harmadszor, az egész népre kiterjedő vitákat kiterjesztjük a kommunista országépítés legfontosabb kérdéseire, és a szovjet állam törvényjavaslataira. Negyedszer, minden tekintetben kiszélesítjük az állami és közigazgatási szervek munkája népi ellenőrzésének formáit és fokozzuk hatékonyságát. Ütödször, rendszeresen felújítjuk a vezető szervek összetételét, mind következetesebben váltjuk valóra az állami apparátusban és a társadalmi szervezetekben a vezető dolgozók választhatóságának elvét, s azt a követelményt, hogy e dolgozók számot adjanak munkásságukról, ezeket az elveket fokozatosan kiterjesztjük az állami és közigazgatási szervezetek, valamint a kulturális intézmények minden vezető dolgozójára. Ideológiai ellenségeink untig hangoztatják, hogy a kapitalizmus a szabadság világa, s minden úton-módon igyekeznek szennyet okádni a mi szocialista demokráciánkra. Ám a szocialista demokrácia igazi mivolta, az a tény, hogy ez a világ legnagyszerűbb demokráciája, nem titkolható el. Tagadhatatlan tény, hogy a szocialista világ biztosan és következetesen halad előre a demokrácia felvirágoztatásának és kiszélesítésének útján, ugyanakkor a tőkés világ követte út az amúgyis szerény polgári demokrácia mind nagyobb mérvű korlátozására és megtompítására vezet. A vezető imperialista államokban a reális hatalom még sohasem összpontosult oly szűk monopolista csoportok kezében, mint most. Eisenhower kormányát maguk az amerikalak a nagy bussines kormányának nevezték: a kormánynak több mint húsz tagja vagy milliomos volt, vagy a legnagyobb társaságok szolgálatában állt. Az imperialista államok kormányaiban csak a nevek változnak, az egyik milliomos vagy a milliomosok bérencei helyére más lép, de mind egytől egyig a moonpolisták érdekeit szolgálják. A brit kormányban 19 miniszterből 12 közvetlen kapcsolatban áll a monopóliumokkal, Adenauer kormányának 18 tagja közül 12 a konszernek és a részvénytársaságok közvetlen képviselője. A burzsoá ideológusok arról beszélnek, hogy a kapitalista társadalomban egyenjogúság van. Miféle egyenjogúságról lehet ott szó? Vegyük szemügyre a tőkés országok társadalmi szerkezetét. A társadalmi egyenlőtlenség szörnyű piramisát látjuk. Csúcsán maroknyi ipari és pénzoligarcha trónol. Akárcsak a római birodalom hanyatlásának korában a degenerált főnemesség, fényűzésben tobzódik és csömörig tömi magát a jóval. Ugyanakkor a piramis alapját tevő százmilliókat nélkülözésre és jogfosztottságra kárhoztatják. Az USÄ-ban a gazdagok kis csoportja — a lakosság egy százaléka — a nemzeti vagyon 60 százalékát tartja kezében. Nagy-Britanniában a nemzeti vagyon több mint 50 százaléka ugyancsak egy kivételezett réteg kezében van, amely számbelileg a lakosság egy százalékát sem éri el. Vagy vegyük szemügyre a tőkés országok választási réndszerét. Még mindig különböző megszorításokkal igyekszik biztosítani a monopóliumok érdekeit, meghamisítani a választók igazi akaratát. Ennek legkirívóbb példája a jelenlegi franciaországi választási rendszer. A legutóbbi választások alkalmával a kommunista párt, amelyre 3 882 204 választó adta le szavazatát, csak tíz helyet szerzett a nemzetgyűlésben. Ugyanakkor a reakciós „Oj köztársasági szövetség" 3 603 985 szavazattal — kevesebben szavaztak tehát rá, mint a kommunistákra — 188 képviselői mandátumra tett szert. Mi ez, ha nem a monopoltőke leplezetlen diktatúrája, a nép akaratának megcsúfolása? A választók túlnyomó többsége dolgozó ember. De van-e képviseletük az országgyűlésben? Közismert tény, hogy az USÁ-ban, ahol 50 milliónál több munkás, alkalmazott és dolgozó farmer él, a kongresszusban egyetlen munkás, egyetlen kis farmer sem foglal helyet. A monopolista burzsoázia minden rendelkezésére álló eszközt — sajtót, rádiót, televíziót, más ideológiai hatóeszközöket — felhasznál, hogy megtévessze a tömegeket, elaltassa öntudatukat, megbénítsa akaratukat. Kinek az akaratát fejezheti ki például az a sajtó, amely a milliomos Hearst kezében van? Csakis a monopolista fejesek akaratát. A burzsoázia a nép ellen folytatott harcában mind gyakrabban használja fel a rendőrséget és a hadsereget. Mennyi vért ontottak ki az utóbbi tíz év alatt a tőkés országokban! A nép vérét! A rendőrök gumibotjai, fegyverei egyre fontosabb helyet foglalnak el a burzsoá' demokrácia „érveinek" sorában. Ilyen hát az ő „szabad világuk", ama társadalom, amelyben nem létezik valódi szabadság és demokrácia, ama társadalom, amely társadalmi és nemzetiségi elnyomáson és egyenlőtlenségen, az embernek ember által való kizsákmányolásán, az emberi méltóság és becsület megtiprásán alapul. A demokrácia felvirágzása a szocialista országokban, s az amúgyis megcsonkítoti demokrácia egyre nagyobbmérvű megnyirbálása a tőkés országokban — a mai világ politikai fejlődésének két ellentétes irányvonala ez. Megtettünk és megteszünk mindent, hogy társadalmi rendünk és demokráciánk még tökéletesebb legyen, a szociálista életmód példáját mutassa minden népnek. 3. A népek közeledése, a nemzetek barátságának megszilárdítása A programtervezetben kifejezésre jut az a törekvésünk, hogy a szovjet köztársaságok további gazdasági és kulturális felvirágoztatásával minden .tekintetben még közelebb hozzuk egymáshoz nemzeteinket a kommunizmus építésének előrehaladott időszakában. A szocializmus viszonyaiban két kölcsönösen összefüggő, haladó irányzat alakult ki, és hatott a nemzetiségi kérdés területén. Először, minden tekintetben rohamos fejlődésnek indul minden nemzet, kibővülnek a szövetségi és autonóm köztársaságok jogai. Másodszor, a proletár nemzetköziség zászlaja alatt a szocialista nemzetek még közelebb kerülnek egymáshoz, még jobban megszilárdul kölcsönös egymásra hatásuk, egymás kölcsönös gazdagítása. A kommunizmus építésének fejlett foka új szakaszt jelent a Szovjetunió nemzetiségi viszonyainak fejlődésében. A nemzetek közötti együttműködés megszilárdításának kulcsa elsősorban a helyes gazdaságpolitika. A programtervezet feltételezi a szövetségi köztársaságok gazdaságának átfogó fejlesztését és szakosítását Mindegyikük gazdasága továbbra is az egész Szovjetunió egységes gazdasági rendszerének elválaszthatatlan részeként fejlődik. Minél inkább hozzájárul minden köztársaság a kommunizmus építésének közös céljához, annál szélesebb és sokoldalúbb a szovjet nemzetek kölcsönös összefogása. Minden szovjet köztársaság gazdasági fejlődése valamennyi szovjet nemzet testvéri együttműködésének és kölcsönös segélynyújtásának eredménye. Vegyük például a kazahsztáni szűzföldek termővé tételét. A köztársaság csupán saját erejéből nem lett volna képes megoldani ez óriási feladatot. Segítségére jöttek az orosz, ukrán, belorusz és sok más nemzetiség fiai. Vagy nézzük vállalatainkat, építkezéseinket. Mindenütt testvéri egyetértésben sok nemzet fiai dolgoznak, s az egyes dolgozókat nem bőrük színe vagy nyelvük szerint értékelik, hanem a munkához való viszonyuk, a kommunizmusért folytatott harcuk szerint. A köztársaságok lakossága nemzetiségi összetételét tekintve egyre kevertebb. A szovjet köztársaságok kicserélik szakképzett kádereiket. Mindez hozzájárul a Szovjetunió nemzeteit egybefűző internacionalista kötelékek megszilárdításához. A szocialista nemzetek fejlődése a szovjet nemzetek nemzeti államiságának tökéletesedésében is megnyilvánul. A párt továbbra is kl fogja elégíteni az e téren megérlelődő szükségleteket. Teljes mértékben kl kell használni mindazokat a lehetőségeket, amelyeket a föderáció és az autonómia szovjet elvei adnak. Az élet már ma azt mutatja, hogy egyes köztársaság közti, övezeti szerveket kell majd létrehozni, hogy jobban egybehangolják az egyes köztársaságok erőfeszítéseit, a kommunizmus építése tervének végrehajtása során. Országunk nemzeteinek és nemzetiségeinek közeledését a kulturális fejlődés és az ideológiai munka is elősegíti. Kibővül a szellemi javak kölcsönös cseréje. Az egyes népek kulturális vívmányai a többi nép tulajdonába is átmennek. Mindez a szovjet nemzetek kultúrájának kölcsönös gazdagításához, a kultúra internacionalista alapjának megszilárdításához, a kommunista társadalom jövendő egységes, általános emberi kultúrájának kialakulásához vezet. (Folytatás a 11. oldalon.) ÜJ SZÖ 10 * 1981. október 19.