Új Szó, 1961. augusztus (14. évfolyam, 212-242.szám)
1961-08-24 / 235. szám, csütörtök
Segítsünk megismerni hazank | meze. a ^ rás : j C NL> N* Ť I. - . . - . — S A »/Í/ FFT 1/ • ^ Sokat írnak az újságokban, hal lünk a rádióban, látunk a moziban vagy a televízlóban arról, hogy nap nap után a világ minden részében rábukkannak az elmúlt kultúrák nyomaira. Gyakran nem az archeológusok fedezik fel az elmúlt korok művészi értékeit, lianem földművesek vagy munkások, azok, akik a föld meg művelésénél, vagy más munkáknai találják meg az értékes leleteket. Éppen ezeknek a figyelmét szeret nénk ez úton felhívni arra, hogy a leleteknek milyen nagy a szerepűn hazánk legrégibb történelme mégis merésében. Az emberiség eredetét a tudomá nyos kutatás mostani eredményei alapján kb. 500 000 évvel ezelőtti korban kell keresnünk. Az ember az óta nagy fejlődésen ment keresztül Mivel az Írástudás ehhez az időszakhoz viszonyítva nagyon fiatal (Egyiptomban kb. időszámításunk előtt 4000 évvel kezdték használni az úgynevezett hieroglif, vagyis képírást, de hazánkban csak az első évszázadban találkozunk írással a kelta törzsek pénzein), tudásunkat elődeink gaz daságí és társadalmi életéről kény telenek vagyunk másféleképpen gyarapítani. Aszerint, miből készítették az em berek a mindennapi használati tár gyakat, a tudósok három nagy kor szakra osztották azt az időszakot, amelyben az emberek még nem is merték az írást. Leghosszabb ideig a kőkorszak tartott. Ebből az időből főleg a kő bői készült kések, balták, fúrók maradtak meg Az edényeket fából fa rágták vagy szárított tök, esetleg más hasonló növények helyettesítet ték. Csak a késői kőkorszakban legrégibb történelmét | A jólét űrhajósai Londonban érdekes kiállitás nyílt. amelyen bemulatják az 1945 óta Angliában telhasznált legszebb színpadi díszleteket. A kiállításon nemcsak színdarabok, hanem nagysikerű opera és balett előadások, többek között a Macbeth, a Szentivánéji álom, a Carmen, a Parasztbecsület, a Lammermóri Lucia, a Mesterdalnokok, a III. Richard és a Lear király díszletei ls láthatók. • V • Peter Moore és Mnarise Cloohe több hónapja dolgozik az „Isteni szlnjá ték" forgatókönyvének elkészítésén Dante halhatatlan müvét úgy szeretnék megeleveníteni, ahogy Salvador Dali, a világhírű festőművész látta. Dali ugyanis vagy száz képet szentelt a témának. Dantét valószínűleg Vittorío De Sica alakítja. A Franciaországban és Olaszországban készülő felvételek időtartamát körülbelül egy évre tervezik. kezdték őket agyagból formálni és kiégetni A másik nagy korszak a bronzkor szak volt Sokat jelentett az akkori emberiség számára, hogy kb, 2000 évvei időszámításunk eiőti feltalál ták az érc használatát. A bronz már sokkal szebb és tökéletesebb tárgyak készítését tette lehetővé. Ebből a korszakból a gazdagon díszített agyagedényeken és kőeszközökön kívül mér sok bronzból készült bal tát, kést, borotvát, de ékszereket, karkötőket fülbevalókat, haj- és nyakékeket és fegyvereket, kardokat és tőröket ls találunk. Harmadik a vaskorszak, amikor a bronzhoz keményebb fém, a vas ls hozzátársult. {Időszámításunk elölt kb. 700 ban.) Főként kések, sarlók és fegyverek gyártására használták. Időszámításunk első éveiben ha zánk szomszédságában — Magyarország nyugati felében — rómaiak te lepedtek le. A rómaiak gazdasági és kulturális befolyása észlelhető hazánk területén ls. Feljegyzéseik nagy segítséget jelentenek a történészek számára, de nem elegendők ahhoz, hogy megismerjük az akkori élet minden oldalát. Itt megint csak az archeológiai leletek segíthetnek abban, hogy az írott forrásokból származó értesüléseinket bizonyíthassuk, vagy téveseknek nyilváníthassuk. Még Inkább szükségünk van e leletekre az úgynevezett „népvándor lás korában", amikor kelet-európai törzsek törtek be a római birodalomba és földúlván a lakótelepeket, egy új kor alapítói lettek. Ez az 500— 700-as évek között játszódott le. Ezért kellett 833-ban Cyrillnek és Methódnak az új vallással új írásjeleket hoznia. Mivel az Írás csak a XII és XIII. században vált hazánkban annyira elterjedtté, hogy történelmi kutatásunk elsősorban az írott okmányokon alapul, az első szlávok életét is csak a földben megóvott leletekből Ismerhetjük meg alaposabban. Hasonló a helyzet a honfoglaláskori magyarokkal is. Ezeket nálunk leginkább csak a temetők alapján Ismerjük, melyekben gyakoriak a nagyon gazdagon felszerelt fejedelmi sírok. De térjünk vissza a leletekhez. Ezekre rendszerint régen eltűnt települések vagy sírok helyén szoktunk ráakadni, melyeket aztán a szakemberek tudják úgy kiásni, hogy a tudomány számára megőrizzék teljes értéküket. A lelet maga ugyanis sohasem olyan értékes, mint amikor azt is tudjuk, hogy sírból vagy ház Versenyjutás a jöldön, versenyjutás az égen. A jólU űrhajósai indultak útnak értem, Kisemberek világát, szolgálni mindörökre. Kitűzni szép jelképeit ból került-e elő, ml volt még mel lette (ez a kormeghatározáshoz szükséges), hogyan került a föld alá stb. Ezért kéréssel fordulunk dolgozóinkhoz. Mivel hazánkban rengeteg új építkezés folyik, gyárak nőnek, szabályozzák a folyókat és patako kat, építkeznek a szövetkezetek és családi házak épülnek, az archeoló gusok nep képesek minden kiásott tárgyról tudomást szerezni. Itt csak a dolgozók lehetnek segítségükre azzal, hogyha valamilyen leletre rá akadnak, jelentsék azt a legközeleb bi múzeumnak vagy egyenesen az Archeológiai Intézetnek (CSAV Archeologický ústav Nitra — Hrad, ha Kelet-Szlovákiáról van szó, akkor Archeologický ústav Koäice, Hrnčiar ska 13/b), ahonnan azonnal kikül denek hozzáértő szakembereket. Az értékesebb leletekért természetesen jutalom jár. Mária Lamiová, a C STA régészeti intézet dolgozója Egy kis nyugalmat hozni vissza a földi vámon. Háborúk sürü burkán áttörni mindenáron. Nem lelve istent kívül, csakts az emberekben ... S im kibontják magukból S A táguló körökre. a főimért végtelenben. s \ > A DOLGOZÓK ÉRDEKÉBEN Sahyban járva igen meglepett, hogy amíg a belváros megmaradt a maga ódonságában, addig a külváros erőteljes fejlődésnek indult. Még az ismerős számára is akad bőven látnivaló Az Ipoly hldjától néhány méterre levő épületen a következő felírás olvasható: „Városi népkőnyv tár". Bent Hornyák Etel könyvtáros az olvasókat szolgálja ki. Pillanatok alatt cserélődnek a könyvek. Itt egy jó tanács, amott átadja a keresett könyvet, s mindezt gyorsan, rö vid idő alatt végzi el. Amikor közöltem Hornyák elvtársi»\ s " s ~ v i-i* ^wwisbWP Marianské Lázné fürdővárosban a fősétányra vezető utat virágok övezik. (CTK — B. Krejcl felvétele) nővel jövetelem célját, készségesen szolgált felvilágosítással. — Könyvtárunk olvasóinak száma 608 — mondta —, nyolc olvasóval több. mint amennyit terveztünk. Július 31-ig 11367 könyvcserénk volt, tehát 67 darabbal több a tervezettnél Olvasóink között 364 a felnőtt és 244 a fiatal. — Melyek a legkeresettebb könyvek? — Az idősebb nemzedék — válaszolta a könyvtáros — Jókai, Mikszáth, az ifjabb nemzedék a mai írók művei iránt tanúsít nagy érdeklődést. — A szovjet írók közül Polevoj, Solohov, Gorkij, Turgenyev és Puskin a legkeresetebbek. A továbbiak folyamán megtudom még, hogy a könyvtár állománya 9200 könyv. De nagy hiány mutatkozik az Ifjúsági szak- és technikai könyvekben. Ez évben már újabb 3800 koronáért vásároltak új könyveket. A könyvtár két korszerűen berendezett olvasóteremmel rendelkezik. Az egyiket a felnőttek, a másikat pedig az ifjúság használja. Hetenként kétszer felolvasó-délutánt tartanak a szlovák és a magyar ifjúság részére, amelyen keskenyfilmet is vetítenek. A felolvasó-délutánok igen kedveltek. Andriskin Józsel Muszorgszkij „Egy kiállítás képei" című zongoraciklusával kapcsolatosan a külföldi zenei szaksajtóban vita folyt arról, hogy a szóban forgó festmények ma még megtalálhatők-e. A „Musica" című folyóirat legújabb számában cikket közöl arról, hogy a moszkvai Glinka-múzeumnak sikerült a képek reprodukcióját megtalálni és ezek fotokópiáit a szerkesztőség rendelkezésére bocsátották. A leningrádi Szaltikov-Scsedrin könyvtárban Hartman művének (Katakombák) fotókópiáját őrzik — írja a lap. Vanda Vaszilevszkája: f DUFTANA IGAZ TÖRTÉNETE A ludj, fiacskám, aludj 1 A nap már lenyugodott a hegyek mögött, már hunyorog az égen az első csillag. Fények gyúlnak Címpina házainak ablakaiban, a gyermekek lefekszenek aludni. Aludj, fiacskám, aludj! Nem neked, magamnak, a messzi csillagoknak, a csendes homályba ölelt völgynek, a cimplnai házak fényeinek mondok igaz történetet apákról és nagyapákról, igaz történetet Doftaaáról. Kőfalak, magas falak, vas és beton, beton és vas. A falak tövében széles árok. Fölötte őrbódék. A magas falakra nem lehet felkúszni, az árkon nem lehet átjutni, innen nincs kiút. Innen cšak a holttestet viszik ki, amely örök hallgatásban őrzi a halál titkát. Magas falak, mély árok. Az őszi fátkól vörös, rozsdaszínű és aranysárga hegyoldalon sötétlenek a falak — börtönfalak. Aludj, riacskám, aludj! Csendesen száll a dal a mezők fölött, az aranyfények kihunynak a hegyek között, homályosul a kis folyó tükre a völgyben. Zeng a dal. Csobog a patak, a szél arról suttog, ami régen volt, ami visszavonhatatlanul elmúlt. Zeng a dal, csobog a patak, suttogja a szél Doftana történetét. Eke mögött lépdel nagyapád. Mezítláb, kendervászon nadrágban, amelyet nagyanyád munkában eltörődött, elfeketült keze szőtt Réteg rétegre borul a földön. Nem az övén, a másén. Hajnaltól napestig szántja nagyapád az urasági földet. Hajnaltól napestig öntözi, görnyedve, nagyanyád az urasági kertet. Szélesen, messzire nyújtóznak az urasági földek. Végtelen hosszúak a barázdák. Végtelen hosszúak az ágyások. Reg géltől estig, reggeltől estig. Ispán, jegyző, fejük fölött suhogó ostor, rövid álom a rozzant viskóban, hideg puliszka meg keserű kenyér. Kiegyenesíti görnyedt hátát nagyapád. Haragosan szorítja ökölbe kezét nagyapád, öreg szeme ifjúi tűzbe villan. Lángok lobognak sötét éjszaka az urasági portán. Lángolnak sötét éjszaka a kúriák, a hombárok, a kocsiszínek. Az égig szökken a tűz vörös fénye. Kasza és vasvilla, szekérrúd és balta — minden jő, ha a sza badsághoz kell utat törni. M oldova, Havasföld felett, a széles Duna vize fölött, az egész román föld felett száll a zordon ének, viharként száguld az ezerkilencszázhetes év, a parasztfelkelés éve. Az énekre a válasz fegyverropogás. Menetelnek a büntető osztagok. Most már nem a kúriák lángolnak — a falvakat emészti a tűz. Aludj, fiacskám, aludj! Gazdag a román föld, gyönyörű a román föld, és új napok csillagai őrzik álmodat. Elmúlt örökre, nyoma sem maradt. Bilincsbe verve viszik mezítlábas nagyapádat a köves úton. Tizenegyezer meggyilkolt ember, tizenegyezer paraszt holtteste. Puskatussal verik, úgy viszik mindenfelől az úton a megbilincselt, megkötözött parasztokat. A hegyoldalon, a zöld hegyoldalon falak sötétlenek: vas és beton, beton és vas — a doftanai börtön. Bemegy a nagyapád a visszhangos kapuboltozat alá. Meztelen lábán, vérző, felsebzett lábán — bilincs. Tenyérnyi széles vaskarikák, amelyeket lánc tart össze, a lánc mindenik szeme — öklömnyi. Tizenhét kiló vasat hurcol vérző, meztelen lábán nagyapád. Hangosakká válnak a folyosók. Megtelnek a cellák. Nem látja innen nagyapád a tiszta eget, nem szívja be a hegyről fúvó szelet, nem hallja a patak csörgedezését. Gigászi kőzsák ez, a kőzsákban kőcellák. Kátránnyal bekent parányi ablakok Vaspriccsek, szalmazsák, foszlányokra szakadt takaró. A falon harmatként szivárog a nedvesség. Puskatussal lökdösik be nagyapádat a sötét magánzárkába. Itt kátrányhályogos, parányi ablak sincs. Itt lapos szalmazsák, vaspriccs sincs. Itt csak kopár falak vannak, meg kőmennyezet és kőfalak. A két négyzetméteres sötét zárka — sírgödör. Ha akarsz — ülj a nyirkos betonon: ha akarsz — állj mezítláb a nyirkos betonon: ha akarsz — feküdj rabrongyaidban a nyirkos betonon. Sötétség és csend, csend és sötétség. Nem egy napig, nem kettőig, nem egy hétig s nem egy hónapig. Innen, ebből a zárkából vezetik ki nagyapádat fényes napvilágra. Hunyorog gyulladásos szeme, tántorog elgyengült, dagadt' lába, és lezuhan, lekaszálja az utolsó sortűz. Nagyapád, a felkelő paraszt egy a tizenegyezerből. Ki tudja, mire gondolt halála órájában. Apjára emlékezett-e, aki 1888-ban, az akkor vérbefojtott parasztlázadás idején pusztult el, vagy téged látott, fiacskám, aki még nem születtél meg, téged látott édesen aludni új házban, téged, akinek osztályrésze mosolyogva belépni az új Románia új életébe? Aludj, fiacskám, aludj! Hova temették nagyapádat? Semmire se becsülik a paraszt életét, senkit sem indít meg a paraszt halála. Gödörbe dobják, és akár a kutyát bekaparják, fáradt, meztelen lábát, munkában elfeketedett kezét, utolsó haragvó pillantását. S zállnak az évek a gyönyörű román föld felett. Vér és verejték hull a szépséges román földre. Születnek s meghalnak az emberek, váltakozik a világ képe. A közelben, a szomszédban, ott ahonnan jő a Nap, a Duna folyón túl, a zöld sztyeppén túl győzelmesen leng a vörös lobogó. De itt, román földön még mindig áll, komor árnyékot vet az életre a doftanai börtön. Nappalok és éjszakák, éjszakák és nappalok. Vas és beton, beton és vas. Robajjal csapódnak be Doftana kapui a sztrájkoló lupényi bányászok mögött, a harcra kelt grivicai vasutasok között. Születnek, felnőnek és megöregszenek az emberek Csak Doftana vasa és betonja nem öregszik Ugyanazokat a bilincseket, amelyek nagyapádat tartották fogva, most apád, a román kommunista hurcolja. Hosszú folyosó, sötét magánzárkák, ötven nap, ötvennapos éhségsztrájk a sötét magánzárka kőzsákjáb/an. Megtörténhet, valaki azt mondja neked: ez lehetetlen. Nem állhat ki az ember ötven napot étlen. Attól függ, fiacskám, hogy ki az az ember, attól függ ... Kiállja a kommunista, aki magasra emeli a vörös lobogót. És az ötvenedik napon a porkoláb kezei fojtják meg. A hóhérok keze hamis orvosi látleletet Ir a börtön könyveibe. Végelgyengülés következtében halt meg... Hihető — hisz ötven napig éhezett a kőzsákban. De te ne hidd el, fiacskám, Hazudnak a börtönkönyvek, hazudik a sötét magánzárka foglyának személyi lapja. Haláltusájában kiáltása hangosan zengett a folyosókon, sóhajként verődött vissza a boltívekről, tiltakozó kiáltásként hatolt át a falakon. Híre ment a világban Doftanának. Megtudták a harc és a halál igaz történetét. A sivár börtönműhelyben vörös zászlót talált a porkoláb. A zászlón e szavak: Éljen a Szovjetunió! A zárkák kőzsákjaiban élnek, harcolnak, nem adják meg magukat a román kommunisták. Vér folyik a sötét folyosókon. Véres a kőpadló. A vérből erő születik, lángként lob ban fel a gyűlölet. Sem a sötétség, sem a fegyverropogás, sem a kínzás nem töri meg a büszke szellemet. Megjönnek a madarak, széles szárnyú pelikánok, rózsaszínű flamingók, megjönnek a Duna-delta nádbozótjaiba. Elrepülnek a madarak messzi országokba, tengeren túlra. Kivirul a tavasz réti virágokban, tölgyfalevelek vörösében hervad az ősz. Szürke sziklatömbként magasodik a völgy kis folyója fölé Doftana. Aludj, fiacskám, aludjI Nem nyomhatja el, nem foghatja meg Doftana a lánglelkű emberek, a vörös zászló hordozóinak harci akaratát, bátorságát Ü szi aranyba öltöznek a dombok. Negyven októberében vagyunk. Bukarestben, a fővárosban Antonescu generális parancsol. Véres a keze Antonescu generálisnak. Térdig vérben jár Antonescu generális, élet és halál ura. Hitler cinkosa a fasiszta diktátor; a román nép hóhéra az árulő Antonescu generálfs. 1940 októbere. Nem mennydörgés, nem tengerhullám csapódása a partnak, nem szélzúgás a hegyek között. , A föld emelkedik .nehéz sóhajjal és megremeg. Mély hasadékok támadnak, sziklák dőlnek, tajtékzik a folyó. Menekülnek az emberek az öszszeomló házakból. Hasadékok Doftana falaiban, rések Doftana falaiban. Innen nem lehet kijutni, a mezőre kifutni — innen senki sem menekül, ha omlani kezdenek a kőfalak. A kőfalak mögött száz meg száz fogoly. A romén nép színe-virága, legjobb fiai. Haragos kiáltás száll át Románián: vigyék el a foglyokat Doftanáról. Antonescu generális mosolyog. Antonescu generális bizottságot küld Doftanába. Mérnököket, szaktudósokat, akik parancsára bármit hajlandók igazolni. A mérnökök, a fasiszta bérencek, a becstelen, lelkiismeretlen emberek leírják, fiacskám, hogy Doftana falai erősek, nem fenyeget semmi veszély, a foglyok nyugodtan várhatják szokásos sorsukat — a halált. jűj SZÖ 360 * 1961. augusztus 20.
