Új Szó, 1961. augusztus (14. évfolyam, 212-242.szám)

1961-08-24 / 235. szám, csütörtök

Ismerkedés fiatal képzőművészekkel MŰVÉSZILEG EGYRE FEJLŐDŐ, izmosodó, számbelileg is Jelentékeny író-költő generációnkat irodalmi estek és más összejövetelek alkalmával az olvasóközönségnek már több alkalommal módjában állt személyesen is megismerni. Az olvasók nagy része tehát a csehszlovákiai magyar Írókat és költőket nemcsak műveikből ismerik. De hogyan állunk a képzőművészekkel? Lörincz Gyulának, Szabó Gyulának és a többi ismert és tisztelt idősebb hazai magyar művésznek vannak-e követői? Van-e fiatal hazai magyar képzőművészet? Ha igen, ismerl-e a közönség? Míg az előbbi kérdésekre határozott igennel, az utóbbira nemmel kell válaszolni. Ha számbelileg nem is olyan Jelentékeny, mint az írók, költők esetében, a képzőművészetnek is van te hetséges hazai magyar utánpótlása Elég ha a tanulmányaik befejezése előtt álló vagy ^tanulmányaikat nemrégen befejezett fiatalokra gondolunk: Nagy János, Nagy József, Bacskay Béla, Mart György, Hegyesi Gyula, Eckhart Sándor és mások ... A hazai magyar utánpótlás tehát a képzőművészet terén sem késik. E máris Jelentős eredményeket elért fiatalokról azonban a csehszlovákiai magyar dolgozók keveset tudnak. Csupán a sajtóban megjelent néhány .illusztrációjukat sejttette: él és dolgozik egy fiatal és tehetséges hazai magyar művészgeneráció. A képzőművészekre ugyanolyan szükség van, mint az írókra, költőkre. Kulturális forradalmunkban mindkét táborra óriási feladatok hárulnak. Különösen ma, mikor a helyes Irányú izlésfejlesztésért ádáz küzdelem folyik a giccs, a selejt ellen — a képzőművészek e küzdelem élharcosai lehetnek. Ahhoz azonban, hogy a művészek hassanak, ismerni kell a műveiket... A magyar dolgozók kíváncsiak, mit hoz az új generáció, milyen remény fűzhető Jövőjükhöz. Érdemes és szükséges ezért a fiatal magyar képzőművészek útját figyelemmel kísérni és sokkal többet foglalkozni velük, mint eddig. Jó, hogy most megtört a jég és' a képzőművészek ls kiléptek az Isme| retlenség homályából. Nemrégen ! ugyanis a Csemadok gombaszegi dal' és táncünnepélyén, a napokban pedig az Okoči Kilencéves Magyar Tannyelvű Középiskolában rendeztek egy-egy rögtönzött kiállítást. A Csemadok Dunajská Streda-i Járási vezetősége és az okoči szövetkezet vezetősége által augusztus 19én és 20-án rendezett kiállítás meg nyitóján Németh Jenő mérnök, a helyi egységes földművesszövetkezet elnöke mondott üdvözlő beszédet. Megköszönte a fiatal magyar művészeknek, hogy eleget téve meghívásuknak ellátogattak a faluba és műveik bemutatásával Járulnak hozzá a hazai fiatal magyar képzőművészet megismertetéséhez, valamint a falu lakói szépérzékének a fejlesztéséhez. Utána Kubicskáné, Kucsera Klára művészettörténész tartott rövid előadást a művészetről, bemutatva és értékelve a kiállító fiatal művészeket. A megjelent képzőművészek nevében Nagy János szobrász mondott köszönetet a meghívásért és a szívélyes fogadtatásért. Beszédében megígérte, a jövőben rendszeresítik a bemutatókat és örülnének, ha — eleget téve a párt erre vonatkozó határozatának — ilyen formában ls elmélyülnének a művészek és a dolgozók közötti kapcsolatok. A KIÁLLÍTÁST már a megnyitását követő első órákban több mint száPárizsSZÍNHÁZI SZENZÁCIÓJA Vietor Hugó színművének az Ezer frank jutalomnak most — hetvenhat évvel a szerző halála után — volt az ősbemutatója. A francia újságírók törik is rajta a fejüket: hogyan lehetséges, hogy ez a vérbő, költői szépségű, lzzlg-vérig színpadra termett Vietor Hugo-mű mind ez ideig elkerülte a .színházi szakemberek fír gyeimét. , Victor Hugó ezt a melodrámát emigrációban, Guernsey szigetén írta. Annak Idején, amikor az Ezer frank jutalom elkészült, egy párizsi színigazgató levelet írt Victor Hugónak, s kérte a dráma kéziratát, hogy színházában előadhassa. Vietor Hugó Kevés idő telik el azután, hogy a tudósok aláírják szakvéleményüket. S nem több, nem kevesebb, mint huszonegy nap. Huszonegy éjszaka. Három hét börtönéletéből — a pusztulásba. November tizedikén újra mélyet sóhajtott, tompán nyögött a föld. És beomlottak Doftana tetői, össszedőltek Doftana falai, maguk alá temették azokat, akik a zárkában voltak. Sebesültek és holtak, holtak és sebesültek feküdtek a romok alatt ezen a novemberi napon. A sebesült fogoly kiásta sebesült elvtársát a kőtömbök, a vasroncsok, a betontörmelék alól. Holttestek a kősírban. Folyik a vér a romok között a köveket vörösre festi a vér. A

ludj, fiacskám, aludj! Aranycsillagok tündökölnek a szabad román föld felett. Ha megnősz, kézen foglak, elvezetlek útonösvényen, meredek hegyoldalon a völgy felé magasodó bércre, ahol Doftana áll. Doftana felépült olyanná, amilyen volt. Bemegyünk mi ketten, te meg én. Bemegyünk a széles kapun, a magas boltívek alatt a doftanai múzeumba. Megnézed fiacskám, a nehéz láncokat, a bilincskarikákat, amelyeket nagyapád hurcolt a lábán. Végigmész majd a nyirkos, nyári hőségben és Jéghideg folyosón, bepillantasz egy „világos" zárkába, ahol kátrány fedi az ablakot, benézel a sötét magánzárkába, ahol hónapokig feküdt a nyirkos betonon kommunista apád. Azért, hogy ne felejts, fiacskám. Azért, hogy ne felejts ... Meghallod majd távoli léptek visszhangját a kőboltívek alól: az 1907ben felkelt parasztok lépteit, a lupényi bányászok lépteit, a grivicai műhelyek vasutasainak lépteit, a ploestl-1 petrólemumunkások lépteit, azokét, akik itt meghaltak, fiacskám, érted, szemed csillogásáért, derűs napjaidért. Meghallod majd, fiacskám, a bilincscsörgést, a bilincsekét, amelyek valaha itt csörögtek, meghallod a magas boltív alatt elhaló kiáltást, azonban nem Járult hozzá a mű előadásához. „Nagyon meghat, megtisztelő figyelme — írta válaszul a színigazgatónak — ahhoz azonban, hogy a dráma, amelyet a télen írtam, előadható legyen, szabadságra lenne szükség, Franciaországban pedig senki számára nincs szabadság, és számomra még kevésbé, mint bárki másnak. Ezért kénytelen vagyok félretenni ezt az írást." A Kelet-francia rámái Központ nagy érdemének tartják, hogy élőbányászta, s a demokratikus hagyományairól ismert Ambigu színházban előadta Victor Hugónak ezt az értékes művét. zan tekintették meg. Bacskay Béla, Nagy János, Nagy József és Mart György műveit láthattuk. Szobrokat, festményeket, grafikákat és plaketteket mutattak be. Összesen mintegy 80 mű beszélt a hazai magyar képzőművészet eddigi eredményeiről. A bemutatott művek egészséges, életerős, helyes irányú törekvésről tanúskodtak. Az alkotások — akár Nagy János szobrait, akár Nagy József, Mart György, vagy Bacskay Béla festményeit, illetve grafikáit néztük, — meggyőztek arról, hogy van egy máris jelentős eredményt felmutatható, egyre fejlődő, művészi erényeiben kibontakozó hazai magyar képzőművészet, aminek csak örülni lehet és amelynek útját féltő gonddal kell egyengetni, támogatni... A bemutatón szívesen láttuk volna Eckhert Sándor és Hegyesi Gyula műveit is. Kár, hogy e szintén meghívott művészek nem vettek részt a kiállításon. A bemutató egyik legnagyobb értéke, hogy a kiállításon Jelen voltak az alkotók, ismerkedtek a látogatókkal, műveiket és a művészetet illetőleg személyes felvilágosítást adtak. Ezzel megtették az első lépési a giccs elleni harcban a helyes irányú ízlésfejlesztésért. Bár csak még sosszor íendeznének a mostaninál is nagyobb uiéretú néző- és képzőművész találkozót OKOČOU IS. AZ igazi szép iránti fogékonyság hamar m3<, mutatkozna a falu dolgozóinak 1/.',ősében. TARTALMUKAT Tcí,INTVE mind a a gombaszegi, mind az okoči bemutató az országban ma már széltébenhosszában egyre gyakrabban rendezendő irodalmi estekhez hasonlítható. A különbség csupán annyi, hogy az Irodalmi esteken az irodalom, a kiállításokon a képzőművészet a beszédtéma. Az egyik összejövetelen olvasó és író, a másikon néző és képzőmü-\. vész találkozik egymással. A találkozók sokat nyújtanának mind a vendégeknek, mind a vendégfogadónak Ezt egyébként az okociak is elmondották. Ök is a kiállításon szereztek először tudomást a fiatal hazai magyar képzőművészet létezéséről. A minden szempontból jó és hasznos kezdeményezés, amely Gombaszegen és Okočon megnyilvánult, csak üdvözölhető. A legjobban mégis annak örülünk, hogy e kiállítások nem véletlenszerűek. A hazai magyar képzőművészet megismertetésének tudatos törekvéséből fakadnak s a bemutatókat ez teszi a jövőben is rendszeressé. ÉRDEKLŐDÉSSEL VÄRJUK az újabb kiállításokat és a fiatal képzőművészek munkásságára mások figyelmét ls felhívjuk. Lelkes és kezdeményező tehetségekről van szó. Minden támogatást megérdemelnek. Balázs Béla azok hangját, akik bátran mentek a halálba. Elolvasod a felügyelő jelen- \ tését, aki ebben a kőzsákban, nem tudni honnan idekerült kelmedarabot talált a foglyok kezemunkájával j kihlmzett szavakkal: Éljen a Szov- j jetunlő. Meglátod majd a reménykedés, a bizakodás, a szeretet e jelképét. Meghallod majd a börtönben, amely már nem börtön többé, Doftana komor, véres, rettenetes történetét. Mert tudnod kell, mit szenvedtek, mit álltak ki és mennyit küzdöttek, hogy eljöjjenek az új napok. Ismerned kell a kenyér árát, amelyet eszel, az iskoláét, ahol tanulsz, az élet árát, amelyet élsz, ismerned | kell, hogy ne felejts, fiacskám, sose felejts. Komor történet Doftana története? Igen, de gyönyörű történet is, az emberi bátorságról, az emberi erő- , ről, a forradalom igazáról szóló történet. A

cellaajtókon elolvasod majd, fiacskám, azoknak a nevét, akiket itt rabságban tartottak. S ugyanakkor a neveket megtalálod az újságokban, és vidám májusi elsejei ünnepeken a tribünön látod ezeket az embereket, akiknek arcára Doftana sötét zárkái vésték az első barázdákat, akiknek halántékát Doftana tömlöcei fehérítették meg Utadon majd sokukkal találkozol Azokkal, akik hónapokat és éveket töltöttek Doftanán, akik ma könyveket írnak, iskolákat és üzemeket építenek neked, érted, a szabad román földért dolgoznak. Nekik Doftana olyan, mint rég elmúlt nyomasztó álom De neked emlékezned kell rá, fiacskám, hogy ismerd a szabadság árát, az élet árát, hogy tudd, milyen földön jársz, és megértsd, hol a ba rátod, s ki az ellenséged. De most aludj, fiacskám, aludj nyugodtan. Nem neked, magamnak, a messzi csillagoknak, a szívemnek mondtam el ezt a komor történetet. Doftana szomorú és szép történetét. Szántó Irén fordítása A bratislavai filmműtermekben ez idén hat, egész estét betöltő filmet forgatnak. Ezek közül a „Tavaszelő" és „Ének a szürke galambról" című filmeket már átadták. E hónapban befejezik az „Éjféli mise" és a „Jánošík" című filmek forgatását. Ján Lackó fiatal szlovák rendező e napokban Vladimír Ješina operatőrrel együtt a Színművészeti Főiskola hallgatóinak környezetéből merített témát vitt filmre. A film főszereplői Janá Kasanová, fiatal cseh színésznő és Stefan Kvietik, szlovák színművész. Képünkön a főszereplők. J. Valko — CTK — felvétele Linus Pauling: Az elnyomás taktikája Linus Pauling Nobel-díjas amerikai vegyész, következetes békeharcos, két újságíró kérdéseire válaszolt. Nyilatkozatát az NDK-ban megjelenő Sonntag című hetilapból vettük át. büntetését tölti ki. Hatvankilenc éves, vagy még annál ls több. Azért zárták börtönbe, mert megtagadta, hogy egy vizsgálóbizottságnak másokat megnevezzen. Sőt, az újságok azt ls közölték, hogy Dodd szenátor értésemre adta, ha nem vetem magam alá az utasításoknak és nem közlöm mindazok nevét, akik nekem aláírásokat hoztak, a kongresszussal szemben engedetlenség bűnébe esem, s valószínűleg börtönbüntetéssel sújtanak. —•Lehetséges ez? — Persze, lehetséges. Dr. Willard Uphaus börtönben van. S más professzorok és tudósok is börtönben vannak, mert éltek az alkotmányosan biztosított szólásszabadság jogával. — Vannak-e még kiváló amerikai békeharcos tudósok, akik szenvednek? — Számos embert ismerek, Innen a californiai Technológiai Intézetből is, akik a McCarthy korszak előtt harcoltak az atomfegyverek ellen, a békéért és a megegyezésért. Most hallgatnak. Aztán ott volt a californiai Technológiai Intézet tíz vagy tizen.egy tudósa, egyesek köztársaságiak, 'mások demokraták, akik 1956-ban levelet írtak Stevensonnak, melyben támogatják az atombomba-kísérletek betiltását célzó követelést. Az intézet egyik felügyelője, John McCone, 1960ban az amerikai atomenergia bizottság egyik vezetője, mind a tíz kollegát megrovásban részesítette. — Elbocsátották valamennyiüket, vagy ők vonták vissza a levelet? — Nem, a levelet nem vonták vlszsza, s nem is bocsátották el, csak megdorgálták őket, amiért ilyet tettek. Az Intézet pedig egy nyilatkozatot közölt arról, hogy a levél tartalma nem egyezik a hivatalos véleménnyel. Amikor azonban én az amerikai tudósok kiáltványát megfogalmaztam, a tíz közül csak egy Irta alá. Tehát, bár a tíz ember Stevensonhoz írott levele lényegében ugyanazt tartalmazta, mint a kiáltvány, alig egy év múlva csak egyikük vállalta aláírását. Az elnyomás taktikája megtette hatását. — Ön úgy gondolja, hogy a vizsgáló-bizottság tagjainak véleménye szerint, a kommunisták, miközben a békéről beszélnek, valójában a nyugati társadalmat akarják megsemmisíteni? S mindenki aki azt mondja, hogy békét akar, a bizottság szemében háborúra áhítozó kommunista? — Az igazi indok ez: ha az Egyesült Államokban valamilyen szervezetet, vagy mozgalmat el akarnak fojtani, azzal vádolják, hogy „kommunista-barát" vagy „megfertőzte" a kommunizmus. Az olyan emberek, mint Dodd szenátor, és mindazok, akik mögötte álltak vagy állnak, el akarják fojtani az Egyesült Államokban a békemozgalmat, hogy folytathassák a hidegháborút. Azt hiszem, azért teszik, mert hasznuk származik belőle. Hans Bethe, a Cornell egyetem professzora, az előző elnök vezető tanácsadója a fizika kérdéseiben, azt írta az Atlantic Monthly-ban közzétett cikkében: meggyőződése, hogy az oroszok azt mondják, amit gondolnak ... mert nagy hasznuk származik abból, ha béke van. Nekem is ez a véleményem. — Ha nincs háború, a Szovjetunió felülmúlja az Egyesült Államokat, s a szükségleti cikkek termelésével s egyéb gazdasági intézkedésekkel kiszorít bennünket a világban kivívott pozícióinkbúi? — Sokkal jobban megoldjuk a gazdasági kérdés&ket, ha az amerikai nép jó egészségben, jólétben él, mint ha mindannyian meghalnánk. Örömmel fogadnám a gazdasági versenyt, a tudományos versenyt s minden egyéb tevékenységi ág — az olimpiai játékokhoz hasonló — versenyét... Az a véleményem, hogy a gazdasági élet nagy átalakítása nélkül áttérhetünk a hidegháborús termelésről a békés gazdálkodásra. Mindazok számára, akik most a hadiiparban dolgoznak, bőségesen akad majd munkahely a középitkezéseknél, utcák, kórházak és magánlakások építésénél. Azok a tudósok és technikai szakemberek, akik most rakétákon dolgoznak, az orvostudományi nagy kutatóközpontok problémáival foglalkozhatnának. Azok, akik próbálják megakadályozni a nagy nemzetközi egyezmények létrejöttét, növelik a világkatasztrófa veszélyét, s ez arra vezet majd, hogy az Egyesült Államok nem — Milyen következményei voltak önre nézve békeharcos tevékenységének? — Fulton Lewis junior, Holmes Alexander és más efféle, több lapnak ls dolgozó újságírók kirohanásokat intéznek ellenem, s „kryptokommunistának" meg „kommunistaszimpatizánsnak" neveznek. Azért, mert kimondtam véleményemet: meg kell egyezni az országokkal. A New York Times egyik cikke így írt rólam: „Miután a tudósok körében aláírásokat gyűjtött az atOmbombakísérletek beszüntetését követelő kiáltványokra, személyes fáradozása jutalmául a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának tagjává választották". — A New York Timesben megjelent kommentár azt a látszatot kelti, mintha az akadémiai tagságot annak köszönhetné, hogy aláírásokat gyűjtött a tudósok körében? — Igy van. Tiltakoztam, s az újság közölte levelemet. Hivatkoztam benne dr. Detlev Bronkra, aki az Egyesült Államok Nemzeti Tudományos Akadémiájának elnöke, a Rockefeller orvostudományi kutatóintézet elnöke, azelőtt meg a John Hopklns egyetem rektora volt. Addig ugyanis ő volt az egyetlen amerikai, akit a Szovjetunió Tudományos Akadémiája tagjául választott. Azt írtam, biztos vagyok benne, hogy dr. Bronk egyetért velem: a tagságot a tudomány világában kivívott kiemelkedő helyünk biztosította, s nem jutalmul kaptuk a Szovjetuniótól valamiféle szolgálatért. Másrészt a Washington Post négy vezércikket közölt rólam és a szenátus bizottsági albizottságáról: ezek a cikkek mellettem foglaltak állást. E kérdéshez — tudomásom szerint — tizenöt újság szólt hozzá vezércikkben, s csak egyikük szállt szembe velem. Fulton Lewis junior, Holmes Alexander és sok más újságíró támadó cikkeit azonban több száz vagy ezer újság közli. Tehát míg egyes újságok támogatnak, a hírszolgálat számtalan lapot lát el naponta engem becsmérlő cikkekkel. Tudják ugyanis, hogy Jövedelmem nagy része tudományos tankönyveim tiszteletdíjából származik, s ez a számomra kedvezőtlen sajtóvisszhang könnyen arra vezethet, hogy egyes tanügyi hatóságok nem engedélyezik többé a tanároknak könyveim használatát. Néhány évvel ezelőtt — a maccartyzmus idején — hirtelen, megokolás nélkül megvonták tőlem a közegészségügyi szolgálatnál jóváhagyott öszszegeket. Valószínűleg azért, mert a közegészségügyi szolgálat vezetői féltek McCartytól. Másoknak is megvonták Járandóságaikat. Néhány nap múlva munkatársaim kérvényeket adtak be, s a közegészségügyi szolgálat folyósította az Intézetnek a pénzt az ő nevükre. Körülbelül két évbe telt, míg a saját nevemen benyújtott kérvénynek helyt adtak. Más példákkal is szolgálhatok. Azt hiszem megtorlásképpen idéztek meg, büntetés terhe mellett, Dodd szenátor belbiztonsági szenátusi albizottsága elé, és azért, hogy megkíséreljék hátráltatni a nemzetközi megegyezés és ia világbéke érdekében kifejtett tevékenységemet. Megidézésein szorosan összefügg Dodd 1960. május 12-1 szenátusi beszédével: „Az atomkísérletek megtiltásának nyolc tévedése". Szónoklatában azért szállt síkra, hogy atombomba-készletünket haladéktalanul adják át a NATO-Szövetségeseknek: azonnal kezdjük meg újból az atombombakísérleteket; ne is próbáljunk az atombomba-kísérleteket beszüntető nemzetközi megegyezéshez eljutni; továbbra is állandóan növeljük a katonai költségvetést, úgy, hogy megsemmisítési képességben mindig az oroszok előtt járjunk. Ezért vagyok biztos benne: megidézésem a leszerelés érdekében kifejtett munkám aláaknázására irányuló kísérlet volt, s megtorló intézkedés azért, amit a békéért tettem. — Ogy gondolja, hogy ez kísérlet arra is, hogy a békés megegyezést célzó mindenfajta fáradozást felforgató tevékenységként tüntessenek fel? — Igen. Így van. Többek között ezt kérdezték tőlem: „Megmondaná-e azok nevét, akik segédkeztek az aláírások gyűjtésében? Ki mennyit gyűjtött?" Nemmel válaszoltam. De más módszereik is vannak. Cotten szenátor azt mondja nekem: „ön kifejtette, nem hajlandó felfedni azok nevét, akik az aláírás-gyűjtésben segítségére voltak. Ismeri talán dr. Willard Uphaust?" Ismerem — feleltem. Nos, csak ennyit kellett mondanom. Tudom, hogy dr. Willard Uphaus börtönben van. Tizenkét hónapos lesz többé nagy nemzet. Oj SZO 7 * 1961. augusztus 24.