Új Szó, 1961. augusztus (14. évfolyam, 212-242.szám)

1961-08-18 / 228. szám, péntek

A Vosztok-2 űrhajó pályája * * * Űj korszak kezdetének vagyunk tanúi napjainkban, a kozmikus ember korának, amelynek indulását, rajtját egy orosz szó és két név jelzi: Voszfok, Gagarin és Tyitov. Hogy ez a kor bekövetkezik, a közel, sőt a távolabbi múltban is tudhattuk, meggyőződhettünk róla. A sarjadzó és egyre fejlődő, erősbödő új tudományágak, az asztro- és kozmo-előjeles botanikák és medicinák ígérték, égberöppenő rakéták és kiscsibeként pityegő szputnyikok. Ha az emberi kéz alkotása kijut a Föld vonzásának bűvköréből, legyőzi az erőt, amely évezredeken keresztül megbabonázta és megbénította, ki ne hitte, ki ne tudta volna, hogy nyomon követi őket hamarosan maga a teremtő, a távolságot, gátakat, köteleket legyőző ember is. Álmodók és jövőbe révedők festették a fantázia élénk és mégis fakói színeivel elénk e korszakot. Emberek, akik korukban természetellenes és furcsa révülettel kinyújtották kezüket a Hold és a bolygók felé, s úgy néztek a messzi csillagok lakóira, mint az ember szokott a szomszédjára, akinek csürfala a kert alján a saját telkét határolja. A kinevetett álmodók igazát bizonyítja mánk. Igazát annak a társadalmi rendnek, amely egyedül tehette és teheti valóvá a képzelet legszebb, legnemesebb szülötteit, amely egyedül emelheti az embert valóban a homo sapiens, a homo creator a homo cosmicus magasába. A felvirradott kozmikus korszak elindítójának, a szocializmusnak igazát bizonyítja. S viszont eredményeivel, vívmányaival a szocializmus, a kommunzimus és a béke győzelmét munkálja. * * * A BOLYGÓKÖZI UTAZASOK ELŐTT Évezredek óta figyelik az emberek a kozmoszt, a csillagos eget, útjaikon a csillagok állása szerint igazodtak, a csillagok segítették vissza őket a messzi hazai kikötőbe az úttalan tengeren. Később gyarapodtak ismereteink a kozmoszról. Tudósok tanulmányozták a világűrből érkező sugarakat, egyre inkább megismerték a beláthatatlan csillagközi térség és a benne mozgó égitestek viszonyait. Ismereteink alapjául azonban csak azok az adatok szolgáltak, amelyeket a Föld felszínéről végzett megfigyelések adtak. Négy esztendeje, 1957. október 4-óta — ez nap volt egy új szó, a „szputnyik" születése napja — az ember kilépett az űrbe, közvetlen tapasztalatok, benyomások és adatok alapján tanulmányozza az őt körülvevő végtelen világot. Kiderült, hogy a világűr a Föld közelében egyáltalán nem üres. Erős sugárzások, sugárzási övezetek töltik be. Az űr még számos más hasonló meglepetést tartogat számunkra, amelyek legtöbbje alighanem bonyolultabb feladat elé állítja a tudósokat, mint a Föld körül megállapított sugárzási övezetek. Bár még furcsa és ellentmondásos, az űrhajós egyik legfontosabb feladata és lehetősége a Föld történeti múltjának tisztázása. Feltehető, hogy valamelyik bolygó a Földhöz hasonlóan fejlődött, de e fejlődés lassabban ment végbe, s ma ez a bolygó jóval elmaradt a Föld mögött. Ha odalátogatnánk, a magunk szemével láthatnánk, milyen volt a Föld évezredekkel, talán évmilliókkal ezelőtt. Megkezdődött a világűrt meghódító, közvetlenül megismerő ember korszaka. Az első utak a kozmoszban már mögöttünk vannak. A most előttünk álló kérdés: Mivel, milyen nehézségekkel, milyen veszélyekkel találkozik az ember az űrben? Az út más bolygókra hónapokig tarthat, és ki tudná ma megmondani, mi minden fordulhat elő e hosszú idő alatt. A legfontosabb problémák egyike, hogy a világűrben az emberi szervezetre ártalmas, erős és pusztító sugárzások érhetik az űrhajóst. Hogy a Föld felületéről vett hasonlattal éljünk, a világűrben száguldó űrhajó vagy rakéta is „szirtekbe" ütközhetik vagy „viharba" kerülhet. „Szirteknek" nevezzük a csillagközi térnek azokat a szakaszait, ahol a sugárzás ereje különösen nagy. A Föld mesterséges bolygói felderítettek egy Ilyen „szirtet": a Föld körül észlelt sugárzási övezeteket. Valószínűleg más bolygók körül is vannak ilyen zónák. Létük alapfeltétele a mágneses tér jelenléte, mivel a sugárzási övezet lényegében nem más, mint a bolygó mágneses terébe akadt sugárzó részecskék felhalmozódása. Az űrben nyilván másféle „szirtek" is vannak, ilyenek lehetnek például a Nap kilökte elemi részecskék áramai. Hogy ezek a „szirtek" ne veszélyeztessék az űrhajó biztonságát, mindenekelőtt ismernünk kell őket. Körülbelül úgy kell eljárni, mint a tengerjáró hajósok tették, ki kell dolgoznunk a világűr térképét feltüntetve rajta az erős sugárzási övezetek helyét. A kozmikus „szirtek" abban különböznek a földiektől, hogy nincsenek helyhez kötve, vándorútra kelhetnek. Lehetséges, hogy a jövendő űrhajók ezért állandóan változtatni fogják menetirányukat. A kozmikus „viharok" is különböznek a Földön ismert tájfunoktól és orkánoktól. Bizonyos időszakokban a Nap kozmikus sugárzások forrása lesz — ez havonta átlag egyszer történik. A Napban robbanások mennek végbe, a csillag anyagának mozgása meggyorsul. Ezeket a robbanásokat a Földről IS láthatjuk, mint napfáklyákat. Következtükben változik a nap mágneses tere. A robbanások felgyorsítják az atommagok mozgását is. Óriási mennyiségű, nagy energiájú részecske zúdul ki" a világűrbe. Energiájuk eléri a több milliárd elekronvoltot is. Ezek a részecskék vándorútra kelnek a naprendszerben. Ilyenkor minden űrhajót fokozott sugárzási veszély fenyeget. Szerencsére a Nap nem hoz létre olyan intenzitású kozmikus sugarakat, amilyenek a tejútrendszer mélyéből érkeznek hozzánk. Ezek ellen gyakorlatilag nem lehetne megvédeni az űrhajósokat, hisz a hatásos védelmet csupán több méter vastag ólomburok biztosítaná. A Nap sugározta részecskék energiája aránylag csekély, a védelem ellenük könnyen lehetséges, bár bizonyos mértékben növeli az űrhajó súlyát. A Vosztok-1 és Vosztok-2 űrhajók 327 illetve 257 kilométerre távolodtak a Földtől. A második és a harmadik szovjet űrhajó-szputnyik éppen e magasságokban tanulmányozta a sugárzás erősségét. Az észlelt adatok alapján térképet dolgoztak ki, amely azt mutatja, hogy a sugárzás a leggyengébb az egyenlítő fölött. A sarkokhoz közeledve a sugárzás ereje egyre nő, nem csupán nagy energiájú részecskék jelenléte állapítható meg, hanem kisebb energiájú sugárzó részecskéké is. Az 50. szélességi fok felett az elektronok számának növekedését figyelték meg. Itt kezdődik a Föld külső sugárzási övezete. A mágneses pólushoz közeledve a sugárzás ereje ismét csökken. A világűrbe tehát az út a Föld sarkvidékéről áll nyitva előttünk, ahonnan kiindulva kikerülhetjük a sugárzó övezeteket. A szovjet tudósok, mérnökök és munkások tényekkel bizonyították be, hogy az ember előtt nyitva áll az út a világűrbe. Igaz, még számos részletfeladat vár megoldásra, de a döntő első lépés megtörtént: Megszületett a világűrt meghódító ember. SZ. VERNOV, a Szovjet Tudományos Akadémia levelező tagja A Vosztok-2 űrhajó pályáját; amelyen Germán Tyitov őrnagy augusztus 6-án és 7-én 25 órán keringett a Föld körül, legjobban úgy képzelhetjük el, ha elméleti nézőpontunkat magasan a Föld felett, az űrhajó pályájára merőlegesen választjuk meg. Feltesszük, hogy az űrhajó a Vosztok-l-hez hasonlóan a bajkonuri kozmikus repülőtérről rajtolt. Mival tudjuk, hogy a pálya síkja közel 65 fokos szöget zárt be az egyenlítő síkjával, könnyen kiszámíthatjuk, hogy az űrhajó rajtjának percében (moszkvai idő szerint 9, közép-európai idő szerint reggeli 7 órakor) a pálya síkjára emelt merőleges, a keleti hosszúság 125. és a déli szélesség 25. fokán érintette a Föld felszínét. (Ez a pont valahol Ausztráliában fekszik). Hogy meghatározzuk a pálya helyzetét a Naphoz képest, ki kell tűznünk a nap zenitjét is; könynyen megállapíthatjuk, hogy e hely a keleti hosszúság 90,5 foka és az északi szélesség 16,8 foka alatt volt, vagyis a Bengáli-öbölben. Könnyen megállapíthatjuk, az árnyék határvonalát is: az egyenlítőt nagyjából a földrajzi hosszúság 0 és 180 fokán metszette, a földrajzi pólusokat pedig 16,8 foknyira közelítette meg, vagyis a 73,2 fok földrajzi szélességigA fenti adatok alapján ábrázolhatjuk tehát a Földnek a Nap felé fordult felét, amelynek határait az űrhajó pályájának síkja állapítja meg. A rajthely földrajzi adatai: 47 fok északi szélesség, 65 fok keleti bosszúság. Az űrhajé a perigeumot, a Fűidtől való legnagyobb távolságot a felszíntől mért 178 kilométer magasságban érte el, pályája ekkor a Föld felületével párhuzamos volt, itt kezdte meg az űrhajó keringését a Föld körül, s az ellenkezű ponton, az apogeumban érte el legnagyob magasságát, a 257 kilométert. Az egyenlítőhöz víszszatérve mintegy 15 fok északi szélességnél az űrhajó a Föld árnyékába került. Elrepült a Déli-sarkvidék fölött, s a déli szélesség 55. fokán kijutott az árnyékből. 88,6 perc után visszaérkezett a rajt földrajzi pontjába, minthogy azonban a Füld ezalatt 22,25 fokkal keletre fordult, e hely földrajzi értéke megfelelőképpen csökkent, vagyis az űrhajó a keleti szélesség 42,75 foka felett volt. Ez ismétlődött periodikusan a további keringések során. Négy fordulat után a földrajzi hoszszúság 90 fokkal változott, Ausztrália helyére tehát Afrika került. Ez nagyjából hat fira múlva következett be, vagyis az ötödik keringés a mi időnk szerint déli 1 órakor kezdődött. Az űrhajó folytatta útját, a Füld tovább forgott. További négy fordulattal később, vagyis időszámításunk szerint 18 óra 55 perckor Afrika helyére Dél-Amerika lépett, s végül a 13. keringés kezdetén, ha az űrhajó pályájáról merőlegesen a Földre pillantottunk volna, csupa vizet láttunk volna, a Csendes-óceánt. Ez már augusztus 7-én volt, közép-európai idő szerint 0 óra 48 perckor. Az űrhajó pályája ebben az időpontban Ázsia északkeleti csücske, Alaszka, Észak- és DélAmerika fölött haladt el, majd a Délisarkvidék és Ausztrália után elérte Ázsiát és visszatért a Szovjetunió területe fölé. Még négy keringésre volt szükség, hogy az űrhajó ismét elérje a rajtpontot, a 17. keringés tehát lényegében azonos volt az elsővel és szinte egybeesett Gagarin űrhajójának pályájával. Ezért a Vosztok-2 nem messze a Vosztok-1 leszállási helyétől ért földet. Az űrhajó rádióadóit legjobban olyankor lehetett hallani, ha a Vosztok-2 a megfigyelő fölött baladt el. Nálunk ez a negyedik és a nyolcadik keringési idő alatt volt. Tyitov űrhajós munkatervét moszkvai idő szerint dolgozták ki. Ez volt az egyetlen lehetséges megoldás, mivel szerfölött visszás helyzetek álltak volna elő, ha a helyi időhöz igazodott volna. A raj után a helyi időt mutató óra igen sebesen járt volna: 20 peru alatt 8 órával jutott volna előbbre, azután 24 órával ugrott volna vissza, mert az űrhajó túllépte a dátumhatárt. A gyorsulás csökkent volna, a következő 20 percben az óramutatója újfent sebesen száguldott volna körbe-körbe, megint lassúbb időszak következett volna be, — bizony az ilyen órához senki fia sem igazodhatnék, még 200 kilométerrel a Föld fölött sem. A fentiekből látható, milyen viszonylagos fogalom az idő, mihelyt elrugaszkodunk a Föld felszínétől. A világűrben új értelmet nyernek más fogalmak, mértékegységek és értékek is, s nincs messze az idő, amikor egész társadalmi rendünket új, kozmikus mértékkel kell majd mérnünk, a kommunizmus építésének programja szerint. Dr. VLADIMÍR GUTH docens, a Szlovák Tudományos Akadémia levelező tagja. Mit jelent egy nap a világűrben Az ember heteket, hónapokat, éveket tölt maj'd a világűrben • Legközelebbi kilátások • Utazás a Holdba és a tudományos expedíciók • A nehézségi erő nem tartozik az alapvető életfeltételek közé • Megváltozik az ember 24 órás életritmusa A súlytalanság álfapota és a repülés illúziói A két szovjet űrhajós, Gagarin és Tyitov őrnagy útja természetesen az élettan és az orvostudomány „kozmikus" feladatainak megoldását is szolgálta. Főleg a Vosztok-2 tudományos programjában szerepelt két fontos élettani kérdés tanulmányozása : a) milyen hatással van a hosszú ideig tartó földkörüli keringés az ember szervezetére, b) milyen az ember munkaképessége a hosszú ideig tartó súlytalanság állapotában. Különösen az utóbbi probléma érdekelte az orvosokat, hisz mlg Gagarin kereken 1 óra hosszat, Tyitov több mint 24 órán keresztül volt a súlytalanság állapotában. A súlytalanság állapota vagy azáltal következik be, hogy az űrhajó messze eltávolódik a Földtől, vagy pedig azáltal, hogy sebessége a Füld körüli pályán felgyorsul. Mihelyt a hajó sebessége eléri a másodpercenkénti kb 8,1 kilométert, beáll a súlytalanság állapota, mivel a centrifugális erö kiegyenlíti a Föld vonzóerejét. Az eddigi kutatások alapján bizonyos megállapításokra jutottak a súlytalanság állapotával kapcsolatban. Tudjuk, hogy a súlytalanság állapotában a cseppfolyós testek gömb alakot vesznek fel és szétfolynak a szilárd testek felületén. Ezért vizet pohárból nem ihatunk, a folyadékot azonban könnyen kiszívhatjuk például egy műanyag palackból. A súlytalanság állapotában nem ke rül sor a levegő mozgására, a meleg levegő nem száll fel és a hideg levegő nem ereszkedik le. A felkavart por lebeg a levegőben és nem száll le a padlóra vagy az egyes tárgyak felületére. A súlytalanság állapotában a táplálkozás lehetséges, s a nyelés nem okoz nehézséget. A test szerveinek kiválasztó tevékenysége is zavartalan, a vizelés például nem okoz nehézséget. Földünkön a súlytalanság állapotát magas épületekben vagy mély bányákban érhetjük el gyorsfelvonók segítségével, de a súlytalanság állapota ilyenkor nagyon rövid ideig tart, a megfigyelt eredményekből nem vonhatók le komoly tanulságok. A súlytalanság állapotának tanulmányozása során rakétákban elhelyezett állatokat figyeltek meg s megállapították, hogy térbeli tájékozódóképességük csökken, az egyensúlyérzék szerve hamis érzéseket, illúziókat vált ki. Ezek a téves illúziók ismeretesek már a repülés orvostudományából. Elsősorban szédülésekről, forgás-érzésekről van szó, amelyek a repülőgép különféle helyzeteiben állnak elő. Ezek a hamis érzések veszélyeztethetik a repülő testi épségét. Nem egy ilyen úgynevezett „repülési illúzió" az űrhajóban is felléphet. Hadd sorolok fel néhányat közülük. A leggyakoribb a téves magasságbecslés. Nagy vízfelületek fölött a repülő kisebbre becsülheti a magasságot a valóságosnál, főleg éjszaka vagy olyankor, ha a víz felszíne olajosan sima. Magassági repülésekkor visszatérve gyakran túlértékelik a repülőgép helyzetének magasságát. Hibásan becsülik fel ismeretlen nagysági tárgyak távolságát. Ezek a hamis képzetek befolyásolhatják az űrhajós biztonságát is kényszerleszállás esetén. Más ilyen hamis képzet a ferde helyzet félre-ísmerése, illetve az egyenes helyzet ferdének érzékelése. Ennek okozói az egyensúlyi szervet ért rendkívüli ingerek. Gyakori hamis kényszer az ellenkező irányú forgás téves érzete, melyet szintén az egyensúlyi szervet ért ingerek váltanak ki, s következményük rosszullét, a repülő teljesítőképességének csökkenése le'het. A repülők téves képzeteinek tanulmányozása során a súlytalanság állapotát jellemző jelenségként írták le, hogy a repülő azt képzeli, a hátán fekszik. Feltételezzük, hogy a további kutatások során ismereteink e téren is gyarapodnak majd. A téves képzetek ellen azzal védekezünk, hogy rendszeresen kioktatjuk a repülőket arról, milyen helyzetekbe kerülhetnek a repülés során. A legfontosabb annak szem előtt tartása, hogy a térbeli orientáció egyetlen megbízható tényezői a repülőgép műszertábláján elhelyezett készülékek. Természetesen ugyanez érvényes az űrrepülésre is. A súlytalanság állapotának és az általa okozott téves képzetéknek tanulmányozásában igen fontos, hogy az űrhajóban ember is legyen. A legtökéletesebb szerkezet és a kísérleti állatok egész sora sem helyettesítheti a gondolkodó embert, aki képes elemezni és összefoglalni a szerzett tapasztalatokat és tovább adni őket embertársainak. Gagarin és Tyitov őrnagy egyaránt hangsúlyozta jelentéseiben, hogy igen jól viselik el a súlytalanság állapotát. Ez azt bizonyítja, hogy gondosan kiválasztották és kellőképpen előkészítették őket. Élményeik és tapasztalataik sokban hozzájárulnak ahhoz, hogy jobban megismerjük a súlytalanság állapotát és tisztázzunk számos, mindmáig ismeretlen körülményt. Dr. VLADIMÍR MALClK ezredes, a repülés-egészségügyi intézet munkatársa. Gagarin őrnagy útjának legnagyobb és elvi jelentősége az volt, hogy a gyakorlatban bebizonyította: az ember képes arra, hogy a Földről kilendüljön a világűrbe, meghódítsa végtelen térségeit. Gagarin volt az első, az úttörő, s útjának tapasztalatai lehetővé tették, hogy megkezdődjék a világűrkutatás második szakasza: az űrhajós ember életfeltételeinek átfogó tanulmányozása. Ha a jövőben űrhajók helyett csillaghajókat akarunk útnak indítani, az embernek heteken, hónapokon, sőt éveken át kell a világűrben tartózkodnia. Ez kell, hogy meghatározza a tudományos kutatás feladatait is. Természetesen ezek távlati feladatok, megoldásuk még ma is, az űrhajózás rohamos fejlődése ellenére is, a jövő zenéje. Sokkal közelebbi probléma: az utazás a Holdba és a világűrbe szervezett tudományos expedíció. Ürhajó-szputnyikok lesznek ezeknek az expedícióknak a járművei, s bennük tudósok, csillagászok, meteorológusok, fizikusok, orvosok, később technikusok kapnak majd helyet. Bármiféle munkáról is lesz szó a kozmikus térségben, ez a munka a legnagyobb mértékben megterheli majd a központi idegrendszert és a legnagyobb mérvű szaktudás mellett teljes testi épséget, ellenállóképességet követelnek. A legfontosabb megoldandó problémák: a súlytalanság állapota okozta változások, valamint az a körülmény, hogy megszűnik, illetve megváltozik az emberi szervezet működését meghatározó 24 órás élettani ritmus. A súlytalanság állapotával kapcsolatban hadd állapítsuk meg, hogy a nehézkedési erő nem tartozik ugyan az élet alapfeltételei közé, mégis bizonyos mértékű alkalmazkodásra, illetve az alkalmazkodás elősegítésére lesz szükség, hogy az ember nehézségi erő hiján teljes értékű életet élhessen. A másik probléma: Az ember 24 órás élettani ritmusának megváltozása. Fontos fiziológiai kérdés ez. Ez az élettani ritmus erősen rögzítődött az ember központi idegrendszerében. A kezdetleges és a civilizált embert a természet és a társadalom egyaránt arra kényszeríti, hogy következetesen betartsa általános napi beosztását, amely lényegében az ébrenlét és az álom váltakozásából tevődik ösze. Az ébrenlét zöme a nappal óráira, az álom az éjszaka idejére esik. A központj idegrendszer szempontjából nagyjában az inger és a nyugalmi állapot váltakozásáról (ébrenlét — álom), részletekben pedig az ingerek térben és időben érzékelt erősségi fokának váltakozásáról van szó. Ennek az alapvető élettani ritmusnak a hatása, a külső világ váltakozó feltételeinek érzékelése oly erős, hogy még azoknál sem módosul lényegesebben, akik éveken keresztül éjszaka dolgoznak, bár bizonyos mérvű alkalmazkodást ezeknél az embereknél megállapíthatunk. Az állatokkal végzett kísérletek is azt mutatják, hogy a 24 órás élettani ritmus nem változtatható át 12 órássá, vagy ha igen, ez kedvezőtlen élettani következményekkel jár. Ä kényszerű ritmusváltozás súlyvesztességre, kedvetlenségre, az ellenállóképesség csökkenésére, ingerültségre és idegességre vezet. E szempontból nyilván nem véletlen, hogy Tyitov őrnagy mintegy 24 órát töltött a világűrben, vagyis egy földi napnak megfelelő időt, bár ezalatt számára 17-szer váltakozott a nappal és az éjszaka. Hozzá kell tentünk, hogy a 24 órás élettani ritmus egyszeri változása ez ember életében gyakori jelenség. A tudományos kutatókat nyilván az érdekelte, hnsvan fest részleteiben az a 24 óra, amelyet az űrhajós a világűrben tölt: mikor teljes az űrhajós munkakénessége, mikor következik be fáradtság, éhség, mikor jelentkezik a mozgás igényének természetes szükséglete, stb Tyitov őrnagy valóban ezeket az adatokat rendszeresen közölte rádióadója útján. Igaz, ezek az adatok csupán egy, a világűrben eltöltött napról adnak képet. Ez az egyszeri ritmusváltozás nem mutatja meg, milyen következményekkel járhat a 24 órás élettani ciklus tartós megváltozása. A legközelebbi űrhajósok feladata lesz tisztázni, csökkenti-e az élettani rlmtus tartós változása az ember munkaképességét, ártalmas hatással van-e egészségi állapotára. DR. JÜLIUS HÄJEK, a Komenský Egyetem fiziológia intézetének munkatársa. fri S70 A * *

9fl

í ajuguszťií.ft