Új Szó, 1961. július (14. évfolyam, 181-211.szám)
1961-07-07 / 187. szám, péntek
kul rŰRz* A holdrepülés előkészítése A kozmosz meghódításának útján az egyik legközelebbi lépés az lesz, hogy megteremtik a Hold mesterséges bolygóit. Ilyen bolygók felbocsátása a Hold részletes tanulmányozása céljából szükséges, hogy ezáltal megfelelően elő lehessen készíteni az ember bolygóközi repülését. N. Varranov és M. Kliakotko, valamint számos más szovjet szakember véleménye szerint nincs már messze az az idő, amikor megoldják azokat a technikai problémákat, amelyektől a Hold mesterséges bolygóinak sikeres megvalósítása függ. Még az okoz problémát, hogy a Hold közelében mozgó rakétának oly nagy pontossággal meghatározott sebességgel kell rendelkeznie, amely biztosítja számára a repülést Hold körüli pályáján. Az égitestet 200 kilométerig megközelítő aekéta sebességének egészen pontosan 1590 méternek kell lennie másodpercenként. Ha ez a sebesség akár csupán néhány méterrel is nagyobb, a rakéta nem mozog a köralakú pályán, ennél kisebb sebesség pedig azzal a következménnyel jár, hogy a rakéta rázuhan a Holdra. A meghatározott sebességen kívül rendkívül pontos irányt is kell szabni a rakétának. Ebből a célból a rakétát nemcsak különleges motorokkal és megfelelő mennyiségű fűtőanyaggal kell ellátni, hanem olyan eszközökkel is, amelyek a Hold változó felülete által megkövetelt módon irányítják. A mesterséges bolygó a Holdtól 200 kilométer távolságban levő pályáján való elhelyezése után, 2 óra 7 perc és 38 másodperc alatt fogja megkerülni a Holdat, s 12127 kilométer utat tesz meg. A hold kis arányainál és vonzóerejénél fogva a mesterséges bolygó körülbelül ötször lassabban mozog majd, mint a Föld körül. Ez a körülmény, valamint a légkör hiánya rendkívül kedvező lehetőségeket teremt a Hold tanulmányozására ilyen mesterséges bolygók segítségével. Televíziós rendszer közvetíti majd szüntelenül a Földre mindazt, ami a mesterséges bolygó látókörébe esik. A tudósoknak alkalmuk és lehetőségük lesz a Hold felületének tanulmányozására, később pedig arra, hogy elkészítsék a Hold részletes térképét, meghatározva annak pontos alakját stb. M ielőtt az ember holdrepülésére sor kerülne, még másfajta kutatásokat is kell végezni. A mesterséges bolygók segítségével folytatott tanulmányozással nem alkotható teljes kép a Hold egyik vagy másik részén uralkodó változó viszonyokról. Ezért különleges automataállomásokat is kell küldeni a Holdra. Ezeknek az állomásoknak az irányítása automatikusan, valamint a Földön levő különleges berendezés segítségével történik majd. A szovjet tudósok elképzelése szerint ezek a „bolygó robotok" lehetővé teszik a Hold felületének részletes tanulmányozását, s nemcsak képeket közvetítenek majd a Földre, hanem a rajtuk levő, önműködő berendezések segítségével készített analízisek eredményét is. De megannyi automata se végezheti el azt a munkát, amely a Hold felkutatásában az emberre hárul. Ezért az összes fentebb ismertetett kísérletek betetőzéseként űrrepülők mennek majld a Holdra. A feladat sikeres megoldásához mindenekelőtt biztosítani kell az űrrepülők visszatérését a Földre. N. Varranov véleménye szerint ezt megelőzően fel kell bocsátani a Holdra néhány, a Földre visszatérő rakétát. Annak az űrpilótának, aki majd Hold körüli repülésre indul, többek között az is feladata lesz, hogy megállapítsa, melyik a legalkalmasabb hely a Holdon a leszállásra. Az első, emberekkel a Hold felé szálló rakéták sok szempontból különböznek majd az eddig használt rakétáktól, mivel az elvégzendő feladat sokkal bonyolultabb. A Holdhoz közeledve, a rakétának — fékező rendszerek segítségével — meg kell szüntetnie a kozmikus sebességet és úgy kell elhelyezkednie a Holdon, hogy semmilyen körülmény se zavarhassa az űrrepülők szervezetének normális működését. Ennek a rakétának aztán megfelelő erővel kell rendelkeznie, hogy a Holdtól elszakadva visszarepüljön a Földre, s újból csökkentse majd a sebességét az előre meghatározott területen való leszállás alkalmával. A probléma rendkívül bonyolult, de már nincs messze az idő, amikor hallani fogjuk az ember elsői holdrepüléséről szóló közleményt. X A holdrakéta személyzete már meg| is kezdte az edzéseket. M. Bobrov és V. Dávidov csillagászok V. Gubarev biológussal együtt nemrég leírták, hogyan folytatják edzéseiket azok a pilóták, akik elindulnak majd a Hold felé. Az illető belép egy teljesen elszigetelt szobába. Ez a helyiség pontos mása annak a fülkének, ahol a jövő holdrepülő helyet foglal majd. Az űrrepülő egy hetet tartózkodik ebben a fülkében és teljesen el van szigetelve a környező élet bármely^ jelétől. Ennyi idő szükséges ugyan- t is a Hold körülrepülésére és a Föld- j* re való visszatérésre. Közben a pi lótát alávetik a fenti útvonalon tör ^"piióta^oľgozik^pľhen,'kapcsolatot É Filmművészettel az élet szépsigéért és a kommunizmusért teremt a Földdel, bonyolult számitásokat végez, adatokat továbbít, Ý Egy hét elteltével a fülkéből kilépő? pilótát orvosi vizsgálatnak vetik v alá... Az eredmény jó, az ember f A fesztivál szovjet filmje teljes szervezete jól elviselte a repülés kö- X mértékben beváltotta a hozzá fűzött rülményeit... & reményeket és különösen a fiatalok A szovjet szakemberek nemcsak t körében aratott megérdemelten nagy az ember űrrepülését készítik •? sikert. A derűs, optimista hittel és elő, hanem állandó megfigyelő ál- X fnss lendülettel teli szép filmet zsálomások szerkesztését és elhelyezé- % nerjeben leginkább az évekkel ezelőtt sét is a Holdon, a nagy égitestek és f játszott nagysikerű vígjátékhoz, a általában a csillagok tanulmányozá- $ Vidám tutajosok-hoz hasonlíthatjuk. A Žiar nad Hronom-i Szlovák Nemzeti Felkelés Üzem a košicei Technikai Főiskolával együtt konzultáci ós központot létesített a főiskolai tanulmányok iránt érdeklődők számára. Képünkön: Az üzem dolgozója, Šeben elvtárs a főiskola felvételi bizottsága előtt. (J. Gontko — ČTK — felv.) iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiEiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii Repüljetek galambok ! sára. A Hold közbeeső állomás lesz, amelyen fűtőanyagot és számos más szükséges anyagot tárolnak majd más égitestek felé való repülés céljából. A Holdról ugyanis sokkal könnyebb kirepülni a világűrbe, mint a Földről. Ahhoz, hogy a rakéta a Holdról elindulhasson, 2,4 kilométeres másodpercenkénti sebesség kell, míg a Földről történő indítás 11,2 kilométeres másodpercenkénti sebességet tesz szükségessé. Több szakértő is osztja azt a véleményt, hogy az ember a Holdról indul majd a Mars felé. A Repüljetek, galambok! is újat hoz; ízelítőt ad a mai szovjet életből, a fiatalok sorsából, akik az első tapogatódzó kísérletek után most indulnak el meghódítani az életet, a világot. Másfél évtizeddel vagyunk a háború után, és hogy háború volt és égett a világ, azt csupán a film egyetlen jelenete jelzi: Genya, a film egyik fiatalja 1943-ban vesztette el édesapját. Genya már a kommunizmus neveltje, ugyanúgy mint ifjú szerelme, az ápolónő Tánya. Mindketten | első tapasztalataikat szerzik munkáA szovjet tudósok a legelső so- y j ul< m e"ett, már azzal a tiszta errokban haladnak a világűr kutatá- Z kölccsel, amely a múlt kötöttségeitől sában. Sikereiket a szovjet nép az X mentes új ember sajátja. Első ízben egész emberiség sikereinek tekinti. T ébred bennük a szerelem is és a film És ez valóban így van, mert e sike- Z helyesen példázza, hogy ebből az ifjú rek az egyetemes haladás, a föld- X vonzalomból az a mély szerelem tákerekség valamennyi lakójának ja- $ madhat idővel, amely két embert egy vát- szolgálják. (A romániai Előréből) WAVAV BORT VAGY TEJET? A hőmérő higanyszála jó harmincat mutat, az egykori gyáros kastélyának vastag falai között azonban kellemes a levegő. Az épület alatt pince, s a jó bor sem hiányzik belőle. Celáryban, az Ipoly menti kisközség nemzeti bizottságának hűvös helyiségében azonban mintha mi is izzadnánk egy kicsit, nemcsak a titkár. Itt az aratás, és csak most teszik rendbe a szénát. Bár az utolsó hektárokat kaszálják, de a petrencék... Sürgősen megszilárdítani a fegyelmet — A szövetkezeti tagok bármikor otthon maradnak dolgozni — mondja kesernyésen Hlinica Gyula titkár. — Jóváhagyott házirend híján fegyelmet tartani is nehéz. Míg Kalondán, Zelovcén és a többi Ipoly menti községben már a gépeké a szó, a helybeli tanítót a munkaerők indokolatlan hiánya foglalkoztatja: — Tavasszal a titkár lánya is elment az állami gazdaságba dolgozni. Példáját vagy tizennégyen követték... Hiányoznak is nagyon a szövetkezetben. A szőlő sok munkát igényel A községben szőlőtermesztéssel foglalkoznak. Messze vidékekről járnak ide kortyolgatni a hegy levét. A szövetkezetnek négy hektáron felül van szőlője. Kevés a munkaerő, hát kiadták .'feliből". — Átlagban minden tagnak 24 ár szőlője van. Tíz ár a háztájiból, a többi pedig a siövetkezetiböl. .4 fiz áron felülit feléből dolgozzák — tájékoztat Juhász István, az EFSZ elnöke. Négyezer liter tej egy tehéntől Celáryban jó bor terem. Itt is tudják, hogy a „jó bor jó egészség", de azzal is tisztában vannak, hogy a tej nemcsak a gyermekeknek és a betegeknek való. — Naponta 555 litert kellene biztosítanunk a közellátás számára. Sajnos, a napi mennyiség alig éri el a 300 litert — halljuk a titkártól. A titkár tanácstalan. S mikor betekintettünk a szövetkezet tervébe, mi is tanácstalanok lettünk. A számok arról beszélnek, hogy a szövetkezet 1960-ban 43 ezer liter tejet szállított a tejcsarnokba. Az idén a terv már 145 ezret irányoz elő, s 1965-ig pedig nem kevesebb, mint 275 ezer liter tej számára kellene tejeskannát készíteni. Mellettem Macejka elvtárs, a mezőgazdasági szakember, papírra vet néhány számot. Osztja — szorozza... majd szemüvege alól pislogva mondja. — Hát a szövetkezeti teheneknek nagyon ki kell tenniük magukért. A számok szerint az ötéves terv végén már négyezer liter tejet kell a sajtárba csurgatniuk. Ez lenne csak igazán „termelékenység" Celáryban. Nem is lenne párja hetedhét határban. — Gondolom azonban, hogy a szövetkezeti tagok megelégednének kisebb tejhozammal is, csak a tehénállomány emelkedne jelentősebben. Több hús kerülne a háziasszonyok fazékjába is. A tervet illetően szerettük volna közölni észrevételünket, de a szövetkezet elnöke megelőzött: — Ilyen irányszámokat kaptunk felülről. Szó ami szó, a járási nemzeti bizottság mezőgazdasági osztálya jobban meggondolhatná az irányszámokat, mielőtt a szövetkezetbe küldené őket. Segítséget, de gyorsan A szőlőn kívül a többi háztájin is van mit dolgozniuk a tagoknak, de a szövetkezeti mezőkre már „nem igen jut idő". S mit is tudna egy szövetkezet ilyenkor tenni? Hát segítségért fordul a védnökségi üzemhez. Az opatovái Poľana pedig még soha nem utasította el a segélykérést. — Nem kellene inkább először a saját erőforrásokhoz nyúlni ? Hadd dolgozzanak a gépek Ilyen gondok nem gyötrik a vezetőséget sem Ninincen, sem Kalondán. életre összeköt. A film szinte észrevétlenül lopja belénk ezt az eszményt és ez a legnagyobb érdeme. A technikus Genyának mé" érnie kell, meg J kell találnia helyét a világban, igaz 'emberré, a szovjet társadalom hasznos tagjává kell válnia, hogy aztán feleségül vehesse fiatal szerelmét. Jakov Szegei, a film forgatókönyvének írója és rendezője a fiatalok szerelmének ébredését mesterien rajAz előbbi község HNB-titkára szerint még aktivistára sincs szükségük a járástól. Értenek ők a dolgokhoz. Kalondán csak a kombájn távoli bugása figyelmeztet az aratásra. — Három évvel ezelőtt a tagok még idegenkedtek a kombájntól. Pró- . bálja csak valaki most elvenni tó- I TRNAVÄN nagy lük!... Ezen a táblán, nem is olyan ^ teljesítményű, régen, az aratók kaszával vágták a v korszerű gépekkel rendet — gondol vissza a múltra f berendezett maTóth János titkár elvtárs. — Most X látaayár épül Az egy ember is elég, hogy kétmenetesen X Ü1 Uze m ť ítfii betakarítsa az árpát az egész táblá- ŕ 3 f xepitoi rói f szorgalmasan vegY zik munkájukat, Munkára készen X tudják, hogy az Este kilenckor ülésezik a fteíyi j- árpatárolóra már nemzeti bizottság Kalondán. Megvi- f az idei nyáron tatja a nyári mezei munkák tervét. 7. szükség van. Ezért A titkár, beszámolójából fülünkbe 4 igyekeznek építécse n9 : fsével, nem akar— Az aratási és a cséplési mun- ^ ják a sörárpa felkák elvégzéséhez nem lesz sziiksé- k vásárlását késlelf ni ° fifh ér ! iZem s e& s é« 6r e I tetni. Az építők (a járási kórház). Az orvosok es az'b . . , ápolónők csak hadd gyógyítsák a be- 2 n a9y gondot fortegeket. Azt a négy-öt embert, akire í ditanak a munkák még szükségünk lenne a cséplésnél, f minősége melmegtaláljuk a községben is. lett az anyagmegA vita során Nagy János, a szövet- Z takarításra is. A kezet elnöke is szót kér: ' t múlt évben 220 — A gépeket kijavítottuk és a Z tonna, ebben az szükséges pótalkatrészeket is besze- T évben pedig 53 reztük. Készen állnak az aratásra és f tonna betonacélt a cséplésre. | takarítottak meg. Az aratási tervet jóváhagyta a köz- j- Felvételünkön az gyűlés, j | épülő üzem. Nem mehetne ez így Celáryban is ? X BERKES JÖZSEF zoli" meg, a poétikus jelenetek egész sorát derűvel és humorral fűszerezi; a fiatalok egymásra találását, első bátortalan csókjaikat és múlhatatlan összekoccanásait a költészetnek az a varázsa festi Ĺ t, amelyet csak nagyritkán kapunk meg színpadon és filmben. Szegei ugyanekkor helyes elvet is követ, amikor hangzatos szavak nélkül a felelősség-tudatot is kihangsúlyozza. Ezért örülünk úgy ezeknek a rokonszenves, :letvidám munkás fiataloknak; bennük látjuk a jövő, a békés holnapok zálogát. Szegei első nagy sikerét a Ház, amelyben lakunk című filmjével aratta — Brüsszelben a rendezés nagydíját nyerte el vele —, legújabb munkája, a Repüljetek, galambok! különösen a rendezés munkájában jelent emelkedést művészi pályáján. Lesa Loktevet és Szvetlana Szavelovát, a két főhős alakítóit, műkedvelő színpadokon fedezte fel; megvan bennük a fiatálság bája, frissesége és az a darabossága is, amely alakításukat túlemeli az átlagon és rokonszenvessé teszi. Kifogást csak az ellen emelhetünk, hogy kissé vontatott a film indítása, a továbbiakban azonban simán gördül a cselekmény és nem érezzük hiánynak, hogy valójában nincsen bonyodalma, nagyobb konfliktusa. Az öregek, Genya édesanyjának és mesterének rajzában kitaposott utat követ a rendező, helyenként feleslegesen érzelmes itt, s ez csak azért rem bánt, mert egészében mégis a fiatalokon van a hangsúly, az ő szárn.\.a bocsátásuk és első repülésük adja mea a film varázsát és megnyerő poézisét. É. V. (V. Pfibyl — ČTK — felv.) SSSfSSSSSSSSfS*SSSSSSf/S/fS/ffSSfSSfSfS/SSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSf//SfSS, Űj típusú traktorok (ČTK) - A gördülő csapágyakat és traktorokat gyártó Brno-LiSeni üzemben Június végével beszüntették az ismert Zetor-25 típusú traktorok gyártásít, amelyből az üzem dolgozói több mint 88 ezret gyártottak és 76 országba szállítottak. 1959-ben 6533 és tavaly több mint 8000 Ilyen traktorral látták el mezőgazdaságunkat is. Az üzem még 10 évig gyártja e traktorok pótalkatrészeit. Az üzemben megkezdik a sokkal -nagyobb teljesítőképességű 2011, 3011 és 4011 egységes típusú traktorok gyártását. Ma már sorozatban gyártják a 35 lóerős Zetor 3011 típusú traktorokat. •"iHíjfff mám-. Wí^;' ÜJ SZÖ 2 * 1961. július 4.