Új Szó, 1961. június (14. évfolyam, 151-180.szám)

1961-06-14 / 164. szám, szerda

Építőink között O A lakásépítés sikeres teljesítése — az egész társadalom ügye Tizenkét év alatt 18.200 új lakás Bratislavában • Egyes üzemek nem készültek fel a feladatok tel­jesítésére • Gyakran késik az anyag szállítása - késik a lakások átadása Daruerdő, épülő házóriások, az új lakásokba költözködő családok. Ez­zel is jellemezhetnénk Bratislava külső lakónegyedeit. Hiszen 1948-tól 1960-ig — 12 év alatt a város lakossága 18 200 lakást kapott. Már ez is szédületes iram volt, ha összehasonlítjuk a régi világ lakásépítkezé­sének színvonalával. Ha azonban megnézzük a harmadik ötéves terv la­kásépítkezésre vonatkozó irányszámait, azt látjuk, hogy az öt év alatt majdnem ugyanannyi — 17 000 lakást kell építenünk, mint a népi de­mokrácia első tizenkét esztendeje alatt. Sokan, sok száz család várja még mindig a lakáshivatal boldogságot hozó döntését: a lakásutalványt. A sajtó pedig a napokban is a terv nem teljesítése miatt kárhoztatta az építő vállalatokat. — Valóban, a feladatok annyira megnőttek, — mondja a .bratislavai Magasépítészeti Vállalat igazgatójá­nak a termelés kérdéseivel foglal­kozó helyettese, — hogy egyes ve­lünk koordináló üzemeket meglepte, készületlenül találta a hatalmas ira­mú építkezés. A vállalatok működése - az építkezés alfája és ómegája — Az anyagellátás terén sokszor éppen ott csikorog a kerék, ahol a legkevésbé várná az ember, — mond­ja Košinár elvtárs, igazgatóhelyet­tes. — Azt már elértük, hogy szinte gomba módra nőnek ki a földből a hét-nyolc emeletes, néhány tucat la­kást magukba foglaló lakóházak. Az építkezés időtartamát, különösen a panell-házaknál már 5 és fél hónap­ra lerövidítettük. Hanem mikor már felhúztuk a falakat, s majdnem el­készítettük a lakásokat, gyakran előfordul egy-egy, első tekintetre jelentéktelennek látszó dolog, ami bizony sokszor halomra dönti ter­veinket. Mint például a kísérleti la­kótelep építésénél is. Az egyik ko­operáló üzem — a turanyi Építő­anyaggyártó Vállalat pontatlanul szállítja le a beépített szekrények összekötő falait. A múlt év decem­berétől kezdve folyamatosan kellene szállítaniok a 276 lakáshoz szüksé­ges alkatrészeket. És mi a helyzet? Június 6-án még hiányzott az anyag 70 százaléka. Az említett lakóháza­kat azonban már májusban át kellett volna adnunk ... Paragrafusok helyett anyagotl A Magasépítészet Vállalattól az ügy érdekében már mázsányi papírt to­vábbított a posta Turanyba. Az épí­tők személyesen is akarták orvosol­ni az ügyet. Ahogy azonban az ügy­intézés folyamatát híven ábrázoló papírháború mutatja, a turanyak ál­lásfoglalása ez: a megrendelések 1961 első félévére szólnak. A paragrafusok és a nap­tár szerint — gondolják tovább — nekünk van igazunk, mert még jú­nius 30-ika is az első félévhez tar­tozik. Még teljesíthetjük kötelessé­geinket az első félévben. Most, hogy a turanyi üzem veze­tői semmibe vették az egyes hóna­pokra szóló kötelezettségeik telje­sítését, már csak arra kíváncsiak a magasépítészeti vállalatnál, mivel ér­velnek majd a turanyiak a második félévben? És ami még a paragrafu­soknál is erősebb érv, 276 család egyelőre hiába vár a kötelességeit hanyagul teljesítő vállalatok miatt lakásra. Nováky alszik - kárbaveszett az újítás? Évekig kísérleteznek az építővál­lalat fejlesztési osztályán, hogyan akadályozhatnák meg az esővíz be­szivárgását a panelépületek toldásai­nál. Huml, Breče és Šebo elvtársak igyekezetét siker koronázta. Tudá­suk legjavát felhasználva előállítot­tak egy Latex festéket, amely nem­csak az eső beszivárgását akadá­lyozza meg, hanem szép pasztell szí­nével a lakóházak külsejét — színét is változatosabbá testi. A novákyi vegyiüzem kapott is az ajánlaton, szívesen elvállalta az anyag tömeg­gyártását. Hanem ki tudja, mikorra, — talán az ötödik ötéves tervben gondolták a megvalósítást. Mert tény az, hogy a gyártást még most sem kezdték meg. Ez pedig négy, egyen­ként 5 lakásegységet tartalmazó la­kóház átadását késlelteti. Sok a befejezetlen épület Ennek a jelenségnek éppen a szállí­tóvállalatok imént említett pontat­lansága az okozója. Csupán Brati­slavában a Magasépítészeti Vállalat keretében 2244 lakásegység vár a be.fejezésre. Ebben természetesen benne vannak a most megkezdettek is. De olyanok is, amelyeken már csak apró elvégezni való munkák akadnak.' Igy segíthet a kritika — A boldog család végre beköl­tözött az új lakásba, mondja Košinár elvtárs mosolyogva. A mindennapinak látszó, de mindannyiszor ünnepi ese­ményt sokáig emlegeti^ a családban. És az egyik lakás tulajdonosai job­ban, a másikéi kevésbé jól nyilat­koznak a lakásról, ha megkérdezzük őket, négy-öt hét múlva. Hatezer embert foglalkoztat a vállalat. Ezek legtöbbje lelkiismeretesen, jól dol­gozik, de a hatezer jónak tíz ha­nyag, felületes munkás elronthatja a becsületét. Igaza van az igazgatóhelyettesnek. És dicséretre méltó kezdeményezés­sel jöttek a nyilvánosság elé, amióta egy kis könyvecske formájában az utóbbi időben már minden egyes la­kásról „személyazonossági igazol­ványt" állítanak ki. Többek között azt is beleírják, ki végezte a cső­szerelést, a vakolást, vagy az abla­kok beillesztését. A kritika elé való bátor kiállás módja minden esetre azt mutatja, hogy a bratislavai Magasépítészeti Vállalat aminden dolgozója komolyan veszi a munka megjavításának kér­dését. Tóth Mihály A Tekovské Lužianky-I EFSZ dohánytermesztése a szocialista munkabrigád lel­kes munkáját dicséri. A brigád tagjai nemcsak a munka frontján, hanem magánéletükben is az új szocialista ember tipusai. (Szombath A. felv.) — JUBILÁNSOK — A Autók hosszú sora halad az utcán. Bent a kocsikban ki­öltözött, idősebb em­berek. Nők és jérjiak. Az arcukon méltóság­teljes, ünnepélyes ko­molyság. A kocsik a városi nemzeti bizottság felé kanyarodnák, majd a Főtéren megállnak. A komárnói Városháza öreg tornya nem min­dénnapi dolgot lát s ha beszélni tudna, talán azt mondaná: mikoris volt... huszonöt, har­minc, ötven éve is ta­lán, hogy ezek az em­berek ugyanígy ünnepé­lyesen kiöltözve, méltó­ságteljes komolysággal jöttek errefelé. Íme: az arcuk most is piros az izgalomtól, mint mikor az esküvőre jöttek. Az öreg torony, ha beszél­ni tudna, azt is elmon­daná, hogy lám, én megöregedtem, de ők is hozzám öregedtek. Hiába, sok víz folyt le azóta az öreg Dunán ... Hát bizony nem teg­nap történt, hanem ke­rek 25 és 50 éve, hogy ezek az emberek "mint menyasszonyok és vő­legények, ebben az épületben mondták ki elcsukló, félénk, de bol­^ dogságtól remegő han­gon: a „szeretem" ... „akarom" szavakat és innen indultak el az életbe, hogy közös ösz­szefogással, mint férj és feleség együtt járják meg az élet útját. Ez az út nem volt mindig zökkenőmentes, de kettőnek könnyebb volt leküzdeni a nehéz­ségeket. Milyen jó most mind­erre emlékezni, amikor a Komárnói Városi Nemzeti Bizottság 25 és 50 éves jubileumi találkára hívta össze őket. Mintha nem is telt volna el ennyi idő: az autóból kilépő páro­kat ott várják a fiata­lok, aztán a nagyterem következik, majd a pompás megvendégelés. Mintha mindez csupán tegnap történt volna. A városi nemzeti bi­zottság gondos és elis­merésül meleg szavakat érdemlő dolgozóinak mindenre kiterjed a figyelme, hogy ez a ta­lálkozás örökké emlé­kezetes maradjon épp­úgy, mint az esküvő napja. Huszonöt, ötven év együtt gyönyörű idő. Sok nagyszerű embe­riesség, egymásnak köl­csönös tisztelete, sze­retete és megbecsülése kell hozzá. Cserven elvtárs, az egyik jubi­láns így emlékezik: „Immár negyedszer já­runk itt a feleségem­mel az esketési terem­ben. Először 25 éve, amikor mi esküdtünk, aztán az egyik, később a másik lányunk es­küvőjén és most ne­gyedszer a 25 éves ju­bileumunkon; az volna a kívánságom, ha még a félszázadik jubileu­munkon is együtt le­hetnénk ..." A városháza vastag falain át elmosódva hallatszik be a város nyüzsgő élete. Kint az utcán tovább megy az élet, fiatalok, szerelme­sek járnak a tömeg­ben, akik talán nemso­kára szintén ide az „eskető"-terembe lép­nek. Először! S milyen szép lenne, ha minden pár negyed vagy fél évszázad múlva újra találkozhatna itt! Ugyanis az „akarom... szeretem ..." szavakat itt egy életre kell ki­mondani, ezért a szó­nak nagy súlya van. Ha ezt nem felejtik el, akkor biztos, hogy itt fognak találkozni 25 vagy 50 év után ... (k. 1.) NI nimi n 11 IIIIIIÍI 1111 uni ii 11 A Z UTÓBBI időben megjelent ateista cikkeinkhez olvasóink­tól több hozzászólás érkezett. Fi­gyelemre méltók ezek a hozzászólá­sok és levelek, hiszen arról tanús­kodnak, azt bizonyítják, hogy a ma­terialista világnézet mind nagyobb teret hódít az emberek tudatában. Ennek eredményeképpen a vallásos misztikum, és a vallásnak az er­kölcsben, a világ és az ember kelet­kezésében, valamint a világ és az emberiség rendjében elfoglalt állás­pontja egyre inkább lelepleződik a dolgozók előtt. Idős paraszt ember Irt a nitrai járás egyik falujából s igen egyszerű szavakkal, ám annál meggyőzőbb példákkal bizonyítja, hogy az egyháznak az erkölcs kér­désében elfoglalt magatartása az olyan ember magatartása, aki miköz­ben bort iszik, tele szájjal vizet prédikál. Mert miközben az egyház a vallás előírásainak, a szerénység­nek, az alázatosságnak, az önmegta­gadásnak, a példás élet elveinek és más ehhez hasonlóknak betartására inti a hívőket, addig éppen az egy­ház képviselői, a vallás előírásainak hirdetői azok, akik mindabból, amit prédikálnak, az égvilágon semmit sem tartanak be, — ez röviden ösz­szefoglalva K. J. 74 éves falusi em­ber több oldalas levelének a lényege. A szerkesztőségünkbe érkezett le­velek közül a legnagyobb figyelmet kétségkívül Tóth János handlovai bányász levele érdemli. Nemcsak azért figyelemre méltó ez a levél, mert a vallással, a vallás erkölcsé­vel kapcsolatban több igen okos megjegyzése van, hanem elsősorban is és főleg azért, mert Tóth elv­társ levelével vállalta azt, amit még sajnos vidéken nem mindenki vállal: ki mer állni a nagy nyilvánosság elé a vallást és az egyházat bíráló ma­gatartásával. Pedig Tóth János bá­nyász — mint levelében is írja — nem kommunista; nem tagja a párt­nak, de mert nyitott szemmel járó, tapasztalt és olvasott ember, meg tudja különböztetni a fehéret a fe­ketétől, el tudja magában dönteni, hogy a vallás erkölcse nem egyéb álnok képmutatásnál, amely csak a hívők megtévesztését szolgálja, és ezzel a véleményével a nyilvánosság HITÜNK AZ EMBERBEN VAN elé lép, mint írja, „még azt is vál­lalom, hogy a falumbeliek „pogány­nak" tartsanak majd". Tóth elvtárs ezzel a mondatával olyasmit érint és olyan kérdést vet fel, amellyel majd egy következő cikkben nem­csak érdemes, hanem szükséges is kissé bővebben foglalkoznunk. Ám­de most már lássuk, miről is ír Tóth János handlovai bányász. A LEVÉL az Oj Szóban megje­lent ateista cikkekhez, neveze­tesen az április 13-i számunkban megjelent „Amiről a vallás-erkölcs prédikátorai nem beszélnek" című cikkünkhöz szól hozzá, amelyben egy magát csupán — zr-nek jelölő le­vélírónak válaszoltunk. Tóth elvtárs nem vitatja a cikk állításait, ellen­kezőleg, annak jeléül vetette papírra gondolatait, hogy — mint írja — „a cikk minden sorával, betűjével egyetértek". Majd — zr — levelével foglalkozva ezt írja: „Nekem leg­jobban az feküdte meg a gyom­romat — zr-leveléből, hogy sze­rinte „a vallás olyan erkölcsi nor­ma iránt való szeretetből táplálko­zik, mely nem emberkéz-csinál­mány". Tehát isteni eredetű? Ezt még én is megkontrázom! Kár, hogy — zr — nem olvasott más könyvet, csak a Bibliát". Majd Tóth elvtárs cikkünkhöz hasonlóan bizonyítja, hogy az emberi együttélést biztosító erkölcsi normák már az ősközösségi embernél kezdtek kialakulni, sőt, azok egy része — mint például az anyai szeretet — az ember fajfenn­tartási ösztönéből ered. „Nézzük meg most azt — folytatja levelét Tóth János handlovai bányász —, hogy az erkölcs, melynek — zr — vallásos, tehát isteni eredetet tulaj­donit, megtalálható volt-e az egy­ház papjainál, főpapjainál. Itt kell keresnünk először, az Isten „szol­gáinál". Azt tanítja a dogmatika, hogy a „szentatya", a pápa a hit dolgában nem tévedhet, mert isteni kinyilatkoztatást nyer a jót Illető­leg. Márpedig az ellenpápák soka­sága nem erről tanúskodik. Még — zr — sem tagadhatja le, hogy i II. Incének II. Anaklét, VI. Gergely­nek VIII. Benedek (Tóth elvtárs fel­sorol még vagy 15—20 nevet) volt a riválisa, ellenpápája, akik az er­kölcsösségtől nagyon is távolálló eszközökkel — fegyveres erővel, méreggel, megvesztegetéssel, árulás­sal — igyekeztek maguknak bizto­sítani a főpásztori széket. Hol volt ekkor a pápák vallásossága és er­kölcsössége? Az emberbaráti szere­tet, az isten parancsára cseleked­tek így? De most jön a java: azt a Michele Ghislerit, aki 1550-ben az inkvizíció főnöke volt és akit 1556­ban V. Pius néven pápává szentel­tek, halála után szentté avatták! Azt az embert, aki méltó elődje volt Eichmannak! Azt az V. Pius pápát, aki parancsot adott a vadállati kín­zásokra, amelyeknek „méltó" foly­tatásai voltak Oswieczim és Buchen­wald gázkamrái. Ez a vértől csepegő hóhér maga volt a megtestesült embertelenség és könyörtelenség és — szentté avatták". "T" OVÄBBIAKBAN arról ír Tóth elvtárs, hogy talán — zr — és mások azt mondják, hogy ez régen volt, talán igaz sem volt. Már pedig ez nem így van, mivel a közelmúlt­ból is lehetne számos olyan példát felhozni, hogy nem egyszer éppen az egyház képviselői, a papok vol­tak azok, akik életükkel, egész ma­gatartásukkal felrúgtak minden er­kölcsi normát. Hogy ez ma már nem így van, hát ezt nem az egyház és nem a papok javára kell írni, hanem a megváltozott körülményekre, szo­cialista államunk törvényeinek ja­vára, a kommunista erkölcs javára, amelynek betartása elől még a pa­pok sem térhetnek ki, ha egyrészt nem akarnak szembekerülni álla­munk mindenkire egyaránt érvényes és kötelező törvényeivel, másrészt a hívők tömegeivel, akik legyenek bár vallásosak, mégis, tapasztalataik és meggyőződésük alapján a kommu­nista erkölcsöt, a kommunista együttélés normáit vallják maguké­nak. I Arról is ír, azt a kérdést is fel­' teszi Tóth elvtárs, miért van az, hogy a misszionáriusokat, akik állí­tólag emberi egyenjogúságot és kul­túrát mennek hirdetni a „vadak" és a „pogányok" közé, nyomon kö­veti a gyarmati katonaság, a leg­vadabb elnyomás, a legbrutálisabb kizsákmányolás és nyomukban a kor­bács, a büntető expedíció, a felége­tett kunyhók... És mindenhez, ami a gyarmatokról kikerül, a gyémánt­hoz és a datolyához, a kávéhoz és olajhoz a négerek, a bennszülöttek vére és verítéke tapad. Érdekes és figyelemre méltó aztán, hogy mind­ezt csak mi, a „hitetlenek" látjuk meg és csak mi, kommunisták tart­juk ezt tűrhetetlen és tarthatatlan helyzetnek. A „vallásos", az „er­kölcsös" gazdagokat pedig mindez nem zavarja, szerintük mindez „is­tennek tetsző dolog". „Láthatjuk tehát — fejezi be le­velét Tóth János handlovai bányász — nincs joga senkinek sem hirdet­ni a valláserkölcs magasabb rendű­ségét. Soha hamisabb dublé-arany­nyal nem kereskedtek a világon, mint éppen ezzel. Csalóka mint a délibáb, mert ugyanúgy eltűnik, ha közelebbről vizsgáljuk. Ami nem is csoda, hiszen álszenteskedés az egész és a „mumustól" való féle­lemből fakad. Hibája mindenkinek van. De alapvető különbség, hogy mi beismerjük hibáinkat, mindent meg­teszünk, hogy megszabaduljunk tő­lük, míg a vallás az emberi hibákat és fogyatékosságokat igyekszik el­tussolni, sőt sok esetben erénynek feltüntetni. Viszont megállapíthat­juk, hogy napról-napra kevesebb si­kerrel. Ezért van aztán az, hogy a vallás és a szocialista társadalom közötti ellentétek elsősdVban is az erkölcsi felfogás területén mutat­koznak meg. Ez nem is lehet más­ként, mivel ezen fordul meg egy-egy eszme, világnézet valódisága, igaz­sága és életképessége. És hogy a szocialista erkölcs lesz az igazi és győztes, ehhez nem fér kétség". ÍGY ÉS EDDIG Tóth János hand­lovai bányász levelének monda­nivalója és lényege. Kommentár nem kell hozzá, önmagáért beszél minden szava. Amit e levél kapcsán hangsúlyozni szeretnénk és hangsú­lyoznunk szükséges, ez: íme pártunk felvilágosító munkája, a valóság fel­ismerése nyomán mily gyökeresen megváltozik az emberek gondolat­világa, egész életszemlélete. Az em­berek mindinkább rájönnek arra, hogy a vallás, az isten-félelem tu­lajdonképpen az ismeretlentől, — mint Tóth elvtárs oly találón meg­fogalmazta — a „mumustól" való félelemből fakad. Ám az ember mindinkább tudatára ébred annak, hogy az ismeretlen és földöntúlinak hitt valami valójában csak egy ki­agyalt „mumus" s hogy ahhoz, ami a világban és a természetben tör­ténik, ennek az ismeretlen és ki­talált „mumusnak" semmi köze nincs. Annál több köze van hozzá az embernek, aki felismeri és meg­tanulja a természet és a társadalom törvényszerűségeit, azok alkalmazá­sát mindinkább a saját kezébe veszi s alkalmazza a maga és az egész emberiség javára és boldogulására. És az ember nemcsak a „mumustól" való félelmével és rettegésével sza­kit, hanem szakít az évszázados szo­kásokkal és erkölcsi normákkal is, mert íme a szenet fejtő bányász az igazság felismerésében vállalja azt is, hogy igazsága felismeréséért fa­lujában esetleg „pogánynak" tekint­sék. De hát kié, kinek az oldalán áll az igazság, az emberség, a való­ban felebaráti szeretet? Azokén, akik az emberiséget sötétségben és nyo­morban tartották — és tartják még ma is a világ jelentős részén — vagy pedig azokén, akik az ember­nek emberhez méltó életet teremtet­tek s azt vallják és azt mondják, olyan menyországban fogunk élni, még hozzá itt a földön, amilyent két kezünk munkájával teremtünk magunknak. És hát hiába, az embe­rek ezen a világon, nem pedig a túl­világon, akarnak jólétben, emberhez méltóan élni. Ezt pedig csak az a szocialista társadalom teszi lehetővé, amely az ember erejében s nem pe­dig túlvilági hatalmasságokban bízik. B. L. ÜJ SZÖ 3 * 1961. június 12. \

Next

/
Oldalképek
Tartalom